Tény, AZ „APPARÁTUS” könnyen átveheti az irányítást. – 1. Ez pedig tarthatatlan, de gyakran megtörténhet. Itt is látjuk, hogy az adott hadseregparancsnokoknak nagyobb szavuk volt, mint magának a vezetőnek, vagy a királynak. Ísbóset félt a hadseregparancsnokától, Abnértól, aki azt hitte, hogy neki mindent lehet, ezért Ísbóset apjának, Saulnak másodfeleségével, Ricpával is kikezdett. – 2. Ezt már nem hagyhatta szó nélkül Abnér vezetője, Ísbóset. De az ilyen embereknek már szólni sem lehet. Azonnal és visszavonhatatlanul megsértődnek, és azonnal bosszút állnak (10). Ebben az esetben Abnér így áll át Saul házának oldaláról Dávid házának oldalára. Ez egy gyarló, megvetendő, gyanús átállás (17-21). – 3. Jézus Krisztus nélkül csak így működnek a dolgok, gyarló, érdek és bosszúvezérelt indulatok által irányítottan. A megújulás csakis az Úrban adatik. Őbenne lesz szemünk az alávalók hízelkedéseire. Gyanakodjunk bátran rájuk, de bánjunk velük krisztusi módon.

Cselekedetek 2,1–13

376. dicséret

Ott a közös kihívás, a filiszteusok serege, és ISTEN NÉPÉNEK TAGJAI MÉGIS BELÜL MARAKODNAK EGYMÁSSAL. Ez halálos is lehet. Az északiak vezére Abnér, Saul fiának, Isbósetnek a hadseregparancsnoka; – a déliek vezére Jóáb és testvérei, Dávid oldalán. – 1. Az egész egy harci játékkal kezdődik, ahol értelmetlenül mindkét oldalon megölnek tizenkettőt. Bizony vannak olyanok, akik élvezik a konfliktusokat, még áldozatok árán is. Akinek „játék a kard”, az beteg (12–16). – 2. A kezdeti „játék” azonban heves harccá torzul, ahol elszabadulnak az indulatok, minden figyelmeztetés ellenére. Abnér hiába figyelmezteti Aszáélt, hogy „álljon le”, mert a vesztébe rohan. Vigyázzunk, mert a legkisebb konfliktus is pokolian elmérgesedhet. Vegyük komolyan az intést, és tényleg álljunk le (17–23). – 3. Itt azt kell mondanunk, hogy Abnér volt az Úr eszköze, aki szólt Dávid hadseregparancsnokának, Jóábnak, hogy ne folytassák egymással az értelmetlen küzdelmet.*

Cselekedetek 1,15–26

350. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Itt azt kell mondanunk, hogy Abnér volt az Úr eszköze, aki szólt Dávid hadseregparancsnokának, Jóábnak, hogy ne folytassák egymással az értelmetlen küzdelmet.

Még szó sem volt megbékülésről, de legalább harci szünetről, amelyben mindenki hazatért, mert belátta, hogy keserves vége lesz minden harcnak, még a győztesekre nézve is (26).

Isten népéhez pedig nemcsak méltatlan az egész, hanem küldetésének ügyét is lehetetlenné teszi (24-32).

Dávid visszatért a saját népéhez, a filiszteus Ciklágból Hebronba. Sokáig bujdokolt Dávid idegenben, és ez majdnem hűtlenné tette őt. Megoldást nyújt, ha visszatérünk oda, ahová az Úr állított minket. A VISSZATÉRÉS UTÁN MINDJÁRT SOK PRÓBATÉTELT KELLETT KIÁLLNIA Dávidnak, de ezeket ő már az Úr kezéből fogadta el. – 1. Az első próba a „kicsiny kezdet” volt. Júda törzse ugyan királlyá kente Dávidot. De csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, és hajolt meg Dávid személye előtt (1–4). Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”. Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki (Máté 13,31–32). – 2. A második próba a széthúzás. Dávid királlyá választásáról minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt. Mégis az egység helyett pártviszályok, a békesség helyett testvérharcok robbantak ki. Hiányzott az Istennek kedves összetartozás tapasztalata, és a közös ügyért áldozatokat is hozó összetartás (8–11). – 3. A próbákhoz az Úr adhat erőt és megbízható segítséget (4–7). Dávid ezután minden lépésében megkérdezte az Urat (1).

Cselekedetek 1,1–14

358. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Dávid visszatért a saját népéhez, a filiszteus Ciklágból Hebronba.

Sokáig bujdokolt Dávid idegenben, és ez majdnem hűtlenné tette őt.

Megoldást nyújt, ha visszatérünk oda, ahová az Úr állított minket.

A VISSZATÉRÉS UTÁN MINDJÁRT SOK PRÓBATÉTELT KELLETT KIÁLLNIA Dávidnak, de ezeket ő már az Úr kezéből fogadta el.

– 1. Az első próba a „kicsiny kezdet” volt.

Júda törzse ugyan királlyá kente Dávidot.

De csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, és hajolt meg Dávid személye előtt.

Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”.

Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki (Máté 13,31–32), de hatalmas fává növekszik, amely védelmet ad másoknak is, mint a fa az égi madaraknak (1–4).

– 2. A második próba a széthúzás.

Milyen döbbenetes, ami ezután történt.

Dávid királlyá választásáról minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt.

Mégis az egység helyett pártviszályok, a békesség helyett testvérharcok robbantak ki.

Hiányzott az Istennek kedves összetartozás tapasztalata, és a közös ügyért áldozatokat is hozó összetartás.

Saul hadseregparancsnoka, Abnér, az északi országrész törzsei, azaz Izráel számára Saul még életben maradt fiát, Isbósetet tette meg királlyá (8–11).

Úgy gondolom, nem kell aktualizálni ezeket a történéseket.

– 3. A próbákhoz az Úr adhat erőt és megbízható segítséget. 

Dávid minden lépésében megkérdezte az Urat (1).

Szövetségeseket pedig azok között keresett, akik megbízható emberek voltak.

Ezek kiválasztásában nem arra tekintett, hogy azok éppen akkor melyik gyarló oldalon álltak, hanem hogy a maguk helyén megbízhatóak-e.

A Jábés-gileádiak ilyen megbízható emberek voltak, akik még Saul és fiai holtestét is megmentették a meggyalázástól.

Megbízható, alkalmas embereket adj Urunk nekünk (4–7).

A FELTÁMADOTT JÉZUS KRISZTUSBAN értjük meg Dávid énekét igazán. – 1. Fellélegezhetne Dávid, hiszen az halt meg, aki annyiszor az életére tört és annyi keserűséget okozott neki. Itt a fellélegzésből megbocsátás lett, azzal a világos látással, hogy ebben a világban nincs fellélegzés… Mi tudjuk, hogy fellélegzés majd Jézus Krisztusban adatik, „teljességében” odaát (17–18). – 2. Dávid először saját népét siratja el, és azt védi az ellenség további kárörömétől és gyalázatától (19–24). – 3. Dávid csak ezután tér rá a saját fájdalmára. Számunkra mindig a saját fájdalmunk a legnagyobb, és szeretnénk, ha a nap is megállna az égen, ha minket megrendülés ér. Persze ez érthető.  De a hit éppen ott kezdődik, amikor egyre inkább megtanulok a másik fájdalmával is rezdülni egy határig. Létezhet olyan, hogy többet jelenthet egy barát, mint egy nő szerelme? (26) Csak kivételezett helyzetekben! Dávid saját fájdalma Jónátán miatt határtalan, de éppen ez az ének mutatja, hogy minden fájdalomnak van határa. A feltámadott Jézus Krisztusban ez már bizonyosságunk.

Márk 16,9–20

356. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* A FELTÁMADOTT JÉZUS KRISZTUSBAN értjük meg Dávid énekét igazán.

– 1. Fellélegezhetne Dávid, hiszen az halt meg, aki annyiszor az életére tört és annyi keserűséget okozott neki.

Itt a fellélegzésből megbocsátás lett, azzal a világos látással, hogy ebben a világban nincs fellélegzés, mert azonnal támadnak újabb bajok és más ellenségek.

Mi tudjuk, hogy fellélegzés majd Jézus Krisztusban adatik, „teljességében” odaát. Ennek reménysége már a miénk (17–18).

– 2. Dávid először saját népét siratja el, és azt védi az ellenség további kárörömétől és gyalázatától.

Dávid azt siratja először, amit saját népe elveszített: a sok halottat, hőst, áldozatot.

Nem is beszélve Saul és Jónátán meggyalázott holttestéről (19–24).

Dávid éneke egyszer és mindenkorra megtilt minden barbár kárörömöt (20).

A halálban már látszik Saul nagysága, minden nyomorúsága ellenére; valamint látszik Jónátán hűsége, amellyel kitartott apja mellett, megmaradva ott, ahová az Úr állította (21–24). A halál a túlnani optikájába helyezi az ittenit. A halál ténye senkit nem magasztal fel, de nem is enged gyalázni, hanem az Úr ítéletére bíz mindenkit. Jaj annak, aki halottat mocskol. A szerintünk igazán gonoszoknál ez végképp szabály!

– 3. Dávid csak ezután tér rá a saját fájdalmára. Számunkra mindig a saját fájdalmunk a legnagyobb, és szeretnénk, ha a nap is megállna az égen, ha minket megrendülés ér.

