Az ember, amikor valóságosan, „koncentráltan” megtapasztalja ISTEN KÖZELSÉGÉT, mindig ebben szeretne élni (Máté 17,4). – 1. Isten közelségét különösképpen azok tapasztalják meg, akik tudják, hogy olyan segítségre szorulnak, ami emberileg megoldhatatlan (2-3). Ezek az emberek lesznek Isten eszközeivé, mint itt Sámson meddő anyja, vagy Anna és Erzsébet (1Sámuel 1; Lukács 1). – 2. Isten közelsége hitet támaszt. Sámson anyja nincs megnevezve, de Isten ismeri őt. Micsoda hit, amellyel ez az asszony fogadja az angyal ígéretét, miszerint gyermeke fog születni, akit az Úrnak kell szentelniük (4-6), mert ő szabadítja meg népét a filiszteusok kezéből. Sámson anyja nem kételkedik, a kétségnek nyoma sincs benne (6-7); sőt, amikor férje kérdezősködik, ő az, aki bizalomteljesen megnyugtatja a férjét (22-23). – 3. Isten közelsége szolgálatra hív. Sámson szülei mindent úgy tesznek, ahogy az Úr parancsolta nekik. Tiszteletet adnak Isten követének, rajta keresztül magának az élő Istennek; és nem kérdezősködnek egy határon túl, hanem Isten ígéretére bízzák magukat (15-17).

2Péter 3,8-13

406. dicséret

* A teljes magyarázat:

Az ember, amikor valóságosan, „koncentráltan” megtapasztalja ISTEN KÖZELSÉGÉT, mindig ebben szeretne élni. A tanítványok is a megdicsőülés hegyén akartak maradni, és nem akartak visszamenni a völgybe (Máté 17,4). Sámson szülei is marasztalni akarták az Úr követét, folyamatosan átélve Isten közelségének gazdagságát. Ebben a világban azonban Isten közelségét azért tapasztaljuk meg, hogy az Ő küldöttei legyünk, és hitben élve, mint Isten eszközei, meggazdagítsuk ezt a világot. Isten közelségét rajtunk keresztül tapasztalhatják meg mások. Ez Isten akarata, egészen az Úr visszajöveteléig. Ehhez azonban nekünk is töltekeznünk kell, mert Isten közelségének gazdagságát az tudja másoknak ajándékozni, aki maga is „birtokolja” azt.

– 1. Isten közelségét különösképpen azok tapasztalják meg, akik tudják, hogy olyan segítségre szorulnak, ami emberileg megoldhatatlan (2-3). Ezek az emberek lesznek Isten eszközeivé, mint itt Sámson meddő anyja, vagy Anna és Erzsébet (1Sámuel 1; Lukács 1).

– 2. Isten közelsége hitet támaszt. Sámson anyja nincs megnevezve, de Isten ismeri őt. Micsoda hit, amellyel ez az asszony fogadja az angyal ígéretét, miszerint gyermeke fog születni, akit az Úrnak kell szentelniük (4-6), mert ő szabadítja meg népét a filiszteusok kezéből. Sámson anyja nem kételkedik, a kétségnek nyoma sincs benne (6-7); sőt, amikor férje kérdezősködik, ő az, aki bizalomteljesen megnyugtatja a férjét (22-23).

– 3. Isten közelsége szolgálatra hív. Sámson szülei mindent úgy tesznek, ahogy az Úr parancsolta nekik. Tiszteletet adnak Isten követének, rajta keresztül magának az élő Istennek; és nem kérdezősködnek egy határon túl, hanem Isten ígéretére bízzák magukat (15-17). A bizalomteljes ráhagyatkozás nélkül nincs Istennek való szolgálat. A gyermeket nem akarják kisajátítani maguknak, hanem hálásak érte, valamint azért, hogy az Isten eszközei lehetnek, ezért a gyermeket Isten parancsainak megfelelően nevelik (24-25). Az élet fő célja tehát nem az, hogy legyek valakivé, hanem, hogy valamivé váljak: használható, erős láncszemmé, az Isten szabadító váltságművében (Szabó Andor).

Egy „mintaszerű” KONFLIKTUS LÉPÉSEIT olvashatjuk itt: becsmérlés (4), versengés, szemrehányás (1-2), fenyegetés (1), visszavágás (5-6). tettlegesség. - Jefte nem kap köszönetet azért, hogy megszabadította népét az ellenségtől; sőt, kritika, szemrehányás éri, köszönet helyett. Isten embere azonban hűséggel teszi a dolgát, és nem vár érte itt semmit. - A történet befejezése sem megnyugtató, mert Jefte és a gileádiak végül „visszavágtak”, és megverték az efraimiak seregét. Amikor a megvert efraimi sereg maradványai vissza akartak jutni saját területükre, egy olyan szót mondattak ki az átkelőkkel, ami az akkori nyelvjárást ismerve elárulta efraimi származásukat, ők ugyanis tájszólásukkal az „s” helyett „sz”-et ejtettek (5-6). „- Szép, mintaszerű” viszály ez. Sajnos nem mondhatjuk azt, hogy ma bárhol, akár az egyházon belül is, jobb lenne a helyzet. Nem Jeftére, és nem is ideig való szabadítóra, hanem az egyetlen Szabadítóra, Jézus Krisztusra lenne szüksége ennek a világnak, valamint az Úrtól való megváltásra. A helyzet ugyanis „emberileg” nem lesz jobb: sőt, reménytelen.

2Péter 3,1-7

140. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Egy „mintaszerű” KONFLIKTUS LÉPÉSEIT olvashatjuk itt.

– 1. A konfliktusok többnyire úgy kezdődnek, hogy az egyik becsmérli a másikat. Ahogy itt az efraimiak elfajzottaknak nevezték a gileádiakat: talán Manassé Jordántól keletre telepedett törzsének felét szólták le? A becsmérlés gyökere, hogy az egyik többre tartja magát a másiknál, és ezt ki is fejezték. Az efraimiak többre tartották magukat a másik tizenegy törzsnél, hiszen Józsué és Debóra is innen származott, valamint ez a törzs az ország közepén kapott lakhelyet. Ezért az efraimiaknak előjogokra igényt tartó öntudatuk volt (4).

– 2. A konfliktus kialakulása során a becsmérlést a versengés követi: ki a nagyobb, ki vezet, kié a hatalom?

– 3. Ez a „versenyszellem” folyamatosan „böködi”, provokálja a másikat, mint itt az Igében, amikor az efraimiak a győztes ütközet után szemrehányást tettek Jeftének, hogy az ő segítségüket miért nem kérték, amikor csatába indultak az ammóniak ellen (1). Kiderül, hogy Jefte kérte a segítségüket, de ők gyáván otthon maradtak; most a győztes csata után pedig kritizálva előállnak (2). Jefte nem kap köszönetet azért, hogy megszabadította népét az ellenségtől; sőt, kritika, szemrehányás éri, köszönet helyett. Isten embere azonban hűséggel teszi a dolgát, és nem vár érte itt semmit.

– 4. A konfliktus következő lépése már a konkrét fenyegetés és tettlegesség. Itt az efraimiak megfenyegették Jeftét, hogy rágyújtják a házat (1).

– 5. A történet vége sem megnyugtató, mert Jefte és a gileádiak erre már „visszavágtak”, és megverték az efraimiak seregét. Amikor a megvert efraimi sereg maradványai vissza akartak jutni saját területükre, egy olyan szót mondattak ki az átkelőkkel, ami az akkori nyelvjárást ismerve elárulta efraimi származásukat, ők ugyanis tájszólásukkal az „s” helyett „sz”-et ejtettek (5-6).

– 6. „Szép, mintaszerű” viszály ez. Sajnos nem mondhatjuk azt, hogy ma bárhol, akár az egyházon belül is, jobb lenne a helyzet. Nem Jeftére, és nem is ideig való szabadítóra, hanem az egyetlen Szabadítóra, Jézus Krisztusra lenne szüksége ennek a világnak, valamint az Úrtól való megváltásra. A helyzet ugyanis „emberileg” nem lesz jobb: sőt, reménytelen.

A csata előtt az Úr Lelke szállt Jeftére (29). Tehát nem az ereje, bátorsága, leleményessége, valamint rendkívüli képességei által aratott győzelmet, hanem csakis azért, mert az Úr vele volt. Ez a pecsét: az Úrtól bizonnyal jön a szabadítás. E nélkül minden emberi „rendkívüliség” öncélú és legfeljebb csak átmeneti győzelmekhez vezethet. - Jefte elkövet egy hibát. Nem elég neki Isten Lelkének pecsétje, hanem a győzelemért alkudozni kezd az Istennel. Ez az alkudozás, ha fogadalom is, mindig úgy kezdődik: „ha” te segítesz, Uram, akkor én cserébe ezt és ezt adom Neked. Jefte fogadalmában felajánlotta, hogy győzelme esetén bármi jön ki elé háza ajtaján, feláldozza azt az Úrnak (30-31). A győzelem után hazatérve egyetlen lánya jött ki elé. Rettenetes történet ez. - Üzenete, hogy ne alkudozzunk az Istennel és ne ajánljunk fel magunk helyett semmit és senkit, hanem önmagunkat ajánljuk fel, de nem halál-áldozatul, hanem élő áldozatul. Istennek ugyanis már nem kell a halál-áldozat, hiszen egyetlen Fiát áldozta fel érettünk, hogy nekünk ne kelljen meghalni, hanem élhessünk. - A keresztyén élet lényege éppen ez: nem halok meg, hanem élek az Úr dicsőségére. Kálvin is ezt hangsúlyozta. Egész életünkre igényt tart az Isten: az életünkre (!), és nem azért, hogy áldozattá legyünk, hanem, hogy áldott gyermekei lehessünk az Úrnak.

