GYÁSZ, REMÉNYSÉGBEN. – 1. Foglaljuk össze az egész fejezetet. Ábrahám felesége, Sára meghalt. Ábrahám meggyászolta, elsiratta, majd intézkedett a temetéséről, és a keleti alku szabályai szerint a hettitáktól szántóföldet vásárolt, rajta egy barlangsírral. Kánaán földjén ez volt az első tulajdona, a későbbi Hebrón városában, ahová eltemette Sárát. Ezzel Ábrahám végleg elkötelezte magát az Ígéret Földjén: hátat fordított a réginek, és az Isten ígéretei szerint, teljesen újat kezdett (1–20). – 2. Isten gyermeke is gyászol, fáj neki szerettei halála. Aki hitben élt házastársával, és az Úrban egy testté lettek (1Mózes 2,24), az tudja, mit jelent, ha házastársa meghalt: elárvulunk, és elviselhetetlennek tűnő fájdalom keríti hatalmába az embert. Ábrahám, gyászolt, sírt (1–2). – 3. De aztán Ábrahám felkelt (3), intézkedett, és egy sírhely lett számára nemcsak első tulajdona, hanem a jövő ígérete is. Jézus Krisztus feltámadása óta tudjuk: itt a halál az Úr, de Isten legyőzte a halált (1Korinthus 15,20). Kelj fel bátran, intézd a dolgaidat, a legfájdalmasabb időben is reménységgel, és felragyog közben a Krisztus, a jövő… (Efezus 5,14).

Máté 9,9–17

299. dicséret

HA ISTEN TESZ PRÓBÁRA. – 1. Mindjárt az első vers döntő a nehéz szakasz helyes megértésében. Isten tette próbára Ábrahámot (1). Isten senkit sem kísért (Jakab 1,13), azt a gonosz teszi. Isten próbára tesz. A gonosz kísértéseiből csak az Úrhoz menekülve tudunk győzni, az Ő erejével, egyébként elbukunk, és tartósan elbukva elveszünk. – 2. Ha azonban az Isten próbál meg, akkor Ő tartja kezében az eseményeket. Ő megoldást ad, ahogy itt a megdöbbent Ábrahám számára is megoldást adott. Nem kellett feláldoznia fiát, Izsákot, helyette egy kost áldozott fel (13), miközben zeng az evangélium: Az Úr gondoskodik, az Úr hegyén a gondviselés (14). – 3. Vagyis, Isten embere számára csak két alternatíva létezik: – a kísértésekben az Úrhoz menekül; – a próbatételekben pedig hűséges engedelmességgel alárendeli magát az őt megszólító Úr akaratának (1–10), mert Ő mindent szépen intéz (11–12). Ha belehalnánk is, Ő Jézus Krisztusban örök életet intézett (1Korinthus 15,20).

Máté 9,1–8

223. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

HA ISTEN TESZ PRÓBÁRA.

– 1. Mindjárt az első vers döntő a nehéz szakasz helyes megértésében. Isten tette próbára Ábrahámot (1).

Isten senkit sem kísért (Jakab 1,13), azt a gonosz teszi. Isten próbára tesz.

A gonosz kísértéseiből csak az Úrhoz menekülve tudunk győzni, az Ő erejével, egyébként elbukunk, és tartósan elbukva elveszünk.

– 2. Ha azonban az Isten próbál meg, akkor Ő tartja kezében az eseményeket, Ő megoldást ad, ahogy itt a megdöbbent Ábrahám számára is megoldást adott.

Nem kellett feláldoznia fiát, Izsákot, helyette egy kost áldozott fel (13), miközben zeng az evangélium: Az Úr gondoskodik, az Úr hegyén a gondviselés (14).

– 3. Vagyis, Isten embere számára csak két alternatíva létezik, a kísértésekben az Úrhoz menekül, a próbatételekben pedig hűséges engedelmességgel alárendeli magát az Őt megszólító Úr akaratának (1–10), mert Ő mindent szépen intéz (11–12).

Ha belehalnánk is, Ő Jézus Krisztusban örök életet intézett (1Korinthus 15,20).

– 4. Egyébként pedig ne döbbenjünk meg az Úr kérésén, noha ez a korabeli ember módján történt próbatétel, hiszen Isten eleve megítélte a gyerekáldozat korabeli pogány kultuszát (3Mózes 18,21), ezzel a próbatétellel is!

Viszont az embert mindig abban kell megpróbálni, ami pogány, istentelen az életében, hogy saját bőrén tapasztalva döbbenjen rá saját gondolkodásának, tetteinek, bűneinek rettenetére.

Ugyanakkor Isten többet akar, mint a gyerekeinket: mindent!

Csak ha Őneki átadunk mindent, akkor kaphatjuk vissza őket, azokat áldott, szent minőségben (15–19).

– 5. Rimaszombaton, a nemrégiben leleplezett gályarab emlékmű ihletetten formálta meg Isten próbára tett népének győzelmét: A hófehér márvány törött hullámaiból egy hatalmas kéz emelkedik ki, az hordozza a megláncolt hitvallókat!

ISTEN ÍGÉRETE. – 1. Isten beteljesítette ígéretét. Mindenben úgy cselekedett, ahogy megmondta. Ábrahám és Sára hitetlen nevetését megszégyenítette az Úr (5). Jézus Krisztus feltámadásába ezek az ígéretek végérvényesen beteljesedtek. Nincs más kapaszkodónk, mint egyedül ez. Isten értünk cselekedett és cselekszik, minket megelőzően, üdvözítő ígérete szerint. Ezért lakomára fel! (8) Ez lakoma, nem buli, de igenis öröm, bőség, asztalközösség, tele reménységgel (1–8). – 2. Isten ígérete egyértelművé tette szándékát. Isten kijelent, kiválaszt, elkülönít, lehatárol; – de ezzel nem feltétlenül vet el az Úr másokat. Sőt, értük küldi el a választottakat. Lám, itt is egyértelművé teszi Isten, hogy Izsák kapja a kiválasztottság nagy áldását és terhét, de az Úr Hágárról és Izmaelről is gondoskodni fog (13). Vedd észre, Isten forrást fakaszt számodra (19), nem vet el! Az övé vagy, így a legtikkasztóbb időkben is látni fogod beteljesedett és kiteljesedő ígéreteinek forrását (9–21). – 3. Isten ígérete megbékít. Csak az élő Istenbe vetett hittel lehetséges az, hogy egymás mellett tudjunk élni, mindannyian jövevények, egymást tisztelve, egymással szövetségben, az Úr előtt leborulva (22–34).

Máté 8,23–34

300. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN ÍGÉRETE.

– 1. Isten beteljesítette ígéretét.

Mindenben úgy cselekedett, ahogy megmondta.

Ábrahám és Sára hitetlen nevetését megszégyenítette az Úr (5).

Jézus Krisztus feltámadásába ezek az ígéretek végérvényesen beteljesedtek.

Nincs más kapaszkodónk, mint egyedül ez.

Isten értünk cselekedett és cselekszik, minket megelőzően, üdvözítő ígérete szerint.

A körülmetélés, a keresztség jelzi (4): enyém vagy, elvehetetlenül (Róma 8,38–39).

Ezért lakomára fel (8), ahogy Ábrahám és a tékozló fiú apja is nagy lakomát rendezett (Lukács 15,23).

Ez lakoma, nem buli, de igenis öröm, bőség, asztalközösség, tele reménységgel (1–8).

– 2. Isten ígérete egyértelművé tette szándékát.

Isten kijelent, kiválaszt, elkülönít, lehatárol; – de ezzel nem feltétlenül vet el az Úr másokat.

