SZABADÍTÓ ISTENÜNK VAN! – 1. Önmagát így jelenti ki Istenünk: „Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” (20,2) Isten kihozza népét a szolgaság házából. – 2. Ebben a világban csak szolgaságból szolgaságba juthatunk. Most, a jóléti társadalmakban a határtalan szabadság szolgaságában nyögünk. Aki az Úr szolgája, az minden körülmények között szabad.* – 3. Isten szabadítása Jézus Krisztus feltámadása, amely a mi feltámadásunk zálogaként hirdeti, hogy Isten a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmából szabadít meg, örök és maradandó megoldást ad az emberileg totálisan vesztes helyzetekben. – 4. Hiába nyílik meg ugyanis a tenger, ha utána a pusztai perlekedés következik, majd az Ígéret földjén a bálványozás, a belső és külső harcok rettenete. Ne az üldözőink pusztuljanak el, hanem először nekünk kell meghalnunk, mint önző, gonosz embereknek, és újjászületnünk; miközben üldözőink megtéréséért is imádkozunk. Urunk, velünk bánj el! Mutasd meg gyarló életünkön szabadító, újjászülő hatalmadat!

Máté 21,23–27

107. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Isten, ebben a világban akként mutatja meg szabadítását, hogy hitet, reménységet, szeretetet ad a szolgaságban, hogy szabadságban szolgálhassuk Őt, mert aki az Úr szolgája, az minden körülmények között szabad.

Azért mentette meg az Úr népe elsőszülötteit a tizedik csapás esetében, mert az egész népet szereti, megszabadítja, magáénak vallja. Soha ne felejtsük el ezt, mert életünk erőforrása, hogy az Úr tulajdonai vagyunk! Emlékeztessük erre imádságos szívvel magunkat és gyermekeinket. Minden istentisztelet erre való emlékezés, emlékeztetés, ebben a szabadításban való részesedés, ezért való hálaadás (1–10). Amikor tehát az Úr bejelentette népe elsőszülötteire vonatkozó igényét, akkor azt hirdette meg, hogy az egész az Övé, minden az Övé. Az első rész odaszentelése az egész odaszenteléséről szóló jeladás, „megváltva”, „helyettesítve” azokat báránnyal. Isten népének kiválasztása, mint az Úr elsőszülött fiának kiválasztása (4,22) azt hirdeti, hogy minden nép, az egész föld az Úré (1Korinthus 10.26). A „rész” tehát az „egészért” van, az első elkülönítése és megváltása nem vezethet a többiektől való elkülönüléshez (11–16). Ez a megváltás, a két szövetség fordulóján, Isten üdvözítő akarata szerint egyetlen egyre terhelődik, az Isten bárányára, Jézus Krisztusra, aki hordozza, mint halottak közül az elsőszülött (Kolossé 1,18), az egész világ bűneit (János 1,29). Az Úr vezet életünk útján az örök, krisztusi haza felé, és a hosszabb, kerülőút is értünk van; minket véd, még ha fáradtságosabb is. A kerülőút, nem tévút (17–21).

Máté 21,18–22

172. dicséret

MICSODA NYOMORÚSÁG ÁLTAL ADATIK MÁSOKNAK SZABADULÁS. – 1. Mindig így van ez ebben a világban.* Mi megszabadulunk, de hány áldozat árán örülhetünk a saját szabadságunknak. Ezek semmivel sem voltak rosszabbak, mint mi. A kegyelem felfoghatatlan (21–30). – 2. Valóban, a mérleg mindkét oldalára volt mit oda helyezni. A hatszázezer gyalogos zsidó család, négyszázharminc éves szolgasága most elégtételt nyert, mert egyiptomi kincsekkel és jószágokkal megrakottan, egyiptomi elsőszülöttek vérén és családok jajveszékelésén át vonultak ki Egyiptomból (34–42). Nagy, igazságos, de rettenetesen kegyetlen szabadítás ez. Igazságra vagy irgalomra van szükség? – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Ő Jézus Krisztusban megmutatta, hogy az Isten örök, igaz, valódi szabadítása nem ilyen. Isten önmagát adta érettünk, Jézus Krisztusban. Senki mást nem bántott a világ bűneinek jogos büntetéseként, csak önmagát. A töretlen csontú páskabárány vére megvédi Isten népét a pusztítótól (43–51); – de Isten népe nem lehet többé pusztító, sem hétköznapi harcaiban, sem teológiájában, sem kegyességében…*

Máté 21,12–17

165. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Isten itt még a gyarló emberi „módszerekhez” alázkodva szabadítja meg népét.

 ** Isten népe nem lehet többé pusztító, sem hétköznapi harcaiban, sem teológiájában, sem kegyességében!

Pedig gyakran az.

Urunk, állj őrt, ne engedd be a pusztítót a házainkba!

ÚJ KEZDET EZ! – 1. Azért új kezdet ez, mert itt az Úr hatalmasan cselekszik népéért, megőrzi, megszabadítja őket a legrettenetesebb csapástól, az ítélettől; és kiszabadítja őket a sokféle szolgaság nyomorúságából. – 2. Azért új kezdet ez, mert itt Isten népe egy közösséggé lesz (2–4),* akik átélik saját nyomorúságukat, bűneiket, itteni életük „sietős”, „változó”, tévesztéseik miatt „keserű” és halálos voltát; – de ugyanakkor megtapasztalják az Úr szabadító kegyelmét (8–11); – aki más vére, a bárány vére által könyörül rajtuk (13). Erre örök hálával emlékezik, ebből éltetően részesedik Isten népe (14). – 3. Azért új kezdet ez, mert Jézus Krisztusra mutat, aki tökéletes áldozatával, vérével megszabadított bennünket, noha ugyanazt érdemelnénk, mint a többiek. Érthetetlen a kegyelem, nem érdem, és aki egyszer ebből részesült, az mindenki számára ezért a szabadító, újjászülő krisztusi kegyelemért könyörög. – 4. Ezt az új kezdetet új időszámítás jelzi, mert az év kezdete őszről átkerül tavaszra, a szabadulás napjára (1). Nekünk ez az új kezdet Jézus Krisztus feltámadása, vasárnap, új élet, új időszámítás.

Máté 21,1–11

330. dicséret

* Ezt az összetartozást és egységet elsősorban családonként, a „kis gyülekezetben” tapasztalják meg, majd utána a nagyobb közösségben.

NÉZZÜNK FEL JÉZUS KRISZTUSRA, csak így lesz igazán világos a mai fejezet. – 1. Szó van itt arról, hogy az egyiptomiak mennyire tisztelték Mózest, önként átadták kincseiket Isten népének (1–3), majd a tizedik csapás után, elsőszülöttjeik halála miatti jajveszékelés közben leborulva kérték őket, hogy menjenek szabadon az útjukra, nem rabszolgák többé Egyiptomban (4–8). – 2. Isten ezzel világosan megmutatta, hogy Ő az egyetlen Isten, hiszen az egyiptomi istenek nem tudtak segíteni az ottaniakon, miközben Ő, mindenek szuverén Ura kezében tart minden népet, kincset, hatalmasságot és szívet (9–10). Erőt adó bizonyosság, hogy ilyen hatalmas, csodákat cselekvő a mi Istenünk, és lám, ennyire szereti népét, ahogy azt itt megmutatta (7).* – 3. De, Isten önmagát adta érettünk, hogy a mi életünk mindenek előtt ne emberi tekintélytől, ne hatalomtól, ne a másikat rabszolgává nyomorító önzéstől, ne földi kincsektől, ne pusztítástól, ne más népektől függjön, hanem csakis Jézus Krisztus megváltó szeretetétől.**

Máté 20,29–34

256. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Egy bűntől ezernyi módon elfajzott világban megnyugtató a mindenek felett hatalmas Isten szeretete.

** Isten azonban ezt a szeretetét végérvényesen egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban mutatta meg: Önmagát adta érettünk, a világért (János 3,16), az egyiptomiakért is, mindenkiért, hogy a mi életünket ez a megváltó szeretet hordozza.

Mi is csak ezzel a krisztusi szeretettel járhatunk a világban…

Ha Őbenne különböztet meg bennünket az Úr, akkor a krisztusi szeretet kockázatával merünk járni még ma is a világban.

