KORMÁNYOZNI… – 1. A „fáraó” az ország vezetője, de megbízható, hozzáértő munkatársak nélkül semmire sem jut: értelmes és bölcs emberekre van szüksége (33–34). Hogyan találunk olyan embert, akiben isteni lélek van, akiben az Isten Lelke munkál? (38) Ez a legdöntőbb kérdés, minden vezetés, minden munka, minden tevékenység, minden szolgálat és terület esetében; – az Úr szolgálatában kiemelten. – 2. A fáraó meglátta Józsefben ezt az embert, majd kellő hatalmat adott Józsefnek, hogy munkáját végezhesse. Az emberek engedelmességgel tartoztak Józsefnek (40). A cél, a feladat egyértelmű, ebben nincs vita, tiszteletlenség, visszabeszélés (39–45). Egyébként miért lehetne felelősséget vállalni, hogyan lehetne felelősen vezetni, kormányozni? – 3. József hűséggel végezte feladatát; – hatalmával élt, de nem élt vissza azzal. Aztán kiderült, hogy a takarékos rend a bajban mindenki javát szolgálta, vagyis mindenki számára áldássá lett József élete. Az éhínség idején sokan nyertek itt megmenekedést (57). Isten megáldja a rendes, engedelmes, szorgalmas, hűséges életet (46–57).

Máté 15,10–20

205. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

KORMÁNYOZNI…

– 1. A „fáraó” az ország vezetője, de megbízható, hozzáértő munkatársak nélkül semmire sem jut: értelmes és bölcs emberekre van szüksége, meg számos segítőre; – ahogy ezt József megfogalmazta (33–34).

De még ennél is többre van szükség.

Ezt a „többet” éppen a fáraó fejezi ki: Hogyan találunk olyan embert, akiben isteni lélek van, akiben az Isten Lelke munkál? (38)

Ez a legdöntőbb kérdés, minden vezetés, minden munka, minden tevékenység, minden szolgálat és terület esetében; – az Úr szolgálatában kiemelten.

– 2. A fáraó nemcsak fején találta a szöget, hanem meg is látta Józsefben ezt az embert, majd kellő hatalmat adott Józsefnek, hogy munkáját végezhesse.

Az emberek engedelmességgel tartoztak Józsefnek (40): – szolgáló hatalom ez, amellyel nem él vissza birtokosa, de amely nélkül semmit sem lehetne elérni, rendbe tenni, végrehajtani.

A cél, a feladat egyértelmű, ebben nincs vita, tiszteletlenség, visszabeszélés (39–45).

Egyébként miért lehetne felelősséget vállalni, hogyan lehetne felelősen vezetni, kormányozni?

– 3. József hűséggel végezte feladatát; – azt, amit rá bíztak.

József a hatalmával élt, de nem élt vissza azzal; – miközben életét megáldotta az Úr.

Aztán kiderült, hogy a takarékos rend a bajban mindenki javát szolgálta, vagyis mindenki számára áldássá lett József élete.

Az éhínség idején sokan nyertek itt megmenekedést (57).

Isten megáldja a rendes, engedelmes, szorgalmas, hűséges életet (46–57).

AZ ÁLMOKRÓL… – 1. Nagy hit kell az álmok Istennek kedves „kezeléséhez”. A mélylélektan szeret foglalkozni az álmokkal, és ezzel kapcsolatosan sok fontosat el is mond. Az álmok összetett, bonyolult és nyomorult embervoltunk bizonyítékai, eldugott élet–bugyraink megváltás és megoldás után kiáltó kifakadásai (1–8; 18–24).* – 2. A mai igeszakasz ugyanakkor óv bennünket attól, hogy Istenünket az álmokban keressük. – Az álmokban csupán Istenre szorult, gyarló önmagunkkal lehet találkozásunk. Ha az álmoknak van kijelentés–értékük, akkor az éppen ez.** – Nekünk Isten írott Igéje, Jézus Krisztusra mutató szava az az egyetlen forrás, ahol Őt igazán kereshetjük, és Lelke által reménységben meg is találhatjuk (25–32). – 3. Bizony, Istennél van a megfejtés (16), a megoldás, a válasz; – nemcsak az álmok tekintetében, hanem mindenre nézve, ami bennünk, velünk, körülöttünk történik. Isten Igéje mindenekelőtt azt mutatja meg, mit tett Ő értünk, majd ebből következik, hogy mit tehetünk mi (33–36).

Máté 15,1–9

112. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az álmok a bennünk kavargó, ki nem adható „sokminden” lecsapódásai és leképeződései, egyfajta szelepek.

Teológiailag ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az álmok összetett, bonyolult és nyomorult embervoltunk bizonyítékai, eldugott élet–bugyraink megváltás és megoldás után kiáltó kifakadásai (1–8; 18–24).

** – Lám, a fáraó lelke is nyugtalanná lett, az álmai után (8).

– Az Úr persze hatalmas, Ő nincs kötve, Ő figyelmeztethet álomban is (9–16).

KELL AZ ÉLŐ HIT! – 1. Nagy hit kell ahhoz, hogy kibírjuk az élet „hullámvasútján”, hányás nélkül: – hirtelen, hol fent, hol lent; – fent nem elbízni magam, hanem alázattal szolgálni; – lent nem kétségbeesni, hanem reménységgel bízni. József a kút mélysége után magasra jutott, de az emberi irigység és a bosszú börtönbe juttatta őt, más tisztségviselőkkel együtt (1–3). – 2. Nagy hit kell a tisztséghez. József a fáraó udvarának tisztségviselői számára fenntartott börtönbe került. Hosszú ideig raboskodott ott (4). Hiszen egy tisztségviselő sokszorosan veszélyeztetett, megkísérthető és megrágalmazható, állandóan szidható, és kellő időben eldobható (1). Nem jó dolog a tisztség! Hitben szolgálunk, hordozzuk, ha az Úr ránk mérte, de nem kívánjuk, nem törekszünk rá (1–4).* – 3. Nagy hit kell a szomorúsághoz. A hívő embernek nemcsak a „tömlöcök” mélységeiben, hanem „tisztségének magasaiban”, és az élet minden területén, szomorú az arca, mert látja ennek a világnak minden nyomorúságát (Máté 5,4). Az ilyen ember észreveszi mások szomorúságát, nemcsak a maga bajával foglalkozik (7), és másokról nem feledkezik el akkor sem, ha neki már jól megy sora (20–23).**

Máté 14,22–36

30. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Van jogos vád is, lásd a fősütőmestert, de sokkal több az emberi galádság által megnyomorított élet (15). Van, akire csak megharagudtak (2), vagy galádul megrágalmazták (15), de lehetnek valódi vétkesek is.

Az igazság azonban soha nem definiálható paragrafusokban.

Sok jogos és igazságos eljárás lehet erkölcstelen, még inkább hiteltelen, már ami a hit szempontjából illeti „az egészet”.

Mindenesetre Isten munkál, és övéit felemeli, visszahelyezi (20–21).

Gyönyörű, evangéliumi kifejezések ezek.

** – 4. Nagy hit kell az álmok Istennek kedves „kezeléséhez” (5; 9–14; 16–19)…
Erről majd holnap.
Bizony, Istennél van a megfejtés (8), a megoldás, a válasz; – nemcsak az álmok tekintetében, hanem mindenre nézve, ami bennünk, velünk, körülöttünk történik!

