– A Gazda mindent szépen elintézett szőlőjében, majd ránk bízta azt (1).

– Aztán a Gazda elutazott. Szemét a szőlőjén és munkásain tartja, a távolból is megszólítja őket, de most nem közvetlenül van jelen közöttük (1).

– Amikor a számadás ideje következett, a szőlő munkásai bántalmazták, meggyalázták, megölték a Gazda követeit (2–6). Az Úr hány követével tették és teszik ezt ma is. Mi készek vagyunk-e szenvedni az evangéliumért?

– A Gazda elküldte szeretett, egyetlen Fiát is. A szőlőmunkások megölték, hogy övék legyen az örökség. Ez a bűn: gonoszul magunkhoz ragadjuk azt, ami nem a miénk, csak ránk bízta azt a Gazda, majd eltékozoljuk az örökséget. Ez tesszük a mai napig (7–8).

– Micsoda kegyelem! Jogosan pusztítaná el a gonosz, hűtlen munkásokat a szőlő Ura. Ő azonban a „megvetett, kidobott építőkövet” az egész életünket, üdvösségünket hordozó szegletkővé tette. Jézus Krisztus meghalt, de feltámadt, megtartotta méltatlan életünket, miközben „szőlőjének gyümölcsét” másoknak is odaajándékozta: minden népnek. Az Úrtól lett ez, csodálatos irgalom (Zsoltárok 118,22–23). Örüljünk! (9–10)

– Aki ezek után is duzzog, azt otthagyja az Úr (12).

Bírák 4

471. dicséret

– Jézus hatalma letagadhatatlan, mert ez a hatalom Jézus szavaiban és cselekedetiben nyilvánvalóan megmutatkozott.

– Jézus ellenségei is kénytelenek voltak elismerni Jézus hatalmát. Látták, tapasztalták, és mégis ellene mondtak ennek a hatalomnak. – Milyen jogon, milyen alapon, milyen felhatalmazással teszed mindezeket? – kérdezték Jézustól (27–28).

– Hogyan vagyunk mi ezzel? Az Úr hatalma éltet, hordoz minket, és mégsem magasztaljuk ezért az az Urat, hanem magunknak, véletlennek, szerencsének, sorsnak tulajdonítjuk az Ő megtartó hatalmát.

– Az akkori vallási vezetők azonban még ennél a hitetlenségnél is súlyosabb állapotban szenvedtek, amit a Biblia „langymelegnek” nevez (Jelenések 3,16). Jézus kérdéssel felelt a főpapok és az írástudók kérdésére, amelyre ezek saját érdekeik szerint úgy reagáltak, hogy sem a mennyei, sem a földi hatalom mellé nem mertek odaállni (29–32). Nem mertek, nem tudtak dönteni. – Nem tudjuk! – hangzott kitérően diplomatikus válaszuk (33).

– Jézus mennyei hatalmáról nem tudni: az maga a halál. Az emberi hatalom visszás, és nem képes megtartani, még legáldottabb formájában sem. A hit az Isten ajándéka, amellyel az ember felismeri Jézus mennyei hatalmát, megváltó szeretetét, és arra hagyatkozva szilárdan megnyugszik.

Bírák 3

11. zsoltár

–  Jézus szava, amit a terméketlen fügefára mondott (14), nem üres átkozódás volt, hanem hatalmas szó (20–21). Mi emberek tehetetlenül, indulatosan átkozódunk, és mindent felforgatva cselekszünk. Az Úr pedig hatalmasan cselekszik. A fügefa elszáradása Jézus hatalmas szavát; a templom megtisztítása Jézus hatalmas cselekvését; mindkettő Jézus isteni hatalmát hirdette. Azt a hatalmat nyilvánította ki mindkét jelenet, amely túlmutat a konkrét eseményeken arra a megváltó hatalomra, amely úrrá lesz a bűnön, betegségen, halálon, a gonosz hatalmán.

– Ez a hatalom sokkal nagyobb és értelmesebb annál, mint hogy pusztán látványos csodákat tegyen, például hegyeket mozgasson meg (23). A hegyek megmozgatása csak a tanítványok számára szükséges, iskolás szemléltetése ennek a hatalomnak.

– A hit az az ajándék, amellyel képesek lehetünk megragadni ezt a megváltó hatalmat (23). Ez a hatalom nem a mi hatalmunk, hanem az Istené. De ezzel a hatalommal értünk cselekedett az Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban.

– Ezt a hitet imádságban el kell és el lehet kérni az Istentől (24). Isten színe elé sokféle gyarló emberi indulattal tudunk csak odajárulni, mert ilyen nyomorultak vagyunk. De az imádság csodája éppen az, hogy miközben könyörgünk, múlik a harag és a gyűlölet, adatik a hit, munkál az Úr hatalma (25–26).

Bírák 2

59. zsoltár

Egyszer, egy teológus barátom, magánbeszélgetésben elmondta nekem, hogy a templomtisztítás jelenete csak azzal a bizonyossággal fogadható el, amely hiszi: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.

E hitvallás medrében folytattuk a beszélgetést, de közben igen nehéz kérdések is elénk tolakodtak.

A bevett rend felforgatása sokkal veszélyesebb, mint a meglévő megbecsülése és „javítgatása”. Tökéletes rend ugyanis nincs: valakik, valamik mindig sérülnek.

Persze a „régi rend” visszásságaiba soha nem nyugodhatunk bele.

Ám az emberi természet nem képes jobbra, csak másképp nyomorúságosra.

Mi a „templomot”, a szent helyet, az imádság házát is rablók barlangjává tehetjük, sokféle tényleges és kegyes üzérkedéseinkkel (15–18).

