(11) „…a tervrajzát, mindazt, amit az Úr Lelke adott neki…” (1Krónikák 28,11-21) Dávid mindent előkészített a templom építéséhez. – 1. Dávid átadta Salamonnak a templom pontos tervrajzát, a papok és a léviták beosztását, a templomi berendezések adatait, valamint az építkezéshez szükséges anyagokat (11-18). – 2. Dávid azonban nem csupán az „anyagiakat” készítette elő, ha mindenekelőtt imádságban elkérte az Úrtól azt, hogy a templom építésén áldás legyen, és az épület, valamint annak berendezése pont úgy valósuljon meg, ahogy az Úrnak kedves. Egy mennyei „térkép” alapján valósul meg a földi épület, azt elkérni, felismerni és annak engedelmeskedni kell. Nem az egyes helyiségek elhelyezkedése a lényeg, hanem azok üzenete, az Isten és az ember viszonyának kifejezése. Milyen jó, hogy a templom kárpitja kettéhasadt (Máté 27,51), és van út egészen az Istenig (19). – 3. Dávid imádkozott Salamonért is, mert aki az Úr ügyében jár, azt erővel és bátorsággal ruházza fel az Isten; népét pedig egységgel, őmögötte (20-21). Ez nem azt jelenti, hogy az ilyet nem érheti baj; - de a bajból kimenti, a bajban megerősíti, a baj ellenére megszabadítja az Úr azt, aki az Ő ügyében serénykedik.

Lukács 16,19-31

366. dicséret

– 1. Dávid felismerte, elfogadta Isten akaratát: - én így akartam; de Isten nem engedte, mert Ő másként gondolta. Isten akaratához igazodva nem a gyarló „én” áll az első helyen (2). Az „én” újjászületett, nem tűnt el, de alapvetően mássá lett. – 2. Dávid felismerte és elfogadta Isten intését, amelyben az Úr rámutatott bűneire és konkrét vétkeire: háborúskodó ember voltál és sok vért ontottál (3). Ebben a világban kikerülhetetlen a harc, de Isten embere, semmire hivatkozva sem léphet át egy biztos határt, amelynek a bűnbocsánat ellenére is kikerülhetetlen következményei vannak ebben a világban. – 3. Dávid felismerte Isten kiválasztó kegyelmének távlatait; nevezetesen, hogy Isten kiválasztó kegyelme Salamon fiában folytatódik; mert ez a kiválasztó kegyelem végül Jézus Krisztusra, a mi Megváltónkra mutat; - akiben Isten minden nép közül választja ki „gyülekezetét” (4-6).

Lukács 16,13-18

119. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid, élete alkonyán, érett hittel szólt és cselekedett. Ezt meg is vallotta egész népe előtt (1).

– 1. Dávid felismerte, elfogadta Isten akaratát: én akartam, így akartam; de Isten nem engedte, mert Ő másként gondolta. Isten akaratához igazodva nem a gyarló „én” áll az első helyen (2). Az „én” újjászületett, nem tűnt el, de alapvetően mássá lett.

– 2. Dávid felismerte és elfogadta Isten intését, amelyben az Úr rámutatott bűneire és konkrét vétkeire: háborúskodó ember voltál és sok vért ontottál (3). Ebben a világban kikerülhetetlen a harc, de Isten embere, semmire hivatkozva sem léphet át egy biztos határt, amelynek a bűnbocsánat ellenére is kikerülhetetlen következményei vannak ebben a világban.

– 3. Dávid felismerte az Úr ügyét, és egész életében azt szolgálta, még akkor is, amikor már nem az övé volt a dicsőség. Így készítette elő a templom építését is, noha nem ő építhette fel azt (2). Az Úr ügyét az szolgálja igazán, aki adott pillanatban teljesen vissza is tud vonulni a háttérbe, és már csak imádkozik; - de ez a visszavonulás soha nem megsértődés és duzzogás.

– 4. Dávid felismerte, hogy mennyi mindent kapott az Úrtól, noha nem volt rá érdemes, „mégis” őt választotta ki az Isten, hogy Isten népének királya lehessen. Isten embere minden helyzetben bizonyossággal tudja, hogy kegyelemből ugyan, nem érdemeiért, de „mégis” kiválasztotta Őt az Isten. Ez a tény, ez a „mégis” mindig hálával és reménységgel tölti el a hit emberének szívét (4).

– 5. Dávid felismerte Isten kiválasztó kegyelmének távlatait; nevezetesen, hogy Isten kiválasztó kegyelme Salamon fiában folytatódik; mert ez a kiválasztó kegyelem végül Jézus Krisztusra, a mi Megváltónkra mutat; - akiben Isten minden nép közül választja ki „gyülekezetét” (5-6). Isten kiválasztó kegyelme tehát a Megváltóra mutat, egyre inkább szűkül, egészen Jézus Krisztus eljöveteléig; - hogy aztán „kitárulva”, Őáltala nyerhessen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).

– 6. Dávid felismerte, hogy Isten kiválasztó kegyelme kötelez. Isten szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket arra, hogy ezután Őneki éljünk (7-10).

A krónikás számára az egész nép fontos, Isten teljes népe, annak mind a tizenkét törzse; ezért sorol fel tizenkét vezetőt (16-22). – 1. Isten népére ma is így tekinthetünk, reménységgel a teljes népére; - azokra is, akiket testi szemeink nem láthatnak, de Isten szeme lát. Vagyis mi mindenkire reménységgel tekintünk. – 2. Ezt azért is hangsúlyozzuk, mert egyre nehezebb érvényesíteni ezt a lelkületet, egy olyan világban, ahol mindenki megvadul: a jóléti társadalmakban a szabadságból fakadó vadság, a szegénységben pedig az elkeseredettség vadsága lesz úrrá az emberiségen. – 3. Isten embere ebben a reménységben győzhet, vagyis úgy győzhet, hogy megtanul veszíteni; nem a számokra, nem a láthatókra (23-24), nem a jelen szenvedéseire tekinteni (2Korinthus 4,7).

Lukács 16,1-12

368. dicséret

* A teljes magyarázat:

A krónikás számára az egész nép fontos, Isten teljes népe, annak mind a tizenkét törzse. Ezért sorol fel tizenkét vezetőt, noha az akkoriban két „gyengélkedő” törzs, Gád és Ásér törzse hiányzik a felsorolásból, és Áron házának megemlítése nem illik a törzsek sorába, megfelel azonban a krónikás fokozott érdeklődésének a templom és a papság iránt (16-22).

– 1. Isten népére ma is így tekinthetünk, reménységgel a teljes népére; - azokra is, akiket testi szemeink nem láthatnak, de Isten szeme lát. Vagyis mi mindenkire reménységgel tekintünk.

– 2. Ezt azért is hangsúlyozzuk, mert egyre nehezebb érvényesíteni ezt a lelkületet, egy olyan világban, ahol mindenki megvadul: a jóléti társadalmakban a szabadságból fakadó vadság, a szegénységben pedig az elkeseredettség vadsága lesz úrrá az emberiségen. Valójában mindegyik rettenetes és végzetes, amely emberileg szinte elhordozhatatlan bűnökre torzít el minket, és vágjuk egymást, ahol csak érjük. Nehéz ezeken túllépni, nehéz megbocsátani, nehéz így reménységgel és imádsággal tekinteni a másik emberre, miközben önmagunk nyomorúságát sem árt számba venni.

– 3. Csak a Szentlélek ajándékozhat meg azzal, hogy mégis ebben a reménységben lássuk Isten teljes népét, a láthatatlan egyházat. Mivel ezt testi szemeinkkel nem láthatjuk, még ha kaptuk is a „lelkek megítélésnek” képességét (1Korinthus 12,10), ezért mindenkire imádságos reménységgel tekintünk. Csak a Szentlélek adhatja, az Úr Jézus Krisztusban ezt a reménységet, újrakezdést, megbocsátást; - a magunk és mások által okozott sok-sok nyomorúság ellenében is. Csak példaként említem, hogy értsük: az internet szinte „élőben” közvetíti a tényt, hogy mennyi szenvedést okozunk egymásnak ezen a világon.

– 4. Isten embere ebben a reménységben győzhet, vagyis úgy győzhet, hogy megtanul veszíteni; nem a számokra, nem a láthatókra (23-24), nem a jelen szenvedéseire tekinteni (2Korinthus 4,7). Isten embere ebben a reménységben ajándékként kapja azt a bölcsességet is, hogy ne a látható kincsekben bízzon; de megtanuljon hűségesen, az Isten dicsőségére és mások javára sáfárkodni az itteni javaival is. Dávid ebben a sáfárságban „idegen”, nem izráeli rászorultakat is alkalmazott, ezzel pedig segített rajtuk (25-31). Isten embere ebben a reménységben ajándékként kapja, hogy továbbra is bízzon az emberekben; - és közvetlen környezetében megbízzon tanácsadóiban, hiszen senki sem érthet mindenhez, kell a segítség, kell a tanács, kell a bizalom; sőt, kell a barát is (32-35), - de még a közvetlen tanácsadói kapcsán sincsenek illúziói, ezért végső bizalma csakis az Úrban van. Dávid közvetlen tanácsadói Jónátán, Jehiél, Ahitófel, Húsaj, Jehójádá, Ebjátár és Jóáb voltak.

yakran találkozunk, tárgyalunk kisebb-nagyobb cégek, vállalatok vezetőivel. Ezeken a megbeszéléseken egyre inkább világossá lesz számomra, hogy ezek az „egységek”, méretüktől függetlenül, szigorú, következetes rendben működnek. Az egyik vezető ki is mondta, hogy csak „félkatonai” szervezetként maradhatnak talpon a „piacon”; - vagyis parancsra történik minden, a munkaidő minden percével el kell számolni, panaszra, vélemények kinyilvánítására csak szűk keretek között van lehetőség, de ez is csak „papíron” működik, vagyis a valóságban nincs lehetőség feleselni, csak engedelmeskedni. – Az egyházban más a helyzet, a protestáns egyházakra gondolok itt. Nálunk, hitben élve, az egyetlen nagy királynak, Jézus Krisztusnak szolgálatában állva, bízunk abban, hogy Őneki engedve, egymást pedig szeretve, működni fog az életünk, és a Szentlélek rendezi sorainkat, „magától”. A hívő ember azonban sokféle, a hitünk is sokféle kegyességben nyilvánul meg, miközben maga a hit nem mérhető úgy, mint egy kiló kenyér. – Ezért fontoljuk meg a mai igeszakasz igazságát. Lám, ebben a világban Isten népe is, szigorú rendben, „csapattestekben működött”. – Ugyanakkor bízunk abban az új világban, ahol Isten Lelke valóban „magától” kimunkálja bennünk a hitből és szeretetből fakadó, üdvözítő rendet, a Jézus Krisztusban.

