AZ ÉGŐÁLDOZATI OLTÁR. – 1. Jézus Krisztus tökéletes áldozata után az égőáldozati oltárra nincs már szükség, de ma is van égőáldozat. Isten népe, azon belül Isten gyermeke ugyanis életét égőáldozatként az Úrnak ajánlja, ahogy ezt Kálvin is hangsúlyozta. Ez hálaáldozat, mert a maradandó győzelem, az üdvösség elveszthetetlenül a miénk, Jézus Krisztus érdemeként és ajándékaként. – 2. Ne a másik embert akard feláldozni, beáldozni, vádolni, ideértve vetélytársadat és ellenségedet is! De, te magad eléghetsz az Úr és felebarátod szolgálatában. Ilyenek lehettek azok az asszonyok is, akik a testi és lelki megtisztulást, mosakodást szolgáló rézmedence számára odaajándékozták fémtükreiket. Lám, ezek lemondtak arról, ami szépségük kelléke volt, lemondtak evilági kincseikről az Úr számára. Ez tetten érhető jele annak az áldozatnak, ami nem érdemszerző, de áldott következménye a megnyert kegyelemnek, és amely nélkül lehetetlen az Úrnak szolgálni. – 3. Jézus Krisztusban ez az áldozat elégethet, de meg nem semmisíthet; – sőt, megtartja az Úr érte hevülő, háládatos népét.

2Korinthus 1,23–2,4

402. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A szent hajlék belső berendezéseinek, felszereléseinek elkészülte után olvasunk arról, ahogy a szent hajlék udvarának berendezései elkészültek: AZ ÉGŐÁLDOZATI OLTÁR és a rézmedence, valamint maga az udvar lehatárolása, Isten rendelése szerint.

– 1. Jézus Krisztus tökéletes áldozata után az égőáldozati oltárra nincs már szükség, de ma is van égőáldozat.

Isten népe, azon belül Isten gyermeke ugyanis életét égőáldozatként az Úrnak ajánlja, ahogy ezt Kálvin is hangsúlyozta.

Ez hálaáldozat, mert a maradandó győzelem, az üdvösség elveszthetetlenül a miénk, Jézus Krisztus érdemeként és ajándékaként.

– 2. Ne a másik embert akard feláldozni, beáldozni, vádolni, ideértve vetélytársadat és ellenségedet is!

De, te magad eléghetsz az Úr és felebarátod szolgálatában.

Ilyenek lehettek azok az asszonyok is, akik a testi és lelki megtisztulást, mosakodást szolgáló rézmedence számára odaajándékozták fémtükreiket.

Asszonyok valóban szolgáltak a szent hajlékban (1Sámuel 2,2).

Szűkszavúan, de határozottan szól róluk az Ige.

Lám, ezek lemondtak arról, ami szépségük kelléke volt, lemondtak evilági kincseikről az Úr számára.

Ez tetten érhető jele annak az áldozatnak, ami nem érdemszerző, de áldott következménye a megnyert kegyelemnek, és amely nélkül lehetetlen az Úrnak szolgálni.

– 3. Ugyanakkor aki az Isten ügyében ég el, az nem lesz hamuvá, mert ez az „égőáldozat” megtisztít, melegít, világít; – újjászüli azt is, aki odaáldozza magát.

Jézus Krisztusban ez az áldozat elégethet, de meg nem semmisíthet; – sőt, megtartja az Úr érte hevülő, háládatos népét.

ELKÉSZÜLT A LÁMPATARTÓ. – 1. Az elhívott mester, Becalél elkészítette a sátor felszereléseit, Isten parancsa szerint, többek között a lámpatartót is (17–24). – 2. Örömhír olvasni, hogy elkészültek a felszerelések, így a lámpatartó is, mert annyi mindennek csak nekifoghatunk, de nem készülhetünk el vele, életünk végessége, vagy saját hanyagságunk és tökéletlenségünk miatt. Itt azonban az Úr tartotta kezében a munkálatokat, a mestereket megszentelő, hiányosságaikat kipótló kegyelmével. Adjunk hálát azért, ami elkészülhetett, és amiben mi is részesek lehettünk. Kegyelmi állapot, amikor valami maradéktalanul kész. Mennyei ajándék, mert a „kész” mennyei természetű áldás, igazából odaát lehet teljes tapasztalatunk erről. – 3. Még nagyobb örömhír, hogy az Isten rendelése szerint készült el a lámpatartó, és minden szent felszerelés. Pontosan az Isten rendelése szerint. Akkor adatik áldás életünkre, ha mindenben az Isten rendeléséhez igazodunk, aki odarendelt, odakapcsolt minket kegyelmével az Ő örök megváltó, krisztusi szeretetéhez. Jézus Krisztus a világ világossága, az élet világossága, maga az élet (János 8,12).

2Korinthus 1,12–22

348. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ELKÉSZÜLT A LÁMPATARTÓ.

– 1. Az elhívott mester, Becalél elkészítette a szent hajlék felszereléseit, Isten parancsa szerint, többek között a lámpatartót is, amely a szentélyben bal oldalt állt, szemben a szent kenyerek asztalával, majd a szentélyben a kárpit előtt az illatáldozati oltár kapott helyet, a szentek szentjében pedig a szövetség ládája.

Újra olvashatjuk a lámpatartó és a többi felszerelés leírását is, mert a hétágú lámpatartó is pont úgy készült el (17–24), ahogy azt Isten elrendelte (25,31–40), száraival, ágaival, kelyheivel, gombjaival, virágaival, egy darab színaranyból.

A lámpatartó hét mécsese bevilágította a szent hajlékot, folyamatosan világítottak.

A papok feladata volt a mécsesek tisztítása és utántöltése, reggel és napnyugtakor.

– 2. Örömhír olvasni, hogy elkészültek a felszerelések, így a lámpatartó is, mert annyi mindennek csak nekifoghatunk, de nem készülhetünk el vele; – életünk végessége, vagy saját hanyagságunk és tökéletlenségünk miatt.

Gyakran az ellenkezőjét éljük át: Nem kész, még mindig nem teljes, már lehet is javítani…

Itt azonban az Úr tartotta kezében a munkálatokat, a mestereket megszentelő, hiányosságaikat kipótló kegyelmével.

Adjunk hálát azért, ami elkészülhetett, és amiben mi is részesek lehettünk.

Külön hála azért, ha az Úr ügyében készülhetett el valami, általunk.

Kegyelmi állapot, amikor valami maradéktalanul kész.

Mennyei ajándék, mert a „kész” mennyei természetű áldás, igazából odaát lehet teljes tapasztalatunk erről.

– 3. Még nagyobb örömhír, hogy az Isten rendelése szerint készült el a lámpatartó, és minden szent felszerelés.

Pontosan az Isten rendelése szerint.

Akkor adatik áldás életünkre, ha mindenben az Isten rendeléséhez igazodunk, aki odarendelt, odakapcsolt minket kegyelmével az Ő örök megváltó, krisztusi szeretetéhez.

Ahogy a lámpatartó egybefüggő aranyból készült, és folyamatosan világított, arról folyamatosan gondoskodtak, úgy rakja össze és tartja egyben, világítja meg, valamint veszi körbe gondoskodó szeretetével életünket az Úr.

Látszólag mi gondoskodunk az Úr dolgairól, valójában mi akkor tehetünk Őérette bármit is, ha az Ő kegyelme, megváltó, széteséstől óvó, összetartó szeretetének világossága beragyogja életünket.

Jézus Krisztus a világ világossága, az élet világossága, maga az élet (János 8,12).

ELÉG. – 1. Isten népének boldog tapasztalata ez az „elég”, mert az Úr gondoskodik az Ő ügyéről, kiválasztott népéről, rajta keresztül a világról. Isten mindig eleget ad. Isten a szent sátor építéséhez is elégséges adomány összegyűjtésére indította fel népét, amely az egész munka elvégzéséhez elegendő lett, sőt még maradt is. – 2. Amikor Illés prófétával együtt azt éreznénk, hogy elég volt a terhekből, és már-már feladnánk az erő felettinek tűnő megbízatásunkat (1Királyok 19,4), akkor jusson eszünkbe ez a bátorító Ige: „Elég néked az én kegyelmem…” (2Korinthus 12,9). – 3. Isten mindig ad annyit, amennyire aznap szükségünk van, még a legnehezebb próbatételek idején is, miközben nem terhel bennünket erő és tűréskereteink felett (2Korinthus 1,8), hiszen Ő jól ismer bennünket. Sőt, Isten úgy ad pont annyit, amennyi aznapra kell, hogy még annak a pont annyinak van feleslege is, ami örömmel tölt el, ami megerősít és felbátorít, felüdít és fellelkesít és tovább vihető másnapra (Máté 14,20).* 

2Korinthus 1,1–11

185. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:
* Így maradt meg az ötezer ember megvendégelésekor tizenkét tele kosár kenyér (Máté 14,20).
Vegyük észre a „pont annyira elég”–ben ezt a mégis többet!

