De gyönyörű, kristálytiszta zengésű itt az evangélium. Rabul ne ejtsen bennünket semmiféle emberi bölcselkedés, legyen az akár filozófia, akár teológia, akár hagyomány, akár a világ elemeit méregető egzakt tudomány; mert noha minden emberi tiszteletünk ezeké, de emezek mégis csak részleteket értenek meg, és nem az egészet, mert a „teljesség” csakis Krisztusban adatik: az Isten teljessége. Mi itt csak törékeny részleteket élünk meg, mert tele vagyunk tévesztésekkel, csúsztatásokkal, adósággal és a halál folytonos fenyegetésével (12). Olyan ez az állapot, mint amikor a szépen virágzó domboldal tetejéről legurítok egy gerendát, és az végigszántja, összetöri az ezernyi szépséget. Jézus Krisztus visszatartotta ezt a gerendát. Ez a gerenda Őt törte össze, hogy mi élhessünk, virágozhassunk, megtapasztalhassuk az élet teljességét. Ha nincs Krisztus, előbb utóbb gurul a gerenda. Weöres Sándor „Fughetta” című verse énekel erről: „… piros csörgők tündökölnek, kék tojások énekelnek, tarka csigaszarvak lengenek… egy gerenda legurul… piros csörgők összetörnek, kék tojások szétfreccsennek, tarka csigaszarvak tűnnek.” Benne, Krisztusban jutunk el az élet teljességére, aki elhordozta a gerendát (14), visszatartotta a végső pusztítást, érettünk!

Bírák 16

220. dicséret

A keresztyén megismerés forrása: Isten kijelentésének Krisztusban adott gazdagsága. Rajta kívül nem létezik bölcsesség (3). Isten mindent elmondott magáról Krisztusban, amit nekünk Róla tudni lehet. Ez a kijelentés a záloga önmagunk, mások és jövőnk ismeretének. Ez a kijelentés azonban nem gőgre, hanem alázatra indít. Egyrészt azért, mert kegyelmi állapot, ha meghallottuk az üzenetet. Másrészt pedig azért, mert Isten, a krisztusi kijelentés ellenére is megmaradt titoknak (2), így ismeretünk soha nem teljes, mindig töredékes. A keresztyénség azonban nem csak az élő Isten ismerete, hanem bizonyosság, vagyis az élő Isten megváltó szeretetére való ráhagyatkozás. E kettő együtteseként beszél az apostol arról, amelynek nyomán szívünk felbátorodik (2). Bizony nagy szükségünk van arra, hogy szívünk felbátorodjon. Csak Őbenne „dobban a szív” a halálon túl is. Egyébként nyugodtan add fel; Krisztuson kívül nincs semmi esély, csak idő kérdése, hogy erre rádöbbenj!

Bírák 15

237. dicséret

Az Isten gyermeke szolgálatra elhívott ember. - Ez a szolgálat nem végezhető el gyötrelmek nélkül, de ezek a szenvedések a mi javunkat, sokak javát, és az egyház épülését szolgálják. Ezért örömmel felvállalt szenvedésekről van szó. Nem jó szenvedni, de ezek a gyötrelmek kikerülhetetlenek. Egy szolgatársam mondta: mindig erőt ad ez az Ige, amikor úgy érzem, hogy „egyházmérgezésem” van (24). - Ez a szolgálat abból a megbízatásunkból fakad, hogy feltárjuk Isten megismert Igéjét mások előtt. Minden tevékenységünk civil klubbá silányít bennünket, ha az nem az Isten Igéjét szolgálja (25). - Ez a szolgálat az eredményességre való minden törekvés és ügyeskedés nélkül valósulhat meg, mert csak az Úrnak van hatalma megnyitni az életeket az evangélium előtt (26-29). 

Isten alkalmassá tett bennünket arra, hogy megismerve Őt, a sötétségből a világosságra jussunk; és az Ő örökségéből részesüljünk. Hálát adhatunk azért, hogy megváltott emberek vagyunk (12-13). Mi jellemző a megváltott emberre? A megváltott ember életében érvényesül Isten akarata (9), amely rendszeres, Igére figyelő, imádkozó kegyességben ragadható meg. Közben az ember végzi mindennapi feladatát, szorgalommal, önátadással, de nem gürcölve; mindenben az Úrra hagyatkozva, és engedve, hogy „történjenek” a dolgok. Isten akarata úgy ragadható meg, hogy kegyességünkből indulunk neki a napnak, mindent megteszünk, és teljesen az Úrra hagyatkozunk. 