Lukács 15,11-32

295. dicséret

* A teljes magyarázat:

- Gyakran találkozunk, tárgyalunk kisebb-nagyobb cégek, vállalatok vezetőivel. Ezeken a megbeszéléseken egyre inkább világossá lesz számomra, hogy ezek az „egységek”, méretüktől függetlenül, szigorú, következetes rendben működnek. Az egyik vezető ki is mondta, hogy csak „félkatonai” szervezetként maradhatnak talpon a „piacon”, vagyis parancsra történik minden, a munkaidő minden percével el kell számolni, panaszra, vélemények kinyilvánítására csak szűk keretek között van lehetőség, de ez is csak „papíron” működik, vagyis a valóságban nincs lehetőség önállóskodni, csak engedelmeskedni. Igazából egyfajta „diktatúra” alapján működnek ezek a „sikeres” vállalatok, ahol „demokráciáról” szó sem lehet. Persze a vezető nem diktátor, mert komoly felelősséget hordoz, ugyanis a felette lévők, azonnal menesztik, amint nem hozza a várt eredményeket.

– Az egyházban más a helyzet, a protestáns egyházakra gondolok itt. Nálunk, hitben élve, az egyetlen nagy királynak, Jézus Krisztusnak szolgálatában állva, bízunk abban, hogy Őneki engedve, egymást pedig szeretve, működni fog az életünk, és a Szentlélek rendezi sorainkat, „magától”. Ezt a bizonyosságot egyházalkotmányunk is kifejezi. Szükséges azonban a tapasztalatainkból kiindulni, miszerint az emberi nyomorúság az egyházban is visz mindent, ezért csak úgy „magától” nem hivatkozhatunk a „hit” rendező erejére, noha valljuk, hogy az élő hit, vagyis az Úr hatalma lenne képes igazán rendezni sorainkat. A hívő ember azonban sokféle, a hitünk is sokféle kegyességben nyilvánul meg, miközben maga a hit nem mérhető úgy, mint egy kiló kenyér.

– Ezért fontoljuk meg a mai igeszakasz igazságát. Lám, ebben a világban Isten népe is, szigorú rendben, csapattestekben „működött”, ahol a családok, a családfők, valamint több „katonai” elöljáró vezetésével álltak a király szolgálatára (1), az év tizenkét hónapjára, havonként huszonnégyezer fővel beosztva (2-15). Csakis ebben a szigorú rendben lehetséges, ebben a világban a legnagyobb királyt, a feltámadott Urat is szolgálni. Az ember minden szeretettel visszaél, a hívő ember is egy pillanat alatt enged ennek a kísértésnek. Isten népe pedig nem élhet káoszban, miközben a világban rend van.

– Ugyanakkor bízunk abban az új világban, ahol Isten Lelke valóban „magától” kimunkálja bennünk a hitből és szeretetből fakadó, üdvözítő rendet, a Jézus Krisztusban.

A templom kincstárában odaszentelt adományokat, szent kincseket (20-26), valamint hadizsákmányból odaszánt értékeket őriztek; - ez utóbbiakat az Úr házának fenntartására használták fel (27). A leírás szerint Sámueltől és Saultól is maradtak ajándékok a templomi kincstárban. Saul életéből csak az ébresztett jó emlékeket, amit az Úrnak odaszentelt. Bárcsak előbb adta volna önmagát az Úrnak, és azután a javait (2Korinthus 8,4). Életünkből csak az marad meg, amit Istennek odaszentelve tettünk. Életharcaink zsákmányaiból is csak az a maradandó, amit nem önmagunkért harcolva, hiúságból és önzésből cselekedtünk, hanem csakis az, amit Isten dicsőségére, Jézus Krisztus ügyében harcoltunk meg, a hit harcaként (28). A léviták bírói feladatot is elláttak (2Krónikák 19,8-11). Ezek a lévita elöljárók és bírák felügyelték az ékes és szép rendet, az Urat illető minden dologban, és a király szolgálatát hirdető minden dologban is. Ez azt jelenti, hogy Isten népe életében a „szent” és „világi” feladatok egymástól való elválasztása lehetetlen, mivel Isten az Úr az élet minden területe felett.

Lukács 15,1-10

215. dicséret

* A teljes magyarázat:

Tovább folytatódik a léviták szolgálatának részletezése. Az áldozatok bemutatásán kívül minden templomi szolgálatot a léviták végeztek; ideértve az áldozat pontos megvizsgálását és előkészítését, a templomi istentiszteleten való éneklést, a kapuknál, a kapuk melletti raktáraknál, a templom kincstáránál való őrködést is.

– 1. A templom kincstárában odaszentelt adományokat, szent kincseket (20-26), valamint hadizsákmányból odaszánt értékeket őriztek; - ez utóbbiakat az Úr házának fenntartására használták fel (27). A kincstár őrzői Lévi fiai közül Kehát utódai; Mózes fiai közül pedig Gérsóm utódai voltak (21-24). A leírás szerint Sámueltől és Saultól is maradtak ajándékok a templomi kincstárban. Saul életéből csak az ébresztett jó emlékeket, amit az Úrnak odaszentelt. Bárcsak előbb adta volna önmagát az Úrnak, és azután a javait (2Korinthus 8,4).

– 2. Ebben a sorrendben viszont érvényes az igei igazság, miszerint életünkből csak az marad meg, amit Istennek odaszentelve tettünk. Életharcaink zsákmányaiból is csak az a maradandó, amit nem önmagunkért harcolva, hiúságból és önzésből cselekedtünk, hanem csakis az, amit Isten dicsőségére, Jézus Krisztus ügyében harcoltunk meg, a hit harcaként (28).

– 3. A léviták bírói feladatot is elláttak (2Krónikák 19,8-11). Más leírások szerint hatezer ilyen elöljáróról és bíráról olvashatunk (1Krónikák 23,4). Ezek a lévita elöljárók és bírák felügyelték az ékes és szép rendet, az Urat illető minden dologban, és a király szolgálatát hirdető minden dologban is. Ez azt jelenti, hogy Isten népe életében a „szent” és „világi” feladatok egymástól való elválasztása lehetetlen, mivel Isten az Úr az élet minden területe felett.

A kapuőrök Istentől megáldott és bátor emberek voltak, alkalmasak a szolgálatra (8). Urunk, adj olyan szolgákat nekünk, akik megvédik a Te ügyedet, annak tisztaságát, szentségét, akik áldott, bátor, szolgálatra alkalmas emberek. Olyan sokat emlegetjük az egyházzal kapcsolatban a „nyitás” fontosságát: kimenni az utcákra, felvenni a világ ritmusát, így talán majd megszólíthatunk embereket. Sajnos, a számok azt mutatják, hogy a „nyitást” nem áldotta meg az Isten, ehelyett az történt, hogy az egyház ebben a nyitásban szépen feladta önmagát. Az Ige azt hangsúlyozza, hogy kapuőrökre van szükség; - „nyitás” helyett hitünk komolyan vételére, az ügy, az Ige óvására. Isten nem szorul a védelmünkre, mégis arra méltat bennünket, hogy ebben a szolgálatban felhasználjon. Nem bezárkózni kell, de komolyan kell venni a ránk bízott ügyet és üzenetet; - ennyi elég. Aztán, akiket Isten nekünk adott, azok majd jönnek, a gyarló, önfeladó emberi „nyitások” nélkül is.

Lukács 14,15-35

436. dicséret

* A teljes magyarázat:

Ezekből a beosztásokból is egyértelműen kiderül, hogy Dávid helyreállította az istentiszteletet, egy központosított helyen, központosított rendben, Jeruzsálemben. Dávid ezzel a népe megmaradását szolgálta.

– 1. Az Isten tisztelete megtart, életben tart, rendben tart meghatároz egy közösséget, és benne az egyes embert is. Jézus Krisztus pedig bizonyossá tette, hogy az élő Isten tisztelete nem csupán „vallás”, vagyis nem csak ebben a világban szervező erő, hanem az örök életre nézve megtartó, megváltó ajándék.

– 2. Az istentiszteleten minden ékes és szép rendben történhet. Az énekes léviták beosztása után a kapuőrök felsorolása következik. A keleti kapu volt a főbejárat, ezért annak őrzésére két emberrel többet, azaz hat embert osztottak be (17). A déli kapunál Obéd Edóm családja őrködött, és vigyáztak a kapu mellett található raktárra is. Ő volt az, akinél egy ideig őrizték az Úr ládáját, mielőtt Jeruzsálembe vitték volna.

– 3. A kapuőrök szolgálata hirdeti, hogy akkoriban védték a szent helyet, Isten jelenlétének színhelyét, és a szent ládát; valamint akárki nem járulhatott az Isten színe elé. Ma kitágítottuk Isten jelenlétét az egész világra, mert ez így is van, és kiemeljük azt is, hogy mindenki az Úr elé járulhat, a Jézus Krisztusban, tehát nincs szükség kapuőrökre: mindenki, bárhogy, bármikor jöhet. Így igaz, de a modern ember ezeket az igazságokat túlhangsúlyozza, és mivel bármikor, bárhol, bárhogy találkozhat az Istennel, nem látogat el az Úr szent helyére, ahol felkészülten, megtisztultan az Ő Igéjére figyelhetne. A mindenütt jelenlévő Istennel, az Ő Igéjére figyelve, templomában, a gyülekezet közösségében találkozhatunk. Egyébként egy lépés választ el bennünket attól, hogy valami „romboló idegen” hatása alá kerüljünk. Kellenek tehát azok a kapuőrök, kell a szent sátor, kell a szent hely továbbra is, hogy Jézus Krisztusban találkozhassunk az élő Istennel.

– 4. A kapuőrök Istentől megáldott és bátor emberek voltak, alkalmasak a szolgálatra (8). Urunk, adj olyan szolgákat nekünk, akik megvédik a Te ügyedet, annak tisztaságát, szentségét, akik áldott, bátor, szolgálatra alkalmas emberek. Olyan sokat emlegetjük az egyházzal kapcsolatban a „nyitás” fontosságát: kimenni az utcákra, felvenni a világ ritmusát, így talán majd megszólíthatunk embereket. Sajnos, a számok azt mutatják, hogy a „nyitást” nem áldotta meg az Isten, ehelyett az történt, hogy az egyház ebben a nyitásban szépen feladta önmagát. Az Ige azt hangsúlyozza, hogy kapuőrökre van szükség; - „nyitás” helyett hitünk komolyan vételére, az ügy, az Ige óvására. Isten nem szorul a védelmünkre, mégis arra méltat bennünket, hogy ebben a szolgálatban felhasználjon. Nem bezárkózni kell, de komolyan kell venni a ránk bízott ügyet és üzenetet; - ennyi elég. Aztán, akiket Isten nekünk adott, azok majd jönnek, a gyarló, önfeladó emberi „nyitások” nélkül is.

Az Isten dicséretére kiválasztottak nemcsak játszottak a citerán, hanem prófétai ihletéssel játszottak a hangszeren; - vagyis nem elég a technikai tudás, sőt az sem mindegy, hogy művészi játékunk minek a szolgálatában áll. Azonnal kihallatszik, ha valaki hangszerével is az Urat dicséri, vagyis nem csupán a saját lelkét vitte be többletként a hangszeres tudása mellé, hanem Isten Szentlelke szól általa (1-2). Pontosan ez a baj a mai hangszeres „magasztalások” nagy részével: lehunyt szemek, átélt tekintetek, ott van benne az egész lelkük; de a Szentlélek jelenléte, a felülről való ihletés gyakran kétséges.

Lukács 14,1-14

441. zsoltár

* A teljes magyarázat:

– 1. Isten dicsérete az istentisztelet kerete. Isten magasztalásának leghitelesebb formája ez, énekben, hangszerekkel áldani az Urat, de Őhozzá méltó szövegű és dallamú énekekkel, amelyek ahhoz segítenek, hogy leboruljunk az Úr előtt, elismerve az Ő hatalmát, akaratát; - várva, hogy Ő lehajoljon hozzánk (3). Akkor áldozatok bemutatásával; ma, Jézus Krisztus egyetlen, tökéletes áldozata után, Igéje és Lelke által tapasztaljuk meg jelenlétét.

– 2. Az Isten dicséretére kiválasztottak nemcsak játszottak a citerán, hanem prófétai ihletéssel játszottak a hangszeren, vagyis nem elég a technikai tudás, sőt az sem mindegy, hogy művészi játékunk minek a szolgálatában áll. Azonnal kihallatszik, ha valaki hangszerével is az Urat dicséri, vagyis nem a saját lelkét vitte be többletként a hangszeres tudása mellé, hanem Isten Szentlelke szól általa (1-2). Pontosan ez a baj a mai hangszeres dicsőítések nagy részével, lehunyt szemek, átélt tekintetek, ott van benne az egész lelkük, de a Szentlélek, a felülről való ihletés gyakran kétséges.

– 3. Dávid kiválasztotta Ászáf, Hémán és Jedútún fiai közül azokat, akik így, ihletetten játszottak. Kétszáznyolcvan volt a számuk a templomi énekeseknek, akiket huszonnégy hétre osztottak be a szolgálatra, és mindegyikük évente kétszer, egy-egy hetet szolgált az istentiszteleten. Ezek a király és saját apjuk irányításával énekeltek az Úr házában. Irányítás, rend, „szent összhang” nélkül az Isten dicsérete végképp lehetetlen. Az igeszakasz szerint már akkor rendelkezésre állt egy ének-gyűjtemény az Úr énekeiből, amit megtanultak, ebből énekeltek, ennek ismeretében voltak képzettek (6-8).

– 4. A kiválasztottak közül azonban mindenkit beosztottak, fiatalt és öreget, képzettet és kevésbé képzettet, mert apjuk Istennek odaszánt élete számított, és a többi pedig leszármazás alapján történt. Aki kevésbé képzett volt, majd idővel képzett lesz, az ihletett játékra pedig apjuk hite volt a garancia. Itt még nyoma sincs az egyéni hit fontosságának, amit majd mi emberek, eldöntünk valakiről, és innentől kezdve teljesen egyéni, szubjektív, gyarlóan emberi lesz az egész, amelyben lehetetlen bármiféle rendet és szabályt kimunkálni. A helyzet éppen fordított: a kiválasztásnál ugyan fontos volt a Szentlélek jelenléte, de utána a rend az, amiben kivirágzik a hit (8). A mi „szubjektív” hitéletünk miatt, ahol mindenki a maga kegyességének gyarló szempontja alapján dönti el, hogy ki a hívő, és ki nem az, egy leheletnyi határ választ el minket a káosztól. Nem véletlen, hogy még a különböző nagy hívő kegyességi körök is képesek egy pillanat alatt kiátkozni egymást. Ki lehetne közülünk ihletett énekes az Úr templomában?

Úgy olvassuk ezeket a neveket, hogy ezek az emberek, az Isten elhívása alapján, mindig az Úr szolgálatában álltak, hogy ez által az istentisztelet, mint az emberi élet szívdobogása, biztosított legyen, nemzedékeken át. Manapság a „lelkészi” szolgálatot ezerféleképpen felhígítottuk, semmibe vesszük, jobb esetben szolgálatát kiosztottuk magunk között, közösségszervezéssé silányítottuk, az elhívását semmibe vettük; - ehelyett a protestáns egyházakban egy korrekt „demokráciát” érvényesítünk, ami „helyes” ebben a világban, de nem „kedves” az Úr előtt. Tehát ezek a nevek az isteni elhíváson alapuló szolgálatok fontosságát, szent rendjét hirdetik, hiszen ezek lettek Istentől kijelölt szolgálattevők, valamint ezek kaptak megbízást, hogy bejárjanak az Úr házába (19). Mi az Újszövetség népe vagyunk, a Jézus Krisztusba vetett hit által valljuk minden hívő szolgálatra való elhívatottságát. Ez így biblikus. Nem ezzel van a baj, hanem a hit hiányával, és „valami egészen más” jelenlétével, a szolgálat leple alatt.

Lukács 13,22-35

512. dicséret

– 1. Isten a léviták törzsét választotta ki arra, hogy azok mindig az Ő szolgálatában álljanak (23,2). – 2. Lévinek három fia volt: Gérsón, Kehát és Merári (23,6). – 3. Lévi dédunokái voltak, Kehát nevű fiának ágán: Áron és Mózes (23,12-13). – 4. Áront és Mózest különválasztották, majd Áront és fiait fölszentelték, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak, és áldást mondjanak az Úr nevében (23,13). – 5. Lévi többi utóda pedig végezte az Úr háza körüli minden egyéb szolgálatot (23,24 és 20-31). – 6. Áronnak négy fia volt: Nádáb, Abíhú, Eleázár, Itámár. Az első kettő meghalt, az utóbbi kettő ágán folytak a szolgálatok. – 7. Áron unokái ezek volt: Eleázár fia volt Cádók, Itámár fia volt Ahimelek. – 8. Ezeknek családjai közül húztak ki felváltva egy-egy nevet, a papi szolgálatra, a léviták kancellárja, Semajá jelenlétében. Ez kétszer tizenkettő, azaz összesen huszonnégy nevet jelentett. Ez a sorsvetés imádságos szívvel, az Isten színe előtt, az istentiszteleti rend biztosítása végett történt, és egyben a szolgálat sorrendjét is jelentette, hiszen minden egyes papi osztálynak, kétszer egy évben, egy-egy hetet Jeruzsálemben kellett tölteni (Lukács 1,5).

Lukács 13,1-21

483. dicséret

Hogyan megy el az Isten embere innen? – 1. Egyik idős testvérem mondta nekem a következőket: Isten legnagyobb ajándéka az, amikor az ember, feladatát hitben és méltósággal elvégezve, betelt az élettel: vagyis hálával nyugtázhatja, hogy itt „ennyi” volt, „elég” volt, ezért reménységgel vágyik haza. Dávid megkapta ezt az ajándékot (1). – 2. Az ilyen ember nem hagy rendetlenséget maga után, hanem gondoskodik arról, hogy „örökségét” átadja Istentől rendelt „utódának”, és a szép rend, a nyugalom biztosítva legyen távozása után is (25). Aztán Isten mit készít majd a következő nemzedékeknek, az már nem az ő dolga. Az ilyen ember mindig úgy fekszik le, hogy „valami kicsit” megvalósít, Isten kegyelme által, az örök rendből; legalább úgy, hogy az íróasztalán este rendet tesz. Itt soha nincsenek készen a „dolgaink”, de mégis tudni kell majd egyszer hittel és rendben lezárni a földi életet. Erre mindig készen kell lenni (Máté 24,44). Így tett Dávid is (2). Így elmenni, kegyelem. – 3. Az ilyen ember számára legfontosabb az élő Isten tiszteletének továbbadása, annak minden szolgálatával, hagyományával és élő áldásával (3-32).*

Lukács 12,41-59

168. dicséret

* Lám, akkor a férfiasság „mércéje” az Isten szolgálatának lehetősége volt; ma pedig valami egészen más (4). Ahol az élő Isten tisztelete rendben van, ott minden egyéb rendezett, vagy rendezhető. Párhuzamos leírásokból tudjuk, hogy az itt olvasható „ideális” állapot csak a felszín, hiszen a háttérben akkor is voltak halálos csaták (3Mózes 10,1-7; 1Sámuel 22,11-20; 2Sámuel 8,17): Dávid ellen, a papok és a léviták között (12-13), a főpapi családok között. Mégis, ahol jelen van az élő Isten, ott még van valami remény, hogy lesz ez egyszer „jobb” is. Olyan jó tudni, hogy noha magától az életünk hamarosan megrothadna, mint másnapra az eper, de Ő „eltett”, megőrzött bennünket a Jézus Krisztusban, szebb időkre.

– 1. Nem Dávid építheti fel a templomot, de előkészítette annak építését (1-4); mindent megszerzett az építkezéshez (14-16). Pedig Ő akarta, de Isten nem engedte neki, mégsem vonult sértődötten félre (7-8). Micsoda hit: beletörődni, hogy én akartam, de Isten másként rendelkezett; ám a háttérben továbbra is ott állok az ügy mögött. – 2. Dávid bíztatta fiát, Salamont, aki majd felépítheti az Úr templomát. Isten neki nyugalmat ajándékoz majd minden ellenségtől, hogy ezt a nemes munkát elvégezhesse (9). Az Úr nyugalmat teremt körülöttünk, amíg szent szolgálatunk van; illetve a nyugtalanságot lesz erőnk hordozni (13), mintha nyugalom lenne, és áldottan csak a szolgálatra tudunk koncentrálni ebben az ihletett állapotban. A nyugalom része nem csupán a külső ellenség csendesülése, hanem a belső egység is (17-19). Fogj neki a szolgálatnak, az Úr veled van (14-16). – 3. A templomot azonban valójában az Úr építi, mi csak eszközök lehetünk, egy ideig. Ő épít, mi pedig engedelmesen cselekszünk és élvezzük az Ő áldását, amit ez a világ „sikernek” nevez, de az valójában az Úr cselekvése (11-13).

Lukács 12,33-40

262. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid nem építheti fel az Úr házát, mégsem vonult sértődötten félre.

– 1. Nem Dávid építheti fel a templomot, de előkészítette annak építését (1-4); mindent megszerzett az építkezéshez (14-16). Pedig Ő akarta, de Isten nem engedte neki (7-8). Micsoda hit: beletörődni, hogy én akartam, de hiába, mert Isten másként rendelkezett; ám a háttérben továbbra is ott állok segítő szeretettel az ügy mögött.

– 2. Dávid bíztatta fiát, Salamont, aki majd felépítheti az Úr templomát. Isten neki nyugalmat ajándékoz majd minden ellenségtől, hogy ezt a nemes munkát elvégezhesse (9). Az Úr nyugalmat teremt körülöttünk, amíg szent szolgálatunk van; illetve a nyugtalanságot lesz erőnk hordozni (13), mintha nyugalom lenne, és áldottan csak a szolgálatra tudunk koncentrálni ebben az ihletett állapotban. Ez a „nyugalom” az Isten ajándéka. A nyugalom része nem csupán a külső ellenség csendesülése, hanem a belső egység is, ahogy itt minden vezető is egy szívvel és lélekkel Dávid és Salamon mellé állt (17-19). Ha ez a „nyugalom” nem adatott, akkor mi magunk hiába erőlködünk. Ez a „nyugalom” egy áldott feltételrendszer. Fogj neki a szolgálatnak, az Úr veled van (14-16).

– 3. A templomot azonban valójában az Úr építi, mi csak eszközök lehetünk, egy ideig. Ő épít, mi pedig engedelmesen cselekszünk és élvezzük az Ő áldását, amit ez a világ „sikernek” nevez, de az valójában az Úr cselekvése (11-13).

Dávid hitetlen döntéséből nagy nyomorúság fakadt – 1. A vezető felelőssége, más szóval nyomorúsága az, hogy ha hitetlen, nem elkért, nem megszenvedett döntést hoz, abba sokan mások is beleveszhetnek, és olyan dögvész támadhat, amelyben rothad minden (16-17). – 2. A hívő vezető bizonyossága az, hogy Isten büntetésében ott van az irgalom (13). Az ember bosszúja határtalan, de Isten a bosszúálló kezet is lebénítja egyszer, mert a végső ítélet az övé (Zsidókhoz írt levél 10,30): „Az Úr bánkódni kezdett a veszedelem miatt” (14-15). Elbukhatunk, de a hívő „vezető” és a hívő ember boldog bizonyossága, hogy Isten büntetése nem végleges. – 3. A vezető bűnbánata olyan kegyelmi állapot, amely jele felelős életének és hívő bizonyosságának (18-30). Dávid úgy megrettent, látva bűnét, hogy nem mert Isten színe elé állni (28). Áldás a megrettenés: jaj, mit teszek; jól teszem; hogyan tegyem? Dávid belátja hibáját és bűnét (27).

Lukács 12,13-32

277. dicséret

A teljes magyarázat:

Dávid hitetlen döntéséből nagy nyomorúság fakadt

– 1. A vezető felelőssége, más szóval nyomorúsága az, hogy ha rossz, hitetlen, nem elkért, nem megszenvedett döntést hoz, abba még sokan mások is beleveszhetnek, és olyan dögvész támadhat, amelyben rothad minden (16-17).

– 2. A hívő vezető bizonyossága azonban az, hogy Isten büntetésében ott van az irgalom (13). Az ember bosszúja határtalan, de Isten a bosszúálló kezet is lebénítja egyszer, mert a végső ítélet az övé (Zsidókhoz írt levél 10,30). Az ítélet tehát Isten kezében van és nem emberi kézben. Milyen „emberi” képpel fejezi ki Isten ítéletében az irgalmat ez az igevers: Az Úr bánkódni kezdett a veszedelem miatt (14-15). Elbukhatunk, de a hívő „vezető” és a hívő ember boldog bizonyossága, hogy Isten büntetése nem végleges.

– 3. A vezető bűnbánata azonban olyan kegyelmi állapot, amely jele felelős életének és hívő bizonyosságának (18-30). Dávid úgy megrettent, látva bűnét, hogy nem mert Isten színe elé állni (28). Áldás a megrettenés: jaj, mit teszek; nem jól teszem; hogyan tegyem? Dávid belátja hibáját és bűnét (27).

– 4. Az ilyen vezető méltó a tiszteletre, lám ez az Ornán nevű ember is tiszteli a királyt (21-23), de a király ezzel nem él vissza (24-25), miközben mindketten valójában az Urat tisztelik, hogy azon a helyen Őneki „templomot” építsenek (22,1).

A számok, a statisztikák mindig izgatták Isten népét, hiszen ezek objektív adatok, amelyekre mindig lehet hivatkozni, ezekből biztos következtetéseket tudunk levonni; ezekre tekintve lehet missziói stratégiákat alkotni, vészharangokat kongatni, cselekvésre, megújulásra késztetni az alvó egyházat. - Ez a „tegyünk már végre valamit” buzgó lelkülete, amely a számokra tekintve mindig felhorkan az ébredést sürgető lelkekben. Ilyenkor le kell ülni, megbeszéléseket kell tartani, hogy kidolgozzuk az „okos” koncepciót, mert ha ezt és ezt tesszük, akkor majd többen leszünk. - Mindenki nagyon tudja az „elméleti megoldást” és csődöt vall a terepen. - Fontos minden őszinte hitből fakadó aggódás és cselekvés a Krisztus ügyében, de vegyük komolyan a mai Ige intését, miszerint Isten ugyan ránk bízta az Ő ügyét, de annak megmaradása nem tőlünk függ! - Sőt, Dávid népszámlálását és az arra építendő stratégiát itt egyenesen a Sátán művének tartja az Ige (1-2), amiről Dávid a baráti-hívő intés ellenére sem mondott le (3-6), mert annyira nyeregben érezte már magát nagy győzelmei után (18-20.fejezetek), hogy Isten ügyének győzelmeiért is ő akart kezeskedni (7-13).

Lukács 12,1-12

393. dicséret

* A teljes magyarázat:

- A számok, a tények, a statisztikák mindig izgatták Isten népét, hiszen ezek objektív adatok, amelyekre mindig lehet hivatkozni, alapozni, ezekből biztos következtetéseket tudunk levonni; ezekre tekintve lehet missziói stratégiákat megalkotni, vészharangokat kongatni, nagyobb hitbuzgalomra, cselekvésre, megújulásra késztetni az alvó egyházat.

- Ez a „tegyünk már végre valamit” buzgó lelkülete, amely a számokra tekintve mindig felhorkan az ébredést sürgető lelkekben. Ilyenkor le kell ülni, együtt tanácskozni, megbeszéléseket kell tartani, hogy kidolgozzuk az „okos” koncepciót, mert ha ezt és ezt tesszük, akkor majd többen leszünk.

