Szenvedni mindig a jelenben lehet! A mások szenvedéséhez viszont alig lehet közöm, még a legnagyobb szeretet esetében sem. Elidegenedett korunkban, a haszonelvű és élvezeti kultúrákban a beteget és szenvedőt, az időst (már 45 éves kortól) azonnal leírják.

Isten rendet teremtő ítéletéért kiált ez az állapot (26,20). Ezen a világon mindenfajta szenvedés, amely mögött az emberi bűn gyarlósága áll, Isten rendet teremtő ítélete után kiált (26,21).

Csak az Úr oltalmára bízhatjuk magunkat (3); és arra, hogy az oltalmazó Úr, mindig küld egy-egy időre hűséges emberi eszközt mellénk a nyomorúságban.

– Igeszakaszunkban azonban többről van szó, mint az egyes ember szenvedéséről: Isten népének, valamint a világ szenvedésének, jogos ítéletének, és abból való megváltásának nagy témái ívelnek itt előttünk, amelynek áldásaként, Isten népe betöltheti küldetését a világban (2–6).

*

A jelenvaló fájdalmas, a jövő dicsőséges: e két véglet között bízunk az Úrban és várjuk Őt. A „most” szenvedése és az „akkor majd” reménysége között feszül az emberi élet. Ezek nem kisarkított végletek, hanem valóságos pólusok. A jelen szenvedései csakis a krisztusi feltámadás reménységében hordozhatók el.

A jelenvaló, fájdalmas szenvedés természetének leírására tökéletes kép a nagy, tekergő kígyó említése. Sokféle szenvedésről van itt szó: mindenütt ott tekereg, mindent lever, mindent összekuszál, mindenütt félelmet kelt, sziszeg, harap, megemészt a gonosz (1). A szenvedések nagy részét mi emberek okozzuk egymásnak, engedve a gonosznak. Hiszen mindezek gyökerében Istentől elfajult, hitetlen természetünk feszít. Ezért valójában minden szenvedés az Úr ítélete a bűn felett, minden vétek felett (4), mert az Úr előtt semmit nem lehet eltitkolni (26,21), és amely tönkreteszi az életet. Isten azonban a szenvedések napján is vigyáz saját tulajdon népére, elrejti őket (3), amíg érvényesíti igazságát, üdvözítő rendjét és dicsőségét a földön (4).

A fejezeten végigvonul az „azon a napon” hitből fakadó bizonyossága (1). Bármilyen gyötrelmes is a jelen, Ézsaiás bizonyos volt abban, hogy az egész emberi történelem – abban Isten népének ügye – egyetlen közös esemény elé néz, amit Isten előre elkészített. Mi nem tudtuk legyőzni, de az Úr legyőzte a „tekergő kígyót” (1). Jézus Krisztus feltámadott (1Korinthus 15,20). Isten népe örvendezhet, mert az Úr gondozza szőlőjét: öntözi, kapálja, oltalmazza és védi azt; hogy népe gyökeret verjen, virágozzon, és termésével elárassza a világot (2–6).

Jelenések 14,14–20

Szerző: refdunantul  2020.01.14. 04:00 komment

A ma embere „megerősített városokba” tömörül. A város a posztmodern lét szimbóluma: tömeg, sokféleség, önhittség, határtalan önérdek, csillogás és közben végtelen nyomor mindenütt; tényleges és jóléti nyomor, testi és lelki nyomor együtt.

– Isten összedönti a megerősített városokat, letaszítja a magasból az ott lakókat, ezek helyén általa alapozott, erős, maradandó várost hoz létre (Zsidókhoz írt levél 13,14). Azok lehetnek az „erős város”, az Isten városának lakói, akik tudják, hogy mennyire nyomorultak, nincstelenek, minden állapotukban, és mindenben csakis az Úrra szorulnak (1–6; 16); – az Úr kegyelmére, féltő szeretetére, és ugyanakkor az Úr igazságára szorulnak, amely életüket megtisztítja, a világot pedig újjáteremti (7–11).

Az erős Isten erős várost épít népének, és erejével kihozza a halálból övéit (19). Ez a bizonyosság az egyetlen, amely békességet tud teremteni bennünk és körülöttünk (12), valamint örömmel és valós ujjongással ajándékozza meg az emberi életet (19). E bizonyosság nélkül azonban idegen uraságok és hatalmasságok lesznek a gazdáink (13); vajúdunk és küzdünk, de csak szelet szülünk és nem valódi megoldásokat (18). E bizonyosság nélkül végleg elveszünk (14). A valódi megoldást az Úr adta, Jézus Krisztus feltámadása által. A feltámadás ószövetségi himnuszát olvassuk itt (12–19).

Jelenések 14,1–13

Szerző: refdunantul  2020.01.13. 04:00 komment

Ézsaiás az Ószövetség evangélistája. Már itt konkrétan zeng a krisztusi megváltás örömhíre, nyolcszáz évvel Jézus Krisztus születése előtt. Olyan ez a fejezet, mint a napfelkelte. Teológus korom óta kívülről tudom, mindig felidézem, imádkozom ezeket a sorokat. Micsoda erőforrás volt személyesen számomra is ez a fejezet, Ézsaiás sok más kijelentésével együtt, a nyomorúságosan nehéz és kilátástalan időkben.

A fejezet szerkezete is „tervszerűen” gyönyörű. Egy egyéni hálaének (1–5) és egy közösségi ének (9–12) között olvasunk az üdvösség nagy lakomájáról (6–8).

Isten csodákat tett és tesz, örök üdvözítő terve szerint. Isten örök terve tökéletes. Bízz az Úrban, minden rendben lesz! Ez a terv bizonnyal megvalósul, és úgy lesz jó mindeneknek. Az Úr mindent tökéletesen elvégzett, és áldott legyen Ő, hogy üdvözítő tervéhez igazodik. Ez az egyetlen, ami megnyugtathat bennünket. Egyébként joggal emészt el a bizonytalanság; a „mi lesz velünk?” aggasztó kérdése…

Ebben a tervben az ítélet is szerepel, mert amikor Isten dicsősége felragyog, akkor ez a dicsőség azonnal megítél minden zajongóan hatalmaskodó, másokat kiszipolyozó, gőgös bitorlást (2; 4–5): népek és nemzetek között (10–12), várban, kastélyban és városban egyaránt. Emlékszem arra, ahogy nagyszüleim ganéztak az állatok alól: határozott precíz mozdulatokkal, és szeretettel teli odafigyeléssel tettek rendet az állatok körül, az állatokért. Mára ez is a múlt, szinte ítélet rajtunk, hogy már a múlt. Az ítélet olyan, mint amikor egy gondos szeretettel takarító, erős kéz kiganézza a világot. Bocsánat a képért, de ezt nem én, hanem a próféta maga használja (10).

Isten tervében az ítélet az üdvösségért van. Ez egyértelművé lesz ebben a fejezetben (6). Ennyi legyen elég nekünk, ne akarjunk részleteket. Isten üdvösséges lakomája nagy vacsora (Lukács 14,15–17): öröm, bőség, asztalközösség. Ebben a világban mindent szétdobált a bűn és a gonosz. Sok a könny, tengernyi a szükség, szétesik minden közösség. Nem marad ez így! Isten hegyén, Isten közelében, az Úr kegyelméből, minden nép részesül a megváltás lakomájában. Ott Isten elveszi előlünk a leplet, véget vet a halálnak, és letöröl a szemünkről minden könnyet és gyalázatot (6–8; 1Korinthus 15,25–26; 2Korinthus 3,16; Jelenések 21,4;). Jézus Krisztus feltámadása óta mi ebben a bizonyosságban élhetünk!

