AZ UTOLSÓ VACSORA.

– 1. A darabokra tört kenyeret Jézus kiosztotta tanítványai között: „Vegyétek, egyétek!” Azután Jézus hozzátette: „Ez az én testem!” Az „én testem” annyit jelent, mint „én magam”. Ennek alapján Jézus azt mondta tanítványainak, amikor nekik adta a kenyeret: „Ez vagyok én magam!”

– 2. Jézus Krisztus pedig maga az élet! Ő feltámadott a halálból! Ő ma is él és éltet! Ő a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet, az üdvösség maga. A feltámadott Úr él, ezért Ővele ma is közösségünk van; akárcsak egymással. Őáltala már „itt” az örök életet éljük! Jézus tehát önmagát adja az élet kenyereként tanítványainak (János 6,35).

– 3. Jézus Krisztus valóságosan éltet. Ő nemcsak „szimbolikusan”, hanem valóságosan itt van, velünk van, értünk van; olyan valóságosan, amilyen valóságosan megfogjuk és megesszük a kenyeret. Ő valóságosan „megvidámít, éltet és bátor szívet ad” (294. dicséret 1. verse).

– 4. Tegnap egy üzletben kakukkos órákat láttam, szebbnél szebbeket; és ennek nyomán ezernyi, rég eltemetett emlék – a „virtuális világ” által leigázott egykori „valóságos” kultúra – elevenedett meg bennem. Ám ennél valami sokkal több kakukkolt bennem: annak reménysége, hogy az Úr valóságosan velünk van mindenkor, Ő éltet, tehát nincs semmi baj! (Máté 1,23; 28,20)

2Mózes 33

A TALENTUMOK.

– 1. Isten ránk bízta vagyonát (14). Minden Istené, Ő a javak birtokosa, amelyeket ránk bízott, hogy sáfárkodjunk javaival az Ő dicsőségére, egymás és a teremtett világ javára (27).

– 2. Isten mindenkinek adott a javaiból (15–18). Ez a kiindulás. Soha ne azt nézd, hogy a másiknak mije van, meg őneki mennyi jutott, hanem hogy neked mid van: azért légy hálás, azzal élj hűséggel, és még adatik hozzá (29). Ne mennyiségként értelmezzük ezeket a javakat, mert mihez képest sok, vagy kevés valami! Ehelyett arról van szó, hogy az Úr különböző talentumokat adott a szolgáinak: mindenkinek mást, másként. Ezért egymásra szorulunk. Ez csodálatos így.

– 3. Amennyiben mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy mennyiségként is komolyan vegyük a kapott talentumokat, akkor erre csak azt mondhatjuk, hogy az van nehezebb helyzetben, aki ötöt kapott, mert annak még ötöt kell tenni ahhoz a számadásig (19). Vagyis, akinek több adatott, attól többet várnak, felelősen és hűséggel, minden gőg nélkül. De, aki az egyet kapta, az sem áshatja el duzzogva, sértődötten (18), istenkáromlóan (24–25) az ő „csak” egyetlen talentumát (18), mert ugyanolyan hűtlenséget követ el, mint a gőgösen sáfárkodó ötös.

– 4. Isten nézőpontja nem mennyiség-szemléletű! A miénk csak az! Ezért sírás és fogcsikorgatás az életünk, és ebbe bele is ragadunk (29–30), ha az empirikus számokon túl nem tudjuk megragadni az Úr kegyelmét, akié mindenünk, és aki hálás, felelős és üdvösséges élettel ajándékozhat meg; „odaát” pedig ez az üdvösséges élet teljességre jut, minden „külső sötétség” ellenében. Nem lehet szebben kifejezni emberi nyelven az üdvösséget: Osztozunk Urunk örömében (21).

2Mózes 32,15–35

A TÍZ SZŰZ. A példázat értelmezését maga Jézus adja meg annak végén: Legyünk készen az Ő fogadására (13).

– 1. Vigyázzunk! Ez egy fontos, de mégis rémisztő figyelmeztetés. Vigyázzunk, mert bajba kerülhetünk, mégpedig nagy bajba. Tele is van az életünk rettegéssel! Még akkor is, ha ez nem téma. A földi életben sok szép és sok rettenetes dolog történhet velünk, és a jóban ijedten gondolunk a lehetséges rosszra, illetve a földi élet végére. Ez a rettegés megrontja a jelent. Ha valaki belekiált az életünkbe, hogy vigyázzunk, akkor erre figyelmeztet: Ne merd elengedni magad! Valahol élvezzük is ezt a „rettegtetést”.