- Mindenki nagyon tudja az „elméleti megoldást” és csődöt vall a terepen.

- Nem akarok gúnyolódni, mert fontos minden őszinte hitből fakadó aggódás és cselekvés a Krisztus ügyében, de vegyük komolyan a mai Ige intését, miszerint Isten ugyan ránk bízta az Ő ügyét, de annak megmaradása nem tőlünk függ!

- Sőt, Dávid népszámlálását és az arra építendő stratégiát itt egyenesen a Sátán művének tartja az Ige (1-2), amiről Dávid a baráti-hívő intés ellenére sem mondott le (3-6), mert annyira nyeregben érezte már magát nagy győzelmei után (18-20.fejezetek), hogy Isten ügyének győzelmeiért is ő akart kezeskedni.

- Ez a túlzott ügybuzgóság rombol, gonosz, határozottan árt, és Isten Igéjének ítélete is egyértelmű mindezek tekintetében, hiszen Isten rossznak tartotta azt, amit Dávid tett, és megbüntette őt és a népet hitetlenségéért, mert jobban bízott a számokban, magában, emberi erejében, ügyességében és bölcsességben, mint az Úrban (7-13).

A királyok akkor is háborúba szoktak menni. Ennek a világnak elengedhetetlen része a harc. Mindenki vibrál, ideges, olyanok a tagjaink, mint egy „pokolgép”, bármikor robbanhat. A harc természete pedig kizár bármiféle nyitottságot a másik felé, mert akkor a másik könyörtelenül legyőz. - A keresztyénség az egyetlen, amely az emberi bűn és a harcedzett világ természete ellenére mégis nyitottságot és szeretetet merészelt hirdetni, noha tudja, hogy ennek vége, Urának követésében, csakis a kereszt lehet. – A keresztyén ember nem Jézus Krisztus, aki megváltó halált halt a kereszten, hanem csak egy gyarló krisztus-követő, akinek küldetése van ebben a világban: az, hogy képviselje a rá bízott, drága kincset. - Szerelem csak akkor lehetséges, ha mindkét fél nyitott. Amennyiben az egyik, ostoba szerelmesként feladja önmagát, amíg a másik ezt semmilyen formában nem viszonozza, addig ez a szerelem nem lehet gyümölcsöző, és egyik félnek sem jó az ilyen állapot. - Mindenki maradjon a sajátjai között és közös vállalásunk legyen az, hogy mindenütt lehessen emberi életet élni.

Lukács 11,33-54

510. dicséret

* A teljes magyarázat:

- A királyok akkor is háborúba szoktak menni. Ennek a világnak elengedhetetlen része a harc. Mindenki vibrál, ideges, olyanok a tagjaink, mint egy „pokolgép”, bármikor robbanhat. A harc természete pedig kizár bármiféle nyitottságot a másik felé, mert akkor a másik könyörtelenül legyőz.

- A keresztyénség az egyetlen, amely az emberi bűn és a harcedzett világ természete ellenére mégis nyitottságot és szeretetet merészelt hirdetni, noha tudja, hogy ennek vége, Urának követésében, csakis a kereszt lehet.

- A keresztyén ember azonban megváltott ember is, hiszen Ura feltámadott a halálból. Ezért ameddig lehet, „nyitott” és irgalommal próbálja kezelni a problémákat, azzal a reménységgel, hogy kiteljesedik majd az Isten országa, ahol már nem „szokás” háborúzni.

- Ugyanakkor a keresztyén ember nem Jézus Krisztus, aki megváltó halált halt a kereszten, hanem csak egy gyarló krisztus-követő, akinek küldetése van ebben a világban: az, hogy képviselje a rá bízott, drága kincset.

- Szerelem csak akkor lehetséges, ha mindkét fél nyitott. Amennyiben az egyik, ostoba szerelmesként feladja önmagát, amíg a másik ezt semmilyen formában nem viszonozza, addig ez a szerelem nem lehet gyümölcsöző, és egyik félnek sem jó az ilyen állapot.

- Mindenki maradjon a sajátjai között és közös vállalásunk legyen az, hogy mindenütt lehessen emberi életet élni.

- Sajnos e helyett, nyomorúságos szokásunk szerint, csak csatározunk és háborúzunk, aki pedig egy időre győz, az kíméletlen a másikkal, majd elbízza magát. Nem volt mentes ettől Dávid sem, de később ő legalább belátta ezt. Már a belátás sokat segíthetne, de nincs belátás, csak makacs harc.

– 1. Dávid őszinte szívvel fordult az új ammóni királyhoz, annak gyászában, követeket küldött hozzá. De a király gyanakodott, és meggyalázta Dávid követeit (1-5). – 2. A gyanakvás előbb-utóbb kirobban, és ahogy az ammóni király az arámiakhoz fordult segítségért, hogy harcoljon Dávid ellen, végül úgy ölt testet a gyanakvás konkrét csatározásokban (6-8). Csak egy ideig lehet leplezni a gyanakvást. A mindennapokban persze ismerjük egymást. Sok bennünk a bizalmatlanság, még a gyülekezeten belül is, hiszen sokszor éltek már vissza önzetlenségünkkel, még többször provokáltak bennünket; - és nem mindig van erőnk krisztusi lélekkel elhordozni ezeket (8-19). – 4. Urunk, vedd ki a szívünkből a gyanakvást, hogy Téged követve, és tiszta szívvel tegyünk mindent; amit pedig nem tudunk így tenni, azt inkább ne tegyük, amíg csak gyanakvással tudnánk tenni (Máté 15,17).

Lukács 11,14-32

465. dicséret

* A teljes magyarázat:

A jóindulat, a szeretet, az önzetlen odafigyelés sorsa ebben a világban csak az azzal való visszaélés lehet. A krisztus-követés ára ez. A szolga nem nagyobb az Uránál (János 13,16), tehát a szolga sorsa sem lehet más ebben a világban, mint Uráé. A szolga azonban már megváltott emberként, a feltámadott Úr győztes ügyében végzi feladatát; innen pedig mindig meríthet erőt.

– 1. Dávid őszinte szívvel fordult az új ammóni királyhoz, annak gyászában, követeket küldött hozzá. De a király gyanakodott, és meggyalázta Dávid követeit. Valójában azonban nem a meggyalázott követek mentek haza majdnem meztelenül, hiszen itt igazából az ammóni király lepleződött le (1-5).

– 2. A gyanakvás előbb-utóbb kirobban, és ahogy az ammóni király az arámiakhoz fordult segítségért, hogy harcoljon Dávid ellen, végül úgy ölt testet a gyanakvás konkrét csatározásokban (6-8).

– 3. Csak egy ideig lehet leplezni a gyanakvást. A mindennapokban persze ismerjük egymást. Sok bennünk a bizalmatlanság, még a gyülekezeten belül is, hiszen sokszor éltek már vissza önzetlenségünkkel, még többször provokáltak bennünket; - és nem mindig van erőnk krisztusi lélekkel elhordozni ezeket. Még egy nehéz telefonhívást is akkor fogadjunk, látva a kijelzőn a provokátor nevét, ha Jézus Krisztusban tudunk válaszolni. Dávid is így tett, és győzelemre segítette őt az Úr (8-19).

– 4. Urunk, vedd ki a szívünkből a gyanakvást, hogy Téged követve, és tiszta szívvel tegyünk mindent, amit pedig nem tudunk így tenni, azt inkább ne tegyük, amíg csak gyanakvással tudnánk tenni, mert, jaj nekünk, ha képmutatók vagyunk (Máté 15,17). Ha pedig tenni kell valamit, mert dolgunk és életünk része, az adott feladat „szerepe” megköveteli azt, akkor vedd ki Urunk, szívünkből a gyanakvást, még akkor is, ha minden okunk meglenne a bizalmatlanságra. Te ezt is megcselekedheted!

Az Úr segítette győzelemre Dávidot (6). – 1. Ez a győzelem mindig konkrét (1-13). A konkrét győzelem mindig „leigázás”. Isten is ezt teszi velünk, Jézus Krisztusban leigázza népét, hogy az megadja végre magát Őneki. Amennyiben a győzelem gyarló emberi indulatból fakad, akkor mindig átok; amennyiben féltő szeretetből, akkor mindig áldás; ha pedig Isten megváltó szeretetéből fakad, akkor ez a leigázás, az „óember” megölése, maga az üdvösség. – 2. Ez a győzelem mindig egységbe tereli Isten népét, ahogy a mai igeszakaszban is olvashatjuk: Dávid mögött ott állnak a sajátjai, teljes egységben (12-16). Mennyire nem tudnak egymásra találni ma az Úr népének sokféle tagjai; ezért, mint levágott „darabok” vonaglanak, és még utolsó rángásukban odacsapnak a másiknak. – 3. Ez a győzelem a „zsákmányt” soha nem tartja meg magának, hanem hálás válaszként az Úr ügyére szenteli azt (8-11). Itt soha nem lehet szó csak a saját dicsőségünkről, saját javainkról, saját érdekeinkről és meglátásainkról.

Lukács 11,1-13

484. dicséret

* A teljes magyarázat:

Az Úr segítette győzelemre Dávidot (6).

– 1. Ez a győzelem mindig konkrét. Dávid legyőzte a korabeli, környező népeket: a filiszteusokat, a móábitákat, az arámiakat, az edomitákat és az ammoniakat. Érdemes lenne ezeknek a népeknek legalább részben a mai megfelelőit behelyettesíteni (1-13). A konkrét győzelem mindig „leigázás”. Isten is ezt teszi velünk, Jézus Krisztusban leigázza népét, hogy az megadja végre magát Őneki. Ez a leigázás azonban nem gyarló, erőszakos hatalmi győzelem, hanem a féltő szeretet győzelme; - de a legkonkrétabb győzelem. Amennyiben a győzelem gyarló emberi indulatból fakad, akkor mindig átok; amennyiben féltő szeretetből, akkor mindig áldás; ha pedig Isten megváltó szeretetéből fakad, akkor ez a leigázás, az „óember” megölése, maga az üdvösség.