2Péter 2

164. dicséret

Jefte javára legyen, hogy először békés úton próbálta megoldani a problémát, higgadtan tárgyalásokat kezdett. Az Úr Lelke munkált ekkor benne. - A tárgyalás azonban valójában lehetetlen. Ez az emberi bűn természete: ilyenkor ugyanis szembetűnő, hogy mindenki lecövekel, nem enged. Sőt, a bűnös világ jellemzője az is, hogy igazából nem is lehet engedni, mert saját magunkat adnánk fel. Az engedés nem csak elvtelen kompromisszumokat, torz békekötéseket, labilis szövetségeket hoz létre, hanem „öngyilkosságnak” is számíthat. Ez Jefte válaszából is egyértelműen kiderül (15-28). - Marad tehát a nyers erő, ami eldönti az eredményt. A történelem mindig erről szól. - De marad még valami: a bizonyosság, hogy a legvégsőkig megpróbáltuk békességben kezelni az adott helyzetet, és amikor mégis harcba kell indulni, akkor ebben velünk van az Isten.

2Péter 1,12-21

274. dicséret

* A teljes magyarázat:

- Jeftét kiközösítik féltestvérei, mert ő parázna nő gyermeke, ezért nem kaphat örökséget (1-2). - De mivel erős, tekintélyt parancsoló ember volt, nemcsak nincstelenek verődtek köré, hanem, amikor Isten népe bajba került, az ammóniak serege miatt, akkor Jeftéhez fordultak segítségért (2-7).

- Persze a segítségnek mindig ára van: „ha segítek, akkor én akarok a vezetőtök lenni”, - így állt elő nyíltan Jefte (8-11).

- Jefte javára legyen, hogy először békés úton próbálta megoldani a problémát, higgadtan tárgyalásokat kezdett. Az Úr Lelke munkált ekkor benne.

- A tárgyalás azonban valójában lehetetlen. Ez az emberi bűn természete, ilyenkor ugyanis szembetűnő, hogy mindenki lecövekel, nem enged. Sőt, a bűnös világ jellemzője az is, hogy igazából nem is lehet engedni, mert saját magunkat adnánk fel. Az engedés nemcsak elvtelen kompromisszumokat, torz békekötéseket, labilis szövetségeket hoz létre, hanem „öngyilkosságnak” is számíthat. Ez Jefte válaszából is egyértelműen kiderül (15-28).

- Marad tehát a nyers erő, ami eldönti az eredményt. A történelem mindig erről szól.

- De marad még valami: a bizonyosság, hogy a legvégsőkig megpróbáltuk békességben kezelni az adott helyzetet, és amikor mégis harcba kell indulni, akkor ebben velünk van az Isten. Hiszen ebben a harcban mi nem magunkat, hanem az Urat képviseljük, ahogy Jefte is az Úr nevében indult el (27-28).

- Ám a fent megfogalmazott gondolat egyben a legnehezebb kérdés is: amikor az Úr nevében indulunk, valóban Őt képviseljük-e; amikor Őt emlegetjük, mint igaz bíránkat, nem a saját gyarló igazunk érvényesülését akarjuk-e elérni?

- Egy biztos, Ő igaz bíró, népét pedig soha nem engedi el, még gyarlóságainak sokasága ellenére sem (27).

A mai igeszakaszban Izráel két vezetőjéről olvasunk, mindegyikük bő két évtizeden át vezette Isten népét (1-6). Az ő szolgálati idejük alatt béke, rend és gyarapodás jellemezte az országot. Látszólag eseménytelen negyvenöt esztendő volt ez, amit pár versben elintéz a könyv írója is. Bizonyos, hogy amit Isten számon tart, az több ennél a feljegyzésnél. A békés korszakok eseménytelenebbek. Bátran fogalmazzuk meg az üzenetet: nem feltétlenül azok a „nagyok” Isten előtt, akikről sokat írnak. Sőt, azok bizonnyal áldottak, akikről alig hallunk, mert békében, csendben, hűséggel teszik a dolgukat; nem tolakszanak előre, de betöltik az Isten által számukra kijelölt helyet; kellő időben pedig teret adnak Isten egészen nagy feladatra kiválasztott szolgáinak, azokat felismerik, ezért irigyen nem akadályozzák, hanem segítik őket.

2Péter 1,1-11

200. dicséret

* A teljes magyarázat:

- A mai igeszakaszban Izráel két vezetőjéről olvasunk, mindegyikük bő két évtizeden át vezette Isten népét (1-6). Az ő szolgálati idejük alatt béke, rend és gyarapodás jellemezte az országot. Látszólag eseménytelen negyvenöt esztendő volt ez, amit pár versben elintéz a könyv írója is. Bizonyos, hogy amit Isten számon tart, az több ennél a feljegyzésnél. A békés korszakok eseménytelenebbek.

- Bátran fogalmazzuk meg az üzenetet: nem feltétlenül azok a „nagyok” Isten előtt, akikről sokat írnak. Sőt, azok bizonnyal áldottak, akikről alig hallunk, mert békében, csendben, hűséggel teszik a dolgukat; nem tolakszanak előre, de betöltik az Isten által számukra kijelölt helyet; kellő időben pedig teret adnak Isten egészen nagy feladatra kiválasztott szolgáinak, azokat felismerik, ezért irigyen nem akadályozzák, hanem segítik őket.

- Az is jellemző ezekre a csendes szolgákra, hogy életük sok eseménnyel volt teljes, de nem úgy, mint Gedeoné és Sámsoné, akik szintén az Úr választottai voltak, de amilyen naggyá tette őket az Úr, olyan sok volt emberi gyengeségük is, ami miatt sokat lehetett „regélni” róluk.

- Más példa: amilyen hatalmas lehetett Pál apostol, az Úr kegyelméből, olyan nehéz ember is lehetett ugyanakkor; - hiszen roppant küldetést kapott az Úrtól, amit csak így lehetett végbe vinni. De csak Isten által rendelt időkben kellenek az ilyen emberek.

- A kivétel pedig erősíti a szabályt, hogy az Isten által rendelt „nagyok” utáni „köztes időkben” a hívő ember olyan csendes, mint Tólá és Jáír bírák voltak, ahol nem csak a fiaik jártak bőségben, hanem a nép minden tagjának jutott abból (3-4).

- Még egyházvezetőként is elmondhatom, hogy azok az áldott munkások, akikről alig hallunk.

- Aztán az említett két vezető halála után kezdődtek megint az eseménydús időszakok, sok bűnnel (6) és sok nyomorúsággal, amelyben törték és zúzták egymást a „szereplők” (8). Isten ítélete volt rajtuk az, amit ilyen szépséges finomsággal és mégis döbbenetes mélységgel fejez ki az Ige, hogy „igen nehéz helyzetbe kerültek” (9). Sajnos, ha van esemény, akkor ilyen az esemény mindig, amire „harap” a krónika. Isten értékelése más!

Szövevényes ez a történet, mint maga az élet: elég mindezeket kibogozni. - De a lényeget összefoglalja az Ige, mindjárt az elején (22-24), majd a végén (55-57): Isten megbüntette Abimeleket és Gedeont, korábbi vérontásukért, aminek eredménye valóságos népirtás, akik eddig összefogva kaszaboltak másokat, most egymást ölik. - A teológiai magyarázat: Isten megbünteti a vérontást, és nem csupán Jézus ismert Igéjét idézhetjük itt (Máté 26,52), hanem a Jelenések könyvét ugyanúgy (Jelenések 13,10), mint a mai igeszakaszt: Isten visszahárította rájuk minden gonoszságukat (57), ezért küldte a gonosz lelket közéjük, melynek nyomán hűtlenek lettek egymáshoz még a gaz gyilkosok is (22). - Nincs olyan származás, eszme, szent és igaz gondolat, vallás, hit és kegyesség, aminek okán, bárki is kezet emelhetne, bárkire is. Pedig ezt tesszük folyamatosan, falhoz állítjuk egymást láthatatlan és látható fegyverekkel. - Meg kellene végre térni igazán!

1Péter 5

193. dicséret

* A teljes magyarázat:

- Az emberi bűn Gedeon életében is szembetűnő, pedig Ő Isten választottja és küldötte, egy konkrét feladatra.

- Határtalanul tombol az emberi bűn, amikor a gonosz lesz úrrá a szívekben, és olyanok törnek hatalomra, akiket az Isten nem oda szánt.

- Egy neves ember, egy vele készült beszélgetés során azt nyilatkozta, hogy a legjobban attól fél, hogy világunk olyanok kezébe kerül, akik istentelenek és éppen ezért gonoszok.

- Ahol nincs jelen az élő Isten, ott virul a gonoszság. Abimelek, és Sikem városának esete kiváló példa erre, mert az történik, hogy akik korábban szövetségesek voltak mások legyilkolásában, azok most egymásnak esnek. Abimelek és Sikem városa együtt ölték meg Gedeon hetven fiát, vagyis Abimelek, a saját testvéreit ölette meg, az anyja testvéreivel, akik Sikemben éltek. Most azonban Sikem polgárai Abimelek ellen támadnak. Szövevényes ez a történet, mint maga az élet: szinte kérdésként merül fel, hogy ki kinek a házastársa és gyermeke, vagy éppen most ki kivel van és ki kicsoda ellen támad; - elég mindezeket kibogozni.

- De a lényeget összefoglalja az Ige, mindjárt az elején (22-24), majd a végén (55-57): Isten megbüntette Abimeleket és Gedeont, korábbi vérontásukért, aminek eredménye valóságos népirtás, akik eddig összefogva kaszaboltak másokat, most egymást ölik.

