AZ ÁLDÁS forrása mindig az élő Isten. – 1. Az Úr az, aki folyamatosan átformálta a választott Jákóbot, megújítja az Ő népét, hogy népén keresztül másokért is üdvösségesen cselekedjen. – 2. Isten eredetei szándéka az volt, hogy Jákób ágán folytatódjanak az ígéretek. Vagyis a kizárólagos áldás itt így értendő: Isten most ebben az áldásban arra a Jézus Krisztusra tekint, aki majd az Őáltala rendelt kiválasztás vonalán eljön, megszületik erre a világra, és aki által áldást, szabadítást nyer a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3; Galata 4,4). – 3. Ézsau azonban a régi ember maradt. – Ézsau sírva fakadt, de ez a sírás inkább kifakadás, lázadás, düh, amiért ő lemaradt az atyai áldásról (34–37), amit korábban nem is vett komolyan, amiért nem „sietett” (30). – Ézsau bosszút forralt, apja halálára várt (Lukács 15,12), hogy megölhesse testvérét és levethesse magáról a másodiknak járó terhes igát. – Pedig a másodiknak is juthatna áldás (39–40), csak másként, más feladatra (41–45), de ő örök elégedetlenként csak az iga ellen lázad. Pedig áldássá lehet az iga is (Máté 11,30).*

Máté 11,7–19

293. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Éppen ennek a lelkületnek következménye, hogy a „bosszús” ember nem látja a neki nyújtott „zsíros földet”, az arra hulló égi harmatot (39–40), hanem csak nekifeszül, és ereje, fegyvere, örök elégedetlensége élteti (41–45).