Az asszírok Kr. e. 701-ben körbevették Jeruzsálemet. Akkor nem törtek be a városba, hanem váratlanul elvonultak a falak alól.

Örvendezett a város, hogy megúszták a bajt (2). Ézsaiás próféta figyelemeztette őket, hogy semmit sem úsztak meg; csúszik, de eljön a pusztulás (2–7). Az üzenetet általánosíthatjuk az ember-létre is. Éppen ez az emberlét nagy nyomorúsága, hogy az „halál-felé-való-lét”, ezért az emberi élet része az aggodalom (Heidegger). Csakhogy így nem lehet élni!

A prófécia hallatán háromféle reakciót érhetünk tetten a mai igeszakasz olvasása során; mindegyik tipikus. Az egyik reakció a cinikus lemondás, a „ragadd meg a napot” élvezetébe csomagolva: – Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk! (13) A másik reakció a túlélésre törekvés. „…próbálok túlélni rejtőszínekben.” (Kiss Judit Ágnes: Mimikri) Júda szinte eltakarná magát, elbújna, hogy túléljen, de akkor majd leleplezik Júda védelmét (8). Hiábavaló és esélytelen lesz a bujkálás. A harmadik reakció pedig a pótcselekvéses szervezkedés: – Sikerülni fog, meg tudod csinálni! – Jeruzsálemben is elkezdték felmérni a készleteket, hogy berendezkedjenek a harcra (9–11).

– Valahol persze mindhárom választ értjük. A nagy baj az, hogy az Úr segítségül hívása elmaradt (11). Az Úr cselekszik értük, és ők nem látják meg az Urat, aki elkészítette számukra a szabadulás útját. Pedig az Úr tudja, hogy mire van szükségünk, megváltó szeretete szabadítást ad, az örök élet bizonyosságával és örömével! Ez az öröm a földi életet is átjárja, mert öröm nélkül nem lehet élni, amelynek része az evés és az ivás is. Ez az öröm a túlélésre törekvést hálaadásban, és az Úr megtartó kegyelméért való napi könyörgésben éli meg. Ez az öröm teszi a dolgát, de minden eredményt, áldásként az Úrtól vár, mert mindent az Úrra bízott és mindent az Úrtól fogad el.

Jelenések 11,15–19

Szerző: refdunantul  2020.01.09. 04:00 komment

süti beállítások módosítása