Dávid király egyben az ókori keleti királyok egyike (1-5). – 1. Egyrészt „diplomáciai” kapcsolatokat tart a szomszédos baráti királyokkal. Dávid megértette, hogy ezekkel a barátokkal, az Úr azt üzeni neki, hogy megerősítette, fölemelte királyságát; - de nem saját hiúságának legyezgetésére, hanem Isten embert-szerető ügyének szolgálatára (1-2). – 2. Másrészt Dávidnak, mint kora királyának, több feleségétől születtek gyermekei, hiszen a korabeli király tisztét és méltóságát emelte a feleségek és a gyermekek száma. Isten mindig az adott kor körülményei között jelenti ki magát, hogy aztán Igéjével formálja az adott kort. Tehát ne botránkozzunk meg az olvasottakon, hiszen Dávid leszármazottai között ott van a várva várt Megváltó (4); ugyanakkor felmentést se érezzünk ezek alapján arra, hogy parázna hajlamainkat kiéljük. – 3. Harmadrészt, Dávid király felveszi a küzdelmet ellenségeivel szemben (8-17). A filiszteusok csak Dávid hatalmának emelkedését látják, mert fogalmuk sincs Dávid isteni elhívásáról. Ezért meg akarják állítani Dávid királyt, aki azonban kétszer is győzelmet arat felettük, az Úrban!

Lukács 9,1-17

501. dicséret

* A teljes magyarázat:

Dávid király egyben az ókori keleti királyok egyike. Így olvassuk a mai igeszakasz első verseit (1-5).

– 1. Egyrészt „diplomáciai” kapcsolatokat tart a szomszédos baráti királyokkal, akiket Isten küld segítségére, akik támogatják, és láthatóan is segítik. Mindig az Isten küldi az ilyen lelki és konkrét támogatókat. Dávid is megértette, hogy ezekkel a barátokkal, mint jelekkel, az Úr azt üzeni neki, hogy megerősítette, fölemelte királyságát; - de azt is megértette, hogy ezt nem azért tette vele az Úr, hogy saját hiúságát legyezgesse, hanem, hogy Isten népének javára legyen (1-2).

– 2. Másrészt Dávidnak, mint kora királyának, több feleségétől születtek gyermekei, hiszen a korabeli király tisztét és méltóságát emelte a feleségek és a gyermekek száma. A teljes Írás alapján határozottan állítjuk, hogy Isten eredeti gondolata nem a többnejűség, legfeljebb a gyarló ember gondolata ez. Isten azt akarja, hogy féltő szeretettel egy valakit felelősen felvállaljunk, mert a sokféle kapcsolatban szétesik az életünk. Ugyanakkor Isten mindig az adott kor körülményei között jelenti ki magát, hogy aztán Igéjével formálja az adott kort. Tehát ne botránkozzunk meg az olvasottakon, a kényes részleteken se, hiszen Dávid leszármazottai között ott van a várva várt Megváltó (4); ugyanakkor felmentést se érezzünk ezek alapján arra, hogy parázna hajlamainkat kiéljük.

– 3. Harmadrészt, Dávid király felveszi a küzdelmet ellenségeivel szemben (8-17). A filiszteusok csak Dávid hatalmának emelkedését látják, mert fogalmuk sincs Dávid isteni elhívásáról. Ezért meg akarják állítani Dávid királyt, aki azonban kétszer is győzelmet arat felettük. A történet leírása egyértelműen állást foglal az élő Isten hatalma mellett, akit Dávid segítségül hív, és aki őt győzelemre segíti, miközben a vesztes filiszteusok menekülés közben eldobálják házi isteneiket. Isten nem tűri, hogy magunk választotta útjainkra kabalaként cipeljük Őt; - de rendszeresen, csendesen az Urat kérdezve, határozott vezetése megmutatja, hogy Ő merre jár előttünk (Szabó Andor).

Szerző: refdunantul  2016.06.27. 04:00 komment

süti beállítások módosítása