Bírák 13

151. dicséret

Az evangélium az igazság beszéde, amihez egy bizonytalan világban, mint biztos „normához”, mindent igazíthatunk. Ennek az igazságnak a tartalma Jézus Krisztus, aki az út, az igazság és az élet (János 14,6), és aki minket is megigazít. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az evangélium egyben az igazságosság beszéde is lenne. Félreértjük Isten Igéjét, ha társadalmi reformmá silányítjuk azt. Isten igazságossága soha nem valamiféle egyenlőséget jelent, elég a talentumok (Máté 25,14-30), vagy a szőlőmunkások példázatára gondolni (Máté 20,1-16), a kegyelmi kiválasztást nem is említem (Efezus 1,4). A krisztusi ember csakis irgalommal fordulhat mindenki felé, főként a kitaszítottak felé, ugyanakkor a krisztusi ember mindig boldog tud lenni abban a keretben, amit ebben a világban kapott az Úrtól. Ma ezt a keretet nem akarjuk belátni, mindenki mindenné lehet elvileg, és irigykedve, törtetve halálra tapossuk egymást. Az örök élet hite sokat segíthetne, hogy „egy talentumosan” is boldog légy, azt ne ásd el, de ne is irigykedj arra, aki ötöt kapott, mert van annak elég baja, hiszen tíz talentum kéretik rajta számon. 

Bírák 12

12. zsoltár

 Testileg dicsekedni nemcsak „körülmetélten” lehet, hanem megannyi ó-emberi indulattal, szépséggel, tehetséggel, erővel, törvénnyel, a magunk másikra erőltetett igazával, kegyességgel, teológiával. Mi azonban nem dicsekedhetünk testileg, csak Jézus Krisztussal, aki által megfeszítetett számunkra mindaz, ami ebben a világban bevált „módszernek” tűnik (14). Pál, Jézus bélyegét nem úgy viseli a testén (17), ahogy azt a középkori „stigma” értelmezések kimutatták, bár a testi gyötrelmeket is vállalta az apostol az evangéliumért (2Korinthus 11,24). De ennél többről van itt szó: arról, hogy a szolgának osztoznia kell Urának sorsában, miszerint Isten irgalmas szeretetét kell képviselnünk ebben a világban, és Róla védtelenül, az erőszak mellőzésével lehet tanúskodni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell tűrni, és szó nélkül kell hagyni (sőt, ez akár bűn is lehet adott helyzetben); de nem lehet többé ó-emberi módon, „zsigerből” intézkedni. Nem testben dicsekszünk (13), noha még e testben élünk, de Lélekben járunk (5,16).

Igen, ha valakit tetten érnek, az lebukott. Ilyenkor helyzeti előnyben van az, akit még nem értek tetten. Az ilyen „testvér” nagyobb eséllyel lehet „lelki ember”, és helyre igazíthatja szelíden azt, aki lebukott. Az apostol azonban óvatos: legyen alázatos az is, aki még nem bukott le, mert a kísértés mindnyájunkat megszédíthet (1). Nem akartam cinikusan fogalmazni. A szövegösszefüggés arra utal, hogy a másik ember bűneinek terhét alázattal kell hordoznom, miszerint én sem vagyok különb (3), csak amaz embertársamról kiderültek dolgok, rólam meg még nem. Ne fertelmes bűnökre gondoljunk csupán. Segítsem hordozni a másik ember bűneinek terhét, de ne vessem meg érte, hanem szeretettel és Isten erejével segítsem formálódni őt. Ebben a folyamatban a szigornak is fontos helye van! (Példabeszédek 19,18; Jelenések 3,19) Krisztus elhordozta az én bűneimet, amelyek nem kerültek még napvilágra, de eljön majd az idő, amikor minden kiderül (Máté 10,27), és mindenkinek magának kell számot adni az Úr előtt (Róma 14,12), azaz mindenki a maga tévesztéseiben lepleződik le (4-5). Ekkor nem mutathatunk a másikra, csak Krisztusra!

Bírák 11,1-28

7. zsoltár

Lélek szerint járni azt jelenti, hogy testünket és lelkünket, egész valónkat betölti az Isten éltető Lelke (Mikeás 3,8). Az Istentől elszakadt ember teste és lelke Isten rendje és saját boldogsága ellen munkál, önnön és mások életére tör. Érdemes lenne egyenként átgondolni a 19-21. versek bűnkatalógusát. Isten Lelke azonban átgyúr, mint a tésztát a háziasszony. A test és lélek cselekedeteit, szándékait az Isten Lelke tudja átformálni! Az embert csak Isten tudja átgyúrni. Nem csupán megújításról van szó, amely „illúzió”, hiszen továbbra is maradtak „indulatok” bennünk, amíg e testben élünk, de ezek átformálódtak. Isten Lelke átgyúrta azokat, hogy ne szenvedélyesen kiéljük, vagy képmutatóan elfojtsuk azokat, hanem Isten kezébe letéve, az Ő színe előtt „feldolgozzuk” őket. Gyökeres ellentét van az ó ember és az új ember cselekedetei között. De az átformálódás más, mint a megújulás, mert az egyik teológia, elmélet; a másik Krisztus irgalmából megtapasztalható valóság. Csoda, hogy élhetünk Lélek szerint (25). 

Bírák 10

4. zsoltár

Az ember, az Úr kegyelméből elindul a hit útján. Egy darabig jól fut (7), azaz átadja magát a keresztyén élet örömének, és szabadságával önként él az Isten dicsőségére, és a másik ember szolgálatára (13). Aztán könyörtelenül bedarálódunk. A probléma azonban ennél nagyobb, nevezetesen az, hogy minden emberi gyengeség, ami létezik a világon, az megjelenik, mégpedig hatványozottan, a keresztyén életben is. Csak egy apró példa, ha nem én találtam ki valamit, nem állok oda az ügy mellé, sőt akadályozom azt, illetve igyekszem a saját „projektemet” megvalósítani a gyülekezetben; mintegy „örök élet” pótlékként „kimunkálom” magamat, és az általam vezetett csoport érdekeit. Ezt érthetjük szó szerint, de kegyességi csoportokra, igeértésre is vonatkoztathatjuk a fentieket. „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne pusztítsátok egymást!” (15). 

Bírák 9,22-57

52. zsoltár

Szükség van szabályokra, paragrafusokra, törvényekre; mert ezek rendet tartanak körülöttünk. Az élet azonban sokkal bonyolultabb a paragrafusoknál. Nagy baj van, amikor valaki már a paragrafusokra hivatkozik. Ott már minden elveszett. Ha idáig jut egy ügy, az már javíthatatlanul megromlott, ott az emberi indulatok már meg akarják emészteni a másikat, és ehhez legális módot keresnek: ez a törvény. Amíg meg lehet beszélni a történéseket, és egymás között szeretetben keresni a megoldást, addig kegyelem alatt vagyunk (6); ám ha a törvényt hívjuk segítségül, akkor végünk, mert a törvényt szóról szóra meg kell tartani. Könnyen kiderülhet ilyenkor, hogy ezernyi szabálytalanságot követtünk el, már eddig is. A törvény megítél, elítél, börtönbe és halálba juttat. Pál apostol szerint két lehetőség kínálkozik: szabadság Krisztusban, vagy szolgaság a törvény alatt (1). Aki a törvényre bízza magát, annak meg kell tartania a törvényt. Az ilyen ember csak a saját erejére hagyatkozhat, Krisztustól már elszakadt, a kegyelemből pedig kiesett (4), miközben másokat is a törvény alapján lát, elítél, szeretetre pedig képtelen. Pedig Jézus Krisztusban semmi más nem számít, csak a szeretet által munkálkodó hit (6). 

Bírák 9,1-21

36. zsoltár

Bizony alapjaiban más lenne ez a földi élet, ha legalább mi, keresztyének komolyan vennénk az Isten ígéreteit (Lukács 24,25). Számtalan kicsinyesség, ostobaság, primitív és sablonos egyszerűsítés, másokra mutogatás, magunk különbnek tartása, és sok gyermekbetegség távol lenne tőlünk; végre felnőtté érnénk a hitben, és látszódna rajtunk, hogy mi nem a törvény, hanem az ígéret gyermekei vagyunk, nem Hágár, hanem Sára örökösei. „Hágár és Sára, valamint gyermekeik, Izmael és Izsák, a törvény szolgasága, és a Krisztusban kapott szabadság példája; azaz a két szövetség különbözősége. Ahogy Sára, reménytelen meddősége ellenére szülte világra Izsákot, az ígéret gyermekét, úgy születik meg az emberi reménytelenség ellenére minden igazi istenfiúság az emberi életben… Ahogy valamikor Izsáknak, az igazi örökösnek szenvednie kellett a rabszolgaságra született féltestvérétől, úgy áskálódik mindig az igazi istenfiúság ellen a törvényeskedés szolgai szelleme.” (Victor János) 