ISTEN ÁLDÁSÁRÓL. – 1. A szerencse valójában az Úr cselekvése. Aki azonban szerencsésnek mondja magát, az mindezt nem látja, és saját magának tulajdonítja azt, ami valójában Istené. Ahol az Úr cselekszik, ott áldást tapasztalunk, amelynek mindig vannak látható gyümölcsei is: mert akivel vele van az Úr, annak eredményessé teszi életét és azt, amihez hozzáfog, miközben megnyeri mások jóindulatát, bizalmát is. Ezt látjuk József esetében (1–6). – 2. Ugyanakkor az áldás nem mindig ilyen látványos: A kudarcok elhordozásához kapott erő is ugyanilyen áldás. – 3. Nagy áldás, vagyis csak az Úr cselekvése az, ahogy Isten Józsefet felemelte: és a kút, később a börtön mélyéből kiszabadulva a fáraó első emberének, majd a fáraónak legfőbb segítője lehetett (13–23). Így József az „idegenben” nem kétségbeesett, hanem feladatában alkalmasan boldogulhatott, mégpedig istentelen kompromisszumok nélkül. Ez nem szerencse, ez áldás, ajándék, isteni csoda. József tudta ezt, azért hitben maradt, alázatban maradt, az Úrban maradt.* – 4. A legnagyobb áldás: a mi Urunk, Jézus Krisztus győzelme a halál felett.

Máté 14,13–21

501. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Ennek bizonysága az is, ahogy az áldott József a kísértésnek is ellent tudott állni.

Egy jóképű, sikeres férfi számára a vagyon és a hatalom önhittsége mellett ez a kísértés: a nő.

A történet tipikus: Potifár elhanyagolt, unatkozó felesége kezdeményez, aki tudja, hogy szépsége és helyzete „mindent visz”.

Józsefet azonban oltalmazza az Úr a kísértésben, majd az asszony „szokásos” bosszújában is vele van (mert a számlát mindig benyújtják); – meg akkor is József mellett áll az Úr, amikor a börtön mélyéből indulva újra kell kezdenie mindent (13–23).

JÚDA ÉS TÁMÁR. – 1. Júda, Támár és ikreik szerepelnek Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában (Máté 1,3), mert Jézus Krisztus a gonoszokat (7), a paráznákat (12–25), az erővel törekvőket is (27–29) magához szeretheti megváltó irgalmával, akik többé nem maradhatnak olyanok, amilyenek voltak. – 2. Ennek ígérete is olvasható abban a gyönyörű üzenetben, amikor a szintén parázna Júda, aki először elítélné, megégettetné a szintén cseles, de igazából jogaiért harcoló Támárt, egyszer csak elismeri, hogy nem neki, hanem a menyének van igaza (26). Aki ezt ki tudja mondani: a másiknak igaza van, velem szemben, annak az életében elkezdődött a mennyei új, nem a földi, hanem a mennyei igaz munkája. – 3. Persze Támár nem különb! Aki a jogaiért, az igazáért harcol, az még nem követendő: ami jogos, nem feltétlenül erkölcsös; – végképp nem biztos, hogy hitben kedves az Úrnak! – 4. Ezek mind Jézus Krisztusra szorulnak, akárcsak mi! Az Úrnak mindig igaza van, velünk szemben. Igazsága kegyelem! Áldott legyen érte!

Máté 14,1–12

52. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

JÚDA ÉS TÁMÁR.

– 1. A közösség véd.

Aki kiszakad „saját közösségből”, az „szabadon” sok mindenhez csatlakozhat, de ez kárára lesz.

Vannak alapvető, Isten rendjéből nekünk ajándékozott, áldott, óvó közösségek.

Csak ezekben teljesedhet ki az emberi élet.

– 2. Fordítsuk le mai nyelvre a történetet!

Júda elszakadt testvéreitől, házassága nem hitben, hanem gyors kívánalomban és szerelemben történt egy szemrevaló nővel, akitől három fia született (1–4).

– 3. Az elsőszülött fia felesége lett később Támár.

Júda elsőszülött fia utód nélkül halt meg, fiatalon, mert gonosz volt, és az Úr halállal büntette, hiszen a gonosz mindeneknek előtte azt emészti fel, akit gyötör (5).

– 4. A sógorházasság szabályai szerint Júda második fia is elvette Támárt (5Mózes 25,5), de azt is megbüntette az Úr, mert nem akarta kötelességeit teljesíteni és utódot támasztani elhalt testvérének, miközben szexuális eltévelyedése megkötözte őt (6–10).

– 5. Harmadik fiát féltésből Júda már nem is adta Támárhoz (11).

Ekkor Támár parázna nőnek öltözött, és elcsábította apósát, Júdát, közben zálogot vett tőle, amivel bizonyítani tudta, kivel volt akkor éjjel.

A parázna Támárt megölték volna ezért.

A paráználkodó Júda ítélte volna el? (12–26)

– 6. Ikreik születését teológiai szándékkal írták le.

A látványosan elsőszülöttnek csak a keze ért ki először, és végül mégis a testvére jött ki először erre a világra (27–30).

Lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők (Máté 20,16); – mert nem azé, aki akarja és aki fut, hanem a könyörülő Istené (Róma 9,16).

József történetére, amely közé beékelődött az ez epizód, ugyanez vonatkozik.

Ugyanakkor, aki utat tör magának, a saját erejéből, hogy ő legyen az első, nem biztos, hogy valóban ő az igazi első…

Jézus Krisztusban már nem is így vetődik fel ez a kérdés.

– 7. Júda, Támár és ikreik szerepelnek Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában (Máté 1,3), mert Jézus Krisztus a gonoszokat, a paráznákat, az erővel törekvőket is magához szeretheti megváltó irgalmával, akik többé nem maradhatnak olyanok, amilyenek voltak.

Ennek ígérete is olvasható abban a gyönyörű üzenetben, amikor a szintén parázna Júda, aki először elítélné, megégettetné a szintén cseles, de igazából jogaiért harcoló Támárt, egyszer csak elismeri, hogy nem neki, hanem a menyének van igaza (26).

Aki ezt ki tudja mondani: a másiknak igaza van, velem szemben, annak az életében elkezdődött a mennyei új, nem a földi, hanem a mennyei igaz munkája.

Persze Támár nem különb!

Aki a jogaiért, az igazáért harcol, az még nem követendő: ami jogos, nem feltétlenül erkölcsös; – végképp nem biztos, hogy hitben kedves az Úrnak!

Ezek mind Jézus Krisztusra szorulnak, akárcsak mi!

Az Úrnak mindig igaza van, velünk szemben. Igazsága kegyelem! Áldott legyen érte!

VELÜNK AZ ISTEN! (Máté 1,23) – 1. Magasságokból mélységekbe, kivételezett helyzetből az üres kút mélységébe, elkényeztetett helyzetű jólétből a rabszolgaság nyomorúságig jutott József. Hirtelen minden megváltozhat: váratlan események, emberi irigység, gyilkos bosszú, hazugság, valamint a saját hibánk nyomán; – ahogy ezt ebben a történetben is látjuk. – 2. Nem mindenki bírja ki ezt. József kibírta, mert vele volt az Isten (Cselekedetek 7,9). Hisszük, abban is velünk van az Isten, hogy nem próbál meg bennünket erő felett; – illetve, ha megtenné, az erőt is megadja hozzá az Úr; – és kellő időben kihúz bennünket onnan, mint Józsefet a kereskedők (28). – 3. Istenünk lenyúlt értünk: kihúzott a kútból! Istenünk viszont megtette ezt az utat érettünk, még nagyobb „ívben”, a menny tökéletességéből, elveszett állapotunk mélységéig; – majd onnan, velünk együtt vissza az élet teljességének dicsőségébe (Filippi 2,6–11). – Isten velünk, kicsoda ellenünk! (Róma 8,31)