Tanuld meg kívülről ezt a fejezetet, mondd, imádkozd, emlékezz az evangéliumra! (2Timóteus 2,8)

Jelenések 13,11–18

Szerző: refdunantul  2020.01.12. 04:00 komment

– Új egység kezdődik Ézsaiás könyvében, az ún. Ézsaiás apokalipszise (24–34. fejezetek).

Isten ítélete dicsőséges, mert korlátlan hatalma nyilvánul meg abban. Isten ítélete részrehajlás nélküli, amelyben társadalmi pozíció, vagyon, címek mit sem számítanak (1–3).

Isten ítélete azért borzalmas, mert dicsőségével rámutat arra a borzalomra, szétszórt, hervadt állapotra, amilyenné az ember határtalan gyalázatossága tette a teremtett világot (5). Hervad a föld, mert megszegtük az Úr örök rendjét és szövetségét (4–6). Romba dőlt és gyümölcstelenné lett a szőlőskert, pusztasággá lett a város (10–12).

– De van maradék (14–16). Szerte a világon lesznek olyanok, akik elismerik az Urat, és örömmel fogadják ítéletében megnyilvánuló dicsőségét és üdvözítő rendjének érvényesülését, az isteni igaz és jó győzelmét. Ez nem az emberi igazság győzelme! Ez az egyetlen tökéletes igazság diadala, az Úr igazságának maradéktalan felragyogása. Isten dicsőítése tölti be a földet, és megszólal a mennyei új ének (Jelenések 5,9), amelybe mindazok bekapcsolódhatnak, akik nem igazságra, hanem megváltásra vágynak (25,9). A megváltásban ott az igazság is, az Úr igazsága. De a megváltás több ennél; az élet teljessége (János 14,6). Ez jelent meg Jézus Krisztusban: „…láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14)

Az ítélet végső célja Isten dicsősége; annak megjelenése, ami a napot is elhomályosítja, az újjáteremtett földet pedig megvilágítja (Ézsaiás 60,19). Az Úr győzelme nem önmagáért, hanem népéért való kegyelem. Mély hálával tartozunk ezért a csodálatos igazságért! Erre az igazságra van szükségünk. Az emberi igazság felszíni burkolat, eszmecsere, filozófia; de érdemi változás nélkül. Törekedjünk az igazságra (5Mózes 16,18–20), de csakis Jézus Krisztusban újjászületve lehetünk képessé erre; – egyedül Ő képesíthet bennünket erre.

Jelenések 12,1–10

Szerző: refdunantul  2020.01.11. 04:00 komment

A nemzetekről szóló próféciák záró beszéde ez Ézsaiás könyvében (13–23. fejezetek). Szimbolikus próféciával kezdődött ez a sorozat, Babilon ellen; és most Tírusz ellen is szimbolikus üzenet hangzik el. Ez azt jelenti, hogy a történelmi valóságtartalmán túl, messze többet üzen mindkét prófécia.

– Babilon a katonai erejéről volt híres, Tírusz a gazdagságáról. Ma is ez a két favorit a világ szemében: erő és gazdagság, a kettő együtt maga a hatalom. Tírusz gyarmatai Spanyolországig terjedtek. Erre utalnak a Tarsís-hajók, Tarsís ugyanis Spanyolországban található. Az egész mediterráneum kincseit a kezében tartotta, és a tengeren utaztatta.

Isten azonban elrendezte, hogy megbünteti Tíruszt és Szidónt. Nem a gazdagsága miatt szól ellene az ítélet, hanem amiatt, hogy gazdagságát magának tulajdonította, önhitté és gőgössé lett (8–9). Már Ciprusnál értesülnek a hazatérők, hogy elpusztult a két dúsgazdag város, amelyeknek bukása az egész térséget megnyomorította, és valóságos gazdasági válságot okozott (1–5).

– Ami különösen döbbenetes, hogy Tírusz hetvenévi büntetést kapott, de szabadulása után sem változott meg, hanem folytatta az Igében említett, „szajha-nóta” által kifejezett életet. Emberi erőből nem lehet megváltozni, többnyire minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Csak az Úr adhat megtérést, újjászületést (15–17).

A gazdagság Isten ajándéka. Ezért minden javunkkal el kell számolnunk. Ezek a javak végül mind visszatérnek az ajándékozóhoz (18). Minden itteni erődítmény (14), minden itteni erő, tisztelet, pompa, gazdagság, hatalom előbb-utóbb semmivé lesz (9). Mi keressük az Isten országát, és minden más megadatik nekünk (Máté 6,32–33).

Jelenések 12

Szerző: refdunantul  2020.01.10. 04:00 komment

Az asszírok Kr. e. 701-ben körbevették Jeruzsálemet. Akkor nem törtek be a városba, hanem váratlanul elvonultak a falak alól.

Örvendezett a város, hogy megúszták a bajt (2). Ézsaiás próféta figyelemeztette őket, hogy semmit sem úsztak meg; csúszik, de eljön a pusztulás (2–7). Az üzenetet általánosíthatjuk az ember-létre is. Éppen ez az emberlét nagy nyomorúsága, hogy az „halál-felé-való-lét”, ezért az emberi élet része az aggodalom (Heidegger). Csakhogy így nem lehet élni!

A prófécia hallatán háromféle reakciót érhetünk tetten a mai igeszakasz olvasása során; mindegyik tipikus. Az egyik reakció a cinikus lemondás, a „ragadd meg a napot” élvezetébe csomagolva: – Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk! (13) A másik reakció a túlélésre törekvés. „…próbálok túlélni rejtőszínekben.” (Kiss Judit Ágnes: Mimikri) Júda szinte eltakarná magát, elbújna, hogy túléljen, de akkor majd leleplezik Júda védelmét (8). Hiábavaló és esélytelen lesz a bujkálás. A harmadik reakció pedig a pótcselekvéses szervezkedés: – Sikerülni fog, meg tudod csinálni! – Jeruzsálemben is elkezdték felmérni a készleteket, hogy berendezkedjenek a harcra (9–11).

– Valahol persze mindhárom választ értjük. A nagy baj az, hogy az Úr segítségül hívása elmaradt (11). Az Úr cselekszik értük, és ők nem látják meg az Urat, aki elkészítette számukra a szabadulás útját. Pedig az Úr tudja, hogy mire van szükségünk, megváltó szeretete szabadítást ad, az örök élet bizonyosságával és örömével! Ez az öröm a földi életet is átjárja, mert öröm nélkül nem lehet élni, amelynek része az evés és az ivás is. Ez az öröm a túlélésre törekvést hálaadásban, és az Úr megtartó kegyelméért való napi könyörgésben éli meg. Ez az öröm teszi a dolgát, de minden eredményt, áldásként az Úrtól vár, mert mindent az Úrra bízott és mindent az Úrtól fogad el.

