A próféta lezárja intelmeit, tanításait lepecsételi, tanítványai számára (16); miközben ODATESZI AZT AZ ISTEN KEZÉBE, ÉS KIFEJEZI AZ URAT VÁRÓ REMÉNYSÉGÉT (17).

– 1. Ez azt jelenti, hogy az intés továbbra is szól, de azzal az igehirdetői reménységgel, hogy az Úr megérkezik és megvált. Az Úr tanítványai pedig meghallják ezt a reménységet, még az intésben is; sőt, könyörgik ezt a reménységet maguk és sokak számára, az Úr kegyelme szerint. A „lezárás” azt is jelenti, hogy nekünk embereknek egy idő után el kell engednünk azt, aminek végső lezárása az Úr feladata. Ezt a hívő embernek különösképpen meg kellene tanulni: mi hűséggel tolmácsoljuk az Úr szavát, de nem mi zárjuk le azt; sem az intést, sem a tanítást, sem a reménységet. A mi lezárásunk annyi, hogy az Úr kezébe helyezünk mindent, aki egyedül képes tökéletesen lezárni mindent, és egyben új kezdetet nyitni.

– 2. Most elrejtette arcát az Úr (17). Testi szemekkel nem látjuk Őt, mint azt a gazdát, aki elutazott, de majd visszajön (Lukács 20,9). Közben sok a fájdalom. Meginoghat a reménység? Ez minden felelősen gondolkodó embert kísérthet. Hermann Hesse „A Pusztai farkas” című regényében döbbenetesen ír az értelemvesztettség modern formájáról. Azóta ennél még vadabb, posztmodern tünetei vannak ennek a megingásnak: a jóléti társadalmakban ezer hitetlen pótcselekvésben; a szegénységben agresszív és jogos kétségbeesésben ölthet testet az az értelemvesztett kísértés; a kettő között pedig egészen súlyos végletek is tombolhatnak. Ezeket döbbenetes tényszerűséggel írja le a próféta, mintha ma írná: okkult, hitetlen tévelygések (19–23), olyan dolgok, amiknek nincs jövője (20). De Hesse szerint ez az értelemvesztettség a megoldás reménységével kiált; egyébként tényleg a gonosz műve!

– 3. Karácsony előtt olyan jó meghallani a lényeget: Várjuk az Urat, és nem hiába várjuk Őt! (17) Ő eljött és eljön! Vegyük észre az intő jeleket (18), az Úr féltő szeretetének jeleit! Ő hamarosan megdicsőíti a „pogányok területét” (8,23). Most még testi szemeink elől sok minden elrejtett. De Jézus Krisztusban mégis mindent kijelentett az Isten. Bizonnyal eljön a színről színre látás (1Korinthus 13,12).

Jelenések 3,1–6

328. dicséret