Máté 13,53–58

154. dicséret

MIRE TANÍT ÉZSAU TÖRTÉNETE? – 1. Ézsau kánaáni lányok közül vett magának feleségeket; – hettita, hivvi származású férfiak leányait, meg az egyiptomi Hágártól született Izmael leányát vette feleségül (2). Nem a származás a probléma, Jézus Krisztusban ezt evangéliumi hittel állíthatjuk, hanem az, hogy ezek az itt élő népek nem az egyetlen, élő Istent tisztelték. Mindig ez a döntő, hitben hozok–e döntéseket, főleg a legfontosabb döntést, a házasságot illetően. Hitben hoz–e döntést egy ember, egy vezető, egy közösség, egy társadalom, egy nép? Ma a legnagyobb probléma éppen az, hogy döntéseikben nem is (lehet) szempont a keresztyén hit.* – 2. Ézsau elhagyta az Ígéret földjét, és délre költözött, más országba ment Jákób elől. Kibékültek, de elváltak, és Ézsau elhagyta Isten ígéreteinek színterét (6–8). Bízol–e az Isten ígéreteiben? – 3. Ézsau utódaiból lett Edóm népe. Sok harca volt Isten népének Edómmal. Sok küzdelme van Isten népének a világgal, a világért. Ezt a harcot azonban úgy harcoljuk, hogy Jézus Krisztus már győzött, a világot szerette, megváltotta, „legyőzte” a gonoszt, és meggyőzi az övéit, származástól függetlenül mindenkit. Hogyan küzdünk?

Máté 13,44–52

486. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Pedig akkor a sokat emlegetett szabadságom okán vindikálom magamnak a jogot arra, hogy hadd hangoztathassam, Jézus Krisztusba vetett hitemben meghozott döntéseimet.

MILYEN AZ ISTENNEK KEDVES „ÉBREDÉS”? – 1. Isten parancsára el kell hagyni a bűn helyszínét. Jákóbnak menekülnie kellett Sikemből, az ottani vérengzés miatt. Az Úr indítja őket, mégpedig Bételbe (28,15–22), a korábbi ígéretek színterére, ahol újat akar kezdeni velük Istenük (1). – 2. Az Úr indítására el kell dobni minden régi „kincset”, „bálványt”. Nem feltétlenül az a bálvány, ami ebben a világban fontos számunkra, hanem az, ami megkötöz, akadályoz, hogy a hitben megerősödjünk (2). – 3. Mindez „külsőleg”, mások számára is látható, ahogy Jákób új nevet kap (10), népe böjtöl, külsőleg is megtisztul, ruhát vált (2–4). – 4. Isten közben oltalmazza népét. Az Úr indítja a környező népeket arra, hogy tartsanak tőlük, és ne merjen kötekedni Isten kicsiny seregével senki sem (5). – 5. Az ébredés, az élő Istenbe vetett hitünk megszilárdulása, az ígéretek megújításának áldása. Ezekre eseményekkel, szent időkkel és szent helyekkel emlékeztet az Isten. Ilyen Bétel, ahol oszlop és oltár emlékeztet Isten cselekvő, megváltó szeretetére (6–15). – 6. Hitben megerősödve számon tartjuk a ránk bízottakat, és azok halálát is az örök élet Urának erejével hordozzuk, hiszen betelve az élettel, hazatértek (16–29).

Máté 13,36–43

364. dicséret

Úgy kezdődött ez a nehéz történet, hogy Jákób lánya, DINA ELHAGYTA A VÉDETT, ZÁRT KÖZÖSSÉGET, kiment a „világba” szétnézni… – 1. Minden nyitás egyszerre izgalmas, ugyanakkor kockázatos. Ez a szabadság dilemmája is. Zártságban élni lehetetlen, közösségre vagyunk teremtve, ugyanakkor ebben a világban csakis szigorú keretek közötti rendben élhető meg minden. Ez Isten népére vonatkozóan különösképpen igaz, még a Jézus Krisztusban nyert szabadságban is (Galata 5,13). – 2. Láttuk, hogy Dina „kitekintésével” olyan súlyos dolgok kezdődtek el, ami csak a gátszakadást okozó áradás pusztításához hasonlítható: megerőszakolták, majd el akarták venni feleségül, hogy tisztázzák az esetet, de közben mindkét fél hasznot akart húzni a házasságból saját magának, amikor is Jákób fiai a körülmetélkedés „teológiai” érvére hivatkozva bosszút álltak a seblázban elgyengült sikemi férfiakon, és kifosztották a várost, noha ezzel a „még kicsi” Jákób és családja nehéz helyzetbe került, idegen földön. – 3. Szétnézni csak hitben szabad, bizonyossággal, megerősödve saját, engem védő közösségembe. Így tudom tisztelni a másikat, de még jobban értékelni a sajátomat. De jó aztán hazatérni. Egy idő után, pedig nem is kívánkozik az ember sehová, sehogyan… Ez sem baj, sőt!

Máté 13,31–35

215. dicséret

ÉZSAURÓL… – 1. – Ézsau megbocsátott, Jákób elé futott, megölelte, megcsókolta (4), mint az Atya a tékozló fiát (Lukács 15,20). – 2. Ezzel szemben Jákób még mindig ügyeskedik, nem tud mindent Istenre bízni, hiszen amikor Ézsau felé közeledik, nem tudva, hogy mire számítson, a legdrágább szeretteit állítja hátra, ő megy legelöl a szolgákkal, majd Lea és gyermekei, aztán Ráhel és József (2), hétszer leborulva (3), ajándékokkal készülve (8) próbálja rendbe hozni, amit hazugságával elrontott. – 3. Tudjuk azonban, hogy Isten Jákóbot szerette, Ézsaut pedig gyűlölte (Malakiás 1,3; Róma 9,13). Persze, mindketten hibáztak. Itt azonban Ézsau a szeretetre méltóbb, a hitelesebb; – mondaná a mi szimpátiánk. Mégis, fogadjuk el, hogy Isten jobban tudja a dolgokat; – mi nem látunk mindent, Ő pedig igen. Sőt, jó tudni, Isten döntése tökéletes. Ugyanakkor Isten soha nem úgy gyűlöl, ahogy mi. Ő a bűnt, a gonoszt gyűlöli, elveti, és megszabadít bennünket annak karmaiból. Ennek ellenére kimondom, sokszor szimpatikusabb egy hétköznapi ember, mint egy hívő ember. Nem a mi szimpátiánk dönt, és Isten jól dönt, de a végső döntés is az Övé!

Máté 13,24–30

50. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 1. Ézsau megbocsátott.

– Ézsau Jákób elé futott, megölelte, megcsókolta (4), mint az Atya a tékozló fiát (Lukács 15,20).

– Ézsau elégedett, hálás, van neki bőven, nem akarja elfogadni Jákób ajándékait, de megbocsátó szeretete jeleként mégis elfogadta azokat (9–11).

– Ézsau Jákób előtt akart menni, segíti testvérét (12).

LEGYŐZETVE GYŐZNI… – 1. A „győzelmet” tusakodás előzi meg. A tusakodás soha nem emberek ellen folyik, hanem mindig Istennel tusakodunk, Őneki nem merjük megadni magunkat. Addig pedig az életünk tele van, minden áron kivívott, látható győzelemre törekvő küzdelemmel, egymás ellen, a gonosz indítására. – 2. Ezt a tusakodást emberileg csak egyedül tudjuk megvívni.* Ezt a tusakodást nem emberi akarás, szeretet viszi „győzelemre”, hanem csakis az Úr megváltó szeretete és kegyelme (23–24).** – 3. Ez a tusakodás csakis akkor lesz „győzelem” számunkra, ha legyőznek bennünket. Csak akkor van esélyünk, ha az Isten legyőz bennünket. Jákóbbal sokáig nem bírt az Úr angyala. Ezért megbénította a követ Jákóbot. Csak kudarcok, nyomorúságok, próbák között legyőzetve lehet megtapasztalni az Isten jelenlétét: Azt, hogy mindenestül kegyelemre szorulunk (25–33).