Isten népe fellelkesedett a szent sátor építése kapcsán, mindenki önként és jó szívvel adományozott, dolgozott az ügy érdekében (4-29), szentlelkes, elhívott vezető szakemberek segítségével (30-35). De éppen ebben a lelkesedésben fontos, hogy Isten ügyéért lelkesedve nehogy túlpörögjünk, és akár a „szent szolgálatra” hivatkozva hanyagoljuk el Istenünk tiszteletét, a szeretteinkkel való törődést, az Őtőle való mennyei jóváhagyás és békességes kikönyörgését. Ezért hangzik el itt ismét a nyugalom napjának megszentelésére vonatkozó parancs. Jézus Krisztus feltámadott, az örök nyugalommal, az örök élet tágasságával ajándékozott meg bennünket, ami azt jelenti, hogy életünk valóságos megoldása nyugalommal tölt el bennünket, rendszeresen odavezet minket az Ő Igéje közelébe, a „szent sátorba”, az Ő gyülekezetének és látható egyházának közösségébe. Ezért szilárdan állunk, mert nem akarunk mindent ebben a világban megélni, elérni. Hűséggel végezve szolgálatunkat is tudjuk, hogy Isten ügye nem rajtunk múlik, tehát a szent szolgálat soha nem lehet robottá.

Máté 28,11–20

356. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Mózes átadta Isten népe egész közösségének a SZENT SÁTOR ELKÉSZÍTÉSÉVEL kapcsolatos Igéket.

– 1. Mózes meghallotta, befogadta és pontosan továbbadta népének azt, amit az Úr rábízott, amit a népnek meg kell tenni, hogy Istent dicsőítsék, és saját életük örökkévaló értelmet nyerjen (1).

– 2. Nem véletlen a sorrend: Kapjuk Isten Igéjét, aztán megállunk az Ő színe előtt a nyugalom napján, hogy kérjük az erőt és a vezetést annak megvalósításához, amire Isten útmutatást adott (2).

Isten színe előtt való megállás, Őtőle elnyert áldás, vezetés és békességes nyugalom nélkül lehetetlen áldott szolgálatot végezni; – mert enélkül, szolgálat címén is csak rombolunk.

– 3. A nép fellelkesedett a szent sátor építése kapcsán, mindenki önként és jó szívvel adományozott, dolgozott az ügy érdekében (4–29), szentlelkes, elhívott vezető szakemberek segítségével (30–35).

De éppen ebben a lelkesedésben fontos, hogy Isten ügyéért lelkesedve nehogy túlpörögjünk, és akár a „szent szolgálatra” hivatkozva hanyagoljuk el Istenünk tiszteletét, a szeretteinkkel való törődést, az Őtőle való mennyei jóváhagyás és békességes kikönyörgését.

Ezért hangzik el itt ismét a nyugalom napjának megszentelésére vonatkozó parancs.

– 4. Sokan robotolunk Isten ügyében és közben „ölünk”. Bocsánat, de az Ige kifejezését használom itt, mert aki nem tud rendszeresen elcsendesedni az Úr előtt, és munkát végez a nyugalom napján, azt a törvény szerint meg kell ölni (2).

Ma is érvényes ez, hiszen nyugtalan, ideges és feszült világunkban megöljük önmagunkat, másokat, akár sokféle kimerültségbe és lehetetlen helyzetbe hajszolva egymást.

– 5. Jézus Krisztus feltámadott, az örök nyugalommal, az örök élet tágasságával ajándékozott meg bennünket, ami azt jelenti, hogy életünk valóságos megoldása nyugalommal tölt el bennünket, rendszeresen odavezet minket az Ő Igéje közelébe, a „szent sátorba”, az Ő gyülekezetének és látható egyházának közösségébe.

Ezért szilárdan állunk, mert nem akarunk mindent ebben a világban megélni, elérni.

Hűséggel végezve szolgálatunkat is tudjuk, hogy Isten ügye nem rajtunk múlik, tehát a szent szolgálat soha nem lehet robottá.

A nyugalom napjának megszentelése nem tevékenységek tiltása (3), hanem a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit szilárd békessége (1Korinthus 15,58).

A nyugalom napjának megszentelése, a Jézus Krisztusba vetett hitben, az örök élet bizonyosságában való erősödés, hogy aztán mindent ebből az örök és biztos reménységből szemléljünk.

NAGYANYÁM EGYKORI ÉKES PORCELÁNVÁZÁJÁT ma is őrzöm. Egyedül ez maradt meg utánuk. Az ékes vázán is számos repedés, ragasztás árulkodik „múltjáról”, lemoshatatlan „világpiszok” halványította el színeit… – 1. Vannak olyan repedések, amelyeket hiába próbálunk eltüntetni, újból és újból előtolakodnak, épületeken, törékeny használati tárgyakon, nem is beszélve azokról a szakadékokról, amelyeket ebben a világban nem lehet áthidalni. Ami egyszer meghasadt, az itt, ebben a világban „hasadt” marad, legyen az tárgy, szív, kapcsolat. A halál könyörtelen ténye bizonyítja mindezeket. A mostani kőtábla csak hasonlít az eredetihez, de nem az. A teljesen újat nem ember készíti el. – 2. Ezeket a repedéseket, mindkét oldalról az emberi bűn okozza. Ilyen tekintetben mindegy, hogy ki hol áll, egyformán hasogatjuk a világot és egymást. Áron és a vele lévő nép türelmetlen és hitetlen bálványozása ugyanolyan gyalázat, mint Mózes ó-emberi indulata, amellyel földhöz vágja a kőtáblákat, és igazságosztó hevében kiírtatja a vétkezőket. – 3. De Jézus Krisztus feltámadott a halálból. Isten új kőtáblákat adott népének, új szövetséget kötött velük, kinyilvánította változatlan hűségét irántuk.

Máté 28,1–10

186. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

NAGYANYÁM EGYKORI ÉKES PORCELÁNVÁZÁJÁT ma is őrzöm.

Egyedül ez maradt meg utánuk, egykori házuk, kedves dolgaik, ők maguk is testben az enyészeté, már régóta.

Az ékes vázán is számos repedés, ragasztás árulkodik „múltjáról”, lemoshatatlan „világpiszok” halványította el színeit…

– 1. Vannak olyan repedések, amelyeket hiába próbálunk eltüntetni, újból és újból előtolakodnak, épületeken, törékeny használati tárgyakon, nem is beszélve azokról a szakadékokról, amelyeket ebben a világban nem lehet áthidalni.

Ami egyszer meghasadt, az itt, ebben a világban „hasadt” marad, legyen az tárgy, szív, kapcsolat.

A halál könyörtelen ténye bizonyítja mindezeket.

A mostani kőtábla csak hasonlít az eredetihez, de nem az.

A teljesen újat nem ember készíti el.

– 2. Ezeket a repedéseket, mindkét oldalról az emberi bűn okozza.

Ilyen tekintetben mindegy, hogy ki hol áll, egyformán hasogatjuk a világot és egymást.

Áron és a vele lévő nép türelmetlen és hitetlen bálványozása ugyanolyan gyalázat, mint Mózes ó–emberi indulata, amellyel földhöz vágja az Istentől „személyesen” rábízott kőtáblákat, és igazságosztó hevében istent játszva, a lévitákkal kiírtatja a vétkezőket, majd meg is dicséri a vérontókat.

– 3. A bűn zsoldja a halál! (Róma 6,32)

A következményeket hordozzuk.

De Jézus Krisztus feltámadott a halálból.

Isten új kőtáblákat adott népének, új szövetséget kötött velük, kinyilvánította változatlan hűségét irántuk.

Csak a szabadító Isten, a feltámadott Jézus Krisztus az egyetlen reménységünk, mert Őbenne bízva a repedés nem hasad tovább, odaát pedig teljesen új váza készül majd.

Addig azonban marad a repedés.

Az új kőtáblákkal már Mózesnek is vesződnie kell, nem készen kapja azokat.

Bár Jézus Krisztusban megbocsát az Isten, mert türelme hosszú és szeretete nagy, és ezer nemzedéken át irgalmas, de nem hagyja egészen büntetés nélkül a vétkeket (5–7).

Itt elszenvedjük a repedéseket, de nem szabad a törékeny életekkel indulatosan vagdalkozni, bármelyik oldalon álljunk is.

