VEGYÉTEK, EGYÉTEK! – 1. Amikor Mózes késett, mintha Isten késett volna…* Tudunk–e várni az Úr érkezésére: mindennapi bonyolult ügyeinkben ugyanúgy, mint az élet peremén? Tudjuk–e pótcselekvés nélkül várni a mi Urunk Jézus Krisztus visszaérkezését, aki majd teljessé teszi rajtunk a megváltás művét? – 2. Az a legnagyobb gond, hogy nem tudunk várni.** Manapság türelemről már alig lehet beszélni (Galata 5,22), minden azonnal, konkrétan, megfoghatóan, most kell.*** Késik Mózes, késik az Úr, készítsünk magunknak „istent”. Az aranyborjút mulatva ünnepli a nép: pénz, hatalom, csillogás és mulatozás; – ez kell. – 3. Áldott legyen az Isten, mert jogos haragja ellenére (7–10), Mózes közbenjáró könyörgésére (11–13), Ő megszánta eltévelyedett népét (14). Van–e legalább egy hívő, hiteles Mózesünk, aki népének eltévelyedésében, Jézus Krisztus érdeméért, könyörög értük, értünk? – „Vegyük, együk, vigyük” ezt a krisztusi irgalmat (Máté 26,26), mert csak ez tarthat meg, csak ez szülhet újjá…****

Máté 27,3–30

344. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Mózes késett, a nép, Áron főpappal együtt türelmetlen lett, majd saját kezébe vette a dolgokat.

Mózes az Isten küldötte volt, amikor Mózes késett, mintha Isten késett volna…

** Nem tudunk várni! Nemhogy a nem ismert időpontra (Máté 24,36), hanem egyáltalán nem tudunk várni.

*** Nagycsütörtökön, úrvacsorára készülve töredelmes szívvel ismerjük be, hogy hitetlenek vagyunk, és azonnali, konkrét segítségre, mi több, gyarapodásra várunk, itt és most.

****„Mégis, bocsásd meg vétküket!” (32,32)

– Amikor az a kísértés ér bennünket, hogy késik a mi Urunk (Máté 25,5), ahogy Mózes késlekedett lejönni a hegyről; – onnan már csak egy lépés, hogy nemcsak késik, nem is jön az Úr; – sőt, nincs is.

Innentől kezdve pedig határtalanul elszabadul az emberi bűn, tobzódás: az aranyborjú imádata, evés, ivás, mulatozás (1–6). Isten látja mindezt, mert Ő mindent lát (7–10).

– Mózes könyörög népéért (11–14). Mózes nem magát képviseli (10), akit pedig naggyá akar tenni az Isten, miközben népét megítélné hűtlenségéért; – hanem Mózes továbbra is a rábízottakért könyörög.

Aztán nemcsak a hegyen teszi ezt, hanem lent a völgyben is, Isten bocsánatáért imádkozik (30–35), engesztelésért, szánalomért esedezik Istennél népe érdekében.

Jaj nekünk, ha Isten nem indul szánalomra irántunk, eltévelyedett életünket látva (10).

– Miért fogja el az indulat mégis Mózsest, amikor lejön a hegyről és saját szemével látja a bálványimádást?

Ez Mózes indulata, vagy Istené?

Mózes ugyanis összetöri az Isten kezei által megírt kőtáblákat (19), majd szétzúzza az aranyborjút (20), miközben nem szívleli Áron egyébként tényleg ócska, a felelősséget népére hárító védekezését (21–24), és a lévitákkal lekaszaboltatja a vétkeseket, ezek után megdicséri a rettenetes ítéletet végrehajtó vérengzőket (25–29).

Ez Mózes indulata, amit ugyan népéért mondott közbenjáró könyörgése foglal keretbe, de így is rettenetes olvasni e sorokat, még ha bizonyos tekintetben jogos is lehet az indulat.

– Tanuljuk meg azonban egyszer, s mindenkorra, hogy minden ember bűnös, így a bűnös ember nem lehet indulatos és ítéletes a másik ember bűne felett, miközben ő sem tökéletes.

Istené a bosszúállás (Róma 12,19).

Jézus Krisztus tökéletes volt, de nem indulattal, hanem kegyelemmel fordult a bűnnel szemben még ítéletében is.

Igen, a bűnnek van következménye (33–35), de Jézus Krisztusban nincs örökkévaló következménye.

Van bocsánat (33), de ebből a bocsánatból mindig új élet következik.

Lesz számonkérés (34), de a mi indulatunkban mindig ott lehet a kegyelem, mert a büntetést Jézus Krisztus hordozta el és elégtételt szerzett nekünk, felbátorítva bennünket a megbocsátásra.

Milyen jó olvasni, hogy Isten angyala továbbra is népe előtt halad (34).