– 2. Vigyázzunk! Akkor lesz igazán rémisztő ez a figyelmeztetés, ha belegondolunk a példázat valódi értelmébe: kívül maradhatunk az Isten országán, a kegyelem ajtaján, az Isten szeretetén. Mi lesz így velünk? Még az is megretten ezen a gondolaton egy pillanatra, akit ez a kérdés nem érdekel, nem érint igazán. Rettenetes a földi élet vége, és az igazán nagy rettenet még csak ezután következhet… (10–11) Közben rettenetes az a veszekedés, ami az éles helyzetben kitört az okos és a balga szüzek között. Az okosak már nem tudtak segíteni, mert akkor ők is lemaradtak volna. A balgák kétségbeesve próbálták pótolni a hiányosságokat. Hiába… (7–11) Olyan „emberiesen” rettenetes ez a jelent. Vigyázzunk!

– 3. Vigyázzunk! Legyünk okosak, előrelátók, mindig készek (13), mint a menyasszonyhoz érkező vőlegény fogadására készülő okos szüzek – nyilván a menyasszony barátnői –, akik olajjal a lámpásukban várták a vőlegényt (4), szemben azokkal a balgákkal, akiknek lámpásukban nem volt olaj (3). Ki az, aki mindig készen van, mindig okos józansággal tettre kész? Ki az, aki mindig, mindenkor „olajozott”, világításra, lángolásra lobbanó, még akkor is, ha álmából verik fel? Persze, sokan lehetünk ilyenek. Egyre több az okos, és mindig kész, és mindenre kész ember manapság, mindenütt…

– 4. Vigyázzunk! Megnyugtat, és nem rettegtet ez a felszólítás, mert Jézus mondja (1). Éppen ezért nem félelmet, hanem megnyugvást ajándékoz ez a figyelmeztetés, amiből féltő szeretet hallik. Csak, ha az Úr mondja, hogy vigyázzunk, akkor nem félünk! Ő már megnyitotta országának ajtaját előttünk. Mi már megérkeztünk. Ez a hit csodája (1). Nincs miért aggódni! Amíg itt vagyunk, tesszük a dolgunkat, amíg tehetjük, megtöltjük mindig a lámpást olajjal, hogy világíthassunk az Ő érkezéséhez (4). Bizony, gyakran elalszunk, nem mindig állunk haptákban, gyakran kevés már a világításhoz szükséges olaj. De amikor az Úr érkezik, akkor Ő maga készít fel bennünket a fogadására, nem a magunk okossága és készsége (6–7). Nem késhetünk le semmiről, mert már minden a miénk (2Korinthus 4,16). Ezért készen vagyunk, éppen ezért nem vagyunk mindenre készek; csak arra, ami Őneki kedves!

AZ EMBERFIA ELJÖVETELE.

– 1. Jézus, az Ő eljövetelét, az „Emberfia” eljöveteleként, az Írás szavaival idézve mondja el! (30) Jézus ezzel jelzi, hogy azt, ami Isten kezében van, nem lehet emberi szavakkal, a földi életből vett képekkel és képzetekkel leírni. Jézus tehát, a prófétát idézve, annyit mond az Ő eljöveteléről, hogy az „Emberfia nagy hatalommal és dicsőséggel jelenik majd meg” (Dániel 7,13–14).

– 2. Forduljunk az Írásokhoz! A mennyei világ titkait csak innen idézve fejezhetjük ki igazul. Erre nézve újabb ígéretet kapunk itt, miszerint: Az ég és föld elmúlnak, de Isten beszéde örök (35). Ha ezt nem hiszed, marad a spekuláció; így halandó önmagaddal találkozol, önmagad maradsz, majd önmagad egyedül maradsz: „nagy” és halálos élmény lesz!

– 3. Ugyancsak a prófétai képpel írja le Jézus a dicsőségében megjelent Emberfia művét is: Összegyűjti a választottakat (Ézsaiás 27,13), és teljessé teszi rajtuk az üdvösség művét (30–31). Választottság? Világosan olvasunk erről a mai igeszakaszban is: Kettő közül, az egyiket „felveszik”, a másikat „otthagyják” (40–41). Felette nagy és szent titok ez! Egy biztos: aki választott, az alázatos, és az ilyen csakis választottként, reménységgel tekinthet a másikra is.

