Mózes a saját családja elé helyezte Isten ügyének szolgálatát, Isten népének vezetését. De ez a kivételes tény csak kiemeli azt az isteni akaratot, hogy mindenekelőtt a saját családunkat bízta ránk az Úr (1–5). Az egyiptomi kivonulás után Mózes nagy örömmel ölelte magához feleségét és két fiát (6–7), akiket korábban oltalmazó szeretettel hazaküldött apósához, a nehéz idők elől (2). A „Családok évében”, 2018-ban fontos hangsúlyozni, hogy közvetlen szeretteink, az Isten legnagyobb ajándékai számunkra. Isten eszközei ők abban, hogy életünk értelmet nyerjen, valamint erőnk, örömünk, reménységünk legyen mindenkor, az Úrban, szeretteink által. Csak Isten által minősített időkben terelődhet el róluk a figyelem, hogy aztán utána még inkább rájuk figyeljünk, eléjük sietve, megölelve, megcsókolva, magunkhoz ölelve őket, ahogy ezt Mózes tette (7). Mégis, hányszor hanyagoljuk el családunkat, mulandó ügyes–bajos fontoskodásainkra hivatkozva, pótolhatatlan mulasztásokat követve el szeretteink ellen. Öleld meg házastársadat, beszélgess gyermekeiddel, látogasd meg idős szüleidet!* Ez nemzeti ünnepünkön nemzeti ügy is.

Máté 22,15–22

Himnusz

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* … hagyd el az állandó fölösleges fontoskodást, mert arányt tévesztettél, hiszen azt tartod fontosnak, ami nem annyira fontos!

Akinek nincs vér szerinti családja, annak is lehet lelki családja!