Amikor emberi indulatból forgatunk fel mindent, akkor csak romok és kínok maradnak utánunk, bármennyire is jobbnak tűnik egy időre az „új”, mint a régi.

A helyzet is tipikus! A régi rend hatalmasai meg akarják ölni a rendbontót, miközben a nép meg rajong a „felforgatóért”; – egy darabig (18–19).

Jézus tiltakozott is, minden „népszerűség” ellen. Most is kiment onnan, a városon kívülre (19).

Jézus nem reformer, nem is forradalmár, noha prófétaként kompromisszumok nélkül mindig megítélte azt, ami itt tarthatatlan.

Jézus azonban nem újabbat hoz a régi helyett, hanem az eredeti, isteni, örök, üdvözítő rendre váltja meg az életünket, aminél nincs jobb!

Bírák 1,16–36

236. dicséret

Jézus hatalmát, személyének rendkívüliségét mutatja az, hogy a virágvasárnapi eseménysor pontosan úgy történik, amiként azt Ő előre megmondta.

A leírásban olyannyira Jézus hatalmát domborította ki Márk evangélista, hogy a virágvasárnapi bevonulás olvasáskor eszünkbe sem jut feltenni egyéb kérdéseket. – Kik a szamár mellett állók, akik az Úrra hivatkozó tanítványoknak azonnal odaadják a szamárcsikót? (3; 5–6) – Hogyan lehetséges, hogy noha a szamárcsikó még nem lett „betörve” (2), az mégsem zavarodott meg, a rivalgó sokaság ellenére sem, hanem hordozta az Urat?

Jézus szenvedni, meghalni, feltámadni vonult be Jeruzsálembe (10,34).

Jézus hatalma hitet támaszt, amely egy ponton túl nem kérdez, azaz nem pusztán a kutakodó értelmével tájékozódik.

Gyakran meg akarjuk magyarázni, hogy a hit és a racionális tudás milyen áldott kapcsolatba kerülhet egymással. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez csak egy határig igaz.

A Jézus Krisztusba vetett hit egyik jellemzője éppen az, hogy a lényeg, vagyis a mi Urunk megváltó kereszthalálának és feltámadásának befogadása nem saját értelmünknek, hanem Isten Lelkének műve.

Valóban: „A hit keresi az értelmet.” (Anselmus)

Ugyanakkor: „Hiszem, mert emberileg lehetetlen.” (Tertullianus)

Áldott, félelmeket, kérdéseket eltörlő, megnyugtató bizonyosság ez: minden úgy lett és lesz, ahogy azt Jézus kijelentette.

Bírák 1,1–15

68. zsoltár

– Ne spiritualizáljuk el az Igét a vak Bartimeus meggyógyításának történetét magyarázva. Itt nem lelki vakságról van szó. Persze, nagyon sokan vagyunk vakok, lelki értelemben: nem látjuk az Istent, nem látjuk az irányt, rosszul döntünk. De itt nem lelki vakságról van szó. Bartimeus valóban nem látott, tehát egy konkrét testi betegségből, testi nyomorúságból gyógyította meg őt az Úr hatalma.

– Ám éppen ezt hangsúlyozva hirdeti számunka Bartimeus története a lényegi üzenetet, miszerint a testi gyógyulás fontos, de mindig csak időleges segítség. A valódi gyógyulás az, amikor Jézus Krisztus könyörült rajtunk, megérintett, meggyógyított, megváltott, üdvözített. Az Úr kegyelme által valóban rendben vagyunk, mert az élő Istenre bízhattuk az életünket, és a hitünk megtartott minket.

– Bartimeus koldult (46). Aztán Bartimeus kiáltott. Ez a vak ember nem másokat fárasztott a panaszával, hanem a „leghatalmasabb” fórum előtt, az Úr színe előtt kiáltott, a kellő időben, de akkor nem lehetett elhallgattatni őt (47–48). Majd Bartimeus követte az Urat (52). Jézus Krisztus követésében gyógyult meg Bartimeus igazán. Megváltónk van, életünknek örök, üdvösséges célja van. Ennek felismerése a maradandó gyógyulás.

5Mózes 34

406. dicséret

Szóljunk erről, mert Márk evangélista is szóba merészeli hozni ezt.

Akik követték Jézust, tele voltak félelemmel (32).

Jézus követése emberileg félelmetes-félelemmel jár: tanításának elvárása emberfeletti, miközben önmegtagadásról, kereszthordozásról (Lukács 14,25–27), alázatról (Máté 11,29), üldöztetésről (10,30), rettenetes embereknek és „rettenetesen kegyes” embereknek való megalázó kiszolgáltatottságról, kiszenvedésről, halálról szól (33–34).

Egy örökké kétkedő ismerősöm egyszer odakanyarította nekem a megjegyzést: – A Biblia üzenete embertelen, életellenes, és amilyen rendszert formált belőle a keresztyénség, az különösen embertelen.

Eltalált a megjegyzés és lebénított, nem is tudtam azonnal visszavágni. Nyilván nem is kellett!

Persze, halljuk-e a lényeget?

Én gyönyörködöm a Bach kantátákban, és sokak számára ez hallgathatatlan zene. – Csupán egy szűk réteg kincse! – mondta a komolyzenei CD kereskedő, amikor megrendeltem nála a Bach kantáták összkiadását.

Jézus kijelentéséből is pont a lényeget nem halljuk meg? A tanítványok sem hallották meg akkor, csak később: „…de három nap múlva feltámad.” (34).

Jézus a saját váltsághaláláról és feltámadásáról szólt (32), immár harmadszor! Ő az, aki minket megvált az életre, megszabadít a félelmektől. Jézus Krisztus szerint is ez az egyetlen fókusz, ahonnan a Biblia szemlélhető.