*

Maga Jézus szól itt az Ő eljöveteléről. Fontoljuk meg ezeket az Igéket!

– Jézus Krisztus eljövetele, jelenléte, visszajövetele biztos, semmivel sem téveszthető össze. Hiába hivatkoznak sokan Őrá, hiába emlegetik sokan Krisztust, ezek csak hamis Krisztusok! Minden túlzott hivatkozás másra hiteltelen és hamis; Jézus Krisztus kapcsán pedig ugyanez bűn! Jézus Krisztus eljövetele olyan biztos és egyértelmű, mint a villámlás, mint az a tény, hogy ahol dögkeselyűk vannak, ott dög is van (23–28).

– Jézus Krisztus jövetelét jelek kísérik. Jézus beszéde az Ő eljöveteléről nem ad ennél közelebbi útbaigazítást. Jézus nem mondja el, hogy mi lesz pontosan a jel. Készítgető jelek lesznek. A hitben járva, ezek láthatók! A fügefa jelzi a nyár közeledtét: ha zsendül és levelet hajt, közel van a nyár (32–33). Jézus Krisztus jövetelének is jelei vannak, sötétség, tartóoszlopok megrendülése (29), Noé napjaihoz hasonló tobzódás és gonoszság, evés, ivás, házasodás, illetve az utóbbi képet lefordítva, lakodalom... Hihetetlen jólét, „elgörbült” gondolkodás, hajlam, élet; konfliktusokkal és gyűlölettel (37–39).

– Jézus Krisztus jövetelét jelek kísérik. De ezek „csak” jelek, készenlétre intenek! A napot és az órát azonban senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni, mint ahogy azt az okos szolga tette, hűséggel végezve munkáját ott, ahová az Ura állította: itt nem akart többet, mint amivel megbízták, de nem is érte be kevesebbel, mint amire a megbízatása szólt, azaz hűséggel sáfárkodott (42–51).

2Mózes 31

A NAGY MEGPRÓBÁLTATÁS IDEJE.

– 1. A jelek önmagukért beszélnek, csak ezekre sincs szemünk és fülünk! Sokan jönnek majd az Úr nevében, a hamis próféták sokakat megtévesztenek (5; 11). Háborúk és természeti csapások dúlnak a világban (6–7). Jézus Krisztus követői mártíromságot szenvednek az Úr nevéért (9). Sokan eltántorodnak és meggyűlölik egymást, így a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül (10; 12). Az evangéliumot mindenhol hirdetik (14). Ez nem azt jelenti, hogy a világ hinni is fog az örömhírnek, és leborul Jézus Krisztus előtt; hiszen a pusztító utálatosság mindenhová befészkeli és isteníti magát (15).

– 2. Victor János írja: „Tisztán kell látnunk: Isten az Ő győzelmét végül csak ítéletével fogja kivívni ebben a megfertőzött világban. Erre készít fel bennünket Jézus Krisztus. Ne ragaszkodjunk azért semmihez, ami ide kötne az ítélet elé siető világhoz! Bármikor jönne el a vég, a világ vége, megítéltetése, tudjunk kész szívvel elbúcsúzni mindenünktől, hogy mi magunk is el ne vesszünk vele!” (16–18)

– 3. Csak könyöröghetünk, mert a sorokat olvasva, hitben igazat adunk az üzenetnek; ugyanakkor látjuk a magunk gyengeségét, hogy mennyi minden ide köt bennünket, ehhez a világhoz, görcsös, gyarló ragaszkodásban! Csak könyöröghetünk, hogy mindvégig ki tudjunk tartani a hitben, és bizonyosságban meg tudjuk járni elrendelt utunkat, életünk utolsó percéig. Csak könyöröghetünk, hogy mindvégig Jézus Krisztusba vetett hittel vallhassuk, Bonhoefferrel együtt: Ez a vég nekünk az élet kezdete! Soha nem a végre tekintünk, hanem mindig Jézus Krisztusra, aki ezt az életet is megváltotta. Ez a hit azzal a reménységgel is rendelkezik, hogy ami itt, ebben a világban, Jézus Krisztusban kedves és fontos volt számunkra, az „áldott ragaszkodásból” fakadt, ezért az „odaát” is fontos lesz számunkra.