Bírák 8,24-35

152. dicséret

A boldogság Isten ajándékainak összessége. „A boldog Isten evangéliuma” boldogságot ajándékoz (1Timóteus 1,11). Az üdvösség a boldogság maximuma: Isten és ember kapcsolata rendeződött a Krisztusban. Pál csak átutazni akart Galácián, de súlyosan megbetegedett. Testi erőtlenségében hirdette közöttük az evangéliumot (13). Akik pedig hallgatták, megszerették Krisztust, és megszerették Pált (14). Olyannyira ragaszkodtak az apostolhoz, hogy a szemüket is kivájták volna, csak hogy az apostol meggyógyuljon (15). Ebből a versből következtetnek a bibliatudósok arra, hogy Pálnak valamiféle szembetegsége lehetett; az a bizonyos tövis (2Korinthus 12,7). Aztán amikor Pál továbbmehetett, hamis atyafiak becsmérelték Pált (17): valóban Isten embere ő, apostol, hiszen beteg volt, láttátok? A Galaták pedig helyt adtak eme vádak ostromának, és a bizalom megrendült. Ezért kérdezi Pál: hova lett a ti boldogságotok, szeretetetek, igaz összetartozásunk? (15) A kérdés akkor emelkedik igei magasságokba, ha feltesszük ezt a kérdést az Istennel való kapcsolatunk tekintetében is: hol adtunk helyt idegen erők ostromának, hova tűnt az üdvösség boldogsága, az első szeretet? (Jelenések 2,4)

Bírák 8,1-23

99. zsoltár

Kicsoda kedves az Istennek? Mit kell betartani ahhoz, hogy megállhassunk Őelőtte? Ez kulcskérdés! Pál aggódik, hogy hiába fáradt sokakért, mert nem kegyelem alatt élnek, hanem Isten nélkül, saját bűneik igájában; vagy Istennel, saját maguk gyártotta „vallásuk” foglyaként. De Pál azokat is félti, akik „annyira megtértek” igehirdetésére, hogy az Igét attól kezdve, mint használati utasítást értelmezik, és folyamatosan vizslatják a maguk és mások életét. Ez a törvény igája. Mindegyik szánalmas állapot. A kegyelem alatt élő ember számára nem teljesítmény az Isten tökéletes törvényének útja, hanem ajándék.

Bírák 7

393. dicséret

Szolgaság, gyámság, fiúság: ezzel a három kifejezéssel összefoglalhatjuk a mai igerészt. - Nemcsak a bűn szolgája gyáva rab (467. dicséret), hanem a törvény szolgája is, mert a büntetés és jutalmazás szabályaihoz igazodva retteg és buzgólkodik (3). - Isten kiválasztott gyermekei számára ez a szolgai állapot csakis időleges lehet, mint amikor az örökös még nem nőtt fel, és gyámsága alatt van kellő ideig (1-2). - De amikor, nemcsak az üdvtörténetben, hanem a mi életünkben is eljött az idő teljessége, és bennünk is megszületett a megváltó Fiú, akkor felnőttünk, Isten Fiaivá lettünk; megszabadultunk (4-5). Ez a szabadság nyitottság mindenek megvizsgálására; ugyanakkor hálás szabadság arra, hogy „nemet” mondjon mindenre, ami nem kedves Isten tökéletes akaratának. Ez egy boldog állapot. Amennyiben még nem vagyunk Isten szabad gyermekei (6), akkor jobb, ha a törvény igája alatt roskadozva, a félelem és buzgalom vezet bennünket, mint hogy elvesszünk. A szolgaság és a gyámság, még mindig jobb, mint a kárhozat. Az Isten gyermekeinek szabadsága áldott, de felelősségteljes állapot. Valóban könnyebb és biztosabb a törvény védelme alatt megtelepedni, és onnan szigorúan kikiabálni. Isten azonban nem kiskorú szolgaságot és gyámságot, hanem nagykorú istenfiúságot készített övéinek, a Krisztusban. 