Mi már nem félünk!

5Mózes 33

42. zsoltár

– A gazdag ifjú nem tudta elhagyni sokféle földi kincseit, nagy vagyonát, „gazdagságát” Jézus Krisztusért (17–21), ezért szomorúan, elkomorult arccal távozott Jézus közeléből (22).

– Ekkor Jézus a tanítványaihoz fordult és kijelentett egy tényt: nehéz bejutni az Isten országába (24–25). Embereknek, emberi erővel lehetetlen ez (27), mint ahogy a tevének lehetetlen átjutni a tű fokán (25). A kép szó szerinti értelemben is, de a magyarázatok értelmében is a lehetetlenséget fejezi ki: sem a tű fokán, sem a „tű fokának” becézett szoros, pici kapun nem férhetett át a teve.

– Ezt az emberileg lehetetlent tovább fokozta Jézus, amikor a tanítványokhoz fordulva azt hangsúlyozta, hogy házat, testvért, szülőt, gyermeket, földet, vagyont; mindent el kell hagyni Őérte és az evangéliumért (28–29).

– Mi is kérdezhetjük; én is kérdezem, aki nem tudok a családom nélkül létezni, akinek fontos a háza, vágyik végre a saját háza után, akinek fontosak a személyes cuccai: akkor ki üdvözülhet? (26).

– Embereknél ez lehetetlen! Isten cselekszik mindent! Isten képes változtatni a földi „sorrendeken”! (31) A halálban pedig minden e-világi gyarló ragaszkodásunk semmivé lesz. Ám az Úrban mindent elengedve, százannyit kapunk vissza, a ránk bízottakat különösen. Ekkor Istentől rendelt helyén, más minőségben kapjuk vissza a „kincseket”, az üdvösség bizonyosságában (30).

5Mózes 32,26–52

264. dicséret

– Folytathatjuk a tegnapi gondolatmenetet, ahol Jézus a tanítványaihoz szólt. A tizedik fejezetben már nemcsak a tanítványoknak szól a tanítás, a házassági elválásról, hanem sokaknak, de a tanítványok is hallották ezt. Tehát, mi maradjunk még mindig a magunk „háza táján”.

– Jézus nem enged semmiféle bűnt, a követői körében; – és mégis tele vagyunk látható, tetten érhető, másokat megbotránkoztató bűnökkel; – a rejtettekről most nem is beszélek.

– Jézus határozottan nemet mond a válásra, mert noha Mózes megengedte a válólevél írását, ha a férfi elbocsátotta feleségét (5Mózes 24,1), de Isten eredeti gondolata nem ez a házasságról. Isten törvénye ezzel a válólevéllel csak a bűn okozta nyomorúságot akarta kordában tartani. Az Úr eredeti gondolata az, hogy a férfi és a nő egy testté lesznek. Ez a földi világban egyszer és mindenkorra összetartó kötelék (6–9). Jézus tanítása itt is egyértelmű: nincs válás! Mégis – még Isten népének tagjai között is – rengeteg a válás; a megromlott házasságokról, az illemből együtt maradókról, az egymást megkeserítőkről most nem is beszélve.

– Jézusi mérce ez, világos beszéd, és ebből az is világossá lesz, hogy nem az erkölcsi életünk, a makulátlan tetteink alapján nyerhetünk üdvösséget. Ám aki üdvösséget nyert, annak életén dolgozik a kegyelem, mint a kovász a tésztán (Máté 13,33).

5Mózes 32,1–25

107. zsoltár

– Ez a fenyegető mondássorozat a tanítványoknak szól (35), akik már követhetik az Urat. Bizony, a tanítványok figyeljenek oda arra, hogy hiteltelenségük és gőgös önteltségük másokat ne akadályozzon meg abban, hogy Jézust követhessék (38), vagyis meg ne botránkoztassanak másokat, a még hitben kicsinyeket sem (42).

– Tehát nekünk, tanítványoknak, Isten hívő népének, Krisztus követőinek szól ez a kemény figyelmeztetés, nem másoknak. Mi tartsunk önvizsgálatot, hogy milyenek vagyunk! Valóban, a kezünk hajtja végre a bűnt, a lábunk megy utána a kísértésnek, és a szemünk által fogan meg bennünk a bűn szándéka, miközben a szívünk van távol az Úrtól (7,6); – vagyis az egész valónk „beteg” (Ézsaiás 1,5). Melyikünk az, akit nem vitt még bűnre, szíve indíttatásából a keze, a lába, a szeme? Melyikünk az, aki ne lenne a gyehennára való, arra a rettenetes helyre, ahol örök a féreg és a tűz? Melyikünk nem vághatná le a kezét és a lábát, melyikünk nem vájhatná ki a szemét? (47–48)

– Jézus radikalizmusa a bűnnel való bármiféle kompromisszum lehetetlenségének radikalizmusa. Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban lehatárolta az életünket, miszerint a bűnnel, a gonosszal nincs kompromisszum, de Isten bűnös gyermeke számára van kegyelem, bocsánat, üdvösség, ahonnan senki és semmi nem ragadhat ki bennünket (Róma 8,38).

5Mózes 31,14–30

408. dicséret

Jézus a tanítványaival haladt át Galileán. Jézus nem akarta, hogy felismerjék őket, mert most csak a tanítványait akarta tanítani. Nincs ennél nagyobb ajándék, mint amikor az Úrra figyelhetünk, amikor Ő tanít bennünket, mert az Ő tudománya örök.

Jézus a legfontosabbra tanítja azokat, akiket megszólított: szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására. Egy alkalommal már szólt erről nekik az Úr. Akkor Péter hevesen tiltakozott az ellen, hogy dicsőséges Ura szenvedjen és meghaljon. A feltámadást, a folytatást már meg sem hallotta Péter.

