NEM ALSZIK A MI ŐRIZŐNK! Dávidot őrizte az Úr! ­Ahogy megőrizte őt az Úr a saját gyarló indulataitól, az előző fejezet szerint; – úgy ismét megőrizte őt, most Saultól, aki ezrekkel indult ellene. Az Úr megőrizte Dávidot Saul ellenséges táborában is (5–7), mert mély álmot bocsátott Saul sátraira (12), így még bizonyítéknak való tárgyakat is tudtak hozni onnan, igazolandó, hogy ott jártak. Az Úr megőrizte Dávidot attól is, hogy maga álljon bosszút; – pedig bátor társa, Abisaj, aki vele tartott az ellenséges táborba, erre bíztatta; – egy ilyen bíztatás során pedig hatványozottabb a kísértés. Dávid azonban az Úrra bízta az igazságszolgáltatást (8–11). Egy határon túl végképp nincs más megoldás a „peres ügyeinkben”. Mi pedig mindig magunk akarjuk intézni a „pereinket”. Áldott legyen az Isten, hogy nem engedi ezt; – övéinek semmiképpen sem.

Márk 14,12–25

440. dicséret

A teljes magyarázat:

* NEM ALSZIK A MI ŐRIZŐNK!

– 1. A másikról jelenteni, bármilyen okból, ehhez olyan lelkület kell, amit nem minősítek, még ha az illető valami nemes indokkal, vagy az igazságossággal takaródzik is.

Bocsánat a kifejezésért: aki „köp”, arra egyszer „köpni” fognak.

Szólni kell a másiknak, figyelmeztetni, jobbítani kötelességünk a másikat; – de bemószerolni a másikat: tilos.

Még ha hátrányt szenved, akkor is más megoldást keres az Úr embere, a megoldásig pedig tűr.

A zífiek jelentettek Dávidról.

Ennek alapján jó nyomon üldözőbe is vette őt Saul.

Az Úr őrizzen meg bennünket a másikat be-, vagy feljelentő lelkülettől (1–4).

– 2. Dávidot őrizte az Úr!

­Ahogy megőrizte őt az Úr a saját gyarló indulataitól, az előző fejezet szerint; – úgy ismét megőrizte őt, most Saultól, aki ezrekkel indult ellene.

Az Úr megőrizte Dávidot Saul ellenséges táborában is (5–7), mert mély álmot bocsátott Saul sátraira (12), így még bizonyítéknak való tárgyakat is tudtak hozni onnan, igazolandó, hogy ott jártak.

Az Úr megőrizte Dávidot attól is, hogy maga álljon bosszút; pedig bátor társa, Abisaj, aki vele tartott az ellenséges táborba, erre bíztatta; – egy ilyen bíztatás során pedig hatványozottabb a kísértés.

Dávid azonban az Úrra bízta az igazságszolgáltatást (8–11).

Egy határon túl végképp nincs más megoldás a „peres ügyeinkben”.

Mi pedig mindig magunk akarjuk intézni a „pereinket”.

Áldott legyen az Isten, hogy nem engedi ezt; – övéinek semmiképpen sem.

– 3. Végképp őrizzen meg bennünket az Úr attól, hogy kezet emeljünk az Úr felkentjére! (11)

Mindennek igei, teológiai indoka van: Mi nem emelhetünk kezet az Úr felkentjére, sem az Úr által egy ideig „felkent”, megengedett helyzetre sem (11).

Mi nem avatkozhatunk bele abba, ami éppen van; – hanem abban, ami van, próbálunk segíteni, szeretni, bizonyságot tenni, és az Úr követeként jelen lenni mások között, nehéz, értelmezhetetlen helyzetekben is.

Mi tudjuk, csak egy időre engedi meg az Úr a gyalázatot.

Ezért „nem emelünk kezet arra”, amit az Úr megengedett.

Vannak persze kivételek, amikor küld az Úr: „Most nyúlj bele az adott, elviselhetetlen állapotba, mint az én eszközöm!”

De ez a kivétel csak erősíti a szabályt.

Miért van ez így? Azért mert amikor mi megjobbítás címén kezet emelünk az Úr által adott ponton „felkent” helyzetre, emberre, abból sokkal nagyobb nyomorúság és pusztítás lehet, mint amiben korábban szenvedtünk.

Az Úr igaz felkentje, Jézus Krisztus majd elhozza az új eget és az új földet (2Péter 3,13).

Addig sem tétlenkedünk, nem törődünk bele a gonoszba, de nem gonosz eszközökkel változtatunk.

Ebben is az Úr legyen a mi őrizőnk! (Zsoltárok 121,5)

Nehéz lecke ez!