Merünk?

Ha csak hirdetjük ezt a krisztusi szeretetet, de közben a világban az emberi „erő” és „ügyeskedés” világi törvénye szerint élünk, akkor skizofrén helyzetben vagyunk.

Mózes népe Egyiptomban, a tíz csapás idején MEGERŐSÖDÖTT ABBAN A BIZONYOSSÁGBAN, hogy Istenük az Úr (2). – 1. Ez a bizonyosság mindig Isten ajándéka, mindig kegyelmi állapot, hiszen csak az kaphatja, akinek Isten megnyitja és nem megkeményíti szívét. Lám, a fáraóét megkeményítette (1). – 2. Ennek a bizonyosságnak áldott tartalma, hogy a hívő nép nem vonakodik többé leborulni az Úr színe előtt (3), töredelmes szívvel megalázva magát, és mindenben csakis az Úrra hagyatkozik, Őhozzá igazodik, Őneki szolgál, örömteli, hálás és ünneplő élettel, és mindent Őtőle vár (7–9). – 3. Ezt a bizonyosságot Isten népe átadja gyermekeinek, valamint eléjük éli ezt a bizonyosságot, mind az istentiszteleten, mind a hétköznapokban (2). Csak ismeretet és példát adhatunk át, a ránk bízott örökséget, a drága kincset adhatjuk tovább; – de hitet nem adhatunk, az mindenestül az Úr ajándéka. – 4. E bizonyosság nélkül az emberi bűn sáskája és sötétsége elemészt mindent, miközben az ember félelmében csak láttatja a hitet (16–17), de valójában semmi köze az élő Istenhez, és világi döntései meg hitélete teljesen elválnak egymástól, akárcsak a fáraónál (20)

Máté 20,20–28

252. dicséret

ISTEN CSAPÁSAI.  – 1. Az Úr a csapásokkal bizonyítja, hogy mennyire szereti népét, és megkülönbözteti őket másoktól (4–6), mert népét és azok lakhelyét nem érik el a csapások (26). Nem személyválogató az Isten, de Ő nem emberi logika szerint cselekszik (5Mózes 10,17). – 2. Isten népének közössége, a „kihívottak közössége”, az egyház egy bárka, amely véd a pusztulástól, és amelyet Isten kegyelme hordoz. –  3. Áldott legyen az Isten azért, hogy Ő nem leli kedvét a bűnös halálában, hanem megtérést és életet akar (Ezékiel 18,23; János 10,10), csapásait egyszülött Fiára, Jézus Krisztusra terhelte, hogy rajtunk és a világon (!) könyörülhessen (János 3,16). Ő nem a csapások, hanem a könyörület Istene: ez biztos!

Máté 20,17–19

183. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A fáraó ijedtségében bűnt vall, mint egy gyerek, amikor elverték, és arra kéri Mózest, hogy könyörögjön érte és népéért (27).

De a csapások megszűnése után továbbra is konok maradt.

Pont ennyit ér a félelemből kifacsart hit.

Ennek ellenére a félelmeket nem becsüljük le, Isten nagy szerepet szánt a félelemnek, hogy övéi hitét építse (Róma 11,20).

A fáraó konok maradt, mert az Úr megkeményítette a szívét (12).

ISTEN UJJA EZ. – 1. Amikor ellepi az embert az, ami Isten szerint nem a mindennapi életébe való, akkor nagy baj van: békák, szúnyogok, böglyök, lehetetlen helyzetek, kezelhetetlen emberek, mindenütt problémák, varangyosan sikamlós ügyek, vérszívás, csipkelődés; – mindezek naponta tömegével… – 2. Amikor ezek ellepnek, akkor bizony nem elégségesek a terápiákban használt gyógymódok, miszerint változtatni kell, ehhez emberi segítség kell, fel kell lélegezni… De bizony a fáraó is fellélegzett, és aztán újra kezdődött minden, nem változott semmi (11). Mert nem elég változtatni, mert azt kell felfedezni, hogy Isten ujja, figyelmeztetése, ítélete van rajtunk, és könyörögnünk kell, mert csak az Úr szabadíthat meg (24). – 3. Az Úr pedig megszabadít, de többnyire nem úgy, hogy kivesz egy adott, békákkal teli, bűzlő helyzetből, hanem védelmével vesz körül, mint akkor Isten népének lakóhelyét, Gósen földjét. Isten kivételt tett népével (18).* Ez a kivétel az Ő megváltó, szabadító szeretete. Ő olykor kiemel egy fullasztó helyzetből, de többnyire megóv a feladatban, erőt, vezetést ad…**

Máté 20,1–16

19. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez a kivétel az Ő megváltó, szabadító szeretete.

Ő olykor kiemel egy fullasztó helyzetből, de többnyire megóv a feladatban, erőt, vezetést ad; – de mindig biztosítja azt, hogy mielőtt visszatérnénk a feladatba, elcsendesedhessünk Ővele a „pusztában”, ahol hittestvéreinkkel együtt megállhatunk az Úr előtt (23); – miközben eltávoznak a békák, szúnyogok, böglyök (27).

** Döbbenetes olvasni, hogy az egyiptomiak undorodnak a zsidók áldozatától, vallásától, szokásaitól (22).

MINDIG ISTEN ÜZENETE A LÉNYEGES. – 1. Ezt az üzenetet úgy tolmácsolja a megbízott, „mintha isten lenne”, azaz isteni felhatalmazással és erővel szól az igehirdető. Vagyis nem válik istenné, de az üzenet Isten szavaként szólal meg. Ennek nyomán valljuk és tapasztaljuk, hogy Isten Igéjének hirdetése, Isten beszéde (1–2). – 2. Ezt az üzenetet többféle jel is kísérheti, kornak, helynek, hallgatóságnak megfelelően. Ezek azonban mindig az üzenetet igazolják. Éppen ez a különbség az egyiptomi mágusok mutatványa és a mózesi jelek között: az előbbi öncélú, az utóbbi az isteni üzenet hitelesítése.* Ma az igehallgató gyülekezet puszta léte is csoda. Nem is beszélve az üzenet hatásáról, Isten munkájáról, azokról a jelekről, amiket testi szemekkel nem látunk, soha nem tudunk meg (8–22). – 3. Tehát az igehirdetésnek van hatása ma is. Csak ennek van hatása, a többi is fontos, de könnyen emberi mutatvánnyá lehet, amivel mi akarunk hatni. Ahol igehirdetés helyett erre vágynak, ott Isten keményítette meg a szíveket az üzenetre, de mi csak hűséggel szóljunk tovább (3; 23).

Máté 19,27–30

416. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez a jel mindig túlmutat az emberi lehetőségeken, Isten mindenhatóságára; de lehet figyelmeztető csapás is; lehet jel az is, ahogy az alkalmatlan Mózest minderre alkalmassá teszi az Isten (2Korinthus 11,6).

Ma, elidegenedett, szekularizált korunkban már önmagában az is jel, hogy még mindig mennyien összegyűlnek az Ige hallgatására. A gyülekezet puszta léte is csoda.

Nem is beszélve az üzenet hatásáról, Isten munkájáról, azokról a jelekről, amiket testi szemekkel nem látunk, soha nem tudunk meg (8–22).

LEHET PANASZKODNI? – 1. Sok nyomorúság van ezen a világon, sok testi és lelki kín. Van olyan fájdalom, ami annyira fáj, hogy akármilyen erős is a hitünk, az kibuggyan belőlünk, ahogy kifakadtak a zsoltáros panaszai. Sokan jó dolgukban panaszkodnak? Ilyen is van, ugyanakkor ezt se becsüljük le, mert a jólét valóban felszínre hozza és leplezetlenné teszi az emberlét alapvető megoldatlanságát. – 2. Aki azonban hisz a mindenható, szabadító Úrban, az panaszában is imádkozik, imádságos szívvel kiált és bizonyossággal remél. Az ilyen ember panasza soha sem másokat fárasztó nyavalygás, hanem mindig imádság. Isten népének tagjai azért nem hallgattak Mózesre, mert kishitűek voltak (9); – sőt, maga Mózes is gyakran kishitű volt (10–13). Ilyenkor pedig kemény életünk elhomályosít minden mást, úrrá lesz a panasz, a szitok, a káromlás; – a reménytelenség vagy az erőszak (9).* – 3. Az Úr azonban beleszól panaszos életünkbe: Megszólít, kijelenti magát nekünk, mellénk áll, népévé formál minket, megszabadít és hazavisz (2–8). – A mindenható Isten Jézus Krisztusban megváltott: ne panaszkodj, imádkozz és bizonyossággal remélj, tedd a dolgod, az Úr pedig cselekszik.