Jézus most másodszor is szól a lényegről.

Isten Fia – aki nem más, mint a zsidó váradalmak szerinti Emberfia, azaz Messiás – emberek kezére kerül. Kiderül ebből, milyen az ember, mi a bűn, milyen rettenetes dolog emberek kezére esni: szenvedés, gyalázat és halál. Jézus vállalja ezt, még a kínhalált is!

Jézus, saját halála rendkívüliségét itt feltámadásával magyarázza. Olyan halál az övé, amely legyőzte az emberi bűnt, a halált, a gonoszt. Erre van szükségünk!

Mégis sokan nem értjük ma sem, mint akkor a tanítványok is értetlenül álltak Jézus szavai előtt. Nekünk dicsőség kell, dicső győzelem, szemfényvesztés… Pedig az élet bűn, szenvedés, halál… Hiába kozmetikázzuk. Megoldást pedig csak a feltámadott Úr adhat.

5Mózes 31,1–13

238. dicséret

A tanítványok vitába bocsátkoztak az írástudókkal. Nem tudjuk, mi a vita témája, de kapcsolatos lehetett a megszállott fiú betegségével is. Vitatkozni tudnak a témáról, de meggyógyítani nem tudják a beteg fiút (14–18). Soha ne elemezzem mások nyomorúságát bölcs „elméleti szakemberként”. Ha hittel nem kértem, és ezért nem kaptam az Úr Jézus Krisztus erejét, hogy szavaimmal erősítsek, tetteimmel gyámolítsak és gyógyítsak, akkor inkább hallgassak (19).

Pedig mekkora nyomorúság gyötri ezt a gyereket, amely az „idegroham” során összevissza rángatja, dobálja őt, veszélyeztetve maga és mások testi épségét is, kétségbe ejtve szeretteit (20–21).

Jézus isteni hatalma segít az apán, és meggyógyítja a gyerekét, mert bizony egy hozzátartozó ugyanúgy áldozata a betegségnek, mint maga a szenvedő (26–27). Jézus isteni hatalma nemcsak mondja, hanem láttatja: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (23)

A mi hitünk azonban olyan hullámzó, mint ebben a történetben az apáé: – Hiszek, hinni akarok, segíts Uram, a hitetlenségemen! (24) Jézus Krisztus hitére mutatunk, Őhozzá menekülünk, még a hitért könyörögve is.

Vegyük komolyan Jézus intését: vannak olyan fajta nyomorúságok, amelyek csak imádsággal gyógyulnak (29), a növekvő hit által, kegyelemből.

5Mózes 30

403. dicséret

HITBEN JÁRUNK, NEM LÁTÁSBAN.  (2Korinthus 5,7)

– 1. A tanítványok közül hárman abba a kivételes helyzetbe kerültek, hogy saját testi szemeikkel láthatták Jézust, mennyei dicsőségében (2–3), miközben az Atya igehirdetéséből is bizonyságát kapták annak, hogy ki is Ő valójában (4). Ezek hárman láthatták azt is, hogy van mennyei világ, van örök élet, és ez sokkal jobb mindennél (5).

– 2. De nem ez a testi látás győz meg. Márk kihangsúlyozza, hogy a tanítványok a mennyei látás után is tele voltak félelemmel (6), kérdésekkel a feltámadást, az örök életet, a mindenek helyreállítását illetően (9–13). Ez a testi látás csak egy ideig tartott (8), és a többi tanítványnak ebben a formában nem is adatott meg, csak hármójuknak.

– 3. A hit látás az, amely folyamatos, minden tanítványnak adatik, és minden körülmények között „csak Jézust látja egyedül”. A hit látása Isten ajándéka. A hit látása a feltámadott Jézus Krisztus látásán keresztül reménységgel értékel és hordoz mindent (8). A hit látása tudja, hogy Jézus Krisztus mellettünk van mindenkor.

5Mózes 29

241. dicséret

ISTEN AJÁNDÉKA.

– 1. Péter hitvallása Isten Lelkének ajándéka (Máté 16,17): Jézus több, mint egy nagy próféta; – Jézus a Krisztus, a Megváltó. Márk itt is hangsúlyozza, hogy erről még ne beszéljenek senkinek, majd Jézus kereszthalála és feltámadása után jön el a bizonyságtétel ideje (27–30).

– 2. Lám, mennyire Isten ajándéka volt Péter vallástétele a Krisztusról. Hiszen a következő pillanatban már emberi módon gondolkozik ez a Péter, és nem az „Isten szerint” (Ézsaiás 55,8). Mitőlünk ennyire telik, saját erőből, mint ahogy ezt Péter esetében látjuk: még a nagy hitbéli felismerések után is gyarló és önző módon viselkedünk a döntő helyzetekben. Pedig Jézus éppen Péter felismerését részletezi, miszerint Ő szenved, megölik, meghal; de feltámad; – Isten akarata szerint. A zsidók nem szenvedő „Emberfiát”, hanem dicső Messiást vártak, egy diadalmas embert, vezért, földi, e-világi, „politikai messiást” (31–33).

– 3. Isten ajándéka azonban sokkal több annál, minthogy múlandó földi életünk idejét átmenetileg, valakiknek igazsága, érdeke és meglátása szerint rendezze. Isten ajándéka a megváltás, amely túlmutat a földi életen, de újjászüli a földi életet is. Ez mindenestől ajándék. Mi nem adhatunk semmit saját lelkünkért, saját életünkért, hiszen a magunk erejéből még a legkisebb önmegtagadás és kereszthordozás ellen is tiltakozunk. A magunk erejéből nem tudunk dönteni Isten mellett! Megváltás kell! Megváltottak vagyunk! (34–38)

5Mózes 28,49–69

8. zsoltár

– 22. vers. Jézus érintve gyógyított, noha puszta isteni szavával is gyógyíthatott volna, ahogy ezt tette a pogány asszony lánya esetében (7,29).