2Mózes 30

JÉZUS PANASZA JERUZSÁLEM ELLEN.

– 1. Elhallgattatjuk az Isten szavát, megöljük az Úr követeit? Sok helyen ma is megteszik ezt. Jólétünkben azonban egy kifinomultabb, de hatásosabb módszert alkalmazunk: az ember a téma, nem az Isten! A teológiai szemléletmódban is az emberből indulunk ki manapság. Harminc évvel ezelőtt még így hangzott egy hittankönyv címe: Milyen az Isten? Ma így hangzik ez a cím: Milyen vagyok Istenem? Nem Isten Igéje felől szemléljük a világot, nem ez a kiindulás, és ezzel nem is központi téma többé a bibliai üzenet. Persze mindenki mondhatja a magáét a nagy hangzavarban… Hány és hány várost lehetne behelyettesíteni Jeruzsálem helyébe (37).

– 2. Pedig helyes istenismeret nélkül nincs igaz emberismeret sem. Isten ismerete nélkül nem látjuk; vagy ha látjuk, be nem ismerjük valós állapotunkat. Az Úr nélkül „városunk”, „házunk”, életünk elhagyatottá lesz (38). Milyen harsány ez a világ, legyen gazdag vagy szegény! Ez a harsányság mérhetetlen elhagyatottságot, félelmet, rettegést palástol.

– 3. Isten azonban „városát” és népét nem hagyja elveszni! Mi nem akarjuk megtalálni az Urat, de Ő meg akar találni bennünket (37). Az Úr jön, közelít, itt van, velünk van a Jézus Krisztusban, és Ővele jön áldása is (39); elhagyatott népét szárnyai alá összegyűjtő kegyelme (37). Gyönyörű kép ez az élő Isten munkájáról: Ő összegyűjti szétszórt életünket, elrendezi rendezetlen dolgainkat; Ő oltalmat, védelmet, megtartatást ad, szárnyával takarva véd (26. dicséret 2. verse). Az Úr, már elhagyatottságunkban is, az Ő fogadását munkálja bennünk. Hitben járva tudjuk, bármi jön ránk, az számunkra csakis az Úr megváltó érkezése lehet (39).

2Mózes 29

JÉZUS BESZÉDE AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS A FARIZEUSOK ELLEN – II.

– 1. Adunk-e tovább valamit az Isten országának evangéliumából másoknak? Hitelesek vagyunk-e ebben? Mi nem megyünk be, és másokat sem engedünk be ezáltal! Eleve bezárunk, befalazunk ajtókat. A mellettünk élő nem is tudja, hogy a legfontosabb ajtót nem látja... Fel sem fogjuk, milyen hatással vagyunk a következő nemzedékre; azokra, akik körülöttünk élnek! Mit látnak, hallanak tőlünk?

– 2. Jaj nekünk! Jaj, ennek a nemzedéknek, amely a jóléti társadalmakban elfeledkezett arról a kincsről, amit az Úrtól kapott, és gyarló módon átalakította a „házat”; katedrálisokba vezető ajtókat falazott be és más irányokba nyitott ajtókat! Gyerekeink már eleve csak erre mehetnek?!

– 3. Jaj nekünk! De áldott legyen az Isten, hogy Őneki van hatalma megnyitni ajtókat, lerombolni falakat és erődítményeket, amelyeket az Isten ismeretével szemben emeltek (2Korinthus 10,4–5). Ő ma is hitre segít embereket!

2Mózes 28

JÉZUS BESZÉDE AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS A FARIZEUSOK ELLEN – I.

– 1. Isten törvénye jó, mert Isten rendjét, ezért az emberi élet kiteljesedését szolgálja. Isten törvénye Isten dicsőségére és az ember javára van. Az írástudók és a farizeusok mondanivalója fontos, hiszen ők Isten törvényének illetékes és hivatalos magyarázói voltak. Jézus hangsúlyozza, hogy Isten törvényét meg kell tartani, ezért amit az írástudók és farizeusok mondanak, az nélkülözhetetlen (1–2).