Jelenések 11,15–19

Szerző: refdunantul  2020.01.09. 04:00 komment

Az Úr szolgálata ebben a világban őrszolgálat, éjjel és nappal. Nem mulatozás és hamis reménység (5), hanem feszült őrszolgálat (6–9): Isten Igéjében való szüntelen gyönyörködés (Zsoltárok 1,2), Isten akaratának megértése és annak engedelmes követése. Ebben a világban feszült áhítattal és nem könnyed kegyességgel követhetjük az Urat. Közben adatik öröm is. Aztán eljön majd a teljes öröm ideje (Zsoltárok 16,11). Nem hiszek a feszült, odaadó figyelem és szolgálat nélküli kegyességben.

Ézsaiás próféciájában Babilon Asszíria elleni fölkeléséről olvasunk. Ez a fölkelés Kr. e. 689-ben Babilónia kudarcával végződött. Júda – maga Ezékiás király is – Babilóniában reménykedett. Ézsaiásnak azt a, szinte szülési fájdalommal járó igazságot kell kimondania (3–4), mint Isten üzenetét (10), hogy csalfa remény a Babilóniában való bizalom. Pedig a nép már evett és ivott örömében (5). A lakodalmasoknak nagyon nehéz megmondani a gyászhírt, a rajongóknak szintúgy, hogy reménységük csalfa és hiábavaló. Mulatozás és hamis öröm helyett inkább őrszemekként figyelniük kell az események menetét, és kutatni Isten akaratát (6–9).

– Lám Babilon minden istenszobra a földön hever (9). Júda az Úrban bízzon! Isten népe feszült őrszolgálatban keresse az Urat mindenkor, mint egyetlen valós reménységet! (8) Vannak áldott e-világi reménységek, emberi eszközök, akik az Úr küldöttei az életünkben. Adjunk hálát értük, örüljünk nekik, lássuk meg bennük az Úrba vetett bizalmunk gyümölcseit.

*

A prófécia azonban a konkrét történelmi eseményeknél messzebbre mutat. A 13–14. fejezetekben – a Babilon elleni próféciákban – Babilon inkább szimbólum volt; itt azonban konkrétan magát a babiloni népet jelenti. Ahogy említettük, Júda Egyiptom helyett egyre inkább Babilonban látta jövendő szövetségesét Asszíria ellen. Gondoljunk arra a szívélyes fogadtatásra, amelyben Ezékiás a babiloni követeket részesítette (Ézsaiás 39,1–4). Ézsaiás azonban azt érti meg ebben a látomásban, hogy Babilon, Egyiptomhoz hasonlóan kudarcra van ítélve, és vele együtt azok is, akik elkötelezik magukat mellette. Ezt a történelem igazolta is. Az asszírok időlegesen háttérbe tudták szorítani Babilóniát (Kr. e. 721–689). Ezek után Babilónia valóban felemelkedett, és legyőzte Asszíriát (Kr. e. 610). Végül azonban a médek és a perzsák mégis legyőzték Babilóniát (Kr. e. 539).

Jelenések 11,1–14

Szerző: refdunantul  2020.01.08. 04:00 komment

Kiben bízunk, kitől várunk segítséget? A kérdésre azonnal úgy felelnénk, mint az egyszeri hittanos, aki minden kérdésre rávágja: Isten; – Istenben bízunk, Istentől várunk segítséget. Igen, de mit jelent ez a földi lét konkrét bajaiban?

A háttér a szokásos: a Kr. e. 713–711 közötti, Egyiptom által vezetett, Asszíria elleni felkelés, amelyben részt vettek a filiszteusok is. Ézsaiás jelképes cselekedettel hirdette meg, hogy Asszíria el fogja fojtani a felkelést, megbünteti a filiszteusokat és Egyiptomot is. A próféta saru nélkül, félmeztelenül jelent meg az emberek előtt a lázadás három éve alatt, mert így fogják majd a legyőzött lázadókat is fogságba hurcolni. Intő jel volt ez Júda számára, hogy csakis az Úrban bízzon, csakis Őtőle várjon segítséget, ne nagyhatalmi és egyéb emberi taktikáktól remélje ezt; mert egyébként a helyzete csak rosszabb lesz.

– Ez így szép. Mégis, ha bajban vagyunk, ha tehetetlenné válunk, emberi segítségre szorulunk: betegen, baleset során, erőtlenül. Vegyük észre: Urunk az, aki a bajban küld emberi eszközt! A hűséges, megbízható emberi segítség az Úr irgalmasan felénk kinyújtott keze. Nincs annál nyomorultabb állapot, mint a harmincnyolc éve beteg ember esete, akinek nem akadt embere a bajban (János 5,7).

– Vannak azonban olyan lehetetlen helyzetek, amikor tényleg nincs ember, vagy amikor a legnagyobb emberi szeretet sem tud segíteni. Az Úr megváltó szeretete velünk lesz akkor is! Bátran bízzunk Őbenne! (Márk 6,50)

Jelenések 10,8–11

Szerző: refdunantul  2020.01.07. 04:00 komment

Amikor az Úr egyszer csak alapjaiban ingatja meg azt, amiben e-világban bíztunk (1–15); akkor ezt azért teszi, hogy mi Őt igazán megismerjük, Ő megszabadíthasson bennünket (16–25), és mi dicsőíthessük Őt (Zsoltárok 50,15).

Az Úr alapjaiban rendítette meg Egyiptomot, egy erőskezű királyt küldve az országra. Egyiptom bátorsága odalett, tanácstalanná tette őt az Úr (3). Ézsaiás korára Egyiptom megrendült, nagyravágyó uralkodók egész sora küzdött érte és szerezte meg felette a hatalmat: asszírok, babilóniaiak, perzsák. Az „erőskezű király” mindegyiket jelentheti (4). Egyiptom mindhárom nagy oszlopa összeroppant: a sokszínű bálványvallás (3), az áradó Nílus (5–10), és a bölcsesség (12–14). Mindegyik hiábavalósága, nagy bajban való elégtelensége egyből kiderült. Egyiptomnak többé nem sikerült semmi (15). Az Úr szabadító szeretete munkál ott, ahol megrendülnek az emberi alapok (Zsoltárok 11,3).

– Az Úr megrendítette Egyiptomot, de azért, hogy megtérítse (22). Az Úr megrendítette Asszíriát, de azért, hogy megtérítse. Isten így tesz a népekkel. Isten így cselekszik velünk is. Az Úr megrendít, hogy megtérjünk. Ézsaiáshoz méltó látomás ez, amely az egyetlen Isten szabadításának egyetemességét hirdeti meg, minden nép között. Ézsaiás eleve ilyen látomással indította könyvét, ez próféciáinak egyik alaphangja (2,1–5). Azon a napon (16), amikor az Úr hatalmasan cselekszik, csoda történik, megváltás. Messiási idők ezek. Kezdve Egyiptommal és Asszíriával, a népek félik az egyetlen Urat (16–17), részesülnek szabadításából és gyógyító kegyelméből, ezért csak Őt tisztelik, egymás felé utak vezetnek, és a népek áldássá lesznek egymás számára (18–24). Nem politikai alkuk alapján jöhet létre ez a bölcsesség, hanem csakis az Úr megváltó hatalma és szeretete által.

Megrendít, megment, meggyógyít az Úr; megismerteti magát velünk (20–22).

