A két történet – az ötezrek és a négyezrek – közötti KÜLÖNBSÉGEK FONTOS ÜZENETEKET EMELNEK KI.

– 1. Itt mindenben Jézus a kezdeményező, és végig a testet tápláló, testi ínségen könyörülő kenyércsodán van a hangsúly. Itt nincs tanítás, mint az ötezrek megvendégelésénél (6,36). Amikor valaki éhes, szomjas, fáradt, beteg, testileg gyötrődik, akkor egy ponton túl nem tanításra van szükség, hanem konkrét segítségre: jó szóra, a segítő szeretetre, a testi szükséget enyhítő irgalomra. Ugyanakkor nagy kegyelem, ha valaki a tanítást már a testi nyomorúság előtt megkapta, mert az így bizonyossága, mennyei ereje lehet a szükség idején (1–2).

– 2. Külön hangsúlyozza itt az Ige, hogy Jézus azokra is gondolt, akik messziről jöttek. Jézus nemcsak a közeliek, hanem a távoliak, a pogányok megváltója is, ahogy ezt Márk kiemelten hangsúlyozza, több alkalommal is (Efezus 2,17). Jézus Krisztus nemcsak azokért jött, akik láthatóan közel lehetnek az Úrhoz, akik jelen vannak a látható egyházban, akik szolgálnak, akik tökéletesen tudják a „leckét”, a maguk kegyességi köreinek megfelelően; – hanem másokért is. Azokért is jött az Úr, akikre mi soha nem gondolnánk (3).

– 3. Vannak még egyéb különbségek is a két történet között (4–9). Itt a kenyerek száma hét; az elején nincs szó halakról, azok később, külön kerülnek elő; a maradék kosarak száma is hét. Itt négyezren, amott ötezren vannak… Más esemény ez, mint az ötezreké. Sok a testi ínség, sokszor kell a konkrét segítség, isteni hatalommal és emberi eszközökkel.

– 4. Mindegyik történet fő üzenete azonban ugyanaz: Jézus Krisztus a megváltó, aki testi és lelki szabadítója, közelieknek és távoliaknak, minden népnek egyaránt. Fontos a testi ínség enyhítése, de többre van szükség (Lukács 12,23), amire a mi Urunk tanítása is mutat, amit az utolsó vacsorán is hangsúlyozott: „miérettünk megtöretett…” (14,22), hogy soha többé meg ne éhezzünk (János 6,35).

5Mózes 27

171. dicséret