– 2. Ez a győzelem mindig egységbe tereli Isten népét, ahogy a mai igeszakaszban is olvashatjuk: Dávid mögött ott állnak a sajátjai, teljes egységben: főtanácsosai, papjai, hadvezérei, kancellárjai; egész népe és minden segítője (12-16). A baj idején nem lehet a rész szerinti meglátásokra figyelni, csakis együtt odaállni az Úr ügye mögé. Egyébként, ha jobban megy sorunk, akkor se gyarló, rész szerinti meglátások kibogozásával űzzük el unalmunkat. Ebben a világban mindig lesz olyan áldott és fontos szolgálatunk, amely Isten népétől egységet követel; - nem egyformaságot, de egységet. Mennyire nem tudnak egymásra találni ma sem az Úr népének sokféle tagjai; ezért, mint levágott „darabok” vonaglanak, és még utolsó rángásukban odacsapnak a másiknak. Számos egyháztörténeti példát lehetne említeni erre, de elég a mába tekinteni: Az egyházvezetés mindig rossz, a megújulási mozgalmak egymással is hadakozásban állnak. Nem jó ez így, nem méltó hozzánk, nincs rajta áldás.

– 3. Ez a győzelem a „zsákmányt” soha nem tartja meg magának, hanem hálás válaszként az Úr ügyére szenteli azt (8-11). Itt soha nem lehet szó csak a saját dicsőségünkről, saját javainkról, saját érdekeinkről és meglátásainkról; noha éppen ez az a szolgálat, amely egyedül képes saját életünket, dolgainkat is meggazdagítani.

Dávid az Isten embere volt, pedig sok csúfos bukás terhelte életét; mégis az Úr gyermeke volt; az Úr pedig soha nem engedte el a kezét. – 1. Az Isten embere tudja, hogy mindenét az Úrtól kapta, ezért magát megalázza az Isten színe előtt, és tudja, hogy az Ő kegyelme nélkül senki, de az Úrban lehet áldottan „valaki” (16). – 2. Az Isten embere mindig a reménység embere, saját maga és mások érdekében is túllát önmagán, a jelen körülményein, Isten jövőbe mutató ígéreteire. Mi már az ígéretek beteljesedésének birtokosai vagyunk, a Jézus Krisztusban; de még ennél is több vár ránk Őbenne (17-19). Isten embere sírhat, de nem panaszkodhat; megszomorodhat, de nem lehet szomorú; elfáradhat, de nem fáradhat meg. Ez a reménység nem szégyenít meg, mert Isten ismer bennünket, terhelhetőségünket is; Ő nemcsak szeret, hanem tisztel, megtisztel bennünket, nem engedi istenképűségünk visszanyert méltóságát bemocskolni (19). – 3. Isten embere vallja Isten hatalmas dolgain át, az élő, egyetlen Isten kizárólagosságát (20-27). Ha ez a kizárólagosság kirekesztő, akkor ezt vállaljuk, bár mi senkit nem rekesztünk ki; sőt, nincs a keresztyénségnél nyitottabb, irgalmasabb „ügy” ezen a világon.

Lukács 10,21-42

378. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid az Isten embere volt, pedig sok csúfos bukás terhelte életét; mégis az Úr gyermeke volt; az Úr pedig soha nem engedte el a kezét.

– 1. Az Isten embere tudja, hogy mindenét az Úrtól kapta, ezért magát megalázza az Isten színe előtt, és tudja, hogy az Ő kegyelme nélkül senki, de az Úrban lehet áldottan „valaki”. Ki vagyok én? Emberileg a mérték viszonylagos, mert aki emitt nagy valaki, az amott már nem számít; miközben minden kivagyiság elmúlik idővel. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem számít, kivé lettünk ebben a világban, de nem mindegy hogy milyen lélekkel, milyen áron és kinek a segítségével. (16)

– 2. Az Isten embere mindig a reménység embere, saját maga és mások érdekében is túllát önmagán, a jelen körülményein, Isten jövőbe mutató ígéreteire. Mi már az ígéretek beteljesedésének birtokosai vagyunk, a Jézus Krisztusban; de még ennél is több vár ránk Őbenne (17-19). Isten embere sírhat, de nem panaszkodhat; megszomorodhat, de nem lehet szomorú; elfáradhat, de nem fáradhat meg. Ez a reménység nem szégyenít meg, mert Isten ismer bennünket, terhelhetőségünket is; Ő nemcsak szeret, hanem tisztel, megtisztel bennünket, nem engedi istenképűségünk visszanyert méltóságát bemocskolni (19).

– 3. Isten embere vallja Isten hatalmas dolgain át, az élő, egyetlen Isten kizárólagosságát (20-27). Ha ez a kizárólagosság kirekesztő, akkor ezt vállaljuk, bár mi senkit nem rekesztünk ki; sőt, nincs a keresztyénségnél nyitottabb, irgalmasabb „ügy” ezen a világon. A szabadságnak, az ember és az elesettek tiszteletének ilyen mértékű megvalósulása, mint amit a nyugati társadalmakban megélhetünk, és amivel hálátlanul visszaélünk, csakis Jézus Krisztus ügyének talaján virágozhatott ki. Nincs még egy olyan Isten, mint az Úr; és nincs még egy olyan nép, mint Isten népe (21). Ezt a „páratlanságot” igazolja, hogy sokan ide akarnak jönni, mert saját vallásuk és kultúrájuk többnyire lehetetlenné tette az emberhez méltó élet kibontakozását számukra. Az élő Isten közelében van áldás (27). Erre még méltatlanul is igazolást ad jólétünk, de vigyázzunk, mert vég nélkül csak a hitetlenek élnek vissza az Úr ajándékaival.

Dávid személyes hitének és hűségének bizonyítéka, hogy a győzelmeket követő béke idején házat akar építeni az Úrnak. Szándékát közli Nátán prófétával, és a próféta helyesli a tervet. De az önzetlen emberi gondolat és jó szándék mit sem ér, ha hiányzik belőle a döntő jóváhagyás: az Isten helyeslése (1–2). Nem Dávid, hanem fia fogja megépíteni a templomot. A próféta éjszakai kijelentést kap az Úrtól: miszerint Isten elutasítja a király tervét (3). Az indoklás itt nem az, hogy Dávid hadakozó és véres kezű ember, hanem az Úr azt mondja, hogy eddig sem lakozott házban, csak sátorban, és mégis megsegítette népét. Dávid ígéretet kap, hogy fia építi meg az Úr házát (12), és Isten Dávid fiát a maga fiának tekinti, királyi székét pedig megerősíti mindörökre (11-12). Dávid házat akart építeni az Úrnak, és az Úr Dávid házát építi meg, miközben a maga örökkévaló királyi uralmáról ad kegyelmes ígéretet, amely beteljesedett a Jézus Krisztusban.

Lukács 10,1-20

462. dicséret

– 1. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egyetlen Isten, minden „egyéb” csak bálvány (26-27), és bizony „bálványokkal” vagyunk körülvéve, ezekre építünk fel mindent, ezeknek „énekelünk” (23-25), mint ahogy a bolond szerelmes a kedvesének dúdol egy múlandó pásztoróráért. Minden bálvány elmúlik, ledől, egyedül az Úr dicsősége marad meg, és az, aki-ami Őneki „énekelt” (27). – 2. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő soha nem hagyja el népét; hatalmas tettei nem csupán a múltban lettek nyilvánvalóvá, hanem a jövőben is megmutatja azokat; ebben a bizonyosságban pedig a jelen elhordozható (12-22). Nem nyúlhat senki az Ő elhívott népéhez, akiket megváltott; csak az Ő tudtával, próbatételként történhet ilyen (22). Tartósan senki nem emelhet kezet ránk, halálosan végképpen nem, hiszen feltámadott a mi Urunk. – 3. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egész világ Ura (30-33), népét pedig mindenhonnan összegyűjti (28-36); - megment (35) és megszilárdít minket (30).

Lukács 9,51-62

500. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid hálaadó énekének részletei a 105. zsoltár mellett a 96. és 106. zsoltárokban is olvashatók. Az ének Isten magasztalása, benne konkrét hálaadással és örömmel (8-11).

– 1. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egyetlen Isten, minden „egyéb” csak bálvány (26-27), és bizony „bálványokkal” vagyunk körülvéve, ezekre építünk fel mindent, ezeknek „énekelünk” (23-25), mint ahogy a bolond szerelmes a kedvesének dúdol egy múlandó pásztoróráért. A „bálványok” ledőlnek. Egy neves bajnoknőnek mondta gyermekkori barátnője, amikor a sikerei után már nem állt vele szóba: „Elmúlik!”. Minden bálvány elmúlik, ledől, egyedül az Úr dicsősége marad meg, és az, aki-ami Őneki „énekelt”. Viszont erő és öröm van az Úrnál, még a halálban is (27).

– 2. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő soha nem hagyja el népét; hatalmas tettei nem csupán a múltban lettek nyilvánvalóvá, hanem a jövőben is megmutatja azokat; ebben a bizonyosságban pedig a jelen elhordozható (12-22). Nem nyúlhat senki az Ő elhívott népéhez, akiket megváltott; csak az Ő tudtával, próbatételként történhet ilyen (22). Tartósan senki nem emelhet kezet ránk, halálosan végképpen nem, hiszen feltámadott a mi Urunk.

– 3. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egész világ Ura (30-33), népét pedig mindenhonnan összegyűjti (28-36); - megment (35) és megszilárdít minket (30). Reszket az, aki az Urat figyelmen kívül hagyja, ez nem fenyegetés, hanem tény, hiszen retteg ez a világ, és ezernyi „drogba” menekülne félelmei elől (30). Isten azonban örömöt akar, ezért hitre hív, övéit pedig hitre segíti (31).

Isten ládája Dávid által épített sátorba került, Jeruzsálemben (1). Dávid rendelkezett az énekes léviták rendje felől. Eszerint Ászáfot és rendjét az Úr nevének hirdetésével, tiszteletével és dicséretével bízta meg Dávid (4-7); - Hémánt pedig, akit eredetileg a léviták választottak vezetőjüknek, Gibeonba rendelte az Úr dicséretére (37-43), hiszen a szent sátor és az áldozati kultusz gyakorlása ekkor még ott maradt. Isten hirdetése, magasztalása, dicsérete (4) sokféle hangszerrel történt a szent láda sátrában: lanton, citerán, cintányéron és harsonán (5-6). Dávid egységet és rendet teremtett, mint Isten eszköze, ennek egyik eleme a „központosítás” volt, másik eleme pedig az ebből fakadó feszültségek bölcs kezelése; - a kettő együtt fontos. A papok és a léviták közötti feszültség kitapintható lett. A munkaköri, hatalmi versengések legjobb megoldására a szolgálat megosztását használta fel Dávid. A papok dolga lett a kürtölés az Úr ládája előtt. Cádók és atyjafiai az áldozatok bemutatását végezték Gibeonban (39).**

Lukács 9,37-50

349. dicséret

* A teljes magyarázat:

Isten ládája Dávid által épített sátorba került, Jeruzsálemben (1).

– 1. Istentisztelettel adtak hálát, áldozatokat mutattak be, Dávid megáldotta a népet, és együtt ettek kenyeret, préselt datolyát és aszú szőlőt (2-3).

– 2. Dávid rendelkezett az énekes léviták rendje felől. Eszerint Ászáfot és rendjét az Úr nevének hirdetésével, tiszteletével és dicséretével bízta meg Dávid (4-7); Hémánt pedig, akit eredetileg a léviták választottak vezetőjüknek, Gibeonba rendelte az Úr dicséretére (37-43), hiszen a szent sátor és az áldozati kultusz gyakorlása ekkor még ott maradt.

– 3. Isten hirdetése, magasztalása, dicsérete (4) sokféle hangszerrel történt a szent láda sátrában: lanton, citerán, cintányéron és harsonán (5-6).

– 4. Dávid egységet és rendet teremt, mint Isten eszköze, ennek egyik eleme a „központosítás”, ugyanakkor az ebből fakadó feszültségek bölcs kezelése; - a kettő együtt fontos. A papok és a léviták közötti feszültség kitapintható volt. A munkaköri, hatalmi versengések legjobb megoldására a szolgálat megosztását használta fel Dávid. A papok dolga lett a kürtölés az Úr ládája előtt. Cádók és atyjafiai az áldozatok bemutatását végezték Gibeonban (39).

** A krónikás erre a dávidi rendelkezésre hivatkozhatott az Esdrás korában fennállott papi-lévitai feszültségek idején s igyekezett ismét vonzóvá tenni a léviták ládahordozó tisztét, és azt az alsóbb papi szolgálatot, amelyre őket az ezékieli szemlélet és a papi törvényadás szorította. Obed-Edom, aki a szent láda őrzésével tette magát nevezetessé, bár más forrás kétszer is az énekes léviták közé sorolja, most a kapuőrzők tisztében nyer megerősítést.

Nemrégiben egyszer már megmozdították a szent ládát, de akkor valami nem tetszett az Istennek, mert egy ember meghalt, ahogy a ládához ért, így félelem támadt Dávid szívében (13,6-14). Talán hirtelen és nem kiimádkozott volt az, ahogy felkapták a szent ládát és elindultak vele. Isten szent ügyében nem lehet gyorsan, azonnal, most, kapkodva cselekedni; mi pedig csak így teszünk, folyamatosan. Dávid imádságos szívvel átgondolta, mit nem tett jól, hogyan lehet jobban, Istennek kedvesen tenni azt, amiről bizonyossága volt, hogy egyébként Isten akarata szerint való. Nagy áldás ez a bizonyosság: Isten akarata az, amit tesz, és nagy áldás ahhoz kapcsolódóan a bűnbánat, az imádságos átgondolás, a javítás, jobbra való szándék lelkülete. Olyan kérges a szívünk, alig vagyunk képesek erre. Makacs a hívő ember is, köti magát ahhoz is, amit az Isten megítélt! Ezért az Isten odasújt nekünk is! Dávid javíthatott! Ez a kegyelem. Megszentelt lévitákat, és külön lévita énekeseket állított be a szolgálatba, hogy felkészülten, megtisztultan, örömének és zene kíséretében vihessék a ládát a fővárosba (16-24; 28). Maga Dávid is „szent ruhában” vezette a menetet (25-28).

Lukács 9,28-36

150. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Dávid, Isten áldó jelenlétének fontosságát hangsúlyozta akkor, amikor a szövetség ládáját Jeruzsálembe vitette.

– 1. Nemrégiben egyszer már megmozdították a szent ládát, de akkor valami nem tetszett az Istennek, mert egy ember meghalt, ahogy a ládához ért, így félelem támadt Dávid szívében (13,6-14). Talán hirtelen és nem kiimádkozott volt az, ahogy felkapták a szent ládát és elindultak vele. Isten szent ügyében nem lehet gyorsan, azonnal, most, kapkodva cselekedni; mi pedig csak így teszünk, folyamatosan.

– 2. Dávid imádságos szívvel átgondolta, mit nem tett jól, hogyan lehet jobban, Istennek kedvesen tenni azt, amiről bizonyossága volt, hogy egyébként Isten akarata szerint való. Nagy áldás ez a bizonyosság: Isten akarata az, amit tesz, és nagy áldás ahhoz kapcsolódóan a bűnbánat, az imádságos átgondolás, a javítás, jobbra való szándék lelkülete. Olyan kérges a szívünk, alig vagyunk képesek erre. Makacs a hívő ember is, köti magát ahhoz is, amit az Isten megítélt! Ezért az Isten odasújt nekünk is! Dávid javíthatott! Ez a kegyelem. Megszentelt lévitákat, és külön lévita énekeseket állított be a szolgálatba, hogy felkészülten, megtisztultan, örömének és zene kíséretében vihessék a ládát a fővárosba (16-24; 28). Maga Dávid is „szent ruhában” vezette a menetet (25-28).

– 3. Ekkor Isten már megsegítette őket, velük volt, nem történt semmi baj. Dávid egyik felesége, Saul lánya látta és megutálta Dávidot, hogy király létére ugrándozva szent táncot járt (29). Ez a tánc hálaadó tánc volt, nem pedig valamiféle pogány, az istenséget az emberi szándékra rávenni akaró tánc. Valószínűleg nem ezért vetette meg szívből Saul lánya Dávidot, hanem egészen más okokból, az irigység okán, vagy még inkább azért, hogy királyi tiszthez méltatlannak tartotta ezt a látványos örvendezést, amely pedig hitből fakadt, amely így a komoly diplomatikusság szerepét is képes levetkőzni. Csak az Úr ne utáljon meg, akkor emberek nyugodtan utálhatnak. Persze nem jó, ha az embert utálják, de ha az Úr dicsőségében szolgálunk, akkor még „szórakoztató” is lehet, ha mások megvetnek; de mindenképpen szánalmas és ítéletes ez, rájuk nézve.

– 1. Dávid visszaállította a szövetség ládájára vonatkozó rendet, hiszen a ládát a léviták vihették, mert erre választotta ki őket az Úr! Vannak olyan szent szolgálatok, amiben csak azok vehetnek részt, akiket az Úr erre elhívott, és abba nem szabad másnak okoskodni sem, mert arra a szolgálatra nem őket választotta ki az Isten (2). – 2. Ránk tör a baj, ha nem megfelelő módon bánunk a ránk bízott dolgokkal (13). Ezért halt meg egy ember, amikor felkészületlenül az Úr ládájához ért. Nem lehetne elhívás nélkül, ismeret, szakértelem és hit nélkül semmihez sem nyúlni, főleg nem a szent dolgokhoz. – 3. Dávid a lévitákat is felkészítette elhívatásuk legszentebb szolgálatára, amikor a szent ládát Jeruzsálembe vitték: akiket az Isten, kegyelme által szentté tett, azoknak is szükségük van arra, hogy az igazán nagy feladatok előtt megszenteljék magukat.

Lukács 9,18-27

455. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid helyet jelölt ki az Isten ládájának, és védte addig is, amíg végleges helyére nem került (1).

– 1. Dávid visszaállította a szövetség ládájára vonatkozó rendet, hiszen a ládát a léviták vihették, mert erre választotta ki őket az Úr! Vannak olyan szent szolgálatok, amiben csak azok vehetnek részt, akiket az Úr erre elhívott, és abba nem szabad másnak okoskodni sem, mert arra a szolgálatra nem őket választotta ki az Isten (2). Ránk tör a baj, ha nem megfelelő módon bánunk a ránk bízott dolgokkal (13). Ezért halt meg egy ember, amikor felkészületlenül az Úr ládájához ért. Nem lehetne elhívás nélkül, ismeret, szakértelem és hit nélkül semmihez sem nyúlni, főleg nem a szent dolgokhoz.

– 2. Két típus van jelen a mi egyházunkban: Vannak a háttérben, kérésre szolgálók, akik igazán szeretik és segítik a lelkészt; - és vannak azok, akik túlbuzgó ötleteikkel csak kritizálnak, véleményeznek, de valójában abba szólnak bele, ami nem az ő dolguk, és bizonyára a saját szakmájukban ilyenfajta beleszólást illetéktelenek részéről elképzelhetetlennek tartanának.

– 3. Dávid a lévitákat is felkészítette elhívatásuk legszentebb szolgálatára, amikor a szent ládát Jeruzsálembe vitték: akiket az Isten, kegyelme által szentté tett, azoknak is szükségük van arra, hogy az igazán nagy feladatok előtt megszenteljék magukat.

Dávid király egyben az ókori keleti királyok egyike (1-5). – 1. Egyrészt „diplomáciai” kapcsolatokat tart a szomszédos baráti királyokkal. Dávid megértette, hogy ezekkel a barátokkal, az Úr azt üzeni neki, hogy megerősítette, fölemelte királyságát; - de nem saját hiúságának legyezgetésére, hanem Isten embert-szerető ügyének szolgálatára (1-2). – 2. Másrészt Dávidnak, mint kora királyának, több feleségétől születtek gyermekei, hiszen a korabeli király tisztét és méltóságát emelte a feleségek és a gyermekek száma. Isten mindig az adott kor körülményei között jelenti ki magát, hogy aztán Igéjével formálja az adott kort. Tehát ne botránkozzunk meg az olvasottakon, hiszen Dávid leszármazottai között ott van a várva várt Megváltó (4); ugyanakkor felmentést se érezzünk ezek alapján arra, hogy parázna hajlamainkat kiéljük. – 3. Harmadrészt, Dávid király felveszi a küzdelmet ellenségeivel szemben (8-17). A filiszteusok csak Dávid hatalmának emelkedését látják, mert fogalmuk sincs Dávid isteni elhívásáról. Ezért meg akarják állítani Dávid királyt, aki azonban kétszer is győzelmet arat felettük, az Úrban!

Lukács 9,1-17

501. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid király egyben az ókori keleti királyok egyike. Így olvassuk a mai igeszakasz első verseit (1-5).

– 1. Egyrészt „diplomáciai” kapcsolatokat tart a szomszédos baráti királyokkal, akiket Isten küld segítségére, akik támogatják, és láthatóan is segítik. Mindig az Isten küldi az ilyen lelki és konkrét támogatókat. Dávid is megértette, hogy ezekkel a barátokkal, mint jelekkel, az Úr azt üzeni neki, hogy megerősítette, fölemelte királyságát; - de azt is megértette, hogy ezt nem azért tette vele az Úr, hogy saját hiúságát legyezgesse, hanem, hogy Isten népének javára legyen (1-2).

– 2. Másrészt Dávidnak, mint kora királyának, több feleségétől születtek gyermekei, hiszen a korabeli király tisztét és méltóságát emelte a feleségek és a gyermekek száma. A teljes Írás alapján határozottan állítjuk, hogy Isten eredeti gondolata nem a többnejűség, legfeljebb a gyarló ember gondolata ez. Isten azt akarja, hogy féltő szeretettel egy valakit felelősen felvállaljunk, mert a sokféle kapcsolatban szétesik az életünk. Ugyanakkor Isten mindig az adott kor körülményei között jelenti ki magát, hogy aztán Igéjével formálja az adott kort. Tehát ne botránkozzunk meg az olvasottakon, a kényes részleteken se, hiszen Dávid leszármazottai között ott van a várva várt Megváltó (4); ugyanakkor felmentést se érezzünk ezek alapján arra, hogy parázna hajlamainkat kiéljük.

– 3. Harmadrészt, Dávid király felveszi a küzdelmet ellenségeivel szemben (8-17). A filiszteusok csak Dávid hatalmának emelkedését látják, mert fogalmuk sincs Dávid isteni elhívásáról. Ezért meg akarják állítani Dávid királyt, aki azonban kétszer is győzelmet arat felettük. A történet leírása egyértelműen állást foglal az élő Isten hatalma mellett, akit Dávid segítségül hív, és aki őt győzelemre segíti, miközben a vesztes filiszteusok menekülés közben eldobálják házi isteneiket. Isten nem tűri, hogy magunk választotta útjainkra kabalaként cipeljük Őt; - de rendszeresen, csendesen az Urat kérdezve, határozott vezetése megmutatja, hogy Ő merre jár előttünk (Szabó Andor).

Dávid első és legfontosabb vezetői tevékenysége az volt, hogy az Isten jelenlétét kifejező szövetségládát Jeruzsálembe hozatta. – 1. Ezzel Dávid kifejezte azt, hogy a legfontosabb egy nép és egy közösség életében, benne az egyes ember életében is, az Isten jelenléte és áldása. Minden ezzel kezdődik. Amennyiben az Úr jóváhagyása nincs ott életünkön, mi magunk hiába erőlködünk. (Zsoltárok 127,1). – 2. Dávid első vezetői tevékenysége kifejezte, hogy ő maga milyen vezető szeretne lenni; olyan, aki minden döntését az Isten színe előtt hozza meg. Dávid későbbi bukásából kiderül, hogy saját elhatározásunk még ezzel kapcsolatban sem elég, megvalósításához felülről való erő kell, mindenekelőtt pedig az a kegyelmi állapot, amelyben Dávid élt és szolgált, mint az Úrnak kedves ember. – 3. Tanulságos olvasni Dávid döntésének indoklását, miszerint Saul idejében nem törődtek Isten szent ládájával, vagyis Isten jelenlétének, áldásának fontosságával. Éppen ez vezetett Saul bukásához. Intő jel ez a mi nyugati világunk számára is.

Lukács 8,40-56

348. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid első és legfontosabb vezetői tevékenysége az volt, hogy az Isten jelenlétét kifejező szövetségládát Jeruzsálembe hozatta.

– 1. Ezzel kifejezte azt, hogy a legfontosabb egy nép és egy közösség, benne az egyes ember életében is, az Isten jelenléte és áldása. Minden ezzel kezdődik. Amennyiben az Úr jóváhagyása nincs ott életünkön, mi magunk hiába erőlködünk. (Zsoltárok 127,1).

– 2. Dávid első vezetői tevékenysége kifejezte, hogy ő maga milyen vezető szeretne lenni; olyan, aki minden döntését az Isten színe előtt hozza meg. Dávid későbbi bukásából kiderül, hogy saját elhatározásunk még ezzel kapcsolatban sem elég, megvalósításához felülről való erő kell, mindenekelőtt pedig az a kegyelmi állapot, amelyben Dávid élt és szolgált, mint az Úrnak kedves ember.

– 3. Tanulságos olvasni Dávid döntésének indoklását, miszerint Saul idejében nem törődtek Isten szent ládájával, vagyis Isten jelenlétének, áldásának fontosságával. Éppen ez vezetett Saul bukásához. Ugyanakkor intő jel a mi nyugati világunk számára.

–  4. A szent láda, mint tárgy, fejezte ki az Isten jelenlétét, de soha nem a tárgyat magát tisztelték, hanem azt az egyetlen „Valakit”, az Urat, aki megelevenít és elvet, ahogy a mai igeszakaszból is látjuk. Óvatosan megfogalmazhatjuk tehát azt, hogy egy szent tárgy segíthet bennünket Isten közelségének megélésében, de csak akkor, ha még a kísértés árnyéka sem merül fel, hogy az élettelen tárgyat részesítsük tiszteletben, hanem csakis az élő Istent. Mivel ez a kísértés mindig közel van az ember szívéhez, ezért legyünk ezen a területen óvatosak, és Isten közelségét Igéje és Lelke által tapasztaljuk meg.

–  5. Dávid nagy örömmel, ének és erőteljes tánc kíséretében vezette a szent láda útját. Közben megbotlottak az ökrök, amikor a ládát szállították, és valaki féltő szeretettel, de mégis készületlenül hozzáért a ládához és meghalt. Nehéz üzenet ez, de mégis vegyük komolyan, hogy Isten közelébe a bűnös ember elsősorban szent félelemmel, éppen ezért csak felkészülten merészkedhet, nem pedig ömlengő emberi felszabadultsággal. Egy letisztult öröm legfeljebb az Isten színe elől való távozás ajándéka lehet. A haláleset magát Dávidot is félelemmel töltötte el, és ez a félelem figyelmeztette őt arra, hogy minden dolgát tisztán, rendben, szentül végezze el. Nem is merte egy ideig a ládát tervezett helyére vinni.

Nem a kiváló vitézek, nem a dárdák és a lándzsák adják a győzelmet (24-25; 33; 38). – 1. A győzelmet az Úr adja, és az a kegyelmi állapot, hogy felismerjük az Úr akaratát. – 2. A győzelmet az Úr az egységen keresztül adja. A krónikás kiemelt figyelmet szentel ebben a részben is annak, hogy Isten népének minden törzsét felsorolja, hangsúlyozva ezt az egységet, amely felismerte Dávidban az Úr felkentjét. Ezek tiszta szívvel és áldott rendben készültek a feladatra, mindenki a maga helyén (39).* – 3. A győzelmet az Úr megnevezett embereken keresztül adja, akik képviselik ezt az egységet az Úr szolgálatában és felvállalják a felelősséget, felismerik az alkalmas időt és nemcsak tudják, hogy mit kell tenniük, hanem bátran teszik is azt (32-34). – 4. Az Úr a győzelmet az örvendező közösségeknek adja, akik tele vannak reménységgel, mert bíznak az Úrban, éppen ezért bőven adnak egymásnak (legalább egymásnak!), testi és lelki táplálékot.

Lukács 8,26-39

469. dicséret

* Most látjuk igazán, milyen veszélyes a szabadságból fakadó rendetlenség átka. A szabadság jó, fontos, önmagában áldás; de nem tudunk élni vele.