Jézus Krisztus feltámadott, ezért Isten rendje iránti hűséggel (11–28), ragyogó arccal könyörgünk (29–35): Járj közöttünk, Urunk! (8–9)

ISTEN JÓINDULATA.* – 1. Mózes töredelmes szívvel könyörög Istenhez, népe közösségében, annak minden fontos külső jelével együtt (4–11): ékszerek nélkül, gyászolva állnak, a táboron kívül felállított szent sátor körül, miközben hitvallást tesznek, hogy Istenük nélkül nem mennek egy lépést sem; – elfogadva azt is, hogy Istent magát nem láthatják, nem birtokolhatják, de jóindulatú jelenléte „elég” (12–23). – 2. Ez az élő hit az, ami ma is Isten népévé tesz bennünket. Ez a hit különböztet meg bennünket másoktól, abban az értelemben, hogy a mi Istenünk az a jóindulatú Isten, aki ránk tekintve joggal küldhetne el bennünket magától a bosszúállás ítéletére, és Ő mégis könyörül, szól, vezet, közöttünk van, vagyis irgalmas hozzánk. – 3. Jézus Krisztus meghalt, sírba helyezték azért, hogy harmadnapra legyőzze a gonosz minden rosszindulatát. Mi, mai népe is, Őrá bízva mindent, csakis ezt a megváltó, krisztusi jóindulatot hirdethetjük és élhetjük (16–17). Kezdjük talán egymással, mert magában az egyházban lelni egy kis jóindulatra; – na, az már önmagában ritka és nagy ajándék!**

Máté 27,51–66

343. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – „Eredj”, elég volt, menj előlem, menj innen!

Mózesnek mondja ezt az Úr, népe engedetlensége és Mózes gyarló dühe után.

Olyan ez a kifejezés, mint amikor végképp engedetlen gyerekét bocsátja el a szülő, aki mindenben visszaélt már a szülői szeretettel (1–3).

A szülő ilyenkor sem tudja megvonni szeretetét, mindennel ellátja gyerekét, de nem jár tovább előtte.

Csakhogy, Isten nélkül járni ebben a világban olyan, mint ha a fa talaj nélkül akarna megkapaszkodni, erősödni, ékes lombkoronát növeszteni.

** Legalább mi álljunk a Kősziklán! (21)

Ez a kőszikla, az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus.

Ezzel a kősziklával nem dobálózhatunk, mert nem tudjuk felemelni, mert nem a mi kezünkben van.

Erre a kősziklára ráállhatunk, és ráállíthatunk másokat, erre a kősziklára bizonnyal építhetünk.

Éppen ezért szomorú, hogy sokan arra használjuk hitünket, hogy letöredezve darabokat erről a kőszikláról, dobáljuk saját kegyességünk és írásmagyarázatunk, meg teológiánk darabjaival másokat, főként testvéreinket.

Kaptam ebből jó néhányat már én is a szemem alá.

De értek olyan nagyobb, kegyes, kemény „igedarabok” is, amelyek úgy a földhöz csaptak, hogy alig bírtam felállni, már szinte kedvem sem volt hozzá, hogy felálljak. Pedig az illető ezt a szikladarabot csak egyház, gyülekezet, Írás, Ige, Krisztus–szeretetből vágta nekem.

A templomunkat akvarellben megfestette egy ismerősünk úgy, hogy egy hatalmas kőszikla hegy tetején áll. Mindig örömmel, reménységgel tekintek erre az alkotásra.

Állj a kősziklára, építs a kősziklára, az Úr ügyét főképp a kősziklára építsd, és krisztusi jóindulattal vigyél oda másokat is; – ne pedig általad letört darabjaival hajigáld a másikat.

Nem kő kell, hanem kenyér! (János 6,35)

LESZ MIT SZÁMON KÉRNI! – 1. Áron és a nép vétke nagy, mert hűtlenségre, gyarlóságra vall. Azóta is naponta az aranyborjú bálványa előtt „dalolunk” (15–19). – 2. Mózes vétke még nagyobb gyarlóságot mutat, hiszen a vezető, emberi dühében összetöri azt a két kőtáblát, amit magától az Istentől kapott… Összetörni azt, amit Isten bízott ránk, bármi prófétai hevülettel is, méltatlan. Mózes ennél azonban mélyebbre süllyed, amikor ő bíráskodik, megöleti a bűnösöket. Mindezt olyan indulattal, amit egyik próféta sem tulajdoníthat magának, csak az Isten. Márpedig sokan veszünk hasonló bátorságot ma is (19–26). – 3. Lévi fiainak bűne pedig rettenetes. Ők a vallásos zsenik által előállított, önjelölt igazak (1Mózes 49,5–7), akik magukat az Úréinak tartják, és lekaszabolnak háromezer „bűnöst” (25–29). – 4. Van ítélet, de az Istennél van (Róma 12,19). Ezt Jézus Krisztus a golgotai kereszten elhordozta. Bűn és bűn között ebben a világban van különbség, Isten előtt azonban önmagában minden vétek halálos, és Mózes hiába akar engesztelést szerezni vallásos buzgóságában, csak Jézus Krisztusnál van a megváltás.

Máté 27,31–50

341. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

LESZ MIT SZÁMON KÉRNI!

– 1. Áron és a nép vétke nagy, mert hűtlenségre, gyarlóságra vall.

Azóta is naponta az aranyborjú bálványa előtt „dalolunk”, de nevezhetjük „harci lármának” is, a vétket és az okozott nyomorúságot illetően „mindegy”, hiszen a legyőzöttnek gyászének, a győztesnek önhitt diadalének (15–19).

– 2. Mózes vétke még nagyobb gyarlóságot mutat, hiszen a vezető, emberi dühében összetöri azt a két kőtáblát, amit magától az Istentől kapott…

Összetörni azt, amit Isten bízott ránk, bármi prófétai hevülettel is, méltatlan.

Mózes ennél azonban mélyebbre süllyed, amikor ő bíráskodik, megöleti a bűnösöket.

Mindezt olyan indulattal, amit egyik próféta sem tulajdoníthat magának, csak az Isten.

Márpedig sokan veszünk hasonló bátorságot ma is (19–26).

– 3. Lévi fiainak bűne pedig rettenetes.

Ők a vallásos zsenik által előállított, önjelölt igazak, akik magukat az Úréinak tartják, és lekaszabolnak háromezer „bűnöst” (25–29).

Lévi fiai kegyelemből azok, akik, mert mit mondott róluk Jákób, halála előtt: „Simeon és Lévi testvérek, erőszak eszközei a fegyvereik. Közösségükbe ne menj lelkem, gyülekezetükkel ne egyesülj dicsőségem! Mert embert öltek haragjukban, kedvtelésükben bikát bénítottak. Átkozott haragjuk, mert erőszakos, és dühöngésük, mert elkeseredett.” (1Mózes 49,5–7)

– 4. Van ítélet, de az Istennél van (Róma 12,19).

Ezt Jézus Krisztus a golgotai kereszten elhordozta.

Az Úr nélkül egymást okoljuk, kaszaboljuk, magunkba nem nézünk (25).

Bűn és bűn között ebben a világban van különbség, Isten előtt azonban önmagában minden vétek halálos, és Mózes hiába akar engesztelést szerezni vallásos buzgóságában, csak Jézus Krisztusnál van a megváltás, bűnbocsánat, új élet, örök élet, ingyen kegyelemből.

Mert mindenki vétkezett, mindenki az Úr kegyelmére szorul (30–35).

Ez nagypéntek evangéliuma!

VEGYÉTEK, EGYÉTEK! – 1. Amikor Mózes késett, mintha Isten késett volna…* Tudunk–e várni az Úr érkezésére: mindennapi bonyolult ügyeinkben ugyanúgy, mint az élet peremén? Tudjuk–e pótcselekvés nélkül várni a mi Urunk Jézus Krisztus visszaérkezését, aki majd teljessé teszi rajtunk a megváltás művét? – 2. Az a legnagyobb gond, hogy nem tudunk várni.** Manapság türelemről már alig lehet beszélni (Galata 5,22), minden azonnal, konkrétan, megfoghatóan, most kell.*** Késik Mózes, késik az Úr, készítsünk magunknak „istent”. Az aranyborjút mulatva ünnepli a nép: pénz, hatalom, csillogás és mulatozás; – ez kell. – 3. Áldott legyen az Isten, mert jogos haragja ellenére (7–10), Mózes közbenjáró könyörgésére (11–13), Ő megszánta eltévelyedett népét (14). Van–e legalább egy hívő, hiteles Mózesünk, aki népének eltévelyedésében, Jézus Krisztus érdeméért, könyörög értük, értünk? – „Vegyük, együk, vigyük” ezt a krisztusi irgalmat (Máté 26,26), mert csak ez tarthat meg, csak ez szülhet újjá…****

Máté 27,3–30

344. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Mózes késett, a nép, Áron főpappal együtt türelmetlen lett, majd saját kezébe vette a dolgokat.

Mózes az Isten küldötte volt, amikor Mózes késett, mintha Isten késett volna…

** Nem tudunk várni! Nemhogy a nem ismert időpontra (Máté 24,36), hanem egyáltalán nem tudunk várni.

*** Nagycsütörtökön, úrvacsorára készülve töredelmes szívvel ismerjük be, hogy hitetlenek vagyunk, és azonnali, konkrét segítségre, mi több, gyarapodásra várunk, itt és most.

