Testileg dicsekedni nemcsak „körülmetélten” lehet, hanem megannyi ó-emberi indulattal, szépséggel, tehetséggel, erővel, törvénnyel, a magunk másikra erőltetett igazával, kegyességgel, teológiával. Mi azonban nem dicsekedhetünk testileg, csak Jézus Krisztussal, aki által megfeszítetett számunkra mindaz, ami ebben a világban bevált „módszernek” tűnik (14). Pál, Jézus bélyegét nem úgy viseli a testén (17), ahogy azt a középkori „stigma” értelmezések kimutatták, bár a testi gyötrelmeket is vállalta az apostol az evangéliumért (2Korinthus 11,24). De ennél többről van itt szó: arról, hogy a szolgának osztoznia kell Urának sorsában, miszerint Isten irgalmas szeretetét kell képviselnünk ebben a világban, és Róla védtelenül, az erőszak mellőzésével lehet tanúskodni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell tűrni, és szó nélkül kell hagyni (sőt, ez akár bűn is lehet adott helyzetben); de nem lehet többé ó-emberi módon, „zsigerből” intézkedni. Nem testben dicsekszünk (13), noha még e testben élünk, de Lélekben járunk (5,16).