– Szenvedni mindig a jelenben lehet! A mások szenvedéséhez viszont alig lehet közöm, még a legnagyobb szeretet esetében sem. Elidegenedett korunkban, a haszonelvű és élvezeti kultúrákban a beteget és szenvedőt, az időst (már 45 éves kortól) azonnal leírják.
– Isten rendet teremtő ítéletéért kiált ez az állapot (26,20). Ezen a világon mindenfajta szenvedés, amely mögött az emberi bűn gyarlósága áll, Isten rendet teremtő ítélete után kiált (26,21).
– Csak az Úr oltalmára bízhatjuk magunkat (3); és arra, hogy az oltalmazó Úr, mindig küld egy-egy időre hűséges emberi eszközt mellénk a nyomorúságban.
– Igeszakaszunkban azonban többről van szó, mint az egyes ember szenvedéséről: Isten népének, valamint a világ szenvedésének, jogos ítéletének, és abból való megváltásának nagy témái ívelnek itt előttünk, amelynek áldásaként, Isten népe betöltheti küldetését a világban (2–6).
*
– A jelenvaló fájdalmas, a jövő dicsőséges: e két véglet között bízunk az Úrban és várjuk Őt. A „most” szenvedése és az „akkor majd” reménysége között feszül az emberi élet. Ezek nem kisarkított végletek, hanem valóságos pólusok. A jelen szenvedései csakis a krisztusi feltámadás reménységében hordozhatók el.
– A jelenvaló, fájdalmas szenvedés természetének leírására tökéletes kép a nagy, tekergő kígyó említése. Sokféle szenvedésről van itt szó: mindenütt ott tekereg, mindent lever, mindent összekuszál, mindenütt félelmet kelt, sziszeg, harap, megemészt a gonosz (1). A szenvedések nagy részét mi emberek okozzuk egymásnak, engedve a gonosznak. Hiszen mindezek gyökerében Istentől elfajult, hitetlen természetünk feszít. Ezért valójában minden szenvedés az Úr ítélete a bűn felett, minden vétek felett (4), mert az Úr előtt semmit nem lehet eltitkolni (26,21), és amely tönkreteszi az életet. Isten azonban a szenvedések napján is vigyáz saját tulajdon népére, elrejti őket (3), amíg érvényesíti igazságát, üdvözítő rendjét és dicsőségét a földön (4).
– A fejezeten végigvonul az „azon a napon” hitből fakadó bizonyossága (1). Bármilyen gyötrelmes is a jelen, Ézsaiás bizonyos volt abban, hogy az egész emberi történelem – abban Isten népének ügye – egyetlen közös esemény elé néz, amit Isten előre elkészített. Mi nem tudtuk legyőzni, de az Úr legyőzte a „tekergő kígyót” (1). Jézus Krisztus feltámadott (1Korinthus 15,20). Isten népe örvendezhet, mert az Úr gondozza szőlőjét: öntözi, kapálja, oltalmazza és védi azt; hogy népe gyökeret verjen, virágozzon, és termésével elárassza a világot (2–6).
Jelenések 14,14–20
