A mi Urunk Jézus Krisztus felment a mennybe, hogy ott helyet készítsen nekünk (János 14,2): tehát nekünk a mennyben van polgárjogunk (Filippi 3,20). - A mennyből azonban addig is elküldte Lelkét, hogy már ebben a földi világban mássá legyen a hívő ember és élje, hirdesse a mennyei világot. - A Szentlélek alapvető munkája, hogy elvégzi bennünk: az életet válasszuk a halál helyett; ez a legfőbb döntés tehát valójában Isten döntése bennünk és általunk (19-20). - A Szentlélek munkájának konkrét jelei: megtérés, Isten szavának meghallása és megtartása, valamint bővelkedő élet (2-9). Isten Lelke tehát távol tarja tőlünk a bűnös világ átkait (9), azoktól szenvedünk, de azok soha nem nyelhetnek el bennünket! Isten Lelke „közel” hozza hozzánk az Úr Igéjét, élővé és hatóvá teszi azt nekünk (Zsidókhoz írt levél 4,12), megnyitja az üzenetet, amely által ébren tartja bennünk a reménységet (14).

Jelenések 21,1-8

358. dicséret

Nagy áldás, hogy az Újszövetség világosságából szemlélhetjük ezeket a sorokat. – 1. Isten köti ezt a szövetséget népével. Ő a kezdeményező. Ő teszi meg felénk az első lépést. Isten szövetsége pedig azt jelenti, ahogy ezt Jézus Krisztusban világosan megmutatta, hogy Ő irgalmasan lehajol az emberhez, és neki oltalmat, segítséget és szabadítást nyújt. – 2. Isten nem csupán megköti velünk ezt a szövetséget, hanem örök döntése alapján meg is tart bennünket az Ő szövetségében, kegyelmében, az Ővele való közösségben (Zsoltárok 25,13-14), hiszen az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38), még a bűneink sem! – 3. Ugyanakkor Isten erőt ad nekünk, Lelke által, hogy velünk kötött szövetségének rendelkezéseit, amelyek valójában a mi javunkat és életünket szolgálják, megtartsuk, és egyre láthatóbbá legyen rajtunk, hogy az Ő népe vagyunk, aki nem „idegen isteneket”, hanem Őt imádják, az Ő dicsőségére élnek, a másik ember és a teremtett világ szeretetében.

Jelenések 20,7-15

357. dicséret

* A teljes magyarázat:

Nagy áldás, hogy az Újszövetség világosságából szemlélhetjük ezeket a sorokat.

– 1. Isten köti ezt a szövetséget népével. Ő a kezdeményező. Ő teszi meg felénk az első lépést. Isten szövetsége pedig azt jelenti, ahogy ezt Jézus Krisztusban világosan megmutatta, hogy Ő irgalmasan lehajol az emberhez, és neki oltalmat, segítséget és szabadítást nyújt.

– 2. Isten nem csupán megköti velünk ezt a szövetséget, hanem örök döntése alapján meg is tart bennünket az Ő szövetségében, kegyelmében, az Ővele való közösségben (Zsoltárok 25,13-14), hiszen az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38), még a bűneink sem!

– 3. Ugyanakkor Isten erőt ad nekünk, Lelke által, hogy velünk kötött szövetségének rendelkezéseit, amelyek valójában a mi javunkat és életünket szolgálják, megtartsuk, és egyre láthatóbbá legyen rajtunk, hogy az Ő népe vagyunk, aki nem „idegen isteneket”, hanem Őt imádják, az Ő dicsőségére élnek, a másik ember és a teremtett világ szeretetében.

– 4. Ahol pedig Isten nem adott értelmes szívet (3), ott az itteni világ idegen istenei tarolnak, elsodornak, és átkozottá lesz életünk; nem azért, mert Isten átka van rajtunk, hiszen Isten csak áldást ad, hanem mert Őnélküle az életnek csak a bűn rontotta átkát, és nem az áldását tapasztalhatjuk meg. Vigyázzunk, mert népének egyetlen tagja is megfertőzheti az egész népet; ahogy egyetlen mérgező gyökér, sok halálos gyümölcsöt teremhet (17). Egyetlen megátalkodottan hűtlen és engedetlen sem lehet közöttünk. Isten népének minden tagja az Úr gyermeke legyen, így ábrázolódhat ki rajtunk az áldás, és lehetünk áldássá mások számára is.

– 1. Messziről nemzetek jönnek és megnyomorítják életünket. Isten jogos büntetésének eszközei ők, mert gyalázatosan „istentelenné” lettünk. Nem számolunk az Úrral, Jézus Krisztus Atyjával, még a „számadást” is kitöröltük a szótárunkból, ezért átlépünk minden létező határt, és megtébolyodik a világ. – 2. Isten ránk enged egy másik kultúrát, akikről azt írja igeszakaszunk, hogy annyira mások, hogy nem érthetjük meg egymást (49), de ezek emellett vadak, kegyetlenek, kíméletlenek, öregekhez, nőkhöz és gyerekekhez; sőt, ellenségei Jézus Krisztus irgalomról és megváltásról szóló ügyének, mert saját erejükre büszkék (50). Nem én mondom (4), hanem az Ige, hogy ez „az idegen nemzet” nem dolgozik, hanem elveszi, letarolja azt, amiért a másik megdolgozott (51), amíg tönkre nem tesz, ki nem pusztít téged (51). – 3. Itt nem egyes emberek nyomorúságáról van most szó: azokkal együtt érzünk, bármelyik nép gyermekei is legyenek, azokért könyörgünk és lehetőségeink keretei között teszünk is értük. – 4. Itt azonban, nagyobb távlatból tekintve, másról van szó. Emberi értelemben itt nagyhatalmak gyarló játszmáiról beszélhetünk. Teológiai értelemben pedig, minden emberi gonoszság ellenére az Úr cselekszik, aki megbünteti, és ebben a büntetésben felrázza, hitre segíti népét, mint ahogy a szívmegálláskor, árammal csapják életre a halál peremén „táncolót”.

Jelenések 20,1-6

464. dicséret

* A teljes magyarázat:

Szíven ütnek ezek az Igék. Mintha ma szólna, nekünk szólna; bizonnyal, mert a Szentlélek által ez így is van.

– 1. Messziről nemzetek jönnek és megnyomorítják életünket. Isten jogos büntetésének eszközei ők, mert gyalázatosan „istentelenné” lettünk, ami annyit tesz, hogy már nem csupán istenfélelem nincs bennünk, de nem is félünk az élő Istentől, Jézus Krisztus Atyjától (hogy egészen pontos legyek, mert „istennel” tele van az életünk). Nem számolunk az Úrral, még a számadást is kitöröltük a szótárunkból, ezért átlépünk minden létező határt, és megtébolyodik a világ. Egy konkrét példa, idén húsvétkor egy megszűnt gyülekezet eladott katedrálisában, ahol az épület minden szeglete is az Úr szentségét hirdeti, nagy bulit tartottak.

– 2. Isten ránk enged egy másik kultúrát, akikről azt írja igeszakaszunk, hogy annyira mások, hogy nem érthetjük meg egymást (49), de ezek emellett vadak, kegyetlenek, kíméletlenek, öregekhez, nőkhöz és gyerekekhez; sőt, ellenségei Jézus Krisztus irgalomról és megváltásról szóló ügyének, mert saját erejükre büszkék (50). Nem én mondom (4), hanem az Ige, hogy ez „az idegen nemzet” nem dolgozik, hanem elveszi, letarolja azt, amiért a másik megdolgozott (51), amíg tönkre nem tesz, ki nem pusztít téged (51). Nem is megyek tovább az igeszakaszban, ennyi is elég. Én itt csak újra mondtam az Igét, amit akkor és ma is üzent az Úr!

– 3. Itt nem egyes emberek nyomorúságáról van most szó: azokkal együtt érzünk, bármelyik nép gyermekei is legyenek, azokért könyörgünk és lehetőségeink keretei között teszünk is értük.

– 4. Itt azonban, nagyobb távlatból tekintve, másról van szó. - Emberi értelemben itt nagyhatalmak gyarló játszmáiról beszélhetünk, amelyben az emberi érdek dönt, mégpedig irgalmatlanul. - Teológiai értelemben pedig, minden emberi gonoszság ellenére az Úr cselekszik, aki megbünteti, és  ebben a büntetésben felrázza, hitre segíti népét, mint ahogy a szívmegálláskor, árammal csapják életre a halál peremén „táncolót”.

– 1. Ez az igeszakasz megérteti velünk, hogy mit jelent a teológiai tétel, miszerint a „bűn”, az Isten nélküli élet azt jelenti, hogy átok alatt vagyunk. Ezeknek a szörnyűségeknek minden formáját megéljük manapság is. – 2. Akit nem csak éltet, hanem már ébresztget is az Isten Lelke, annak, az Úr közelében kellő érzékenysége lesz, az életünkben megélt és egymásnak okozott kínokra. Nagy tévedés azt gondolni, hogy ezeket az Isten okozza nekünk, ezeket mi okozzuk egymásnak, mert ilyenné leszünk az egyetlen, élő Isten nélkül. A mai igeszakasz átkait is ebben az összefüggésben olvassuk. Mindenesetre, aki hisz, az könnyen megtébolyodhat, a világ tobzódását és a mérhetetlen szenvedéseket látva, tapasztalva. Ha ezért vagyunk „rosszkedvűek”, a világ nyomorúságát látva, akkor ez áldott szomorúság, mert boldogok, akik emiatt sírnak (Máté 5,4). – 3. Ne feledjük azonban a folytatást: akik így sírnak, azok vigasztalást nyernek, azok átok helyett krisztusi, maradandó, el nem múló áldásokat tapasztalnak, valamint az Úr eszközeivé lesznek, hogy ebben a világban, minél több ember számára, ne csupán enyhítsék az átok okozta szenvedéseket, hanem Isten kegyelméből, kihozzák őket az átokból az áldások helyére.

Jelenések 19,11-21

367. dicséret

* Az áldások után következnek az átkok. A kiindulási pont mindig ugyanaz: Isten rendelkezéseinek megtartása. Amennyiben nem figyelsz, és nem tartod meg Isten szavát, akkor átkok szállnak rád; - hangzik Isten figyelmeztetése, népe felé. A szakasz címe egészen pontosan így olvasható: fenyegetés átkokkal. Aztán hosszú felsorolásban olvassuk a rettenetesebbnél rettenetesebb büntetéseket.

– 1. Mit jelentett az áldás? Ha engedelmesen hallgatjuk és megtartjuk az Úr szavát, akkor: - minden nép fölé emeli saját népét az Isten (1): elsővé lesz Isten népe, mindig fölül lesz (13). – 2. Ezzel valójában csak annyit mondott az Úr, hogy az Ő áldása „mindenek felett való jó”. Jézus Krisztusban azonban ennek tartalmát is kifejtette az Isten: szolgálat, önmegtagadás, kereszthordozás, irgalmasnak és utolsónak lenni (Márk 10,43-44), alul maradni (Máté 9,13). Egyedül a krisztusi üzenet az ezen a világon, amely az Isten valódi, irgalmas arcát megmutatja, láthatóan, hitelesen, egészen a keresztfának önátadásáig, majd a halál fölötti győzelem hatalmáig. Ez az irgalmas szeretet hatalma. Valóban áldottak lennénk, ha Jézus Krisztusban újjászületve, irgalmasan szeretnénk a másik embert, mert ebben gazdagodna meg a mi életünk is (Máté 11,29). – 3. Mi azonban gyarló emberek vagyunk. Ezért az evangéliumban újjászületve is a törvény szigorára van szükségünk, mert egyébként végünk van. Mindent szétszór a bűn.

Jelenések 19,1-10

437. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Mit jelentett az áldás? Ha engedelmesen hallgatjuk és megtartjuk az Úr szavát, akkor: - minden nép fölé emeli saját népét az Isten (1; 9; 14), - győzelmet ad népének az ellenségeik felett (7), - valamint megáldja övéit mindenben (6), - minden földi jóval (3-12), - konkrét bőséggel. Mégpedig minden nép szeme láttára cselekszi ezt az Isten, saját népével (10), miközben más népek kölcsönt kérnek majd Isten szent népétől, miközben ők nem szorulnak semmire és senkire (12). Összegezve az áldások sorát: elsővé lesz Isten népe, mindig fölül lesz (13).

– 2. Akkor, abban a korban ezt jelentette az áldás, megfogható anyagi és hatalmi „tőkét”. De Isten, népének akkori gondolkozása szerint ugyan, valójában mégis csak annyit mondott, hogy az Ő áldása „mindenek felett való jó”. Jézus Krisztusban azonban ennek tartalmát is kifejtette az Isten: szolgálat, önmegtagadás, kereszthordozás, utolsónak és irgalmasnak lenni (Márk 10,43-44), alul maradni (Máté 9,13). Egyedül a krisztusi üzenet az ezen a világon, amely az Isten valódi, irgalmas arcát megmutatja, láthatóan, hitelesen, egészen a keresztfának önátadásáig, majd a halál fölötti győzelem hatalmáig. Ez az irgalmas szeretet hatalma. Valóban áldottak lennénk, ha Jézus Krisztusban újjászületve, irgalmasan szeretnénk a másik embert, mert ebben gazdagodna meg a mi életünk is (Máté 11,29).

– 3. Mi azonban gyarló emberek vagyunk. Ezért az evangéliumban újjászületve is a törvény szigorára van szükségünk, mert egyébként végünk van. Mindent szétszór a bűn. Egyetlen reménységünk, hogy Jézus Krisztusban már épül a teljesen új, egy alapvetően más világ, az Isten országa, az áldások maximuma, ahol nem a másik fölött lenni, hanem a másikat szeretni lesz az igazi jutalom. Ott nem is tudunk majd másként cselekedni. Persze, sajnálni való, ha addig sokan a másik fölötti uralmukban vélik megélni az áldás valóságát.

Isten Igéje úgy szolgálja az életet, mint a lélegzetvétel. – 1. Ezért Isten szavára emlékezni kell és emlékeztetni kell arra a gyermekeinket is. Isten szavát kőbe kell vésni, azokat jól látható helyre kell felállítani, hogy az emlékkövek mindig Isten megtartó szavára emlékeztessenek bennünket. Ilyen „emlékkő” Isten szavának dokumentuma, a Biblia is (1-8). – 2. Hasznunkra azonban akkor lehet a „kőbe vésett Ige”, ha Isten kegyelméből, az Ő Lelke által, a holt betű megelevenedik, és szíven talál, megint, óv, véd, korlátoz és így szabadságot ad, megvidámít, életet, üdvözít. Bizony, kegyelmi állapot ez, amikor rendszeresen kézbe kerül, kinyílik a Biblia, megnyílik az Ige mögött az élő üzenet; amikor Isten szavává lesz a hűséggel magyarázott Ige; amikor maga a feltámadott Jézus Krisztus szólal meg, és nem mi. Hallgass csak csendben az Úrra, állj meg, figyelj Igéjére egy picit; megtapasztalod, Isten népének tagja vagy, az Ő megváltott gyermeke (9) – 3. Nincs nagyobb örömüzenet, a tizenkét átokmondást olvasva különösképpen, mint annak megtapasztalása, hogy lehajolt érettünk az Isten, és „átok alatt” szenvedő, szétesett életünket (14-26), Ő összerakta, áldottá gyógyította meg, a Jézus Krisztusban (10-13).

Jelenések 18

47. zsoltár

* …ennek nyomán pedig fontossá lesz Jézus Krisztus ügye, az anyaszentegyház, a kegyesség, az imádság, a gyülekezet, a szolgálat.

Amikor Isten elé járulunk. – 1. Bizonyságot teszünk Isten bőkezűségéről (1-4). Adj hálát minden napért! – 2. Megemlékezünk hűségéről (5-9). Itt olvassuk Isten népének hitvallását, amelyet továbbadtak gyermekeiknek: milyen hatalmasan emelte fel őket, kicsinyeket, és szabadította meg őket az Úr. – 3. Dicsőítjük az Ő egyedülálló voltát (10-11). Aki leborul az Úr előtt, az valódi örömre emeltetik fel; aki azonban „idegeneknek” hódol, az mélyebbre és mélyebbre kerül. – 4. Engedelmeskedünk parancsolatainak (11-19), hiszen az Ő kegyelme nem olcsó, hanem drága kegyelem, amely látható gyümölcsökben, hiteles tettekben mutatkozik meg, minden nyomorúságunk ellenére is. Igenis, kegyelme által az Ő szent népévé leszünk. Nem azért, hogy a többi nép fölé emeljen bennünket (19). De aki szentté lesz, az mássá lesz, mint a többiek. Ez nem tudatos cél, hanem áldott következmény. Igenis van különbség szent és tisztátalan között; van különbség a „káromkodó kocsis” és a még szavak nélkül is imádkozó ember között.

Jelenések 17

485. dicséret

* A teljes magyarázat:

Amikor Isten elé járulunk.

– 1. Bizonyságot teszünk Isten bőkezűségéről (1-4). Adj hálát minden napért, és minden napon azért a földért, ahol élsz, ahol a mindennapi kenyeret kapod, amely életet, hordoz, megtart, hogy léted „nagyobb” ajándékaira is tekinthess, miután volt mit enned. A hálaadás minden elégedettség és „boldogság” kezdete, még akkor is, ha nem Isten bőkezűségét, hanem súlyos kezét tapasztaljuk.

– 2. Megemlékezünk hűségéről (5-9). Itt olvassuk Isten népének hitvallását, amelyet továbbadtak gyermekeiknek: milyen hatalmasan emelte fel őket, kicsinyeket, és szabadította meg őket az Úr, nekik ajándékozva az Ígéret földjét.

– 3. Dicsőítjük az Ő egyedülálló voltát (10-11), mert aki az egyetlen élő Isten elé járul, az szabadító irgalmából részesül, és valódi örömöt kap, háza-népével együtt. Aki leborul az Úr előtt, az valódi örömre emeltetik fel; aki azonban „idegeneknek” hódol, az mélyebbre és mélyebbre kerül. Olyan fontos itt is ez a gyakori kifejezés, „én és házam népe”; vagyis az Úr nem hagyja házunk népét sem, a ránk bízott szeretteinket sem az Ő ismerete nélkül, csak ne szűnjünk meg értük imádkozni.

– 4. Engedelmeskedünk parancsolatainak (11-19), hiszen az Ő kegyelme nem olcsó, hanem drága kegyelem, amely látható gyümölcsökben, hiteles tettekben mutatkozik meg, minden nyomorúságunk ellenére is. Igenis, kegyelme által az Ő szent népévé leszünk. Nem azért, hogy a többi nép fölé emeljen bennünket (19). De aki szentté lesz, az mássá lesz, mint a többiek. Ez nem tudatos cél, hanem áldott következmény. Igenis van különbség szent és tisztátalan között, van különbség a „káromkodó kocsis” és a még szavak nélkül is imádkozó ember között.

Isten Igéje védelmet ad népe minden tagjának. – 1. Védi a bűnöst (1-3), mert ha verést érdemelne, negyven botütésnél akkor sem kaphat többet (2Korinthus 11,24). Mi már azt is tudjuk, ha halálos a bűnös bűne, akkor egyszülött Fiát adja érettünk, hogy rajtunk könyörülhessen (János 3,16). A büntetésnek van határa. – 2. Isten kegyelmes, de igazságos is (17-19), ezért Isten Igéje védi az „igazságosságot”, hogy a bűnös világ ki ne zökkenjen egyensúlyából. Isten Igéje arra figyelmeztet, hogy a világ továbbra is gonosz, ezért emlékezni kell az „amáléki” lelkület jelenlétére, nehogy készületlenül érjen bennünket a „támadás”. A mi Urunk megbocsátásra, de állandó készenlétre intett bennünket (Máté 25,13). Isten pedig nem hagyja a gonoszt büntetés nélkül. Ő majd igazságot szolgáltat; odaát kiegyenlítődnek a dolgok. Ezt jó tudni. Isten nem felejt (19). Nem marad elvarratlanul egyetlen szál sem (Zsidókhoz írt levél 10,30). Ne feledjük, Őelőtte mi is csak kegyelmére számíthatunk. – 3. Isten még az állatokat is védi (4). A cséplő ökröt etetni kellett. Isten még az állatokat is védelmébe veszi, hát még az „állatként”, megfeszülve dolgozó embert; ide értve a hivatalos egyházi szolgát is, noha hányan nézik őket semmirekellőnek. Jaj, nekik, ha azok! De, aki erőnek erejével mindent megtesz a rá bízott ügyben, arról Isten nem feledkezik el, legyen az állat, ember, vagy lelkész (1Korinthus 9,9; 1Timóteus 5,18).

Jelenések 16

212. dicséret

* Isten Igéje védelmet ad népe minden tagjának.

– 1. Védi a bűnöst (1-3), mert ha verést érdemelne, negyven botütésnél akkor sem kaphat többet (2Korinthus 11,24). Mi már azt is tudjuk, ha halálos a bűnös bűne, akkor egyszülött Fiát adja érettünk, hogy rajtunk könyörülhessen (János 3,16). A büntetésnek van határa. Nem bűneink szerint bánik velünk a mi Urunk. Pedig hányszor használunk hamis mértéket, magunkat képviselve, másokat becsapva, csak „szerepeket” játszva (13-16).

– 2. Isten kegyelmes, de igazságos is (17-19), ezért Isten Igéje védi az „igazságosságot”, hogy a bűnös világ ki ne zökkenjen egyensúlyából. Egy „Amlék” nevű nép kihasználta Isten népének gyengeségét, amikor azok kijöttek a szolgaságból, és lekaszabolták közülük a hátramaradott megfáradtakat. Isten Igéje arra figyelmeztet, hogy a világ továbbra is gonosz, ezért emlékezni kell az „amáléki” lelkület, indulat jelenlétére, nehogy készületlenül érjen bennünket a „támadás”. Jézus Krisztus visszajöveteléig, megkötözve ugyan, de még próbálkozik a gonosz. A mi Urunk megbocsátásra, de állandó készenlétre intett bennünket (Máté 25,13). Isten pedig nem hagyja a gonoszt büntetés nélkül, Ő majd igazságot szolgáltat, odaát kiegyenlítődnek a dolgok. Ezt jó tudni. Isten nem felejt (19). Nem marad elvarratlanul egyetlen szál sem (Zsidókhoz írt levél 10,30). Ne feledjük, Őelőtte mi is csak kegyelmére számíthatunk.

– 3. Isten védi saját népe megmaradását. Ennek csak egyik eszköze az un. sógorházasság törvénye (5-12). Ennél azonban sokkal többről van itt szó. Arról, hogy Isten népe a világ kezdetétől fogva, annak végéig megmarad, ahogy azt hitvallásunkban is bizonyossággal hirdetjük (Heidelbergi Káté 54). Isten ügye nem tőlünk függ, Jézus Krisztus ügye győztes ügy.

– 4. Isten még az állatokat is védi (4). A cséplő ökröt etetni kellett. Isten még az állatokat is védelmébe veszi, hát még az „állatként”, megfeszülve dolgozó embert; ide értve a hivatalos egyházi szolgát is, noha hányan nézik őket semmirekellőnek. Jaj, nekik, ha azok! De, aki erőnek erejével mindent megtesz a rá bízott ügyben, arról Isten nem feledkezik el, legyen az állat, ember, vagy lelkész (1Korinthus 9,9; 1Timóteus 5,18).

– 1. Abban a korban a malomkő létfontosságú eszköz volt. Amikor egy ilyen létfontosságú tárgyat zálogba vettek, akkor nem az értékükért vették zálogba, hanem azért, hogy az adósra nyomást gyakoroljanak, és rábírják valamire. Konkrétabban fogalmazva a zsarolás egy módja lehetett akkor az, amikor valakinek a malomkövét zálogba vették, hiszen az életét, a megélhetését tették lehetetlenné, azzal, hogy a malomkövével együtt elvették a kenyerét is. – 2. Van azonban a kenyérnél is fontosabb: tehát a testi tápláléknál is lehetséges többet elvenni tőlünk. Én belehalnék, ha bizonyos jegyzetfüzeteimet, „kitanított-kipreparált” könyveimet, főként a mindig használt Bibliámat elvennék tőlem. Ennél még súlyosabb, ha valakit megaláznak. Ilyenkor nem a „malomkövét”, nem a mindennapi kenyerét, hanem emberi méltóságát vették el az illetőnek. – 3. A hívő embert azonban védi az Ő Ura! Egyrészt nem engedi elvenni a „malomkövét”; azt, ami életfontosságú testi-lelki-szellemi kenyere. Másrészt, ha mégis ez a próbatétel következne ránk, híveit akkor is megerősíti az Úr, és soha nem tesz bennünket zsarolhatókká, hanem mindhalálig hűségesekké edz (Jelenések 2,10)

Jelenések 15

264. dicséret

* A teljes magyarázat:

Ebben a fejezetben minden igeversnél külön megállhatnánk, hiszen az emberszeretet különböző helyzetekre megfogalmazott törvényeit olvashatjuk itt, most a házassági elválás kérdését is ide sorolva (1-5). Isten megváltó szeretete népének minden rezdülésére kiterjed. Most csak egy versre tudunk figyelni ebből a rengetegből.

– 1. Abban a korban a malomkő létfontosságú eszköz volt. Amikor egy ilyen létfontosságú tárgyat zálogba vettek, akkor nem az értékükért vették zálogba, hanem azért, hogy az adósra nyomást gyakoroljanak, és rábírják valamire. Konkrétabban fogalmazva a zsarolás egy módja lehetett akkor az, amikor valakinek a malomkövét zálogba vették, hiszen az életét, a megélhetését tették lehetetlenné, azzal, hogy a malomkővel együtt elvették a kenyerét is.

– 2. Van azonban a kenyérnél is fontosabb, tehát a testi tápláléknál is lehetséges többet elvenni tőlünk. Én belehalnék, ha bizonyos jegyzetfüzeteimet, „kitanított-kipreparált” könyveimet, főként a mindig használt Bibliámat elvennék tőlem. Ennél még súlyosabb, ha valakit megaláznak. Ilyenkor nem a „malomkövét”, nem a mindennapi kenyerét, hanem emberi méltóságát vették el az illetőnek. Ma már kifinomult eszközök tárházával lehet ölni. Tudok ilyen tragédiákról.

– 3. A hívő embert azonban védi az Ő Ura! Egyrészt nem engedi elvenni a „malomkövét”; azt, ami életfontosságú testi-lelki-szellemi kenyere. Másrészt, ha mégis ez a próbatétel következne ránk, híveit akkor is megerősíti az Úr, és soha nem tesz bennünket zsarolhatókká, hanem mindhalálig hűségesekké edz (Jelenések 2,10)

Eleve így kezdődik a mondat (1-2): ki az, aki nem tartozhat az Úr gyülekezetéhez. Ma is több „hívő” kisközösség eleve így kezdi, hogy kik nem tartozhatnak őhozzájuk, mert majd ők megmondják, ki a méltó, „steril” hívő: kegyességben, hitvallásban, életfolytatásban. Jézus Krisztusban a kérdés megfordult: ki tartozhat az Úr gyülekezetéhez? Bizony, aki Jézus Krisztusra tekintve hiszi, hogy kegyelemből üdvössége van, és ez a hit feltisztuló élettel ajándékozza meg őt; az ilyen ember akkor is az Úr gyülekezetéhez, népéhez tartozik, ha „hatalmas keresztyének” kárhozatra kiabálják is.

Jelenések 14,14-20

213. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Eleve így kezdődik a mondat: ki az, aki nem tartozhat az Úr gyülekezetéhez. Ma is több „hívő” kisközösség eleve így kezdi, hogy kik nem tartozhatnak őhozzájuk, mert majd ők megmondják, ki a méltó, „steril” hívő: kegyességben, hitvallásban, életfolytatásban. Jézus Krisztusban a kérdés megfordult: ki tartozhat az Úr gyülekezetéhez? Bizony, aki Jézus Krisztusra tekintve hiszi, hogy kegyelemből üdvössége van, és ez a hit feltisztuló élettel ajándékozza meg őt; az ilyen ember akkor is az Úr gyülekezetéhez, népéhez tartozik, ha „hatalmas keresztyének” kárhozatra kiabálják is.

– 2. Akkor életmentés volt az elkülönülés, mert a környező világ színes istenektől nyüzsgő istentelensége „megzabálta” volna az élő hitet, ahogy a cápa felzabálja a kisebb halakat. Ennek ismeretében olvassuk, hogy akkor nem tartozhattak az Úr gyülekezetéhez a testileg „hibásak” (2), az „idegenekkel” keveredők, még a tízedik nemzedékükben sem (3-7), valamint a tisztátalanok, és azok, akik rosszat akartak Isten népének (7). Bizony, itt tetten érhető a Biblia emberi oldala is, ahol a szempontrendszerben ott rejtőzik az emberi indulat, hiszen móáb népe nem segítő szándékkal közeledett Isten népéhez (7); ezért moáb népe különösen tisztátalannak számít. De azok az „idegenek”, akik segítő szándékkal fordultak Isten népe felé, azok már a harmadik nemzedék során Isten gyülekezetéhez tartozhatnak (8-9). Isten azonban ezt a gyarló emberi indulatot is fel tudta használni a saját népe védelmében. Az Úr mindig áldássá fordítja választott szerettei számára az átkot (6).

– 3. Jézus Krisztusban már nem számítanak ezek a szempontok: férfi és nő, szolga és szabad, zsidó és görög egyaránt az Ő gyülekezetének tagja lehet (Galata 3,28). Hiszen, aki hosszú időn át „nem keveredik” nyitott, de hitét tisztán megőrző szeretettel, az elszürkül, elgyengül, meghal. Az elkülönülés csak egy ideig lehetséges módja a megmaradásnak. Jézus Krisztusban az egyértelmű mederben haladó folyó sodrásának nyitottsága adatott nekünk, amely minden patakot, vizet befogad, de utána együtt haladva, egyértelműen krisztusi az irány. A keveredés hiánya a „guppi” nevű akváriumi halaknál szembetűnő, hiszen teljes elszürküléshez, majd pusztuláshoz vezet. A színüket, majd az életüket is elvesztik, ezért frissíteni kell a vérvonalat.