****„Mégis, bocsásd meg vétküket!” (32,32)

– Amikor az a kísértés ér bennünket, hogy késik a mi Urunk (Máté 25,5), ahogy Mózes késlekedett lejönni a hegyről; – onnan már csak egy lépés, hogy nemcsak késik, nem is jön az Úr; – sőt, nincs is.

Innentől kezdve pedig határtalanul elszabadul az emberi bűn, tobzódás: az aranyborjú imádata, evés, ivás, mulatozás (1–6). Isten látja mindezt, mert Ő mindent lát (7–10).

– Mózes könyörög népéért (11–14). Mózes nem magát képviseli (10), akit pedig naggyá akar tenni az Isten, miközben népét megítélné hűtlenségéért; – hanem Mózes továbbra is a rábízottakért könyörög.

Aztán nemcsak a hegyen teszi ezt, hanem lent a völgyben is, Isten bocsánatáért imádkozik (30–35), engesztelésért, szánalomért esedezik Istennél népe érdekében.

Jaj nekünk, ha Isten nem indul szánalomra irántunk, eltévelyedett életünket látva (10).

– Miért fogja el az indulat mégis Mózsest, amikor lejön a hegyről és saját szemével látja a bálványimádást?

Ez Mózes indulata, vagy Istené?

Mózes ugyanis összetöri az Isten kezei által megírt kőtáblákat (19), majd szétzúzza az aranyborjút (20), miközben nem szívleli Áron egyébként tényleg ócska, a felelősséget népére hárító védekezését (21–24), és a lévitákkal lekaszaboltatja a vétkeseket, ezek után megdicséri a rettenetes ítéletet végrehajtó vérengzőket (25–29).

Ez Mózes indulata, amit ugyan népéért mondott közbenjáró könyörgése foglal keretbe, de így is rettenetes olvasni e sorokat, még ha bizonyos tekintetben jogos is lehet az indulat.

– Tanuljuk meg azonban egyszer, s mindenkorra, hogy minden ember bűnös, így a bűnös ember nem lehet indulatos és ítéletes a másik ember bűne felett, miközben ő sem tökéletes.

Istené a bosszúállás (Róma 12,19).

Jézus Krisztus tökéletes volt, de nem indulattal, hanem kegyelemmel fordult a bűnnel szemben még ítéletében is.

Igen, a bűnnek van következménye (33–35), de Jézus Krisztusban nincs örökkévaló következménye.

Van bocsánat (33), de ebből a bocsánatból mindig új élet következik.

Lesz számonkérés (34), de a mi indulatunkban mindig ott lehet a kegyelem, mert a büntetést Jézus Krisztus hordozta el és elégtételt szerzett nekünk, felbátorítva bennünket a megbocsátásra.

Milyen jó olvasni, hogy Isten angyala továbbra is népe előtt halad (34).

A szent hajlékot és annak felszerelését, a megadott isteni minta alapján (11), ERRE ELHÍVOTT MESTEREK készítették el. – 1. A mesteremberek vezetője Becalél lett, Júda törzséből. Nemcsak kiváló szakember ő, hanem a feladatra elhívott, Isten Lelkével megáldott ember.* Ez olyan, mint amikor nemcsak pénzért, hanem mindenekelőtt a rábízott ügyért szolgál, ezért pontosan, szépen, szívvel és hittel végzi munkáját. – 2. Becalél számára az Úr adott segítséget is, Oholiábot. Urunk, adj mellénk megbízható munkatársat, tőled való segítséget, mert magunk nem győzzük a feladatot, beleroppanhatunk; – ugyanakkor megbízható segítségre van szükség, hiszen könnyen torzulhat a segítség vetélytárssá, netán ellenséggé, aki gátol és megnyomorít (6). – 3. Ők ketten Becalél és Oholiáb felelősen vezették a szent hajlékot, annak minden felszerelését, valamint a papi ruházatokat és az illatáldozati fűszereket elkészítő mesterek csapatát, hogy mindenben engedelmesen, az Úr által adott mintát kövessék (6–11). Csak egységben, rendben, a vezetők hívő, odaszánt felelősségében, és az alárendeltek engedelmességében adatik áldás arra a szolgálatra, munkára, amit az Isten ránk bízott…**

Máté 26,57–27,2

335. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez azt jelenti, hogy Becalél bölcsessége, értelme, képessége Isten Lelke által vezetett, Isten dicsőségét, és a rábízott ügyet szolgáló szakértelem volt (1–5).

** … egyébként a szolgálatnak fájdalmát és nem az áldását tapasztaljuk meg (Bonhoeffer).

Ahogy ezt Zsurzs Éva rendező is megfogalmazta: „Csak egységben és békességben tudok dolgozni, egyébként lefagy az agyam és egész valóm, ha a csapatomban nem mindenki egyként drukkere az ügynek, aminek éppen élére állított akkor az Isten.”

Az illatáldozati oltárt (1–10) akácfából készítették és bevonták arannyal, a szarvaival és a hordozásához szükséges aranykarikákkal együtt. Egy méter magas volt, félszer fél méter széles, felül négyzet alakú (1–4). Az illatáldozati oltárt a szentek szentjét elfedő kárpit elé kellett elhelyezni (5). Áron naponta kétszer mutatott be rajta illatáldozatot, amikor a lámpatartón található mécseseket rendbe hozta (7).* A napi rendszeres illatáldozat bemutatása biztosította a napi rendszeres kegyességet, imádságot, az Isten színe előtt. Mert igenis kellenek olyan fix idők, alkalmak, helyek, ahol látható módon megéljük hitünket, akkor is, ha rohanunk, ha a gondolataink máshol tekeregnének is. Ma már minden hívő ember felé szent elvárás ez. Csak akkor lehet életünk „illatos”, kedves Isten és az emberek előtt (2Korinthus 2,15), ha rendszeresen megállunk „konkrét, tetten érhető, tevékeny” egyéni és közösségi imádságban és igeolvasásban az Úr előtt. Tesszük–e ezt? Az áldott Isten áldását kérjük ezzel életünkre, mert Őnélküle semmit sem tehetünk (János 15,5).

Máté 26,30–56

334. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Más áldozatot ezen az oltáron nem mutathattak be (9).

Az illatáldozat alkotóelemeit később olvashatjuk (34–38).

Évente egyszer az áldozati állat vérével bekenték az illatáldozati oltár szarvait, megtisztítva azt (10).

Most még csak arra kap utasítást Mózes, hogy MIKÉNT KELL ÁRONT FŐPAPPÁ ÉS FIAIT PAPOKKÁ SZENTELNIE. Később meg is történt a felszentelés (3Mózes 8). – 1. A felavatási szertartás menetében szinte minden áldozati forma megtalálható, az előírások szerint (10–42). Mózes mindenekelőtt megmosdatja őket a sátor bejárata előtt, majd felöltözteti őket a papi ruhába, felkeni őket olajjal (1–9), majd bemutatják sorban az előírt áldozatokat. Áronnak és fiainak minden áldozat előtt az ő vétkeikért kivérző állat fejére kellet támaszkodniuk. A vérrel megjelölt kicsiny testfelületek, a teljes igénybevételt jelzik (20). – 2. De jó, hogy Jézus Krisztus tökéletes áldozata eltörölte ezt a sok bonyolult, véres szertartást (Zsidókhoz írt levél 9,11). Nem kell a másikat beáldozni, nem kell a másikat okolni, vérét követelni, hogy mi megnyugodhassunk; – nem kell, tilos, Jézus Krisztus golgotai áldozata óta. Nincs az a szent, „kultikus, vallási, papi ügy”, ami ezt indokolhatná. – 3. Jézus Krisztus áldozata mindezt eltörölte, miközben a lényegi üzenet továbbra is érvényes. Minden hívő ember az Úr papja (1Péter 2,9), megváltó szeretetének követe ebben a világban.*

Máté 26,1–29

440. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Önmagunkban alkalmatlanok vagyunk.

Jézus Krisztus megváltó szeretete megtisztít bennünket (2Korinthus 3,1–5), ahogy a víz megmos, ahogy az olaj őrzi és láttatja ezt a tisztaságot.

Így aztán az Úr érdemére és erejére támaszkodva, mindenben csak Őneki élhetünk, mert ebben rejlik a saját életünk kiteljesedése is.