Persze ez érthető.  De a hit éppen ott kezdődik, hogy tudom, az én fájdalmam a másiknak akár semmit sem jelenthet; – miközben én egyre inkább megtanulok a másik fájdalmával is rezdülni; – de ez az együttérzés is csak egy határig „normális”…

Létezhet olyan, hogy többet jelenthet egy barát, mint egy nő szerelme? (26) Csak kivételezett helyzetekben!

Dávid saját fájdalma Jónátán miatt határtalan, de éppen ez az ének mutatja, hogy minden fájdalomnak van határa.

A feltámadott Jézus Krisztusban ez már bizonyosságunk.

Mindig olyan döbbenetes, ahogy a temetéseken viselkedünk, már A SÍR FELÉ MENETBEN beszélgetünk egymással, néha képtelen témákról, akár nevetgélve is. – A felkent király, Saul halálhírét hozzák Dávidnak, megszaggatott ruhában, ami a gyász jele volt. A hírnök azonban hazudott, miszerint ő ölte meg Sault, Dávid nagy ellenségét, és ezért jutalmat várt Dávidtól. A hírnök gyásza is hazug volt (1–10). – Dávid soha nem emelt kezet az Úr felkent királyára, noha az méltatlanná vált erre a tisztségre, és őt magát is életveszélyesen üldözte. Ezt Dávid másoknak sem engedte (13–16). Amikor Dávid megszaggatta ruháit, az akkor az őszinte tisztelet és gyász jele volt. Dávid még az ellensége halálán is megrendült, tisztelve abban az Úr felkentjét. Fontos az Úrtól való tekintélytisztelet és mindenféle tisztelet. – Dávidnak Jónátán halála feletti gyásza pedig több volt, mint gyász; – facsaró szívfájdalom volt az (11–12). – Áldott legyen az Isten, hogy Dávid utóda, Jézus Krisztus húsvétkor legyőzte a halált (2Timóteus 1,10), és majdan ténylegesen is megold mindenféle ellenségeskedést; megajándékoz bennünket újra őszinte tisztelettel és szeretettel.

Márk 16,1–8

185. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Mindig olyan döbbenetes, ahogy a temetéseken viselkedünk, már a sír felé menetben beszélgetünk egymással, néha képtelen témákról, akár nevetgélve is.

Valójában gyakran képmutatóak és érdekvezéreltek még az érzelmeink is.

Alig tudunk más bajával akár egy picit is együtt érezni.

Alig van bennünk tisztelet, mert a gyászmenetben már elkezdjük sorolni az elhunyt hibáit. 

– A felkent király, Saul halálhírét hozzák Dávidnak, megszaggatott ruhában, ami a gyász jele volt.

A hírnök azonban hazudott, miszerint ő ölte meg Sault, Dávid nagy ellenségét, és ezért jutalmat várt Dávidtól.

A hírnök gyásza is hazug volt (1–10).

– Dávid azonban soha nem emelt kezet az Úr felkent királyára, noha az méltatlanná vált erre a tisztségre, és őt magát is életveszélyesen üldözte. Ezt Dávid másoknak sem engedte (13–16).

Amikor Dávid megszaggatta ruháit, az akkor az őszinte tisztelet és gyász jele volt.

Dávid még az ellensége halálán is megrendült, tisztelve abban az Úr felkentjét.

Az ellenségeskedés ugyanis mindenkit megnyomorít. Ez is benne rejtőzik Dávid megrendülésében, aki nem sorolta meghalt ellensége hibáit, hanem azokat megbocsátva gyászolt.

Emellett vegyük észre Dávid gyászában azt az üzenetet is, hogy fontos az Úrtól való tekintélytisztelet és mindenféle tisztelet.

– Dávidnak Jónátán halála feletti gyásza pedig több volt, mint gyász; – facsaró szívfájdalom volt az (11–12).

– Áldott legyen az Isten, hogy Dávid utóda, Jézus Krisztus húsvétkor legyőzte a halált (2Timóteus 1,10), és majdan ténylegesen is megold mindenféle ellenségeskedést; megajándékoz bennünket újra őszinte tisztelettel és szeretettel.

Nagyszombat reményteli várakozás a mában, mert holnap felragyog a tegnap értelme. Húsvétkor felragyogott nagypéntek üzenete, értelme, titka. Ez az örömhír ad tartást a jelennek, bocsánatot a múltnak, és reményt a jövőnek; – mégpedig úgy, hogy a jövő tágassága meggazdagítja a jelent. Innentől kezdve világossá lesz néhány ALAPVETŐEN „ÚJ”, AMI CSAK JÉZUS KRISZTUS AJÁNDÉKA LEHET. – 1. Jézus Krisztusra tekintve kiderül, hogy minden itteni csatározásunk gyalázat, minden erőből való harcunk egymás ellen, bevetett trükkökkel, lélektani hadviseléssel, csak ideig való győzelmet hoz, mert valójában mindenki vesztes ebben a gyalázatban (1–6). – 2. Jézus Krisztusra tekintve világossá lesz, hogy az irgalom az egyetlen Istennek kedves magatartás, minden helyzetben. Gyalázat, ahogy a kimerült győztesek másnap viselkednek, fosztogatnak, barbár módon meggyalázzák a király holttestét. Barbárok vagyunk az Úr nélkül (8–13).

Márk 15,42-47

343. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Nagyszombat reményteli várakozás a mában, mert holnap felragyog a tegnap értelme.

Húsvétkor felragyogott nagypéntek üzenete, értelme, titka: Jézus Krisztus meghalt, eltemették, de feltámadott, legyőzve a halált, és mindent, ami halálos ebben a világban.

Tehát megváltott emberek vagyunk.

Ez az örömhír ad tartást a jelennek, bocsánatot a múltnak, és reményt a jövőnek; – mégpedig úgy, hogy a jövő tágassága meggazdagítja a jelent.

Innentől kezdve világossá lesz néhány ALAPVETŐEN „ÚJ”, AMI CSAK JÉZUS KRISZTUS AJÁNDÉKA LEHET.

– 1. Jézus Krisztusra tekintve kiderül, hogy minden itteni csatározásunk gyalázat, minden erőből való harcunk egymás ellen, bevetett trükkökkel, lélektani hadviseléssel, csak ideig való győzelmet hoz, mert valójában mindenki vesztes ebben a gyalázatban.

A filiszteusok Saul fiainak megölésével, majd a király lenyilazásával megijesztették Isten népét (7).

Érthető, hogy Saul nem akart élve a filiszteusok kezébe kerülni (1-6). 

– 2. Jézus Krisztusra tekintve világossá lesz, hogy az irgalom az egyetlen Istennek kedves magatartás, minden helyzetben. 

Gyalázat, ahogy a kimerült győztesek másnap viselkednek, fosztogatnak, barbár módon meggyalázzák a király holttestét.

Barbárok vagyunk.

Egyedül az érettünk meghalt, irgalmas, megváltó Jézus Krisztus által van esélyünk arra, hogy másként bánjunk egymással, ahogy erre Jábés–Gileád lakói itt példát adnak, minden barbárságra nemet mondva (8–13).

– 3. Jézus Krisztusra tekintve újjá lehetünk.

Olyanokká lehetünk, mint amilyen Saul fia, Jónátán volt, aki hűséges maradt apjához, miatta és vele halt meg, miközben Isten emberének, Dávidnak útját készítette elő, ő pedig végleg a háttérben maradt (2).

– Gondoljunk bele, mit tettünk mi, és teszünk folyton..., – ennek ellenére mit tett és tesz velünk az Úr?

Ott ragyog ebben a nehéz ószövetségi Igében NAGYPÉNTEK KRISTÁLYTISZTA EVANGÉLIUMA. – 1. Mindent visszakapott Dávid, amit elveszettnek vélt. Látszólag ő szerezte vissza az amálékiak által elrabolt szeretteiket és vagyonukat, de valójában az Úr ajándékozta azokat vissza neki és a vele lévőknek. Jézus Krisztus megváltó halála, váltságáldozata által Isten mindent visszaadott nekünk, amit mi engedetlenül eljátszottunk. Micsoda kegyelem részesei vagyunk! (16– 20) – 2. Ez a krisztusi kegyelem nem az érdemeink szerint könyörül rajtunk, hanem egyformán oszt irgalmából a bátrabbaknak és a félősebbnek, a tehetségesebbnek és a szerintünk gyengébbeknek, a harcos buzgó güzüknek és a nyugodtabb szelídeknek egyaránt; –  ahogy Dávid nem adott helyt itt az irigységnek a különbségtételnek, hanem a harcosok és a felszerelést őrzők is egyforma részt kapnak. Isten logikája más, kegyelme felfoghatatlan, irgalma nem érdemeken múlik (21–25). Ezt a szőlőmunkások példázatában világosan kifejtette nekünk (Máté 22,33–46). – 3. Bizony ajándék az Úr kegyelme, mindenestül, ahogy itt még azok is kapnak részt a győzelemből, akik otthon maradtak. Dávid saját népének küldi az ajándékok jó részét (26–31). Az Úr népe bizonyosan megajándékozott nép. Ez az ajándék boldog örömre, hálaadásra, gyümölcstermő életre indít.