– 3. Az írástudók és a farizeusok azonban csak mondják az Isten törvényét, de nem aszerint cselekszenek! Ez a mi életünk nagy nyomorúsága is! Mondani még mondjuk, de nem aszerint élünk (3). Manapság annyival lett nagyobb és halálosabb ez a nyomorúságunk, hogy ma már mondani sem mondjuk elég határozottan, illetve hangunk sokakhoz nem jut el. Alig mondjuk, nem is éljük; ha pedig mondjuk, akkor rosszul mondjuk – mint az akkori írástudók –, mert nem az Írás lényegét hirdetjük, nem az Isten életet megtartani akaró szándékát és az ebből következő rend szépségét hangsúlyozzuk; hanem képmutatóan kegyesen különbnek mutatjuk magunkat társainknál, miközben másokat érthetetlen beszédekkel és elhordozhatatlan terhekkel fárasztunk (4–11). Lehetne sorolni, minden belemagyarázás nélkül aktualizálni Jézus szavait…

– 4. A „vallás” fontos, ha Isten életet megtartó szándékát képviseli, és annak rendjéhez igazodik, valamint másokat is arra int. Jézus azonban túlmutat a „valláson”, mint rituális, kulturális és erkölcsrendészeti képződményen. Jézus feddő beszéde rámutat az ember farizeusian hitetlen, vagy manapság szekularizáltan hitetlen voltára; és arra, hogy az ember megváltásra, újjászületésre szorul; vezető és vezetett egyaránt, akkor és ma is! Csak megváltott emberként tudjuk evangéliumként hirdetni, és a magunk helyén töredékesen megélni, az Isten törvényét.

2Mózes 27

KRISZTUS DÁVIDNAK FIA ÉS URA.

– 1. Akkor, Jézus korában fontos, „találó” volt ez a kérdés. A zsidók várták a Messiást, a Krisztust, akit az Írások Dávid Fiának neveztek (Ézsaiás 11,9; Jeremiás 23,5–6; Ezékiel 34,23–24; Zsoltárok 132,10–11), azaz aki Dávid házából, családjából fog származni, és az lesz a küldetése – nevéhez hűen –, hogy Dávid országát újra helyreállítsa. Tehát győzelmes nemzeti, hatalmi várakozások kapcsolódtak Dávid Fiának érkezéséhez (42).

– 2. Jézus az Írás egy másik helye alapján rákérdez arra, hogy miért nevezi Dávid mégis Krisztust az Urának (Zsoltárok 110,1), akit az Isten a jobbkeze felől ültetett a mennyben, azaz isteni hatalommal ruházta fel Őt. Jézus e kérdéssel valójában azt jelenti ki nekik, hogy Ő a megígért Messiás, aki földi értelemben Dávid Fia, mennyei értelemben Isten Fia, és akitől nemcsak nemzeti hovatartozásunk fontosságát és annak megbecsülését kapjuk, hanem annál sokkal többet: azt a megváltást, amit csak Isten ajándékozhat az embernek; győzelmet bűn, betegség, halál és gonosz felett… (41–46)

– 3. Valójában Megváltóra van szükségünk! Minden egyéb földi megoldás is csak megváltottságunkból fakadhatna. Aki ugyanis szereti az Istent, mert az Isten megváltotta őt, az tudja felebarátját is úgy szeretni, mint önmagát (22,34–40). Valós emberi megoldások csak az Úr örök megoldásából származhatnak. Mi azonban magunk akarjuk megoldani az életünket; olyannyira, hogy ma már értelmezni sem tudnák sokan ezt az – akkor legalább beszűkített értelemben izgalommal használt – kérdést: Mit gondoltok a Krisztusról? (42)

2Mózes 26

A NAGY PARANCSOLAT.

– 1. A szeretetről a legnehezebb szólni, mert a tapasztalatunk mégiscsak az, egyházban és világban egyaránt, hogy mindent visz az önzés. Nem tudunk szeretni; bár szépeket tudunk erről szólni, írni, prédikálni… Indulattal számonkérjük másokon a szeretetet, és már a számonkérésünkben is gyűlölet van, hogy a másik miért nem szeret! Na de én?! A keresztyénséget pedig, mint a „szeretet krisztusi vallását” a világ összes nyomorúságáért teszik felelőssé, mert szeretetével nem öleli magához a földgolyó minden szegényét és szenvedőjét, amelyet a mérhetetlen emberi önzés folyamatosan kitermel. Zavarban vagyok, csak a „szentleckét” tudom itt felmondani. Ha a szeretetről szólunk, akkor látjuk igazán, hogy megváltás kell!