Jelenések 10,1–7

Szerző: refdunantul  2020.01.06. 04:00 komment

– A templomunkban vannak még az egykori, régi thonet székekből. Nagyon értékes darabok, de rendbe kellene őket hozatni, jó részük összeszáradt, rozoga lett. Egyszer véletlenül ráhuppantam az egyikre, és összeroppant a már amúgy is törött szék. Nem adott támaszt, és váratlanul lejjebb zuhantam a kelleténél, amiből lett jajgatás; sőt, nagyobb baj is lehetett volna ebből. Jaj nekünk, ha meggondolatlanul és rossz helyen keressük a támaszokat ebben a világban. Márpedig többnyire így teszünk!

A mai prófécia erre figyelmeztet minket. Az itt szereplő népek az Egyiptomtól délre található területeken éltek, a mai Etiópia, Szudán, Szomália, amelyek a Kr. e. VIII. század végén Egyiptomhoz tartoztak. A háttérben egy Asszíria elleni összeesküvés áll, amelyet többször megkíséreltek: Kr. e. 735-ben, Kr. e. 713–711-ben (Ézsaiás 14), Kr. e. 705–701-ben. Egyiptom mindig megpróbálta Júdát egy ilyen összeesküvésbe belevinni, majd ezzel kiterjeszteni a hatalmát Palesztinára, és a legutóbbihoz Júda már csatlakozott is, amiért nagy árat fizetett Ezékiás idejében (2Királyok 18,13). Értelmezve a szöveget, valójában az Egyiptomiak küldenek követeket Júdához, kérve az asszír ellenes szövetséghez való csatlakozásukat (2).

Jaj azonban annak, aki nem az Úrban bízik elsőrenden, mert nagyot fog zuhanni. Sok a bizonytalan támasz ebben a világban. Ézsaiás válasza most is egyértelmű: nem szabad csatlakozni Egyiptomhoz, Asszíria ellen! Az összeesküvés eleve kudarcra van ítélve, mint amikor a szőlőt gyümölcstermés előtt megmetszik (5); mert az hitetlenség. Az Úr magára fogja hagyni az összeesküvőket, és jaj nekünk, ha az Úr elhagy bennünket, nyugodtan nézve mennyei hajlékából (4) pusztulásunkat (6).

Jézus Krisztusban megtapasztaltuk, hogy Isten nem hagyott el bennünket, és nem szolgáltatott ki minket bűneink pusztító nyomorúságainak, hanem lehajolt hozzánk, hogy biztos támaszunk legyen. Csak Őhozzá járuljunk mindenkor! Őhozzá fognak járulni a népek is (7).

Jelenések 9,13–21

Szerző: refdunantul  2020.01.05. 04:00 komment

Akármerre nézünk, zúg-zúgolódik a sok nép, mint ahogy a tenger morajlik (12–13). Mi lesz velünk, kezd megtelni a föld? Izeg-mozog „minden”, gyakran pedig háborog, agresszíven ostromol. Megteltek az autópályák, a közutak, az e-mail postafiókok, a honlapok, az országok: megtelt emberrel, ingerrel, kisemmizett szegénységgel és dúsgazdagsággal a világ.

Bármerre tekintett Júda – nyugaton a filiszteusok, keleten Moáb, északon Arám és Izráel, majd délen Egyiptom (19–20. fejezetek) – mindenütt csupa olyan nemzetet látott, akiknek dicsősége elillant, mert gyarló érdekek alapján szervezkedtek, bálványokban bíztak, és nem az Úrban (10). Ezért nincs számukra megoldás, gyógyíthatatlan lesz a fájdalmuk (9–11). Az Istentől elszakadt emberlét alapvető nyomorúsága mellett, mennyi szenvedést okoznak a népek egymásnak, emberek embertársaiknak!

A helyzet nem sokat változott azóta sem, mert ugyanolyan hitetlen az ember ma is, mint akkor volt. De a veszély többszöröse, mert nagyságrendekkel többen vagyunk a földtekén, és a sokszorosan több hitetlen ember hatványozottan nagyobb tenyészete a gonosznak.

Isten azonban nem hagyja elveszni a világot! Eljön a megváltás napja, amikor alkotójára tekint majd az ember (7). Ha megdorgál az Úr, akkor ítélete is azt szolgálja, hogy tekintetünket Őfelé irányítsa (13). Azt a napot várjuk. Azért a napért könyörgünk (Jelenések 22,20). Azt a napot munkáljuk ebben a világban. Az pedig nem kérdés, legalábbis nem a mi kérdésünk, hogy minden ember az alkotójára tekint majd azon a napon, vagy csak valahányan. Isten választott népe bizonyosan: őket soha nem engedi el az Úr, adassék bármilyen próbatétel is (14). A többiekről meg nem adott az Úr olyan kijelentést, amivel mi ítélkezhetnénk. Ezért mindenkiért reménységgel könyörgünk. Az a nap az egyetlen megoldás. Addig nincs érdemi változás. Az a nap Krisztusban eljött, és az Ő visszajövetelével kiteljesedik.

Jelenések 9,1–12

Szerző: refdunantul  2020.01.04. 04:00 komment

– Moáb népe gazdag volt. Bőséges szőlőskertjeiről ír az Ige (8), a szüretek mulatozásairól (10). Gazdagsága gőgössé tette. A gőg nem csak a nagybirodalmak sajátja (6). Aztán egyik pillanatról a másikra minden romokban hevert: a szüret örömét jajgatás, rettegés, menekülés váltotta fel (7–10).

Moáb népe Júdához menekült, Jeruzsálemhez, akikkel Dávid idején együtt éltek, majd Salamon ideje alatt onnan elszakadtak. Isten népéhez menekültek. Remélhetjük, magához az élő Istenhez menekültek? Tény: „bálványaik áldozóhalmain” nem találtak segítséget a nyomorúság idején (12). A nagy baj idején „e-világi bálványainkkal” semmire sem megyünk.

Júda részvéttel van a menedéket kérő, kiszolgáltatott moábiak felé. Erre a részvétre a prófétától is kaptak a júdaiak isteni biztatást (3; 9; 11). Nagy dolog a részvét, amikor, mint a citera zeng a bensőnk a szenvedőkért (11), amikor sírni is tudunk mások nyomorúságán (9). Azt azonban nem tudjuk, hogy valójában oltalomra leltek-e? Van-e oltalom?

Csodálatos messiási prófécia ez (4–5). Elérkezik a Megváltó, Isten kegyelme által egyetlen királyi trón épül, amely megingathatatlan. Akkor vége lesz minden erőszaknak és pusztításnak. Ez az uralom a rossz végének kezdete. Ehhez az egyetlen, igazságos és irgalmas trónhoz járulnak majd a nemzetek (Filippi 2,10-11). Akkor az magától értetődő lesz, hogy aki Júdába menekül, az csakis az Úrhoz imádkozik.

Van-e oltalom? Jézus Krisztusban bizonyosan örök oltalmunk van. De sok próbatételen keresztül vezet népét odáig az Úr.

Jelenések 8,7–13

Szerző: refdunantul  2020.01.03. 04:00 komment

Ennek a siratóéneknek a hangneme teljesen eltér az előző fejezetben olvasható siratóénektől. Lehetséges úgy örvendezni Istennek a gonosz felett aratott győzelmén, hogy közben nem örülünk egy ember, vagy egy nemzet pusztulásának.  Moáb népe a Holt-tengertől keletre eső területen élt. Moáb és Izráel gyakran háborúztak egymással. Itt még sincsen nyoma semmiféle kárörömnek, hanem inkább együttérzés és értük való könyörgés hangzik ki a sorok közül, a mérhetetlen szenvedés láttán.

Moáb népe csatlakozott az Asszíria elleni lázadáshoz (Kr. e. 715), akárcsak a filiszteusok (14,28–32). Az asszírok, három év után (16,14), Szargón uralkodása alatt pusztítóan torolták meg a lázadást. Júda nem csatlakozott ehhez a szervezkedéshez, pedig próbálták bevonni abba, mert Ezékiás király megkérdezte Ézsaiás prófétát, aki hangsúlyozta, hogy Izráel egyetlen menedéke az Úr, Őbenne bízzon (14,32). Júda most meg is menekült, míg Moáb és Filisztea nem.

Az asszírok kegyetlen megtorlása rettenetes. Nincs menekvés sem az otthon maradottaknak, sem a menekülőknek. A felsorolt települések jelzik a menekülés irányát, délnek, Edóm felé. Moáb és Edóm között a „pusztai patak” (7) volt a határ. Az itt olvasható városnevek közül nem mind azonosítható. Amelyek igen, például Dibón, a mai Dhiban, Jordániában található.

Az emberlét víziója ez! Nincs esély az életben maradásra! Illetve, annyi az esély az életben maradásra, mint amikor egy ember az őt megtámadó oroszlán ellen menekül (9). Menekülés, segítség-kiáltás (4), jajveszékelés (8), sírás (5), pusztulás (6), gyász (2–3) mindenütt. 

Áldott legyen az Isten, hogy a menekülés és a halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel, Jézus Krisztusban (Lukács 1,78). Őáltala új eget és új földet teremt majd az Isten (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13; Jelenések 21,1). Az lesz jó. Ezzel az esélyteremtő reménységgel élünk itt.

Jelenések 8,1–6

Szerző: refdunantul  2020.01.02. 04:00 komment

– Ennek a próféciának az értelmezése során az egyházatyák és számos bibliamagyarázó arra a meglátásra jutott, hogy ez az igeszakasz a Sátán, a gonosz bukásának szimbolikus ábrázolása. Ha erőltetett, allegorikus írásmagyarázatnak tűnhet ez, akkor is hiba lenne a babiloni király bukásáról szóló próféciát csupán egy földi uralkodó bukásának leírására szűkíteni.

– A babiloni király emellett itt, és más helyeken is, azt a világi, nagyhatalmi és emberi önteltséget jeleníti meg, amely ellenszegül az Istennek, és hatalomvágyában mindenkit eltipor. Ez a gonosz indulat húzódik minden bűn mélyén, amely istenné teszi magát (11–14). Ez indítja a prófétát az egyes nemzetek ellen felhozott vádak ítéletes meghirdetésére, Ézsaiás próféta könyvének második nagy szakaszában (13–23. fejezetek). Minden önző gonoszság embertelenséget és rengeteg szenvedést szül, amelyekkel tele van minden nemzet története, nemcsak az akkoriaké: Babiloné, Filiszteáé, Moábé, Arámé, Etiópiáé, Egyiptomé, Edómé, Tíruszé és Szidóné; hanem a mai nemzeteké is. Az Istentől elszakadt élet természete a szenvedés, a gonosz hatalmának uralma.

– A nagy sanyargató bukása után (4) megnyugszik, elcsendesedik és ujjongásba tör ki az egész föld (7). Nem az ellenség bukása feletti káröröm kap itt hangot, hanem az a megnyugvás és öröm, amelyet Isten népe jogosan él át a gonosz feletti végső győzelem során. Jézus Krisztus váltsághalála és feltámadása által Isten hatalma legyőzte a gonosz hatalmát. A gonosz, láncra verten, még tombol egy utolsót ebben a világban, de a végső győzelem nem lehet az övé. Jézus Krisztus visszajövetelével a gonosz, és munkájának, a bűnnek, a betegségnek és a halálnak sanyargatása végleg megszűnik majd. Ezért zeng fel az örvendezés a Biblia utolsó lapjain, amikor győzelmi éneket olvasunk a Sátán és serege felett, ahol ismét Babilon megtestesítőiként szerepelnek a gonosz erői (Jelenések 18–19. fejezetek).

– Saját erőnkkel nem tudjuk legyőzni a gonoszt, csak a nálánál nagyobb hatalom, az Isten megváltó hatalma adhat győzelmet felette. Isten megajándékozott bennünket ezzel a győzelemmel. Örüljünk!

Jelenések 7,9–17

Szerző: refdunantul  2020.01.01. 04:00 komment

Babilon a médekkel együtt győzte le Asszíriát (Kr. e. 612), majd a perzsák a médekkel szövetségben győzték le Babilont (Kr. e. 539). Tehát a prófécia beteljesedett, miszerint Isten a médeket Babilon ellen indítja majd, és legyőzi az elbizakodott Babilont (17). Ugyanakkor a médek mindig a háttérbe kényszerültek, és utódaiknak, a kurdoknak, ma sincsen államuk. – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, mert mindig a háttérbe kényszerül! – mondhatnánk hitetlen cinizmussal.

De mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? (Máté 16,26) Mennyi pusztítás járt és jár mindenkor a világbirodalmak nyomában. Az Úr napjának emberi bűn feletti ítélete ez. Ha illúziók nélkül szemléljük, akkor rettenetes hely ez a bűntől megrontott világ, minden betegséget, szenvedést, bántást és kegyetlenséget ideértve. Beleremegünk, ahogy olvassuk a sorokat.

Egyetlen reménységünk a megváltás, Jézus Krisztus. Az Úr napja Őbenne jött el, nem izzó haraggal és kegyetlenül, hanem telve kegyelemmel és igazsággal (János 1,14). Az Ő kegyelmét tapasztaltuk meg ebben az esztendőben. Ezt a kegyelmet reméljük és könyörögjük a következő évre. Ebbe a kegyelembe kapaszkodva imádkozunk a fejedelmekért, és minden emberért, Isten népéért és a világért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk kegyességben és tisztességben (1Timóteus 2,1–2). Ez a kegyelem a mi bizonyosságunk, amivel az Úr hazavisz majd bennünket innen, az Ő akarata szerint.

Jelenések 7,1–8

148. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.12.31. 04:00 komment

Ézsaiás próféta könyvének első nagy szakasza zárul le ezzel a fejezettel, és az abban olvasható magasztaló énekkel. Ahogy egy könyvben, vagy Isten népének életében, úgy az egyes ember életében is vannak szakaszok. Van, amikor az Isten határozottan lezár egy szakaszt az életünkben, és onnantól kezdve valami egészen más kezdődik.

Hitben járva elfogadjuk Isten döntését, és elengedjük a korábbi életszakaszokat, még ha emberileg nehéz is. Istent magasztalva hálát adunk mindenért. Hálát adunk az Úr intéséért is. Hálát adunk azért, hogy haragjában is a szabadulást készítette elő számunkra. Isten szabadítása és megváltása életünk reménysége, erőforrása, vigasztalása, öröme (1–2). Isten szabadításának nagy tetteit hirdetjük a világon, mindenki a maga helyén (4–6).

