ISTEN ÁLDÁSÁRÓL. – 1. A szerencse valójában az Úr cselekvése. Aki azonban szerencsésnek mondja magát, az mindezt nem látja, és saját magának tulajdonítja azt, ami valójában Istené. Ahol az Úr cselekszik, ott áldást tapasztalunk, amelynek mindig vannak látható gyümölcsei is: mert akivel vele van az Úr, annak eredményessé teszi életét és azt, amihez hozzáfog, miközben megnyeri mások jóindulatát, bizalmát is. Ezt látjuk József esetében (1–6). – 2. Ugyanakkor az áldás nem mindig ilyen látványos: A kudarcok elhordozásához kapott erő is ugyanilyen áldás. – 3. Nagy áldás, vagyis csak az Úr cselekvése az, ahogy Isten Józsefet felemelte: és a kút, később a börtön mélyéből kiszabadulva a fáraó első emberének, majd a fáraónak legfőbb segítője lehetett (13–23). Így József az „idegenben” nem kétségbeesett, hanem feladatában alkalmasan boldogulhatott, mégpedig istentelen kompromisszumok nélkül. Ez nem szerencse, ez áldás, ajándék, isteni csoda. József tudta ezt, azért hitben maradt, alázatban maradt, az Úrban maradt.* – 4. A legnagyobb áldás: a mi Urunk, Jézus Krisztus győzelme a halál felett.

Máté 14,13–21

501. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Ennek bizonysága az is, ahogy az áldott József a kísértésnek is ellent tudott állni.

Egy jóképű, sikeres férfi számára a vagyon és a hatalom önhittsége mellett ez a kísértés: a nő.

A történet tipikus: Potifár elhanyagolt, unatkozó felesége kezdeményez, aki tudja, hogy szépsége és helyzete „mindent visz”.

Józsefet azonban oltalmazza az Úr a kísértésben, majd az asszony „szokásos” bosszújában is vele van (mert a számlát mindig benyújtják); – meg akkor is József mellett áll az Úr, amikor a börtön mélyéből indulva újra kell kezdenie mindent (13–23).

Szerző: refdunantul  2018.02.11. 04:00 komment

süti beállítások módosítása