Sőt, értük küldi el a választottakat.

Lám, itt is egyértelművé teszi Isten, hogy Izsák kapja a kiválasztottság nagy áldását és terhét, de az Úr Hágárról és Izmaelről is gondoskodni fog (13).

A „többi” az Úr dolga…

A telkemet kerítéssel övezem, mert azt mindenképpen tisztán akarom tartani, mert ott a hitem és értékrendem szerint akarok élni, családommal, olykor visszavonulni, elrejtőzni, hogy aztán nyitott szeretettel léphessek ki onnan a többiek közé megint egy időre…

Milyen döbbentes kép: Hágár nem látja a forrást, pedig ott van mellette.

Vedd észre, Isten forrást fakaszt számodra, nem vet el!

Az övé vagy, így a legtikkasztóbb időkben is látni fogod beteljesedett és kiteljesedő ígéreteinek forrását (9–21).

– 3. Isten ígérete megbékít.

Csak az élő Istenbe vetett hittel lehetséges az, hogy egymás mellett tudjunk élni, mindannyian jövevények, egymást tisztelve, egymással szövetségben, az Úr előtt leborulva.

Ez a megbékélés nem önfeladás, de mindenek egybe mosása, hanem valóságos megbékélés, mert az Isten szeretetében és rendjében megélt megbékélés.

Egyébként bedaráljuk egymást…

Abímelek és Ábrahám szövetségében el lehetne még mélyedni: itt ugyanis sok veszély fenyeget, nagyon emberi, nagyon ingatag, érdekalapú ez a megbékélés, olyan adok–kapok jellegű, ezért nem lehet tartós (22–34).

BOLDOGOK A TISZTA SZÍVŰEK (Máté 5,8). – 1. Abimelek, Gerár királya nem tudta, hogy Sára Ábrahám felesége, hiszen Ábrahám a húgának mondta Sárát (1).* Abimelek pedig a saját akkori törvényeik szerint járt el, amikor elvitette magához a szemrevaló Sárát (2). – 2. Lám, más népek között is munkált és munkál az Isten. Lám, Abimelek milyen komolyan vette az Úr szavát, intését (3–7), milyen töredelmes szívű (5), engedelmes (8–13), és noha nem ő követte el a hibát, milyen bőkezű (14–18). Méltóbban viselkedik itt, mint Ábrahám. Abimelekben is munkál az Úr Lelke, mert az Úrnak mindenhol van népe. – 3. Felragyog ez a mondat, Abimelek bűnvallása, miszerint nem tartja magát tökéletesnek, de az adott helyzetben és rendben tiszta szívvel és ártatlan kézzel járt el. Az Úr szavára azonban azonnal „javít”. Uram, igyekszem minél tisztábban élni, de szólj, vezess, ints, és az eseményeket is irányítsd úgy, hogy soha, semmilyen körülmények között se engedj gyalázatosan vétkezni (6).

Máté 8,14–22

462. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Kiderül, hogy valóban, Sára Ábrahám féltestvére volt (12), amit később a mózesi törvény már tiltott, de ami akkor még megengedett volt (3Mózes 20,17).

Ábrahám azonban a félelmei miatt trükközött többször is a „jövevénysége” idején, hiszen a jövevény kiszolgáltatott, és ebben a helyzetben elfeledkezhetünk arról, hogy csakis az Úrban bízzunk, noha ilyenkor még inkább csak Őbenne bízhatnánk (1).

SZABADSÁG ÉS SZABADULÁS. – 1. Van itt, ebben a fejezetben minden. Ma úgy mondanánk, micsoda színes világ, nyíljon szabadon minden virág. Nincsenek határok, nincsenek korlátok, meder nélkül a legnagyobb szabadságban „árad” minden. Nincs törvény és nem is lehet törvényt szabni (9). Teljes a szabadság élvezetekben, testi szerelemben, önkiélésben… Ez a szodomai helyzet (1–11). – 2.  Ennél nagyobb probléma az, hogy Lót és családja sem különb. Ezt nemcsak Lót lányainak bűne mutatja (30–38), hanem az az engedetlenség is, amellyel Lót felesége, a megmenekülés kegyelmével visszaélve, a tiltás ellenére kíváncsian mégis hátranéz, mert gyönyörködni akar a bűnösök ítéletében (23–26). – 3. Jó a szabadság, amíg nem pusztít. A Krisztusban megélt szabadság az isteni örök rend korlátainak medrében szabad. Egyébként a szabadság sok nyomorúságot és jajkiáltást okoz (13). – 4. Milyen könyörületes az Isten, lehajol Lótért és családjáért (12–22). Isten Ábrahám hitéért könyörült annak rokonán, Lóton és családján. Jézus Krisztus hitéért menekülhetünk meg mi is (29).

Máté 8,1–13

226. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

SZABADSÁG ÉS SZABADULÁS.

– 1. Van itt, ebben a fejezetben minden.

Ma úgy mondanánk, micsoda színes világ, nyíljon szabadon minden virág.

Nincsenek határok, nincsenek korlátok, meder nélkül, a legnagyobb szabadságban „árad” minden.

Nincs törvény és nem is lehet törvényt szabni (9).

Itt a „jövevényt” is szeretik, mégpedig szó szerint.

Teljes a szabadság élvezetekben, testi szerelemben, önkiélésben…

Ez a szodomai helyzet.

Nemrégiben Párizsban jártam, az ottani magyar gyülekezetben szolgálni.

Micsoda színes város ez, ahonnan a szabadság és az istentelenség kultusza elindult.

Egyszerre gyönyörű és félelmetes, de egyre inkább ez az utóbbi a hangsúlyos.

A félelem azonban megkoptatja a szépséget (1–11).

– 2.  Ennél nagyobb probléma az, hogy Lót és családja sem különb.

Ezt nemcsak Lót lányainak bűne mutatja (30–38), hanem az az engedetlenség is, amellyel Lót felesége, a megmenekülés kegyelmével visszaélve, a tiltás ellenére kíváncsian mégis hátranéz, mert gyönyörködni akar a bűnösök ítéletében.

Isten azonban előbb–utóbb holttá merevít mindenkit, aki a mások szenvedésében leli, bármilyen formában is, gyönyörűségét (23–26).

– 3. Jó a szabadság, amíg nem pusztít.

A Krisztusban megélt szabadság az isteni örök rend korlátainak medrében szabad.

Egyébként a szabadság sok nyomorúságot és jajkiáltást okoz (13).

– 4. Milyen könyörületes az Isten, lehajol Lótért és családjáért, követeket küld értük, azok figyelmeztetik, majd sürgetik őket, amikor tréfának veszik az angyali figyelmeztetést, majd nemcsak megszánják, hanem megragadják a tétovázó Lótot és családját, és kivezetik őket Szodomából, annak pusztulása előtt (12–22).

Isten Ábrahám hitéért könyörült annak rokonán, Lóton és családján.

Jézus Krisztus hitéért menekülhetünk meg mi is, hiszen Szodomában élünk ma is és minimum sok cinkosság terhel bennünket (29).