Ennek a szabadításnak a maximuma a megváltás teljessége. Gyönyörű képpel adja vissza ezt a bizonyosságot ez a magasztaló ének: „Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.” (3) Kiapadhatatlan forrásunk „ott” lesz majd az Úr! „Itt” is Ő a forrásunk, de ember-létünk mindenféle nyomorúsága miatt gyakran apadozik ez a forrás. Légy közöttünk Urunk (6): új évben, új életszakaszban! Segíts meríteni mindenkor a szabadulás forrásából!

Jelenések 6,9–17

280. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.30. 04:00 komment

VAN ÚT! Szétfeszít a fájdalom, a szorultság? Van és lesz út, igazi szabadulás, élet! (János 14,6)

– 1. Olyan útja lesz Isten népe maradékának az asszír fogságból, mint amilyet az Úr adott Egyiptomból. Az Isten hatalmas és csodás szabadítása ez: a fogságból az Úrnak kedves és az embernek is „egyedül jó”, azaz üdvös szabadulásra.

– 2. Ez a két nagy szabadítás azonban csak előre mutat arra a maradéktalan szabadításra, amit az Isten Jézus Krisztusban készített népe maradékának. Ez a szabadítás semmihez sem hasonlítható, nincs analógia, e-világi paralel, amivel érzékeltetni lehetne annak teljességét.

– 3. Bár az igeszakasz gyönyörű képekben szemlélteti ezt a szabadítást: – az Úr másodszor, újra megszabadít; – az Úr „visszavásárol” az idegen hatalmak szorításából; – az Úr kinyújtja kezét népéért (11). Az Úr összegyűjti, egybegyűjti népét; sőt mi több: az Úr „összerak” beteg testeket, lelkeket, szétesett életeket, közösségeket, vagy pedig megszabadít az itteni szenvedésekből, azzal, hogy „kiemel” azokból (12).

– 4. Rudolf Bohren teológus néhány versét ismerhettem meg mostanában, Békési Sándor fordításában. Mennyi emberi vívódás tömörült ezekbe a rövid költeményekbe, annak a teológusnak a tollából, aki pontosan tudta, hitte, hirdette, a Szentlélek teológusaként könyörögte a krisztusi megváltást. „Önálló nyelvem van a kétségbeesésre, de dicséretre nem lelek egy szótagot sem…”

– 5. Amikor Krisztus útjára lépünk, a testvérek egységben élnek (Zsoltárok 133,1): ahogy majd Izráel és Júda is egységben fog élni; – meg „lelki Izráel”, az egyház, minden különbözőség ellenére is (13). Sőt, az idegen népek is „legyőzetnek” (14–15); nem erővel és hatalommal, hanem az Isten Lelkével (Zakariás 4,6). Krisztusban ez a jövő, a szabadulás útja, az ember és az egész sóhajtozó, nyögő, vajúdó, teremtett világ szabadulása (Róma 8,22). Csak a maradék? Igen! (16) De a maradék az Isten tökéletes rendelésének, és nem a mi választásunknak függvénye.

Jelenések 6,1–8

195. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.29. 04:00 komment

AZ ÚR FÉLELME ITT AZ ÚR ÜDVÖSSÉGES ISMERETÉT JELENTI. Ez gyönyörűséges ismeret. Isten ítélete levagdalt minden nagyra törő, sudár fát (10,33–34). Dávid házának törzséből pedig új hajtásként sarjadt a megígért Megváltó, akin az Úr Lelke nyugszik: akinek az Úr ismerete lesz a gyönyörűsége (1–3).

– 1. A Megváltó az Úr ismeretét, azaz üdvösséget ajándékoz népének. Mi az üdvösség? Ebből a leírásból megértjük. Isten azt ajándékozza nekünk Lelke által, ami csakis az Övé, amivel csakis Ő ajándékozhat meg bennünket. Életünk megmetszett csonkjain új hajtás fakad: mennyei bölcsesség, értelem, tanács és erő, ismeret és istenfélelem, valamint igazságosan irgalmas „ítélet” a szegények és szenvedők ügyében (1–5). Ezek közül is ki kell emelni egyet: nem hallomás után ítélni, nem látszat után dönteni (3).

– 2. De nemcsak Isten népét, hanem az egész teremtett világot betölti az Úr üdvösséges ismerete, ahogy a víz a tenger medrét borítja, mert a víz ott mindent teljesen kitölt. Ezért nem árt és nem pusztít a világban többé senki, sem az emberek, sem az állatok között. Szent heggyé lesz a világ (6–9), mert minden nép az Úr hegyéhez járul (10).

– 3. Isten népe zászlóként magaslik a népek között (10), de úgy, mint aki tudja, ez kegyelem, szolgálat, nem az ő érdeme, hanem Ura emelte magasra, a többieket segítve. Éppen az lesz az üdvösség, hogy végre meglátjuk az Isten által magasra emelt jelet: Jézus Krisztust! Gyönyörű látomás ez. Jézus Krisztusban már valóság, de még nem maradéktalanul az. Ez a látomás könyörgésre indít, hogy mielőbb jöjjön vissza a mi Urunk! (Jelenések 22,20) Ez a látomás reménység minden szenvedés közepette, hiszen a gyötrelmek behatároltak.

Jelenések 5,11–14

278. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.28. 04:00 komment

– A helységnevek egy asszír előretörés nyomvonalát követik, északról dél felé, ahogy közeledik az ellenség, és eléri Jeruzsálemet (Kr. e. 733–701). Így közeledik Isten jogos ítélete, a baj, a betegség, a halál (28–32).

– Akik gőgösen hivatkoztak arra, hogy ők az Isten népének tagjai, ezért őket nem érheti baj, azok most elterülnek. Isten levagdal minden sudár termetű és magasra törő büszke embert, akár az Úrra, akár saját magára hivatkozva lett önhitten magabiztos. A gőg mindig hitetlenség (33–34).

Csak a megtérés segít! Az a megtérés: amikor az ember csakis az Úrra támaszkodik, és csakis Őtőle vár megoldást; nem pedig ellenséges hatalmakban bízik, akik csábosak, de valójában romlásba és ostorozó, önostorozó pusztulásba hajtanak (20). Az ítélet is a szabadulást készíti elő, amellyel Isten megrázza és felrázza népét a megtérésre; akárcsak az egyiptomi, úgy az asszír fogságban is, nem is beszélve a mai „fogságokról”, ideértve „a határtalan szabadság nagy fogságát” (23–27). A maradék tér csak meg; de tilos spekulálni erről a maradékról! Ehelyett könyörögjünk megtérésért (21–22).

  Az erős Isten az egyetlen támaszunk. Őbenne bízzunk hűséggel! (20–21) Ő mindig elküldi szabadításának emberi eszközeit, akik nem ostoroznak, hanem segítenek, szeretnek, irgalmasok, hitet támasztanak. Itt azt olvassuk: „El van rendelve pusztulásod…” (22) Mit rendelt el az Isten eleve: pusztulást, vagy szabadulást? Nézzünk fel Jézus Krisztusra! (Zsidókhoz írt levél 12,2)

Jelenések 5,1–10

329. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.27. 04:00 komment

Megdöbbentő látni A SORVADÁS JELEIT életeken: magunkon, másokon; olyanokon is, akiken testi szemekkel még nem látszik ez, és saját maguk sem vették észre a jeleket. Mindent megfordíthat az, amikor egyszerre csak testi fájdalmak jeleznek egy kezdődő betegséget. Kegyelmi állapot az, amikor valaki tudja, hogy sorvad, és orvosra van szüksége.