Máté 19,16–26

262. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Valóban hit–kérdés, hogy miként értékelünk, értelmezünk, látunk és hordozunk valamit.

Egy kedves helyünkön patakocska csobog a Balaton felé.

Gyakran sétálunk erre.

Egy szép tanya is található itt.

Gyönyörködve tekintünk erre az épületre, az egész „együttesre”…

Ugyanakkor, pont a tanya alatt összeszűkül a patak medre, és a szintkülönbség miatt irdatlan robajjal zúdul alá a víz.

Jaj de szép, még vízesésük is van azoknak, akiké ez a „paradicsom”!

Kis idő után azonban azt állapítottam meg, hogy ezt a szerintünk szép robajt egész nap, még éjszaka is hallgatni, márpedig nem lehet nem hallani, megterhelő is lehet.

Mi a szép és mi nem az, mi a nehéz és mi könnyű, ki a gazdag és ki a szegény, mi fáj és mi hordozható el, mi ad okot panaszra és mi a nyavalygás?

Mindezek – anélkül, hogy lényegi dolgokat relativizálnánk – igen viszonylagosak, mindenki a maga nézőpontjából, gyarló módon képes csak megítélni azokat.

Vagyis, csak a szabadító Úrba vetett hit segít helyesen látni, értékelni, hordozni dolgainkat: panasz helyett imádkozni, szüntelen imádkozni (1Thesszalonika 5,17), ahogy a patak szüntelen csobog, és a szakadéknál zubog, még hangosabban „kiált”!

A MEGNYOMORÍTÓ RENDSZER TERMÉSZETE. – 1. Nagy hajszában és nyomorúságban végezték a kényszermunkát Isten népének tagjai (1–13). – 2. A megnyomorító rendszer természete az, hogy gonoszul kifundált, mert felügyelőket nemcsak a fáraó emberei közül, hanem megnyomorítottak közül is jelölnek ki (14). Amikor azonban Isten népének legnagyobb vezetői járultak a fáraó elé, és utána rosszabb lett a helyzet, a nép a legfőbb vezetőket okolta, szó szerint úgy, ahogy a kiemelt igeversben olvassuk, miszerint verje meg őket az Isten (19–21). – 3. Na, pont ezzel lehet igazán megnyomorítani, nem a kényszermunkával: belülről osztom, hasítom őket. Amíg egymást bántjuk, okoljuk, a sajátjainkat gyalázzuk, a „rendszernek behódolókat”, meg az éppen kiemelet vezetőinket, addig azt csinálnak velünk, amit akarnak. – 4. Nagy kegyelem, hogy Mózes nem keseredett bele ebbe, hanem tovább imádkozott népéért (22–23). Jézus Krisztus is imádkozott a golgotai kereszt gyalázatában (Lukács 23,34). Meghallgatott imádsága, áldozata valóban szabadulásunkká lett.

Máté 19,13–15

469. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A MEGNYOMORÍTÓ RENDSZER TERMÉSZETE.

– 1. Nagy hajszában és nyomorúságban végzik a kényszermunkát Isten népének tagjai.

Ez a nyomorúság az elviselhetetlenségig fokozódik, amikor Mózes és Áron, nagyon átgondolt módon megkérik a fáraót a nép elbocsátására (1–5).

A fáraó szerint ugyanis csak az a nép „álmodozik a szabadságról”, amelynek az energiái nincsenek kellően lekötve (9).

Ezért emelték a vályogvetés napi adagját, és ehhez az egyik alapanyagot, a szalmát is nekik kellett beszerezni (6–13).

– 2. A megnyomorító rendszer természete az, hogy nem értelmes munkát végeztet, hanem energiát lekötő, kimerítő tevékenységgel aláz meg.

Ez a rendszer gonoszul kifundált, mert felügyelőket nemcsak a fáraó emberei közül, hanem megnyomorítottak közül is jelölnek ki.

Ez utóbbiakat büntetik, ha lázadna az elnyomott nép, ők meg majd rendezzék el egymás között (14).

Amikor azonban Isten népének legnagyobb vezetői járultak a fáraó elé, és utána rosszabb lett a helyzet, a nép a legfőbb vezetőket okolta, szó szerint úgy, ahogy a kiemelt igeversben olvassuk, miszerint verje meg őket az Isten (19–21).

– 3. Na, pont ezzel lehet igazán megnyomorítani, nem a kényszermunkával: belülről osztom, hasítom őket, hadd forduljanak egymás ellen, vezetőik ellen, okolják őket a nyomorúságért.

Mindez azóta is tökéletesen működik, mert amíg egymást bántjuk, okoljuk, a sajátjainkat gyalázzuk, a „rendszernek behódolókat”, meg az éppen kiemelet vezetőinket, addig azt csinálnak velünk, amit akarnak.

– 4. Nagy kegyelem, hogy Mózes nem keseredett bele ebbe, hanem tovább imádkozott és cselekedett népéért, pedig saját népe már „utálta” őt (22–23).

Jézus Krisztus is imádkozott a golgotai kereszt gyalázatában, de az Ő imádságában semmi panasz nem volt (Lukács 23,34).

Meghallgatott imádsága, áldozata valóban szabadulásunkká lett.

ISTEN LÁTJA NYOMORÚSÁGAINKAT! – 1. Nagy volt Isten népének nyomorúsága Egyiptomban (18). Nagy ma is Isten népének nyomorúsága, másként a jólétben és másként az üldözésben. Isten látásában azonban nem csak Isten népéről van szó, hanem minden ember nyomorúságáról, szenvedéséről, legyen az próbatétel vagy büntetés. – 2. Nagy örömhír, hogy Isten meglátja nyomorúságainkat. Isten nemcsak tehetetlenül nézi nyomorúságainkat, hanem mindig cselekszik is értünk, ahol pedig Ő cselekszik, ott megoldás adatik. Sokszor úgy cselekszik Isten, hogy meghalnak a nyomorítók (19). Örömhír az is, hogy az egyiptomiak bűne és nyomorúsága, a fáraó megkeményített szívének nyomorúsága, valamint az ebből fakadó büntetések is Isten előtt vannak. Ne megérteni, megmagyarázni akarjuk az Isten titkát, hanem lássuk abban az örömteli tényt: mindezek Isten előtt vannak. Ez elég, ez így reményteli (21–23). – 3. A legnagyobb örömhír az, hogy Isten szabadítót küld nyomorúságainkban. Mózes előképe Jézus Krisztusnak (27–31), aki véren szerzett vőlegényünk (24–26). Ha marad az itteni kín, Ő akkor is feltámadott!

Máté 19,1–12

395. dicséret

MÓZES KIFOGÁSA az, hogy nem ért ő a beszédhez. – 1. Lám, az élő Isten szolgálatában mindig is elsődleges szerepe volt az igehirdetésnek. Mózes azt mondhatta, amit Isten rábízott. A beszéd tartalmát és hatását is az Úr tarja kezében, és minden alkalmatlanságunk ellenére is elvégzi célját az Úr szava (10–13). – 2. Fontos lehet a segítség, de a szép, hangos és ékes beszédű Áron segítsége csak Mózes bíztatása, mert továbbra is ő a szószóló… (14–16). – 3. Emberileg érthető, hogy Mózes megijedt: hiszen a feladat hatalmas, mi pedig önmagunkban alkalmatlanok vagyunk, nemcsak beszédünkben, hanem egész valónkban (2Korinthus 3,5). Mégis, az Úr ereje a mi erőtlenségünk által ér célhoz (2Korinthus 12,9). – 4. Ezért Isten adhat jeleket, csodákat, amelyek mégis megerősítik hitünket, Isten szavát, hatalmát és reménységünket. A jelek mindig az adott kornak megfelelőek. Már mások ezek a jelek Jézus korában, és megint mások ma. Mindazáltal nem a csodáért hiszünk, nem jeleket várunk, hanem az Úr beszédét (1–9).

Máté 18,21–35

484. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MÓZES KIFOGÁSA az, hogy nem ért ő a beszédhez.

– 1. Lám, az élő Isten szolgálatában mindig is elsődleges szerepe volt az igehirdetésnek.

Mózes azt mondhatta, amit Isten rábízott.

A beszéd tartalmát és hatását is az Úr tarja kezében, és minden alkalmatlanságunk ellenére is elvégzi célját az Úr szava (10–13).

– 2. Fontos lehet a segítség, de a szép, hangos és ékes beszédű Áron segítsége csak Mózes bíztatása, amelyben Isten jelzi, hogy a szolgálatban emberi eszközöket is állít majd mellé, de Mózes akkor sem menekülhet attól, hogy ő szóljon, hogy ő álljon elől, mint Isten népének vezetője, Isten szolgája, „képviselője” (16), aki szavával, „igehirdetésével vezet”.

Nem a szép beszéd, hanem az Úr szava éri el üdvösséges célját (14–16).

– 3. Emberileg érthető, hogy Mózes megijedt: hiszen a feladat hatalmas, mi pedig önmagunkban alkalmatlanok vagyunk, nemcsak beszédünkben, hanem egész valónkban (2Korinthus 3,5).

Mégis, az Úr ereje a mi erőtlenségünk által ér célhoz (2Korinthus 12,9).

Valóban ijesztő mindez.

Minél inkább benne állunk a szolgálatban, és már elhagyott bennünket a „naivitás”, és csak a puszta valóság marad, annál inkább hatalmába keríthet bennünket ez a félelem.

Hiszen a puszta valóság az egyházban is fájó; – beleértve kegyességi, teológiai és érdekvitákat; ide sorolva lelkészi életsorsokat, gyülekezeti állapotokat; – másként ijesztő ez a rajongó kisegyházak sikerteológiájában, másként a fundamentalista szigorban, megint másként vidéki gyülekezeteinkben halódásában, felekezeti különbségekben, a megváltozott világunk okozta kihívásokban.

– 4. Ezért Isten adhat jeleket, csodákat, amelyek mégis megerősítik hitünket, Isten szavát, hatalmát és reménységünket.

A jelek mindig az adott kornak megfelelőek.

Már mások ezek a jelek Jézus korában, és megint mások ma.

Mert ma is vannak csodák.

A „csendes csodák” is azok.

De ezeken túl ma is vannak csodás gyógyulások, mennyei erők, embereken túli áldások.

Mindazáltal nem a csodáért hiszünk, nem jeleket várunk, hanem az Úr beszédét, ezen keresztül az Urat magát (1–9).

MIT TUDUNK MEG ITT ISTENRŐL? – 1. Isten „van”, mert Ő maga az élet, ezért Ő minden élet forrása is (Zsoltárok 36,11). – 2. Isten van és „lesz”… Ő örökkévaló. Nemcsak létezik, hanem cselekszik is, és abban mutatja meg, hogy ki Ő valójában, amit cselekszik (13–15). Ez a cselekvés szabadító cselekvés, az embert örök életre, valamint szolgáló, értelmes életre elhívó cselekvés, amelynek csúcsa Jézus Krisztus feltámadása (7–10). Isten tehát mindig az élet pártján áll. – 3. Isten szent, mindenható, csodákat cselekvő (1–3), ezért Őelőtte az ember csak leborulhat, kellő tisztelettel leveheti a saruját, töredelmes szívvel beláthatja a maga „elégtelenségét” (4–6; 11). Miközben ezt tesszük, közben tapasztaljuk meg a csodát, hogy Ő lehajol értünk, tud rólunk, ismeri fájdalmainkat, számon tart bennünket, lehajol értünk (16); – először Mózesért, de nemcsak érte, hanem egész népéért, az egész világért (János 3,16). Tehát Isten népét választotta ki, hogy rajtunk keresztül az Úr szeretete sokakhoz elérhessen, azokhoz is, akik most elvetettnek tűnnek… (17–22). – 4. Ez az Isten van velünk! (12) Ez az evangélium (Máté 1,23)

Máté 18,15–20

155. dicséret

MI LESZ VELÜNK? – 1. Egy szorongatott élet–halál helyzetben a kis Mózest nem rejtegethetik tovább, kiteszik és a sorsára bízzák; – hiszen, ha otthon marad, az üldözés miatt biztos a halála; – „kitéve” még talán van remény. Hit nélkül nagyjából ennyit mondhatunk: megszülettünk, „kitettek” bennünket, bele a világba, és majd történnek velünk a dolgok (1–4).* – 2. Hitben járva változik a szemlélet: Isten a történelem ura, úgy is, hogy kezében tartja az eseményeket, az övéi életében. Így vette észre a fáraó lánya a kitett Mózest, megszánta, majd nénjén keresztül éppen a saját anyjához juttatta vissza, később pedig a fiává fogadta (5–10). – 3. Mi lesz velünk? Egy biztos, bármi történik: „Velünk az Isten” (Máté 1,23; Róma 8,31), aki indulatos, durva, igazságosztó ó–emberi, mózesi természetünk tévútjaiból kiemelve (11–14) tekint le ránk (23–25), összetöri önhittségünket, hogy elhívhasson bennünket (15–22). Őneki szolgálva nyer értelmet az életünk! Ennél azonban sokkal többet ajándékoz: kihúz az elnyelni akaró vízből, megvált, szabadítót küld (10).

Máté 18,11–14

103. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Egy híres rendező egyik filmje kezdődik így: a teniszlabda, a döntő játszmában megakad a hálón, és mitől függ, hogy erre, vagy arra a térfélre esik, miszerint nyersz, vagy veszítesz? (Woody Allen, Match Point)

VEGYÉTEK, EGYÉTEK, VIGYÉTEK… – 1. A dolgok bonyolultak ebben a bűnös világban. Ezzel belép egy nagy kísértés, miszerint mindent „empatikusan” akarunk megérteni, „beleérezni”, megmagyarázni, és felmenteni mindenkit. – 2. Mert való igaz, hogy az Egyiptomiak „emberileg” joggal ijedtek meg, hogy a saját életterükön egyszerre csak más nép kezd el szaporodni, akik ráadásul „nagyobbak” (9), életerősebbek (19), szorgalmasabbak, sikeresebbek; mondjuk ki: áldottabbak, mint ők. Ez a tapasztalat még a leghívőbb embert is megkísérti, nemhogy a hitetlent. Ilyenkor beszippanthatja az embert a „létfélelem”, az „egzisztenciális szorongás”, a „nem számítok már”, és „a saját életemet is más veszi birtokba” kínja… – 3. De sem ez, sem más egyéb gyarló, akár a magunkét féltő indulat sem adhat okot arra, hogy kezet emeljünk a másikra (13). Szeretetben védenünk kell azt, ami a miénk, de csak Isten félelmében tehetjük ezt (17); – meg Jézus Krisztus követésében, aki önmagát adta érettünk (Galata 1,4). Ez az egyetlen lehetőség, „odaadni”, és Isten a sokszorosát adja vissza (Máté 19,29). Vegyétek, egyétek (Máté 26,26), vigyétek; – mert már minden a miénk a feltámadott Úrban… (2Korinthus 4,15).

Máté 18,1–10

510. dicséret

* A teljes magyarázat:

VEGYÉTEK, EGYÉTEK, VIGYÉTEK…

– 1. A világháló bejegyzései valós képet adnak az emberről.

Elszörnyedhetnénk, mi minden tombol bennünk, főleg, ha valakinek, „szerintünk” „jobban” megy.

Akkor irigy és gyilkos indulatokkal kísért és kényszerít a gonosz.

Ölni nincs lehetőségünk, de a virtuális pengék is gyilkolhatnak, sok egyéb módszer mellett.

– 2. Persze, a dolgok bonyolultak ebben a bűnös világban.