Márk 15,33–41

337. dicséret

NAGY DÁVID HŰTLENSÉGE, ÉS MÉG NAGYOBB AZ ISTEN FIGYELMEZTETŐ KEGYELME. – 1, Dávid majdnem kész lett volna saját népe ellen harcolni. Az Úr akadályozta meg ezt. Mire Dávid visszatért városába, Ciklágba, egy másik ellenséges nép, egy amáléki rablócsapat (15) feldúlta a várost. Minden üldözési mánia nélkül is látjuk, sok az ellenség, sok a rablócsapat is; – de a sok ellenség egyben Isten figyelmeztetése: valamiben nagyon hűtlenné lettünk, és mi is nyakig benne vagyunk… (1–3). – 2. Fordulatot jelent, amikor Dávid az üres, feldúlt, felperzselt várost látta, hangos sírásra fakadt, a vele lévőkkel együtt. Közösen, hangosan sírtak, – addig amíg bele nem fáradtak (4). Ez a közös sírás lenne minden emberi megoldás kezdete is, amit igénybe venne az Isten.* – 3. Bizony kellett Dávidnak ez a szorult helyzet! Végre megkérdezte az Urat, mit tegyen (7–10), közben ismeretlenekkel is irgalmas (11–15).** – Nagy itt a kegyelem! Nem ölték meg a szeretteiket, csak elhurcolták. Van még remény (2). Jézus Krisztusban még a halálon túl is van remény. Vegyük, együk ezt a bizonyosságot! (Máté 26,26)

Márk 15,20–32

346. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* …ha ezt a közös sírást nem követné azonnal a régi ember újjáéledése, amely mégis eszeveszett dühre vált át a sírás után. A nép meg akarja kövezni Dávidot (6).

** Dávid csapatai önzetlenül megetettek egy éhező embert, aki aztán a segítségükre lett (11-15). Aki segít a szenvedőn, azt megáldja az Úr, még akkor is, ha a megelégített szenvedő később azzal visszaél.

NAGY AJÁNDÉK A BIZALOM, sok áldás fakadhat abból; – viszont nincs rombolóbb a bizalmatlanságnál. Mégis: a bizalmatlanság Isten vészcsengője is lehet. Dávid esetében pedig az a tény, hogy a filiszteusok nem bíztak benne, az Úr kegyelme volt, hogy életének mélypontjáról, ráadásul egy halálosan lehetetlen helyzetből megszabadítsa őt az Úr. Dávid ugyanis elindult a filiszteus király oldalán a saját népe ellen harcolni. A filiszteus király hadvezérei azonban visszaküldetik Dávidot és emberit, mert nem bíznak bennük. Már-már azt hinnénk, hogy Dávid valóban ügyes trükkös, aki a határozat után is hűségéről biztosítva, próbálja meggyőzni a filiszteus királyt, hogy hadd vehessen részt a harcban. Vagy tényleg juthatunk ilyen mélyre, hogy saját biztonságunkért megtagadunk mindent, amit az Úr eredetileg ránk bízott? Mindenesetre riasztó ez az egész, egyben figyelmeztető is; – másrészt azonban mégis megnyugtató. Az Úr nem engedi el övéit a pokol kapui előtt sem (Máté 16,18).

Márk 15,1–19

341. dicséret

– A HITETLEN ENGEDETLENSÉG TILTOTT BŰNÉBE ESIK Saul, aki Isten törvénye szerint eltávolítja ugyan a halottidézőket és a jövendőmondókat az országból, mintha engedelmes lenne (3), hiszen Isten Igéje szerint minden ilyen jelenség nem valós, de az ember lelkét gonoszul mélyen érinti, éppen ezért tilos (5Mózes 18,9-14). Az Úrtól kell várni minden útmutatást, az itteni világ keretei között, az Őtőle való rendben. Saul meglátta a roppant filiszteus sereget, és megijedt (4–5). Ám Saullal már nem állt szóba az Úr (6). Akkor Saul mégis halottidézőhöz fordult (7). – A halottidéző asszony a harmadik tévelygő ebben a történetben, Dávid és Saul után. A halottidéző asszony „szemfényvesztően”, üzletelően hazug (12). Saul nem lát semmit, az asszony becsapja. Mennyi ilyen kétes eszközzel él a ma embere, ahelyett, hogy a konkrét Igére figyelne, Isten áldott, érthető, nekünk kijelentett szavára. – Tévelyeg itt mindenki. Tévelyeg Dávid, tévelyeg Saul és a halottidéző asszony is. „Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát!” (Máté 22,29) Szabadíts meg Urunk, és vezess minket az engedelmesség útján.

Márk 14,66–72

342. dicséret

A teljes igemagyarázat:

– A HITETLEN ENGEDETLENSÉG TILTOTT BŰNÉBE ESIK Saul, aki Isten törvénye szerint eltávolítja ugyan a halottidézőket és a jövendőmondókat az országból, mintha engedelmes lenne (3), hiszen Isten Igéje szerint minden ilyen jelenség nem valós, de az ember lelkét gonoszul mélyen érinti, éppen ezért tilos (5Mózes 18,9-14).

Az Úrtól kell várni minden útmutatást, az itteni világ keretei között, az Őtőle való rendben.

Saul képmutató, mintha az Úrtól várna mindent.

Meglátta azonban a roppant filiszteus sereget, és megijedt (4–5).

Ám Saul már olyan sokszor volt engedetlen, hogy az Úr nem válaszolt neki az akkor elismert módokon: nem szólt sorsvetéssel, nem szólt álomban, nem szólt próféta által, vagyis Igéje által (6), ezért Saul mégis halottidézőhöz fordult (7).

– A halottidéző asszony a harmadik tévelygő ebben a történetben, Dávid és Saul után.

A halottidéző asszony „szemfényvesztően”, üzletelően hazug (12).

Saul nem lát semmit, az asszony becsapja.

De Isten ebben a formában sem enged a gonosznak, mert az asszony „ámításán” keresztül a „megidézett” Sámuel ugyanazt mondja, amit életében is mondott (15–19); – vagyis a helyzet Saulra nézve nem változott, hanem kárhozatosan rosszabb lett.

Mennyi ilyen kétes eszközzel él a ma embere, ahelyett, hogy a konkrét Igére figyelne, Isten áldott, érthető, világos, befogadható, nekünk kijelentett szavára.

A történetből kiderül, hogy mégis az a bűnösebb, aki ezt az okkult szolgáltatást igénybe veszi.

Ez az asszony, látva a rossz hírtől Saul halottsápadt arcát, legalább megeteti az étvágytalanságtól és még inkább a riadalomtól legyengült embert (20–25).

Ennyi elég lenne, a többivel felhagyhatna ez az asszony, és még áldássá is lehetne az élete.

– Tévelyeg itt mindenki.

Tévelyeg Dávid, tévelyeg Saul és a halottidéző asszony is.

„Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát!” (Máté 22,29)

Szabadíts meg Urunk, és vezess minket az engedelmesség útján.

A HITETLENSÉGBŐL FAKADÓ ENGEDETLENSÉG halálosan szorult helyzeteket eredményez. Ezt látjuk Dávid, Saul és a halottidéző asszony esetében is. – Dávid nem vállalta fel az üldöztetést, pedig addig áldott volt. – Dávid inkább menekült, és berendezkedett a filiszteusoknál, miközben hazudott, mintha a saját népe ellen lenne konfliktusa, amikor harcra indult; – ezért a filiszteusok királya elvitte magával Dávidot, mint testőrét, Isten népe, azaz Dávid saját népe ellen harcolni. – A hazugság, a kettős játszmák, a gyáva menekülés (mert van indokolt, Isten akarata szerinti menekülés is), előbb–utóbb lehetetlen, kutyaszorító, sőt gyalázatos helyzetekbe kerget bennünket. Isten ítélete ez minden hitetlen engedetlenségen (1–2). – Mennyit hazudunk, csúsztatunk, ügyeskedünk múlandó érdekeinkért. Tragédia, sírás, csúfos bukás lesz a vége. Jusson eszünkbe, hitetlen engedetlenségünk nem csupán minket, hanem sokakat meggyötörhet – Irgalmazz nekünk Krisztus herceg (Villon).

Márk 14,53–65

335. dicséret

HITÜNK GYENGÜLÉSÉVEL EGYÜTT SZOKÁSUNKKÁ LESZ A GONOSZSÁG.* Az események végig azt igazolják, hogy Dávid hitélete egy lejtőn száguldott alá ebben az időszakban (7). – 1. Mi ez a „depressziós” hang, közvetlenül a Saullal történt megbékélés után: Egy napon csak el kell pusztulnom, ezért óvatosságból idegen földre menekülök. Nem a hit beszéde ez (1–4).** – 2. Dávid ügyesen berendezkedett ebben az állapotban, mintha el is felejtkezett volna népéről, Istenéről, feladatáról; – hiszen a filiszteus földön egy várost szerzett magának, Ciklágot (5-6). – 3. Ami pedig ezután történt, az megmagyarázhatatlan mélypont, mert Dávid korabeli emberként viselkedett, és nem hívő emberként, kettős játékot játszott, hazudott,*** kegyetlen mészárossá lett a népe földjén élő őslakók kárára. A kegyetlenkedés szokásává lett (8-11). – 4. Micsoda kegyelem, hogy ilyen mélységből is fel lehet állni. Ugyanakkor sem ez a kegyelem, sem semmiféle elv, igazság, cél nem indokolhat ilyen magatartást; – sehol, soha. A virágvasárnapi Krisztus–király felől csakis ezt fogalmazhatjuk meg üzenetként.