- A teológiai magyarázat: Isten megbünteti a vérontást, és  nem csupán Jézus ismert Igéjét idézhetjük itt (Máté 26,52), hanem a Jelenések könyvét ugyanúgy (Jelenések 13,10), mint a mai igeszakaszt: Isten visszahárította rájuk minden gonoszságukat (57), ezért küldte a gonosz lelket közéjük, melynek nyomán hűtlenek lettek egymáshoz még a gaz gyilkosok is (22).

- Nincs olyan származás, eszme, szent és igaz gondolat, vallás, hit és kegyesség, aminek okán, bárki is kezet emelhetne, bárkire is. Pedig ezt tesszük folyamatosan, falhoz állítjuk egymást láthatatlan és látható fegyverekkel.

- Meg kellene végre térni igazán!

Aki „királlyá” akar lenni, az mindenre képes. Egészen más, ha valakit az Isten tesz „királlyá”. Isten figyelmeztet, mégpedig Gedeon életben maradt, legkisebb fia által. Jótám egy példázatot mond el. Ez a történet a fák királyválasztásáról szól, ami mindent elmond a hatalomra kerülés kényes kérdéseiről. Ugyanis aki a helyén van, és rendben van, az nem törekszik sokra, mert a „többet” saját helyén és feladatában megleli. Az ilyen ember boldogan él ott Isten dicsőségére és másokat segítve. Az olajfa, a fügefa, a szőlő szinte sértésnek veszik a kérdést, hogy talán elvesztették finomságukat, édességüket, erejüket, azt, amiért vannak, hogy nekik királlyá kellene lenniük. Tökéletes a megfogalmazás: a hatalom nem más, mint hajladozni mások felett (9); mert ha látszólag mások „felett” is áll a „király”, mégis örökké hajladoznia kell, temérdek gyarló elvárásnak megfelelve. Így aztán marad a tüskebokor: aki vállalja a királyságot (7-15). Nem sok jóra számíthatunk ilyenkor, mert tűz csaphat ki a tüskebokorból és megemésztheti még a cédrusokat is, majd lángra lobbanthat mindent (15-21).

1Péter 4,12-19

422. dicséret

* A teljes magyarázat:

Aki „királlyá” akar lenni, az mindenre képes. Egészen más, ha valakit az Isten tesz „királlyá”, vagyis egy időre szolgálattal bízza meg őt, hogy sokak javát munkálja, és ehhez erőt, lehetőséget, bölcsességet ad neki az Úr Isten.

– 1. Itt nem erről van szó. Itt Gedeon egyik fia, önjelöltként lesz királlyá, aki kihasználja apja korábbi bűneit, akinek sok feleségtől való sok gyereke fölé akar kerülni. Lám, korábbi bűneink még az utánunk következő nemzedékek sorában is nyomorúságot okozhatnak (1-3).

– 2. Abimelek számára innentől kezdve nincs megállás a lejtőn. „Idegen” helyekről szerez pénzt, hitvány embereket bérel fel, legyilkoltatja testvéreit és királlyá kiáltatja magát olyanokkal, akik félelmek között hízelegve kérlelik erre (8). Hatalomra kerülni ma sem sokkal „egyszerűbb” (4-6).

– 3. Isten azonban figyelmeztet, mégpedig Gedeon életben maradt, legkisebb fia által. Jótám egy példázatot mond el. Ez a történet a fák királyválasztásáról, mindent elmond a hatalomra kerülés kényes kérdéseiről. Ugyanis aki a helyén van, és rendben van, az nem törekszik sokra, mert a „többet” saját helyén és feladatában megleli. Az ilyen ember boldogan él ott Isten dicsőségére és másokat segítve. Az olajfa, a fügefa, a szőlő szinte sértésnek veszik a kérdést, hogy talán elvesztették finomságukat, édességüket, erejüket, azt, amiért vannak, hogy nekik királlyá kellene lenniük. Tökéletes a megfogalmazás: a hatalom nem más, mint hajladozni mások felett (9); mert ha látszólag mások „felett” is áll a „király”, mégis örökké hajladoznia kell, temérdek gyarló elvárásnak megfelelve. Így aztán marad a tüskebokor: aki vállalja a királyságot (7-15).

– 4. Nem sok jóra számíthatunk ilyenkor, mert tűz csaphat ki a tüskebokorból és megemésztheti még a cédrusokat is, majd lángra lobbanthat mindent (15-21).

Többször említettük már, hogy Gedeon sem volt tökéletes ember. – 1. Egyrészt korának embere volt, aki az akkori harci módon, a kegyetlenséget sem nélkülözve küzdött (20-21). Emellett szintén korának gyermeke volt Gedeon abban, hogy sok felesége volt (29-32). – 2. De ezek mellett Gedeonnak nyilvánvaló bűnei is voltak, hiszen őt is tőrbe csalta a bálványimádás akkori formája, a beolvasztott aranyfülbevalók, vagyis maga az arany, a pénz, a hatalom (24-27). – 3. Pedig Isten milyen erővel és hatalommal ruházta fel és használta őt, amelynek nyomán megalázkodott a náluknál sokkal erősebb ellenség, és béke lett az országban (28). Isten hatalmasan cselekszik velünk, de mi semmit sem változunk, hanem sodródunk korunk áradatával (33-35). – 4. Egyetlenegy valaki volt ezen a világon, aki nem sodródott a korával, bár korának gyermeke volt, és semmiféle bűn nem terhelte őt. Őrá, Jézus Krisztusra tekintve van esélyünk valóban újat kezdeni, és korunkban is megjeleníteni a mennyei világ gazdagságát.

1Péter 4,1-11

220. dicséret

* A teljes magyarázat:

Többször említettük már, hogy Gedeon sem volt tökéletes ember.

– 1. Egyrészt korának embere volt, aki az akkori harci módon, a kegyetlenséget sem nélkülözve küzdött (20-21). Emellett szintén korának gyermeke volt Gedeon abban, hogy sok felesége volt (29-32).

– 2. De ezek mellett Gedeonnak nyilvánvaló bűnei is voltak, hiszen őt is tőrbe csalta a bálványimádás akkori formája, a beolvasztott aranyfülbevalók, vagyis maga az arany, a pénz, a hatalom (24-27). Tehát korának általános bűnei mellett tetten érhető, konkrét bűnei is voltak Gedeonnak. Ő is belezuhant abba a csapdába, ami azóta is fenyegeti, már-már elnyeli a világot.

– 3. Pedig Isten milyen erővel és hatalommal ruházta fel és használta őt, amelynek nyomán megalázkodott a náluknál sokkal erősebb ellenség, és béke lett az országban (28). Isten hatalmasan cselekszik velünk, de mi semmit sem változunk, és nem csupán az a gond, hogy sodródunk korunk áradatával, sokféle veszélyes örvény közepette; hanem még inkább az, hogy miközben megtapasztaljuk Isten kegyelmét, mi mégis újra és újra, mint az Ő népe, látványos hűtlenségekkel is elhagyjuk Őt (33-35).

– 4. Egyetlenegy valaki volt ezen a világon, aki nem sodródott a korával, bár korának gyermeke volt, és semmiféle bűn nem terhelte őt. Őrá, Jézus Krisztusra tekintve van esélyünk valóban újat kezdeni, és korunkban is megjeleníteni a mennyei világ gazdagságát. Jézus Krisztusra tekinteni olyan, mint amikor a napfelkeltére tekintünk, s az ezernyi színben pompázó égbolt megállít, önvizsgálatra késztet, reménységgel tölt el, miközben az arcunk is ragyog, nem saját magunktól, hanem az egyetlen naptámadat, Jézus Krisztus fényességétől.

Isten az elején ad erőt és bölcsességet Gedeonnak. – 1. Gedeon megnyugtatja a féltékeny efraimiakat, mert az ő tetteiket is elismeri, ahol pedig elismerjük a másikat, ott megenyhül a féltékeny indulat (1-3). – 2. Gedeon nem enged azonnali teret gyarló emberi indulatainak, amikor két helyen sem fogadják be fáradt seregét. Vigyázzunk, az indulatokat mindig el kell tenni „másnapra”. A hívő ember szívében krisztusivá lesz az indulat (4-9), mint amikor Őt sem fogadták be a samáriai faluban (Lukács 9,55-56). – 3. Gedeon legyőzi a midjáni király hatalmas seregét, ám itt sem erővel. Gedeon a kellő időben cselekszik, amikor az ellenség tábora biztonságban érezte magát, saját erejének önhittségében. Ebben a világban mindig készen kell lenni, soha nem érezhetjük magunkat önhitt biztonságban (10-12). – 4. Gedeon nem tökéletes ember, úgy szolgáltat igazságot, ahogy ebben a világban szoktak, biztosan „kiiktatva a másikat”, mert egyébként ő iktat ki engem. Mi nem tudunk igazságot szolgáltatni, legfeljebb pusztítani. Gedeon ezt meg is vallja, amikor népe kérésére azt válaszolja: ne én, hanem az Úr uralkodjon rajtatok (13-23)

1Péter 3,18-22

241. dicséret

* A teljes magyarázat:

Isten ad erőt és bölcsességet Gedeonnak, aki a legnehezebb helyzeteket sem csupán erővel kezeli, hanem ezzel a bölcsességgel.

– 1. Gedeon megnyugtatja a féltékeny efraimiakat, mert az ő tetteiket is elismeri, ahol pedig elismerjük a másikat, ott megenyhül a féltékeny indulat, ami egyébként mindent vinne. Gedeon, ebben a nehéz helyzetben felesleges vitákkal, üresjáratokkal nem fecsérli az erejét (1-3).

– 2. Gedeon nem enged azonnali teret gyarló emberi indulatainak, amikor két helyen sem fogadják be fáradt seregét. Vigyázzunk, az indulatokat mindig el kell tenni „másnapra”. A hívő ember szívében krisztusivá lesz az indulat, mint amikor Őt sem fogadták be a samáriai faluban (Lukács 9,55-56); - hiszen a romboló, gyilkos indulat másnapra megenyhül, megoldássá szelídül az Úr kezében (4-9).

– 3. Gedeon legyőzi a még két üldözött midjáni király hatalmas seregét, ám itt sem erővel, hanem az Úrtól kapott bölcsességgel, mert a kellő időben cselekszik, amikor az ellenség tábora biztonságban érezte magát, saját erejének önhittségében. Ebben a világban mindig készen kell lenni, soha nem érezhetjük magunkat önhitt biztonságban (10-12).

– 4. Gedeon nem tökéletes ember, úgy szolgáltat igazságot, ahogy ebben a világban szoktak, mind a mai napig, biztosan „kiiktatva a másikat”, mert egyébként ő iktat ki engem. Mi nem tudunk igazságot szolgáltatni, legfeljebb pusztítani. Gedeon ezt meg is vallja, amikor népe kérésére azt válaszolja: ne én, hanem az Úr uralkodjon rajtatok (13-23)

Isten adja a győzelmet. – 1. Gedeon jelet kért, hogy megbizonyosodjon arról, az Úr vele van. Háromszor is kapott már ilyen jelet (6,36-40). – 2. De Isten még tovább megy, mert úgy is ad jelet Gedeonnak, hogy ő ezt nem kéri. Ilyen jel az is, hogy Isten egészen gyengévé tesz, mint itt, amikor a 32 ezres seregét 300 főre csökkenti, mert nem csak a rettegőket, hanem a képzett vitézeket is hazaküldte az Úr ebből a seregből. Isten teljesen legyengítette választottját, hogy az el ne bízza magát, és véletlenül se magának tulajdonítsa a dicsőséget (2). – 3. Isten ugyanakkor nem hagyta bizonytalanságban Gedeont; - hagyta félni, de nem hagyta, hogy úrrá legyen rajta a félelem (9-14). – 4. Isten a legnagyobb győzelem jelét adta nekünk: egyszülött Fiában a legnagyobb diadalt. Nem kell a világ szerint látványosnak és erősnek lennünk ahhoz, hogy a győzelem a miénk legyen. Ne legyünk bizonytalanságban afelől, hogy ez a győzelem már a miénk.

1Péter 3,8-17

369. dicséret

* A teljes magyarázat:

Isten adja a győzelmet.

– 1. Gedeon jelet kért, hogy megbizonyosodjon arról, az Úr vele van. Háromszor is kapott ilyen jelet, először az áldozat bemutatásánál, amikor az Úr maga támasztotta az áldozathoz a tüzet (6,19-24), aztán a gyapjúval kapcsolatban kétszer is, mert minden úgy történt, ahogy kérte (6,36-40). Igen, Isten ad jelet úgy is, hogy teljesíti kéréseinket.

– 2. De Isten még tovább megy, mert úgy is ad jelet Gedeonnak, hogy ő ezt nem kéri. Ilyen jel az is, hogy Isten egészen gyengévé tesz, mint itt, amikor a 32 ezres seregét 300 főre csökkenti, mert nem csak a rettegőket, hanem a képzett vitézeket is hazaküldte az Úr ebből a seregből, azokat is, akik még szomjuk oltása közben is csak térdre ereszkedtek, és másik kezükben ott volt a fegyver, ahogy ez vitézektől elvárható volt. Isten teljesen legyengítette választottját, hogy az el ne bízza magát, és véletlenül se magának tulajdonítsa a dicsőséget (2). Ez is jel, hogy mennyire velünk van, még ha mi ezt elsőre nem is így értékelnénk. Legyen mindig gyanús számunkra az erős, magabiztos ember, még akkor is, ha kiabál róla, hogy ez csak látszat. Igen, áldott jel az is, ha félünk (10), mert ez segít el ahhoz, hogy tegyük meg, amit lehet, de valójában minden áldást az Úrtól várjunk (1-8).

– 3. Isten ugyanakkor nem hagyta bizonytalanságban Gedeont; - hagyta félni, de nem hagyta, hogy úrrá legyen rajta a félelem. Isten megengedi, hogy a midianiták hatalmas seregének egyik katonáját kihallgatva világossá legyen előttük, hogy ezek továbbra is tartanak Isten népétől, mert ahol látható az áldás, azt a hitetlenek is kitapintják, és meginogva nem mernek egy határt túllépni (9-14). Ahol pedig mégis túllépik ezt a határt, ott nagy lesz azok pusztulása (25-32).

– 4. Isten a legnagyobb győzelem jelét adta nekünk, és egyszülött Fiában a legnagyobb diadalt. Nem kell a világ szerint látványosnak és erősnek lennünk ahhoz, hogy a győzelem a miénk legyen. Ne legyünk bizonytalanságban afelől, hogy ez a győzelem már a miénk.

Milyen állapotban volt Isten népének hite? – 1. Azt a Baál-oltár, amit Gedeon lerombolt, nem az idegen hatalom építette oda, hanem Isten népe állította fel. A hitetlenség és a hűtlenség sötét éjszakája volt ez az időszak. Ez a Baál-oltár Gedeon apjának házi oltára volt (25). – 2. Baál pedig a termékenység, szerencse, bőség, jólét a pazarlás és a bujaság istene volt. Pont az az isten, akinek ma is hódol a világ, a szegények irigyen, a gazdagok önzően, de senki sem mentesül a hatása alól. Ennek az istennek áldozni is kellett, akár még embert is. Nem kell aktualizálnom: nem számít semmi, az emberek sem, csak a saját érdekünk, hatalmunk, jólétünk, aminek érdekében mindenkit és mindent beáldozunk. – 3. Isten ezért parancsolja Gedeonnak, hogy működésének kezdete az legyen, hogy az otthoni Baál-oltárt lerombolja. Először a saját családunkban kell újra felragyogni az élő Isten tiszteletének. – 4. Gedeon ezt megteszi, ugyan éjszaka, félelmek között, de mégis engedelmesen cselekszik, és mire reggel felkelnek már az élő Isten oltárán bemutatott áldozat fogadja őket az idegen oltár helyén (27-28).

1Péter 3,1-7

234. dicséret

* Milyen állapotban volt Isten népének hite?

– 1. Azt a Baál-oltár, amit Gedeon lerombolt, nem az idegen hatalom építette oda, hanem Isten népe állította fel. A hitetlenség és a hűtlenség sötét éjszakája volt ez az időszak. Ez a Baál-oltár Gedeon apjának házi oltára volt (25).

– 2. Baál pedig a termékenység, szerencse, bőség, jólét a pazarlás és a bujaság istene volt. Pont az az isten, akinek ma is hódol a világ, a szegények irigyen, a gazdagok önzően, de senki sem mentesül a hatása alól. Ennek az istennek áldozni is kellett, akár még embert is. Nem kell aktualizálnom: nem számít semmi, az emberek sem, még az asszonyok és a gyerekek sem, csak a saját érdekünk, hatalmunk, jólétünk, aminek érdekében mindenkit és mindent beáldozunk – barátot, testvért is, ha kell.

– 3. Isten ezért parancsolja Gedeonnak, hogy működésének kezdete az legyen, hogy az otthoni Baál-oltárt lerombolja. Először a saját családunkban kell újra felragyogni az élő Isten tiszteletének.

– 4. Gedeon ezt megteszi, ugyan éjszaka, félelmek között, de mégis engedelmesen cselekszik, és mire reggel felkelnek már az élő Isten oltárán bemutatott áldozat fogadja őket az idegen oltár helyén (27-28).

– 5. Gedeon apja nem csupán fiát védi, hanem visszaemlékezik élő Istenére, annak ígéreteire, bűnbánatot tart, megtér, - és ha Baál igaz isten, majd kiáll ő saját magáért. Nem az ember oltalmazza az Istent, hanem pont fordítva. Ha az élő Istenben bízunk, Ő „megbizonyítja” magát, cselekszik népéért; de ha bálvánnyal van dolgunk, mi védjük azt, és élettelen-mulandó dolgokért, eszmékért, vallásokért felemésztjük egymást (31-32).

Egy sivatagi rabló nép, Midján népe tör rá Isten népére. Ezek nem dolgoznak, hanem sáska mennyiségű embertömegeik lerohanják és elveszik a másét. Isten népe az életét menti, barlangokba menekül, miközben tétlenül szemléli, hogy ezek újra és újra elviszik mindenüket, búzájukat, gyümölcseiket, állataikat; mindent, amiért ők dolgoztak meg. Döbbenetes, mert hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Isten népe megelégelje a szenvedést és nyomorúságának valódi okait belátva, Istenéhez kiáltson (1-6). Sok oka lehet ennek a félelmetes helyzetnek. A belső okok között bizony a legnagyobb problémát az jelentette, hogy Isten népe belül sem volt egységes. A külső okok között a keleti nagy világbirodalmak terjeszkedését említhetjük meg, akik a mellettük lakozó kisebb népeket nyugat felé, a tenger felé préselték. De az igazi ok más. A nyomorúság valódi oka Isten ítélete. Ott, ahol elhagyják az élő Istent, ott minden szétesik, és „idegenek” esznek meg bennünket. Isten ítéletének eszközei ők. Valójában Isten erős keze nehezedett rájuk, és kell az erős kéz ott, ahol istentelenség szabdal szét mindent. –

1Péter 2,18-25

373. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Egy sivatagi rabló nép, Midján népe tör rá Isten népére. Ezek nem dolgoznak, hanem sáska mennyiségű embertömegeik lerohanják és elveszik a másét. Isten népe az életét menti, barlangokba menekül, miközben tétlenül szemléli, hogy ezek újra és újra elviszik mindenüket, búzájukat, gyümölcseiket, állataikat; mindent, amiért ők dolgoztak meg.

– 2. Döbbenetes, mert hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Isten népe megelégelje a szenvedést és nyomorúságának valódi okait belátva, Istenéhez kiáltson (1-6). Sok oka lehet ugyanis ennek a félelmetes helyzetnek. Pontos elemzőként belső politikai, és külső világpolitikai okokat is megfogalmazhatunk. A belső okok között bizony a legnagyobb problémát az jelentette, hogy Isten népe belül sem volt egységes, a 12 törzs nem mindig figyelt oda egymásra. A külső okok között a keleti nagy világbirodalmak terjeszkedését említhetjük meg, akik a mellettük lakozó kisebb népeket nyugat felé, a tenger felé préselték. De az igazi ok más. A nyomorúság valódi oka „vallási”, mert mindezek mögött Isten ítélete áll. Ott, ahol elhagyják az élő Istent, ott minden szétesik, és „idegenek” esznek meg bennünket. Isten ítéletének eszközei ők. Valójában Isten erős keze nehezedett rájuk, és kell az erős kéz ott, ahol istentelenség szabdal szét mindent.

– 3. Isten ezért először nem szabadítót, hanem prófétát küldött, aki rámutatott a bajok valódi okára: elhagytatok engem, - így szól az Úr (7-10). Ezután az Úr elküldi követét, angyalát, az általa kiválasztott emberhez, Gedeonhoz. Ő a legkisebb törzs legkisebb nemzetségének legfiatalabb gyermeke (11-14). Ezzel szinte hárítja is a feladatot magától Gedeon (15). Isten azonban mindig a legerőtlenebbet, a legkisebbet ruházza fel erővel és ezt jelekkel is megerősíti (16-24).

Kétszer is olvassuk Debóra énekében azt, ahogy a prófétanő kiemeli magát: „mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izrael anyjaként” (7). Megüti a fülünket ez a fogalmazás. Túl sok az „én”, ez pedig visszatetsző, még akkor is, ha érdemes lenne rá az illető. – Olvassuk azonban tovább az éneket, amelyben Debóra éneke elmondja, hogy valójában az történt, hogy Sisera hatalmas seregét a megáradt Kísón patak győzte le, így lett Isten népéé a győzelem; - azoké, akik önmagukban kiszolgáltatottak voltak a rettenetes haderővel szemben (20-21). Ezért Debóra önmaga említése után csak szünetet tart: én, én… az Urat áldom, aki győzelemmel ajándékozta meg népét. Ugyanerre bíztatja a vele lévőket is (9-11). – Ez az ének felsorol mindenkit, még azokat a törzseket is, akik a nagy elhatározásuk ellenére „ülve maradtak”, vagyis nem jöttek testvéreik segítségére (14-18). A lista élére joggal kerül oda Bárák és Debóra, akik viszont egyértelművé teszik, hogy az igazi dicsőség egyedül az Istené. Ő az, aki által ismét feltámadhatott az életkedv Izraelben (2).

1Péter 2,13-17

375. dicséret

* A teljes magyarázat:

Kétszer is olvassuk Debóra énekében azt, ahogy a prófétanő kiemeli magát: „mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izrael anyjaként” (7).

– Megüti a fülünket ez a fogalmazás, noha korábbról ismerjük a Debóra és Bárák hadvezér közötti egyezséget (4,9), miszerint a Debóra elmegy Bárákkal a harcba, akkor hiába vezeti a hadseregparancsnok az ütközetet, mégis Debóráé lesz a dicsőség. Ennek ellenére nem illene itt mégis legalább valamiféle álszerénység? Túl sok az „én”, ez pedig visszatetsző, még akkor is, ha érdemes lenne rá az illető.

– Olvassuk azonban tovább az éneket, amelyben Debóra éneke elmondja, hogy valójában az történt, hogy Sisera hatalmas seregét a megáradt Kísón patak győzte le, így lett Isten népéé a győzelem; - azoké, akik önmagukban kiszolgáltatottak voltak a rettenetes haderővel szemben (20-21). Ezért Debóra önmaga említése után csak szünetet tart: én, én… az Urat áldom, aki győzelemmel ajándékozta meg népét. Ugyanerre bíztatja a vele lévőket is (9-11).

– Ez az ének felsorol mindenkit, még azokat a törzseket is, akik a nagy elhatározásuk ellenére „ülve maradtak”, vagyis nem jöttek testvéreik segítségére: Gileád, Dán, Áser, Rúben törzsei (16-18). Az ének számba veszi azokat is, akik hűséggel harcoltak: Benjámin, Zebulon, Efraim, Issakár törzsei (14-15). A lista élére joggal kerül oda Bárák és Debóra, aki viszont egyértelművé teszi, hogy az igazi dicsőség egyedül az Istené. Ő az, aki népének maradékát megtartotta, hűtlenségük ellenére (6-8) győzelmet ajándékozott népének, így ismét feltámadhatott az életkedv Izraelben (2). Debóra ezért hangsúlyozza: „én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izrael Istenének” (3).

– Az ellenséges hadvezér, Sisera halálának részletes leírása (24-30) a 31. versből érthető, miszerint az élő Isten ellenségei nem arathatnak tartós győzelmet, de akik az Urat szeretik, azok olyanok, mint a kelő nap az Ő erejében (31).

A vesztes mindig megalázott helyzetbe kerül. Itt azonban az egész helyzet megalázó. Harccal, karddal oldjuk meg a dolgainkat, és kard által is veszünk el (Máté 26,52). Sisera és Jáél, ezek itt mind megkérdőjelezhető emberek. Nem humanista szempontok szerint, hanem Isten Igéje szerint is; még akkor is, ha az egyik Isten ügyének ellensége, a másik Isten ügyének védelmezője volt, valamilyen formában. Ez a bűn: mi csak így tudjuk lerendezni a dolgainkat; - súlyos helyzetekben vagy mi hatástalanítjuk a másikat, vagy ő teszi meg ezt velünk. Ilyen helyzetekben a módszerek között sem válogatunk. Megtettük ezt a bűntelen, irgalmas, ártatlan Jézus Krisztussal, Isten Fiával is. Az Ő halála a gonosz tombolásának csúcsa, ugyanakkor a gonosz hatalmának trónfosztása volt. Új időszámítás kezdődött: ettől kezdve harcolni is csak Őáltala, Ővele, Őbenne lehet. Főként pedig az Ő vezetését kérve kell eleve elindulni a harcba, vagyis sok olyan hadakozásban veszünk részt, amibe Ő nem küldött el bennünket, miközben az Őérette való bátor hitvallást nem vállaljuk fel. A módszereket is csak Őtőle kérhetjük el. Jézus Krisztusban eleve kizárhatók az orv, galád módszerek. Pünkösd után is érvényes az imádság: Jöjj, Szentlélek Úr Isten.

1Péter 2,1-12

372. dicséret

* A teljes magyarázat:

A vesztes mindig megalázott helyzetbe kerül. Itt azonban az egész helyzet megalázó. Harccal, karddal oldjuk meg a dolgainkat, és kard által is veszünk el (Máté 26,52). Olyan összetettek itt az események, hogy legalább az emberi logika szerint tisztáznunk kell, hogy ki kivel van és ki ellenében, ebben a történetben? Jábín, a kánaániak királya, akinek Hácorban volt a székhelye. Az ő hadseregparancsnoka, Sisera hatalmas serege súlyos vereséget szenvedett Isten népének csapatától, Bárák vezetésével, Debóra prófétanő, Izráel bírája idejében. Sisera végül az életét menti, kétségbeesetten menekül, ilyenkor pedig mindenki szánalmassá lesz. Mivel a kéni Heber háza népe és a kánaáni Jábín között békesség volt (17), ezért Sisera bizalommal bújik meg Heber sátrában, ahol annak felesége Jáél fogadja.

– Sisera fáradt, kimerült, éhes, szomjas, kiszolgáltatott és rémült ebben az életveszélyes állapotában. Ez önmagában nem menti fel őt semmiféle bűne alól. Ugyanakkor minden harcos és harcias lelkületű ember gondoljon arra, hogy ma győzelem és önhittség; holnap pedig kudarc és halálos szorultság várhat rájuk. Persze harcolni nem lehet lágy lelkűen, hanem csak halált megvető bátorsággal; - ugyanakkor gyámoltalanná lesz a legnagyobb hős is a halál torkában, még ha a pusztulás torkában hőst is játszik. Sisera az egész életét a harcra tette fel, annak pedig nem lehet más vége, mint előbb-utóbb a pusztulás. Főként, ha Isten népe és ügye ellen harcol!

– Jáél, ez az asszony pedig valóban hős? Ő lenne Debóra mellett a másik asszony, aki szabadulást szerzett Isten népének; azoknak, akik valójában a saját hűtlenségük miatt kerültek nyomorúságos helyzetbe? Erre csak gyarló nézőpontból adható válasz: akinek győzelmet szerzünk, annak hősök vagyunk, a másik oldal pedig a halálba kíván ugyanazért. A fő kérdés az, hogy Jáél mennyiben volt Isten eszköze ezekben a történésekben, a módszerről most nem is beszélve. Sok itt a kérdés. Teljesen kívülről nézve megkérdezhetjük, mivel Jáél nem izráeli: mi érdeke fűződik az egyébként velük békességes kánaániak seregének vezetőjét megölni? Ez az asszony hidegvérrel, kegyetlenül mészárol le egy éppen most gyanútlan, kiszolgáltatott embert, aki persze nagyobb mészáros volt, mint maga Jáél.

– Ezek itt mind megkérdőjelezhető emberek. Nem humanista szempontok szerint, hanem Isten Igéje szerint is; még akkor is, ha az egyik Isten ügyének ellensége, a másik Isten ügyének védelmezője volt, valamilyen formában. Ez a bűn: mi csak így tudjuk lerendezni a dolgainkat; - súlyos helyzetekben vagy mi hatástalanítjuk a másikat, vagy ő teszi meg ezt velünk. Ilyen helyzetekben a módszerek között sem válogatunk.

– Megtettük ezt a bűntelen, irgalmas, ártatlan Jézus Krisztussal, Isten Fiával is. Az Ő halála a gonosz tombolásának csúcsa, ugyanakkor a gonosz hatalmának trónfosztása volt. Új időszámítás kezdődött: ettől kezdve harcolni is csak Őáltala, Ővele, Őbenne lehet. Főként pedig az Ő vezetését kérve kell eleve elindulni a harcba, vagyis sok olyan hadakozásban veszünk részt, amibe Ő nem küldött el bennünket, miközben az Őérette való bátor hitvallást nem vállaljuk fel. A módszereket is csak Őtőle kérhetjük el. Jézus Krisztusban eleve kizárhatók az orv, galád módszerek. Pünkösd után is érvényes az imádság: Jöjj, Szentlélek Úr Isten.

Debóra prófétanőt nem harcolni hívta Bárák hadvezér. A prófétanő jelenléte az Isten ígéretére való figyelmeztetést biztosította serege számára, a győzelem megtapasztalását, amit nem az ő erejük, hanem maga az Úr Lelke ad meg nekik (12-16). Tehát amikor Bárák Debórát hívja, akkor valójában Isten erejének, jelenlétének fontosságára utal, hogy hittel indulhasson egy emberi mértékkel esélytelennek tűnő harcba. Bárák tehát hűséggel és hittel teszi kötelességét, és a hívő embert a dicsőség sem érdekli, az hadd legyen csak másé. A Zsidókhoz írt levél helyére teszi ezt a kérdést, mert a hit hősei között nem Debórát, hanem Bárákot sorolja fel (11,32). Isten másként értékeli az eseményeket. Őelőtte az emberi értékelés, és a gyarló itteni dicsőség megszerzése nem számít. Bárák ezt tudta: elég ha neveink az Úrnál fel vannak írva (Lukács 10,20).

1Péter 1,22-25

374. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Debóra prófétanő, Izráel akkori bírája közölte Bárákkal az Úr parancsát, hogy vonuljon ki Jábín, kánaáni király hatalmas, 900 vas harci kocsival rendelkező serege ellen, amelynek vezetője Sisera volt. Ezek húsz esztendeje sanyargatták Isten népét. Egyszer elég lesz a sanyargatásból.

– 2. Ennek ellenére a változás nem abból fakad, hogy valamiből elegünk lesz, hanem abból, hogy igazán az Úrhoz fordulunk. Amíg ez nem történik meg, és csak valamiféle emberi indulat motivál, addig legfeljebb ideig való a gyógyulás (1-3). A Szentlélek munkája ajándékozhat nekünk tartós változást.

– 3. Debóra az Úr ígéretével bíztatja Bárákot (4-7), aki mégis szokatlan választ ad, egy harcos férfi egy vezető prófétanőnek: „Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én sem megyek” (8). Debóra prófétanő megígéri Báráknak, hogy vele megy a harcba, de akkor a dicsőség nem Báráké lesz, hanem az övé (9).

– 4. Hogyan értelmezzük ezt a férfiúi hozzáállást. Bárák meghátrált a felelősség alól? Gyakran előfordul ez erős férfiaknál is, mert felelősség felvállalásához kell igazán az erő, mennyei erő és kegyelem. Ezek szerint Bárák hitével is baj volt, hiszen feladatához isteni ígéret kapcsolódott.

– 5. Ugyanakkor egy másik értelmezés is lehetséges, amely szerint Debórát nem harcolni hívta Bárák, hanem a prófétanő jelenléte az Isten ígéretére való figyelmeztetést biztosította serege számára, a győzelem megtapasztalását, amit nem az ő erejük, hanem maga az Úr ad meg nekik (12-16). Tehát amikor Bárák Debórát hívja, akkor valójában Isten erejének, jelenlétének fontosságára utal, hogy hittel indulhasson egy emberi mértékkel esélytelennek tűnő harcba. Bárák tehát hűséggel és hittel teszi kötelességét, és a hívő embert a dicsőség sem érdekli, az hadd legyen csak másé.

– 6. A Zsidókhoz írt levél helyére teszi ezt a kérdést, mert a hit hősei között nem Debórát, hanem Bárákot sorolja fel (11,32). Isten másként értékeli az eseményeket. Őelőtte az emberi értékelés, és a gyarló itteni dicsőség megszerzése nem számít. Bárák ezt tudta: elég ha neveink az Úrnál fel vannak írva (Lukács 10,20).

Ezek a bírák halvány előképei az egyetlen, örök szabadítónak, Jézus Krisztusnak. Isten Lelkének munkája szembetűnő itt. – 1. Isten Lelke adott nekik tekintélyt, hogy az egyébként jelentéktelen, hétköznapi emberekre hallgasson a nép (9). – 2. Isten Lelke ruházta fel őket bátorsággal és erővel, hogy életveszélyes helyzetekben meg ne rendüljenek, és ne féljenek azoktól, akik erősnek látszanak (12-14). Isten ereje sokszor nem a külső jegyekben mutatja meg hatalmát (1Korinthus 1,26-29). – 3. Isten Lelke ajándékozta meg őket bölcsességgel, hogy az adott igen bonyolult helyzetben jól értelmezzék Isten törvényét, még a „ne ölj” parancsolatot is; - egyetlen ember megölésével sokak életét megmentve (21-22). – 4. Isten Lelke tette alkalmassá őket arra, hogy szolgálatuk idején ne saját maguknak, hanem Isten ügyének éljenek, Isten népének javára. – 5. Isten Lelke végezte el azt is, hogy Isten népe megelégelje a szenvedést, és bűnbánatot tartva az Úrhoz kiáltson segítségért (9). Erre lenne szükség most is, pünkösd idején igazi pünkösdre, az egyetlen szabadítóra, Jézus Krisztusra.

1Péter 1,13-21

189. dicséret

* A teljes magyarázat:

Ebből a fejezetből kiderül, hogy a megpróbáltatások és a szabadítások is Isten kezéből származtak (1-6). Ez a három bíra, Ottniél, Éhud és Samgar Isten emberi eszközei csupán, akik egy időre megbízatást kaptak, aztán félreálltak. Halvány előképei ők az egyetlen, örök szabadítónak, Jézus Krisztusnak. Isten Lelkének munkája szembetűnő itt.

– 1. Isten Lelke adott nekik tekintélyt, hogy az egyébként jelentéktelen, hétköznapi emberekre hallgasson a nép (9).

– 2. Isten Lelke ruházta fel őket bátorsággal és erővel, hogy életveszélyes helyzetekben meg ne rendüljenek, és ne féljenek azoktól, akik erősnek látszanak, amíg tartanak tőlük, egyébként pedig kiderül róluk, hogy nem erősek csak nagy darabok, meghájasodott szívvel és élettel (12-14). Isten ereje sokszor nem a külső jegyekben mutatja meg hatalmát (1Korinthus 1,26-29).

– 3. Isten Lelke ajándékozta meg őket bölcsességgel, hogy az adott igen bonyolult helyzetben jól értelmezzék Isten törvényét, még a „ne ölj” parancsolatot is; - egyetlen ember megölésével sokak életét megmentve (21-22).

– 4. Isten Lelke tette alkalmassá őket arra, hogy szolgálatuk idején ne saját maguknak, hanem Isten ügyének éljenek, Isten népének javára.

– 5. Isten Lelke végezte el azt is, hogy Isten népe megelégelje a szenvedést, és bűnbánatot tartva az Úrhoz kiáltson segítségért (9). Erre lenne szükség most is, pünkösd idején igazi pünkösdre, az egyetlen szabadítóra, Jézus Krisztusra.

Isten népe hangos sírásra fakadt (4), amikor az Úr angyala megintette őket hitetlenségük és hűtlenségük miatt (1-5). – 1. Még van remény, amíg az ember tud sírni; persze nem úgy általában a bajai, vagy érzelmi túlfűtöttsége miatt, hanem amiatt, hogy élete „rothadó” élet, mert az élet forrása, az Úr Isten nincs jelen abban (Zsoltárok 3,6,11).* Boldog, aki megszomorodik, aki töredelmes szívvel nem csak másokra mutogat, hanem megvallja, leteszi a saját bűneit és „hangos”, azaz őszinte „sírásra” fakad, végre belátva: nem jó úgy, ahogy most mennek a dolgok. – 2. Nem elég az egyéni bűnbánat, ha nagy a baj, hanem közös megbánásra, megtérésre van szükség, valami olyasmire, amit a „régiek” ébredésnek neveztek, és amit csak az Úr Lelke tud elvégezni. A mai Igében is erről olvasunk: Isten meginti népét, és azok egy emberként belátják az intés igazságát, leteszik saját bűneiket és „hangos sírásban” kérnek bocsánatot az Úrtól. Visszatérnek az Úrhoz, mint a tékozló fiú (Lukács 15,18). – 3. Megtérés nélkül az történik velünk is, ami itt, a Bírák könyvének elején olvasható, mint bevezető összegzés. Meghal a hívő, szent vezető, Józsué, akinek idején még az Urat szolgálta a nép (6-10). Ezzel borul minden: hitetlenség, nyomában hűtlenség, sokféle nyomorúság, megtérés helyett ijedtség következik. Az Úr azonban kegyelméből könyörül, szabadítót ad. Amikor újból jól megy a nép sora, mindennel visszaélve még mélyebbre jutnak (11-23). Milyen könyörületes az Isten, hogy még mindig tart a kegyelme, még mindig engedi ugyanezt „játszani” nekünk. Kegyelme azonban megtérésre hív!