Ezzel belép a másik nagy kísértés, miszerint mindent „empatikusan” meg akarunk érteni, „beleérezni”, megmagyarázni, és felmenteni mindenkit.

– 3. Mert való igaz, hogy az Egyiptomiak „emberileg” joggal ijedtek meg, hogy a saját életterükön egyszerre csak más nép kezd el szaporodni, akik ráadásul „nagyobbak” (9), életerősebbek (19), szorgalmasabbak, sikeresebbek; mondjuk ki: áldottabbak, mint ők.

Ilyenkor beszippanthatja az embert a „létfélelem”, az „egzisztenciális szorongás”, a „nem számítok már”, és „a saját életemet is más veszi birtokba” kínja…

Nyers, de tényszerű megfogalmazás: Egyiptom tele lett másokkal.

Ne legyünk „képmutatók”, mert mindannyian megijedhetünk, ha „sajátunk mással” lesz tele… (7).

– 4. De sem ez, sem más egyéb gyarló, akár a magunkét féltő indulat sem adhat okot arra, hogy kezet emeljünk a másikra (13).

Szeretetben védenünk kell azt, ami a miénk, de csak Isten félelmében tehetjük ezt (17); – meg Jézus Krisztus követésében, aki önmagát adta érettünk (Galata 1,4).

Ez az egyetlen lehetőség: „odaadni”, és Isten a sokszorosát adja vissza (Máté 19,29).

Vegyétek, egyétek (Máté 26,26), vigyétek; – mert már minden a miénk a feltámadott Úrban… (2Korinthus 4,15).

A bábák félték az Istent és nem úgy cselekedtek, azaz nem a „világ”, hanem az „istenfélelem” rendje szerint cselekedtek (17).

Ez a krisztusi út is; – egészen más!

BOCSÁNATOT KÉRNI… – 1. Emelkedett, szentlelkes pillanatok ezek, ugyanakkor egyre ritkábbak. Alig emlékszem arra, hogy valaki bocsánatot kért volna, esetleg valamit megköszönt volna. Kritika és harag feszít mindenkit (15). Érdekes, hogy éppen a bocsánat üzenetét prédikáló egyházban a legritkább ez a „jelenség”: bocsánatot kérni, megbocsátani, sőt megköszönni (17–18). – 2. József testvérei bocsánatot kértek Józseftől gonosz tetteikért, leborultak, megalázták magukat és kimondták a bocsánatkérés szavait. Igen, ezt így kell! Nem elég csak „éreztetni”. Minden Isten színe előtt történik, de szükséges a megbékéléshez. – 3. József a hit embereként válaszolt erre a csodára.* – József sírva fakadt (17). Az érzelmi túltengés ugyanúgy nagy baj, akárcsak az érzelmek hiánya; – a durva, kemény, érzéketlen hitről nem is beszélve (21). – József felemelte testvéreit, hiszen őt is az Isten kegyelme emelte fel, érdemtelenül (19–20). – József tudta, hogy Isten megbocsátott neki utálatos gőgjéért, tehát ő is megbocsátott az ellene vétkezőknek (Máté 6,12).

Máté 17,22–27

178. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

– 3. József a hit embereként válaszolt erre a csodára.

– József sírva fakadt (17). Igen, lehet valaki zseni, miközben érzelmileg analfabéta.

Az érzelmi túltengés ugyanúgy nagy baj, akárcsak az érzelmek hiánya; – a durva, kemény, érzéketlen hitről nem is beszélve (21).

– József felemelte testvéreit, mert ő is csak egy ember, „nem isten”.

Józsefet is az Isten kegyelme emelte fel érdemtelenül.

Tehát József hálás az Úrnak, aki a gonosz tetteket is jóra fordította (19–20).

Akit felemelt az Isten, az mindig felemel másokat.

– József tudta, hogy Isten megbocsátott neki is utálatos gőgjéért, tehát ő is megbocsátott az ellene vétkezőknek (Máté 6,12).

JÁKÓB ÁLDÁSA JÚDA FELETT. – 1. Júda nevének jelentése: „magasztal”, abban az értelemben, hogy őt fogják magasztalni testvérei és ellenségei egyaránt, mert olyanná teszi őt az Úr, mint amilyen egy fiatal oroszlán, akit nem mernek háborgatni, amikor prédáját felfalva jóllakottan elheveredett (8). – 2. A kép azonban túlmutat önmagán, mert valójában arról beszél, hogy az Úr tesz „naggyá”, hitelessé, érinthetetlenné; – nem önmagunkért, hanem az Ő ügyének képviseletéért. Valójában nem „Júdát”, nem minket, hanem az Urat magasztalják. A mi nagyságunk pedig csak az Úrban lehet igazolható „nagyság”. Ez a nagyság az Úr jelenléte, rendje, kormányzó hatalma, „jogara”. Ebben a világban enélkül minden szétesik. – 3. Fordulat, örömhír ugyanakkor ebben a szózatban, az „amíg” kifejezés: Ez a rend, ez a szigorúság, ez a „nagyság”, amit Júda, újszövetségi értelemben Isten népe képviselhet, mint az Úr küldötte, addig fontos, amíg el nem jön a Megváltó, Jézus Krisztus. Őáltala Isten rendje a szívünkbe lesz írva, és szabadon tehetjük az Ő akaratát, mint az Ő megváltottjai… (11).

Máté 17,14–21

479. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÁKÓB ÁLDÁSA JÚDA FELETT.

– 1. Júda nevének jelentése: „magasztal”, abban az értelemben, hogy őt fogják magasztalni testvérei és ellenségei egyaránt, mert olyanná teszi őt az Úr, mint amilyen egy fiatal oroszlán, akit nem mernek háborgatni, amikor prédáját felfalva jóllakottan elheveredett (8).

– 2. A kép azonban túlmutat önmagán, mert valójában arról beszél, hogy az Úr tesz „naggyá”, hitelessé, érinthetetlenné; – nem önmagunkért, hanem az Ő ügyének képviseletéért.

Valójában nem „Júdát”, nem minket, hanem az Urat magasztalják.

A mi nagyságunk pedig csak az Úrban lehet igazolható „nagyság”.

Ez a nagyság az Úr jelenléte, rendje, kormányzó hatalma, „jogara”.

Ebben a világban enélkül minden szétesik.

– 3. Fordulat, örömhír ugyanakkor ebben a szózatban, az „amíg” kifejezés: Ez a rend, ez a szigorúság, ez a „nagyság”, amit Júda, újszövetségi értelemben Isten népe képviselhet, mint az Úr küldötte, addig fontos, amíg el nem jön a Megváltó, Jézus Krisztus.

Őáltala Isten rendje a szívünkbe lesz írva, és szabadon tehetjük az Ő akaratát, mint az Ő megváltottjai (11).

A „sílóh” kifejezés úgy fordítandó, „akié”: Amíg el nem jön az, akié a jogar, aki helyreállítja bennünk és közöttünk az isteni rendet, az üdvösséget, az igazságot, a békességet, az örömöt, amelynek kifejező képei a szőlő és a bor (11–12), az Istennek kedvesen ragyogó, tiszta szemek…

– 4. Annyi meggyötört tekintetet láttam már, fáradtat, mámortól bódultat, halálosat.

Az Úrban bornál ragyogóbb (12), azaz nem, bortól ragyogó lesz a tekintetünk, az életünk.

Erre várunk, ez a reménységünk, ez kezdődött el Krisztusban.

EGYENLŐSÉG? – 1. József ki akarta javítani Jákóbot (17–18), aki keresztbe tett kézzel áldotta meg gyermekeit, a kisebbet jobb kézzel, az elsőszülöttet bal kézzel (15); – majd áldó szavaiban is előbbre helyezte a kisebb Efraimot (20). Hiába akarja József, először egy erős mozdulattal, majd szavakkal is korrigálni homályosan látó apját (10). – 2. Jákób világosan kijelenti, hogy nem tévedett (19–20): – mindegyik áldott lesz, mindegyiket „térdére ültetve” fiának tartja Jákób (12), noha egyiptomi asszonytól születtek, idegen földön; – de az egyik „többet” kap a másiknál. – 3. Nem tudjuk Isten elrendelését megmásítani. Mekkora evangélium ez! Isten elrendelése nem ismeri az egyenlőséget (6); – vagyis a kisebb az elsőszülött elé kerül (Máté 20,16). Isten logikája más, mint a miénk. Ő nem a „szabadság, egyenlőség, testvériség” elvén gondolkozik. – 4. Mi viszont „visszafelé” nem okoskodhatunk: nevezetesen, hogy aki kevesebbet kapott, az kevesebb is, netán elvetett. Ez nem a mi dolgunk! Egy biztos, aki többet kapott, annak sokkal több a számadása is (Máté 25,16). – 5. Az áldás (15–16; 20): a mi Urunk Jézus Krisztus!