Először mindig a magad háza táján takaríts. Teológiai értelemben ez azt jelenti, hogy amíg az Isten népe, a saját maga közösségében nem takarította ki a rosszat, a bűnt, a gonoszt; addig nem fordulhat hitelesen mások felé (24). Mai igeszakaszunk ugyanakkor az alábbi kérdést veti fel. Az fontos, áldott üzenet, hogy Isten védi a házasságot, mint Isten népe közösségének alapját. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy vajon a férfi és nő kapcsolatának bonyolult, szépségesen gyönyörű és egyben kínkeserves együttese-e az a terület, ahol a bűnök bűne fenyeget bennünket? Teológiai értelemben nincs a bűnök között különbség. Azt azonban gyakran elkövetjük, hogy egyéb életveszélyes paráznaságainkat a férfi és a nő között előforduló vétkekre mutogatva leplezzük. Valóban ez a világ legnagyobb problémája, vagy ez csak kivetített leple, képe, tünete annak a sokféle hűtlenségnek, amikkel terhelt az életünk?

Jelenések 14,1-13

98. zsoltár

* A teljes magyarázat:

– 1. Először mindig a magad háza táján takaríts. Teológiai értelemben ez azt jelenti, hogy amíg az Isten népe, a saját maga közösségében nem takarította ki a rosszat, a bűnt, a gonoszt; addig nem fordulhat hitelesen mások felé (24). A hitelesség nem tökéletességet jelent, hanem azt, hogy látványos, tetten érhető, másokat megbotránkoztató bűneink valóban nincsenek, sem a kirakatban, sem titokban; hiszen az élő Isten megváltó és megtisztító keze hordoz bennünket. Az igeszakasz ugyanakkor az alábbi kérdéseket veti fel, amelyeket most szándékosan nyitva hagyok.

– 2. Az fontos, áldott üzenet, hogy Isten védi a házasságot, mint Isten népe közösségének alapját, hiszen népével való örök kapcsolatát is gyakran hasonlította házassághoz. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy vajon a férfi és nő kapcsolatának bonyolult, szépségesen gyönyörű és egyben kínkeserves együttese-e az a terület, ahol a bűnök bűne fenyeget bennünket? Teológiai értelemben nincs a bűnök között különbség. Azt azonban gyakran elkövetjük, hogy egyéb életveszélyes paráznaságainkat a férfi és a nő között előforduló vétkekre mutogatva leplezzük. Valóban ez a világ legnagyobb problémája, vagy ez csak kivetített leple, képe, tünete annak a sokféle hűtlenségnek, amikkel terhelt az életünk?

– 3. A törvény szerint világos a képlet: kiknek jár kínos halál, megkövezés. A törvény szinte minden akkor előforduló helyzetet próbált szabályozni. Azóta a paletta ezerszer „színesebb”. Jézus Krisztus Hegyi beszédének ide vonatkozó magyarázatából pedig tudjuk, hogy ezen a területen a gondolat is számít, tehát valójában már itt azonnal elbuktunk mindnyájan, és már csak emiatt büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk (Máté 5,22-44). Akkor most ki kire mutogathat? Ki kit nevezhet paráznának? Legfeljebb a dühös irigység szól belőlünk, nem a tiszta erkölcs, ha - úgy tűnik - valakinek több „élvezet” jutott, mint nekünk, hiszen a saját házasságunkban ugyan még megtartjuk a tisztességes látszatot, de valójában abban már régen semmi sem működik. Hol van tehát az áldott szentségre törekvés kapcsán az Istennek kedves tisztaság és a képmutató álszemérem határa?

Csikász Imre bronzszobra, a „Csibe” (1909) egy búzaszemekkel jól megetetett, félreálló beggyel megformált naposcsibét ábrázol. A törékenység, a teljes kiszolgáltatottság, a másikra való ráutaltság kifejezése ez az alkotás; és még valamié: „most megetettek, hogy aztán az életemmel másokat tápláljak”; - a teljes önátadásról van itt szó. „Emberi” dimenzióban Jézus Krisztusunk az egyetlen valaki, akiben mindez valósággá lett. Az Ő teljes kiszolgáltatottságában, törékenységében azonban az Isten szeretetének megváltó hatalma mutatkozott meg (János 3,16). Ettől kezdve mindenkire vonatkozik, mégpedig kultúrától, kortól, nemtől, vallástól függetlenül az Ige döntése, tanácsa: többé nem lehetünk közömbösek egymással szemben, de még a másik állatával, javaival szemben sem (1-4): azt ugyanúgy óvjuk, mint a sajátunkét. Urunk, Te vagy az, aki nem veszi le az anyját a fiókáiról, és akinek gondja van még a törékeny napos csibére is, hogy aztán éljen, - ne csak önmagának (6-7).

Jelenések 13,11-18

171. dicséret

* A teljes magyarázat húsvéti üzenetként, 2015. március 24-én külön is megjelent:

Olvasandó: 5Mózes 22,1-6 (Ezt a néhány igeverset elolvasva érthetőbbek a lenti üzenetek, hiszen a megjelölt igeszakasz gondolatmenetét követik)

 – 1. Csikász Imre bronzszobra, a „Csibe” (1909) egy búzaszemekkel jól megetetett, félreálló beggyel megformált naposcsibét ábrázol. A törékenység, a teljes kiszolgáltatottság és másikra való ráutaltság kifejezése ez az alkotás. …És még valamié: „most megetettek, hogy aztán az életemmel másokat tápláljak”; – a teljes önátadásról van itt szó.

– 2. „Emberi” dimenzióban Jézus Krisztusunk az egyetlen valaki, akiben mindez valósággá lett. De az Ő teljes kiszolgáltatottságában, törékenységében az Isten szeretetének megváltó hatalma mutatkozott meg (János 3,16): – egész életében, a golgotai kereszten és a húsvéti üres sírnál!

– 3. Ettől kezdve mindenkire vonatkozik, – kultúrától, kortól, nemtől, vallástól függetlenül – az Ige döntése, tanácsa! Vagyis ettől kezdve többé nem lehetünk közömbösek egymással szemben, de még a másik “állatával”, javaival szemben sem (1-4): óvjuk ugyanúgy azokat, mint a sajátunkét; függetlenül attól, hogy kinek mennyi van. A „lelki minőség” aztán majd kiegyenlíti a “mennyiséget” is.

– 4. Jézus Krisztuson már kitöltöttük minden dühünket és agressziónkat. Odaszögeztük eleven testét a kemény gerendára, irgalom nélkül; mert nekünk az kell, hogy a másik szenvedjen azért, hogy mi kielégüljünk a bennünk felgyülemlett bajok-sérelmek feszítésében. Nekünk mindig a másikat kell “fixálni” ahhoz, hogy mi szabadnak érezzük magunkat. Mindezt megengedte az Isten! Sőt, javunkra, üdvösségünkre fordította, hogy nyugtalan életünk végre lenyugodjon, meggyógyuljon, megváltást nyerjen.

– 5. Szülj bennünket újjá, Urunk, Lelked által! Egyedül erre van szükségünk; – minden más próbálkozás csak illúzió, arra nézve, hogy valaha is megoldódnak a dolgaink, egyéni, családi, társadalmi és világméretekben egyaránt. Te vagy, feltámadott Urunk az, aki nem veszi le az anyját a fiókáiról, és akinek gondja van még a törékeny napos csibére is, hogy aztán éljen: ne csak önmagának (6-7).

– Áldott húsvéti ünneplést, mert “valóban feltámadott az Úr!”, nem maradt a szögek és a sír fogságában (Lukács 24,23).

Milyen komolyan vette Isten népe a vétket, és milyen fontosnak tartotta a bocsánatot, a vétekből való megtisztulást; még akkor is, ha adott esetben éppen nem tudták, hogy ki követte el az adott erőszakos cselekményt (1-8). A modern generáció legnagyobb nyomorúsága, hogy szerinte az ember nem „bűnös”, tehát nincs szükség bűnbánatra, bűnbocsánatra; ezért mindent szabad. Pedig értelmezhetetlen az a gondolat, hogy az én szabadságom addig terjed, amíg a másikét nem korlátozom; hiszen az én szabadságomnak mindig vannak áldozatai, akiket a saját szabadságommal a „magamévá tettem” (14); vagyis megbántottam, megaláztam, kikészítettem, lefárasztottam, korlátoztam, „szögekkel fixáltam”, megöltem. Ebben a nagy szabadságban látszik igazán, hogy milyen „áldatlan” az emberi élet, Isten nélkül. Jézus Krisztusban nem az átoké a végső szó, azok számára, akik Őhozzá tartoznak (Galata 3,13).

Jelenések 13,1-10

257. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Isten törvénye mindenben a „rendet” szolgálja, egy olyan világban, ahol „szétszórt” életünk minden rezdülése a „káosz” felé sodor bennünket. Isten megváltó szeretetének jele, hogy Isten Igéje már népe életének korai szakaszában, a váratlan és egészen különös esetekre is ad útmutatást. Azóta sokat változott a világ, de Isten Igéjének természete ma is ez: megváltó, szent rendet teremt az, életünk minden mozzanatában. Ez a rend azonban Jézus Krisztusban már nem a „törvény” szolgai cselekvéséből, hanem a Szentlélek által vezérelt szabadságból fakad: de mindenképpen annak cselekvését jelenti, amit helyesnek tart az Úr (Máté 7,21); Isten bűnbocsátó kegyelme ugyanis nem olcsó kegyelem (9)

– 2. Isten Igéje, adott helyzetekben nyitott szeretettel tanácsot adva (10-14), máskor egyértelmű kijelentést szólva (15-17), valamikor pedig radikálisan nyúlt bele emberi élethelyzetekbe (18-21), az életet és a hitet szolgáló rend és fegyelem biztosítása érdekében.

