ÚJ KEZDET EZ! – 1. Azért új kezdet ez, mert itt az Úr hatalmasan cselekszik népéért, megőrzi, megszabadítja őket a legrettenetesebb csapástól, az ítélettől; és kiszabadítja őket a sokféle szolgaság nyomorúságából. – 2. Azért új kezdet ez, mert itt Isten népe egy közösséggé lesz (2–4),* akik átélik saját nyomorúságukat, bűneiket, itteni életük „sietős”, „változó”, tévesztéseik miatt „keserű” és halálos voltát; – de ugyanakkor megtapasztalják az Úr szabadító kegyelmét (8–11); – aki más vére, a bárány vére által könyörül rajtuk (13). Erre örök hálával emlékezik, ebből éltetően részesedik Isten népe (14). – 3. Azért új kezdet ez, mert Jézus Krisztusra mutat, aki tökéletes áldozatával, vérével megszabadított bennünket, noha ugyanazt érdemelnénk, mint a többiek. Érthetetlen a kegyelem, nem érdem, és aki egyszer ebből részesült, az mindenki számára ezért a szabadító, újjászülő krisztusi kegyelemért könyörög. – 4. Ezt az új kezdetet új időszámítás jelzi, mert az év kezdete őszről átkerül tavaszra, a szabadulás napjára (1). Nekünk ez az új kezdet Jézus Krisztus feltámadása, vasárnap, új élet, új időszámítás.

Máté 21,1–11

330. dicséret

* Ezt az összetartozást és egységet elsősorban családonként, a „kis gyülekezetben” tapasztalják meg, majd utána a nagyobb közösségben.

Szerző: refdunantul  2018.03.08. 04:00 komment

süti beállítások módosítása