Máté 13,10–23

147. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 2. Ezt a tusakodást emberileg csak egyedül tudjuk megvívni.

Ebben a tusakodásban a szeretteink sem lehetnek mellettünk.

Ezt a tusakodást nem emberi akarás, szeretet viszi „győzelemre”, hanem csakis az Úr megváltó szeretete és kegyelme.

Persze a tusakodás bizonyos fázisaiban Isten eszköze, „angyala” lehetek a másik életében, bizonyságtevő szóban, hiteles tettekben, foghatom a kezét; – de a döntő fordulatot nem ember fogja elvégezni.

Sőt, ennek a tusakodásnak bizonyos elemei nem is tartoznak másokra.

Nem véletlen, hogy Jákób is elküldte családtagjait onnan (23–24).

** – 3. Ez a tusakodás csakis akkor lesz „győzelem” számunkra, ha legyőznek bennünket.

Csak akkor van esélyünk, ha az Isten legyőz bennünket.

Jákóbbal sokáig nem bírt az Úr angyala.

Ezért megbénította a követ Jákóbot.

Amíg nem bírnak velünk, amíg kibírhatatlanok vagyunk, addig elveszettek vagyunk.

Csak kudarcok, nyomorúságok, próbák között legyőzetve lehet megtapasztalni az Isten jelenlétét: Azt, hogy mindenestül kegyelemre, Őrá szorulunk, az Ő megváltó szeretetére (25–26).

Jákóbot ettől kezdve minden lépés emlékeztette erre az üdvösséges tényre (32–33).

– Urunk, nem bocsátunk el, amíg meg nem áldasz bennünket (27).

Nélküled semmit sem tehetünk! (János 15,5)

FELÜLRŐL VALÓ, „ANGYALI” SEGÍTSÉG… – 1. Jákób egyedül nem tudja rendezni „elmérgesedett” ügyeit.*  Isten segítsége – mennyei, felülről való, „angyali” segítség – szükséges ahhoz, hogy életünk végre halálos problémahalmazból Isten táborává lehessen, ahol jó megtelepedni másoknak is (2). – 2. Jákób imádsága könyörög az Isten segítségéért, és angyalainak jelenlétéért. Ez az imádság legyen előttünk mindenkor mintaként: – Jákób megvallja méltatlanságát; – hálát ad azért, amije van, hogy sokra jutott, mert egy vándorbotból két tábora lett; – félelmei között, Isten ígéreteire hivatkozva kéri az Ő szabadítását (10–13). – 3. Az angyalok a láthatatlan világ lakói, Isten kinyújtott karjai felénk. Ugyanakkor mi is Isten angyalaivá, küldötteivé lehetünk mások életében. Így közelít Jákób Ézsauhoz, imádsággal, alázattal, tapintatosan, áldozatokat vállalva (4–9; 14–22). Ez nem lekenyerezés: igenis valamit vissza kell adnunk abból, amit elvettünk a másiktól, ami ebből egyáltalán visszaadható, akármilyen választottak vagyunk is. – 4. Az „angyalok” azonban csak eszközök, Jézus Krisztus az, akiben nemcsak remélhetjük, hogy „talán szívesen fogad” minket a másik; – hanem a legfontosabbról is bizonyosságunk lehet, miszerint sok tévedésünk ellenére, szívesen fogad, megáld az Isten! Ezt éli át Jákób is (21).

Máté 13,1–9

377. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Jákób rendezte nagybátyjával, Lábánnal való viszonyát; – de hazafelé indulva még testvérével, Ézsauval is meg kellett békülnie.

Volt mit rendbe hoznia ennek a Jákóbnak.

Akármilyen elhívott az illető, nem lehet építő a sok front!

Rendezni kell ezeket!

De egyedül nem megy, Isten segítsége kell ehhez.

HOGYAN LEHET KIBÉKÜLNI? – 1. A kibékülés csoda, amelynek hátterében Isten munkál, aki visszafogja indulatunkat, mint itt Lábánét. Ha ugyanis elkezdjük egymás szemébe mondani a saját sérelmeinket, az indulatok vulkánja „megöl”. Tényleg jobb nem mondani semmit, se jót, se rosszat… (22–24).* – 2. Ugyanakkor a kibékülés ténylegesen mégiscsak akkor történhet meg, ha az alapvető problémákat, sérelmeket, megoldási lehetőségeket tisztázzuk. Ki kell fakadni a sebeknek, egy Istentől rendelt időben, hogy aztán a gyógyulás elkezdődhessen. Lábán is (25–35; 43), Jákób is (36–42) elmondja a saját sérelmeit, és mindegyiknek igaza van, illetve egyiknek sincs… – 3. A kibékülés feltétele a dolgok látható rendezése, lehatárolása: valamiféle megegyezéssel. Szükség lehet kerítésre is, ahogy a szomszédunk és köztünk is van. Lám, a „szövetségkötés” után, a telekhatárra oszlopokat épített Jákób és Lábán (44–54).** – 4. A kibékülésnél azonban sokkal több a megbékülés: a töredelmes szív bűnbánata, másiknak ajándékozott bocsánata…***

Máté 12,38–50

347. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Jobb nem szólni se jót, se rosszat, a helyzetek többségében: kimaradni belőle, nem beleszólni, mert csak mérgesedik az ügy; –illetve jobb várni a lehiggadásig.

** Ebben a konkrét kibékülésben benne van az is, hogy többet, vagy egy ideig nem érintkeznek egymással a felek, de legalább nem veszekednek (48–53).

*** – hiszen Isten is megbékült velünk az Úr Jézus Krisztusban. Ez tényleg csoda.

JÁKÓB, SZERZEMÉNYEIVEL EGYÜTT HAZAINDULT. – 1. A hazatérés okai: Ennek emberi oka az volt, hogy Lábán és fiai egyre irigyebbek voltak rá, ezért egyre ellenségesebben viselkedtek vele (1–2). A legnyomósabb érv azonban az volt a hazatérésre, hogy Isten azt mondta Jákóbnak, hogy térjen haza atyái földjére (3). – 2. A hazatérés előtti bizonyságtétel: Jákób ezek után a saját családjának bizonyságot tett (4–16). Ez a bizonyságtétel Isten áldásának tulajdonít minden sikert, aki Jákób teljes erőbevetéssel végzett szolgálatát megáldotta, és nem engedte, hogy emberi rosszindulat megkárosítsa őt (5–7). – 3. A hazatérés átfogó értékelése: Ugyanakkor a szentíró egy másfajta, objektívebb értékelést is hozzátesz Jákób történetéhez. Ez is Isten Igéje, vegyük komolyan: „Így szedte rá Jákób az arámi Lábánt” (20). Ami nekünk áldás és siker, az a másiknak lecsúszás, bukás, kudarc is lehet; – mögötte, Istenre hivatkozva is, sok emberi hamissággal (17–21). Ezt jelzi az is, hogy Jákób családjának úgy kellett megszökni, miközben Ráhel, a szeretett feleség is hozza még magával a „régi bálványokat” (17–21).

Máté 12,31–37

12. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

JÁKÓB, SZERZEMÉNYEIVEL EGYÜTT HAZAINDULT.

– 1. A hazatérés okai:

Ennek emberi oka az volt, hogy Lábán és fiai egyre irigyebbek voltak rá, ezért egyre ellenségesebben viselkedtek vele (1–2).

A legnyomósabb érv azonban az volt a hazatérésre, hogy Isten azt mondta Jákóbnak, hogy térjen haza atyái földjére (3).

Jákób meghallotta Isten hívását az Ígéret földjére.

– 2. A hazatérés előtti bizonyságtétel:

Jákób ezek után családjának elbeszélt mindent; – bizonyságot tett nekik Isten vezetéséről, gondoskodásáról, a Bételben tett fogadalmáról (4–16), miszerint az őt elhívó Istenbe vetett hittel cselekszik mindent az „idegenben”, és így tér haza majd (28,20–22).

Ez a bizonyságtétel Isten áldásának tulajdonít minden sikert, aki Jákób teljes erőbevetéssel végzett szolgálatát megáldotta, és nem engedte, hogy emberi rosszindulat megkárosítsa őt.

Igen, ez a hívő ember bizonyossága és reménysége mindenkor: Isten van velünk, teljes erőnkkel végzett szolgálatunk nem hiábavaló (1Korinthus 15,58), és az Úr nem engedi, hogy kárt valljunk (5–7).

Fontos, hogy a mieink hallják tőlünk ezt a bizonyságtételt!

– 3. A hazatérés átfogó értékelése:

Ugyanakkor a szentíró egy másfajta, objektívebb értékelést is hozzátesz Jákób történetéhez.

Ez is Isten Igéje, vegyük komolyan: „Így szedte rá Jákób az arámi Lábánt” (20).

Ami nekünk áldás és siker, az a másiknak lecsúszás, bukás, kudarc is lehet; – mögötte, minket is, Istenre hivatkozva is, sok emberi hamisság terhelhet ebben (17–21).

Ne csodálkozzunk, hogy Lábán nem örül a kialakult helyzetnek.

Ezt jelzi az is, hogy Jákób családjának úgy kellett megszökni, miközben Ráhel, a szeretett feleség is hozza még magával a „régi bálványokat” (17–21).

JÁKÓB SOKAT DOLGOZOTT, MÁSOKNAK, MÁSOKÉRT. –  1. Az odaadó, kitartó, hűséges munkát megáldja az Isten. Jákób szorgalmán azonban Lábán gazdagodott meg. Isten emberének életében ez „törvényszerű”: másokért él, önzetlenül (25–31). – 2. Eljön azonban az a nap, amikortól kezdve már nem lehet csak másokért gürcölni, mert a kiszabott esztendők letelnek, és mérlegelni kell, hova helyezzük a hangsúlyt; – kire, mire, nincs már időnk, hiszen a ránk bízottakkal kell foglalkoznunk. Ettől kezdve Isten embere is az övéire koncentrál, meg magára, mert szolgált már eleget másoknak. Ez nem bűn, hanem a szolgálat ívének része. Ezzel a váltással nincs gond, ha hitben hozza meg az ember (31). –  Jákóbnak azonban még sokat kell érlelődnie, mert egyelőre nem tud csak az Úrra hagyatkozni. Sőt, inkább a maga szorgalmában, ügyességében, technikáiban bízik, mint Istenében (31–43). –  Akkor áll be a fordulat, amikor mindent elenged az ember, és mindent az Úrtól vár majd. Ezt a döntést Jézus Krisztus hozta meg maradéktalanul. Mi az Ő döntéséből, az Ő hitéből élünk.

Máté 12,22–30

127. zsoltár

A MEGVÁLTÁSRÓL. – 1. Vetélkedés, minden áron, minden eszközt bevetve, de győzni. – A vetélkedésben nem számít más, eltörpül már az ügy is, végképp semmivé lesz a lényeg, az értelem és a hit, miközben mindent a saját érdek irányít, igazság meg paragrafusok látszatába csomagolva (14–17).* – 2. Mégis, van különbség a két vetélkedő között. – Az egyik Lea, aki a szerencsének tulajdonítja sikereit (10), majd emiatt „csupán” boldognak nevezi magát (13), és újabb sikerek után hajt, bérbe veszi férfijét, és Istent is emlegetve mindent elkövet, hogy lehagyja vetélytársát (16–20). – A másik, Ráhel sem tökéletes, ő is ügyeskedik, akárcsak a másik (3–5), de mégis egészen más lelkület, aki nemcsak emlegeti az Istent, hanem valóban Őtőle vár megoldást, Őneki ad hálát, mindig az Úr előtt áll (6–8). – 3. Végül Ráhelen könyörült az Úr (22–14), megnyitotta méhét, elvette gyalázatát, megáldotta Őt. – Utódjában, Jézus Krisztusban megnyitotta terméketlen életünk feszült zártságát az Úr, elvette eltévedt életünk gyalázatát. Ez a megváltás, az örömhír!

Máté 12,9–21

77. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – A vetélkedés sajátosan gyarló módja az, ami itt folyik: egy férfiért több nő küzd, akkor a gyerekáldást használva igazolásként, ma mást (1–13).

– Közben babonás „mandragórát”, és minden effélét bevetve. A mandragóra az akkori elgondolás szerint növeli a termékenységet

AZ ISTEN CSELEKSZIK ÉRTÜNK. Ő nem csap be! – 1. Jákób hazugságának menekülés és sok nyomorúság a következménye. A vétkeknek mindig van következménye; – még ott is, ahol azokat már megbánták és letették.* Isten azonban cselekszik, és javunkra fordítja a nyomorúságot és a próbatételt (Ézsaiás 38,17). – 2. Ezt látjuk ebben a fejezetben is. Isten, ígérete szerint Jákóbbal van Lábán házában is, és miközben Jákób hordozza vétkei következményeit, megtapasztalja azt, amikor őt csapják be. Mindig ez a legjobb isteni lecke, amikor a saját bőrömön tapasztalom meg azt, amit én műveltem másokkal. Na, onnantól kezdve egészen más eredményt mutat a képlet! Bár, még ilyenkor is dolgozik az önzés, hogy „az más”, amit én éltem át; – persze, mert én éltem át! De ez a tapasztalat már alázatosabbá tehet. – 3. Jákóbot, választottját hordozza, és közben élő hitre érleli az Isten: megfeszített munkával, szerelemmel, hosszú várakozással, Ráhel meddőségével is. – 4. Ezalatt, Jákób Leától született első gyermekeiben, Júdában már látjuk megváltásunk ígéretének beteljesedését is. Isten nem csap be!**

Máté 12,1–8

101. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A vétkek következményei miatt a legnagyobb kegyelem Isten rendjében élni.

Ebben a világban még így is sok nyomorúság érhet bennünket, mert soha nem tudunk tökéletesen igazodni Isten rendjéhez.

A nyomorúság oka saját vétkeink sora…

Másrészt Isten is bocsát ránk próbákat.

A próbatételt mindig Isten adja.

Ugyanakkor Isten hatalma az, hogy a nyomorúságot és a próbatételt egyaránt javunkra fordíthatja (Ézsaiás 38,17).

** Vegyük észre azt is, hogy mindez az akkori kor kulturális rendjének szokásrendszerében, többnejűségében történik még, amelyet ugyancsak fokozatosan formál az Isten, az Ő örökkévaló rendjéhez.

A kultúra sokféle eleme lehet „relatíve érték”, de Isten örök rendjében lesz áldás.