– 2. A szeretet forrása: az Isten szeretete (1János 4,8). Isten szeretete nem érzelem, hanem konkrét cselekvés. Isten szeretete adta nekünk az élet ajándékát, hogy az Ő dicsőségére és a másik javára éljünk. A bűn az, hogy visszaéltünk és folyamatosan visszaélünk az Isten szeretetével, engedetlenek vagyunk az Úrral szemben. Isten szeretetet kíván önmaga és felebarátaink iránt, mi pedig önző gyűlöletre vagyunk hajlamosak: ez a mi bűnünk, amivel mindent tönkreteszünk. Isten azonban továbbra is szeretett minket, cselekedett érettünk: egyszülött Fiát adta miattunk, érettünk, helyettünk, hogy bűnünk, önző gyűlöletünk, indulatunk Őt sújtsa, mi pedig megszabaduljunk végre…, mint amikor a dührohamot kapott ember kifárad a tombolásban! A megváltás persze ennél sokkal több: Isten megtartó, bűnbocsátó, újjászülő, üdvözítő szeretete (39).

– 3. A szeretet gyakorlati igazolása: az önszeretet. Önmagát mindenki szereti. Fontos is, hogy szeressük önmagunkat, mert aki saját magával nincs rendben, az nemcsak másokat képtelen szeretni, hanem inkább teherré lesz mások számára. Akit azonban Isten szeretete újjászült, az Isten erejével képes túllépni önmagán, az „én és én és én, meg újra csak én” szeretetén, és odafordulni a másik felé (38).

– 4. A szeretet megvalósulása: a mellém állított szeretete. Ez az isteni szeretet tehát nem érzelem, hanem konkrét cselekvés, amely abban is tevékeny, hogy int, megfedd, és világossá teszi: ha nem születünk újjá, és nem kezd el bennünk is munkálni az Isten szeretete, akkor elveszünk, felemésztjük egymást. Az ószövetségi törvényt a zsidó írásmagyarázat 248 parancsra és 365 tilalomra bontotta (34–36). Ez a 613 rendelkezés a mindennapi élet gyakorlati színterén még tovább bontható. Ez a sok rendelkezés egyértelműen azt jelenti, hogy a szeretet nem érzelem, hanem az élet mindennapi harcai között, az isteni szeretet konkrét megvalósítása. Általánosan nem lehet szeretni, csak konkrétan valakit és konkrétan valamit tenni érte. A szeretet mindig konkrét, vagyis a másik ember és a rend védelmében hozott törvények betartását jelenti. Jézus Krisztus az ószövetségi, saját népre vonatkozó, szeretet-parancsot egyetemessé tette, mindenkire kiterjesztette. De ez az egyetemesség is konkrét, vagyis mindig az éppen mellém állított, rám bízott, körülöttem élő embertársam szeretetében ölthet testet. Hogyan? Erre most csak egyetlen választ adok. Talán az első előtti lépésként elég lenni ennyi: Ne bántsd a másikat! Egy vélemény megfogalmazásánál, egy pletyka továbbadásánál, egy „komment” odavetésénél gondold meg: mi vezet valójában? Bizonyos esetekben azt a mondást is megfontolhatnánk, miszerint: A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, hogy békén hagyja!

2Mózes 25

KÉRDÉS A FELTÁMADÁSRÓL.

–  1. A szadduceusok racionális észérvekkel bizonyíthatóan, e-világi tapasztalatokból kiindulva akarták megragadni a feltámadás és az örök élet csodáját. A szadduceusok Jézushoz intézett kérdése az akkori „sógorházasság” intézményéből indult ki (5Mózes 25,5), így utalt egy asszony hét férjére, majd arra, hogy a feltámadáskor vajon kié lesz majd az asszony… Valóban fogós kérdés ez, ha ésszel akarjuk felérni az ész felettit (24–28).

