Milyen állapotban volt Isten népének hite? – 1. Azt a Baál-oltár, amit Gedeon lerombolt, nem az idegen hatalom építette oda, hanem Isten népe állította fel. A hitetlenség és a hűtlenség sötét éjszakája volt ez az időszak. Ez a Baál-oltár Gedeon apjának házi oltára volt (25). – 2. Baál pedig a termékenység, szerencse, bőség, jólét a pazarlás és a bujaság istene volt. Pont az az isten, akinek ma is hódol a világ, a szegények irigyen, a gazdagok önzően, de senki sem mentesül a hatása alól. Ennek az istennek áldozni is kellett, akár még embert is. Nem kell aktualizálnom: nem számít semmi, az emberek sem, csak a saját érdekünk, hatalmunk, jólétünk, aminek érdekében mindenkit és mindent beáldozunk. – 3. Isten ezért parancsolja Gedeonnak, hogy működésének kezdete az legyen, hogy az otthoni Baál-oltárt lerombolja. Először a saját családunkban kell újra felragyogni az élő Isten tiszteletének. – 4. Gedeon ezt megteszi, ugyan éjszaka, félelmek között, de mégis engedelmesen cselekszik, és mire reggel felkelnek már az élő Isten oltárán bemutatott áldozat fogadja őket az idegen oltár helyén (27-28).

1Péter 3,1-7

234. dicséret

* Milyen állapotban volt Isten népének hite?

– 1. Azt a Baál-oltár, amit Gedeon lerombolt, nem az idegen hatalom építette oda, hanem Isten népe állította fel. A hitetlenség és a hűtlenség sötét éjszakája volt ez az időszak. Ez a Baál-oltár Gedeon apjának házi oltára volt (25).

– 2. Baál pedig a termékenység, szerencse, bőség, jólét a pazarlás és a bujaság istene volt. Pont az az isten, akinek ma is hódol a világ, a szegények irigyen, a gazdagok önzően, de senki sem mentesül a hatása alól. Ennek az istennek áldozni is kellett, akár még embert is. Nem kell aktualizálnom: nem számít semmi, az emberek sem, még az asszonyok és a gyerekek sem, csak a saját érdekünk, hatalmunk, jólétünk, aminek érdekében mindenkit és mindent beáldozunk – barátot, testvért is, ha kell.

– 3. Isten ezért parancsolja Gedeonnak, hogy működésének kezdete az legyen, hogy az otthoni Baál-oltárt lerombolja. Először a saját családunkban kell újra felragyogni az élő Isten tiszteletének.

– 4. Gedeon ezt megteszi, ugyan éjszaka, félelmek között, de mégis engedelmesen cselekszik, és mire reggel felkelnek már az élő Isten oltárán bemutatott áldozat fogadja őket az idegen oltár helyén (27-28).

– 5. Gedeon apja nem csupán fiát védi, hanem visszaemlékezik élő Istenére, annak ígéreteire, bűnbánatot tart, megtér, - és ha Baál igaz isten, majd kiáll ő saját magáért. Nem az ember oltalmazza az Istent, hanem pont fordítva. Ha az élő Istenben bízunk, Ő „megbizonyítja” magát, cselekszik népéért; de ha bálvánnyal van dolgunk, mi védjük azt, és élettelen-mulandó dolgokért, eszmékért, vallásokért felemésztjük egymást (31-32).

Szerző: refdunantul  2016.05.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása