– Akármerre nézünk, zúg-zúgolódik a sok nép, mint ahogy a tenger morajlik (12–13). Mi lesz velünk, kezd megtelni a föld? Izeg-mozog „minden”, gyakran pedig háborog, agresszíven ostromol. Megteltek az autópályák, a közutak, az e-mail postafiókok, a honlapok, az országok: megtelt emberrel, ingerrel, kisemmizett szegénységgel és dúsgazdagsággal a világ.

– Bármerre tekintett Júda – nyugaton a filiszteusok, keleten Moáb, északon Arám és Izráel, majd délen Egyiptom (19–20. fejezetek) – mindenütt csupa olyan nemzetet látott, akiknek dicsősége elillant, mert gyarló érdekek alapján szervezkedtek, bálványokban bíztak, és nem az Úrban (10). Ezért nincs számukra megoldás, gyógyíthatatlan lesz a fájdalmuk (9–11). Az Istentől elszakadt emberlét alapvető nyomorúsága mellett, mennyi szenvedést okoznak a népek egymásnak, emberek embertársaiknak!

– A helyzet nem sokat változott azóta sem, mert ugyanolyan hitetlen az ember ma is, mint akkor volt. De a veszély többszöröse, mert nagyságrendekkel többen vagyunk a földtekén, és a sokszorosan több hitetlen ember hatványozottan nagyobb tenyészete a gonosznak.

– Isten azonban nem hagyja elveszni a világot! Eljön a megváltás napja, amikor alkotójára tekint majd az ember (7). Ha megdorgál az Úr, akkor ítélete is azt szolgálja, hogy tekintetünket Őfelé irányítsa (13). Azt a napot várjuk. Azért a napért könyörgünk (Jelenések 22,20). Azt a napot munkáljuk ebben a világban. Az pedig nem kérdés, legalábbis nem a mi kérdésünk, hogy minden ember az alkotójára tekint majd azon a napon, vagy csak valahányan. Isten választott népe bizonyosan: őket soha nem engedi el az Úr, adassék bármilyen próbatétel is (14). A többiekről meg nem adott az Úr olyan kijelentést, amivel mi ítélkezhetnénk. Ezért mindenkiért reménységgel könyörgünk. Az a nap az egyetlen megoldás. Addig nincs érdemi változás. Az a nap Krisztusban eljött, és az Ő visszajövetelével kiteljesedik.

Jelenések 9,1–12