EGYETLEN, ÖRÖK KÉPVISELŐNKRŐL. – 1. Van, ahol nem tudunk helyt állni, méltóbbat kell küldenünk magunk helyett, aki hatékonyan képvisel bennünket és győzelemre viszi ügyünket. Ilyenek voltak az Ószövetségben a papok (1). – 2. A főpap ruhái teljesen eltértek a hétköznapi ruházattól. Ezek a ruhák ékességükben hirdették Isten szentségét. Ez a szentség adott tekintélyt a főpap hivatalának. Vagyis a főpap nem volt szent, Isten kiválasztása, elhívó kegyelme tette őt méltóvá arra, hogy bűnös emberként felvehesse a főpapi ruhát, és gyakorolhassa szolgálatát. Ez a szolgálat már a ruhák felöltésével kezdődött. Áron főpap csak akkor vehette fel a főpapi öltözéket, amikor a szent sátorban tartózkodott (2–5; 6–14). – 3. Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy hordozzon bennünket az Isten színe előtt, elhordozza halálos terheinket, és képviseljen bennünket az üdvözítő Istennél. Ő a mi Megtartónk, egyetlen, örök főpapunk. A „többiek” csak előképei Őneki, az egyetlen igazinak. De jó, hogy biztos eséllyel képvisel bennünket az Úr. Nem veszett el az ügyünk! Ővele nem!

Máté 25,14–46

331. dicséret

A teljes igemagyarázat:

EGYETLEN, ÖRÖK KÉPVISELŐNKRŐL.

– 1. Van, ahol nem tudunk helyt állni, méltóbbat kell küldenünk magunk helyett, aki hatékonyan képvisel bennünket és győzelemre viszi ügyünket.

– 2. A papok, akik a sátori szolgálatot végezték, Áron és négy fia voltak: Nádáb, Abíhú, Elezár és Itamár. Áron volt a főpap (1).

– 3. A főpap ruhái teljesen eltértek a hétköznapi ruházattól.

Ezek a ruhák ékességükben hirdették Isten szentségét.

Ugyanabból az anyagból, karmazsin és lenfonálból készült, mint a szent sátor kárpitja, arannyal és drágakövekkel díszítve.

Ez a szentség adott tekintélyt a főpap hivatalának.

Vagyis a főpap nem volt szent, Isten kiválasztása, elhívó kegyelme tette őt méltóvá arra, hogy bűnös emberként felvehesse a főpapi ruhát, és gyakorolhassa szolgálatát.

Ez a szolgálat már a ruhák felöltésével kezdődött.

Áron főpap csak akkor vehette fel a főpapi öltözéket, amikor a szent sátorban tartózkodott (2–5).

– 4. A főpapi ruha egyik darabja volt az úgynevezett éfód, amely egy ujjatlan ruházatként a főpap felsőtestét takarta.

Első és hátsó részét a vállon kapcsolták össze.

Itt a vállrészen, aranyfoglalatokban, mindkét oldalon, két ónixkövet hordozott a főpap, amelyekbe Izráel tizenkét törzsének neveit vésték, hatosával mindegyik kövön.

Így, amikor Áron bement a szent sátorba, bevitte és hordozta népét az Úr színe előtt (6–14).

– 5. Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy hordozzon bennünket az Isten színe előtt, hogy elhordozza halálos terheinket, és képviseljen bennünket az üdvözítő Isten előtt.

Ő a mi megtartónk, egyetlen, örök főpapunk, a többiek csak előképei Őneki, az egyetlen igazinak.

De jó, hogy biztos eséllyel képvisel bennünket az Úr.

Nem veszett el az ügyünk!

Ővele nem!

HA LÁTJUK A LÉNYEGET, akkor a lényeg szemszögéből már szabad figyelni a részletekre, és abban is fellelhetjük a lényegre vonatkozó üzeneteket. – 1. A szent hajlék udvara keleti tájolással és kapuval, 50 méter hosszú és 25 méter széles volt, ezüstkampóra akasztott szőnyegfal borította, réztalpakon nyugvó oszlopok tartották. – 2. Ez a hajlék ékes, tiszta, tökéletes, meleg; – véd, óv mindenféle hajléktalanságtól (Zsoltárok 90,1). Boldog az, aki Isten megváltó szeretetének közelében, az Úr udvarában élhet (Zsoltárok 84,1–5). Jó tudni, hogy Jézus Krisztus felfedte előttünk a szentélyt is. De ha az udvarig jutunk, már akkor is a hajlékban vagyunk, mert látjuk a szentélyt. – 3. Ez a hit: minden körülmények között tudjuk, hogy Jézus Krisztusban örök hajlékunkká lett az Isten, ha még nem is a szentélyben, de a hajlékban vagyunk, a megváltás udvarán, ahonnan már látszik a szentély; – akkor is, ha itt még sokféle „homály” próbálná is elfedni azt a szemünk elől.

Máté 25,1–13

366. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

HA LÁTJUK A LÉNYEGET, akkor a lényeg szemszögéből már szabad figyelni a részletekre, és abban is fellelhetjük a lényegre vonatkozó üzeneteket.

– 1. A szent hajlék udvara keleti tájolással, 50 méter hosszú és 25 méter széles volt.

A hosszú oldalakon lenből készült szőnyegfal ékesítette az udvart, és itt húsz–húsz oszlop tartotta a sátrat, amelyek réztalpakon álltak, és ezüst kampók kötötték azokat egymáshoz.

Ezekre a kampókra akasztották a szőnyegfalat is.

A déli, 25 méteres oldalon tíz oszlop tartotta a hajlékot, előtte szőnyegfallal.

Keleten, a hajlék bejárata 10 méter széles volt, amit három és három oszloppal és méretben ide illő szőnyegfallal határolt a sátor, jobbról és balról.

A kaput művészi kék és piros bíborból és karmazsin–fonálból szőtt lenfüggöny fedte, négy oszlop tartotta.

A szent hajlék udvarának cövekei is mind rézből készültek.

– 2. Ez a hajlék ékes, tiszta, tökéletes, meleg; – véd, óv mindenféle hajléktalanságtól (Zsoltárok 90,1).

Boldog az, aki Isten megváltó szeretetének közelében, az Úr udvarában élhet (Zsoltárok 84,1–5).

Jó tudni, hogy Jézus Krisztus felfedte előttünk a szentélyt is.

De ha az udvarig jutunk, már akkor is a hajlékban vagyunk, mert látjuk a szentélyt.

– 3. Ez a hit: minden körülmények között tudjuk, hogy Jézus Krisztusban örök hajlékunkká lett az Isten.

Ha még nem is a szentélyben, de a hajlékban vagyunk, a megváltás udvarán, ahonnan már látszik a szentély; – akkor is, ha itt még sokféle „homály” próbálná is elfedni azt a szemünk elől.

– 4. A dolgozószobámból tökéletesen rálátok a szomszédos, Öreghegy tövében magasodó gyülekezeti házunkra.

Éppen most újíthatjuk fel.

Ajándék ez az épület, mindenestől.

Bár az épületet soha nem látom tisztán, csak „homályosan” sejlenek fel kontúrjai, mert mindig eltakarja előlem dolgozószobám függönye.

De tudom, hogy ott van, látom azt is, amit éppen testi szemeimmel nem láthatok.

Hiszen a hajlék udvarában vagyok…

MÉRCÉT ad az Isten, a szent sátor lapjait, oldalait, kárpitját és berendezéseit illetően is. – 1. A minta szinte a fárasztó, alig követhető részletekig, mindenre kitér. El lehet kezdeni versről versre haladva tanulmányozni, felfogni és értelmezni a leírást, majd ez alapján rekonstruálni a szent sátor kinézetét. Sokan nagy élvezettel teszik ezt. Tisztelem is őket érte. Hiszen szent dologról van itt szó, az Isten megváltó közelségét, szeretetét kifejező szentélyről. A leírás részletessége is ezt a szentséget hirdeti. – 2. Vigyázzunk azonban, mert a részletek fontosak lehetnek, de egyben veszélyesek is, mert elterelik a figyelmünket a lényegről, a leírás mögötti életadó üzenetről, az isteni szándékról. Sokan annyira „imádják” a részleteket, hogy még az Isten szeretetéről is elfeledkeznek, ha az Írás betűjét kell képviselni, és akár a megváltás könyvének Igéiből is képesek hurkot fonni a másik nyakára! – 3. Engem egyre inkább fárasztanak a részletek. Urunk, köszönjük, hogy Jézus Krisztusban kimondtad a lényeget, ami felüdít, üdvözít.