– 1. Hatalmas kísértés a szemrevaló külső megjelenés, a tehetséges, okos, sikeres élet; nem kevésbé az ezzel járó kapcsolati tőke, a gazdagság, az erő és a hatalom. Észre sem vesszük, hogy magunknak tulajdonítjuk ezeket a szolgálatra kapott ajándékokat (13), miközben a gonosz önzés és önhittség csapdájába estünk, és mások életét terheljük, sorvasztjuk (1–4).

– 2. Asszíria az Isten eszköze abban, hogy a hitetlen Izráelt megintse, megbüntesse (5–6); majd a próbatételekben megtérésre vezesse szeretett népét. Asszíria azonban elbízta magát (7–8; 11–14), és ahogy legyőzte Damaszkuszt (Kr. e 732), majd Izráelt (Kr. e. 722), egyre nagyobb dicsőséggel tört a világuralomra, mint aki megállíthatatlan (9–10). Sokféle élet-sorvadás van. Az az élet sorvad igazán, amelyik úgy gondolja, hogy pompázik és virágzik. A dicsőség sorvaszt igazán!

– 3. Az Úr azonban közbeszólt! Asszíriát eltörölte (12–16). Ugyanis nem dicsekedhet a fejsze a favágó ellenében, és a bot sem suhogtathatja azt, akinek a kezében van! (15) Bizony elsorvad mindenki és minden, ha az Úrban nem lel örök megváltásra (16).

– 4. Áldott legyen az Isten, hogy népét megtartotta, rajtunk könyörült, sorvadó életünket kézbe vette, megmetszette a próbák idején, megöntözte, majd magához kötötte azt, mint düledező növényt a karóhoz, hogy végképp el ne sorvadjunk; se az önhittségben, se a csüggedésben, és hogy végképpen el ne sorvadjon halandó életünk! Jézus Krisztust – aki karácsonykor született és húsvétkor feltámadott – az éltető víz, az élet kenyere, minden, egyébként elkerülhetetlen sorvadás egyetlen áldott, örök orvosa.

Jelenések 4

182. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.26. 04:00 komment

A mi Istenünk ERŐS ISTEN!

– 1. A mi Istenünk a legerősebb, Őnála nincs erősebb, hiszen Ő páratlan az erejében.  Ő az egyetlen, aki erős. Ő az egyetlen erős Isten, Őrajta kívül nincs más; – ezt is Ézsaiás próféta hangsúlyozza (Ézsaiás 45,5). Éppen Őrá tekintve derül ki, hogy milyen erőtlenek vagyunk mi, emberek; – milyen erőtlen ez a bűntől rontott világ. Ez az erős Isten az Úr: az egyes hívő ember Ura, az egyház Ura, az egész teremtett világ Ura; – nemcsak e földteke Ura, hanem mivel Ő a seregek Istene, ezért Ő a teremtett világmindenség Ura is. Éppen ezért Ő a történelem, az események, a népek, mindenek Ura is. Ez az erős Isten teremtett, gondviselő szeretetével fenntart, és a bűntől rontott világban újjáteremt; – azaz megvált, mindenható erejével.

– 2. A fentiekből az is kiderül, hogy az erős Isten, az Ő erejét megváltó szeretetében mutatta meg, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban; – az Ő golgotai kereszthalálában és feltámadásában. Ő az egyetlen, aki erejét szeretetében mutatja meg. Mi erőtlen emberek, akik ideigvaló látszaterőnket fitogtatjuk, nem vagyunk képesek arra, hogy erőnket szeretetben tegyük láthatóvá. Pedig, ahogy ezt Jézus Krisztus élete és váltsághalála is hangsúlyozta, csak ez lenne az egyetlen járható út. Mi azonban gyarlók vagyunk.

– 3. Hetente többször is áthaladok a Kőröshegyi völgyhídon, az M7–es autópályán. Sokszor már észre sem veszem, ahogy átsuhanok a mélység felett. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor Kőröshegy vagy Somogy belseje felé kell tartanom. Ilyenkor a völgyhíd alatt haladó útra fordulok. Ekkor csodálkozhatok rá arra, hogy milyen óriási ez a tereptárgy, amely roppant pilléreken, oszlopokon nyugszik, és biztos szilárdsággal tartja a szakadék fölött áthaladókat. Onnan alulról még a legnagyobb kamion is apró játékautónak tűnik. Ez a híd hordoz, „megtart”, vezet, biztos irányban terel. Ilyen az erős Isten megváltó, megtartó, hordozó és irányító szeretete is. Ne legyünk olyan ostobák, hogy nem vesszük észre, amikor áthaladunk ezen a „hídon”; – vagyis ne legyünk olyan ostobák, hogy nem vesszük észre Isten erős, megtartó szeretetét, amely folyamatosan hordoz és vezet bennünket.

Jelenések 3,14–22

315. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.25. 04:00 komment

A mi Istenünk erős Isten: aki örökkévaló, halált legyőző Atya (1); Ő csodálatos tanácsos, valamint Ő a BÉKESSÉG FEJEDELME. Az angyali seregek karácsonyi igehirdetése is így zengett: Jézus Krisztusban felragyogott Isten dicsősége, amely békességet teremt a földön (Lukács 2,14).

– 1. Általános értelemben ez a békesség azt jelenti, hogy Isten újjászületett népének, benne az egyes hívő embernek, minden körülmények között békessége van. Békességem van Istennel. Békességem van önmagammal, vagyis „rendben vagyok”. Békességem van a másik emberrel, különösképpen a Krisztusban testvéremmel, mert a konfliktusokat is tudom krisztusi szeretettel és bölcsességgel kezelni, olcsó kompromisszumok nélkül.

– 2. Ez a békesség az, amely ugyanakkor Jézus Krisztus ügyéért a békétlenséget is felvállalja. Ez a békesség vállalja a hitvallás bátorságát, Jézus Krisztus ügyének képviseletét, az ezzel járó próbatételeket is. Vagyis ez a békesség senkire nem emel kezet, védekezhet is egy határig, de az Istentől rendelt helyzetben felvállalja a szenvedést, Jézus Krisztus követségében járva. Isten Igéje kétélű, éles kard (Zsidókhoz írt levél 4,12), amely egyértelműen kettéválasztja a dolgokat; – aszerint, ami Istennek kedves, jó, helyes, akarata szerint való; – elválasztva attól, ami nem Isten akarata szerint való. Ez az elválasztás mindig megtörténik ott, ahol Isten Igéjét tisztán hirdetik. A békesség evangéliuma tehát békétlenséget válthat ki sok esetben. Ezt fel kell vállalni. Ez a bibliai békességfogalom teológiai dialektikája.

– 3. Ezek alapján azt is világosabban tudjuk értelmezni, amit a mi Urunk a Hegyi Beszédben hangsúlyozott, miszerint boldogok a békességszerzők (Máté 5,9). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy merészeljem én megtenni az első lépést, még az ellenségem, még a haragosom felé is. Szólítsam meg én! Bocsássak meg én! Vállaljam én az alulmaradást! Valójában nincs más megoldás, egyébként felemésztjük egymást!

