VAN ÚT! Szétfeszít a fájdalom, a szorultság? Van és lesz út, igazi szabadulás, élet! (János 14,6)

– 1. Olyan útja lesz Isten népe maradékának az asszír fogságból, mint amilyet az Úr adott Egyiptomból. Az Isten hatalmas és csodás szabadítása ez: a fogságból az Úrnak kedves és az embernek is „egyedül jó”, azaz üdvös szabadulásra.

– 2. Ez a két nagy szabadítás azonban csak előre mutat arra a maradéktalan szabadításra, amit az Isten Jézus Krisztusban készített népe maradékának. Ez a szabadítás semmihez sem hasonlítható, nincs analógia, e-világi paralel, amivel érzékeltetni lehetne annak teljességét.

– 3. Bár az igeszakasz gyönyörű képekben szemlélteti ezt a szabadítást: – az Úr másodszor, újra megszabadít; – az Úr „visszavásárol” az idegen hatalmak szorításából; – az Úr kinyújtja kezét népéért (11). Az Úr összegyűjti, egybegyűjti népét; sőt mi több: az Úr „összerak” beteg testeket, lelkeket, szétesett életeket, közösségeket, vagy pedig megszabadít az itteni szenvedésekből, azzal, hogy „kiemel” azokból (12).

– 4. Rudolf Bohren teológus néhány versét ismerhettem meg mostanában, Békési Sándor fordításában. Mennyi emberi vívódás tömörült ezekbe a rövid költeményekbe, annak a teológusnak a tollából, aki pontosan tudta, hitte, hirdette, a Szentlélek teológusaként könyörögte a krisztusi megváltást. „Önálló nyelvem van a kétségbeesésre, de dicséretre nem lelek egy szótagot sem…”

– 5. Amikor Krisztus útjára lépünk, a testvérek egységben élnek (Zsoltárok 133,1): ahogy majd Izráel és Júda is egységben fog élni; – meg „lelki Izráel”, az egyház, minden különbözőség ellenére is (13). Sőt, az idegen népek is „legyőzetnek” (14–15); nem erővel és hatalommal, hanem az Isten Lelkével (Zakariás 4,6). Krisztusban ez a jövő, a szabadulás útja, az ember és az egész sóhajtozó, nyögő, vajúdó, teremtett világ szabadulása (Róma 8,22). Csak a maradék? Igen! (16) De a maradék az Isten tökéletes rendelésének, és nem a mi választásunknak függvénye.

Jelenések 6,1–8

195. dicséret