Máté 24,23–51

367. dicséret

A SZENT SÁTOR. – 1. A szent sátor azt hirdeti, hogy Isten a népe között lakik (8; János 1,14), velük van (Máté 1,23). – 2. A szent sátrat pontos isteni minta alapján (9), hitbéli felajánlásokból valósították meg (1–7). Nem az emberi találékonyság művészi alkotása ez, hanem a Mózesnek adott minta alapján készült el. Ez nem azt jelenti, hogy Mózes látott a hegyen egy „mennyei szentélyt” (9,40), és az alapján, elkészítette annak földi mását. Nem erről van szó. Isten elsősorban nem láttat, hanem szól és cselekszik, amelyekkel kijelenti népe iránti megváltó szeretetét. – 3. Ez a minta: Isten megváltó szeretete. Ez alapján először engesztelő áldozatokat mutatnak be a szentélyben, könyörögve ezért a megváltó szeretetért. Aztán Jézus Krisztus tökéletes áldozata óta, Isten Igéje és Lelke által részesülünk ebből a megváltó szeretetből, és továbbadjuk azt. A szentély azóta maga Jézus Krisztus (János 2,21). – 4. A minta pedig továbbra is az Isten megváltó szeretete, amely testet öltött Jézus Krisztusban. Csak ehhez az isteni, megváltó szeretethez igazodva, abból töltekezve, azt továbbadva van értelme az emberi életnek. Minden kreativitás, egy határon túl már eltér ettől a mintától, és gyarló önmegvalósításba kezd. Minden gonosz ebből fakad!*

Máté 24,1–22

210. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ki kell teljesedni az emberi életnek, de Isten kezében.

Tehát nem az egyéni találékonysággal van a baj, hanem a gyarló lelkülettel.

Felmerül a kérdés, hogy miként fog ez, a felsorolt nemes anyagokból megvalósulni, a pusztai szűkösségben.

Ez a hit: bár tudatában vagyok az adottságok és a lehetőségek szűkösségének, mégis belefogok, és közben Isten cselekszik.

ISTEN KÖZELSÉGE.* – 1. Isten szent, tiszta és tökéletes (9). Ezért Istent ember nem láthatja, csak közelségét tapasztalhatja meg (2; 9). Isten közelség jó. (Máté 17,4; Filippi 1,23) – 2. Olyan a szent Isten közelségének megtartó szeretete, bocsánat a képért, mint a futóláncra kötött makrancos kutya, akit nem lehet elengedni, mert folyton elszökik, kárt csinál magában, másokban. Régen, falusi portákon ez megszokott látvány volt, és nem számított állatkínzásnak, mert egyébként a kutya elbitangolt, másokra támadt, tyúkokat mészárolt, nem bírt magával, így előbb-utóbb agyonütötték valahol. A futólánc rabsága jelentette számára a legnagyobb biztonságot és szabadságot. – 3. Ilyen Isten közelsége, szentsége, szeretete, amely ebben a világban törvényként, minket megtartó, féken tartó „futóláncként” jelenhet meg. Mi mennénk vesztünkre, de Isten nem enged, mert szeret. Eljön azonban az az idő, amikor meglátjuk Istent színről-színre. Itt, ez a hetvennégy férfi, csak Isten „lábainak zafírtisztaságáig” tekinthetett. De ennek a közelségnek az volt a jele, hogy egy pillanatra „eloldották a láncot”, szabadon „örülhettek”, ehettek, ihattak (9–11). Jézus Krisztusban megláttuk az Istent (János 14,9), szabadok vagyunk, amit engedelmességben élünk meg itt, odaát pedig maradéktalanul (Galata 5,1).

Máté 23,37–39

212. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN KÖZELSÉGE.

– 1. Isten szent, tiszta és tökéletes (9).

Ezért Istent ember nem láthatja, csak közelségét tapasztalhatja meg (2; 9).

Isten közelség jó. (Máté 17,4; Filippi 1,23)

Ezt a közelséget pedig Isten Igéje és soha el nem múló szeretete által tapasztalhatjuk meg ebben a világban.

Isten Igéjét itt Mózes kapta az Úrtól; – testvére, Áron, és annak két legidősebb fia, Nádáb és Abíhú, valamint hetven vén jelenlétében.

Mózes, Isten Igéjét továbbadta népének, amelyet Isten népe engedelmesen elfogadott.

Isten pedig szövetséget kötött népével (1–8).

Isten Igéje ehhez a világhoz igazodva, abban testet öltve jelenít meg „valamit” Isten lényének befogadhatatlan szentségéből.

Ez a szentség bennünket is megragad, megköt, engedelmessé formál, egyre inkább megtisztít.

Soha nem leszünk tökéletesek, de a szövetség vére, az áldozati állatok vére, Jézus Krisztus vére hirdeti, hogy Isten akkor sem engedi el népét, ha azok elszakadnának tőle.

Isten Igéjének ez a legfontosabb üzenete, Isten megtartó szeretete, amelytől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38).

Isten szentségéhez tartozik az Ő irántunk való, soha el nem múló hűsége és szeretete.

– 2. Olyan a szent Isten közelségének megtartó szeretete, bocsánat a képért, mint a futóláncra kötött makrancos kutya, akit nem lehet elengedni, mert folyton elszökik, kárt csinál magában, másokban.

Régen, falusi portákon ez megszokott látvány volt, és nem számított állatkínzásnak, mert egyébként a kutya elbitangolt, másokra támadt, tyúkokat mészárolt, nem bírt magával, így előbb–utóbb agyonütötték valahol.

A miénk is így járt egykor…

A futólánc rabsága jelentette számára a legnagyobb biztonságot és szabadságot.

– 3. Ilyen Isten közelsége, szentsége, szeretete, hűsége, amely ebben a világban törvényként, ha úgy tetszik, minket megtartó, féken tartó „futóláncként” jelenhet meg.

Mi mennénk vesztünkre, de Isten nem enged, mert szeret.

Eljön azonban az az idő, amikor meglátjuk Istent színről–színre.

Itt, ez a hetvennégy férfi csak Isten közelében lehetett, csak Isten „lábainak zafírtisztaságáig” tekinthettek, csak megsejtethettek valamit Isten szentségéből, közelségének tisztaságából, áldásból és szeretetéből.

Nem véletlen, hogy ennek a közelségnek éppen az volt a jele, hogy egy pillanatra „eloldották a láncot”, szabadon „örülhettek”, ehettek, ihattak, mert majdnem látták az Istent (9–11).

Jézus Krisztusban megláttuk az Istent (János 14,9), szabadok vagyunk, amit engedelmességben élünk meg itt, odaát pedig maradéktalanul (Galata 5,1).

ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT. – 1. Ennek az ünneplésnek oka van, tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső otthonunkba is bizonnyal megérkezzünk (20–32). – 2. Ez az ünneplés aztán örömmel tölti meg a hétköznapokat is, megáldja egymáshoz való viszonyunkat (1–13), szeretteinkkel (1–3), ellenségeinkkel (4–9) és a teremtett világgal (10–13) való kapcsolatunkat (32–33). – 3. A Reformációi Emlékbizottság záró ülésén azt állapítottuk meg, hogy végre mi, protestánsok is tudtunk egy kicsit ünnepelni, felszabadultan örülni, közösségben hálát adni szabadító Istenünk előtt. Mi, protestánsok nehezen tudunk ünnepelni, örülni. Ezt sokkal hitelesebben gyakorolják katolikus testvéreink. Mi állandóan gondolkodunk, elemzünk, stratégiákat gyártunk, panaszkodunk, és még a prédikációban is jól megdolgoztatjuk a hallgatóságot. Nem tudunk csak úgy ünnepelni. Pedig van okunk ünnepelni, Jézus Krisztus feltámadott, ennek pedig áldott következményei vannak mindennapjainkra és öröklétünkre nézve.

Máté 23,23–36

36. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN ÜNNEPLÉSRE HÍVJA NÉPÉT.

– 1. Ennek az ünneplésnek oka van!

Tehát van miért ünnepelni, örülni, hálát adni, hiszen szabadító (9) és gondviselő (15–19) Istenünk van, aki előttünk jár, megőriz az úton, elvisz arra a helyre, amit kijelölt nekünk, hogy aztán végső otthonunkba is bizonnyal megérkezzünk (20–32).

Isten népe az ünneplésben mennyei örömmel töltődik fel, szabadító és gondviselő Istenének színe előtt, Ővele közösségben.

– 2. Ez az ünneplés aztán örömmel tölti meg a hétköznapokat is: – megáldja egymáshoz való viszonyunkat (1–13), szeretteinkkel (1–3), ellenségeinkkel (4–9) és a teremtett világgal (10–13) való kapcsolatunkat.

Az ünneplés nagy áldása az is, hogy az ebből fakadó öröm és reménység, valamint bizonyosság türelmet ajándékoz nekünk, tudva, hogy Isten ígéretei nem azonnal, hanem fokozatosan, az Isten időszámítása szerint teljesednek be (29–30).

Az ünneplő ember a hétköznapokban türelmes, valamint elégedett, mert ismeri életének Isten által kiszabott határait (31).

Ugyanakkor az ünneplő ember mindenhol és mindenkor szelíd bátorsággal vállalja Istenét, hitét, még a legnehezebb helyzetben is; – noha Isten embere soha nem támad, nem ellenségeskedik; – de nem is köt hitetlen szövetséget csupán érdekből; – hanem hűséggel megmarad az Úr útján (32–33).

