– Moáb népe gazdag volt. Bőséges szőlőskertjeiről ír az Ige (8), a szüretek mulatozásairól (10). Gazdagsága gőgössé tette. A gőg nem csak a nagybirodalmak sajátja (6). Aztán egyik pillanatról a másikra minden romokban hevert: a szüret örömét jajgatás, rettegés, menekülés váltotta fel (7–10).

Moáb népe Júdához menekült, Jeruzsálemhez, akikkel Dávid idején együtt éltek, majd Salamon ideje alatt onnan elszakadtak. Isten népéhez menekültek. Remélhetjük, magához az élő Istenhez menekültek? Tény: „bálványaik áldozóhalmain” nem találtak segítséget a nyomorúság idején (12). A nagy baj idején „e-világi bálványainkkal” semmire sem megyünk.

Júda részvéttel van a menedéket kérő, kiszolgáltatott moábiak felé. Erre a részvétre a prófétától is kaptak a júdaiak isteni biztatást (3; 9; 11). Nagy dolog a részvét, amikor, mint a citera zeng a bensőnk a szenvedőkért (11), amikor sírni is tudunk mások nyomorúságán (9). Azt azonban nem tudjuk, hogy valójában oltalomra leltek-e? Van-e oltalom?

Csodálatos messiási prófécia ez (4–5). Elérkezik a Megváltó, Isten kegyelme által egyetlen királyi trón épül, amely megingathatatlan. Akkor vége lesz minden erőszaknak és pusztításnak. Ez az uralom a rossz végének kezdete. Ehhez az egyetlen, igazságos és irgalmas trónhoz járulnak majd a nemzetek (Filippi 2,10-11). Akkor az magától értetődő lesz, hogy aki Júdába menekül, az csakis az Úrhoz imádkozik.

Van-e oltalom? Jézus Krisztusban bizonyosan örök oltalmunk van. De sok próbatételen keresztül vezet népét odáig az Úr.

Jelenések 8,7–13

Szerző: refdunantul  2020.01.03. 04:00 komment

süti beállítások módosítása