Márk 14,43–52

331.dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – A megbékélés ebben a világban mindig sebezhető, törékeny.

– Dávid továbbra is tartott Saultól.

– Más magyarázók szerint, Saul a megbékélés ellenére is tovább üldözte Sault, és végül sikerült neki Dávidot a filiszteus területre szorítani (4).

– Igeszakaszunk szerint valójában az történt, hogy Dávid hite igen meggyengült.

** – Más az üldözött és más a menekült. – Amíg Dávid üldözött volt, áldott volt (Máté 8,20); – amint menekült lett, sok tekintetben eltévelyedett.

– Dávid egész házanépével, embereivel együtt menekült el idegen földre (3).

*** Dávid kettős játékot játszik, amikor megtámadva népe ellenségeit, a filiszteus király előtt azt hazudja, mintha saját népével került volna konfliktusba (10–12).

HOGYAN AD AZ ISTEN MEGBÉKÉLÉST, még a halálos konfliktushelyzetekben is? Saul és Dávid a fejezet végére kibékültek egymással; – sőt, megbékéltek... – 1. Abba kell hagyni a „kiabálást”! Amíg kiáltozunk egymással, beleértve minden üvöltözést, visszavágást, ezzel járó kölcsönös üldöztetést; – addig nincs esély. Dávid és Saul hadseregparancsnokának, Abnérnak a kiáltozása gyakorlatilag ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be (13–16) – 2. Nagyobb az esély, amikor Saul személyesen megszólítja Dávidot. Ezáltal kialakulhat egy értelmes párbeszéd, személyes emberi hangon (17–20). – 3. A megbékélés mindig bűnvallással lehetséges igazán, amelyben azt vallom meg Isten és a másik ember előtt, hogy én mit vétettem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Ezt teszi most Saul (21). – 4. Ezt követheti a hiteles jóvátétel valamilyen formája, ha ez egyáltalán lehetséges. Saul így kérleli Dávidot, hogy térjen vissza; – és megígéri, hogy nem követ el többé gonoszt ellene (21) – Milyen jó tudni, hogy Isten nem szab feltételt, hanem kegyelméből megbékéltetett minket Önmagával a Jézus Krisztusban, és ránk bízta a megbékéltetés szolgálatát (2Korinthus 5,18).

Márk 14,26–42

340. dicséret

A teljes magyarázat:

* HOGYAN AD AZ ISTEN MEGBÉKÉLÉST, még a halálos konfliktushelyzetekben is?

Saul és Dávid a fejezet végére kibékültek egymással; – sőt, megbékéltek...

Saul megáldja Dávidot, és szinte „próféciát” mond róla: „Bármibe fogsz, véghez fogod vinni” (25).

Ennek a megbékélésnek az alábbi látható lépéseit javasolja a mai igeszakaszunk.

– 1. Abba kell hagyni a „kiabálást”!

Amíg kiáltozunk egymással, beleértve minden üvöltözést, visszavágást, ezzel járó kölcsönös üldöztetést; – addig nincs esély.

Ilyenkor legfeljebb egymásnak ordibáljuk a számonkérő szavakat: – „Ki vagy te, hogy így mersz beszélni?”; – amire érkezik a válasz; – „…kik vagytok ti, hogy ilyen „pocsékul teljesítetek”, úgy őrzitek a királyt, hogy odalopakodhattunk, és még nektek áll feljebb?” (13–16)

Dávid és Saul hadseregparancsnokának, Abnérnak a kiáltozása gyakorlatilag ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be.

– 2. Nagyobb az esély, amikor Saul személyesen megszólítja Dávidot (17).

Ezáltal kialakulhat egy értelmes párbeszéd, személyes emberi hangon. Ebben Dávid elmondhatja valós helyzetét, őszinte panaszát, gyötrő kérdéseit, miközben az egész helyzet oldódik, megbékélésre ad lehetőséget.

Dávid megkérdezheti, hogy miért üldözi őt Saul, mit követett el? (18)

Dávid kiöntheti szívét, amelyben elpanaszolja, hogy elűzött állapotában kivetettnek érzi magát az Úr örökségéből. Az akkori embernek nagyon fontos volt az Úrral és az Ő népével való kapcsolata, hiszen e közösségek nélkül magát a halált élte meg az üldözött, elűzött ember. Ez Dávid panaszának háttere (19).

Dávid nyíltan beszélhet a maga kicsinységéről, miszerint Saul király hatalmas sereggel üldöz egy árva bolhát (20).

Ugyanakkor Dávid elmondhatja azt is, hogy ismét Saul életére törhetett volna, de Ő nem emelt kezet az Úr felkentjére (22–23).

Ha meghallgatjuk egymást, végre sok mindenre fény derül, jobban látjuk az adott helyzetet, szinte az Isten világosságába kerülünk, ami kiáltozással, üvöltözéssel egybekötött szkanderozással soha nem érhető el. Ne felejtsük el: tudunk mi hangok nélkül is „üvöltözni” egymással, erre kidolgozott technikáink vannak.

Dávid vallomásában van egy fontos sor, amit külön ki kell emelni. Dávid azt hangsúlyozza, hogy az Úr kiengesztelhető, de az ember aligha... (19).

– 3. A megbékélés mindig bűnvallással lehetséges igazán, amelyben azt vallom meg Isten és a másik ember előtt, hogy én mit vétettem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Ezt teszi most Saul (21).

– 4. Ezt követheti a hiteles jóvátétel valamilyen formája, ha ez egyáltalán lehetséges.

Saul így kérleli Dávidot, hogy térjen vissza; – és megígéri, hogy nem követ el többé gonoszt ellene.

Tény, hogy ehhez a megbékéléshez kellett Dávid Úrtól kapott irgalmassága, amellyel kétszer is megkímélte Saul életét, amikor nem az indulataira hallgatott.

Sault az indítja el a megbékélés útján, hogy bizonyságot nyert arról, hogy Dávid segített neki.

Ez a tényleges cselekvés sokat segíthet ezen az áldott úton (21).

– 5. A megbékélés után mindenki ment a maga útjára (25).

Nem kell feltétlenül színházat játszani, és minden esetben egymás nyakába borulni, hiszen a múlt sérelmeinek sebei begyógyulnak, de nyomot hagynak rajtunk; – ebben a világban mindenképpen.

De a megbékélés után legalább nem szaggatjuk fel újra és újra a gyógyulni kívánó sebeket.

Az emlékezés kultúrájának lényege is ez, megemlékezünk a múltról, hogy annak nyomorúságait végre elfelejthessük.

– Milyen jó tudni, hogy Isten nem szab feltételt, hanem kegyelméből megbékéltetett minket Önmagával a Jézus Krisztusban, és ránk bízta a megbékéltetés szolgálatát (2Korinthus 5,18).

A megbékélés tartóssága is az Ő ajándéka!

NEM ALSZIK A MI ŐRIZŐNK! Dávidot őrizte az Úr! ­Ahogy megőrizte őt az Úr a saját gyarló indulataitól, az előző fejezet szerint; – úgy ismét megőrizte őt, most Saultól, aki ezrekkel indult ellene. Az Úr megőrizte Dávidot Saul ellenséges táborában is (5–7), mert mély álmot bocsátott Saul sátraira (12), így még bizonyítéknak való tárgyakat is tudtak hozni onnan, igazolandó, hogy ott jártak. Az Úr megőrizte Dávidot attól is, hogy maga álljon bosszút; – pedig bátor társa, Abisaj, aki vele tartott az ellenséges táborba, erre bíztatta; – egy ilyen bíztatás során pedig hatványozottabb a kísértés. Dávid azonban az Úrra bízta az igazságszolgáltatást (8–11). Egy határon túl végképp nincs más megoldás a „peres ügyeinkben”. Mi pedig mindig magunk akarjuk intézni a „pereinket”. Áldott legyen az Isten, hogy nem engedi ezt; – övéinek semmiképpen sem.

Márk 14,12–25

440. dicséret

A teljes magyarázat:

* NEM ALSZIK A MI ŐRIZŐNK!

– 1. A másikról jelenteni, bármilyen okból, ehhez olyan lelkület kell, amit nem minősítek, még ha az illető valami nemes indokkal, vagy az igazságossággal takaródzik is.

Bocsánat a kifejezésért: aki „köp”, arra egyszer „köpni” fognak.

Szólni kell a másiknak, figyelmeztetni, jobbítani kötelességünk a másikat; – de bemószerolni a másikat: tilos.

Még ha hátrányt szenved, akkor is más megoldást keres az Úr embere, a megoldásig pedig tűr.

A zífiek jelentettek Dávidról.

Ennek alapján jó nyomon üldözőbe is vette őt Saul.

Az Úr őrizzen meg bennünket a másikat be-, vagy feljelentő lelkülettől (1–4).

– 2. Dávidot őrizte az Úr!

­Ahogy megőrizte őt az Úr a saját gyarló indulataitól, az előző fejezet szerint; – úgy ismét megőrizte őt, most Saultól, aki ezrekkel indult ellene.

Az Úr megőrizte Dávidot Saul ellenséges táborában is (5–7), mert mély álmot bocsátott Saul sátraira (12), így még bizonyítéknak való tárgyakat is tudtak hozni onnan, igazolandó, hogy ott jártak.

Az Úr megőrizte Dávidot attól is, hogy maga álljon bosszút; pedig bátor társa, Abisaj, aki vele tartott az ellenséges táborba, erre bíztatta; – egy ilyen bíztatás során pedig hatványozottabb a kísértés.

Dávid azonban az Úrra bízta az igazságszolgáltatást (8–11).

Egy határon túl végképp nincs más megoldás a „peres ügyeinkben”.

Mi pedig mindig magunk akarjuk intézni a „pereinket”.

Áldott legyen az Isten, hogy nem engedi ezt; – övéinek semmiképpen sem.

– 3. Végképp őrizzen meg bennünket az Úr attól, hogy kezet emeljünk az Úr felkentjére! (11)

Mindennek igei, teológiai indoka van: Mi nem emelhetünk kezet az Úr felkentjére, sem az Úr által egy ideig „felkent”, megengedett helyzetre sem (11).

Mi nem avatkozhatunk bele abba, ami éppen van; – hanem abban, ami van, próbálunk segíteni, szeretni, bizonyságot tenni, és az Úr követeként jelen lenni mások között, nehéz, értelmezhetetlen helyzetekben is.

Mi tudjuk, csak egy időre engedi meg az Úr a gyalázatot.

Ezért „nem emelünk kezet arra”, amit az Úr megengedett.

Vannak persze kivételek, amikor küld az Úr: „Most nyúlj bele az adott, elviselhetetlen állapotba, mint az én eszközöm!”

De ez a kivétel csak erősíti a szabályt.

Miért van ez így? Azért mert amikor mi megjobbítás címén kezet emelünk az Úr által adott ponton „felkent” helyzetre, emberre, abból sokkal nagyobb nyomorúság és pusztítás lehet, mint amiben korábban szenvedtünk.

Az Úr igaz felkentje, Jézus Krisztus majd elhozza az új eget és az új földet (2Péter 3,13).

Addig sem tétlenkedünk, nem törődünk bele a gonoszba, de nem gonosz eszközökkel változtatunk.

Ebben is az Úr legyen a mi őrizőnk! (Zsoltárok 121,5)

Nehéz lecke ez!

Folytassuk a tegnapi gondolatokat A NAGY BUKTATÓKRÓL. – 1. Dávid számára a legnagyobb próbatétellé, buktatóvá azonban az lett, amikor Nábál nemcsak nemet mondott a kérdésére, hanem megalázta, semmibe vette, meggyalázta a nevét. A ma is szokott módon tette ezt: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?” (10). Na, Dávid erre begurult, és sereggel indult Nábál ellen (12-13). Pedig aki nagy feladatokra hívatott, az olcsó provokátorokra nem ugorhat puszta indulatból; – az nem keveredhet apró perpatvarokba. Nincs ennél nagyobb kísértés, és adott esetben: bukás. – 2. Nábál okos feleségét az Úr küldte, aki Isten eszközeként átlátta a veszélyes helyzetet, és megmentette Dávidot, hogy mindjárt az elején alapvetően megbukjon, puszta indulatból (26). Áldott legyen az Isten, hogy ilyenkor mindig küld józan „angyalokat”, akik elénk állnak és megakadályozzák a végzetes lépést. Az Úr elhatároztatta velem is, hogy soha nem válaszolok nehéz beszédre és levélre azonnal. Előtte imádkozni és várni kell!!! – 3. Igen, aki nem ismeri Isai fiát, a feltámadott Jézus Krisztust, az elbukik, legyen az Nábál, vagy Dávid, vagy bárki más; – de Ővele megállhatunk (11).

Márk 14,1–11

334. dicséret

A NAGY BUKTATÓK. – 1. Sámuel elvégezte küldetését és meghalt, elment, meggyászolták és eltemették (1). Nem is kell ennél több. Ez mindennél több: betölteni azt a feladatot, amivel az Úr megbízott bennünket. Nagy „bukta”, ha az ember ennél többet, mást vár. – 2. Ettől kezdve egyre inkább Dávidra terelődik a figyelem, aki mindjárt az elején egy nagy próbatételbe „botlik”, amelyben kis híján nagyot esik. Hétköznapian szólva Dávid esete Nábállal és feleségével, Abigaillal a letelepedett lakosság és a még nem király Dávid szabadcsapatai közötti feszültségre mutat rá. Lám, mindenki ifjú, nagy reményű lázadóként kezdte, aztán amikor hatalomhoz jutott, megváltozott. Nagy „bukta” az is, ha valaki ezt az egykori önmagát elfelejti (2–3). – 3. Dávid csapatai vigyáztak Nábál nyájára, amikor azt legeltették Nábál emberei. Dávid nagyot bukott, amikor ezért cserébe várt valamit akkor, amikor Nábál a juhait nyírta (4–8). Nagy bukás lehet belőle, nagy csalódás, ha segítségünkért bármiféle hálát is várunk másoktól…

Márk 13,21–37

367. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* A NAGY BUKTATÓK.

– 1. Sámuel búcsúbeszédeit már a 12. fejezetben olvashatjuk, halálról is szó esik még egyszer (28,3), az itteni híradás után.

Sámuel betöltötte feladatát. Amikor Saul kimondta Dávidról az Isten akarata szerinti jövendőt, miszerint Dávid királysága alatt virágzik fel igazán Isten népe (24,21); – ezzel Sámuel elvégezte küldetését és meghalt, elment, meggyászolták és eltemették (1).

Ennyi és nem több. Nem is kell ennél több. Ez mindennél több: betölteni azt a feladatot, amivel az Úr megbízott bennünket.

Nagy „bukta”, ha az ember ennél többet vár, többet akar; – végképp bukás, ha mást vár az élettől, másra hajt, másért küzd.

– 2. Ettől kezdve egyre inkább Dávidra terelődik a figyelem, aki a „reflektorfény” elején, mindjárt egy nagy próbatételbe „botlik”, amelyben kis híján nagyot esik.

Hétköznapian szólva Dávid esete a gazdag, háromezer juhhal és ezer kecskével bíró Nábállal és feleségével, Abigaillal, a letelepedett lakosság és a még nem király Dávid szabadcsapatai közötti feszültségre mutat rá.

Lám, mindenki ifjú, „zseniális”, nagy reményű lázadóként (renitensként) kezdte, aztán amikor hatalomhoz jutott, megváltozott.

Nagy „bukta” az is, ha valaki ezt az egykori önmagát elfelejti (2–3).

– 3. Dávid csapatai vigyáztak Nábál nyájára, amikor azt legeltették Nábál emberei.

Dávid nagyot bukott, amikor ezért cserébe várt valamit akkor, amikor Nábál a juhait nyírta (4–8).

Nábál durva, rossz természetű ember volt, ellentétben a feleségével, aki szép és okos nő hírében állt (3). Ez ma is elmondható, sok férfi és sok nő kapcsán; – bár vigyázzunk az általánosításokkal, mert a bűn mindkét nemet tönkretette.

Nagy bukás lehet belőle, nagy csalódás, ha segítségünkért bármiféle hálát is várunk másoktól. Ne ringassuk magunkat ebben a hamis illúzióban.

– 4. Dávid számára a legnagyobb próbatétellé azonban az lett, amikor Nábál nemcsak nemet mondott a kérdésére, hanem megalázta, semmibe vette, meggyalázta a nevét.

A ma is szokott módon tette ezt Nábál: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?” (10). Nábál szökött szolgának nevezi Dávidot, akiről az sem tudható, hogy hova való és kik gyűltek köréje (11).

Na, Dávid erre begurult, és sereggel indult Nábál ellen (12-13).

Pedig aki nagy feladatokra hívatott, az olcsó provokátorokra nem ugorhat puszta indulatból; – az nem keveredhet apró perpatvarokba. Nincs ennél nagyobb kísértés, és adott esetben: bukás.

– Igen, aki nem ismeri Isai fiát, a feltámadott Jézus Krisztust, az elbukik, legyen az Nábál, vagy Dávid, vagy bárki más…

A GONOSZ sokféle halálosan romboló tevékenységének néhány elemére mutat rá a mai igeszakasz. – 1. A gonosz soha nem adja fel az üldözést, újra és újra támad. Az üldöző soha nem adja fel. Saul, visszatérve a filiszteusokkal való harcból, újfent Dávid üldözésébe fog. Akit megszállt a gonosz, az a „végig” viszi a másik kergetését. Vannak olyanok, akikkel nem lehet szót érteni, akiket nem lehet meggyőzni (1–3). – 2. A gonosz arányt tévesztet velünk. Dávid megkíméli Saul életét. Saul király azonban továbbra is tart Dávidtól. A gonosz felnagyít minden konfliktust, minden gyanakvást, minden félelmet (4-16). – 3. A gonosz csak szünetet tart. A gonosz csak akkor hagyja el „áldozatát”, ha az Úr valósággal megszabadítja a megszállottat, ha Jézus Krisztus hatalma kiűzi a gonoszt (Márk 1,25). Saul itt ugyan a helyzet váratlansága miatt megilletődik; – de tudjuk, hogy ezzel a gonosz csak szünetet tart. Ahol nincs megtérés, nincs megoldás, legfeljebb szünet (17–23). –  Áldott légy Urunk, hogy te már legyőzted a gonoszt. Hozzád menekülünk mi is, sokféleképpen megszállottak.

