Más hallani és más meghallani valamit, és megint más megtapasztalni annak igazságát. Amíg csak halljuk az Igét, csupán hanghullámok érzékelése történik a fülünk érzékeny munkája által. Esélyünk sincs az élő Isten szeretetéhez közeledni, ha erről egyáltalán nem hallunk, miközben minden mást válogatás nélkül közvetítenek felénk. Hallani azonban nem elég, meg kell hallani az üzenetet. Ennek jele az, hogy gondolkodunk a hallottakon, elvisszük magunkkal Isten szavát, és azt továbbgondoljuk a saját életünkre és mindennapjainkra nézve. Ennek során rádöbbenünk, hogy az Úr kegyelméből élünk, és életünk megannyi eseménye azt igazolja, hogy sasszárnyon hordoz az Úr.
1 Sámuel 2,1-26
105. zsoltár

 

A vasárnapi istentisztelet után egy budapesti fiatalember megkérdezte, hogy nálunk reformátusoknál miért csak a betegség és a szenvedés Isten erejével való elhordozása kap hangsúlyt, és miért nem szólunk ugyanígy a gyógyulás Isten hatalma általi lehetőségéről, amire szintén számos bibliai Ige bíztat bennünket? Többek között a mai Ige is: „A hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt…” (15). Valóban mindkettő egyformán fontos, hiszen az Úr ma is hatalmas, gyógyító Úr; megszabadíthat, vagy ad erőt a szenvedés elhordozásához, akarat szerint. Fogadjuk el az Ő akaratát, de sokkal bátrabban merjünk kérni Tőle gyógyulást, konkrét nyomorúságból való szabadítást; mert sokkal kevesebbet várunk az Úrtól, mint amit Ő adni akarna nekünk, és nem kapjuk, mert nem kérjük, vagy nem hittel kérjük azt (Jakab 4,3).
1 Sámuel 1
511. dicséret

Elgondolkodtató, amikor híreket kapunk igen gazdag sztárok haláláról, akiknek mindenük megvolt, és mégis nyugtatókon éltek. A mindennapi életünket biztosító magántulajdon jogos igény. A vagyon azonban démoni hatalom, amennyiben attól várjuk életünk problémáinak megoldását; és annak megszerzése, megtartása és gyarapítása életünk utolsó percéig (3) teljesen leköt bennünket. A vagyon lehet ráadás, áldás; de soha nem lehet öncél. Ugyanakkor mindig ott a veszély, hogy észre sem vesszük, hogy azzá lett. A vagyon elfelejteti velünk, hogy mindenünk Istené, és arra kaptuk, hogy használjunk vele másoknak. A vagyon önzővé tesz mások szükségeivel szemben (4).  Akinek a pénztárcája is megtért, az valóban megtapasztalta a Krisztus gazdagságát.
2 Mózes 40
145. zsoltár

Ezékiel próféta könyvének 16. fejezete szól egy lelencgyermekről, akit kitettek és a sorsára hagytak, de egy irgalmas valaki (az Úr) lehajolt hozzá, lemosdatta, magához vette, és azt mondta neki: „a véredben élj”. Ez történt Krisztusban. Ez a megváltás. Minden cselekvés krisztusi forrása ez. Krisztus véréért megtartattunk, de ettől kezdve nekünk is „vérig” kell élnünk, felvállalva a „belehalást” a jóba. Ettől kezdve nem élhetünk „csak félig”. Oda kell adnunk magunkat teljesen a másiknak. Nem következhet más abból a tényből, hogy Isten Krisztusban teljesen mellénk állt, elhagyatottak mellé. A „jó” tartalma ettől kezdve nem (etikai) kérdés többé.
2 Mózes 39
390. dicséret

Ne feledjük, hogy Jakab a hívő gyülekezethez szól. Itt nem az istentelen világtól való elfordulásról van szó. Isten egyszülött Fiát adta a világért, és a világba küldte az övéit. A hívő ember a világban Krisztussal találkozik. Ezért a hívő embernek nem a szívén kívüli, hanem a szívén belüli világgal kell felvenni a harcot, mert ugyanazok a gerjedelmek (önző kívánságok) dúlnak benne, amelyeket a világban sátáninak tart. Minden körülöttünk lévő kínért felelősek vagyunk, mert a bennünk dúló önzések kihatnak rajtunk túlra (1-2). Közelebb, közelebb Uram Hozzád (8)! Sőt, nem elég közel lenni az Úrhoz, miközben mások messze vannak Tőle, hanem Benne kell lenni. Nem messze, vagy közel, hanem Benne; Krisztusban!!!
2 Mózes 38
88. zsoltár

Bele sem gondolunk, hogy a médiának mekkora hatása van: kultúrát épít és közvetít, mégpedig egy könyörtelen kultúrát. A televízióban kérdező riporterek, műsorvezetők tájékozott tudása, keménysége, határozottsága lenyűgöz, és ugyanakkor elkeserít. Ők mindent tudnak, sikeresek, egészségesek, céltudatosak. Itt nincs helye semmi bizonytalanságnak, gyengeségnek, udvariasságnak, előzékenységnek. Milliók figyelik őket minden este, és ennek nyomán az élet is ilyenné formálódik. Mindig azt éreztem, hogy minden tehetségük ellenére valami életellenes árad belőlük. Igénk konkrétan megnevezi a diagnózist: ez a bölcsesség „földi, testi, ördögi” (15). A felülről való bölcsességgel megáldott emberre ezzel szemben a  szelídség jellemző (13). A szelídség nem gyengeség, hanem éppen ellenkezőleg, az erő gyöngédsége. A szelídséghez erő kell, biztonság, nyugalom; azaz Krisztus. Aki Neki engedett (átadva az életét), annak nem erőfeszítés többé a másik embernek is engedni. A krisztusi „engedékenység” a szelídség egyik gyakorlati megnyilvánulása a békességszerzés, méltányosság, és irgalmasság (17) mellett. Aki tud (el)engedni, az a többszörösét kapja vissza az Úrtól.
2 Mózes 37
508. dicséret

 

Akár így is fordíthatjuk ezt a sort: Testvéreim, nem mehet ez így tovább!!! A kesztyű egy élettelen rongydarab önmagában. Arra vár, hogy egy kéz megelevenítse. Ilyen a mi életünk is. Krisztusra vár, hogy éljen. Jézus Krisztus kézbe veszi a hívő ember életét, és elkezd cselekedni benne és általa. Ez a hit és a cselekedetek kapcsolatának lényege. Joó Sándor hasonlata tökéletes: nem a hőmérő csinálja a hőfokot, de méri azt. Nem a cselekedetek szerzik nekünk az üdvösséget, de jelzik annak valóságát. Nem azért teszek jót, hogy üdvözüljek, hanem azért, mert üdvözültem. Az élő hit egyik jele a beszéd, legyen az igehirdetés, vagy csupán egy köszönés. Elég megszólalni, és az árulkodik a hitünkről. Hit nélkül szólni felelőtlen rombolás, akár gyilkosság is lehet. Hittel szólni pedig a legnagyobb felelősség (1), mert egyszerre áldani az Istent, és átkozni a másik embert összeegyeztethetetlen (9). Pedig hányszor történik éppen ez, hogy „az úrvacsorai bor ízével a számban összeveszek valakivel” (Joó Sándor).
2 Mózes 36
106. zsoltár

 

Mozart egyik zongoraversenyét hallgattam ma (C-dur, K.246). Előíz ez a mennyei világ kifejezhetetlen gazdagságából. A nappalinkban ott áll egy hangverseny-zongora. Évek óta hozzá sem értünk. Pedig benne rejtőzik ennek a zongoraversenynek is minden hangja, és mégsem szólal meg rajta, mert hiányzik az áldott kéz, aki képes előhívni belőle. Az igaz hit mindig a Krisztusba vetett hit, mely által az élő, feltámadott Úr leül életünk „zongorájához”, és megszólaltatja elnémult és lehangolt lényünket a mennyei világ hangján. Jakab nem a cselekedetekről beszél, hanem az igaz hitről, amelynek következménye, hogy Jézus Krisztus elkezd gondolkodni, szólni, és cselekedni bennünk és általunk. Ő a hit cselekvője! Ahol nincsenek szeretet-cselekedetek, ott halott a hit, azaz valójában nincs hit, nincs jelen a feltámadott Úr! Ma pedig az egyetlen missziói eszköz a hiteles élet!
2 Mózes 35
9. zsoltár

Öcsém mesélte a minap: „Lent sétáltunk a családdal a parton. Messziről látom, hogy egy rokkant kocsis ember közeledik felénk. Odaszóltam a feleségemnek, hogy most le leszünk lejmolva. Amikor egymás mellé értünk, az illető udvariasan köszönt, és továbbment. Elgondolkoztam az emberekről alkotott előítéleteimen”. Valóban döbbenetes, hogy az egyes emberekhez való viszonyulásunkat mennyi külső tényező befolyásolja: származás, anyagi helyzet, pozíció, társadalmi rang, megjelenés. Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a vékony szépségideált valló (anorexiás) kultúránkban a pénztáros kisasszony és a közjegyző is kedvesebb a vékony, mint a kövér ügyféllel. Igénk éppen erre figyelmeztet: Ne legyetek személyválogatók, mert nem személyválogató az Isten (Apostolok Cselekedetei 10,34). Persze a gyakorlatban mindez mégis bonyolultabb, mert miután néhány kéregető már kirabolt, könyörtelenül zárom a kaput, és rendkívül óvatos (személyválogató) vagyok velük.
2 Mózes 34
150. zsoltár

Tele vagyunk önmagunkkal. Mindenki ontja a másikra önmagát. Erre modern korunk kommunikációs eszközei ezernyi lehetőséget kínálnak. Barth Károly hangsúlyozza az „Ember és embertárs” c. művében, hogy legtöbb szavunk üres és barbár szó, mert beszélünk anélkül, hogy megszólítanánk a másikat, és igazából kíváncsiak lennénk a másikra: így csak elbeszélünk egymás feje felett. Ebben a tendenciában bántó agresszivitás tapasztalható, mert önző módon rátelepszek magammal a másikra, és megfojtom a másikat. Ez történhet céges érdekből ugyanúgy, mint kegyes szeretetből, amely pontosan és könyörtelenül meghatározza, hogy mit és hogyan kell hinni. Igénk másra buzdít. Először figyelj az Úrra, hogy figyelhess a másikra, és csak a kellő időben és szeretettel szólj! Akkor se önmagadból, hanem az „Úrból”.
2 Mózes 33
126. zsoltár

Megfogadtam: ma böjtölök, hogy a testi salakanyagokkal együtt a lelkiektől is megszabadulhassak. A zaklatott nap utáni pompás vacsora látványa azonban legyőzött. Nehéz megfogalmazni azt a nyomorult szomorúságot, amit ilyenkor érez az ember. Tudjuk, hogy ennél sokkal komolyabb kísértésekről szól az Ige. Isten akarata tökéletes, teljes, egyedül jó és bölcs akarat, ezért az ember számára csak egyetlen jó döntés lehetséges: feltétlen engedelmességgel igent mondani az Ő akaratára, és nemet mondani arra, amitől Ő óv. Ráadásként meg fogom tapasztalni, hogy Istennek volt igaza, és sok nyomorúságtól mentett meg, hogy boldogságomat munkálja. Nincs annál nagyobb öröm, mint a kísértés feletti győzelem, mert ez az élet útja: tisztaságomat, testi lelki egészségemet, üdvösségemet viszi véghez így az Úr!
2 Mózes 32,15-35
79. zsoltár

Luther énekének (Erős vár a mi Istenünk) egyik versszaka felsorolja a különböző kísértéseket: hírnév, nő család, jószág, test, világ (József Attila fordítása). Felgyorsult világunk kísértések tucatjával bombáz bennünket nap mint nap. Nagy szükségünk van a kételkedés nélküli hittel kért isteni bölcsességre (5-6), hogy a hétköznapok sűrűjében különbséget tudjunk tenni igaz és hamis között, és valóban az Isten akaratához igazíthassuk életünket. A kísértésben előbb – utóbb könyörtelenül elbukunk, ha nem mozgósítjuk a Krisztusban rendelkezésre álló erőket, ahogy ezt Pál tette: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálra ítélt testből” (Róma 7,24). Az állhatatosság csakis az Ő ajándéka. Ez nem tartós állapot, hanem naponta imatéma, és megharcolandó feladat. Soha nem vagyunk készen, ezért soha nem lehetünk elbizakodottak; de ha hittel kérjük, megtapasztaljuk, hogy Ő ad állhatatosságot. Éppen ezért segítsünk felállni azoknak, akik elbuktak.
2 Mózes 32,1-14
74. zsoltár

 

Az Úr eljövetele bizonyos. Akkor ez a világ elmúlik, hogy helyet adjon az újnak (3,10-13). Az új világ javaiban (igazságában) részesülni maga a boldogság. Erre az új világra tekintve azonban a földi világ is értékessé és boldoggá lesz, mert az ember krisztusi távlatokban éli meg földi létét is. Ezért Isten Lelke képessé tesz, hogy tiszták és feddhetetlenek maradjunk. Az Isten előtti tisztaság az emberek felé békességben mutatkozik meg. Aki megbékélt az Úrral, az sem szívében, sem a másik emberrel való viszonyában nem lehet békétlen. Ha folyamatosan zaklatott vagyok, vagy állandóan harcban állok a másikkal, akkor ez annak a jele, hogy még harcban állok Istennel is.
2 Mózes 31
147. zsoltár

Az első keresztyének félve kérdezték: miért nem jön vissza Jézus? Miért késik? A hívőket kétség marcangolta, a hitetlenek pedig kíméletlenül gúnyolódtak: hiába vártok, hiába hisztek! Péter apostol második levele féltő szeretetből született, bíztatva a Kisázsiai keresztyéneket, hogy ne veszítsék el hitüket, ha reménységük nem is valósul meg azonnal. Az Úr nem késik, hanem az általa megjelölt időben érkezik, amit csak Ő tud egyedül. Az Úr előtt egyébként is egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap (8). Ha azt érzitek, hogy késik az Úr, ezzel célja van, mert szeret bennünket, és türelemmel várja, hogy megtérjünk hozzá. Mindettől függetlenül a könyörgés mindenkor időszerű, amely a Szentírás végén is felfakad a szívből „Jövel, Uram Jézus!” (Jelenések 22, 20).
2 Mózes 30
141. zsoltár

A gonoszság tudatos ellenállás Isten lelkének. A gonosz ember Isten akarata ellen szegül, haszonlesően önmagának él, a másikat pedig folyamatosan bántja. A mai Ige leírja a gonoszság jellemzőit, a gonoszokra váró ítéletet, és ezzel a gonoszságból megtérésre hív. A gonoszok testi vágyaknak hódolnak: mulatozók, szemük paráznasággal van tele, cselekedeteiket kapzsiság vezérli; mindebben önfejűek és vakmerőek, egész életvitelükben pedig istenkáromlók (10-14). A gonoszság bére a sötétség homálya (17). Az Úr az istenfélőket kiszabadítja a megpróbáltatásokból (9), a gonoszokon pedig állandósul az istentelenség állapota, amit választottak. Ez a kárhozat. Az igaz ember Krisztus kegyelméből igaz, s nem az érdemeiért, de ez a kegyelem elkezd munkálni benne, és egyre inkább megtisztítja életét.
2 Mózes 29
65. zsoltár

Egy sárgult, gyűrött családi fotó került a kezembe, és emlékek sorozatát idézte fel bennem. Amikor a múltra emlékezünk „édesen – kesernyés” érzés tölti el szívünket. Egyrészt a történések megszépülnek az idő haladtával, másrészt a letűnt napok emlékeztetnek bennünket az elmúlásra. Krisztusra emlékezni azonban más! Ekkor a múlt megelevenedik, nem elveszett többé, hanem a jelen része, amely a jövőben kiteljesedik. „El ne feledkezz arról, hogy Jézus Krisztus…feltámadott a halálból!” (2Timótheus 2,8). Ez a legszentebb emlékezés, amely valódi élet-örömmel tölt el. Krisztusra azonban nem elég csupán emlékezni, Vele személyes kapcsolatban kell lenni. A keresztyén szolgálat lényege, hogy a feltámadott Krisztusra emlékeztessünk másokat. Ezt azonban csak úgy tudjuk hitelesen megtenni, ha mi magunk szilárdak vagyunk a hitben (12), vagyis ha mi magunk is naponta részesülünk ebben a szent emlékeztetésben az imádság, igeolvasás és keresztyén testvéreink által.
2 Mózes 28
132. zsoltár

A kívánság elkerülhetetlen, mert megromlott emberlétünk része. Attól kezdve lesz bűnös egy kívánság, amikor a mi javunkat szolgáló isteni rend ellen fordul, és megrontja azt. A kívánság ilyenkor megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz (Jakab 1,15). Éhesnek lenni olyan kívánság, amely emberlétünk része, de ennek nyomán (visszaélve a jólét adta lehetőségekkel) folyamatosan degeszre enni magunkat már bűn. A hozzánk illő társra vágyni biblikus kívánság, de minden szép nőre (jóképű férfira) kihívó kívánsággal tekinteni már bűn. Nem a szép szemlélése a bűn, hanem az a következmény, ami mindebből kibontakozhat; életeket, házasságokat, családokat, lelkeket szaggatva széjjel. Nem a többre vágyás kívánsága a bűn, hiszen az Ige bíztat arra, hogy akarjunk többé lenni; hanem az a bűn, hogy nem Krisztusban, Krisztus által és krisztusi módon akarunk többé lenni. Krisztusban isteni természet részeseivé lettünk (4). Ettől kezdve Ő él bennünk, Ő mozgat és vezet, Ő tereli kívánságainkat az élet medrébe.
2 Mózes 27
91. zsoltár

A bűn az, hogy nem akarjuk magunkat megalázni az Úr előtt, és senki előtt sem, mert mi akarunk uralkodni. A megtérés az a fordulat, amikor az ember leborul az Isten hatalma előtt, és rádöbben arra, hogy Isten akarata gyógyító és szent akarat; és az Ő hatalma, amely életet teremtő és újjáteremtő hatalom, nem ellenünk, hanem értünk van, ahogy ezt Krisztusban megmutatta. A megszentelődés pedig az a tudatos munka, amelyben az ember naponta tanulja megalázni magát az Úr megváltó hatalma előtt. Minden békesség forrása ez. Nyugtalan a szív, amíg nem borul le az Úr előtt. Magamat soha nem tudom felemelni oda, ahová csak Ő tud felmagasztalni.
2 Mózes 26
15. zsoltár

A szenvedésről addig könnyű beszélni, amíg mi magunk nem szenvedünk; de amikor egy kis fogfájás is meggyötör bennünket, már más a viszonyulásunk a szenvedéshez. A szenvedésnek sok fajtája van: testi szenvedés, lelki – mentális gyötrelmek, az emberek által egymásnak okozott szenvedések, ezen belül az üldöztetések. A közelgő keresztyénüldözésekre tekintve állhatatosságra bíztatja az Ige Krisztus követőit: A szenvedések miatt ne háborogjanak, sőt örüljenek, mert ez a kiválasztottság jele. A keresztyének senkinek ne okozzanak szenvedést, mint gyilkos, tolvaj, gonosztevő, más dolgába avatkozó, de az Úr kezéből fogadják el a saját szenvedéseiket, ez esetben a kívülről feléjük irányuló üldözést. Hogy állunk ezzel ma? Van ma üldözés? Az egyházak haldoklásáról szóló szüntelen eszmecsere nem az üldözés modern formája? Arról az üldözésről nem is beszélve, amikor azok bizonyulnak legnagyobb ellenségeinknek, akik a keresztyén hitben testvéreink…
2 Mózes 25
87. zsoltár

 

A tivornyázás és a bálványimádás összefügg. Az utóbbi egy hamis, saját magunk által alkotott Istenkép, amellyel igazolni akarjuk tivornyázásainkat, tágabb értelemben egész életfelfogásunkat és életmódunkat. Azért ritka az élő Istenbe vetett, Ige szerinti hit, mert az felülírja emberi vágyainkat és az abból fakadó Istenképünket. Pedig a megújulás, és a boldog élet felé csak ez az egy út kínálkozik: engedem, hogy Isten beleszóljon az életembe, és az Ő eredeti gondolata szerint átformáljon, úgy, ahogy arról mai igénk második fele (7-11.) szól.
2 Mózes 24
495. dicséret

Mit mond e nehéz Igére Ravasz László? Idézi a katolikus értelmezést, miszerint Krisztus, halála és feltámadása között a pokolban hirdette a szabadulást azoknak a hívőknek, akik az ő születése előtt haltak meg, s azokat kihozta onnan. Mi reformátusok valljuk, hogy Krisztus, halála és feltámadása között test szerint a sírban  pihent, lelke pedig az Atyánál volt. Valljuk azt is, hogy a Krisztus születése előtti hívőket nem kellett a kárhozatból kiszabadítani, mert nem kárhoztak el, hiszen Krisztus, mint Ige számukra ismert volt: „Ábrahám látott engem és örült” (János 8. 56-57). A pokol nem egy hely, hanem egy állapot. Jézus Krisztus testté léte előtt is, mint Isten Igéje prédikált a kárhozat tömlöcében élő embernek. Noé idejében Noé által szólt Jézus Krisztus. A pokolra szállást Krisztus a Golgotai kereszten élte át, amikor magára vette a kárhozat teljességét, az Istentől való elvetettség állapotát.
2 Mózes 23
163. dicséret

 

Aki szeretné, hogy örömtelibb legyen az élet, az szóljon, és cselekedjen jót, azaz száját és cselekedeteit tartsa távol a gonosztól, és mindenben keresse és kövesse a békességet. Ezzel Igénk hangsúlyozza, hogy e földi lét nyomorúságait mi okoztuk és okozzuk magunknak. Önzésünk ajkainkat és kezeinket szüntelenül kiszolgáltatja a gonosznak. Kezdjünk el jót gondolni, szólni, és tenni. Mi kezdjük el, ne várjunk a másikra. Ehhez persze az Úr indítása, újjászülő kegyelme kell. Mennyi hétköznapi nyomorúságtól tisztulna ki az életünk, és lehetne örömtelibb a világ, ha nem nyomorítanánk agyon egymás életét, miközben felragyog nekünk a Krisztus, aki azoktól a nyomorúságoktól is megszabadított, amelyeken emberi erővel nem tudunk úrrá lenni. Törekedjünk tehát a békességre. A tartós konfliktus felemészt. Ne elvtelenül tegyük ezt, hanem krisztusi szeretettel, a megbékéltetés szolgálatát végezve.
2 Mózes 22
36. zsoltár

 

Az asszonyoknak szóló részeket sok félreértés kíséri, ezért a teljes Írás krisztusi összefüggéséből kell szemlélni azokat. A nekik parancsolt engedelmesség határozottan missziói célzatú, hogy tiszta életükkel a hitéletben még rest férjüket megnyerjék az Úrnak (1-2). Az engedelmesség parancsa nem alá és fölé rendelési viszonyt jelent, hanem a teremtés eredeti rendjének visszaállítását, miszerint a férfi legyen férfi, és a nő pedig nő; ne cseréljék fel az Úrtól kapott szerepeket, hanem mindegyikük szolgáljon, és teljesedjen ki a maga helyén. Ezért a nők ékesítésével kapcsolatos igei parancsot is merjük helyesen érteni. Valóban ne a külső dísz legyen a nők ékessége, hanem a szív szelídsége (4). Félreérti azonban az Igét az a keresztyén nő, aki minden nőiességét, szépségét tudatosan „elleplezi”, mert csak a „belső” számít. Az ékesített külső megkísérthet, de az elhanyagolt külső sem igei feltétel. Sőt, tudomásul kell vennünk, hogy a „vonzó” külső teszi nyilvánvalóvá a belső értékeket. A kettőt egymástól nem lehet elválasztani.
2 Mózes 21
78. zsoltár

 

Ez akkora lecke, amit mi keresztyének még nem tudtunk igazán megtanulni. Jót cselekedni mindenkor, mindenkivel (Galata 6,10)! A rosszra is jóval felelni. Ha megütnek, odatartani a másik arcunkat is (Máté 5,39). Imádkozni a minket üldözőkért. Tűrni a kárt (1Korinthus 6,7). Nem harcolni magunkért. Nemet mondani minden értelmetlen konfliktusra és agresszióra. Mindez olyannyira ellenkezik az ó-emberünkkel, hogy minden porcikánk tiltakozik ellene. Mi kézbe akarjuk venni az életünket. Pedig Isten Igéje mindkét szövetségben mást mond: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg” (2Mózes 14,14). A legszentebb aktivitás ez a szentlelkes passzivitás: minden Úrtól való jónak forrása. Az igazi szabadság titka is ez. Nem arra vagyok szabad, hogy önmagamat képviseljem a másik ellenében, és így szabadságomat saját gonoszságom takarójául használjam (15), hanem szabad vagyok arra, hogy ettől kezdve ne csak önmagamnak éljek. Ez a megtért ember valóságos boldogsága.
2 Mózes 20
90. zsoltár

 

A testi vágyak mindaddig a lélek ellen harcolnak, amíg az ember meg nem tapasztalja Jézus Krisztus megváltó irgalmát, aki az egész embert, testestől-lelkestől megszabadította. Ettől kezdve a testi vágyak érlelik a lelket, ugyanakkor a lélek áldássá formálja a testi vágyakat, miközben az ember egész személyisége, a Szentlélek uralma alatt egyre inkább megszentelődik.
2 Mózes 19
99. zsoltár