Máté 17,1–13

296. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

EGYENLŐSÉG?

– 1. József ki akarta javítani Jákóbot (17–18), aki keresztbe tett kézzel áldotta meg gyermekeit, a kisebbet jobb kézzel, az elsőszülöttet bal kézzel (15); – majd áldó szavaiban is előbbre helyezte a kisebb Efraimot (20).

Hiába akarja József, először egy erős mozdulattal, majd szavakkal is korrigálni homályosan látó apját (10).

– 2. Jákób világosan kijelenti, hogy nem tévedett (19–20): – mindegyik áldott lesz, mindegyiket „térdére ültetve” fiának tartja Jákób (12), noha egyiptomi asszonytól születtek, idegen földön; – de az egyik „többet” kap a másiknál.

– 3. Nem tudjuk Isten elrendelését megmásítani.

Mekkora evangélium ez!

Isten elrendelése és „felhatalmazása” nem ismeri az egyenlőséget: – Efraimot és Manassét még „fiakká” fogadják, viszont a többieket, bár ugyanúgy szerették, már nem sorolták közvetlenül Jákób fiainak sorába (6); – sőt, ezen belül is vannak különbségek, Efraim élvezhetett elsőbbséget Manasséval szemben, vagyis a kisebb az elsőszülött ellenében (Máté 20,16).

Isten logikája más, mint a miénk.

Ő nem a „szabadság, egyenlőség, testvériség” elvén gondolkozik.

Mindig elválaszt, megkülönböztet az Isten.

– 4. Mi viszont „visszafelé” nem okoskodhatunk: nevezetesen, hogy aki kevesebbet kapott, az kevesebb is, netán elvetett.

Ez nem a mi dolgunk!

Egy biztos, aki többet kapott, annak sokkal több a számadása is (Máté 25,16).

– 5. Olyan ez, mint a hegyek vonulatai, nincs egyetlen egyforma magas pontja sem.

Önmagában azonban egyik sem éri el az eget.

A csúcs sem.

Az égnek kell megnyílni, esőt adni.

Az eső aztán a csúcstól innen északnak, a csúcstól onnan délnek csorog lefelé.

Ez az áldás (15–16; 20): a mi Urunk Jézus Krisztus; – Ő a „vízválasztó” is.

MICSODA JÓLÉTBEN ÉLÜNK… – 1. Az a legnagyobb problémánk, hogy lefogyjunk. Egy világhíresség torzzá hízva azt mondta: Véteknek tartja, hogy miközben finomságok bősége veszi körül, azonközben gyötörje magát. Mindig az jut eszébe – említette –, amikor gyerekkorában éhezett. Az rettenetes volt. Ha pedig egyszer majd visszatérnek a nyomorúságos idők, akkor ne bánja meg, hogy a jólétben fogyókúrázott. – 2. Egyiptomban súlyos éhínség támadt (13). Sínylődött mindenki, és mindenét, végül saját magát is eladta az élelemért. A hívő József kellett ahhoz, hogy mások szükségét ne kihasználja, hanem javukra „szervezze” azt szabadulássá. A megváltó Isten cselekedett általa (14–26). – 3. Az éhínség azonban ennél összetettebb. Ezt Jákób fogalmazza meg: „Életem rövid volt, tele rossz napokkal…” (9); – majd hozzátette, hogy nem érte el azt, amit szeretett volna; – most jövevény, nincstelen (1–12), és halála után haza vágyik… (27–31). De jó tudni, hogy Jézus Krisztusban van szabadulás, végső otthon, ahol nyomorúságosan véges és töredékes életünk kiteljesedik. Addig viszont várjuk a vőlegényt; – ha jólét van, akkor is a böjt idejét éljük (Márk 2,19).

Máté 16,24–28

464. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MICSODA JÓLÉTBEN ÉLÜNK…

– 1. Az a legnagyobb problémánk, hogy lefogyjunk.

Körülvesz a jó, és nem merünk enni, mert elhízunk.

Mindig ez a téma: fogytál, híztál; ki mennyit ehet, hízás nélkül; ki mit sportol…

Egy világhíresség torzzá hízott. Azt mondta az illető: Ennek is rengeteg előnye van, annyit ehet, ihat, amennyit csak akar… Ő ugyanis véteknek tartja, hogy miközben finomságok bősége veszi körül, azonközben gyötörje magát. Lakodalom idején enni kell. Mindig az jut eszébe – említette –, amikor gyerekkorában éhezett. Az rettenetes volt. Ha pedig egyszer majd visszatérnek a nyomorúságos idők, akkor ne bánja meg, hogy a jólétben fogyókúrázott.

Teológiailag most nem értékelem a fentieket, de zsigerből megremegtem szavai hallatán.

– 2. Egyiptomban súlyos éhínség támadt (13).

Sínylődött mindenki, és mindenét, végül saját magát is eladta az élelemért.

A hívő József kellett ahhoz, hogy mások szükségét ne kihasználja, hanem javukra „szervezze” azt szabadulássá.

A megváltó Isten cselekedett általa (14–26).

– 3. Az éhínség azonban ennél összetettebb.

Ezt Jákób fogalmazza meg: „Életem rövid volt, tele rossz napokkal…” (9); – majd hozzátette, hogy nem érte el azt, amit szeretett volna, most jövevény, nincstelen (1–12), és halála után haza vágyik… (27–31).

De jó tudni, hogy Jézus Krisztusban van szabadulás, végső otthon, ahol nyomorúságosan véges és töredékes életünk kiteljesedik.

Addig viszont várjuk a vőlegényt; – ha jólét van, akkor is a böjt idejét éljük, mert sokaknak nincs, ha nekünk van is.

Urunkat várjuk, és a lakodalmat (Márk 2,19).

– 4. Az az édességbolt ülte meg az emlékezetemet, ahol hordókba púpozva színesedett a kívánatos gumicukorkák tömege.

Hívő, illedelmes, kimért, egészségtudatos anyukák jutottak eszembe, akik nem engednek ilyeneket a szép és tehetséges gyerekeik közelébe.

Igazuk van!

Semmit sem szabad, ami jónak tűnik, de nem az.

Isten Igéje azonban ennél is többet üzen: Vége lesz ennek az okos böjtnek, a „mindenfajta fogyókúrának” pedig végképpen…

Akinek van füle, hallja; – aki nem érti, attól pedig elnézést kérek… (Máté 11,15).

ÚTON… – 1. Egy ideig szeretünk utazni, úton lenni. Valóban, el kell menni ahhoz, hogy újra meg tudjunk érkezni. Idősödve azonban egyre nagyobb szorongással jár minden útnak indulás, mert nélkülözhetetlen a megszokott, biztos otthon, a gyökerek... – 2. Erős hitet kapott Ábrahám, hogy ott tudta hagyni a megszokott „biztosat”. Ugyanezzel a hittel cselekedhetett Jákób is, aki élete végén idegenbe kényszerült (1). Ők nem élményből, kalandvágyból, jó dolgukban mozdultak, hanem mert megkérdezték az Urat, az Úr pedig megszólította őket, kiszólította őket a régiből, ezért Őneki engedelmeskedtek az induláskor (2). – 3. „Evangéliumi jó” azonban olvasni; – ahogy az Úr bemutatkozik, bizonyosan kijelentve, hogy Ővele van dolgunk; – majd Ő elveszi félelmeinket, még idegenben is; – miközben azzal a csodálatos ígérettel ajándékoz meg minket, hogy az Ő keze visszahoz, hazavezet bennünket (3–5). Ez nemcsak földi életünkre érvényes, hanem örök életünkre nézve is: Hazavár az Úr!