– 3. A Reformációi Emlékbizottság záró ülésén azt állapítottuk meg, hogy végre mi, protestánsok is tudtunk egy kicsit ünnepelni, felszabadultan örülni, egymással közösségben hálát adni szabadító Istenünk előtt.

Ezt azért is emeltük ki, mert mi, protestánsok nehezen tudunk ünnepelni, örülni.

Ezt sokkal hitelesebben tudják gyakorolni katolikus testvéreink.

Mi állandóan gondolkodunk, elemzünk, stratégiákat gyártunk, panaszkodunk, és még a szegényes liturgia által keretezett prédikációban is jól megdolgoztatjuk a hallgatóságot, akik igen kénytelenek figyelni ahhoz, hogy követni tudják a nehéz Igék és a nehéz igehirdetések gondolatmenetét.

Nem tudunk csak úgy ünnepelni.

Pedig igehirdetéseink is lehetnének egyszerűbbek, amelyek egyszerűen felragyogtatják a krisztusi örömhírt, nem gyötrik meg a hallgatót, és hagynak egy kicsit örvendezni, örülni is.

Mert van okunk ünnepelni, Jézus Krisztus feltámadott, ennek pedig áldott következményei vannak mindennapjainkra és öröklétünkre nézve.

Úgy dobog itt Isten törvényében az evangélium, a szigorban a kegyelem és a szeretet megtartó örömhíre, mint a kemény, ZÁRT MELLKAS ALATT AZ ÉLTETŐ, CSATTOGÓ SZÍV. – 1. Ez azt jelenti, hogy minden szabály értünk van, ahogy a mellkasunk alatt dobogó szív is azonnal jelzi a legkisebb rendellenességet is, hogy az életet szolgálja. Minden esethez szabott rendelet,* és minden egyértelmű tiltás,** csakis az életet, annak kiteljesedését szolgálja (1–16; 17–19). – 2. Nyilván, sok, itt olvasott rendelkezés az adott korhoz kötött, de még ezek is mindig túlmutatnak a konkrét eseteken az élet Urának szabadító szeretetére, aki minket megelőzve cselekedett értünk, mert kihozott bennünket a sokféle megkötözött szolgaság „Egyiptomából” (20). – 3. Ez a szabadító tény azonban hitre hív, alázatra és engedelmességre késztet, és irgalomra vezet mások irányában (21–30). Isten szabadításából életszentség következik.***

Máté 23,1–22

12. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Egy adott esethez szabott rendelet: kazuisztikus törvény; „ha”, „akkor”…

** Egyértelmű tiltás: apodiktikus törvény.

*** A szentség az istenhit és az emberszeretet egysége.

Ennek a szentségnek két konkrétuma olvasható a 27. versben, jó lenne megjegyezni végre, mert ebből fakad minden más hiteles rend és szeretet.

Enélkül félrever, majd megáll a szív: „Istent ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd!” (27).

Bizony, beteg a szívünk, haldoklik az életünk…

MINDIG ZAVAR A RENDETLENSÉG. Elég azonban egy kis időhiány, figyelmetlenség és lazítás, máris dagadni kezd a káosz. – 1. Különösen fájdalmas tapasztalni ezt a tényt az ember és ember kapcsolatában, azon belül a férfi és a nő, valamint az egyes társadalmi rétegek közötti viszonyulásokban (1–11), de ember és állat (28–37), ember és teremtett világ összefüggéseiben is. – 2. Egy emberi közösség, csak rendben, világos, egyértelmű szabályok keretei között működhet, gyarapodhat. Isten Igéje a meglévő viszonyok rendezésével kezdi üdvözítő munkáját, így védi a rabszolgát (1–6), külön a rabszolganőket (7–11), és egyáltalán a nőket (20–27), óvja a tulajdont (28–37), és ezekkel együtt az életet (12–26). – 3. Isten Igéje azonban ennél sokkal többet ad, mert túlmutat a meglévő viszonyokon, és nem reformmal, vagy forradalommal teszi ezt, hanem Jézus Krisztusban Ő halt meg helyettünk, kiváltott minket életünk szétesni, koszosodni akaró, társadalmilag feszült (Galata 3,28), és halálos nyomorúságából (1Korinthus 15,20). – 4. Jó nekünk Urunk itt, a Te közeledben; – jó a te rabszolgádnak lenni, „lyukaszd ki a fülünket”, jelölj magadévá minket örökre (6).

Máté 22,41–46

51. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

MINDIG ZAVAR A RENDETLENSÉG.

Elég azonban egy kis időhiány, figyelmetlenség és lazítás, máris dagadni kezd a káosz.

Ez a „bűn” természete, mert saját „nehézségi erejéből” következően minden a szétesés felé kényszerül.

– 1. Különösen fájdalmas tapasztalni ezt a tényt az ember és ember kapcsolatában, azon belül a férfi és a nő, valamint az egyes társadalmi rétegek közötti viszonyulásokban (1–11), de ember és állat (28–37), ember és teremtett világ összefüggéseiben is.

– 2. Egy emberi közösség, csak rendben, világos, egyértelmű szabályok keretei között működhet, gyarapodhat.

Isten Igéje a meglévő viszonyok rendezésével kezdi üdvözítő munkáját, így védi a rabszolgát (1–6), külön a rabszolganőket (7–11), és egyáltalán a nőket (20–27), óvja a tulajdont (28–37), és ezekkel együtt az életet (12–26).

Isten Igéje, mint törvény abban is kegyelmes hozzánk, hogy egyértelműen parancsol, és szigorú, halálos büntetés által is védi az életet, óvja a kitaszítottat, a nem szándékosan vétkezőt.

– 3. Isten Igéje azonban ennél sokkal többet ad, mert túlmutat a meglévő viszonyokon, és nem reformmal, vagy forradalommal teszi ezt, hanem Jézus Krisztusban Ő halt meg, a vétlenül, a kényszerből, de a szándékosan vétkezők helyett is, kiváltott minket életünk szétesni, koszosodni akaró, társadalmilag feszült (Galata 3,28) és halálos nyomorúságából (1Korinthus 15,20).

– 4. Jó nekünk Urunk itt, a Te közeledben; – jó a te rabszolgádnak lenni, „lyukaszd ki a fülünket”, jelölj magadévá minket örökre (6).

AZ ÚR AZ ISTEN! – 1. Ő az Úr, aki kijelentette magát népének, és népén keresztül a világnak, mégpedig úgy, hogy hatalmasan és személyesen szólt és cselekedett értük. Ő, az Úr, a mi Istenünk, hogy sokak Istene lehessen! – 2. Ő az Úr, aki a leghatalmasabban a golgotai kereszt „oltárán” szólt és cselekedett érettünk (22–26), ahol önmagát adta érettünk, meghalt és feltámadott, hogy ne kelljen többé beáldoznunk egymást bűnös érdekeink oltárán, hanem az Ő megváltó szeretetébe kapaszkodva tisztelhessük Istent és szerethessük egymást, betöltve ezzel az élet üdvözítő rendjét (2–17). – 3. Ő az Úr, aki Jézus Krisztus által nemcsak az egyiptomi szolgaságból, hanem a bűn, a betegség, a halál, a gonosz szolgaságából hozott ki bennünket a mi Urunk, az örök életre (2). Ez az örök élet a földi életben elkezdődik! Ne féljünk! (18–21)

Máté 22,34–40

67. zsoltár

GYARLÓ, EMBERI GONDOLATAINK MEGKÍSÉRTENEK, ahogy ezt a fejezetet olvassuk. – 1. Kihozta népét az Úr Egyiptomból, de mekkora ára volt ennek (1): – beleértve az egyiptomi elsőszülötteket, a tengerbe veszett ellenséges sereget; – de ide sorolva a nép szorongását, félelmeit, fáradtságát, fájdalmát, otthagyva mindazt a keveset, amit idegenben összekuporgattak, a pusztai éhséget és szomjúságot; – nem is beszélve arról a félelmetes Istenről, akit most megjelenik számukra a Sinai hegy ködében (16–19), aki szent, érinthetetlen,  megközelíthetetlen, számonkérő, fenyegető, hiszen a legkisebb tévesztést halállal bünteti (10–15); – miközben hatalmas feladatot bíz kiválasztott népére, hogy szent néppé legyenek a világban, az Urat hirdetve (5–6; 1Péter 2,9). – 2. Csak Jézus Krisztusra tekintve láthatjuk igazán ezt az Istent (János 14,9). Az Úr joggal szigorú, mert ebben a világban mindent birtokolna és szétverne a bűn, és még Istent is kisajátítaná, de az Isten ezt nem engedi (21–23). Értünk szigorú Ő. Ugyanakkor szigorát megváltó, szabadító szeretetét vezeti…*

Máté 22,23–33

425. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez a szeretet pedig nem engedi, hogy az általunk vélt „jóba” beleragadjunk, amikor Ő sokkal jobbat készített számunkra.