A HIT LEBORULÁS ISTEN ÉS EGYMÁS ELŐTT. – 1. Ábrahám három férfit látott, a nappali hőség elviselhetetlen idején. Ilyenkor messze kíván az ember minden vendéget. Akkor más volt még a rend, vagyis volt elemi rend. Ábrahám felkelt a hőségben, eléjük futott­­­, leborult előttük, és a vendéglátás szabálya szerint ellátja őket, először víz, lábmosás, néhány falat, majd a lángos és a borjú. Ábrahám azzal is kifejezi tiszteletét, hogy nem vesz részt az asztalközösségben, vagyis ez nemcsak az elkülönülés, hanem a tisztelet jele is. – 2. A hit mindig itt kezdődik, segíteni azokat a keveseket, akiket az Úr elénk küld, tisztelő szeretettel segíteni, vagyis nemcsak „tömni”, hanem „meghallgatni”, „megszólítani”, emberi, szerető hangon. Ilyenkor mindig az Urat vendégeljük meg, Ővele van közösségünk (Zsidókhoz írt levél 13,2). Aki azonban az emberek előtt nem tud leborulni, az Isten előtt soha nem fog. – 3. Az Ő jelenléte pedig rendkívüli ígéreteket, lám Izsák ígérete (9–11), és irgalmas közbenjáró könyörgéseket bíz ránk ebben a világban (16–28), kételkedést, nevetést nem megengedve (12–15).

Máté 7,24–29

274. dicséret

SZÖVETSÉGBEN ISTENNEL. – 1. Ábrahám utódiból királyok is származnak (6), legvégül a királyok királya, a Megváltó Úr. Isten Őrá nézve erősíti meg Ábrahámmal és annak utódaival, azaz népével kötött szövetségét, hogy aztán Jézus Krisztus feltámadásával végképp megpecsételje azt (1–8). – 2. Ez a szövetségkötés mindent megváltoztat, kívül és belül, testben és lélekben egyaránt. A körülmetélés külső jegyét a keresztség külső jegye váltotta fel, valamint az a tény, hogy igenis, minden tökéletlenségünk ellenére is látszik rajtunk Isten üdvözítő jelenléte. Mégpedig Jézus Krisztus óta nem véres beavatkozással, hanem irgalmas, mennyei erővel áthatva. Megváltozott Ábrahám és Sára neve, noha ez a névváltozás csak a korábbi módosulása, mégis az új és örök távlatokra utal (9–15). – 3. Milyen rest az ember szíve, hogy elhiggye ezeket az ígéreteket (Lukács 24,25), ahogy ma is az. Az idős Ábrahám nevet az ígéreten, jelenlegi fiával, Izmaellel próbálkozik, mert lehetetlen, emberi értelemmel felfoghattalan mindez (17–19). A mindenható Isten azonban nem enged, Ő Izmaelről is gondoskodik, de üdvözítő tervét, velünk kötött szövetségét megtartja, és rajtunk keresztül tartja meg a népeket (20–21).*

Máté 7,15–23

139. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez a csoda csak hit által fogadható be, minden emberi értelmen túli ráhagyatkozással.

Ahol véget érnek az emberi lehetőségek, ott kezd az Isten cselekedni. Jézus Krisztus feltámadott! (16–27)

A LÁTÁS. – 1. Az ember sokszor csak a saját baját látja, türelmetlen lesz, „jogi” megoldást keres. A jogi megoldások azonban soha nem hoznak valóságos megnyugvást, inkább elmélyítik a problémát, így Sára és Hágár kapcsolata még nyomorúságosabb lesz, eldurvul az „adok-kapok”, ezért Hágárnak menekülnie kell (1–6). – 2. Isten viszont mindezt látja, mindent lát. Látja Sárát, de látja a kitaszított Hágárt is, megszólítja, alázatra inti, ígérettel ajándékozza meg őt is. Isten mindenki és mindenek kegyelmes Ura. Igaz, hogy Izmael, és utódait szilaj, erőszakos, kártékony népként írja le az Ige;** – de egyszer majd minden „erős kéz” is elgyengül, és vagy megtér, vagy megítéltetik (7–12). – 3. Boldog az az ember, aki találkozik az élő, minket kegyelmesen látó, hordozó Istennel, így maga is elkezd igazán látni és hinni, ahogy János látott és hitt, amikor a feltámadott Jézus Krisztus üres sírjába tekintett (János 21,9). Onnantól kezdve nem jogi megoldásokat keresünk, dolgainkat másként látjuk és intézzük (13–16).

Máté 7,7–14

475. dicséret

A teljes magyarázat:

* A LÁTÁS.

– 1. Az ember sokszor csak a saját baját látja, türelmetlen lesz, „jogi” megoldást keres, hiszen az akkori jogrend szerint, ha a szolgálónő úrnője térdén szült, a gyermeket az úrnő magáénak tarthatta, hogy gyermektelenségének szégyenétől megszabadulhasson.

A jogi megoldások azonban soha nem hoznak valóságos megnyugvást, inkább elmélyítik a problémát, így Sára és Hágár kapcsolata még nyomorúságosabb lesz, eldurvul az „adok-kapok”, ezért Hágárnak menekülnie kell.

Ehhez hozzájárult az is, hogy az ember sokszor csak a saját „sikerét” látja, ha jól megy sora, és kiveszik belőle az alázat, ahogy Hágár is elbízta magát a „nyeregben” (1–6).

– 2. Isten viszont mindezt látja, mindent lát.

Látja Sárát, de látja a kitaszított Hágárt is, megszólítja, alázatra inti, ígérettel ajándékozza meg őt is.

Isten mindenki és mindenek kegyelmes Ura.

Igaz, hogy Izmael, és utódait szilaj, erőszakos, kártékony népként írja le az Ige; – de egyszer majd minden „erős kéz” is elgyengül, és vagy megtér, vagy megítéltetik (7–12).

– 3. Boldog az az ember, aki találkozik az élő, minket kegyelmesen látó, hordozó Istennel, így maga is elkezd igazán látni és hinni, ahogy János látott és hitt, amikor a feltámadott Jézus Krisztus üres sírjába tekintett (János 21,9).

Onnantól kezdve nem jogi megoldásokat keresünk, dolgainkat másként látjuk és intézzük (13–16).

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

** Az iszlám vallás szerint Izmael Ábrahám elsőszülött fia Hágártól, egy kiválasztott próféta.

A zsidók és muzulmánok egyetértenek abban, hogy az Észak-Arábiában lakó arabok ősatyja Izmael.

Muzulmán hagyományok szerint Mohamed próféta Izmael leszármazottja fián, Kedaron keresztül.

Ábrahámot és Izmaelt tekintik a mekkai Kába megalapítóinak, amit eredetileg Ádám épített.

ÖRÖMHÍR A SZÉTSZABDALT, HASADT VILÁGNAK. – 1. Akkor látomásban szólt, ma mindenek előtt Igéjében szól az Úr (1). Amikor az Úr szól, bíztatja népét, hogy ne féljünk, mert Ő pajzsunk nekünk (1), és minden jogosnak tűnő, „megpanaszolt” nincstelenségünk ellenére is (2–3), hittel fordulhatunk az Úr ígéretéhez, mert örök jutalmunk van (4–6).* – 2. Isten kihoz a félelmekből, a fogságból, az idegenből, a szétszabdalt, hasadt világ koromsötétségéből, ahol ragadozók támadnak mindenütt (7–16).** Ennek a szabadításnak konkrét jelét adja az Úr, ahogy világító fáklyaként hajol le Ábrahámhoz, örök szövetségében (17–18). – 3. Jó tudni, hogy Jézus Krisztusban hazaérkezünk, békességben, nem múlandó, hanem örök „vagyonnal”, arra a földre, amit nem mások „földje” ellenében kaptunk, hanem amit Isten elkészített minden nép számára (19–20).***

Máté 7,1–6

213. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Református keresztyén hitünk egyik fontos üzenete ez (4–6), amit az apostol is hangsúlyoz később: örök jutalmunk, ingyen kegyelemből az, hogy „igazságunk” van az Úrban (Róma 1,16-17).

