– Ennek a siratóéneknek a hangneme teljesen eltér az előző fejezetben olvasható siratóénektől. Lehetséges úgy örvendezni Istennek a gonosz felett aratott győzelmén, hogy közben nem örülünk egy ember, vagy egy nemzet pusztulásának.  Moáb népe a Holt-tengertől keletre eső területen élt. Moáb és Izráel gyakran háborúztak egymással. Itt még sincsen nyoma semmiféle kárörömnek, hanem inkább együttérzés és értük való könyörgés hangzik ki a sorok közül, a mérhetetlen szenvedés láttán.

– Moáb népe csatlakozott az Asszíria elleni lázadáshoz (Kr. e. 715), akárcsak a filiszteusok (14,28–32). Az asszírok, három év után (16,14), Szargón uralkodása alatt pusztítóan torolták meg a lázadást. Júda nem csatlakozott ehhez a szervezkedéshez, pedig próbálták bevonni abba, mert Ezékiás király megkérdezte Ézsaiás prófétát, aki hangsúlyozta, hogy Izráel egyetlen menedéke az Úr, Őbenne bízzon (14,32). Júda most meg is menekült, míg Moáb és Filisztea nem.

– Az asszírok kegyetlen megtorlása rettenetes. Nincs menekvés sem az otthon maradottaknak, sem a menekülőknek. A felsorolt települések jelzik a menekülés irányát, délnek, Edóm felé. Moáb és Edóm között a „pusztai patak” (7) volt a határ. Az itt olvasható városnevek közül nem mind azonosítható. Amelyek igen, például Dibón, a mai Dhiban, Jordániában található.

– Az emberlét víziója ez! Nincs esély az életben maradásra! Illetve, annyi az esély az életben maradásra, mint amikor egy ember az őt megtámadó oroszlán ellen menekül (9). Menekülés, segítség-kiáltás (4), jajveszékelés (8), sírás (5), pusztulás (6), gyász (2–3) mindenütt. 

– Áldott legyen az Isten, hogy a menekülés és a halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel, Jézus Krisztusban (Lukács 1,78). Őáltala új eget és új földet teremt majd az Isten (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13; Jelenések 21,1). Az lesz jó. Ezzel az esélyteremtő reménységgel élünk itt.

Jelenések 8,1–6