– 23. vers. Jézus mégis, sok estben, így itt is, a korabeli hiedelemvilág mozdulatait megtartva cselekedte a mennyei csodát. Jézus tudta, hogy az embernek szüksége van az érintésre, a külső, látható mozdulatokra, hogy megnyugodjon. Ugyanakkor Jézus egész küldetése arról szól, hogy a gyógyulást és a maradandó megoldást, a mindenben való „tisztánlátást” mindig csakis az élő Isten hatalma adhatja az embernek. Aki ezt felismerhette, az tudja, hogy fontos az emberi érintés, de csak pillanatnyi a nyugalom az Úr megváltó hatalma nélkül. A megváltás új bora ugyanis szétfeszíti a régi tömlőt (2,22).

– 24–25. versek. A bétsaidai vak esetében nem azonnal, hanem fokozatosan történik meg a gyógyulás. Isten akarata dönti el, hol adatik azonnal, hol fokozatosan, hol pedig nem adatik gyógyulás. Csak egy megoldás van: a krisztusi megváltás, a mindenben való „tisztánlátás”. –

– 26. vers. A gyógyult embert hazaküldi az Úr. Jézus Krisztusról otthon beszélj először. Olyan buzgón mondod másoknak az evangéliumot, de otthon hallgatsz erről? A testi vakság nagy nyomorúság, de nagyobb baj a lelki vakság. Még a tanítványok is vakok (18). Nem a csoda segít igaz hitre, valódi tisztánlátásra. Ma is Isten kegyelmének csodáit éljük meg a jóléti társadalmakban; – és hiszünk-e a megfeszített és feltámadott Úrban?

5Mózes 28,27–48

206. dicséret

A VITA.

– 1. A vita palléroz, az érvek és ellenérvek ütköztetésében kölcsönösen tanulunk egymástól, miközben létrejöhet egy magasabb szintű tudás. Ezek a megbeszélések fontosak. A vita akkor lesz nyomorúságossá, amikor mögötte valójában öncélú magamutogatás és gyarló, önző érdekek lapulnak meg.

– 2. Továbbá: vannak olyan igazságok, amelyeket egy határon túl nem bocsátunk vitára. Jézus nem vitatkozott a farizeusokkal. Amikor kellett, akkor vita nélkül megfelelt nekik (12,17), de soha nem vitatkozott velük. A vitában a gyöngyöt disznók elé dobjuk (Máté 7,13); – noha a gyöngy csak a női szépség ékességeként ragyoghat; – Jézus Krisztus szava pedig csak a hit ékességeként. Jézus nem azért jött el erre a világra, hogy önmagát „mutogassa”; – ezért szavaival nem vitatkozott, hanem kijelentett; – csodatetteivel nem híressé akart lenni, hanem isteni jeleket adott nemzedékének, hogy Megváltójuk eljött értük. Ahol nem adatott hit, hogy szavait és tetteit befogadhassák, ott nem vitatkozott és nem tett csodát, hanem elment onnan (11–13).

– 3. Mit vitatkozhatnánk hitünk legdrágább kincseiről, Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet csodájáról? Ezeket hittel elfogadhatjuk, továbbadhatjuk, ezekből élhetünk (14–20). Netán vitatkozhatunk is ezekről? Ez estben nem marad más nekünk, csak a vita, miközben egyre bizonytalanabbak leszünk, végül nem értünk semmit (21). Ahol az alapokat szétbombázzák, összedől az épület.

5Mózes 28,1–26

193. dicséret

A két történet – az ötezrek és a négyezrek – közötti KÜLÖNBSÉGEK FONTOS ÜZENETEKET EMELNEK KI.

– 1. Itt mindenben Jézus a kezdeményező, és végig a testet tápláló, testi ínségen könyörülő kenyércsodán van a hangsúly. Itt nincs tanítás, mint az ötezrek megvendégelésénél (6,36). Amikor valaki éhes, szomjas, fáradt, beteg, testileg gyötrődik, akkor egy ponton túl nem tanításra van szükség, hanem konkrét segítségre: jó szóra, a segítő szeretetre, a testi szükséget enyhítő irgalomra. Ugyanakkor nagy kegyelem, ha valaki a tanítást már a testi nyomorúság előtt megkapta, mert az így bizonyossága, mennyei ereje lehet a szükség idején (1–2).

– 2. Külön hangsúlyozza itt az Ige, hogy Jézus azokra is gondolt, akik messziről jöttek. Jézus nemcsak a közeliek, hanem a távoliak, a pogányok megváltója is, ahogy ezt Márk kiemelten hangsúlyozza, több alkalommal is (Efezus 2,17). Jézus Krisztus nemcsak azokért jött, akik láthatóan közel lehetnek az Úrhoz, akik jelen vannak a látható egyházban, akik szolgálnak, akik tökéletesen tudják a „leckét”, a maguk kegyességi köreinek megfelelően; – hanem másokért is. Azokért is jött az Úr, akikre mi soha nem gondolnánk (3).

– 3. Vannak még egyéb különbségek is a két történet között (4–9). Itt a kenyerek száma hét; az elején nincs szó halakról, azok később, külön kerülnek elő; a maradék kosarak száma is hét. Itt négyezren, amott ötezren vannak… Más esemény ez, mint az ötezreké. Sok a testi ínség, sokszor kell a konkrét segítség, isteni hatalommal és emberi eszközökkel.