ISTEN E–VILÁGI KÖZELSÉGE AZ Ő ÁLDÁSA… (16–22). – 1. Jákób egy hazug, csaló: – és Isten mégis megáldotta, de egyben alapvetően átformálta őt. Így cselekszik az Isten. Ne megérteni akarjuk ezt a „logikát, hanem adjunk hálát azért, hogy Isten előtt nincs reménytelen eset. Micsoda örömhíre, tartalma van ennek az áldásnak: – Jön az Úr, lehajol, megszólít, amikor alszunk, vagyis amikor elfeledkezünk végre önmagunkról. – Ekkor Jákób újra hallja az Ábrahámnak adott ígéretet. – Ehhez pedig bátorítást kap az Úrtól, hogy az Úr vele lesz, megőrzi őt, bárhová megy (10–15). – 2. Isten áldása azonban kötelez… Nem öncélúan szaporít az Úr, csak azért, hogy legyünk, sokan legyünk, és féljenek tőlünk; – nem öncélúan veheti birtokba országát sem Isten népe; – hanem csakis azért, hogy népek gyülekezetévé formálódjunk, Isten szeretetének hírnökeivé és tanúivá (1–7). – 3. Viszont Isten áldása nélkül nem megy. Őnélküle szánalmassá lesz az emberi erőlködés. Ézsau is be akarja hozni a lemaradást, hiába… (6–9).

Máté 11,20–30

111. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN E–VILÁGI KÖZELSÉGE AZ Ő ÁLDÁSA. Ez a tapasztalat, a menny kapuja, és ez a tapasztalat istenfélelmet, fogadalmat, emlékoszlopot érdemel… (16–22).

– 1. Jákób egy hazug, csaló: – és Isten mégis megáldotta, de egyben alapvetően átformálta őt.

Így cselekszik az Isten.

Ne megérteni akarjuk ezt a „logikát, hanem adjunk hálát azért, hogy Isten előtt nincs reménytelen eset.

Micsoda örömhíre, tartalma van ennek az áldásnak! Boruljunk le az Úr kegyelmesen aláhajló szeretete előtt:

– Jön az Úr, Ő jön, megelőz, lehajol, megszólít, amikor alszunk, vagyis amikor elfeledkezünk végre önmagunkról.

– Ekkor Jákób újra hallja az Ábrahámnak adott ígéretet, nagy néppé lesz utódaiban, hogy általa áldást nyerjen a föld minden népe.

– Ehhez pedig bátorítást kap az Úrtól, hogy az Úr vele lesz, megőrzi őt, bárhová megy (10–15).

– 2. Isten áldása azonban kötelez…

Nem öncélúan szaporít az Úr, csak azért, hogy legyünk, sokan legyünk, és féljenek tőlünk; – nem öncélúan veheti birtokba országát sem Isten népe; – hanem csakis azért, hogy népek gyülekezetévé formálódjunk Őáltala, népek apostolaivá, Isten szeretetének hírnökeivé és tanúivá.

Egyébként minek vagyunk?

Vigyázzon, aki „sok” lehet, aki „nagy” lehet, aki „látszódhat”, mert csakis Isten dicsőségére és mások javára élhet, egyébként akármilyen „domináns” is, nem más, mint egy levágásra való tenyészállat (1–7).

– 3. Viszont Isten áldása nélkül nem megy.

Őnélküle szánalmassá lesz az emberi erőlködés.

Ézsau is be akarja hozni a lemaradást, és az idegen „hettita” lányok után feleségül vette Izmáel lányát, Mahalatot.

Sok feleség, sok gyerek, de önmagában a „látványosan sok”, az Úr áldása nélkül „idegenné”, „erőszakossá”, „rombolóvá” lesz, egyre inkább… (Zsoltárok 127,1–2; Róma 9,15).

Ebben az erőlködésben az történik, hogy még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a Istentől távolodó Ézsau, hasonlóan az Úrtól távolodókkal köt kapcsolatot (6–9).

AZ ÁLDÁS forrása mindig az élő Isten. – 1. Az Úr az, aki folyamatosan átformálta a választott Jákóbot, megújítja az Ő népét, hogy népén keresztül másokért is üdvösségesen cselekedjen. – 2. Isten eredetei szándéka az volt, hogy Jákób ágán folytatódjanak az ígéretek. Vagyis a kizárólagos áldás itt így értendő: Isten most ebben az áldásban arra a Jézus Krisztusra tekint, aki majd az Őáltala rendelt kiválasztás vonalán eljön, megszületik erre a világra, és aki által áldást, szabadítást nyer a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3; Galata 4,4). – 3. Ézsau azonban a régi ember maradt. – Ézsau sírva fakadt, de ez a sírás inkább kifakadás, lázadás, düh, amiért ő lemaradt az atyai áldásról (34–37), amit korábban nem is vett komolyan, amiért nem „sietett” (30). – Ézsau bosszút forralt, apja halálára várt (Lukács 15,12), hogy megölhesse testvérét és levethesse magáról a másodiknak járó terhes igát. – Pedig a másodiknak is juthatna áldás (39–40), csak másként, más feladatra (41–45), de ő örök elégedetlenként csak az iga ellen lázad. Pedig áldássá lehet az iga is (Máté 11,30).*

Máté 11,7–19

293. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Éppen ennek a lelkületnek következménye, hogy a „bosszús” ember nem látja a neki nyújtott „zsíros földet”, az arra hulló égi harmatot (39–40), hanem csak nekifeszül, és ereje, fegyvere, örök elégedetlensége élteti (41–45).

GYŐZELEM, VAGY ÁLDÁS? – 1. Rebeka és Jákób győzni akartak. Aki győzni akar, az gátlástalan, hazug, emberi erővel tör előre.* Ezen a hitetlen hozzáálláson nincs ott az Isten áldása. Ennek a gyarló erőlködésnek az sem ad igazolást, hogy itt mindenki hibás, senki sem makulátlan, beleértve a rendelt időt fel nem ismerő, „tötyörgő” Ézsaut ugyanúgy, mint a már idős Izsákot is, aki ismeri az Úr szándékát (25,23), és mégis Ézsaunak akarja továbbadni a „stafétát”, Jákób helyett (5–25). – 2. Tehát, Rebeka és Jákób győzött, de életük nem ettől lett áldott. Hiszen semmit sem nyertek el, amit Isten nem adott volna nekik. – 3. Mindezek ellenére micsoda kegyelem, hogy ez a sok totális gyarlóság, hazugság, csalás sem akadályozhatja meg Isten áldását, kiválasztó, üdvözítő kegyelmének érvényre jutását (33). Ez a bizonyosság azonban előbb–utóbb megtisztít bennünket az aljas, erőlködő aljasságoktól, mert elég az Isten kegyelem (2Korinthus 12,9).**

Máté 11,1–6

290. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Aki győzni akar, az mindent elkövet, bevet, annak semmi sem drága, hogy célját elérje, és gyarló, gátlástalan, hazug emberi erővel tör előre.

** Mégis, ennek a hazugságokkal teli győzelemnek nagy ára van ebben a világban.

Isten nem veti el választottait (Róma 11,29), de e–világi következményeit hordozniuk kell: családjuk hosszú időre szétesett.