Máté 16,21–23

184. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ÚTON…

– 1. Egy ideig szeretünk utazni, úton lenni.

Valóban ki kell szakadni a megszokottból, hogy megújultan tudjunk visszatérni saját, mindennapos helyünkre.

El kell menni ahhoz, hogy újra meg tudjunk érkezni.

Idősödve azonban egyre nagyobb szorongással jár minden útnak indulás, mert nélkülözhetetlen a megszokott, biztos otthon, a gyökerek, beleértve az egész életünket szimbolizáló „cuccainkat”, amit halálunk után egyből konténerbe vágnak.

– 2. Erős hitet kapott Ábrahám, hogy ott tudta hagyni a megszokott „biztosat”.

Ugyanezzel a hittel cselekedhetett Jákób is, aki élete végén idegenbe kényszerült (1).

Csak hitben hordozható el az a tény, hogy „bármi történhet velünk”, és ebben a világban úton vagyunk, „zarándok–létben”, hiszen nincs itt nekünk maradandó városunk (Zsidókhoz írt levél 13,14).

Ábrahám és Jákób nem élményből, kalandvágyból, jó dolgukban mozdultak, hanem mert megkérdezték az Urat, az Úr pedig megszólította őket, kiszólította őket a régiből, ezért Őneki engedelmeskedtek az induláskor (2).

– 3. „Evangéliumi jó” azonban olvasni;

– ahogy az Úr „bemutatkozik”, bizonyosan kijelentve, hogy Ővele van dolgunk;

– majd Ő elveszi félelmeinket, még idegenben is;

– miközben azzal a csodálatos ígérettel ajándékoz meg minket, hogy az Ő keze visszahoz, hazavezet bennünket (3–5).

Ez nemcsak földi életünkre érvényes, hanem örök életünkre nézve is: Hazavár az Úr!

JÓZSEF HITE. – 1. József hitben látta és értékelte az eseményeket. József tudta, hogy Isten akaratából került Egyiptomba, hogy aztán segíthessen családján és népén (5–9). Fontos ez a bizonyosság: Nem a vaksors, a szerencse, vagy a véletlenek irányítják az életünket, hanem az Úr. Ő a rosszat is javunkra tudja fordítani. – 2. József hite evangéliumi hit, amely egyértelműen kimondja, hogy Isten azért használta fel őt, hogy Isten népe megmeneküljön, és megszabadítsa őket nagy szabadítással (7). Fontos, de valójában édes kevés, ha ez a szabadítás csupán az éhínségből a jólétbe vezet. Jézus Krisztus, József utóda az ember örök éhségének okát, a bűnt, a betegséget, a halált, a gonoszt győzte le feltámadásában. Ez az egyetlen, nagy szabadítás. – 3. József hitében erős, de nem érzéketlen, hanem végig megmarad érző embernek. Igen, van egy pont, amikor a hívő ember sem tudja tovább türtőztetni magát, sem örömében, sem szomorúságában. A hívő ember is ember, mindvégig. Az embertelen, érzéketlen hit rettenetes… (1–4). Isten emberré lett (János 1,14).

Máté 16,13–20

26. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

JÓZSEF HITE.

– 1. József hitben látta és értékelte az eseményeket.

József tudta, hogy Isten akaratából került Egyiptomba, hogy aztán segíthessen családján és népén.

Fontos ez a bizonyosság: Nem a vaksors, a szerencse, vagy a véletlenek irányítják az életünket, hanem az Úr.

Ő a rosszat is javunkra tudja fordítani, az emberi bűnt is (1Mózes 50,20), a gonosz hatalmát is (Efezus 6,12).

Ettől még a bűn és a gonosz ítéletes marad, de aki előtt felragyogott Isten hatalma és kegyelme, az minden eseményt így fogad, az Úr kezéből, miközben nem tétlenkedik, de mindenben az Úrra hagyatkozik.

József megtapasztalta ezt a csodát (5–9).

Nem úgy van tehát, hogy a véletlen a hálón fennakadt teniszlabdát, vagy erre, vagy arra a térfélre ejti, és ez alapján, vagy győztél, vagy veszítettél (Woody Allen, Match Point).

– 2. József hite evangéliumi hit, amely egyértelműen kimondja, hogy Isten azért használta fel őt, hogy Isten népe megmeneküljön, és megszabadítsa őket nagy szabadítással (7).

Fontos, de valójában édes kevés, ha ez a szabadítás csupán az éhínségből a jólétbe vezet.

Jézus Krisztus, József utóda az ember örök éhségének okát, a bűnt, a betegséget, a halált, a gonoszt győzte le feltámadásában.

Ez az egyetlen, nagy szabadítás.

– 3. József hitében erős, de nem érzéketlen, hanem végig megmarad érző embernek.

Igen, van egy pont, amikor a hívő ember sem tudja tovább türtőztetni magát, sem elérzékenyedésében, sem indulatiban, sem örömében és szomorúságában, vagy éppen megkeseredésében.

A hívő ember is ember, mindvégig.

Az embertelen, érzéketlen hit rettenetes… (1–4).

Isten emberré lett (János 1,14).

Ez azonban nem tartozik senkire.

József mindenkit kiküld, amikor testvérei előtt megismerteti magát (1–4).

A hívő ember is „megindul”.

Jézus is „megindult”, elérzékenyedett (János 11,35).

Ennek az „emberségnek” része az is, hogy az idő előrehaladtával meg már csak haza vágyik a hívő ember, és szíve hideg marad, nem tud „megindulni”, mint ahogy Jákób szíve hideg maradt, még József híre hallatán is, és csak nehezen derült fel (25–28).

– 4. József hite hálás hit.

József testvéreinek egyszerre lesz mindenük (10–24).

De nem elég, ha megvan mindenünk: hit, hála, engedelmes öröm nélkül a jólétnél nincs veszélyesebb…

Ezért kell a böjt, jólétben még inkább:

– hogy mi érdemtelenek megtanuljunk, töredelmes szívvel hálát adni, miszerint mindenünk az Úré, Őtőle kaptuk (1Korinthus 4,7; János 15,5);

– megtanuljunk lemondani, javainkat továbbadni, mert egy részük nem a miénk, csak nálunk tette le a feltámadott Úr;

– valamint böjtünkben megvalljuk, kegyelemből élünk, mert halált érdemelnénk, és élünk, mégpedig jól élünk; sőt, örök életünk van (1Korinthus 15,20)!

KIK VAGYUNK? MIVÉ LEHETÜNK? – 1. Teológusként nehéz időkben voltam katona másfél évet. Nehéz volt, de kellett. A mai, szemtelen kamaszokat de elvitetném, hogy egy kis rendet, alázatot, tiszteletet tanuljanak. Itt, a „sötét, szigorú” falak között, azonnal kiderült, kiben mi lakozik. – 2. József próbára tette testvéreit. Önmagában a módszer visszatetsző: Valakit hazugsággal megvádolni, valamit élete „zsákjába” csempészni, és „igazoltan megrágalmazni”; – ez vitatható eljárás! Menti József eljárását, hogy szűk körben, jószándékú próbatétel elé állította egykor őt kisemmiző testvéreit. Ma azonban gonosz lélekkel történnek ilyenek, szűk kör pedig nem létezik, mert minden „világnyilvános”. Nem tudjuk igazolni magunkat, ha valahol „kiterítenek” minket... – 3. József testvérei jobbá lettek. Kik vagyunk? Kik voltunk? Mivé lehetünk? (1Timóteus 1,13) Saját erőből csak romlunk, ahogy telnek az évek (Máté 12,45). Jézus Krisztusban igazságunk van. Ez a kegyelmi tény újjászül bennünket, igazol az Isten előtt, hitelessé tesz az emberek előtt, még akkor is, ha földi igazolólevél már nem segíthet rajtunk…

Máté 16,1–12

439. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* KIK VAGYUNK? MIVÉ LEHETÜNK?

– 1. Teológusként nehéz időkben voltam katona másfél évet.

Nehéz volt, de kellett.

A mai, szemtelen kamaszokat de elvitetném, hogy egy kis rendet, alázatot, tiszteletet tanuljanak; – beleértve a fiatal lelkészjelölteket is, hiszen az a másfél év többek között hitünk, elhívásunk próbájává lett.