– 4. Mindegyik történet fő üzenete azonban ugyanaz: Jézus Krisztus a megváltó, aki testi és lelki szabadítója, közelieknek és távoliaknak, minden népnek egyaránt. Fontos a testi ínség enyhítése, de többre van szükség (Lukács 12,23), amire a mi Urunk tanítása is mutat, amit az utolsó vacsorán is hangsúlyozott: „miérettünk megtöretett…” (14,22), hogy soha többé meg ne éhezzünk (János 6,35).

5Mózes 27

171. dicséret

– Jézus a Galileát körülvevő pogány területen gyógyított. Tírusz vidéke után északabbra, majd onnan délre, az ún. „Tízvárosba” ment. Azaz ismét Gadara földjére érkezett a mi Urunk. Jézus küldetése, tanítói és gyógyítói szolgálata által kísért megváltói szolgálata: „világigényű”. A lényeg: az Úr megváltó szolgálata. Ennek jelei a tanítás és a gyógyítás ajándékai, hirdetve, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó, aki eljött a világra, Isten ígéretei szerint. Mindez a kereszten és húsvétkor lett nyilvánvalóvá. Ezért tiltja Jézus, hogy addig szóljanak Őróla (36).

– A pogány vidéken azonban nem lehet megakadályozni, hogy ne álmélkodjanak a csodáin, és ne híreszteljék azokat. Nyilván, az ottaniakat a csoda nyűgözi le, de ennek megfogalmazása ígéretes: Jézus azért jött (János 12,47), hogy „helyesen cselekedjen”, mert „helyes” meggyógyítani a beteget, mert „helyes”, azaz Istennek kedves dolog legyőzni a nyomorúság „démonjait”. Az akkoriak még nem tudták, amit mi már ismerhetünk, hit által: Jézus ezekkel a csodákkal is a világ teremtési rendjét kezdte helyreállítani; hiszen Ő ezért jött (37).

– Az is elgondolkodtató, hogy Jézus a pogányok földjén, a korabeli mágikus mozdulatokat sem hagyja el a gyógyítás során. De a mi Urunk egyértelműen jelzi, hogy nem ezek, hanem az imádság, vagyis az Isten ad gyógyulást. Nem lehet azonnal, minden átmenet nélkül, „ajtóstól, tokostól rárontva idegenekre”, hirdetni nekik az evangéliumot. Nem lehet azonnal változtatni a külsőségeken, de azonnal tisztán kell szólni az evangéliumot. Jézus magához vonja, egy intimszférába félrevonja a süketnémát, de távolról a többiek is látják azt, ami történik (33–34).

5Mózes 26

376. dicséret

– Jézus mindenkihez jött, nincs megkülönböztetés. Így ment el Jézus a „pogány”, nagykereskedő Tíruszba is (24).

– Bizony mindenkinél, minden népnél sok baj van. Ezek a bajok, kortól, kultúrától, vallástól függetlenül ugyanazok a nyomorúságok: a gonosz hatalma ural bennünket, és kellene egy gonosznál nagyobb hatalom, aki megszabadít. Terheltek ezek a kifejezések, de csak így tudjuk pontosan megfogalmazni a lényeget: „megszálltak minket és szabadító kellene”. Tíruszban és mindenhol vannak megszállottak, meg mindenféle bajjal és betegséggel küszködők. A legveszélyesebb baj a „jólét” (25–26).

– A sziroföníciai asszony tudta ezt, lánya bajával Jézushoz fordult, mert már hallott Jézusról, és most „élt” Jézus közelségével (26). Ezzel a közelséggel mi naponta élhetünk, bárhol, bármiben vagyunk; – ha hitben járunk, nemcsak látásában (2Korinthus 5,7).

– Jézus válasza elsőre megdöbbentő, pedig fontos. Ebben a világban van egy sorrend, amit Isten az ember számára fogalmazott meg. Először azokkal törődj, azok életével, hitével, akiket az Isten rád bízott. Isten őket kéri számon rajtad. Ezt Jézus is komolyan vette, saját népe kapcsán: először ők, „a fiak egyenek…”.

– Isten kiválasztása azonban nem kizárólagosság. Istennek más népekből is vannak választottai. Isten sorrendje, valamint szeretetének határa nem emberi. Ezt jelenti ki itt Jézus, amikor meggyógyítja a pogány asszony lányát.

– Ez az asszony ugyanis hitte Jézus hatalmát, elfogadta az e-világi isteni sorrendet, és az asztal alatt kuncsorgó „kutyaként” egy morzsát is elégnek tartott a maga számára az Úr kegyelméből. Elég is annyi. Ez az asszony nem elégedetlenkedett, nem lázadt, nem lett forradalmár; – hanem hitt… (28–30). Mi, az asszonyhoz hasonlóan, vegyük komolyan az emberi sorrendek és keretek között megjelenő, azt azonban messze felülíró isteni kegyelmet. De Isten írja felül ezeket, ne mi. Addig pedig ne merészeld csupán a „távoliakat” gondozni, amig a saját gyerekeiddel és a házastársaddal semmit nem törődsz, „világmegváltó” feladataid közepette.

5Mózes 25

375. dicséret

– Minden vallás központi témája a tisztaság. Alapvető kérdések közé tartozik itt, hogy mi az, ami tisztátalanná tesz, és mi az, ami nem. A vallások ez alapján osszák kétfelé a világot: tiszta és tisztátalan dolgokra. Így volt ez a zsidóknál is, akik az étkezés kapcsán is megkülönböztettek tiszta, azaz ehető és tisztátalan állatokat, előírtak kötelező, rituális mosakodásokat. Mindez azt jelzi, hogy az ember vágyik a tisztaságra, és reméli, hogy egy kis igyekezettel tisztán tudja tartani magát, vagy legalább a tisztaság látszatát fenn tudja tartani.

– Jézus egészen mást gondol erről. Jézus eleve abból indul ki, hogy az ember e-világi állapotában, önmagától nem tiszta, hanem „eredendően” tisztátalan, ezért kívülről nem teheti az embert tisztátalanná sem étel, sem bármi más (18). A szakaszban az étkezés kapcsán hangzik el a tanítás (19). Ami nyomorúságos állapotunkban eleve bennünk van, amilyenek „eredendően” vagyunk, az határozza meg az állapotunkat, az tesz tisztátalanná. Jézus egy egész bűnkatalógus felsorolásával késztet bennünket önvizsgálatra (21–23). Ilyen a „szívünk”, vagyis az egész „valónk” (21). Ezért magunkból „kifelé közvetítve” ezeket, tisztátalanul nyomorúságossá tesszük a világot (23).

– Jézus diagnózisa megtérésre hív. Isten tisztíthatja meg az embert. Akit Isten megtisztított, az szabaddá lesz minden külső hatástól: étel, ital, szertartás, de akár szellemi hatások sem tehetik őt tisztátalanná. Jézus az egész világot felszabadította a megtért ember számára minden vallási, étkezési, szellemi korda alól. Mindennel hálaadással élhetünk, az Isten dicsőségére. A megtért ember ugyanis pontosan tudja a határt, a keretet, amiben mozoghat; – tudja, mi az, ami számára már olyan külső hatást jelent, amivel nem élhet, sem étel, sem szellemi táplálék kapcsán. Ezt krisztusi szabadságában döntheti el, és szabadon mondhat nemet ezekre, a Szentlélek által. Fontos döntések ezek, mert igenis minden kihat a testre és a lélekre, az emberre (Kolossé 2,16; 1Korinthus 6,9–20).

– A nagy gond az, hogy nem vagyunk megtértek, csak úgy gondoljuk, hogy azok vagyunk. Valójában ószövetségi módon gondolkozunk, Jézus követésében is. Az ószövetségi világos korlátok azonban még mindig jobbak, mint a korlátlanság. A modern ember ugyanis úgy lett szabaddá, hogy nem a megtérés és a Szentlélek által támasztott hit vezérli az életét. Az ilyen szabadság pedig maga a halál.

5Mózes 24

189. dicséret

Jézus a kegyes zsidó férfi ruháját viselte, szegélyén bojtokkal, emlékezve Isten szabadító tetteire és az Isten parancsai szerinti háládatos életre (4Mózes 15,37–42). Jézus ruhájának ezeket a bojtjait ragadták meg a betegek, mert a korabeli mágikus csodahit szerint, ha az isteni erővel felruházott embernek csak a ruháját megérintik, meggyógyulnak. Sok, szenzációra és haszonra vágyó „csodadoktor” használta ki ezt a hiedelmet Jézus korában is.

Pál levelei határozottan kijelentették, hogy Jézus nem csodadoktor, hanem Isten egyetlen fia, megváltó, ezért az apostol nem is akar másról tudni, csak Jézus Krisztus keresztjéről (1Korinthus 2,2), valamint az apostol a teológiai érvelésében sem használja a földi, „test szerinti” Jézusra vonatkozó hagyományt (2Korinthus 5,16).

Márk evangéliuma hasonlóképpen, az ember megváltásáért kereszt felé haladó Jézus hangsúlyozásának rendel alá mindent. Mégis, Márk sem itt, sem máshol nem hagyja ki az emberek akkori csodaváró hitét. Sőt, Márk leírja: Jézus, mint egy kiapadhatatlan forrás a szomjazón, isteni hatalmával szótlanul könyörült a betegeken és a nyomorultakon (55–56). Jézus könyörült a szenvedőkön anélkül, hogy hittanórát tartott volna nekik hitük kezdetlegességéről és elégtelenségéről.

Olyan sok a beteg, olyan mély az emberi nyomorúság, és vannak olyan „tömény” helyzetek is, amikor „csak” segíteni kell és lehet, szó nélkül (1,32–39; 3,7–12).

Márk szerint, Jézus az igazi tanítást a kereszten adja majd személyéről és megváltó szolgálatáról. Amíg ez a „tanítás” a kereszten fel nem tárul, addig nem a tanítás, hanem a cselekvés ideje van. Ez az ún. „messiási titok”, amellyel maga Jézus is megtiltja, hogy kereszthaláláig és feltámadásáig beszéljenek róla és a csodáiról (3,12).

Ugyanakkor Jézus a csodáit ritkán hagyta szó nélkül. Sokkal gyakrabban adta hozzá a tanítást is. Mindkettőt isteni hatalommal tette, mint Isten egyetlen Fia. Kell a segítség, kell az érintés, mert a bajban lévő ember konkrét „tapintást”, aláhajlást vár, bármilyen önző is a hiedelme, bármennyire nem „élő a hite”, vagy bármennyire hitetlen… Adott ponton azonban nélkülözhetetlen a segítség mellett elhangzó bizonyságtétel!

Ám minden e-világi segítség csak időleges. Megváltás kell, valódi, örök megoldás! Jézus Krisztus ezért jött. Ezért írt „nekünk” Pál és Márk; – általuk ezért írt a Szentlélek.

Legyen eleven számunkra Isten megváltóan segítő, krisztusi szeretete ma is, a Szentlélek által. Áldott pünkösdöt!

5Mózes 23

374. dicséret

Az ötezer ember megvendégelésének BEVEZETÉSÉRE figyeljünk most.