KI AZ ÚR ÁLDOTT EMBERE? Tekintsünk Izsákra! – 1. Áldott ember az, aki hitében engedelmes, és rádöbben arra, hogy hite ellenére bizonyos esetekben menekülhet és félhet is, miközben ekkor is körbeveszi őt az Úr áldó szeretete, aki közben figyelmezteti is, ha menekülő félelmében másokat félrevezetne, vagy éppen hazudna, ezáltal tetten érhetően bűnössé lehetne, és másokat is bűnbe vinne (1–11). – 2. Első olvasatra úgy tűnhet, hogy áldott ember az, akit láthatóan is meggazdagít az Úr, és akire ezért irigyen és perlekedve is tekinthetnek a körülötte élők, akin bosszút állhatnak ezek, betemetve életét tápláló, ősei által kiásott kútjait? Igen, ez is lehet az áldás látható jele. De, az Úr embere ekkor is megmarad alázatban, javait mások számára is áldássá teszi, és soha nem perlekedik aljasan gonoszul ügyeskedve a mulandó javakért, hanem tágas teret keres, és oda továbbáll (12–23). – 3. Az Úr áldottja meghallja az Úr bíztatását a gazdagság és a szegénység, a megkeseredés (34–35), de a teljes bukás idején is; – sőt, a halál árnyékának völgyében is, és szüntelenül segítségül hívja az Úr nevét (24–25).*

Máté 10,29–42

426. dicséret

* – 4. Az Úr áldottját mások is tisztelik, szeretik; – ha el nem is ismerik, de felismerik hiteles hitét, rajta keresztül az ő Urát. Ezért az Úr áldottja mindig a békességet szolgálja, hogy közösen becsüljék a „vizet”, az életet, az örök életet és annak Urát! (26–35).

STEN NÉPÉRŐL ÉS A NÉPEKRŐL. Csak egyet tudunk itt kiemelni a fejezet gazdag üzeneteiből (a többi az interneten olvasható). – 1. Isten sok nép közül kiválasztotta Ábrahámot, Izsákot és utódait. Ábrahámnak sok gyereke született később (1–4), de Izsáknak adott mindent (5–6). – 2. Ezt a mindent Isten azért adja, hogy a ránk bízottak mellett másoknak is jusson belőle. A kiválasztásban ott van a többiek, mindenki iránt érzett szeretet. – 3. Amikor tizenhárom évvel ezelőtt kiválasztottuk a kölyök magyar vizslánkat (aki azóta már tisztesen aggastyán lett), sok kis vizslakölyök közül választottuk ki, de nem azzal a szándékkal, hogy a többi „vesszen”, hanem azzal az indulattal, hogy Istenem, a többinek is adj gondos gazdit. – 4. A kiválasztottság csak ezzel a lelkülettel élhető meg: Add Uram, hogy általunk a többieknek is jusson, és mindenek előtt a többiek is megismerhessenek Téged, mint örök, irgalmas, mennyei Gazdát! (5–6).

Máté 10,16–28

338. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN NÉPÉRŐL ÉS A NÉPEKRŐL.

– 1. Isten ígérete úgy is beteljesedett, hogy nemcsak a zsidó népet tette naggyá az Úr,

– hanem sok nép tekintett Ábrahámra, mint ősatyjára. Izmáelen keresztül az arab törzsek (12–18);

– Sára halála után, Ketúrá nevű feleségétől született gyerekein keresztül korabeli népek is, például a midianiták (4);

– vagy menyén, Rebekán keresztül az arámiak;

– és unokáján, Ézsaun keresztül az edomiták.

Ezek a népek mind megfeleltethetők a Közel–Kelet mai népeinek (1–4).

– 2. Isten azonban kiválasztotta Ábrahámot, Izsákot és utódait.

Ábrahámnak sok gyereke született később, de Izsáknak adott mindent.

Ezt a mindent Isten azért adja, hogy a ránk bízottak mellett másoknak is jusson belőle.

A kiválasztásban ott van a többiek, mindenki iránt érzett szeretet.

Amikor tizenhárom évvel ezelőtt kiválasztottuk a kölyök magyar vizslánkat (aki azóta már tisztesen aggastyán lett), sok kis vizslakölyök közül választottuk ki, de nem azzal a szándékkal, hogy a többi „vesszen”, hanem azzal az indulattal, hogy Istenem, a többinek is adj gondos gazdit.

A kiválasztottság csak ezzel a lelkülettel élhető meg: Add Uram, hogy általunk a többieknek is jusson, és mindenek előtt a többiek is megismerhessenek Téged, mint örök, irgalmas, mennyei Gazdát! (5–6).

A többi mind–mind Isten dolga!

A kijelentett, jogos ítélet is!

Ne merészeljen senki ebben tovább spekulálni…

– 3. Lám, már akkor is harcban álltak egymással ezek a sokféle népek, kezdettől fogva, és ebben egyik sem különb a másiknál.

Elkeserítő ténye az az emberi bűnnek, ahogy Rebeka fel is kiált, mi értelme így az emberi életnek? (22).

– 4. Ugyanakkor van látható különbség is ebben a harcban.

Jákób azért küzd, gyarló módon ugyan, hogy övé legyen az elsőszülöttségi jog, meg az Isten áldása, de mégis életének magasabb értelmét keresi, addig Ézsau csak a tál lencsefőzelékre koncentrál!

Miért „hajtasz”?

A tál lencse fontos lehet, de önmagában árnyékszékbe valóan kevés.

A mennyei többet azonban csakis az élő Isten adhatja, kegyelemből (27–28).

– 5. Ismét mondom, van látható különbség, noha mindannyian nyomorult, kegyelemre szorult emberek vagyunk!

Mégis, van különbség!

Izmáel nemzetségéről annyit összegez az Ige, a maga tömörségével, hogy ezek szembeszálltak a testvértörzsekkel is.

Soha nem általánosítunk, de ezek szerint egy „nemzetségnek” is van markáns jellemzője, amely évszázadokon át meghatározza „kultúrájukat” (16,12).

Létezhet „olyan”, ahol az ellenségeskedés, az erőszak, a hódítás a fő jellemző? Jó ez? Csak kérdezem…

Már az is nagy dolog, ha van olyan kultúra, amelyik legalább hirdeti az „irgalom és szelídség” fontosságát, ha nem is tudja maradéktalanul megélni azt (12–18).

AZ ÚR ELVÉGZI. – 1. Az Úrtól indult ez a dolog (50). Csak ez a lényeges: az Úr indítson fel és Ő indítson el bennünket, bármit teszünk. Rebeka apja és bátyja is hisznek az Úrban, az Ő vezetésében. Elindulni csak biztos, örök, Úrtól kapott cél reménységében lehet. Enélkül az ember csupán „csavargó, állhatatlan, önmagát élvező, önző, saját igaza nevében lázadó, felelősséget áthárító, vagy közömbös és kedélybeteg, halandó filozófus”; – semmi több. – 2. Ha azonban az Úrtól indult el a „dolgunk”, akkor azt Ő el is végzi általunk az Úr (51). Ő elvégzett értünk mindent a Jézus Krisztusban. Sőt, „eleve” elvégezte életünk üdvösséges sorát (Filippi 1,6). Ezért mi is bizonnyal elvégezzük azt a munkát, a magunk helyén, amit Ő ránk bízott (János 17,4). – 3. Boruljunk le az Úr előtt (53), kérjük el Igéjéből az Ő akaratát, indítását; – lényeges, konkrét ügyeinkben; – és minden napon. Ne azt várjuk, hogy mindig szánkba rágja a választ, a cselekvési tervet, hanem azt, hogy az Ő Szentlelkével felvértezve induljunk. Örömmel indulunk ilyenkor, boldogan „ehetünk és ihatunk” (54); – és nem késlekedünk, ha már kaptuk a vezetést (55–56).

Máté 10,1–15

397. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

AZ ÚR ELVÉGZI.

– 1. Az Úrtól indult ez a dolog (50).

Csak ez a lényeges: Az Úr indítson fel és Ő indítson el bennünket, bármit teszünk.

Rebeka apja és bátyja hisznek az Úrban, az egyetlen Istenben, ahogy Ábrahám és Izsák is; imádkoznak az Úr vezetéséért; és a házasságra nézve nélkülözhetetlennek tartják ezt a vezetést.

Elindulni csak biztos, örök, Úrtól kapott cél reménységében lehet.

Enélkül az ember csupán „csavargó, állhatatlan, önmagát élvező, önző, saját igaza nevében lázadó, felelősséget áthárító, vagy közömbös és kedélybeteg, halandó filozófus”; – semmi több.

Az „Abszurd alak” című film (Woody Allen, 2015) érzékenyen tapint rá az emberi élet értelmetlen állhatatlanságára, mert ahol nincs Isten, ott nincs tartás, és az ember hiábavalóságának átka alatt nyögve filozofál, szépeleg, „paráználkodik”, legfeljebb pedig abban talál értelmet, hogy saját gyarló igazát, benne önző érdekeit elrejtve csapdos összevissza, meg igazságot oszt, saját életének piszkát másokra kenve (2017.11.23).

– 2. Ha azonban az Úrtól indult el a „dolgunk”, akkor azt Ő el is végzi általunk az Úr (51).

Ő elvégzett értünk mindent a Jézus Krisztusban.

Sőt, „eleve” elvégezte életünk üdvösséges sorát (Filippi 1,6).

Ezért mi is bizonnyal elvégezzük azt a munkát, a magunk helyén, amit Ő ránk bízott (János 17,4).

– 3. Boruljunk le az Úr előtt (53), kérjük el Igéjéből az Ő akaratát, indítását; – lényeges, konkrét ügyeinkben; – és minden napon.

Ne azt várjuk, hogy az Isten mindig a szánkba rágja a választ, a cselekvési tervet, hanem azt, hogy az Ő Szentlelkével felvértezve induljunk.

Örömmel indulunk ilyenkor, boldogan „ehetünk és ihatunk” (54), megvigasztalódunk, értelmet, tartalmat nyerünk ajándékba (53), ha előtte már az Ő szavát ettük és ittuk; – és nem késlekedünk, ha már kaptuk a vezetést (55–56).

SZOLGÁLATBAN ÁLLVA. – 1. Vendégszeretettel fogadták Ábrahám szolgáját Betúél házában, ahogy az abban a korban rendjén volt, és ahogy azt később Isten törvénye, majd Jézus Krisztus szeretetparancsa, tehát Isten Igéje elrendelte a vendégekkel, a „jövevényekkel” kapcsolatban (3Mózes 19,18; Lukács 10,27; Róma 15,7). A vendég, a jövevény azonban éppen attól vendég, hogy egy kiszámítható, meghatározott ideig tartózkodik közöttünk, megerősödik, majd tovább megy, hazamegy, és gondoskodik magáról (28–33). Csak egy ideig tudjuk hordozni a másik terheit (Galata 6,5). – 2. Lám, Ábrahám szolgája nem élt vissza ezzel a szeretettel. Sőt, nem is élt vele addig, amíg el nem végezte dolgát, el nem mondta jövetele célját; – azt, hogy miért jött, miként került ide, meddig marad (34–49). – 3. Ábrahám szolgája nem volt küldetéses ember, nem értette félre, nem értékelte túl feladatát, de ezt a feladatot szentül komolyan vette. Nem evett és nem ivott addig, amíg el nem végezte munkáját. Ez igen! Így kell. Nem tudok mit kezdeni azzal, amikor evéssel kezdünk, és elnehezülve csinálunk valamit, hogy aztán újra együnk… (33).

Máté 9,27–38

396. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

SZOLGÁLATBAN ÁLLVA.

– 1. Vendégszeretettel fogadták Ábrahám szolgáját Betúél házában, ahogy az abban a korban rendjén volt, és ahogy azt később Isten törvénye, majd Jézus Krisztus szeretetparancsa, tehát Isten Igéje elrendelte a vendégekkel, a „jövevényekkel” kapcsolatban (3Mózes 19,18; Zsoltárok 146,9; Lukács 10,27; Róma 15,7; Zsidókhoz írt levél 13,2).

A vendég, a jövevény azonban éppen attól vendég, hogy egy kiszámítható, meghatározott ideig tartózkodik közöttünk, megerősödik; – majd tovább megy, hazamegy, és gondoskodik magáról (28–33).

Csak egy ideig tudjuk hordozni a másik terheit (Galata 6,5).

– 2. Lám, Ábrahám szolgája nem élt vissza ezzel a szeretettel.

Sőt, nem is élt vele addig, amíg el nem végezte dolgát, el nem mondta jövetele célját; – azt, hogy miért jött, miként került ide, meddig marad.

A krisztusi szeretet is csak kiszámítható keretek között gyakorolható ebben a világban.

Ez a tétel akkor is érvényes, ha a közvetlenül ránk bízottakért, kivételes esetekben pedig sokakért is készek lehetünk feláldozni önmagunkat, mert a minősített időben ez az Úr parancsa, mert küldetésben járunk, és a krisztusi szeretet akkor csak így élhető meg hitelesen.

Ez a kivétel azonban csak erősíti a fenti szabályt (34–49).

– 3. Ábrahám szolgája nem volt küldetéses ember, nem értette félre, nem értékelte túl feladatát, de ezt a feladatot szentül komolyan vette.

Ennyi elég lenne tőlünk is!

A szolga nem evett és nem ivott addig, amíg el nem végezte munkáját.

Ez igen! Így kell.

Nem tudok mit kezdeni azzal, amikor evéssel kezdünk, és elnehezülve csinálunk valamit, hogy aztán újra együnk…

Ez nem egészség, nem testsúly, nem küllem kérdése, hanem hit és hiteles szolgálat kérdése (33).

Persze, jó enni, inni; – és eljön majd a nagy vacsora bizonnyal (Lukács 14,15–16), addig azonban böjtölünk (Márk 2,19).

A HÍVŐ EMBER HÁZASSÁGÁNAK vannak alapvető kritériumai. A szerelem tehát a Biblia szerint ismeri a határokat.* – 1. Jó, ha választottunk ahhoz a nagy hitbeli és kulturális családhoz tartozik, ahová mi magunk is; – jó, ha ugyanazok a „gyökerei”.** Ábrahám első feltételként kéri szolgájától, hogy Izsáknak a saját népe közül hozzon feleséget, de oda, ahonnan Isten kihívta őket, már nem mehetnek többé vissza (1–6). – 2. Az Úr szerez nekünk segítőtársat, hozzánk illőt (1Mózes 2,18).*** Ezért házastársunk az Isten ajándéka az életünkben, örökké, akit az Úr állított mellénk, akire az Úr mutatott rá. Lám, Ábrahám szolgájának jelet mutatott az Úr, az eseményeket egyértelműen abba az irányba terelte, hogy megtalálja Rebekát. Isten „angyala” jár előttünk ebben a fontos ügyben, ha segítségért könyörgünk (7–14). – 3. Rebeka ízig–vérig nő, szelíd, gondoskodó, segítőtárs Izsák számára, fészekmeleget biztosít, mint Isten eszköze. Csak áldja érte az Urat Izsák (15–27). – 4. Urunk, irgalmazz nekünk, mert legfontosabb rendedben mindent összekevertünk. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban van bűnbocsánat, újrakezdés, Veled!

Máté 9,18–26

62. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez nem könnyű, inkább ellenszenves lecke a ma embere számára.

** Ezt a kritériumot igeszakaszunk egyértelműen megfogalmazza.

*** Isten az, aki megmutatja, ki legyen életünk örök társa.