Nem igazunk van, hanem az Úr igazsága a miénk, amely mindenestül ajándék; – amit azzal a hittel ragadhatunk meg, ami szintén ajándék.

** A szétvágott, feláldozott, halott, keselyűk által kinézett állatok látványa, sok más mellett ezt is kifejezi.

Megváltásra szoruló életünk látványa ez.

Ugyanis nem esik jól az, ami a másiktól elbirtokolva lett az enyém.

*** Jézus Krisztus a miénk.

Ez az Ábrahámnak adott ígéret lényege.

Több nem kell.

Tehát a másiké sem kell; – miközben örülök az enyémnek, és arra vigyázok.

ÁLDOTT AZ ISTEN – 1. Négy keleti király megtámadott öt kánaáni városkirályságot, legyőzték őket, lakóit foglyul ejtették, a városokat kifosztották. Így került fogságba Ábrahám unokaöccse, Lót is (1–12). Szükség van az áldott Isten irgalmas jelenlétére, mert az Éden kertjén kívül „erővel” dőlnek el a dolgok azóta is. – 2. Ábrahám is ügyes taktikával, éjszakai rajtaütéssel verte meg a győztes keleti királyok seregét, visszaszerezte a zsákmányt, megszabadította Lótot is. Ábrahám itt mégis az isteni szabadítás eszköze lehetett; – hiszen nem támadott, csak védekezett, és az övéi segítségére sietett. Ez így is van rendjén. Ahol nem támadnak, de hittel védekeznek, ott az áldott Úr szabadítást ajándékoz a kellő időben övéinek (13–16). – 3. Az itteni győzelmek és „szabadulások” azonban mindig csak időlegesek. Ezért sem fogad el Ábrahám semmit a Lót miatt megsegített, de züllött város javaiból győzelmi ajándékként. Ugyanakkor elfogadja Jeruzsálem pap–királyának, Melkisédeknek áldó szavait, hiszen Ábrahám tudja, hogy a Magasságos Isten segítette őt győzelemre. A kenyér és a bor az áldott Isten látható, konkrét áldásának megjelenítése, amely ugyanakkor hirdeti, hogy eljön majd az az áldott, örökkévaló király, akinek kenyere és bora az örök életre táplál bennünket; – vagyis nemcsak időleges, hanem maradandó szabadulást ajándékoz nekünk (17–24).*

Máté 6,25–34

266. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az áldás hitből fakadó, Isten kezébe helyező felkiáltás: Áldott Ábrahám, és áldott a Magasságos Isten, aki a győzelmet adta!

Ábrahám tizedet adott Melkisédeknek, amivel a papnak kijáró tisztességet adta meg, és az áldást viszonozta.

Ezt a mozzanatot elemzi olyan nagyfontosságú tényként a Zsidókhoz írt levél 7. része, amely Melkisédekben a Messiásnak egy típusát látta.

Ehhez a látáshoz azonban volt még egy összekötő láncszem, a Zsoltárok 110,4; amelynek messiási vonatkozású kijelentése úgy értelmezendő, hogy a Jeruzsálemben trónoló Messiás majd a Melkisédek „rendje”, azaz módja, tiszte szerint pap lesz, vagyis király és pap egy személyben.

Melkisédek, az egykori jeruzsálemi papkirály, a Magasságos Isten szolgája tehát a Zsidókhoz írt levél szerzője előtt a Messiás jellegzetes előképe (típusa) volt.

Melkidések története szemlélteti: a Messiás még Ábrahámnál is nagyobb, mert az ősatya a tizedadásban megalázta magát a „Messiás” előtt.

ISTEN ÁLDÁSA. – 1. Azért egyszer el kellene gondolkodnunk azon, hogy „hívőként” is milyen kérlelhetetlenek vagyunk, ha a saját „javainkról”, igazunkról és érdekeinkről van szó. Egy „jottányit” sem engedünk ilyenkor. Kár ezt szépíteni. – 2. Jó Ábrahám történetét, így a mai fejezetet is, a teljes Írás krisztusi összefüggésében szemlélni. Ebben a tágabb nézőpontban Isten ígéreteit jól értjük, e–világi áldásait nem értékeljük túl. Tehát Ábrahám és Lót vagyonosodása (1–2), az ebből fakadó feszültségek időlegesen bölcsnek és békésnek tűnő megoldása (5–13), az itteni föld ígérete, Ábrahám leendő utódainak száma, nagysága csak alázatra inthet (14–18). – 3. Az Isten minden itt megtapasztalt áldása csak arra vezethet, hogy még inkább odameneküljünk Őhozzá, mindent továbbra is Őtőle várjunk, és hálával tudjunk élni azokkal (4). Ezért itt is az Úr Jézus Krisztusban, az örök élet tágasságában kell élni, birtokolni, bánni mindennel és mindenekkel. Jézus Krisztusra tekintve lehet mindent a maga helyén, az örök élet rendjében „kezelni”.

Máté 6,16–24

267. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN ÁLDÁSA.

– 1. Azért egyszer el kellene gondolkodnunk azon, hogy „hívőként” is milyen kérlelhetetlenek vagyunk, ha a saját „javainkról”, igazunkról és érdekeinkről van szó.

Egy „jottányit” sem engedünk ilyenkor.

Kár ezt szépíteni.

– 2. Jó Ábrahám történetét, így a mai fejezetet is, a teljes Írás krisztusi összefüggésében szemlélni.

Ebben a tágabb nézőpontban Isten ígéreteit jól értjük, e–világi áldásait nem értékeljük túl, mert Jézus Krisztus eljövendő, maradandó városára tekintve mindezek csak a végső, megváltó beteljesedés „jelei”, igazolásai, miszerint az Úrral járva a „legjobb nyomon” vagyunk (Zsidókhoz írt levél 13,14).

Tehát Ábrahám és Lót vagyonosodása (1–2), az ebből fakadó feszültségek időlegesen bölcsnek és békésnek tűnő megoldása (5–13), az itteni föld ígérete, Ábrahám leendő utódainak száma, nagysága csak alázatra inthet (14–18).

– 3. Az Isten minden itt megtapasztalt áldása csak arra vezethet, hogy még inkább odameneküljünk Őhozzá, mindent továbbra is Őtőle várjunk, és hálával tudjunk élni azokkal (4).

Örülhetünk az Úr ajándékainak, de nem tarthatunk meg mindent magunknak, hanem tovább kell adnunk a javakat másoknak, a ránk bízottaknak, el kell engedni sok mindent, mert maradandó javaink nem itt, hanem ott lesznek majd.

Ezért itt is az Úr Jézus Krisztusban, az örök élet tágasságában kell élni, birtokolni, bánni mindennel és mindenekkel.

Nem véletlen, hogy a csillagok ragyogása mellett a föld porához is hasonlítja az itteni „javakat” az Ige.

Jézus Krisztusra tekintve lehet mindent a maga helyén, az örök élet rendjében „kezelni”.

– 1. A hit mindig az élő Isten bennünket megszólító kegyelmével kezdődik (1); – áldást ígér, vagyis olyan „mennyei, krisztusi jót”, már itt a földön, amit az ember a saját erejéből soha nem tudna megteremteni (2); – és ennek az áldásnak továbbadására hív el (3). – 2. A hit egyetlen lehetősége az engedelmesség, a megszólító és elhívó Isten kegyelmére való teljes ráhagyatkozás, ahogy Ábrahám, „megállapodott” emberként mindent elhagyott, kimozdult a „megszokott” régiből, az Úr által készített újba (4–5). Olyan ez a ráhagyatkozás, mint amikor a repülőgép belecsavarja magát a láthatatlan, de mégis őt hordozó levegőbe. Az engedelmesség közben Isten folyamatosan megerősíti ígéretét (7), Ábrahám pedig újra és újra segítségül hívja Őt (8–9). – 3. A hit megfeneklik, ha az ember saját ügyeskedésekbe kezd, főként, hogy mentse „irháját” és javait. Ezek az ügyeskedések mindenkinek nyomorúságot okoznak. Még a hit hősének, Ábrahámnak élete sem volt mentes ilyen vargabetűktől (10–20).* Ábrahámnak elindulni kellett, nekünk viszont megmaradni kell abban, amit az Úr ránk bízott.

Máté 6,9–15

483. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Urunk, adj élő hitet, tarts meg abban akkor is, amikor ügyeskedésekre, vagy vonzó „lelki kimozdulásokra” kísértene az élet…

MAI BÁBEL. – 1. A ma embere folyamatosan képernyő előtt ül, valamit nyomkod. Közben állandóan „pittyen” valami. Így véleményezzük, dolgoztatjuk, zsaroljuk, kínozzuk egymást szünet nélkül. A modern kommunikáció áldásai, és még inkább átkai, belemásznak életünk legrejtetteb zugaiba is. Mögötte a bábeli világ lelkülete dagad: minél nagyobbat építeni, nevet szerezni, istenné lenni, gátlástalanul (4–6). „Örökélet pótlékok” ezek. – 2. Isten számára valójában nevetséges, jelentéktelen, törpe állapot az, amit mi nagynak gondolunk, és minél nagyobbak leszünk, annál inkább törpülünk (5). – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Ő nemcsak letekint törpeségünkre, hanem közénk jött, szólt, megszólított, figyelmeztetett, megváltó szeretetével az örök élet tágasságába helyezett, hogy abbahagyhassuk végre a kárhozatos pótcselekvéseket. Hagyd abba! (8) Ma legalább egy emberrel kevesebbet zaklass azzal, hogy felhívod, és ne nyisd meg a közösségi oldaladat azért, hogy a benned tomboló bábeli káoszt levezesd. Inkább beszélgess a gyerekeddel, öleld meg a hitvestársadat, még inkább imádkozz, figyelj az Úr szavára… (8).

Máté 6,1–8

474. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MAI BÁBEL.

– 1. A ma embere folyamatosan képernyő előtt ül, valamit nyomkod.

Közben állandóan „pittyen” valami.

Így véleményezzük, dolgoztatjuk, zsaroljuk, kínozzuk egymást szünet nélkül.

A modern kommunikáció áldásai, és még inkább átkai, belemásznak életünk legrejtetteb zugaiba is.

Mögötte a bábeli világ lelkülete dagad: minél nagyobbat építeni, nevet szerezni, istenné lenni, gátlástalanul (4).

Mindez a kezdet, abban a tekintetben mindenképpen, hogy a vége nem kérdéses: összeomlás (6).

„Örökélet pótlékok” ezek, az idegbeteg „városi” ember kibírhatatlan feszültségeinek tünetegyüttesei, amivel kényszeresen billentyűt nyomkod, ír, közzétesz, kritizál, fröcsög, csoportosul, „világot vált meg” a maga igazával…

Amit Bábel korában úgy tettek, ma így tesszük; – de a lényeg a gátlástalanul halálos összevisszaság érthetetlenül önző nyomorúsága.

– 2. Isten számára valójában nevetséges, jelentéktelen, törpe állapot az, amit mi nagynak gondolunk, és minél nagyobbak leszünk, annál inkább törpülünk.

Érthetetlen beszédek, értelmezések, világmagyarázatok; – érthetetlen cselekedetek; – értelmetlen életek törpítenek… (5).

– 3. Áldott legyen az Isten, hogy nemcsak letekint törpeségünkre, hanem közénk jött, szólt, megszólított, figyelmeztetett, megváltó szeretetével az örök élet tágasságába helyezett, hogy abbahagyhassuk végre a kárhozatos pótcselekvéseket.

Hagyd abba! (8)

Ma legalább egy emberrel kevesebbet zaklass azzal, hogy felhívod, és ne nyisd meg a közösségi oldaladat azért, hogy a benned tomboló bábeli káoszt levezesd.

Inkább beszélgess a gyerekeddel, öleld meg a hitvestársadat, még inkább imádkozz, figyelj az Úr szavára… (8).

ISTEN ÁLDÁSA. – 1. A korabeli népek felsorolása áll előttünk, Noé három fiának hetven leszármazottját bemutatva. Lényeges szempont, hogy mely népek hova lettek besorolva, az Isten áldása szempontjából (9,25–27). Sém utódai áldottak; – részesülhetnek ebből az áldásból Jáfet utódai is, azaz lakhatnak „Sém sátraiban”; – de Hám utódai, a kánaániták ezeknek szolgái lehetnek csak; – hiszen Hám tiszteletlenül bánt lerészegedett apjával, Noéval. – 2. Isten áldása ma is nélkülözhetetlen, és boldog az olyan ember, az olyan nép, aki ezt tudja, ezért könyörög. Isten áldása nélkül ugyanis végül kárhozatos, halálos kudarcba fullad minden erőlködésünk, hatalmaskodni kezdünk, mint Nimród, harcosan egymásnak esünk, de még az Isten áldását is önző érdekeink igájába fogjuk, ahelyett, hogy továbbadnánk azt (8). – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Ő minden népet egy vérből teremtett, és végül mégsem tiszteletlen, hibás tetteink szerint „sorol” be bennünket. Egy vérből teremtett (Cselekedetek 17,24–26), és egy vér, a Jézus Krisztus vére által mos meg; minden nép fiai közül…

Máté 5,43–48

29. zsoltár

ISTEN SZÖVETSÉGE. – 1– Tény, hogy Isten, a „nehéz” helyzetben az ember oldalára állt, és szövetséget kötött vele. Isten áldását, jóváhagyását adta arra, hogy a „megroppant, bűnös világban” az állatvilág az ember uralma alatt álljon. Az uralom azonban ebben a világban mindig szigorú határok közötti „elsőség”; – csakis irgalommal, tisztelettel élhető meg. Többek között erre a korlátra utal a vér tilalma, amit Jézus Krisztusban nem kultuszi szabályként élünk meg, hiszen sokkal többről van itt szó: Ember, „használod” a másik életét, hogy élhess, de nem rendelkezel az élet felett, – nem tiéd a másik ember, aki a „szolgálatodra” van, de még az az állat sem, amit megehetsz. Intsen alázatra, hogy mások „áldozatából” élhetsz (1–8). – 2. Isten velünk szövetséges szeretetére nagy szükség van! Elkezdődött a teremtett világ sóhajtozása, amelyet látva pótcselekvésekbe, szégyenletes részegségekbe menekülünk, hogy kibírjuk. A magunkét szajkózva is „önittasan” menekülünk (18–29). – 3. Ez a sóhaj megváltás után kiált (Róma 8,22). Isten szövetsége kegyelmet, megoldást, szabadulást ígér, és látható jeleit is adja ennek, nemcsak a szivárványban. Az ígéret beteljesedett, „hamarosan” kiteljesedik, a jelek pedig erőt adnak, még a nyomorúságban is (9–17).

Máté 5,33–42

286. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Megérintetten néztem, AMIKOR APÁM KISGYEREKKOROMBAN CSIRKÉT VÁGOTT, elnyiszálta a nyakát, ledobta a földre, és nyomorult állat még a kert végéig futott, begyén a fejével, amíg kivérzett.

Na, ma se áltassuk magunkat, hogy nagyüzemi körülmények között „emberségesebb”, mert láttam már közelről azt is.

– 1 Tény, hogy Isten, a „nehéz” helyzetben az ember oldalára állt, és szövetséget kötött vele.

Isten áldását, jóváhagyását adta arra, hogy a „megroppant, bűnös világban” az állatvilág az ember uralma alatt álljon.

Az uralom azonban ebben a világban mindig szigorú határok közötti „elsőség”; – csakis irgalommal, tisztelettel élhető meg.

Többek között erre a korlátra utal a vér tilalma, amit Jézus Krisztusban nem kultuszi szabályként élünk meg, hiszen sokkal többről van itt szó: Ember, „használod” a másik életét, hogy élhess, de nem rendelkezel az élet felett, – nem tiéd a másik ember, aki a „szolgálatodra” van, de még az az állat sem, amit megehetsz.

Intsen alázatra, hogy mások „áldozatából” élhetsz (1–8).

– 2. Isten velünk szövetséges szeretetére nagy szükség van! Elkezdődött a teremtett világ sóhajtozása, amelyet látva pótcselekvésekbe, szégyenletes részegségekbe menekülünk, hogy kibírjuk.

Ha mélyen belegondolunk a világ „sorába”; – tobzódva, önzően menekül itt mindenki, a tisztelet meg egyre fogy, és egyik ember „alantasabbá” lehet a másiknál.

A magunkét szajkózva is „önittasan” menekülünk.

Sokféle ok lavinája ez... (18–29).

– 3. Ez a sóhaj megváltás után kiált (Róma 8,22).

Isten szövetsége kegyelmet, megoldást, szabadulást ígér, és látható jeleit is adja ennek, nemcsak a szivárványban.

Az ígéret beteljesedett, „hamarosan” kiteljesedik, a jelek pedig erőt adnak, még a nyomorúságban is (9–17).

ISTEN NEM FELEDKEZIK MEG RÓLUNK (Ézsaiás 49,15), senkiről sem, aki a bárkában van (1–14). – 1. Isten nem feledkezik meg népéről! Mi ezt a kijelentést kaptuk, ez az ígéret lett világossá Jézus Krisztusban, ezért ehhez ragaszkodjunk, – de ne fájjon nekünk, ha Isten kegyelme, gondoskodó szeretete mégis túlárad azon, amit nekünk kijelentett. Mi nem léphetünk túl az Ő kijelentésén, de Ő igen, illetve Ő nem „mindent” jelentett ki nekünk (5Mózes 29,28). – 2. Nóé mindenekelőtt oltárt épített az Úrnak, hálát adott megtartó Istenének (20). Nóé megköszönte, hogy az Úr nem feledkezett meg róluk. Minden más ezután következhetett! – 3. Isten tudta, hogy az ember nem lesz más. Bizonyosan azt is tudta, hogy a Jézus Krisztusban újjászületett ember sem lesz tökéletes, ebben a világban. Isten nem ringatta magát illúzióban az emberrel kapcsolatban. Mégis, sőt éppen ezért, árasztja ki ránk, teremtett világának teljességére az Ő kegyelmét, amíg csak meg nem szűnik ez a föld (21–22).

Máté 5,27–32

220. dicséret

NOÉ KEGYELMET NYERT, EZÉRT IGAZNAK TARTOTTA ŐT AZ ISTEN (Róma 1,16–17). – 1. A bárkába bevitt állatok számában olvasható különbözőségek a szentírót dicsérik, aki mindent igyekezett átadni, amit ő maga is úgy vett másoktól (1Korinthus 15,1–3). Ez a hűség: az elődöktől vett örökség megbecsülése, majd újragondolása, – amely áldássá lesz (1–4). – 2. A tiszta és nem tiszta itt még nem kultuszi értelemben olvasható, hanem úgy, hogy az ember komolyan vette azt, ami számára valami oknál fogva félelmetesnek, vagy veszélyesnek tűnt. Nem kacérkodott egy határon túl azzal, ami aggasztóan titokzatos. Hol a szent kíváncsiság és a szent félelem közötti határvonal? Mindenesetre, az ember szemében „tisztátalannak” tűnő is kap helyet a mentőbárkán. Ez a kegyelem: Isten kegyelme másként gondolja...  (1–4). – 3. Noé kegyelmet nyert Istennél, de ez a kegyelem megváltoztatta őt. Ez az „igazság” éltet, megújít, üdvözít (5–13).* – Az egyetlen „igaz” által mi is kegyelmet nyertünk, igazak és hűek lehetünk.

Máté 5,17–26

212. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Noé igaz voltát mutatja az, hogy mindent pontosan, engedelmesen elvégez, feleselés, kapkodás, ijedtség nélkül.

Noé igaz volta az egész családja számára szabadulást jelent, amikor a teremtéskor szétválasztott vizek „fent” és „alant” újra összecsapnak (5–13).

MEGBÁNHATATLAN AZ ISTEN KEGYELME (Róma 11,29). – 1. Az ítélet oka egy kifejezésben olvasható: erőszak. Az ember és minden élőlény egyre erőszakosabb lett. A gonoszság, a bűn eluralkodott a földön. – 2. A héber nyelvben a megbánás és bánkódás, sőt részvét azonos gyökerű szavak. Isten megbánásában benne van a bánkódás is (Jónás 4,2). Isten bánkódik az ember bűne, nyomorúsága, elveszett állapota miatt. Ez nem Isten emberi tulajdonsággal való felruházása. Nézzünk csak Jézus Krisztusra (János 14,9). – 3. Ezért amikor Isten ítéletet gyakorol, akkor sem szűnik meg könyörülő lenni (8). Isten az élet pártján áll (20). Ebből a megtartó szándékból pedig nem marad ki sem a „tiszta”, sem a „tisztátalan”. Isten kegyelme felfoghatatlan, nem emberi logikából következő választás alapján „működik”; – de védelmet ad azoknak, akik az Ő szövetségének szeretetében, a bárkában, Jézus Krisztusban, az Ő „testében”, az egyházban vannak (14–18). Mi lesz a többiekkel? Ez tényleg nem a mi dolgunk! (János 21,22) Mi hirdessük a „bárkát”, és ez egyben hívás is (Máté 28,18–20).

Máté 5,13–16

191. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MEGBÁNHATATLAN AZ ISTEN KEGYELME (Róma 11,29).

– 1. Az ítélet oka egy kifejezésben olvasható: erőszak.

Az ember és minden élőlény egyre erőszakosabb lett.

A gonoszság, a bűn eluralkodott a földön, minden élőlényen, és egyre rosszabb lett a helyzet.

A bűn elsőrendű megnyilvánulása az erőszak valamilyen formája (11–13).

Isten eredeti gondolata az élőlények kapcsán nem ez.

Lám az ítélet rettenetében, együtt megtapasztalva a kegyelmet, „farkas” és „bárány” (Ézsaiás 11) ismét megfér egymás mellett (19–20).

– 2. A héber nyelvben a megbánás és bánkódás, sőt részvét azonos gyökerű szavak.

Isten megbánásában benne van a bánkódás is (Jónás 4,2).

Isten bánkódik az ember bűne, nyomorúsága, elveszett állapota miatt.

Ez nem Isten emberi tulajdonsággal való felruházása.

Nézzünk csak Jézus Krisztusra (János 14,9).

– 3. Ezért amikor Isten ítéletet gyakorol, akkor sem szűnik meg könyörülő lenni (8).

Isten az élet pártján áll (20).

Ebből a megtartó szándékból pedig nem marad ki sem a „tiszta”, sem a „tisztátalan”.

Isten kegyelme felfoghatatlan, nem emberi logikából következő választás alapján „működik”; – de védelmet ad azoknak, akik az Ő szövetségének szeretetében, a bárkában, Jézus Krisztusban, az Ő „testében”, az egyházban vannak (14–18).

Mi lesz a többiekkel?

Ez tényleg nem a mi dolgunk! (János 21,22)

Mi hirdessük a „bárkát”, és ez egyben hívás is (Máté 28,18–20).

EGYSZER ELTŰNÜNK! – 1. Ezen a tényen az sem segítene, ha többszáz évig élnénk (26) Tulajdonképpen nem ismerjük, hogy a tudósításban hány nap egy esztendő, de nem is ez a lényeg. Az ember meghal, eltűnik. Ma pedig az információs áradat következtében már az a semmirevaló álvigaszunk sem lehet, hogy legalább a „saját köreinkben” egy ideig megőrzik emlékünket (29). Felnövekvő generációk alapvetően más értékrend mentén állítják össze „emlékezetkultúrájukat”; – ha egyáltalán lesz még ilyen.* Eltűnünk, vegyük ezt komolyan. – 2. Egyetlen lehetőségünk, hogy az Istennel járva, az Ő dicsőségére éljünk, és végezzük (el) azt a munkát, amit az Úr ránk bízott, mint Énók (János 17,4). Egyedül Ő az, aki Jézus Krisztusban számon tart (Lukács 10,20), magához vesz (18–24). Ő „csak” harminchárom évet élt, nem matuzsálemi időt, és volt–e teljesebb élet az Övénél (26). Jézus Krisztusban tudjuk, hogy nem eltűnünk…*** – 3. Ugyanakkor mégis felelősségünk lenne, az új nemzedék emlékezetét, saját „kultúrájának” igaz értékei mentén felfrissíteni.

Máté 5,1–12

204. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az ember meghal, eltűnik.

Ma pedig az információs áradat következtében már az a semmirevaló álvigaszunk sem lehet, hogy legalább, ha a saját feladatunkban valami „eredményt” sikerült elérnünk, akkor ott, vagy legalább a szeretteink körében fennmarad a nevünk (29).

Egyre inkább nem igaz már ez sem.

Igazán „nagyokat” felejtenek el, vagy csak szakmai szűk körök ápolják emléküket egy rövid ideig.

Felnövekvő generációk alapvetően más értékrend mentén állítják össze „emlékezetkultúrájukat”; – ha egyáltalán lesz még ilyen.

** – és nem is baj, ha itt elfelejtenek, nem ezért tettük a dolgunkat.

AZ ÉDENTŐL KELETRE, már nem az Éden kertjében; – de mégis az Úr szemei előtt, mert mi elhagytuk Őt, de Ő nem mondott le népéről (16). – 1. A „dolgaink” az Édenen kívül zajlanak, ezért sok nyomorúsággal terheltek lehetnek azok. Feleségünkkel hálunk, gyermekeink születnek, városokat építünk, azokat elnevezzük egymásról, mert fáj a halál és hiányzik az örök élet (17–18). Közben „szakmákat” tanulva berendezkedünk az Édenen kívül.  A mindennapi „rutin” sok bajtól és könnytől terhelt, amiről nem szólnak a „hírek” (19–22). – 2. Aztán bizonyos időszakok és emberek esetében ez a sok Édenen kívüli feszültség egyszer csak összegyülemlik és robban, rámutatva az itteni, valódi állapotunkra. Így volt ez Lámek esetében. Az ő durvasága érzékenyen tárja elénk azt, ami valahányunkban ott lappang az Édenen kívül, és soha nem tudhatjuk, mi miatt pattan ki egyszer. Ez a bűn átka (23–24). – 3. Az Úr azonban gondoskodik megújulásról, megoldásról: Ábel helyett Sétet adta Ádámnak és Évának. Ezek újból elkezdték segítségül hívni az Úr nevét (25–26). Az Édenen kívül ez az egyetlen lehetőség. Isten pedig cselekszik! (25–26)

Máté 4,12–25

282. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

AZ ÉDENTŐL KELETRE, már nem az Éden kertjében, már nem az Úr színe előtt, nem az Úr közelében történnek a „dolgaink”; – de mégis az Úr szemei előtt, mert mi elhagytuk Őt, de Ő nem mondott le népéről (16).

– 1. A „dolgaink” az Édenen kívül zajlanak, ezért sok nyomorúsággal terheltek lehetnek azok.

Feleségünkkel hálunk, gyermekeink születnek, városokat építünk, azokat elnevezzük egymásról, mert fáj a halál és hiányzik az örök élet (17–18).

Közben „szakmákat tanulva” berendezkedünk az Édenen kívül. 

A mindennapi „rutin” sok bajtól és könnytől terhelt, amiről nem szólnak a „hírek”, de a hétköznapi harcos részletek az Édentől keletre kicsiségükben is nagy tragédiákat rejtenek, amit mindenki saját maga ismerhet csak igazán (19–22).

– 2. Aztán bizonyos időszakok és emberek esetében ez a sok Édenen kívüli feszültség egyszer csak összegyülemlik és robban, rámutatva az itteni, valódi állapotunkra.

Így volt ez Lámek esetében, Kain ötödik leszármazottjában.

Az ő agresszivitása, kegyetlen, bosszúálló, indulatos természete érzékenyen tárja elénk azt, ami mindnyájunkat fenyeget, ami valahányunkban ott lappang az Édenen kívül, és soha nem tudhatjuk, mi miatt pattan ki egyszer.

Ez a bűn átka (23–24).

– 3. Az Úr azonban gondoskodik megújulásról, megoldásról.

Az Úr Ábel helyett Sétet adta Ádámnak és Évának, majd Sétnek Enóst.

Ezek újból elkezdték segítségül hívni az Úr nevét (25–26).

Az Édenen kívül ez az egyetlen lehetőség.

Isten pedig cselekszik! (25–26)

A mai Ige AZ EVANGÉLIUMRA, a „Reformáció 500” esztendő utolsó napján. – 1. Döbbenetes tömörséggel írja le az élő Isten nélkül élő ember állapotát ez az igeszakasz, Kainra tekintve: hazudunk, nem törődünk a ránk bízott testvérünkkel sem (9), képesek vagyunk megölni őt irigy indulatban (10). Ebben az állapotban azonban a bűn átkának nyomorúságában élünk, kitaszítva (11), bujdosóként és kóborlóként tengődve (12). – 2. A fordulat akkor következik be, amikor az ember rádöbben nyomorúságának tarthatatlanságára és ezért nem másokat okol, hanem saját bűnének jogos büntetését látja abban. Kain erre döbbent rá, amikor felkiáltott: „Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” (13–14). – 3. Már ez a fordulat Isten ajándéka, kegyelmi tette egy ember életében. Ez a kegyelem folytatódik abban, hogy az Úr jelet tesz ránk. Ez a jel Jézus Krisztusban az Ő jele; – amely jelzi, hogy bűnösök vagyunk; – de azt is jelzi, hogy az Ő népéhez tartozunk és Isten megbocsátotta bűneinket; – ezért megváltott emberekként az Ő oltalmát élvezzük. Örök életünk van; – ha ránk találnak is, végérvényesen nem üthetnek agyon bennünket, nem pusztíthatnak el (15).

Máté 4,1–11

148. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

A Reformáció 500 éves évfordulójának esztendejét zárjuk.

Sok áldott alkalom van mögöttünk, amelyeken magasztaltuk a Szentháromság Istent a reformáció áldásaiért; – ugyanakkor kértük vezetését, megtartó irgalmát a reformáció modern korunkban tapasztalható „áldott terheinek” hordozásához is.

Kicsit el is fáradtunk az emlékezésben és az ünneplésben.

A mai Ige AZ EVANGÉLIUMRA, így a reformátorok lényegi felismerésére mutat rá, az esztendő utolsó napján. – 1. Döbbenetes tömörséggel írja le az élő Isten nélkül élő ember állapotát ez az igeszakasz, Kainra tekintve: – hazudunk; – nem törődünk a ránk bízott testvérünkkel sem (9); – sőt, még a saját testvérünket is képesek vagyunk megölni irigy indulatban (10).

Ebben az állapotban azonban a bűn átkának nyomorúságában senyvedünk, kitaszítva (11), életünk és munkánk hiábavalóságát hordozva, bujdosóként és kóborlóként tengődve ezen a világon (12).

– 2. A fordulat akkor következik be, amikor az ember rádöbben nyomorúságának tarthatatlanságára és ezért nem másokat okol, hanem saját bűnének jogos büntetését látja abban.

Kain erre döbbent rá, amikor felkiáltott: „Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” (13)

Ettől kezdve fájni ez az állapot, ahogy Kainnak is fájdalmat okozott a terméketlen vidék, ahol élnie kellett, a terméketlen élet, a „bujdosás”, és a kiszolgáltatottság tapasztalata (14).

– 3. Már ez a fordulat Isten ajándéka, kegyelmi tette egy ember életében.

Ez a kegyelem folytatódik abban, hogy az Úr jelet tesz ránk.

Ez a jel Jézus Krisztusban az Ő jele, amelyet hálával vállalunk; – amely jelzi, hogy bűnösök vagyunk; – de azt is jelzi, hogy az Ő népéhez tartozunk és Isten megbocsátotta bűneinket, ezért megváltott emberekként az Ő oltalmát élvezzük.

Örök életünk van!

Ha ránk találnak is, végérvényesen nem üthetnek agyon bennünket, nem pusztíthatnak el (15).

– Ez Isten Igéjének üzenete.

Ez volt a reformáció felismerése is.

Ez maga az örömhír.

RÁNK TEKINT AZ ÚR. – 1. Ez az egyetlen esélyünk, az Éden kertjén kívül, ha ránk tekint az Úr, ahogy Ábelre rátekintett. – 2. Akire nem tekint rá az Úr, annak még az istentiszteleti áldozata is hiábavaló, pojácás, önmagát dicsőítő képmutatás (3). Az ilyen ember irigy haragra gerjed még a „testvére” ellen is, lehorgasztja fejét (5), nem hallgat az isteni, figyelmeztető, megtérésre hívó Igére (6–7), és gondolataival, szavaival, tetteivel csakis ölni képes (8). – 3. Isten már a világ teremtése előtt ránk tekintett, az Ő népére, „Ábeljeire”, a Jézus Krisztusban. Megmagyarázhatatlan kegyelem és titok ez, ami felett hálaadó szívvel örvendezhetünk, miközben a „Kainokért” sem szűnünk meg imádkozni.

Máté 3,13–17

280. dicséret

AZ ŐSEVANGÉLIUM. – 1. Istentől elszakítva, kiűzve az Éden kertjéből, visszatér és úrrá lesz rajtunk a káosz. A gonosznak engedve, Istenre nemet mondva, az életre mondtunk nemet, és csak a rosszra van „kényszeres szabadságunk” (22-24). – 2. Istentől elszakítva átkozottak vagyunk, sokszor mi magunk is „csúszómászókká” leszünk, és port eszünk, mint a kígyó; – egymással és a gonosszal állandó harcban állunk; – rosszabb esetben a gonosz hatalmát már nem is érzékeljük; – fájdalommal szülünk meg mindent, uralkodunk egymás felett, miközben megtapasztaljuk a hiábavalóság átkát, munkánk eredménytelenségét; – végezetül a halál hatalmát (14–19). – 3. Isten azonban nem hagy bennünket ebben az állapotban. Noha a magunk erejéből nem térhetünk vissza az „Édenkertbe” (24), Ő azonban segítségünkre siet. Az asszony utóda Jézus Krisztus az ősi kígyó fejére tapos (15), legyőzi a gonosz hatalmát. Isten pedig az embernek báránybőrből ruhát készít (21), felöltöztet, óv a „hazaérkezésig” is. A mi igazi ruhánk, az Isten bárányának ruhája (János 1,35), maga Jézus Krisztus. Íme, az Ószövetség evangéliuma is Jézus Krisztusról tesz bizonyságot.

Máté 3,1–12

193. dicséret

A GONOSZ MUNKÁJA. – 1. Van gonosz, van rossz, van halál. Isten eleve a rossz, a káosz halálos örvényéből emelte ki a teremtett világot. A gonosz konkrét megjelenése a láthatatlan teremtett világban már megtörtént engedetlenség bukásából ered (Ezékiel 28,11–15). Ezért már az Édenkertben is van tiltás (1–3).  – 2. A gonosz kísért! A gonosz leplezi magát, kígyó képében. A gonosz ravasz, még Isten szavát is megkérdőjelezi, sőt mi több, ellene mond annak, vagyis hazudik, és rászedi az embert, hogy Isten akarata és saját üdvösséges élete ellenében cselekedjék, önmagát istenítve (4–5). – 3. A gonosz hatalmasabb az embernél, ezért legyőz. Így az ember a maga erejéből enged a kísértésnek, a sokféle csábításnak, és önmagát teszi istenné (6). – 4. A gonosz hatalma nyomorúságba taszít, megalázó szégyent hoz ránk, elemi félelmet kelt, amit magabiztossággal palástolunk, miközben a felelősséget egymásra hárítva az ember menekül Istene, a másik ember, félelmei, a mezítelen kiszolgáltatottság és a halál elől (7–13). – 5. A gonosz hatalmasabb az embernél, de nem hatalmasabb a feltámadott Jézus Krisztusnál, aki legyőzte az ősi kígyót (356. dicséret 2. verse). Nézzünk fel Jézus Krisztusra! (Zsidókhoz írt levél 12,2)

Máté 2,19–23

290. dicséret

AZ ÉLTETŐ ISTEN. – 1. A porból megformált test az élő és éltető Isten Lelke által elevenedik meg, amelynek nyomán lesz saját lelke a testében élő embernek. Minden lélegzetvételünkkel, ha akarjuk, ha nem, az éltető Istenről teszünk tanúságot (5–7). – 2. Az éltető Isten gyönyörű élőhelyet ajándékozott az embernek, ahol maradéktalanul minden rendelkezésére állt gazdagon, hogy eredendő igazságban, szentségben, öröklétben, szabadságban élhessen, az éltető Isten akarata szerint. – 3. Az éltető Isten feladatot adott az embernek, hogy művelje és őrizze a rá bízott „kertet”, és szabadságát megélje a döntés felelősségében, amit az egyetlen tiltás jelzett, a jó és rossz tudásának fája kapcsán. A jó ugyanis csak az Isten közelében tapasztalható meg, aki a teremtés üdvösséges rendje által kiemelt a rossz káoszából (8–17). – 4. Az éltető Isten társat ad, hitvestársat, családot, örök hűséget; – majd Jézus Krisztusban lelki testvéreket, egyházat, gyülekezetet; – adja Lelke által ma is az Ővele való közösséget, mert nem jó egyedül (18–25).

Máté 2,13–18

402. dicséret