A királyok akkor is háborúba szoktak menni. Ennek a világnak elengedhetetlen része a harc. Mindenki vibrál, ideges, olyanok a tagjaink, mint egy „pokolgép”, bármikor robbanhat. A harc természete pedig kizár bármiféle nyitottságot a másik felé, mert akkor a másik könyörtelenül legyőz. - A keresztyénség az egyetlen, amely az emberi bűn és a harcedzett világ természete ellenére mégis nyitottságot és szeretetet merészelt hirdetni, noha tudja, hogy ennek vége, Urának követésében, csakis a kereszt lehet. – A keresztyén ember nem Jézus Krisztus, aki megváltó halált halt a kereszten, hanem csak egy gyarló krisztus-követő, akinek küldetése van ebben a világban: az, hogy képviselje a rá bízott, drága kincset. - Szerelem csak akkor lehetséges, ha mindkét fél nyitott. Amennyiben az egyik, ostoba szerelmesként feladja önmagát, amíg a másik ezt semmilyen formában nem viszonozza, addig ez a szerelem nem lehet gyümölcsöző, és egyik félnek sem jó az ilyen állapot. - Mindenki maradjon a sajátjai között és közös vállalásunk legyen az, hogy mindenütt lehessen emberi életet élni.

Lukács 11,33-54

510. dicséret

* A teljes magyarázat:

- A királyok akkor is háborúba szoktak menni. Ennek a világnak elengedhetetlen része a harc. Mindenki vibrál, ideges, olyanok a tagjaink, mint egy „pokolgép”, bármikor robbanhat. A harc természete pedig kizár bármiféle nyitottságot a másik felé, mert akkor a másik könyörtelenül legyőz.

- A keresztyénség az egyetlen, amely az emberi bűn és a harcedzett világ természete ellenére mégis nyitottságot és szeretetet merészelt hirdetni, noha tudja, hogy ennek vége, Urának követésében, csakis a kereszt lehet.

- A keresztyén ember azonban megváltott ember is, hiszen Ura feltámadott a halálból. Ezért ameddig lehet, „nyitott” és irgalommal próbálja kezelni a problémákat, azzal a reménységgel, hogy kiteljesedik majd az Isten országa, ahol már nem „szokás” háborúzni.

- Ugyanakkor a keresztyén ember nem Jézus Krisztus, aki megváltó halált halt a kereszten, hanem csak egy gyarló krisztus-követő, akinek küldetése van ebben a világban: az, hogy képviselje a rá bízott, drága kincset.

- Szerelem csak akkor lehetséges, ha mindkét fél nyitott. Amennyiben az egyik, ostoba szerelmesként feladja önmagát, amíg a másik ezt semmilyen formában nem viszonozza, addig ez a szerelem nem lehet gyümölcsöző, és egyik félnek sem jó az ilyen állapot.

- Mindenki maradjon a sajátjai között és közös vállalásunk legyen az, hogy mindenütt lehessen emberi életet élni.

- Sajnos e helyett, nyomorúságos szokásunk szerint, csak csatározunk és háborúzunk, aki pedig egy időre győz, az kíméletlen a másikkal, majd elbízza magát. Nem volt mentes ettől Dávid sem, de később ő legalább belátta ezt. Már a belátás sokat segíthetne, de nincs belátás, csak makacs harc.

Szerző: refdunantul  2016.07.06. 04:00 komment

süti beállítások módosítása