Sok a dübörögve menetelő csizma, a véráztatta köpönyeg mindenütt; Isten hívő népének körében is. Urunk, könyörülj! Áldott karácsonyt!

Jelenések 3,7–13

316. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.24. 04:00 komment

A próféta lezárja intelmeit, tanításait lepecsételi, tanítványai számára (16); miközben ODATESZI AZT AZ ISTEN KEZÉBE, ÉS KIFEJEZI AZ URAT VÁRÓ REMÉNYSÉGÉT (17).

– 1. Ez azt jelenti, hogy az intés továbbra is szól, de azzal az igehirdetői reménységgel, hogy az Úr megérkezik és megvált. Az Úr tanítványai pedig meghallják ezt a reménységet, még az intésben is; sőt, könyörgik ezt a reménységet maguk és sokak számára, az Úr kegyelme szerint. A „lezárás” azt is jelenti, hogy nekünk embereknek egy idő után el kell engednünk azt, aminek végső lezárása az Úr feladata. Ezt a hívő embernek különösképpen meg kellene tanulni: mi hűséggel tolmácsoljuk az Úr szavát, de nem mi zárjuk le azt; sem az intést, sem a tanítást, sem a reménységet. A mi lezárásunk annyi, hogy az Úr kezébe helyezünk mindent, aki egyedül képes tökéletesen lezárni mindent, és egyben új kezdetet nyitni.

– 2. Most elrejtette arcát az Úr (17). Testi szemekkel nem látjuk Őt, mint azt a gazdát, aki elutazott, de majd visszajön (Lukács 20,9). Közben sok a fájdalom. Meginoghat a reménység? Ez minden felelősen gondolkodó embert kísérthet. Hermann Hesse „A Pusztai farkas” című regényében döbbenetesen ír az értelemvesztettség modern formájáról. Azóta ennél még vadabb, posztmodern tünetei vannak ennek a megingásnak: a jóléti társadalmakban ezer hitetlen pótcselekvésben; a szegénységben agresszív és jogos kétségbeesésben ölthet testet az az értelemvesztett kísértés; a kettő között pedig egészen súlyos végletek is tombolhatnak. Ezeket döbbenetes tényszerűséggel írja le a próféta, mintha ma írná: okkult, hitetlen tévelygések (19–23), olyan dolgok, amiknek nincs jövője (20). De Hesse szerint ez az értelemvesztettség a megoldás reménységével kiált; egyébként tényleg a gonosz műve!

– 3. Karácsony előtt olyan jó meghallani a lényeget: Várjuk az Urat, és nem hiába várjuk Őt! (17) Ő eljött és eljön! Vegyük észre az intő jeleket (18), az Úr féltő szeretetének jeleit! Ő hamarosan megdicsőíti a „pogányok területét” (8,23). Most még testi szemeink elől sok minden elrejtett. De Jézus Krisztusban mégis mindent kijelentett az Isten. Bizonnyal eljön a színről színre látás (1Korinthus 13,12).

Jelenések 3,1–6

328. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.23. 04:00 komment

Joggal rettenünk meg az Úr nélkül (9). Minden tervünk csakis az Úrral lehet áldott, és minden szándékunk halálosan meghiúsul Őnélküle (10). Az akkori, gyarló emberi érdekszövetségeket is eltörölte az Úr. Asszíria legyőzte Szíriát, és elindult Izráel felé (Kr. e. 732). Ha megvetjük az Urat, és az Őtőle való kincseket, mint az akkoriak megvették a Silóah csendes vizét, akkor az Eufrátesz hatalmas áradata sodor el bennünket (5–7). Nincs rettenetesebb, mint amikor az Úr prédára ad bennünket (1–3). Ezeket nem én mondom, hanem a többezer éves prófécia, Isten szava.

A lányaink megleptek bennünket az ünnepek előtt két jeggyel, a nyolcvanas évek elején alakult zenekar harmincötéves jubileumi koncertjére. Valóban, Feleségemmel még az udvarlás időszakában, Győrben, 1984-ben jártunk az akkor egy éve alakult zenekar élő koncertjén… Most a zsúfolt Arénában tizenötezer ember előtt szólaltak meg a fúvósokkal hangszerelt, egykori nagy dalok. Együtt énekelt, örült a rengeteg ember. A végén a „frontember” így zárta: – Mindenkinek köszönöm, de elsőként az Úrnak köszönöm ezt a harmincöt esztendőt. Dicsőség az Úrnak! – Egy emberként tapsolt, éljenzett mindenki!

Igen, bizonyossággal reméljük, hogy „Velünk az Isten”! Ahogy ellep minket a gonosz hitetlenség (9–10), úgy árad ki a kegyelem (Róma 5,20), és annál inkább védi kiterjesztett szárnyaival országát az Úr (8). Nem kell félni senkitől és semmitől, csakis az Urat kell félni (13). Népét sziklává teszi az Úr, amelybe sokan beleütközhetnek, de amelyre sokan építhetnek (14). Ahogy azon a bizonyos koncerten, annak végén mindezt hatalmas tapssal vallotta meg a sokaság: Dicsőség az Úrnak! Nem fárasztjuk az Urat, nem fárasztjuk egymást sem, mert tudjuk az Isten szerinti jót választani, hiszen jelet kaptunk az Istentől (7,13–15): Jézus Krisztus feltámadott! „– Budapesten béke van és Csikidam!”

Jelenések 2,18–29

326. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.22. 04:00 komment

ISTEN MEGVÁLTÓ SZERETETÉNEK JELE.

– 1. Áház király azonban az Úrhoz fordult. Ez mindig áldott lehetőség (3). Az Úr pedig hatalommal szól és cselekszik azok életében, akik Őhozzá fordulnak.

– 2. Az Úr válaszolt Áház királynak, Ézsaiás prófétán keresztül: – Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, és ne is lágyuljon meg a szíved félelmedben, azaz maradj erős! (4) – Itt a gonosz munkál (5–6), de tervük nem fog sikerülni, mert végérvényesen nem győzhet a gonosz. Nem úgy lesz, ahogy ezek a jelenlegi szövetségesek elképzelték, hanem úgy lesz, ahogy az Úr akarja! (7–9) – Ne szövetkezz senkivel, csakis az Úrban bízz, aki mindennél ragyogóbb jelet küld számodra! (11) – Higgy az Úrban, csakis a hitben van megmaradás. Ha nem hisztek, nem maradtok meg! (9)

– 3. Jézus Krisztus a jel! Bízhatunk az Istenben, aki megváltó szeretettel hordozza népét. Jézus Krisztus a hitünk méltó tárgya. Ne féljünk! Megváltott emberek vagyunk! Örülhetünk! Minden nép számára ez az egyetlen jel, amire érdemes figyelni, amit követni kell, az egyetlen megoldás, egyetemes evangélium. A gonosz még tombol ugyan, de már nincs hatalma. Mindig jeleket várunk. Pedig van jel, örök jel: Isten megváltó szeretetének jele; fény, irány, megoldás (Lukács 2,10-11).

Jelenések 2,12–17

327. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása