Egy sárgult, gyűrött családi fotó került a kezembe, és emlékek sorozatát idézte fel bennem. Amikor a múltra emlékezünk „édesen – kesernyés” érzés tölti el szívünket. Egyrészt a történések megszépülnek az idő haladtával, másrészt a letűnt napok emlékeztetnek bennünket az elmúlásra. Krisztusra emlékezni azonban más! Ekkor a múlt megelevenedik, nem elveszett többé, hanem a jelen része, amely a jövőben kiteljesedik. „El ne feledkezz arról, hogy Jézus Krisztus…feltámadott a halálból!” (2Timótheus 2,8). Ez a legszentebb emlékezés, amely valódi élet-örömmel tölt el. Krisztusra azonban nem elég csupán emlékezni, Vele személyes kapcsolatban kell lenni. A keresztyén szolgálat lényege, hogy a feltámadott Krisztusra emlékeztessünk másokat. Ezt azonban csak úgy tudjuk hitelesen megtenni, ha mi magunk szilárdak vagyunk a hitben (12), vagyis ha mi magunk is naponta részesülünk ebben a szent emlékeztetésben az imádság, igeolvasás és keresztyén testvéreink által.
2 Mózes 28
132. zsoltár