– 3. Az akasztott ember eltemetése számunkra újszövetségi prófécia (22-23). A szándékosan gyilkossá lett ember akasztással történt kivégzése egy árnyalt teológiai kérdés. Ki kell irtani a gonoszt (21), hogy az életet szolgálhassuk. De, hol van az a határ, ahol a „ne ölj” parancsolat éppen azáltal tölthető be, hogy kiiktatjuk a társadalomból azokat, akiket indulataik vezetnek, ezért ölnek és bizonnyal a továbbiakban is ölni fognak. Miközben ne felejtsük el, hogy soha nem tudjuk, mit él át a halálraítélt, a halál pillanatában: adatik-e neki mégis bűnbánat, felülről. Döbbenetes kijelentés: átkozott az akasztott ember és átkozott az a föld, ahol kivégezték, ezért még aznap el kell temetni, hogy senki ne legyen tisztátalanná miatta. Jézus Krisztus keresztre feszítése is „akasztásnak” számított. Ő átokká lett érettünk, hogy még „az akasztottak” számára is legyen bocsánat, ha adatik a bűnbánat (Galata3,13). Jézus Krisztusban nem az átoké a végső szó, azok számára, akik Őhozzá tartoznak.

– 4. Milyen komolyan vette Isten népe a vétket, és milyen fontosnak tartotta a bocsánatot, a vétekből való megtisztulást; még akkor is, ha adott esetben éppen nem tudták, hogy ki követte el az adott erőszakos cselekményt (1-8). Az Úr indította őket erre, és törvényében ehhez biztos utat mutatott. A modern generáció legnagyobb nyomorúsága, hogy szerinte nem az ember nem „bűnös”, tehát nincs szükség bűnbánatra, bűnbocsánatra; ezért mindent szabad. Pedig értelmezhetetlen az a gondolat, hogy az én szabadságom addig terjed, amíg a másikét nem korlátozom; hiszen az én szabadságomnak mindig vannak áldozatai, akiket a saját szabadságommal a „magamévá tettem” (14); vagyis megbántottam, megaláztam, kikészítettem, lefárasztottam, korlátoztam, „szögekkel fixáltam”, megöltem.

Közelítsük meg „távolabbról” a mai igeszakaszt. Isten nem a hadviselés Istene, hanem olyan Úr, aki az Isten országának, emberi értelemmel fel sem fogható békességét munkálja, Jézus Krisztus által (Ézsaiás 11,1-10). Ez a világ azonban olyan, mint a rothadó gyümölcs:* ki kell vágni a rothadó foltot a gyümölcsből, ha nem akarjuk, hogy az egész tönkre menjen; illetve a teljesen rothadt darabokat ki kell venni, ki kell dobni a többi közül, mert az egész megrothad (18). Ebben a „rothadó” világban a békesség is csak állandó „hadviseléssel” munkálható. Az illúzió, hogy mi majd békességben, szelíden élünk, és akkor megoldódnak a dolgok; - ennek vége „kereszt” (nem teológiai értelemben). De mivel az „egyszeri, tökéletes”, krisztusi áldozat már a miénk, ezért nekünk nem kell mindenáron a „keresztet” választani; csak ha ez Isten akarata. Isten a bomló világban is szabályozza a hadviselést: ez fontos! Még hadakozni is csak Isten vezetését és segítségét kérve lehet (1-4), csakis azt védve, amit az Úr ránk bízott (13-16), akkor viszont „kisebb, esélytelen sereggel” is bátran (1; 5-9), nem meglágyulva (3); - de mindig azzal a lelkülettel, hogy az Úr végső gondolata nem ez!

Jelenések 12

286. dicséret

* Az Ige most ezzel a képpel szemlélteti a „bűn” teológiai jelentését.

Életben maradni: ez Isten által belénk teremtett indulat; - de örök életben maradni, pontosabban fogalmazva, örök életet nyerni: ez Isten nekünk adott ajándéka. A menedékvárosok csak halvány előképei annak az isteni szándéknak, amely övéit megtartja az üdvösségben, minden nyomorúságuk ellenére; attól pedig különösen megóv minket, hogy szándékosan gonosz dolgokat tegyünk, földi létben való bukdácsolásunk közben. Ettől az Isten kegyelme még akkor is megóv bennünket, ha ránk szándékos gonoszsággal támadnak mások. A menedékvárosok oltalmára azok számíthattak, akik nem szándékosan okozták embertársuk halálát (4). Aki azonban szándékosan lesben áll, és előre megfontoltan, gyűlölettel rátámad embertársára, az láthatóan nem Isten embere (11). Két fontos gondolat találkozik itt. Az egyik az, hogy Isten kegyelmes, életet akar, nyomorúságunkban is menedéket, majd örök üdvösséget ajándékoz nekünk; ezért erős várunk nekünk az Isten a Jézus Krisztusban. Ugyanakkor a másik üzenetet is meg kell fogalmazni: miszerint életmentően fontos az egyértelmű, óvó szeretetből fakadó szigorúság, amely a rendet szolgálja; ha ez nincs, mindent megemészt a bűn, mindent tönkretesz a kárhozatos rendetlenség indulata (3-4).

Jelenések 11,15-19

251. dicséret

* A teljes magyarázat:

- Életben maradni: ez Isten által belénk teremtett indulat; - de örök életben maradni, pontosabban fogalmazva, örök életet nyerni: ez Isten nekünk adott ajándéka.

- A menedékvárosok csak halvány előképei annak az isteni szándéknak, amely övéit megtartja az üdvösségben, minden nyomorúságuk ellenére; attól pedig különösen megóv minket, hogy szándékosan gonosz dolgokat tegyünk, földi létben való bukdácsolásunk közben. Ettől az Isten kegyelme még akkor is megóv bennünket, ha ránk szándékos gonoszsággal támadnak mások.

- A menedékvárosok oltalmára azok számíthattak, akik nem szándékosan okozták embertársuk halálát (4). Aki azonban szándékosan lesben áll, és előre megfontoltan, gyűlölettel rátámad embertársára, az láthatóan nem Isten embere (11).

- Két fontos gondolat találkozik itt.

- Az egyik az, hogy Isten kegyelmes, életet akar, nyomorúságunkban is menedéket, majd örök üdvösséget ajándékoz nekünk; ezért erős várunk nekünk az Isten a Jézus Krisztusban.

- Ugyanakkor a másik üzenetet is meg kell fogalmazni: miszerint életmentően fontos az egyértelmű, óvó szeretetből fakadó szigorúság, amely a rendet szolgálja; ha ez nincs, mindent megemészt a bűn, mindent tönkretesz a halálos rendetlenség indulata. Manapság is tudnánk erre példát mondani. Nem önkényes, de szeretettel teli, erős kézzel lehet az Isten eszközeként is, kormányozni ebben a világban. A szelídség csak a keresztig vezet, és ezt Jézus Krisztus egyetlenegy tökéletes áldozata már elszenvedte miattunk, érettünk, helyettünk. A szeretet szavából csak az ért, aki Jézus Krisztushoz menekülhetett (3-4).

Isten népe számára életfontosságú volt az istentisztelet, mégpedig az élő Isten elhajlás nélküli, „tiszta” imádata (9-14). Ezért Isten népének szívügye volt azokról gondoskodni, akiket Isten az istentiszteleti szolgálat hűségére választott ki (5). Isten népe komolyan vette Isten Igéjét, amelyek az istentiszteleti szolgákra vonatkoztak. Ma már lelkész nélküli gyülekezetek is működnek, hiszen a „hívő egyetemes papok” értően elvégeznek minden szolgálatot. Ez olcsóbb, praktikusabb; de soha nem lesz biblikus. Minden felfordult, ha a diák átvette a tanár szerepét és feladatát; vagy a nővér az orvosét; a hívő, szolgáló egyháztag pedig az elhívott lelkészét. Eljön, majd küldetését elvégezve visszajön „az Úrnak kedves próféta”, a megváltó Jézus Krisztus. Akkor már nem lesz szükség tisztségekre, szerepekre, hivatalokra; de addig ez még Krisztus egyházában is elkerülhetetlen.

Jelenések 11,1-14

87. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Isten népe számára életfontosságú volt az istentisztelet, mégpedig az élő Isten elhajlás nélküli, „tiszta” imádata (9-14). Ezért Isten népének szívügye volt azokról gondoskodni, akiket Isten az istentiszteleti szolgálat hűségére választott ki (5). Isten népe komolyan vette Isten Igéjét, amelyek az istentiszteleti szolgákra vonatkoztak.

–  1. A lévita papok öröksége az Úr volt (2). Ezért ők nem kaptak külön területet, hanem a tűzáldozatok nekik járó részéből élhettek meg (1). Ezt aztán részletezi is az Ige: a feláldozott állat lapockája és gyomra járt nekik (3). Emellett természetben megkapták a gabona, a must és az olaj első termését, valamint a juhok először lenyírt gyapját (4).

– 2. Ma csak gúnyolódás tárgya, ha felteszik a kérdést, hogy vajon „mennyit keres egy pap”? Kering manapság ilyen a világhálón, szép kis hozzászólásokkal. Ezek ma annak hírnökei, hogy az Isten ügye mennyit ér számunkra. Amennyire megbecsüljük az Isten szolgáit, annyira fontos és szent számunkra maga az ügy. Persze Isten szolgája nem adhat okot arra, hogy a szent ügyet őmiatta hurcolják meg. De a hivatalos szolgák látható méltatlansága sem adhat okot arra, hogy ne szeressük a hivatalos szolgákat, ne imádkozzunk értük, ne biztosítsuk megélhetésüket. Ez az Újszövetség népe számára is ugyanezt a feladatot jelenti, - maga Pál is így hangsúlyozta ezt (1Timóteus 5,18). Isten pedig méltatlan szolgáját majd megítéli, ha visszaélt szent küldetésével, és nem élt mindenekelőtt csak az Úr ügyének. Ma már lelkész nélküli gyülekezetek is működnek, hiszen a „hívő egyetemes papok” értően elvégeznek minden szolgálatot. Ez olcsóbb, praktikusabb; de soha nem lesz biblikus. Minden felfordult, ha a diák átvette a tanár szerepét és feladatát; vagy a nővér az orvosét; a hívő, szolgáló egyháztag pedig az elhívott lelkészét.

– 3. Szabó Andor megjegyzi: „Nem csak a hivatalos szolga, hanem a hívő ember naponkénti bizonyossága, hogy az Úr az Ő öröksége (2), ahogy azt Isten megígérte. Ez a bizonyosság naponként győzi le a létbizonytalanságot”. Isten mindig megadja azt, ami a tisztes megélhetéshez szükséges. Végül aztán csak az Úr marad nekünk, mert ebből a világból semmit sem vihetünk magunkkal (1Timóteus 6,6). Akiben ez a bizonyosság nincs meg, az embertelen hajszára, vagy idegen hiedelmek sokaságára adja életét, hogy bebiztosítsa magát, és beáldozza a máért a holnapot.

– 4. Eljön, majd küldetését elvégezve visszajön „az Úrnak kedves próféta”, a megváltó Jézus Krisztus. Akkor már nem lesz szükség tisztségekre, szerepekre, hivatalokra; de addig ez még Krisztus egyházában is elkerülhetetlen; tehát addig kell az elhívott, képzett, hivatalos, alkalmas, szolgáló személy. Egyébként ezt éppen csak az egyházban nem akarjuk tudomásul venni: itt még minden „levitézlett” kap egy újabb esélyt. Ez nem is lenne baj, ha több esetben az illető, buzgóságában nem készítené ki a körülötte élő gyülekezetet, a „lévitáról” nem is beszélve (15-22).

Milyenek vagyunk? Tökéletlen, mások áldozatára és tanácsára szoruló, gyarló emberek vagyunk, akik olyan sokszor elhagyják az egyetlen, élő Istent és annak életes rendelkezéseit, hogy földi „királyokat”, „királyságokat” imádjanak. Milyenek vagyunk? Ahogy a Ravasz László féle úrvacsorai kérdések kimondták: büntetést, halált, kárhozatot érdemlünk. Csak az lehet Istent félő ember, aki mindezektől fél, akiben van félelemből fakadó alázat. Áldott ajándéka Istennek a félelem, alázatban tart, az élő Istenhez vezet (13); míg a jólét, mások jósága, a következetlen szabadság feloldja ugyan a félelmeket, látszólag, de gőgőssé és istentelenné tesz (13). A félelem önmagában átok, de gőgös szívünknek mégis áldás, mint a fájó toroknak az erős, ehetetlen és keserű gyömbér. Innen nézve ragyog fel az evangélium, mint a reggeli napfelkelte. Jöjj, Urunk, aki egyetlen, tökéletes áldozatoddal minden halálos „hibánkért” eleget tettél. Hozd el azt az országot, ahol már nincs szükség félelemre ahhoz, hogy ne éljünk vissza szereteteddel és az élet teljességét szolgáló rendelkezéseiddel.

Jelenések 10,8-11

174. dicséret

A teljes magyarázat:

– 1. Milyenek vagyunk? Tökéletlen, mások áldozatára és tanácsára szoruló, gyarló emberek vagyunk, akik olyan sokszor elhagyják az egyetlen, élő Istent és annak életes rendelkezéseit, hogy földi „királyokat”, „királyságokat” imádjanak. Milyenek vagyunk? Ahogy a Ravasz László féle úrvacsorai kérdések kimondták: büntetést, halált, kárhozatot érdemlünk. Csak az lehet Istent félő ember, aki mindezektől fél, akiben van félelemből fakadó alázat. Áldott ajándéka Istennek a félelem, alázatban tart, az élő Istenhez vezet (13); míg a jólét, mások jósága, a következetlen szabadság feloldja ugyan a félelmeket, látszólag, de gőgőssé és istentelenné tesz (13). A félelem önmagában átok, de gőgös szívünknek mégis áldás, mint a fájó toroknak az erős, ehetetlen és keserű gyömbér. – A mai igeszakasz erről beszél.

– 2. Isten elé csak hibátlanul lehet járulni. A hibákra hibátlan áldozatokkal engesztelést lehetett kérni. De a tetten érhető, bizonyított legfőbb rosszért, az idegen istenek tiszteletéért halál járt (1-7). Bonyolult ügyekben a paphoz és a hivatalban lévő bíróhoz kellett fordulni tanácsért, és úgy kellett eljárni, ahogyan azt ezektől utasításban kapták. Aki ettől az utasítástól eltért, az halállal lakolt (8-13). Isten népének királya is vigyázzon, hiszen a valóságos és egyetlen király az Úr, ezért a földi, ideig való király ne legyen elbizakodott, családjában és javaiban hiteles legyen, és gondja legyen Isten Igéjére, egész életében. Csak az lehet „király”, aki féli az Istent (14-20). Van tehát miért félnünk!

– 3. Innen nézve ragyog fel az evangélium, mint a reggeli napfelkelte. Jöjj, Urunk, aki egyetlen, tökéletes áldozatoddal minden halálos „hibánkért” eleget tettél. Hozd el azt az országot, ahol már nincs szükség félelemre ahhoz, hogy ne éljünk vissza szereteteddel és az élet teljességét szolgáló rendelkezéseiddel. Jöjj, Urunk! Mindnyájan ezt kérjük, akár királyok vagyunk, akár „kiskirályok” a magunk halmán, vagy akár éppen a mindig elégedetlen „köznép” tagjaihoz soroljuk is magunkat.

A három főünnep egy adott helyhez kötődött, ahhoz az egyetlen kultuszhelyhez, amit kijelölt az Úr (2). A letelepedés után nagyon fontos volt, az idegen kultuszok miatt, a központosítás. Ez védte Isten népét, ahogy bennünket véd a saját házunk, a családunk; - másoktól, a valamilyen értelemben „idegentől”. Az „idegen” nem negatív kifejezés. Isten szereti az „idegent”. Az idegen a mi nézőpontunkból „idegen”, mert nekünk veszélyt jelenthet. Valóban: idegennel „nem bújunk össze”; hiszen nem tudjuk, ki ő és mit akar. Aztán majd kiderülhet róla, a Jézus Krisztusban, hogy nem idegen. A központosítás mindig véd, ha ebben a „központosító” az Isten eszköze és ezzel soha nem él vissza. Minden veszélye ellenére is áldottabb ez, mint a káosz. Persze Isten őrizzen bennünket minden diktatúrától és anarchiától! Adj nekünk, Urunk rendet. Ebben a rendben, az Isten színe előtt, kibontakozhat az ünnepek lényege: együtt örvendezni egész házunk népével (11), emlékezve Isten szabadító irgalmára (3), amelyből naponta élünk, és amely Jézus Krisztusban megváltó szeretettel hozott ki bennünket minden gyarló szolgaságból az igazi szabadságra. Ez a szabadság mindig ismeri a korlátokat.

Jelenések 10,1-7

97. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Mi a legjellemzőbb erre a három ószövetségi főünnepre?

– 1. A három főünnep alkalmával minden férfinak meg kellett jelenni az Isten színe előtt (16). A férfi említése pedig egész háza népét jelentette (11). „Kötelező” volt az, amibe valójában belenőttek, ami életük része volt, ami nélkül nem is tudtak volna élni: az élő Isten tisztelete. Ami pedig a három főünnepen elkezdődött, az otthon, a hétköznapokban is folytatódott. A mi kultúránk „szabad”, hivatalosan nem ismeri azt, hogy „kötelező”, főként az élő, egyetlen Isten tiszteletével kapcsolatban nem ismeri ezt, hiszen eleve nem is számol vele, a magánszférába utalja azt; noha sok minden mást „véresen kötelezővé” tesz, de ezekről tilos ilyen szempontból beszélni. Akkoriban a „hagyomány”, az „örökség”, a „rendszeresség” az élet részévé tette a legfontosabbat: az élő Isten ismeretét. Ma, a nagy szabadságban pedig csak olyan megújulási mozgalmak jönnek létre, hiszen gyökereik nincsenek, amelyek eleve hitetlennek bélyegzik azt, ami előttük volt. Így hagyomány és megújulás kioltják egymást. Persze fontos egy adott életkorban megkérdőjelezni a dolgokat, de ha a „magvetés” megtörtént, az bizonnyal kihajt a kellő időben. A „magvetés” a lényeg!

– 2. A három főünnep egy adott helyhez kötődött, ahhoz az egyetlen kultuszhelyhez, amit kijelölt az Úr (2). A letelepedés után nagyon fontos volt, az idegen kultuszok miatt, a központosítás. Ez védte Isten népét, ahogy bennünket véd a saját házunk, a családunk; - másoktól, a valamilyen értelemben „idegentől”. Az „idegen” nem negatív kifejezés. Isten szereti az „idegent”. Az idegen a mi nézőpontunkból „idegen”, mert nekünk veszélyt jelenthet. Valóban: idegennel „nem bújunk össze”; hiszen nem tudjuk, ki ő és mit akar. Aztán majd kiderülhet róla, a Jézus Krisztusban, hogy nem idegen. A központosítás mindig véd, ha ebben a „központosító” az Isten eszköze és ezzel soha nem él vissza. Minden veszélye ellenére is áldottabb ez, mint a káosz. Persze Isten őrizzen bennünket minden diktatúrától és anarchiától! Adj nekünk, Urunk rendet.

– 3. Ebben a rendben, az Isten színe előtt, kibontakozhat az ünnepek lényege: együtt örvendezni egész házunk népével (11), emlékezve Isten szabadító irgalmára (3), amelyből naponta élünk, és amely Jézus Krisztusban megváltó szeretettel hozott ki bennünket minden gyarló szolgaságból az igazi szabadságra. Ez a szabadság mindig ismeri a korlátokat.

Az elengedés hetedik esztendejében minden adósságot el kellett engedni az országon belül, Isten népe közösségén belül (1-2). Az idegenekre és a jövevényekre is sok, őket védő rendelkezés vonatkozott, ez az „elengedés” azonban az idegenekre nem vonatkozott (3). Először Isten népén belül legyen rend, engedelmesség, szociális igazság, vagyis ahogy az igeszakasz mondja, ne legyen szegény közöttük, ragyogjon fel közöttük az Isten dicsősége, aztán következhetnek mások (3). Valóban: addig nem tudunk másokon segíteni, amíg a saját dolgainkat nem rendeztük (7-10); miközben a „másik” akkor várhat segítségre, ha valóban tehetetlen és rászoruló. Nem rászoruló az, aki igazából a könnyebb utat választva, élete bajainak megoldását mindig másoktól várja, azokért másokat okol (11). Az elengedés esztendeje előre mutat, arra a nagy elengedésre, amely Jézus Krisztusban mindenféle adósságra és minden népre vonatkozik.

Jelenések 9,13-21

165. dicséret

* A teljes magyarázat:

- 1. Az elengedés hetedik esztendejében minden adósságot el kellett engedni az országon belül, Isten népe közösségén belül (1-2). Az idegenekre és a jövevényekre is sok, őket védő rendelkezés vonatkozott, ez az „elengedés” azonban az idegenekre nem vonatkozott (3). Először Isten népén belül legyen rend, engedelmesség, szociális igazság, vagyis ahogy az igeszakasz mondja, ne legyen szegény közöttük, ragyogjon fel közöttük az Isten dicsősége, aztán következhetnek mások (3). Valóban: addig nem tudunk másokon segíteni, amíg a saját dolgainkat nem rendeztük (7-10); miközben a „másik” akkor várhat segítségre, ha valóban tehetetlen és rászoruló. Nem rászoruló az, aki igazából a könnyebb utat választva, élete bajainak megoldását mindig másoktól várja, azokért másokat okol (11).

– 2. Az elengedés esztendeje előre mutat, arra a nagy elengedésre, amely Jézus Krisztusban mindenféle adósságra és minden népre vonatkozik. Micsoda kegyelem: mázsás terhek esnek le rólunk, amikor kifizethetetlen adósságokat elengednek nekünk. Gondoljunk csak az adós szolga példázatára. De ha mi irgalmat nyertünk, nem lehetünk irgalmatlanok a másikkal szemben (Máté 18,21-35).

– 3. Itt mégis azt olvassuk, hogy noha Isten népét megáldja az Úr, ezért ez a nép gazdag lesz, belül rendezi vagyoni viszonyait, egymásra odafigyelnek. De, hogyan élnek ezzel a kivételezett állapottal! Csak azt mondom, szó szerint, amit a fenti igeszakasz említ. Gazdagságukban ezek kölcsönadnak a többi népnek, miközben ők nem szorulnak kölcsönre, így uralkodnak a többi népen, de őrajtuk nem uralkodnak (6). Mondjuk ki, Jézus Krisztusban ez alapvetően másként van. Isten valódi áldásának jele nem a vagyon (egy ideig az is lehet a jele, de az csak múlandó áldás); főleg nem az áldás jele az, hogy Isten népe mások felett uralkodjon ebben a világban; bár Isten valódi népe hiteles és van „lelki hatalma”, - ezt azonban szolgálatra kapta, arra, hogy utolsó legyen itt, mindenki között (Márk 9,35).

A Biblia tilt mindenféle halottkultuszt. Hangsúlyozza, hogy legyen gondunk a halottaink tisztes eltemetésére, a gyásznak lehet hangos megnyilatkozása is, de sem a halált, sem a halottat nem övezi vallásos tisztelet. A hálás emlékezés csak egy bizonyos határig lehetséges, ami még nem nevezhető halottkultusznak. Tehát az ősök, az elődök imádata szigorúan tilos. - A pogány népek ráadásul, testüket nem tisztelve, gyász idején megcsonkították magukat, és homlokuktól felfelé kopaszra nyírták fejüket. Nem ez a „cselekmény” veszélyes önmagában, hanem az, hogy ennek a szertartásnak mágikus erőt tulajdonítottak, amellyel az isteneket rá akarták bírni valami jóra elhunyt szerettük érdekében; mintha az embernek lenne lehetősége Istent befolyásolni és átnyúlni valamiféle túlvilágra. - Isten népe egy ideig nem kapott kijelentést, felhatalmazást arra, hogy a halál utáni élettel bármiképpen is foglalkozzon. Ezért ezt a kérdést igen becsületesen, teljesen Isten hatáskörébe utalták. Vagyis erről nem beszéltek, erről nem fantáziáltak. - Mi már Jézus Krisztusban birtokolhatjuk, hit által az örök életről szóló kinyilatkoztatást. Éppen ezért érvényes a mai Ige, hiszen nem szomorkodhatunk, mint akiknek nincs reménységük (Róma 12,2; 2Korinthus 5,15).

Jelenések 9,1-12

403. dicséret

* A teljes magyarázat:

Isten elvárja népétől, hogy az különbözzön másoktól. Hiszen őket az Úr kiválasztotta, forrón szereti, a maga céljaira szánja, szövetséget kötött velük és különösen megbecsüli őket. Tehát Isten népe életének tükröznie kell a szent Istent. Isten gyermekei nem önmaguktól különbek másoknál, hanem Isten kegyelme által azok.

– 1. De ennek a különbségnek láthatóvá kell lennie, mint ahogy Isten különbözik ettől a világtól. Isten népe tehát nem engedheti meg magának, hogy saját mércéjük és értékrendjük, valamint az őket körülvevő világ határozza meg életüket.

– 2. Isten népe azt sem engedhetik meg, hogy a testet lebecsüljék. A Biblia sehol nem veti meg a testet, ez görög gondolat lenne, hanem éppen a testünkben lesz láthatóvá az, ami a lelkünkben van. A test „igen jó” (1Mózes 1,31). Hiszen az ember a testében cselekszik, ezt látják mások, mint Isten dicsőségének „kirakatát”. Most az újszövetségi gondolatokat szándékosan nem hozom ide (1Korinthus 6,15; 19-20).

– 3. Ebben a fejezetben három területen is láthatóan különbözik Isten népe más népektől: a pogány gyász tilalmában (1-2), a tiszta és tisztátalan állatok megkülönböztetésében (3-21), valamint hálája jeleként minden javaiból tizedének átadásában, amelyet a léviták, a jövevények, az árvák és az özvegyek megsegítésére fordítottak (22-29).

– 4. Ezek közül most csak a pogány gyász tilalmáról szólunk részletesebben.

- A Biblia tilt mindenféle halottkultuszt. Hangsúlyozza, hogy legyen gondunk a halottaink tisztes eltemetésére, a gyásznak lehet hangos megnyilatkozása is, de sem a halált, sem a halottat nem övezi vallásos tisztelet. A hálás emlékezés csak egy bizonyos határig lehetséges, ami még nem nevezhető halottkultusznak. Tehát az ősök, az elődök imádata szigorúan tilos.

- A pogány népek ráadásul, testüket nem tisztelve, gyász idején megcsonkították magukat, és homlokuktól felfelé kopaszra nyírták fejüket. Nem ez a szertartás veszélyes önmagában, hanem az, hogy ennek a szertartásnak mágikus erőt tulajdonítottak, amellyel az isteneket rá akarták bírni valami jóra elhunyt szerettük érdekében; mintha az embernek lenne lehetősége Istent befolyásolni és átnyúlni valamiféle túlvilágra.

- Harmadszor, Isten népe egy ideig nem kapott kijelentést, felhatalmazást arra, hogy a halál utáni élettel bármiképpen is foglalkozzon. Ezért ezt a kérdést igen becsületesen, teljesen Isten hatáskörébe utalták. Vagyis erről nem beszéltek, erről nem fantáziáltak. Ezért is volt már akkor tiltott minden halottkultusz, hogy ezt a kísértést megakadályozza.

- Mi már Jézus Krisztusban birtokolhatjuk, hit által az örök életről szóló kinyilatkoztatást. Éppen ezért érvényes a mai Ige, hiszen nem szomorkodhatunk, mint akiknek nincs reménységük (Róma 12,2; 2Korinthus 5,15). Az örök élettel kapcsolatban azonban a részletekről ma sem fantáziálhatunk, miközben mindenfajta halottkultusz továbbra is tilos. Isten formáljon méltóvá bennünket mindenkor, főként a legnagyobb bajban, mert gyász idején mutatkozik meg igazán, hogy Isten szent népe vagyunk-e? (2)

Az a jó, ha az ember tud az építő, életet és gyarapodást szolgáló megegyezés érdekében kompromisszumokat kötni. Egyetlen esetben lehet „halálos” a megegyezés. Az élő Isten tiszteletében nincsenek kompromisszumok. Erről szól ez a fejezet. Akár egy hitelesnek tűnő próféta, akár saját családod, akár a városod akarnak rászedni „idegen isten” tiszteletére, ott nincs választási lehetőség; sőt, ki kell irtani a gonoszt. Az ember azonban éppen ezen a területen a leggyarlóbb, éppen az isten-kérdés területén a legparáznább. Istenünk, egyszülött Fiát adta oda érettünk, hogy mi megmaradhassunk. Ez a szeretet azonban megtérésre vezeti Isten gyermekeit. Tudunk mi ragaszkodni, valamihez, valakihez is; - de úgy, hogy abból nem halál, hanem élet támad? Ezt is csak az Isten tudta szépen elintézni. Áldott legyen az Ő neve.

Jelenések 8,7-13

178. dicséret

Mit kezdhet a ma embere az Ige kizárólagosságával? Folytassuk a tegnapi üzenet kifejtését. Tudom, sokféle ez a világ, sokszínű, ez jól is van így, de a sokféle színskálában minden szín csakis saját, Istentől kapott árnyalatát képviselheti. Ha megtagadná önmagát, akkor lenne igazán szürke a világ. De sokkal többről van itt szó: arról, hogy a mennyei világ nem a sokféleségétől és a sokszínűségétől lesz sokkal jobb mindennél (Filippi 1,23), hanem éppen ellenkezőleg; - attól, hogy végre megszűnik minden olyan sokféleség, ami itt gyötrelemmé lett számunkra. A sokszínűség az itteni nyomorúságos világ jellemzője, de ez nem azt jelenti, hogy a mennyei világ szürke lenne, hanem azt, hogy „egységes”, a Jézus Krisztusban. Erre várunk, amikor az Ő egyetlen helye, jelenléte, megváltó szeretete betölt mindent, ahol nyugtunk és örömünk lesz (10). Ott már nem lesznek áldozatok, szabályok (13-18), mert azok a szívünkbe lesznek írva. Addig pedig vigyázzunk (13), és ne hagyjuk magukra az Úr szolgáit, akik ezt az egységet, ezt az egyetlen megváltó helyet, Jézus Krisztus keresztjét és üres sírját mutatják és hirdetik nekünk (19).

Jelenések 8,1-6

141. zsoltár

Egy helyen mutass be áldozatot! Azon a helyen, amit kiválasztott az Úr (11). Mit jelent ez? – 1. Egy helyen van élet: istentisztelet, kultúra, másokat nem terhelő, nem zsaroló, hanem ténylegesen megajándékozó „áldozat”: kultusz és élet ott van, ahol az Úr jelen van! – 2. Tehát, az Ige szavaival élve nem sokféle látványos halmokon adatik az élet teljessége (2-3); nem ott és úgy, ahogy azt mi jónak látjuk (8): bármelyik helyen nincs áldás (13). A „mindenütt, mindent, bármikor, bárkivel, bárhogyan” szabadsága valójában öngyilkosság. Az Úr, féltő szeretettel ettől óv, amikor azt kiáltja nekünk, hogy vigyázzunk (13). – 3. Egy helyen van az ember számára valóságos megoldás, megváltás. Egy vers terjed az interneten, három szó mindössze, mégpedig három önmagában negatív értelmű kifejezés, amelyeket azonban egymás mellé helyezve, megszólal a teljes evangélium: „Nincs semmi baj!” Isten közelében adatik az egyetlen hely, ahol rendeződik az életünk. Az Isten színe előtt, ezen a helyen ehetünk, örülhetünk házunk népével és minden szerzeményünkkel együtt, mert mindennek szabadon örülhetünk, amit az Úrtól kaptunk (4-7). Ez az egyetlen hely: Jézus Krisztus keresztje és üres sírja, Ő maga, a Megváltó. – 4. Mit kezdhet a ma embere ezzel a kizárólagossággal? Erről majd holnap.

Jelenések 7,9-17

242. dicséret

„Ha” - Ez a „ha”, ez a feltétel, ami az ember döntéséhez köti az Isten cselekvését, igazán érdekes teológiailag. - Isten, népének akkori gondolkodásához igazodva világosan fogalmazott: ma eléd adtam az áldást és az átkot, és ha engedelmesen viselkedsz, áldást nyersz; de ha elpártolsz Tőlem, akkor kipusztítalak a föld színéről (26-32). Áldást akarsz, vagy átkot? Válassz, dönts? - Mi azonban tudjuk, hogy az ember döntését mindig megelőzi az Isten rólunk való döntése, hiszen ennek kegyelméből hozhatjuk meg a magunk áldott döntéseit. A lényegi dolgok nem a mi döntéseinktől függnek. Isten pedig döntött rólunk! - Ezt bizonyította meg a Jézus Krisztusban. Őbenne már bevitt bennünket arra az örök földre, amely minden itteni Ígéret földjénél áldottabb. Isten népének maradéktalan boldogsága ez, minden boldogság maximuma: az üdvösség.

Jelenések 7,1-8

252. dicséret

* A teljes magyarázat:

„Ha”

– 1. Mózes ötödik könyve már hosszú fejezetek óta hangsúlyozza Isten üzenetét: tartsuk meg maradéktalanul, teljes szívvel és élettel, azaz gondolattal, szóval, cselekedettel az Ő parancsolatait; amelyeknek fontos része az is, hogy továbbadjuk az Úr Igéjét, szavait és tetteit a gyermekeinknek. Ennek a továbbadásnak egészen direkt módjaitól se riadjunk vissza: tegyük az Ő Igéjét karkötő, vagy „karóra” helyett a kezünkre, fejdíszként a homlokunkra, és látható módon a kapuinkra és az ajtófélfáinkra, hogy kívül és bévül is nyíltan felvállaljuk és hirdessük: hova tartozunk mi és a mieink. Nincs fontosabb, mint a fentiek, ezt minden nap, újra és újra hangsúlyozni kell. Kárhozatosan kár, hogy ma ezeket sem nem mondjuk, sem nem ismételgetjük, sem nem tesszük (8).

– 2. Ha ugyanis mindezeket megtartja Isten népe, - ez az Ószövetség egy részének üzenete, - akkor bemehetnek az Ígéret földjére, erősekké teszi őket az Isten, így birtokba vehetik „jussukat”, és hosszú ideig élhetnek ott, a tejjel és mézzel gazdag földön, az Isten esőt ad nekik és szemüket rajtuk tartja (9-15; 22-25): ez az utóbbi pedig féltő szeretettel teli óvó, de istenfélelmet támasztó szemmel-tartás.

– 3. Ez a „ha”, ez a feltétel, ami az ember döntéséhez köti az Isten cselekvését, igazán érdekes teológiailag. Isten, népének akkori gondolkodásához igazodva világosan fogalmazott: ma eléd adtam az áldást és az átkot, és ha engedelmesen viselkedsz, áldást nyersz; de ha elpártolsz Tőlem, akkor kipusztítalak a föld színéről (26-32). Áldást akarsz, vagy átkot? Válassz, dönts? Mi azonban tudjuk, hogy az ember döntését mindig megelőzi az Isten rólunk való döntése, hiszen ennek kegyelméből hozhatjuk meg a magunk áldott döntéseit. A lényegi dolgok nem a mi döntéseinktől függnek. Isten pedig döntött rólunk! Ezt bizonyította meg a Jézus Krisztusban. Őbenne már bevitt bennünket arra az örök földre, amely minden itteni Ígéret földjénél áldottabb. Isten népének maradéktalan boldogsága ez, minden boldogság maximuma: az üdvösség.

–  1. Az Ígéret földjének átlépése előtt Isten hálás engedelmességre hívja népét (12-22). Szinte belefáradunk a követelmények olvasásába. Isten mindig kíván tőlünk valamit. Mégpedig úgy, hogy azt teljes szívvel és lélekkel, azaz tökéletesen éljük és cselekedjük meg: - féld az Istent, - járj az Ő útján, - szeresd, - szolgáld, - tartsd meg parancsolatait, - légy igazságos, - segíts az árváknak és az özvegyeknek, - a jövevényekről nem is beszélve, - ragaszkodj mindenben az Úr nevéhez, - Őt dicsérd az istentiszteleten, és egész életedben; - mégpedig ne csak a külsőségekben, hanem a szívedben is, mert az Úr ezt is látja (16). – 2. Mindezt azért várhatja el az Úr, mert Ő sokkal többet tett népéért (15; 22). Főként, ha hozzávesszük ehhez Isten határtalan szeretetének újszövetségi vetületét: mit tett értünk Ő a Jézus Krisztusban! – 3. Mózes indulatosan összetörte a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát. Ebben a felindulásban ott volt az is, hogy: lehetetlent kérsz Uram. Neked lehetséges, nálunk lehetetlen (Lukács 18,27). Nagyon szeretsz, de mi ezt nem tudjuk viszonozni. –Kegyelemre szorulunk.

Jelenések 6,9-17

99. zsoltár

* A teljes magyarázat:

- Mózes az összetört két kőtábla helyett újakat készít, amelyekre az Isten ismét felírta a Tízparancsolat Igéit. Azokat egy faládában helyezték el (1-5).

- Közben Áron főpap meghalt és Elezár főpap lett az utóda (6-7). A nagy főpap is odakerült, ahová a többiek; haláláról egy tényközlő sor emlékezik meg. Ez csakis így van rendjén.

- A szövetség ládáját Lévi törzse hordozta, akik mindig az Úr színe előtt álltak, szolgáltak, áldást mondtak, ezért nem kaptak földet, hanem szolgálatuk méltó jussa járt nekik. Az ő örökségük az Úr volt (8-9).

– 1. Az Ígéret földjének átlépése előtt Isten hálás engedelmességre hívja népét (12-22). Szinte belefáradunk a követelmények olvasásába. Isten mindig kíván tőlünk valamit. Mégpedig úgy, hogy azt teljes szívvel és lélekkel, azaz tökéletesen éljük és cselekedjük meg: - féld az Istent, - járj az Ő útján, - szeresd, - szolgáld, - tartsd meg parancsolatait, - légy igazságos, - segíts az árváknak és az özvegyeknek, - a jövevényekről nem is beszélve, - ragaszkodj mindenben az Úr nevéhez, - Őt dicsérd az istentiszteleten, és egész életedben; - mégpedig ne csak a külsőségekben, hanem a szívedben is, mert az Úr ezt is látja (16).

– 2. Mindezt azért várhatja el az Úr, mert Ő sokkal többet tett népéért, hiszen minden nép közül ezt az erőtlen, jelentéktelen népet választotta ki magának (15), megszaporította őket, ígéretét beteljesítette, mindvégig szerette őket, méltatlanságuk ellenére sem tagadta meg választott népét (15; 22). Ki merne erre bármit is mondani. Főként, ha hozzávesszük ehhez Isten határtalan szeretetének újszövetségi vetületét: mit tett értünk Ő a Jézus Krisztusban!

– 3. Ugyanakkor abban a mozdulatban, ahogy Mózes indulatosan összetörte a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát, nem csak a nép bálványimádó engedetlensége miatti harag feszült; - hanem ebben a felindulásban ott volt az is, hogy: lehetetlent kérsz Uram. Neked lehetséges, nálunk lehetetlen (Lukács 18,27). Nagyon szeretsz, de mi ezt nem tudjuk viszonozni.

– 4. Elég csak egy példát említeni: szeressük a jövevényt (19), és most jönnek bőven, mit csináljunk velük? Adjuk át nekik az otthonainkat, adjuk fel önmagunkat, hitünket, kultúránkat, örökségünket, nagyszüleink, szüleink munkáját, mindenünket, mert ezt követeli a keresztyén szeretet? Mi meg puszta szeretetből költözzünk a híd alá? Ez nagyon nehezen menne nekünk.

– 5. Kegyelemre szorulunk. Egyedül Te tudod megoldani azokat a lehetetlen helyzeteket, amelyben az árvák gyámolítóra találnak, az özvegyek társra, a jövevények pedig saját hazájukban megvívják harcaikat (16-19), és nem menekülnek el gyáván onnan, ahová az Isten helyezte őket.

– 6. Adj megtérést a világ vezetőinek, hogy undok politikai csaták, megvesztegetések (17) helyett a valódi problémákat orvosolják.

– 7. Köszönjük Urunk, hogy Te nem vagy megvesztegethető (17), Nálad nincs hatalmasabb, Te vagy a megoldás, a megváltás egyedüli forrása (14-15). Mi, Tehozzád ragaszkodunk (20), nem „idegenekhez”; őket szeretjük, amíg bírjuk; de ők sem téríthetnek el Tetőled! Ámen.