1Péter 1,10-12

452. dicséret

* Éppen ezért hullik szét minden, semmi sem számít, minden és mindenki hiteltelenné lesz, vagy azzá tesszük egymást; a legszentebb dolgok is gúny martalékaivá lesznek. Éppen ezért hullik szét minden, semmi sem számít, minden és mindenki hiteltelenné lesz, vagy azzá tesszük egymást; a legszentebb dolgok is gúny martalékaivá lesznek.

A részleteket illetően, az Ígéret földjének elfoglalása sok harccal, kegyetlenséggel (4-7), vérontással (17) és alkuval (10-15) megterhelt történés volt. Ezt nem tagadhatjuk, ezek tények; de éppen itt rejtette el az Isten Igéje az üzenetet. Ebben a világban az Ígéret földjének elfoglalása sem volt különb, mint bármiféle „honfoglalás”, az egyik legyőzi a másikat. Itt most tekintsünk el attól a teológiai ténytől, hogy a kiválasztott győzi le a nem kiválasztottakat. Mi ugyanis Jézus Krisztusban szemlélhetjük ezeket az eseményeket, akiben a kiválasztás is új értelmet nyert, arról nem is beszélve, hogy Őbenne az „Ígéret földjének” elfoglalása számunkra már nem jár áldozattal, harccal és vérontással, hiszen az Ő egyetlen, tökéletes áldozata ingyen kegyelemből nekünk adta az örökkévalóság ígéretes földjét, amelynek hitben része már ez a világ is. Mi ebben a hitben élünk, próbálunk szelíden és békességben jelen lenni e kemény világban; de ha harcolnunk kell, azt is Krisztusban tesszük, mintha a hit harcát harcolnánk, mert a győzelem már a miénk. 

1Péter 1,1-9

388. dicséret

A Bírák könyve arról ad hírt, hogy Isten népe folyamatosan, hosszabb időszak alatt foglalta el az Ígéret földjét. Ezért ad hírt az első fejezet záró része az úgynevezett el nem foglalt területekről (27-36). - A Szentíró folyamatosan hangsúlyozza, hogy Isten velük volt a küzdelmekben, ezért járhattak sikerrel ott, ahol győzelmet arattak (3). - Az előbbiek ismeretében egyetlen részletet hadd emeljek ki az első fejezet eseményeiből; azt, amikor a legyőzött és megcsonkított ellenséges király, fájdalmai közepette döbben rá arra, hogy Ő maga hány emberrel tette ugyanezt (4-8). Saját fájdalmaink bűnbánatra és hitre indíthatnak. Tényleg elveszett az olyan ember, aki még ebben az állapotában sem tart bűnbánatot. Lám milyen határtalan Isten kegyelme: az elfoglalt idegenek között is van olyan, aki már a Krisztusé, noha testi szemeinkkel, ezt, ott, akkor észre sem vettük volna.

Júdás 20-25

474. dicséret

Mózes elvégezte küldetését: nem tökéletesen, de maradéktalanul és hűségesen, az „itteni” Ígéret földjére azonban ő már nem mehetett be (10-12). Ez a történet megtanít arra, hogy amit a hívő ember kap, az nem mindig kerül azonnal, vagy itt, ebben a világban a birtokába. Valóban nagy örökség vár ránk, de ezek érdemi része csak az eljövendő világban lesz a miénk. Téved és csalódik az a keresztyén ember, aki a teljes örökséget most akarja magáénak tudni, noha Isten Igéje világosan kimondja, hogy a szeplőtelen és hervadhatatlan örökség a mennyben van fenntartva számunkra (1Péter 1,4). Már most körülnézhetünk, de a lábunk itt még a folyó innenső partján marad.

Júdás 14-19

14. zsoltár

*  Mózes elvégezte küldetését: nem tökéletesen, de maradéktalanul és hűségesen (10-12). Hiszen Mózes is gyarló ember volt, de őt választotta ki az Úr erre a nagy feladatra, hogy népét Egyiptomból az Ígéret földjéig vezesse, és ahogy Isten megígérte (4), népének adta azt a földet, amit Mózes, idős kora ellenére is életerővel és tökéletes látásával megtekinthetett (7). A zsidó jogrendben egy föld megtekintése egyben annak birtokbavételét is jelentette. Mózes megnyugodva, de a dicsőséget Istennek tulajdonítva mehetett el ebből a világból (5), hiszen a rá bízott feladat maradéktalan elvégzését itt sem Mózes ereje (4Mózes 20,10), hanem Isten ígérete és kiválasztó kegyelme garantálta. Sírjának helye éppen ezért ismeretlen, mert egyetlen itteni „hős” sem lehet kultusz tárgya, a dicsőség mindenért Istené (6).

Az áldás mindig Isten ajándékait közvetíti. Ezeket az ajándékokat összegzi itt az Ige. Isten szereti népét, ennek jelei a következők: - Isten jött, felragyogtatta lényét előttünk, Ő tette meg értünk az első lépést, érdemtelenül kiválasztott minket (2). - Az Úr „kezében” hordoz (27), védelmez (29), megtart (3), örök hajlékot készít nekünk (27). - Az Úr megadja nekünk azt a kegyelmet, hogy mindenkor az Ő lábaihoz és ne „idegen halmokhoz” telepedjünk le és befogadóan figyeljünk az Ő beszédére (3-4). - Ha nagy a baj, az égen át száguld segítségünkre (26); ez még akkor is így van, ha valamit tartós kudarcként, vagy veszteségként élünk is meg egy ideig, és legszívesebben perlekednénk Ővele: hol voltál?  Isten áldásában részesültünk, a Jézus Krisztusban. Őbenne valóban az égen át száguldott segítségünkre. Az áldott ember, az áldott nép vallja, hogy nincsen Istenünkhöz fogható (26); és valóban „boldog”, aki mindezt megtapasztalta (29).

Júdás 8-13

74. zsoltár

A teljes magyarázat:

* Az áldásról.

– 1. Isten áldása azt jelenti, hogy Ő magából és mennyei világából adja nekünk azt, ami nekünk nincs, és amivel csak Ő ajándékozhat meg. Az áldást csakis az Úr adhatja, még akkor is, ha emberi közvetítőket felhasználhat ebben.

– 2. Nincs nagyobb ajándék, mint az, hogy az ember ajka áldást mond, mielőtt elmegy innen; ez a hit, a megnyugvás, az elengedés, a bizonyosság jele. Mózes áldást mondva ment el ebből a világból (1). Mielőtt Mózes egyenként megszólítaná a törzseket, az egész néphez szól (2-5); zárásul is az egész nép megszólításával fejeződik be az áldások sora (26-29). Jesurún Izráel beceneve, csak hogy értsük ezt a megszólítást (5).

– 3. Az áldás mindig Isten ajándékait közvetíti. Ezeket az ajándékokat összegzi itt az Ige. Isten szereti népét, ennek jelei a következők: - Isten jött, felragyogtatta lényét előttünk, Ő tette meg értünk az első lépést, érdemtelenül kiválasztott minket (2). - Az Úr „kezében” hordoz (27), védelmez (29), megtart (3), örök hajlékot készít nekünk (27). - Az Úr megadja nekünk azt a kegyelmet, hogy mindenkor az Ő lábaihoz és ne „idegen halmokhoz” telepedjünk le és befogadóan figyeljünk az Ő beszédére (3-4). - Ha nagy a baj, az égen át száguld segítségünkre (26); ez még akkor is így van, ha valamit tartós kudarcként, vagy veszteségként élünk is meg egy ideig, és legszívesebben perlekednénk Ővele: hol voltál?

– 4. Isten áldásában részesültünk, a Jézus Krisztusban. Őbenne valóban az égen át száguldott segítségünkre. Az áldott ember, az áldott nép vallja, hogy nincsen Istenünkhöz fogható (26); és valóban „boldog”, aki mindezt megtapasztalta (29).

Evangélium szólal meg Mózes énekének második felében. – Isten megbünteti engedetlen népét, de nem engedi, hogy népének ellenségei elbízzák magukat és csúfolják Isten népét, meggyalázzák az Ő ügyét. Isten még a jogos büntetésben sem szolgáltatja ki övéit véglegesen az ellenségnek. Isten olyan tulajdon népe iránt, hogy még a büntetésében is ott van a kegyelme (36); vagyis Isten joggal megbünteti népe engedetlenségét, de saját népét soha nem engedi el (43). Ezt soha ne felejtsük! (26-36) – De kik tartoznak Isten valódi népéhez, akikre vonatkoznak az ígéretek? Azok Isten népének tagjai, akik Isten Lelke által belátják, hogy minden földi szikla is elporlad egyszer (31), hát még az ember, akinek elernyed élete, és hamis bizodalmának minden tárgya (37); ezért rádöbbenünk, hogy egyetlen Kőszikla az Úr, rajta kívül nincs más, Őtőle függ minden (39). – Őneki, az egyedül örökkévaló (40), gőgös és kegyetlen ellenségeinek joggal megfizető (41-42), saját népén könyörülő Istennek adassék dicsőség mindenkor (43). (36-43).*

Júdás 1-7

255. dicséret

* –  Ennek a népnek lehetett vezetője, nagyon nehéz, de döntő időkben Mózes, aki nem volt tökéletes, ezért nem is mehetett be a földi Ígéret földjére, csak áttekinthetett oda. Tudjuk, hogy a Jézus Krisztusban készített Ígéret földjét azonban nem csak közelről látta Mózes, hanem be is léphetett oda (Máté 17,1-11).

–  Mózes nem csalódott, voltak tévedései, de Isten végig megőrizte szolgáját a hitben. Ennek bizonysága, hogy még szolgálata utolsó perceiben is az Isten szavának megszívlelésére bíztatja népét, mert az Úr szava az egyetlen, amely nem üres beszéd, hanem élet (47).

Ilyen a hívő ember, mint Mózes. Közeledőben van halála és ő egy gyönyörűséges énekben az Urat magasztalja. – Ez az ének, Isten Lelke által szól, ezért Isten Igéje, amely olyan, mint a harmat a zsenge fűre (1-2). Ez az ének az Úr nevét magasztalja, aki hűséges és igazságos, mindezekben kőszikla, tehát soha nem inog meg, és akinek cselekvése tökéletes, ezért ember Ővele nem vitatkozhat (3-4). – Mózes, ebben az énekében azt is megénekelte, amit az Isten parancsolt neki (5Mózes 31,19), hiszen a hívő ember, amikor Istenről szól, soha nem önmagából szól, hanem mindig az Istentől rábízott üzenet képezi szavainak tartalmát; ezért a hívő ember bizonyságtétele, imádsága, de még hétköznapi beszéde sem öncélú fecsegés. – Isten nem hagyja el hűtlen népét (5-9). „Mert az Úr része az Ő népe, kimért öröksége” (9). Tehát Isten örökké szereti népét, mert Isten népének „örök része” maga az Úr, vagyis Isten önmagát adja népéért. Ez teljesedett be Jézus Krisztusban. – Ez a határtalan, örök szeretet azonban kötelez, Isten valódi gyermekeit mindig arra indítja, hogy ettől kezdve engedelmesen az Ő dicsőségére és mások javára éljenek.

Jelenések 22,8-21

198. dicséret

* Ilyen a hívő ember, mint Mózes. Közeledőben van halála és ő egy gyönyörűséges énekben az Urat magasztalja.

– Ez az ének, Isten Lelke által szól, ezért Isten Igéje, amely olyan, mint a harmat a zsenge fűre (1-2). Ez az ének az Úr nevét magasztalja, aki hűséges és igazságos, mindezekben kőszikla, tehát soha nem inog meg, és akinek cselekvése tökéletes, ezért ember Ővele nem vitatkozhat (3-4).

– Mózes, ebben az énekében azt is megénekelte, amit az Isten parancsolt neki (5Mózes 31,19), hiszen a hívő ember, amikor Istenről szól, soha nem önmagából szól, hanem mindig az Istentől rábízott üzenet képezi szavainak tartalmát; ezért a hívő ember bizonyságtétele, imádsága, de még hétköznapi beszéde sem öncélú fecsegés.

– Ez az ének Isten magasztalása után nagy szomorúsággal szól arról, hogy noha Isten hatalmasan hordozta népét, ez a nép mégis elromlott, bolonddá és esztelenné lett, elhagyta egyetlen Atyját, aki teremtette, alkotta és erőssé tette (5-9).

– Isten mégsem hagyja el hűtlen népét. Milyen gyönyörű tömörséggel fogalmazza meg ezt az örök hűséget ez az ének: „Mert az Úr része az Ő népe, kimért öröksége” (9). Tehát Isten örökké szereti népét, mert Isten népének „örök része” maga az Úr, vagyis Isten önmagát adja népéért. Ez teljesedett be Jézus Krisztusban.

- Ez a határtalan, örök szeretet azonban kötelez, Isten valódi gyermekeit mindig arra indítja, hogy ettől kezdve engedelmesen az Ő dicsőségére és mások javára éljenek.

Mózesnek mondta az Úr, hogy közel van elmenetelének ideje. Nagy áldás, amikor elköltözésünk idejét kijelenti nekünk az Isten, erre fel tudunk készülni, mert nincs nagyobb ajándék, mint felkészülten elmenni ebből a világból, elrendezve dolgainkat. Mivel azonban nem mindig tudjuk az időt, Mózesnek is csak az idő közelsége lett kijelentve, ezért mindig készen kell lennünk az elmenetelre (14-15). – A halál meghatározása a mai Ige szerint pihenés: „te most pihenni térsz” (16). Kell is egy dolgos élet után a pihenés és mivel a halál: pihenés, ezért abból van felébredés egy újabb „szent” aktivitásra. – Mózes számára a közelgő halál éppen ezért nem valamiféle tragikus eseményt jelentett, hiszen a hívő ember ilyenkor az élethez és urához kerülhet közelebb. Emellett Mózes halála szinte kegyelmi állapot volt, hiszen utána Isten népének olyan korszaka kezdődött, amelyet kegyelem volt nem megélni. Gondoljunk arra is, hogy Isten az Övéit akár konkrét halálukban valami utána következő rettenetestől is megszabadíthatja (29).

Jelenések 22,1-7

421. dicséret

* A teljes magyarázat:

– Mózesnek mondta az Úr, hogy közel van elmenetelének ideje. Nagy áldás, amikor elköltözésünk idejét kijelenti nekünk az Isten, erre fel tudunk készülni, mert nincs nagyobb ajándék, mint felkészülten elmenni ebből a világból, elrendezve dolgainkat. Mivel azonban nem mindig tudjuk az időt, Mózesnek is csak az idő közelsége lett kijelentve, ezért mindig készen kell lennünk, dolgainkban, testben, lélekben, hitben az elmenetelre (14-15).

– A halál meghatározása a mai Ige szerint pihenés: „te most pihenni térsz” (16). Kell is egy dolgos élet után a pihenés és mivel a halál: pihenés, ezért abból van felébredés egy újabb „szent” aktivitásra. Jézus Krisztus eljövetelekor vége lesz ennek a pihenésnek, s megkezdődik az aktív, zavartalan örök élet; ott azonban bármiféle aktivitást már nem fáradtságként élünk meg.

– Mózes számára a közelgő halál éppen ezért nem valamiféle tragikus eseményt jelentett, hiszen a hívő ember ilyenkor az élethez és urához kerülhet közelebb. Emellett Mózes halála szinte kegyelmi állapot volt, hiszen utána Isten népének olyan korszaka kezdődött, amelyet kegyelem volt nem megélni. Erre utal az igeszakasz további része, majd Mózes éneke is a következő fejezetben. Isten népe és a világ „el fog romlani” (29). Döbbenetesen tárja elénk ezt a romlást Isten Igéje: „eszik, jóllakik, meghízik, és más istenekhez fordul”, vagy istentelenné lesz. Micsoda kegyelem, hogy Mózesnek ezt nem kellett már megélni. Gondoljunk arra is, hogy Isten az Övéit akár konkrét halálukban valami utána következő rettenetestől is megszabadíthatja.

Mózes hosszú életet kapott az Úrtól. Mózes elfáradt, de nem megfáradt ember, aki már nem tud népével járni-kelni, tévesztései miatt nem mehet be az Ígéret földjére (1-2); de Jézus megdicsőülésének történetéből is tudjuk (Máté 17,1-11), hogy Isten kegyelme által ott van a mennyei Ígéret földjén. Eljön mindenki számára az itteni szolgálat vége, amikor már nem is tudunk és nem is „hivatalunk” tovább cselekedni. Nincs olyan ember, aki tökéletesen végezte volna a rá bízott ügyet, ezért kell a kegyelem; - de tegyük egyre tökéletesebben azt, minden erőnket megfeszítve (Máté 5,48); aztán a kellő időben félreállva. Elég az Úr kegyelme (2Korinthus 12,9).

Jelenések 21,9-27

416. dicséret

A teljes magyarázat:

* Nézzük versről versre mai Igénk első szakaszát.

- Mózes hosszú életet kapott az Úrtól, elfáradt, de nem megfáradt ember, már nem tud népével járni, kelni, tévesztései miatt nem mehet be az Ígéret földjére (1-2), de Jézus megdicsőülésének történetéből is tudjuk (Máté 17,1-11), hogy Isten kegyelme által ott van a mennyei Ígéret földjén. Eljön mindenki számára az itteni szolgálat vége, amikor már nem is tudunk és nem is „hivatalunk” tovább cselekedni. Nincs olyan ember, aki tökéletesen végezte volna a rá bízott ügyet, ezért kell a kegyelem; de tegyük egyre tökéletesebben azt, minden erőnket megfeszítve (Máté 5,48); aztán a kellő időben félreállva. Elég az Úr kegyelme (2Korinthus 12,9).

- Az Úr jár népe előtt. Ő elintézi népének ellenségeit. Ez egy fontos üzenet. Nem népének kell megoldani az ellenséges népekkel kapcsolatos ügyét. Ezt majd az Úr elintézi, Ő pedig jól intézi ezt, Ő nem téved. Urunk, könyörülj, Te pusztítsd ki előlünk a gonoszt és győzd meg, térítsd meg szívünket, ha egymás ellenségei lennénk (3-5). Isten népének, az Úr gyermekeinek nincs mitől félnie, hiszen bátorrá és alázatossá tesz bennünket a velünk járó Isten, aki nem marad el tőlünk (6-8)

- Józsué lett Mózes utóda (3). Milyen zavartalanul történik itt az „őrségváltás”. Isten választ, és ezt örömmel, hittel, bizalommal fogadja az Ő népe. Ez a választás az egységben mutatkozik meg.