Műtéttel próbálják eltávolítani a rákos beteg testéből a tumort. Gyakran azonban a feltáráskor derül ki, hogy nagyobb a baj, mint ahogy azt az előzetes vizsgálatok jelezték. Ekkor nem tehetnek mást, mint közlik a hozzátartozókkal a szomorú tényt. Isten törvénye is, csak feltárja a bajt, jelezve a betegséget, a halálos tumorokat az ember életében; de nem tud gyógyulást, megoldást adni. Isten törvénye, Isten rendjének, eredeti szándékának evilági kifejeződése, az élet és „egész-ség” normája. Ehhez képest világossá válik halálos betegségünk; nem tudjuk betölteni Isten akaratát; nem tudunk úgy élni, ahogy a törvényt Jézus Krisztus értelmezte és elénk élte a szeretet nagy parancsolatában. A törvény túlmutat önmagán, Jézus Krisztusra. „Isten törvénye Jézus Krisztusra vezérlő mester”. Aki tudja, hogy halálos beteg, az csak az egyetlen gyógyítóhoz, az áldott orvoshoz, Krisztushoz menekülhet. Őbenne azonban „örökségünk” van, örök életünk! Kell ennél tökéletesebb gyógyulás? Fontos: eljutni Krisztusig, megtérésben, mindennapokban, döntésekben, viszonyulásokban, szolgálatban, igehirdetésben. Krisztus nélkül dió vagyunk, bél nélkül.

Bírák 6,1-24

380. dicséret

Isten ígéretet tett Ábrahámnak, hogy utóda által (1Mózes 22,18) a föld minden nemzetsége részesül az Isten megváltásából. Pál kiemeli, hogy az Ábrahámnak tett isteni ígéret nem utódokat említ, hanem utódot, ami egyértelműen Krisztusra utal (16-17). Ezt az ígéretet mindjárt Ábrahám elhívásakor tette az Isten (1Mózes 12,3; 1Mózes 22,18). Isten tehát a kegyelem Istene, amit a később adott törvény csak megerősített, mert átkozott voltunkra mutat rá, tökéletlenségünkre; nem tudjuk ugyanis megtartani azt (10-13). A törvény odakerget a kegyelem forrásához, Krisztushoz, az ígéretek beteljesedéséhez. Ez a világ a törvény, a betű uralma alatt áll. Ez egy krisztustalan világ. Isten őrizzen meg bennünket bármi evilági nagy bajtól, mert a törvény markába kerülve nem számíthatunk semmilyen irgalomra. De jó tudni, hogy a világ Uránál ez kezdettől fogva másként van.

Bírák 5

97. zsoltár

Isten igaznak tart bennünket, mert Jézus Krisztuson keresztül tekint ránk. Ez a megigazulás (16). Olyan ez, mint amikor a kristálytiszta víztükrön keresztül makulátlannak tűnik a meder alja is, bár ha felkeverjük, kiderül, hogy nagyon is zavaros. Isten Krisztus kristálytiszta tükrén keresztül tekint életünk medrének legaljára is. Ez Isten krisztusi tekintete. A törvény Isten akaratának e világban megfogalmazott dokumentuma. Isten valódi akarata azonban ennél sokkal több. Ezt mutatta meg Krisztusban. Ahogy a kristálytiszta víztükör nem foglalható paragrafusokba, úgy az Isten kegyelme sem. Isten akaratát azonban e világban meg kell fogalmazni, ahogy a hajó irányt hasít a vízen. De a vízen irányt hasító hajót is a kristálytiszta víz hordozza (16). Ez a kegyelem és törvény viszonya. Tisztaságunk tehát nem érdem, hanem Isten ajándéka. Ez a kegyelem azonban nem olcsó kegyelem, vagyis nem szabadít fel a bűnre. Krisztus ugyanis nem szolgája a bűnnek (17). Aki elfogadta Krisztus „kristálytiszta tenger kegyelmét”, az „elnyugszik”, az nem kavarja fel többé a meder már lehiggadt és megtisztult mélységeit, illetve tartja az élet vizén kijelölt krisztusi irányt, el egészen a túlpartig.