Itt, a „sötét, szigorú” falak között, azonnal kiderült, kiben mi lakozik.

Az akkori politikai helyzetet most nem is keverem ide.

Rettenetes, ijesztő dolgok derültek ki a szorult helyzetekben magunkról, másokról, az emberről; – ugyanakkor az élő hitet csak megerősítette a próba.

– 2. József így tette próbára testvéreit.

Önmagában a módszer visszatetsző: Valakit hazugsággal megvádolni, valamit élete „zsákjába” csempészni, és „igazoltan megrágalmazni”, „rabosítani”, ezzel a közvélemény előtt egy életre tönkre tenni…; – ez gyalázatos eljárás.

Pedig ez történik itt.

Valójában egy ártatlan próba akart lenni az egész.

Ott, akkor, abban a körben el is érte célját, miközben menti József eljárását, hogy szűk körben, jószándékú próbatétel elé állította egykor őt kisemmiző testvéreit.

Ma azonban gonosz lélekkel történnek ilyenek.

Szűk kör pedig nem létezik, minden „világnyilvános”.

Nem tudjuk igazolni magunkat, ha valahol „kiterítenek” minket.

– 3. József testvérei mások lettek, ahogy József is jobbá lett, mint amilyen egykor volt.

Kik vagyunk? Kik voltunk? Mivé lehetünk?

Saját erőből csak romlunk, ahogy telnek az évek (Máté 12,45).

Őbenne, csakis Jézus Krisztusban változhatunk meg!

Az Úrban újjá leszünk, ahogy erről Pál vall (1Timóteus 1,13).

Jézus Krisztusban igazságunk van, kegyelemből.

Ez a tény újjászül bennünket.

Ez a kegyelmi tény igazol bennünket az Isten előtt, miközben hitelessé tesz minket az emberek előtt, még akkor is, ha földi igazolólevél már nem segíthet rajtunk, annyira besározták életünket.

KI LESZ IRGALMAS HOZZÁNK?  – 1. Az éhínség, a helyzet súlyosbodott. Hogyan viselkedünk, ha súlyosbodik az amúgy is nyomorúságos helyzet? (1–10) – 2. Júda kezeskedett legkisebb testvérükért, Benjáminért (9). Végre, valaki, valamiért felelősséget vállal! – 3. A testvérek lehetőségeik szerint ajándékot vittek (25–28), és kétszer annyi pénzt (42,23-29), a gabona fölé. Akkor is így gondolkodtak, ma is így van ez: ajándékot vinni, hogy végre segítsenek, könyörüljenek rajtunk, irgalmazzanak, hiszen az irgalmat ki kell érdemelni. – 4. Azért imádkoztak, hogy a „helyzetben” lévő ember irgalmas legyen hozzájuk (14). Nagy félelemmel járultak újra Egyiptom felügyelője elé (15–22). A felügyelő irgalmas volt velük, megnyugtatta, házába, asztalához ültette és megvendégelte őket, miközben családjukról kérdezgetett. – 5. Együtt mámorosodtak meg a bortól (22–34). Boldog az, akinek Isten közelsége is elég a mámorhoz, és ahhoz, hogy méltósággal „kibírja” a dolgokat. – 6. Isten meghallgatta népe könyörgését, irgalmával mindig előttük járt. Isten irgalma mindig megelőzi az embert.

Máté 15,29–39

196. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* KI LESZ IRGALMAS HOZZÁNK?

– 1. Nézzük először a történetet a testvérek felől!

– Az éhínség, a helyzet súlyosbodott.

Hogyan viselkedünk, ha súlyosbodik az amúgy is nyomorúságos helyzet? (1–10)

– Júda kezeskedett legkisebb testvérükért, Benjáminért (9).

Végre, valaki, valamiért felelősséget vállal!

– A testvérek lehetőségeik szerint ajándékot vittek, és kétszer annyi pénzt, vissza kívánva juttatni az előző gabona árát, amiről nem tudták, hogyan került a zsákjaikba (42,23-29), a gabona fölé (25–28).

Akkor is így gondolkodtak, ma is így van ez: ajándékot vinni, hogy végre segítsenek, könyörüljenek rajtunk, irgalmazzanak…, hiszen azt ki kell érdemelni.

– Azért imádkoztak, hogy a „helyzetben” lévő ember irgalmas legyen hozzájuk (14).

Nagy félelemmel járultak újra Egyiptom felügyelője elé (15–22).

A felügyelő irgalmas volt velük, megnyugtatta, házába, asztalához ültette és megvendégelte őket, miközben családjukról kérdezgetett.

– Együtt mámorosodtak meg a bortól (22–34).

Boldog az, akinek Isten közelsége is elég a mámorhoz, és ahhoz, hogy méltósággal „kibírja” a dolgokat…

Isten azonban meghallgatta könyörgésüket, irgalmával mindig előttük járt.

Isten irgalma mindig megelőzi az embert.

– 2. József felől is tekintsünk erre a fejezetre.

– József kisírta magát a belső szobájában, ám végig uralkodott magán (29–31).

Ma is ez az egyetlen lehetőségünk: senkire sem tartozik, és senkit nem is érdekel érzelmi életünk, fájdalmaink.

Nem szabad terhelni ezekkel senkit.

– A hívő ember tudja ezt, és azt is, hogy irgalmasságot akar az Isten, nem áldozatot (Máté 9,13), e világban neki rendelt szerettei kapcsán különösképpen.

– Lám, már ott, akkor is érvényes volt ez, hiszen az Egyiptomiak is elkülönültek a héberektől, nemcsak a héberek másoktól.

Lám, minden népben ott lapul ez a szándék, ami nem krisztusi, de Istentől való is lehet adott helyzetben, amellyel mindeneknek előtte a sajátjait védi (31).

– 3. Az Isten színe felől a legkerekebb a történet.

– Ő mindent szépen intézett.

– Ő, irgalmával körül fogta népét, és általuk más népeket is megáldott, mint itt Egyiptomot.

Isten népével, velünk van (Máté 1,23), ismeri, meghallja sírásainkat, ismeri fájdalmainkat; Őelőtte nem kell majd uralkodni magunkon, de örök életünkben ez nem is lesz probléma (29–31).

– Milyen jó, hogy az Úr vállalt kezességet értünk.

– Milyen nagy áldás, hogy Ő irgalomra hajlítja a legdurvább ember szívét is körülöttünk; még a mi önző szívünket is, mások felé.

– Micsoda kegyelem, hogy az Ő irgalma mindent megelőz, az Ő értünk vállalt kezessége örök, a Jézus Krisztusban.

(7) „…keményen beszélt velük…” (1Mózes 42) SZERETET ÉS KEMÉNYSÉG… – 1. Élelmet kell szerezni, hogy éljünk, és meg ne haljunk (2). Amíg nincs mit enni, minden más indítékot felülír ez: enni, lenni, élni, nem meghalni, túlélni… Szinte mindent megtesz ezért, és szeretteiért az ember. Ha van mit enni, akkor szabadulunk fel „többre”. A jólétben pedig apróságokból is élet–halál kérdéseket nagyítunk (1–5). – 2. Segíteni is kell! De az élelmet, amiért mi küzdöttünk, hogyan adjuk oda másoknak? Számos esetben a „szűk esztendőkre” ők is felkészülhettek volna, de nem tették. Pedig sok minden nyomorúság kezelhető lenne, ha a rászorult is akarna, tenne, előre gondolkozna, és „hárítva” nem mindent mástól várna. Így a ténylegesen rászorultak több valós figyelmet kaphatnának. József ezt jelzi, amikor saját testvéreivel is kemény, rájuk ijeszt, feltételeket szab. – 3. Békülni kell! Józsefet a kútba dobták testvérei, eladták rabszolgának. Békülés nincs „lecke” nélkül, amelyben az egykor kegyetlenek is megsejtik, ők mit műveltek korábban másokkal (6–17). – 4. De mindenek előtt krisztusi, megbocsátó szeretet kell! (15–38) József, elfordulva tőlük, sírva fakadt (24).

Máté 15,21–28

239. dicséret