Márk 13,1–20

364. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* A GONOSZ sokféle halálosan romboló tevékenységének néhány elemére mutat rá a mai igeszakasz.

– 1. A gonosz soha nem adja fel az üldözést, újra és újra támad.

Az üldöző soha nem adja fel.

Saul, visszatérve a filiszteusokkal való harcból, újfent Dávid üldözésébe fog.

Akit megszállt a gonosz, az a „végig” viszi a másik kergetését.

Még akkor sem marad abba az üldözés, ha úgy tűnik, hogy már vége, és sikerült az üldözőt meggyőzni, mint éppen itt, a mai igeszakaszban.

Vannak olyanok, akikkel nem lehet szót érteni, akiket nem lehet meggyőzni.

Ez is a gonosz természetéhez tartozik.

Arról nem is beszélve, hogy lám, milyen szánalmas testet ölt ez az üldözés: Saul háromezer emberrel indul Dávid ellen (1–3).

– 2. A gonosz arányt tévesztő indulata megdöbben a jóindulaton, zavarba jön, de ez nem hoz valós megoldást.

Saul éppen abban a barlangban végzi szükségét, ahol Dávid és emberei rejtőznek.

Dávid nem emel kezet az Úr felkent királyára, hanem megkíméli az életét, és mindjárt utána ezt bizonyítékokkal elmondja Saulnak, jelezve, hogy semmi rosszat nem tervez Saul ellen.

Ez a hit, amely nem enged a gonosznak, és a hitelét vesztett emberen túl is tiszteli az Úrtól rendelt tisztség képviselőjét.

Lám, a történtek után világosak, konkrétak a viszonyok.

Az Úr tegyen ezek után igazságot a felek között (13), ha azok továbbra is hajthatatlanok.

Innentől kezdve a gonosz jelenléte és a gonoszság ténye tagadhatatlan, amely mégis tehetetlenné tesz indulatainkkal szemben (14).

Pedig milyen nevetséges a királynak azt hinni, hogy valaki is érdemben üldözheti őt. Olyan ez, mintha valaki egy bolhától, vagy egy döglött kutyától tartana (15). A gonosz természete az, hogy arányt tévesztet velünk, felnagyít minden konfliktust, minden gyanakvást, minden félelmet (4–16).

– 3. A gonosz csak szünetet tart.

A gonosz csak akkor hagyja el „áldozatát”, ha az Úr valósággal megszabadítja a megszállottat, ha Jézus Krisztus hatalma kiűzi a gonoszt (Márk 1,25).

Saul itt ugyan a helyzet váratlansága miatt megilletődik, megjuhászodik, hiszen joggal tart Dávidtól, és bebiztosítja magát; – de tudjuk, hogy ezzel a gonosz csak szünetet tart.

Ahol nincs megtérés, nincs megoldás, legfeljebb szünet (17–23).

–  Áldott légy Urunk, hogy te már legyőzted a gonoszt.

Hozzád menekülünk mi is, Urunk, sokféleképpen megszállottak.

Hozzád menekülünk Urunk, valóságos megoldásért, de az életmentő szünetért is.

BUJDOSÓ az is, akinek nincs egy perc nyugta sem… Sok bujdosó van közöttünk (13). – 1. Az Úr „bujdosóként” is oltalmaz! Dávidot az Úr őrizte, nem adta őt ellensége kezébe (14). Az Úr mindig küld egy megbízható valakit mellénk, mint itt Dávid mellé küldte Jónátánt, aki erősít a hitben, aki láttatja velünk az Úr által készített jövőt. Igen, Jézus Krisztusban mindig van jövő (17). – 2. Az Úr akkor is oltalmaz, amikor árulók támadnak körülöttünk, és aljas érdekből kiadnak bennünket, ahogy itt a zifiek kiadták Dávidot Saulnak (19–20). – 3. Az Úr oltalmaz, mert erőt ad a tartós „bujdosáshoz”, akkor is, amikor állandóan zaklatnak, a nyomunkban vannak; – amikor egy „hajszál” választ el minket a bukástól, a haláltól (22–26). – 4. Az Úr úgy is oltalmaz, hogy belenyúl az események menetébe, hiszen az üldöző Saulnak vissza kell térnie Dávid nyomorgatásából, mert a filiszteusok az országára törtek (27–28). Urunk, semmi rosszat nem kívánunk az üldözőinknek, csak pont ennyit: – legyen olyan saját gondjuk, ami már nem teszi lehetővé, hogy minket „üldözzenek”.

Márk 12,35–44

110. zsoltár

A teljes igemagyarázat:

* BUJDOSNI nem csak akkor kényszerülhet az ember, ha valami rosszat követett el, hanem akkor is, ha halálos ellensége támadt, ha megrágalmazták, netán annyira megalázták, hogy már nem akar emberekkel találkozni.

Bujdosni, hontalanul, rettegések, zaklatások között: ez nyomorult állapot (13).

Bujdosó az is, akinek nincs egy perc nyugta sem…

Sok bujdosó van közöttünk.

– 1. Az Úr „bujdosóként” is oltalmaz!

Dávidot az Úr őrizte, nem adta őt ellensége kezébe (14).

Sőt, Jónátánt, a barátját küldte Dávid mellé, hogy erősítse Istenbe vetett bizalmát (17).

Az Úr mindig küld egy megbízható valakit mellénk, aki erősít a hitben, aki láttatja velünk az Úr által készített jövőt.

Igen, Jézus Krisztusban mindig van jövő (17).

– 2. Az Úr akkor is oltalmaz, amikor árulók támadnak körülöttünk, és aljas érdekből kiadnak bennünket, ahogy itt a zifiek kiadták Dávidot Saulnak (19–20).

Ne felejtsük el, minden kíváncsiság, pletyka, állandó locsogás is ilyen aljas magatartás.

Figyelemre méltó Saul elszólása, ahogy ezt az aljas magatartást áldottnak nevezi, csak azért, mert akkor éppen ez az ő érdekeit szolgálja (21).

– 3. Az Úr oltalmaz, mert erőt ad a tartós „bujdosáshoz”, akkor is, amikor állandóan zaklatnak, a nyomunkban vannak; – amikor egy „hajszál” választ el minket a bukástól, a haláltól.

Még ilyenkor is ad erőt az Úr, kitartást, lélekjelenlétet, illetve „Lélek-jelenlétet” (22–26).

– 4. Az Úr úgy is oltalmaz, hogy belenyúl az események menetébe, hiszen az üldöző Saulnak vissza kell térnie Dávid nyomorgatásából, mert a filiszteusok az országára törtek (27–28).

Urunk, semmi rosszat nem kívánunk az üldözőinknek, csak pont ennyit: – legyen olyan saját gondjuk, ami már nem teszi lehetővé, hogy minket „üldözzenek”.

Dávid ötször is MEGKÉRDEZTE AZ URAT. – Ez azt jelentette, hogy Dávid nem a maga feje után ment, nem is csupán a vele lévő emberekre figyelt, hanem döntő helyzetekben mindig az Úrhoz fordult. – Dávid nem csak saját maga, hanem az Úr felkent papja, Ebjátár által fordult az Úrhoz, mert tudta, hogy segítségre szorul, hogy meghallja Isten szavát és annak valódi akaratát (9). Ez nagy alázatra vall. – Ugyanez a csoda ma istentiszteleti közösségben, lelkipásztorom segítségével, valamint napi kegyességben lehetséges, miközben az Igén keresztül és az események irányítása által válaszol az Úr. – Az Úr úgy szól, hogy nem csak a jót, hanem a rosszat is jelzi, arra felkészít; miközben mindegyikben velünk van. Dávid legyőzte a filiszteusokat, felszabadította Keila városát (1–6), ahol Saul be akarta keríteni Dávidot, hogy megölhesse (7–8). Ekkor az Úr szava a bajban is világos, nem ámít: bizony jön Saul, bizony hálátlanul kiszolgáltatnak neki Keila lakói. – Isten Igéje nem engedi, hogy illúziókban ringassuk magunkat, de azt sem engedi, hogy kétségbe essünk, mert a bajban megerősíti bennünk a hitet.

Márk 12,28–34

130. zsoltár

Milyen a gyűlölet? – 1. A gyűlölet természetrajzához tartozik a gyanakvás, mindenki gyanús, amíg a gyűlölő egyedül marad. Félelmetes, ha ilyenkor „hívatják” az embert, mint itt Ahimelek papot (11). – 2. A gyűlölet ártatlan és megbízható emberekre támad. Ahimelek pap csak a szolgálatát végezte, amikor segített Dávidon, akit a legmegbízhatóbbnak tartott a király udvarában; – nem tudott a Saul király és Dávid közötti nagy konfliktusról; – szándéka hitből, szolgálatból fakadó és pártatlan volt; – most mégis halálos bűnnek számít, amit tett (12–16). – 3. A gyűlölet a legszentebb területet is megsérti. Saul kezet emel az Úr felkent szolgáira. Ahol pedig szidják és bántják a „papot”, ott már nem ismernek sem Istent, sem embert (Lukács 18,2). Persze a „papok” súlyosabb ítélet alá esnek az Isten előtt, azért jaj nekik odaát, ha itteni küldetésükkel visszaéltek (Jakab 3,1). – 4. A gyűlölet nem ismer határokat, mindent kiírt, ahogy itt Ahimelek papot, egész családját, a nóbi szentély papjait és magát a várost is mindenestül kiirtották. A gyűlölet nem ismer irgalmat (17–19). – 5. Az Úr azonban irgalmas, és nemet mond erre a határtalan gyűlöletre. Először is azzal, hogy Saul fegyveresei nem hajlandók erre a mészárlásra (18). Másodszor pedig azzal, hogy Ahimelek pap fia megmenekült, aki biztonságban volt Dávid mellett (20–23). Biztonságban vagyunk az Úrnál, a legfélelmetesebb gyűlölet idején is.

Márk 12,18–27

353. dicséret

– A menekülés akkor lehet Isten akarata, egy ideig, ha Ő ezzel őriz meg bennünket, a kellő időben kínálkozó, hűséges és bátor szolgálatra. Dávid félelemből menekült, félelemből ragadott kardot, és emiatt kért segítséget idegenektől (3–4), ezért tettette magát bolondnak és bújt (1–6). – De az Úr az övéit még a félelemből való menekülés során is megőrzi a majdani bátor bizonyságtételre. Szomorú történet ez, de mégis Isten akaratának része volt az is, ahogy alakultak az események, Dávid érdekében, az övéi életében, Jézus Krisztusban mindnyájunk életében. – Urunk, tégy bennünket akaratod eszközeivé, és add, hogy meglássuk életünk minden eseményében, a legérthetetlenebben is a te üdvözítő akaratodat. Áldunk Téged, ezért a tökéletes akaratért. Engedd meg nekünk, hogy sajánljuk ezt a szegény, kétségbeesett, gonosz által gyötört Sault; – és semmiképpen se csodáljuk Dávidot, mert ami vele történt, az a Te kegyelmed műve. Vagyis mi ne vessünk el senkit, de ne is csodáljunk senkit, hanem egyedül Neked adhassunk dicsőséget.

Márk 12,1–17

233. dicséret

A teljes igenmagyarázat:

* – 1. A menekülés akkor lehet Isten akarata, egy ideig, ha Ő ezzel őriz meg bennünket, a kellő időben kínálkozó, hűséges és bátor szolgálatra.

Dávid félelemből menekült, félelemből ragadott kardot, és emiatt kért segítséget idegenektől, filiesztában, majd Moáb földjén (3–4), ezért tettette magát bolondnak és bújt el az Adullám barlangjában (1–3), a sziklavárban és a hereti erdőben (5–6).

De az Úr az övéit még a félelemből való menekülés során is megőrzi a majdani bátor bizonyságtételre.

A félelem tehát nem mindig gyarlóság, mert lehet az Isten mentő szeretetének megnyilvánulása is az életünkben.

Ez a félelem Dávidot felkészítette a jövőbeni bátor szolgálatra, miközben gondoskodott szeretteiről (3) és a körülötte élő elesettekről (2).

– 2. Tehát Dávidot a menekülés nyomorúságai közepette is kitüntette az Isten figyelmével, kegyelmével.

Saul király irigysége pedig nőttön nőtt.

Az irigység egyre gonoszabbá tesz.

Ilyenkor tényleges összeesküvők is támadnak a regnáló hatalom ellen; – miközben az irigység mindenütt összeesküvést, hűtlenséget lát, folyton gyanakszik és elhatalmasodik rajta az indulat.

Így történt ez Saullal is.

Amikor pedig kiderült, hogy a nóbi szentélyben Ahimelek pap segített is Dávidnak, a féltékeny indulat irtózatosan robbant (8–10).

Szomorú történet ez, de mégis Isten akaratának része volt az is, ahogyan alakultak az események, Dávid érdekében, az övéi életében, Jézus Krisztusban mindnyájunk életében.

– 3. Urunk, tégy bennünket akaratod eszközeivé, és add, hogy meglássuk életünk minden eseményében, a legérthetetlenebben is a te üdvözítő akaratodat.

Áldunk Téged, ezért a tökéletes akaratért.

Engedd meg nekünk, hogy sajánljuk ezt a szegény, kétségbeesett, gonosz által gyötört Sault; – és semmiképpen se csodáljuk Dávidot, mert ami vele történt, az a Te kegyelmed műve.

Vagyis mi ne vessünk el senkit, de ne is csodáljunk senkit, hanem egyedül Neked adhassunk dicsőséget.

Bolond ez a Dávid! Saul elől menekülve más ellenséget kap, megalázó helyzetbe kerül (11). Dávidnak bolondnak kellett tetetnie magát, hogy ne bántsák, hogy életben maradhasson. Menekülés, kard, idegen környezet, hazugság...  (14) Van itt bolond elég! (15–16) Dávid is azzá lett. Van, aki bolond. Van, aki tetteti „bolondságát”, hogy túléljen, vagyis beadja a derekát a körülményeknek, és ügyeskedik a maga érdekében. Valójában bolond dolgot tesz az ember, ha az Úr nélkül él; – aztán először csak bolondozik, viccelődik; – közben ügyeskedik; – majd szép lassan megbolondul, és már régen beteg, miközben még mindig azt hiszi, hogy csak szerepet játszik. Mennyi mindenért csorog a nyálunk. Bolond itt mindenki! Megváltás kell. Jézus Krisztus kell!!!

Márk 11,27–33

204. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* – 1. Bolond ez a Dávid! 

Dávid felfegyverkezve indult el (10–12).

Pedig Góliát fegyvere nem véletlenül állt a szentélyben.

Az igazi győzelmet ugyanis soha nem fegyverrel, erőszakkal szerezzük meg.

Az igazi, egyetlen győzelem Jézus Krisztusé, aki isteni hatalmával és irgalmával a gonosz és a halál felett diadalt aratott.

Dávid sem karddal, de nem is parittyával, hanem az Úr erejével győzhetett.

Amikor azonban kardot kért, egyre mélyebbre jutott.

A kard a félelem és a gyarló emberi erőlködés jele volt, az Istenbe vetett bizalom helyett.

– 2. Bolond ez a Dávid, mert ennek nyomán menekült idegen helyre, a filiszteus Gát városának királyához, Ákishoz (11).

Idegenben azonban az ember mindig idegen marad.

Ez a dolgok rendje, mert nem azon a helyen vagyunk, ahová az Úr rendelt minket.

A félelem nem vezethet életutunkon, és nem is hoz megoldást (13).

– 3. Bolond ez a Dávid! 

Saul elől menekülve más ellenséget kap, megalázó helyzetbe kerül.

Dávidnak bolondnak kellett tetetnie magát, hogy ne bántsák, hogy életben maradhasson.

Menekülés, kard, idegen környezet, hazugság...  (14)

– 4. Van itt bolond elég!

Dávid is azzá lett.

Van, aki bolond.

Van, aki tetteti „bolondságát”, hogy túléljen, vagyis beadja a derekát a körülményeknek, és ügyeskedik a maga érdekében.

Valójában bolond dolgot tesz az ember, ha az Úr nélkül él; – aztán először csak bolondozik, viccelődik; – közben ügyeskedik; – majd szép lassan megbolondul, és már régen beteg, miközben még mindig azt hiszi, hogy csak szerepet játszik.

Mennyi mindenért csorog a nyálunk.

Bolond itt mindenki! (14–16)

Megváltás kell. Jézus Krisztus kell!!!

– 1. Dávid számára ez most döntő kérdés volt: mi, ki van kéznél? Hol a segítség? Dávid menekült. Egyedül volt. Aki menekül az egyedül van, hiába kísérik „legények”! Aki menekül, annak segítségre van szüksége! – 2. Istennél van a segítség! Az Isten embere csak isteni felhatalmazás indokán menekülhet, többnyire pedig nem azért, hogy a saját bőrét mentve, hűtlenül otthagyja a rá bízottakat (Ézsaiás 28,16). – 3. Isten emberi eszközöket küldött Dávidnak segítségül. Ahimelek pap kész volt minden segítséget megadni Dávidnak. – 4. A segítség minden más törvényt felülír.  Van olyan szükség, amely minden szent és profán törvényt felülír. Ez pedig a szükséget szenvedő emberen való irgalmas segítő szeretet (Máté 12,3–4). Jaj annak, aki az Isten törvényét, Igéjét emlegetve embertelenül viselkedik; – de sokszorosan jaj, kárhozatosan jaj annak, aki ezzel a segítő szeretettel galádul visszaél (3–6). – 5. A tényleges segítség csakis az Úrtól jön, nem pedig „Góliát kardja” által (9–10).

Márk 11,20–26

483. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Mi van kéznél, hol a segítség?

– 1. Dávid számára ez most döntő kérdés volt: mi, ki van kéznél? Hol a segítség? 

Dávid menekült. Egyedül volt. Aki menekül az egyedül van, hiába kísérik „legények”!

Aki menekül, annak segítségre van szüksége!

– 2. Istennél van a segítség! Az Isten embere csak isteni felhatalmazás indokán menekülhet, többnyire pedig nem azért, hogy a saját bőrét mentve, hűtlenül otthagyja a rá bízottakat (Ézsaiás 28,16).

Dávid a szentélybe menekült. Ő tudta, hova kell és lehet menekülni. Akkor a szentély, a silói szent hely pusztulása után Nóbban volt, Jeruzsálemtől északkeletre, ahol Ahimelek főpap, Éli ükunokája szolgált (1–2).

– 3. Isten emberi eszközöket küldött Dávidnak segítségül. 

Ahimelek pap kész volt minden segítséget megadni Dávidnak.

Ahimelek a szent asztalról lekerült szent kenyereket is hajlandó volt Dávid rendelkezésére bocsátani, és csak a legelemibb tisztasági előírásokat kívánta meg Dávidtól (3Mózes 15,16–18). 

– 4. A segítség minden más törvényt felülír. 

Az itt történtek valóságos üzenetét Jézus fogalmazta meg.

Van olyan szükség, amelyek minden szent és profán törvényt felülír, ez pedig a szükséget szenvedő emberen való irgalmas segítő szeretet (Máté 12,3–4).

Jaj annak, aki az Isten törvényét, Igéjét emlegetve embertelenül viselkedik.

De sokszorosan jaj, kárhozatosan jaj annak, aki ezzel a segítő szeretettel galádul visszaél (3–6).

– 5. Pedig a segítséggel visszaélnek. 

Visszaélések pedig vannak, folyamatosan, minden oldalról, segítők és segítettek részéről, egyháziak és világiak részéről, ilyen és olyan oldalon állók részéről egyaránt.

A visszaélések mellett leselkedők is állandóan figyelnek minket, nem éppen jóindulattal, mint itt az éppen akkor ott tartózkodó edómi Dóég, Saul embere, aki valamilyen fogadalmát teljesíthette éppen (8).

Kiben bízhatunk? Kiben bízhat befogadó és menekülő.

– 6. A tényleges segítség csakis az Úrtól jöhet, nem pedig a mi erőnk, erőszakunk, vagy emberi segítség által. 

Lám, a menekülő Dávid kardot kért, az általa legyőzött Góliát kardját kapta, amit ott tartottak, a szentélyben.

Dávid be akarja biztosítani magát (9–10). Korábban elég volt a hit és egy parittya; – most már kard kell, pedig aki kardot ragad, kard által vész el (Máté 26,52); – és ebben a mondatban nem is kardon, hanem az elveszett állapot veszélyén van a hangsúly.

– Olyan ez az egész történet, mint egy izgalmas krimi. Sajnos a valóság kriminálisabb, mint egy „film”. Ilyen a hasadt, elesett világ. Urunk, könyörülj!

– 1. Dávid és Jónátán, a korábban megbeszélt jelzések alapján jártak el, hírül adva, hogy mi Saul szándéka Dáviddal (18–23). Erre azért volt szükség, hogy amennyiben nem tudnának személyesen, vagy biztonságosan szót váltani, akkor is egyértelműen hírt adhassanak fontos ügyükben egymásnak, védelmezve Dávid életét (33–37). Vannak olyan helyzetek, amikor egyértelmű jelzésekre van szükség, amit más észre sem vesz, de mi mégis biztosan tudjuk a jelentését. Ez a rejtett kommunikációs világ gazdagabb, mint gondolnánk, és sokszor életet ment. Még egy mosoly is lehet ilyen. – 2. Sajnos a hír itt rossz: „Siess, fuss, meg ne állj!” (37–39) Dávidnak menekülni kell. Dávid és Jónatán személyesen is el tudtak búcsúzni egymástól. Dávid arcával a földig hajolt a király fia, hűséges barátja előtt, megölelték, megsiratták egymást a végső búcsúban. De mindez az Úr békéjével a szívükben történt (40–42). Ez nagyon fontos: fáj, igen fáj, szaggatva fáj, ami történt; – de békességem van, mégpedig az Úrban! Nincs ennél nagyobb ajándék. – 3. Minden búcsúzás valahol végbúcsú, vagy egyszer azzá lesz. Csak a feltámadott Jézus Krisztus evangéliuma segíthet ezen a tragikus állapoton.

Márk 11,15–19

163. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* – 1. Dávid és Jónátán, a korábban megbeszélt jelzések alapján jártak el, hírül adva, hogy mi Saul szándéka Dáviddal (18–23).

Erre azért volt szükség, hogy amennyiben nem tudnának személyesen, vagy biztonságosan szót váltani, akkor is egyértelműen hírt adhassanak fontos ügyükben egymásnak, védelmezve Dávid életét (33–37).

Vannak olyan helyzetek, amikor egyértelmű jelzésekre van szükség, amit más észre sem vesz, de mi mégis biztosan tudjuk a jelentését.

Ez a rejtett kommunikációs világ gazdagabb, mint gondolnánk, és sokszor életet ment. Még egy mosoly is lehet ilyen.

– 2. Sajnos a hír itt rossz.

Hiszen a megbeszélt jelek alapján Jónátán messze a gyermek elé lövi a nyilakat. Sőt, még egyértelműen rá is kiabál a gyermekre, amit az nem ért, de Dávid igen, hogy: „Siess, fuss, meg ne állj!” (37–39)

Dávidnak menekülni kell.

Amikor a gyermek elment és kiderült, hogy sehol senki, az Úr kegyelméből Dávid és Jónatán személyesen is el tudtak búcsúzni egymástól.

Dávid arcával a földig hajolt a király fia, hűséges barátja előtt, megölelték, megsiratták egymást a végső búcsúban.

De mindez az Úr békéjével a szívükben történt (40–42).

Ez nagyon fontos: fáj, igen fáj, szaggatva fáj, ami történt; – de békességem van, mégpedig az Úrban! Nincs ennél nagyobb ajándék.

– 3. Sokat kell utaznunk.

Az újabb generáció pedig utazásmániában szenved. Pedig ebben az instabil világban ez nem éppen veszélytelen. Noha, ez a földi élet már önmagában is igen veszélyes.

Nem szeretem, ha menni kell; – nem szeretem, ha más megy. Ennek ellenére mindig menni kell.

Tudom, az Úr kezében vagyunk.

De folyton imaharcot kell vívni az ebből fakadó békességért az adott búcsú perceiben.

Minden búcsúzás valahol végbúcsú, vagy egyszer azzá lesz.

Csak a feltámadott Jézus Krisztus evangéliuma segíthet ezen a tragikus állapoton.

Döbbenetes fordulat az ember életében az, amikor világossá lesz számára, hogy milyen közel jár minden percben a halálhoz. A halált itt most ne „lelki” értelemben vegyük, hanem úgy, mint „meghalást”, hiszen Jézus Krisztus nélkül folyamatosan a halálban vagyunk és ez megtérés híján fokozatosan kitejesedik rajtunk (Jelenések 3,1). – 1. Valóban, egy lépés választja el az életet a haláltól (3). Bármi történhet a következő percben… – 2. Igeszakaszunkban egy haragos okozza ezt a „halálos” élményt. Saul király, féltékenységében meg akarja ölni Dávidot (5–9). Ez az indulat olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy már a saját fiát, Dávid barátját sem kímélte, feléje is repült a lándzsa (30–33). Az izzó harag nem ismer korlátokat, az izzó harag átragad másokra, sokakra, és tömegeket képes elpusztítani, közben nem ismer semmi szentet, se Istent, se embert (34). – 4. Egyetlen reménységünk van csak, de ez elég: – Isten gondot visel övéire, megtartja őket, amíg szolgálatuk van; – és a meghalásban is kegyelmével veszi őket körül, hogy Jézus Krisztus feltámadása által részesülhessenek az örök életben.

Márk 11,1–14

330. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* Döbbenetes fordulat az ember életében az, amikor világossá lesz számára, hogy milyen közel jár minden percben a halálhoz.

A halált itt most ne „lelki” értelemben vegyük, hanem úgy, mint „meghalást”, hiszen Jézus Krisztus nélkül folyamatosan a halálban vagyunk és ez megtérés híján fokozatosan kitejesedik rajtunk (Jelenések 3,1).

– 1. Valóban, egy lépés választja el az életet a haláltól (3).

Bármi történhet a következő percben: egy váratlan fordulat, egy óvatlan mozdulat, egy baleset, egy lappangó betegség megjelenése, vagy éppen egy haragosunk elég ahhoz, hogy alapvetően megváltozzon az életünk, és megtapasztaljuk „azt az egy lépést”, a meghalás közelségét.

– 2. Igeszakaszunkban egy haragos okozza ezt a „halálos” élményt.

Dávid, és barátja, Saul fia, Jónátán számára is világossá lett, hogy Saul király, féltékenységében meg akarja ölni Dávidot (5–9).

Ez az indulat olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy már a saját fiát, Dávid barátját sem kímélte, feléje is repült a lándzsa (30–33).

Az izzó harag nem ismer korlátokat, az izzó harag átragad másokra, sokakra, és tömegeket képes elpusztítani, közben nem ismer semmi szentet, se Istent, se embert (34).

– 3. Ha magunkban nézünk, az Isten színe előtt, még azt sem kérdezhetjük, hogy mi az én bűnöm (1), mit vétettem, hogy ilyen közel jött hozzám a halál; – hiszen bűnünk van bőven, teológiai értelemben.

Bár ennek ellenére állítom, hogy „emberileg” egy konkrét ügyben sokan lehettek ártatlanok (nem makulátlanok, hanem ártatlanok), és mégis meg kellett halniuk.

– 4. Egyetlen reménységünk van csak, de ez elég: Isten gondot visel övéire, megtartja őket, amíg szolgálatuk van, és a meghalásban is kegyelmével veszi körül őket, hogy Jézus Krisztus feltámadása által részesülhessenek az örök életben.

Hit által elmondhatjuk, hogy az itteni „vég”, nekünk az élet teljességének kezdete…