Bírák 4

3. zsoltár

Nagy áldás, ha az Úr, Igéjén keresztül felragyogtatja előttünk az evangélium igazságát (14). Ezt hirdetni, és élni, minden helyzetben, keresztyén küldetésünk lényege, ami hitvalló bátorságot igényel. Péter (Kéfás) is eljutott már arra a felismerésre, hogy a nem zsidókból lett keresztyének számára szükségtelen előírni az ószövetségi rituális törvényt. Ezért asztalközösséget vállalt ezekkel is, kifejezve, hogy Krisztus evangéliuma mindenkié (12). Amikor azonban a jeruzsálemi zsidókeresztyén gyülekezet vezetői ezt meglátták, Péter visszahúzódott, mert félt a zsidó származású testvérektől (12). Mindig vannak a „csoportban” hangadó emberek, akiktől félnek a többiek, ezek a „tekintélyek” aztán irányítanak. A hit és a teológia terén különösképpen így van ez. Ha az Úr, Igéje és Lelke által eljuttatott bennünket egy evangéliumi igazságra (14), akkor azt fel kell vállalni minden körülmények között, a nagy tekintélyek előtt is. Nem szabad félni. Péter félt, és feladta az Úrtól nyert evangéliumi igazságot, képmutatóan viselkedett, otthagyta Isten tágas szeretete által felölelt testvéreit.

Bírák 3

138. zsoltár

Pál előtt egyedüli tekintély a Krisztusban kijelentett evangélium. Senkit nem tart az evangélium fölötti tekintélynek (6). Az evangélium igazságából és az evangélium által ajándékozott szabadságából nem enged egy jottányit sem (5). Pál „határozottsága” az Úrtól való volt egy meghatározó üdvtörténeti helyzetben. Ez a határozottság azonban bennünket alázatra indít. Azóta ugyanis eltelt kétezer év, és sok tekintéllyel ajándékozott meg bennünket az Úr! Bonhoeffer figyelmeztet, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik az Írást helyesen értik, mert Isten Igéje évszázadokon át vezetett és vigasztalt sokakat és sokféléket. Ahol nem tisztelik a méltó, Istennek is kedves tekintélyeket, ott minden szétesik. Korunkat fenyegeti ez a veszély. Több alázat és több hitvalló bátorság kellene. 

Az evangélium abban különbözik minden más tanítástól, hogy nem az ember kedvére szól, hanem az ember érdekében és üdvösségére szólal meg abban az Úr! Pál a saját múltját hozza igazolásként. Ő korábban üldözte Krisztus híveit. Magától soha nem lett volna Krisztus apostola (13-14). Isten azonban rendelkezett felőle, és ez a titkos végzés, ott a damaszkuszi úton nyilvánvalóvá lett. Krisztus ellenségéből lett az Ő apostola. Ez az evangélium logikája. Ellenállhatatlan kegyelem. Az evangélium nem emberektől származik (15-16). 

Az evangélium: szabadítás. Vitathatatlan, hogy ez a világ gonosz. Mindnyájunk élete tele van tévesztéssel. A bűn nem csupán az ember „magánügye”, hanem beleivódott a világ „működésébe”, struktúráiba, minden összekacsintáson és sugdolódzáson át el egészen a legsúlyosabb korrupcióig. A bűn ott van az egyes emberben, de fölébe is nőtt az egyes embernek. Nincs, aki tiszta maradhatna ebben a világban. A makulátlanság illúzió, mítosz és képmutatás. Olyan ez, mint a földrengés utáni szökőár, mindenkit elragad, elsodor kíméletlenül. A legutóbbi ilyen Japán földrengést követő szökőár képeit légi-felvételeken tették közzé. Döbbenetes filmkockák voltak azok. Nem volt esély a menekülésre. Legfeljebb egy esetben, ha „felülről” a helikopter időben odaért, és „lenyúlt” a még vergődőkért. Ez az evangélium. Kiveszi az Úr az övéit, a kellő pillanatban. 