– 30. vers. A tanítványok visszatértek az első „kiküldetésükből”. Az Úrtól indulunk, Őhozzá érkezünk meg: ez a tanítvány szolgálatának, a hívő ember és gyülekezet életének szívverése, minden napon, minden feladatban, „bármikor”. Ővele áldást tapasztalunk még a nyomorúságban is, Őnélküle valójában még a siker is kudarc. De jó tudni, hogy életünk is Őtőle indult és Őhozzá érkezik meg.

– 31. vers. Jézus észrevette, hogy a tanítványok elfáradtak, amikor első „kiküldetésükből” visszatértek. Lám, már akkor is olyan sok dolguk volt a tanítványoknak, hogy enni sem volt idejük. Ne emlegesd, hogy sok a dolgod, mert mindenkinek csak napi 24 órája van elfáradni. A mi Urunk tudja, miben vagyunk; – de csak Ő tudja, mert egyébként a világon senki mást nem is érdekel a saját leterheltséged, bajod, de örömöd sem. Ne is terhelj ezekkel senkit se.

– 32–34. versek. Jézus mennyei hatalma nemcsak az ötezrek megvendégelésének csodájában mutatkozott meg. Csoda az is, hogy pihenni mentek a csendes, „embermentes” helyre, és amikor a sokaság utánuk ment, egyedül Jézus volt az, aki ezt elhordozta, sőt megszánta és megsegítette őket. Mi, kimerült állapotunkban csak áldatlan módon tudunk másokkal, hát még sokakkal, találkozni…

5Mózes 22,13–29

220. dicséret

Jézus híre (14–15)

– Heródes királyban korábbi bűnét, Keresztelő János megöletését juttatta eszébe. Aki még nem ismerte fel Jézust, igazi valója szerint, az is nyugtalanná válik saját bűnei miatt, az Úr közelében (16).

– Keresztelő János, Isten akaratát képviselve, megintette Heródes királyt, mivel Heródes elszerette testvérének, Fülöpnek feleségét, Heródiást. – Nem szabad! – ennyit mondott a királynak Keresztelő János (18). Ez a baj velünk, ha Isten Igéjét tisztán hirdetjük, abban nemcsak kegyelem van, hanem határozott intés is.

– Mivel a világ nem szereti a keresztyén üzenet intelmeit, amely szerintük a szabad világban „kiskorúságban tart”, ezért a keresztyén misszió elkezdi kiszolgálni a világot. A képlet ennél persze bonyolultabb, most szándékosan egyszerűsítek.

– Döbbenetes Heródes alakja, aki tiszteli Keresztelő Jánost, szívesen hallgatja őt. Heródes félelme szinte már istenfélelem, ami elbizonytalanítja a királyt korábbi, hiábavaló életében (20); – amikor jön a világ elvárása, a hatalomban maradás kísértése és a testi kísértés, ami aztán mindent visz (21–28). Keresztelő János meghalt a hitéért, Heródes pedig maradt „halott életében”.

5Mózes 22,1–12

248. dicséret

A tanítványok, a szolgálat során ne függjenek senkitől és semmitől, csak Jézus Krisztustól, aki hatalmat adott nekik a szolgálatra (7).

Belémhasított a felismerés, hogy mennyi mindentől függünk, miközben követni akarjuk az Urat, szolgálva az Ő ügyét. Elkezdtem sorolni magamban ezeket a függelmeket, és abbahagytam, mert arra jutottam, hogy noha a látható egyház rendjében vannak alapvető függelmek, de mégis végig kellene gondolni: ki is az első az életünkben, kit követünk, kihez igazodunk, kinek engedünk?

Erőtlen a szolgálatunk, mert annyi felesleges „cuccot” akarunk hordozni az Ő követése közben, hogy a lom megtölti az életünket.

Az elmúlt nyáron lomtalanítottam. Amikor nekiálltam, arra döbbentem rá, hogy mindent elárasztott a „cucc”. Szinte válogatás nélkül dobáltam ki mindent… Fájt, de kijózanított a felismerés, hogy legszebb emlékeink dokumentumai is szemétté lesznek az idő múlásával, mert minden megfakul, kacattá lesz. Nem kell semmi, csak az Úr!

„Kevés dologra van szükség, valójában csak egyre!” (Lukács 10,42)

„…semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (1Timóteus 6,7)

5Mózes 21

83. zsoltár

Ennek a történetnek nem csak az a fő üzenete, amit Jézus is kimond, miszerint a prófétát a saját hazájában vetik meg (4). Márk nem nevezi meg Názáretet (1), mert ez a hitetlenség Jézus egész hazájára, országára jellemző volt, és túlmutatott azon, hogy gyermekként kik ismerték őt… (2) MEGBOTRÁNKOZNI, azt jelenti: elesni, tőrbe, kelepcébe jutni, elbukni.

– 1. Ez a kifejezés arra vonatkozik, amikor Jézus személyének titkát, istenségét vonják kétségbe, vagyis a valóságos hit leglényegesebb feltételét vonják kétségbe.

– 2. A botránkozás a Krisztus-esemény óta kíséri az emberiség történetét, és a keresztyénségen belül is mindig jelen van. Egy okos, keresztyén értelmiségi szövetségben hallottam, hogy csak a feltámadott Jézusról szólni túl kevés, sablonos; – a mai tudós keresztyén értelmiségnek többre van szüksége ennél. Na, pont ez a megbotránkozás (3).

– 3. Mit vallunk mi Jézusról? Jézus valóban próféta volt: hatalmasan szólt, tanított és cselekedett (2); – de Ő sokkal több, mint főpróféta. Ő a mi főpapunk, aki meghalt és feltámadott értünk, és aki királyként most is uralkodik. Ő a király, Ő uralkodik, a mi Megváltónk. Ez a mi bizonyosságunk minden forrása ebben a zavart világban.

5Mózes 20

144. zsoltár