Ne sajnáljuk azt, amit Ő kivett a kezünkből, hiszen üres kezünk, „életünk” képes megragadni azt, amit csak Ő ajándékozhat nekünk (Máté 5,3), de ami sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23).

Az igazi gyógyuláshoz kell a félelem, az ijedtség és a szenvedés is.

– 3. Higgyük el, hogy Ő olyan maradéktalan jót készített nekünk a Jézus Krisztusban, és általunk az egész világnak, hiszen az Úré az egész föld, aminek örömében azt is megtaláljuk, aki, ami nekünk ebben a világban, Isten szerint fontos és kedves volt.

Ő sasszárnyon hordoz akkor is, amikor már menni is alig tudunk (4).

Ezt soha ne felejtsük el!

Ez a hit.

Mózes a saját családja elé helyezte Isten ügyének szolgálatát, Isten népének vezetését. De ez a kivételes tény csak kiemeli azt az isteni akaratot, hogy mindenekelőtt a saját családunkat bízta ránk az Úr (1–5). Az egyiptomi kivonulás után Mózes nagy örömmel ölelte magához feleségét és két fiát (6–7), akiket korábban oltalmazó szeretettel hazaküldött apósához, a nehéz idők elől (2). A „Családok évében”, 2018-ban fontos hangsúlyozni, hogy közvetlen szeretteink, az Isten legnagyobb ajándékai számunkra. Isten eszközei ők abban, hogy életünk értelmet nyerjen, valamint erőnk, örömünk, reménységünk legyen mindenkor, az Úrban, szeretteink által. Csak Isten által minősített időkben terelődhet el róluk a figyelem, hogy aztán utána még inkább rájuk figyeljünk, eléjük sietve, megölelve, megcsókolva, magunkhoz ölelve őket, ahogy ezt Mózes tette (7). Mégis, hányszor hanyagoljuk el családunkat, mulandó ügyes–bajos fontoskodásainkra hivatkozva, pótolhatatlan mulasztásokat követve el szeretteink ellen. Öleld meg házastársadat, beszélgess gyermekeiddel, látogasd meg idős szüleidet!* Ez nemzeti ünnepünkön nemzeti ügy is.

Máté 22,15–22

Himnusz

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* … hagyd el az állandó fölösleges fontoskodást, mert arányt tévesztettél, hiszen azt tartod fontosnak, ami nem annyira fontos!

Akinek nincs vér szerinti családja, annak is lehet lelki családja!

JÉZUS KRISZTUS MONDJA: „Aki szomjas, jöjjön hozzám, és igyék” (János 7,37). – 1. Sokféle szomjúságtól szenvedünk a puszta létben: testi, lelki, szellemi, hitbeli szomjúság gyötör minket. Bizony a kín zúgolódásra is kísérthet bennünket (1–3). Ravasz László, neves igehirdetőnk és egyházvezetőnk hangsúlyozta, hogy nem hívő ember az, akit nem bántanak a kiszáradt életek, az egymást üldöző emberárnyak, akik Isten és egymás nélkül akarnak élni, pedig Isten és egymás számára lettek teremtve. – 2. Isten azonban vizet fakaszt a pusztában (4–8). A víz felüdít, megtisztít, éltet! Isten nem hagy eltikkadni és nem engedi, hogy határainkon túl hitetlenné kísértsen bennünket a szomjúság kínja. – 3. Nem Mózes, hanem Isten cselekszik itt Mózes által. Az élő vizet Jézus Krisztus adja, Igéje és Lelke által! Az élő víz Ő maga! Ez a víz túlcsordul rajtunk, mások felé. Milyen jó, hogy az Ő győzelmes, élő vizet ajándékozó kezei örökké felettünk magasodnak, amit nem kell Áronnak és Húrnak tartani, mint Mózes kezeit, mert az Ő kereszten és feltámadás után, mennybemenetelekor kitárt keze és megváltó szeretete soha nem fárad el (8–16).

Máté 22,1–14

489. dicséret

A második vers egy TÜKÖR, nézzünk bele mi, az Isten népe! – 1. Ez a nép az imént tapasztalta meg az Úr szabadítását. Egy emberileg tehetetlenül halálos helyzetben emberfeletti szabadítás volt ez, amivel az Úr bizonyította jelenlétét, kegyelemét, hatalmát: Velünk, népével az Isten! (Máté 1,23) – 2. Erre válaszként zúgolódni kezdett Isten népe, mert a pusztán, próbatéteken keresztül vezetett az út az ígéretek beteljesedése felé. Mindig zúgolódunk. Hálát adhatnának, helyette csak zúgolódunk, mindig, folyamatosan. A zúgolódásban lenne egységes Isten népe? – 3. Pedig éppen a pusztában lenne szükségünk hitre, szeretetre, Istenre és egymásra; – mi pedig éppen itt esünk Istennek és egymásnak! – 4. Természetesen a zúgolódásban mindnyájan a vezetők, Mózes és Áron ellen fordulnak. A vezetőknek nagy a felelősségük, súlyos a terhük. Szolgálatuk része, hogy a nép mindenféle, összetett indulatát, haragját, gyűlöletét, gyalázkodását elhordozzák, ne pedig visszavágjanak, majd Isten eszközeként Jézus Krisztus kezébe helyezzék a fortyogást, aki a zúgolódóból egyedül képes hálaadó életet formálni.

Máté 21,33–46

2. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

A második vers egy TÜKÖR, nézzünk bele mi, az Isten népe!

– 1. Ez a nép az imént tapasztalta meg az Úr szabadítását.

Egy emberileg tehetetlenül halálos helyzetben emberfeletti szabadítás volt ez, amivel az Úr bizonyította jelenlétét, kegyelemét, hatalmát: Velünk, népével az Isten! (Máté 1,23)

– 2. Erre válaszként zúgolódni kezdett Isten népe, mert a pusztán, próbatéteken keresztül vezetett az út az ígéretek beteljesedése felé.

Mindig zúgolódunk.

Isten népe zúgolódóbb, mint a világ, ott ugyanis szigorú rend van, nincs állandó feleselés, véleményezés, kritika, még a nagy szabadságban sincs.

De a fő baj a „lelkület”: hálát adhatnának, lenne miért, és helyette csak zúgolódunk, nemcsak most, később is, mindig, folyamatosan.

A zúgolódásban lenne egységes Isten népe?

– 3. Pedig éppen a pusztában lenne szükségünk hitre, szeretetre, Istenre és egymásra; – mi pedig éppen itt esünk Istennek és egymásnak!

Noha, az egész fejezet arról szól, hogy az Isten a pusztában is szereti, vezeti, táplálja, itatja népét (4–15), miközben egyértelművé teszi, hogy a pusztában, a manna bőségében is Ő az Úr, Ő „diktál”, ő „rendelkezik” (16–35), hogy végzetesen el ne tévedjünk, éhen, szomjan ne haljunk, el ne emésszük egymást az amúgy is szikkasztó pusztaságban.

– 4. Természetesen a zúgolódásban mindnyájan a vezetők, Mózes és Áron ellen fordulnak.

A vezetőknek nagy a felelősségük, súlyos a terhük.

Szolgálatuk része, hogy a nép mindenféle, összetett indulatát, haragját, gyűlöletét, gyalázkodását elhordozzák, ne pedig visszavágjanak, majd Isten eszközeként Jézus Krisztus kezébe helyezzék a fortyogást, aki a zúgolódóból egyedül képes hálaadó életet formálni.

ISTENÜNK PÁRATLANUL ERŐS SZERETETÉRŐL (11) – 1. Az Úr szeretettel és erővel vezeti megváltott népét (13) a megérkezés felé (17–18). Ez a szeretet hatalommal cselekvő szeretet, amely Isten népének történetében, tények sokaságában hirdeti az Úr erős szeretetét. Ezek közül is kiemelkedik az egyiptomi szabadulás (19). Ez az erős szeretet megrettenti és ha kell, tehetetlenné teszi Isten ellenségeit, mert visszafordítja rájuk saját gonoszságukat (19). Isten, szent félelmet támaszt saját népében és azok ellenségeiben egyaránt. Az istenfélelem tarthatja kordában egyedül ezt a megzavarodott világot (3–12). – 2. Isten erős szeretete magasztalásra indítja az embert. Isten népe istenfélelmében önként, hitben, hálával borul le szabadító Ura előtt és dicsőíti Őt. Mózes éneke (1–18) egy prófétanő, Mirjám énekéből nőtt ki (20). Isten dicsérete nem ellenségei pusztulását kívánja, hanem azok megtéréséért könyörög. – 3. Ez az erős szeretet teljes megváltást ajándékoz. Isten dicsérete a teljes gyógyulás (26), maradéktalan megváltás után kiált, ahol már nem követheti Isten dicséretét keserűség, lázadozás, türelmetlenség, ellenségeskedés és káröröm (12–26).

Máté 21,28–32

180. dicséret