– A Gazda mindent szépen elintézett szőlőjében, majd ránk bízta azt (1).

– Aztán a Gazda elutazott. Szemét a szőlőjén és munkásain tartja, a távolból is megszólítja őket, de most nem közvetlenül van jelen közöttük (1).

– Amikor a számadás ideje következett, a szőlő munkásai bántalmazták, meggyalázták, megölték a Gazda követeit (2–6). Az Úr hány követével tették és teszik ezt ma is. Mi készek vagyunk-e szenvedni az evangéliumért?

– A Gazda elküldte szeretett, egyetlen Fiát is. A szőlőmunkások megölték, hogy övék legyen az örökség. Ez a bűn: gonoszul magunkhoz ragadjuk azt, ami nem a miénk, csak ránk bízta azt a Gazda, majd eltékozoljuk az örökséget. Ez tesszük a mai napig (7–8).

– Micsoda kegyelem! Jogosan pusztítaná el a gonosz, hűtlen munkásokat a szőlő Ura. Ő azonban a „megvetett, kidobott építőkövet” az egész életünket, üdvösségünket hordozó szegletkővé tette. Jézus Krisztus meghalt, de feltámadt, megtartotta méltatlan életünket, miközben „szőlőjének gyümölcsét” másoknak is odaajándékozta: minden népnek. Az Úrtól lett ez, csodálatos irgalom (Zsoltárok 118,22–23). Örüljünk! (9–10)

– Aki ezek után is duzzog, azt otthagyja az Úr (12).

Bírák 4

471. dicséret