Bírák 1,1-15

68. zsoltár

Jeruzsálem feldúlása Isten ítélete, mert népe nem bízott Őbenne. Az ítélet azonban itt Isten népének megmaradását szolgálja, ahogy a hideg a jégét. Erről a kegyelemről olvasunk a Királyok második könyvének végén, amikor az új babilóniai király megkegyelmezett a júdai királynak. A történelem során megtapasztalt ítélet is hitre hív, hogy végleg el ne vesszünk. Egy képpel és gondolatsorral szemléltetem az üzenetet. - Úgy kell nekünk az Úrra hagyatkozni, ahogy a jég, az alatta lévő vízre, amiből lett, és ahová visszatér. - A hideg pedig szükséges, hogy fel ne olvadjunk. Ezt a hideget biztosítja a mindennapok ügymenete és sokféle próbatétele. - De eljön majd az olvadás Úrtól rendelt ideje is. Akkor azonban tudjuk, hová megyünk. Ott már nem kell jegesnek lenni. Itt azonban kegyelmi állapot a "hideg". Életben tart. - Jézus Krisztus megváltásának lényege éppen ezért nem társadalmi reform, mert kell a hideg. A megváltás ennél több, a hit bárány-gyapja, hogy bírjuk a hideget, és ráhagyatkozzunk az Úrra, az élet vizére, az olvadásig. - Az Ő Igéje közelében azonban itt is olvad a jég.

Lukács 24,50-53

359. dicséret

Az ítéletes idők egyik jele, hogy istentelenné és megosztottá lesz a világ, a hívő ember pedig észre sem veszi, hogy belekeveredik ezekbe a folyamatokba, és választani kényszerül, pedig csak romlott árut kínálnak a piacon. Az utolsó júdai királyokról szóló beszámoló is ezt tükrözi. Itt nincs hit, Istenre való ráhagyatkozás, helyette világi nagyhatalmakban való bizalomról olvasunk, majd mindegyikben való csalódásról, sőt tőlük való szenvedésről: ezt tapasztalja meg Isten népe a most elkezdődő Babilóniai fogságban. Urunk, adj hitet. Ne engedd, hogy mindenféle szélnek játékai legyünk. Csak az Igét megelevenítő Szentlelked szelének legyünk kitéve. Az Istenre való ráhagyatkozás hiányzik Júda utolsó királyaiból. Pedig ez a hit. Helyette belegabalyodnak Istent nem ismerő hatalmak ügyeibe. 

Lukács 24,36-49

348. dicséret

Egy neves ember nyilatkozott második szívműtétjéről, a halál érintéséről, a testi szenvedésekről, és arról, hogy milyen közel vitte ez az „élmény” őt Istenhez. Meghatottan hallgatom. Mégis, hiányérzetem van. A gyógyulás útjára lépett embertársunk szinte kimondja, hitre jutott, és ez jó! De mégis, milyen hitre? Mi ennek a hitnek a forrása, ő maga, az ő érzelmei, Istennel való személyes kapcsolata, ki tudja milyen belső utak által? A nyilatkozatban nincs szó Igéről, kijelentésről, Szentírásról, „csak” valamiféle hitről. A mai Ige, ezzel ellentétben hangsúlyozza, hogy Isten nem bennünk van, hanem kívülről érkezik meg hozzánk, konkrétan beleszól az életünkbe. Nem mi állapítjuk meg a paramétereket, a hit szempontjait, hanem Ő, aki mindent jobban tud. Az élő hit éppen ennek elfogadása. Az Ige megszólal, és meghallani, elfogadni, hozzá igazodni, rá hagyatkozni; ez a hit.

Lukács 24,28-35

511. dicséret

Korunk felszámolja a hagyományos örökséget, és minden területen újat akar, olyat, amilyet eddig még nem láttak és hallottak, ami egészen szokatlan, és ebben az ingerdús világban is felkapjuk rá a fejünket. Nem kell a régi, új kell! Nem mentes ettől a törekvéstől az egyház sem. A hagyományos örökség felszámolásával azonban önmagunkat számoljuk fel. Egy rabbi mondta: egyetlen feladatuk, hogy továbbadják fiaiknak, amit kaptak az Úrtól, ezáltal egy változó világban biztosítsák számukra is a megmaradást és a jövőt. Megőrizni mindazt, amit az Úr ránk bízott: ez küldetés. Aki pedig feladja az Úrtól kapott örökségét, az megsemmisül. Júda megmaradását abban látta az Úr, hogy újra felfedezteti velük az örökségüket, és abban megerősíti őket. Jósiás megtalálta a törvénykönyvet, meghallotta annak Igéit, megértette annak üzenetét, magára és a népre nézve. Nem kell új; a régit, pontosabban az Úrtól való eredetit kell új szívvel felfedezni! Minden „új” legyen gyanús. A liberalizmus a szabadság ígéretével minden biztosat, hagyományosat szétzúz, elvesz, és utána azt tesz velünk, amit akar. Ne engedjük!