– 2. Mi marad nekünk, ha csak azt fogadjuk el, amit ésszel felérünk? Nézzük meg Kieslowski „Tízparancsolat” című sorozatának első részét! Olyan ez az emberi törekvés – mondta Augustinus – mintha kanállal akarnánk kimerni az óceánt. Az emberi ész „kanalába” elfér az óceán? Igen! Abból egy kanálnyi: valami cseppnyi. Mai képpel élve: lehetetlen az embernek a földről felérni a felhőkarcoló tetejét, hacsak lifttel fel nem megy a csúcsra. Ez a „lift” a hit ajándéka, amely megnyitja az értelmünket és a szívünket, megindítja az akaratunkat; vagyis megragadja egész valónkat. Hit nélkül mély völgyekben tévelygünk, mert nem ismerjük Isten Igéjét, ígéreteit és Isten azokat beteljesítő, minket „felemelő” hatalmát (29).

– 3. Mi marad nekünk, ha nem hisszük, ezért azt állítjuk, hogy nincs feltámadás, és nincs ebből következő, konkrét, halhatatlan testben megvalósuló, örök élet? (23) Sok, számomra fontos ember halt meg mostanában „mellettem”, nagy kínok között, és megdöbbentő emberi „kommentek” irgalmatlanságától kísérve. Mindent kiradírozott a halál, amiért éltek, noha van megszokott kegyelet, részvét, de megy a zsibvásár tovább, mintha soha nem is éltek volna. Emlékezz a halálra, hogy alázattal megragadhasd azt, ami túl van a halálon, és nem emberi képzelet álmodta, hanem az élő Isten hatalma teremtette nekünk! Isten ugyanis nem a holtak Istene, hanem az élőké (32). Valóban, az örök élet valósága nem ésszel, nem is e-világi dimenzióiból ragadható meg, de aki-ami Jézus Krisztusban fontossá lett számunkra „itt”, az a krisztusi örök élet „ottani” konkrétságában is megmarad nekünk (30).

2Mózes 24

AZ ADÓPÉNZ.

– 1. Jézus korában is úgy alakult az aktuálpolitikai helyzet, mint bármikor máskor: volt, aki nyíltan szembeszállt a fennálló rendszerrel; volt, aki passzívan tette ezt; voltak olyanok, akik érdekeik szerint alkalmazkodtak a fennálló rendhez. Természetesen, a vallás képviselőit is állásfoglalásra késztették, hogy ők hol állnak. A zélóták fegyverrel folytattak harcot a megszálló rómaiak és a magát istenítő, azaz istenkáromló római császár ellen, vagyis a zélóták Isten országát fegyverrel akarták megvalósítani, ebben a világban. A farizeusok a Messiástól várták a rómaiak kiűzését, és passzív ellenállást hirdetve fizették a római adót. A szadduceusok reálpolitikusként, belső ellenállás nélkül megfizették az adót a császárnak.

– 2. Jézus válasza egyértelmű hitvallás: Minden Istené! Jézus nem bontja két egységre a világot: egy politikaira, ahol a császár, és egy vallásosra, ahol az Isten uralkodik. A császár maga is Isten uralma alá tartozik. Az emberi élet végső és örök dimenziója egyedül Isten. Ezzel Jézus válasza nem egyszerűsíti le, nem gúnyolja ki a császár hatalmát, mert a felsőbbségnek való engedelmesség és az értük való imádság az isteni rend része. Ugyanakkor Isten országának megvalósulása nem a császár, hanem az Isten műve, felülről való ajándék. Egy politikai hatalom soha nem egyenlő az Isten országával, hiszen Isten országa már ebben a világban megvalósul, de messze túlmutat ezen a világon. A világi hatalom Isten felelős eszköze; számadással!

– 3. A Jézushoz intézett kérdés akkori aktuálpolitikai kérdés volt, és az ilyen kérdések mindig azért hangoznak el, hogy tőrbe csalják az embert. Az aktuálpolitikai kérdésekre ugyanis nem létezik jó felelet. Mi pontosan tudjuk, hogy hol állunk, politikailag is! Isten népe mindig az Úr oldalán áll, és azért imádkozik, hogy a világi vezető hitből fakadó felelősséggel az Isten ügye és ezáltal pártatlanul a rábízott emberek oldalán állhasson.

2Mózes 23

A KIRÁLYI MENYEGZŐ. Szabadjon ezt a példázatot most csakis az evangélium felől magyarázni. Sok más üzenete van még ennek a példázatnak, de ez a legfontosabb olvasat.

– 1. Királyi menyegző, lakodalom képével szemlélteti Jézus az Isten ajándékainak gazdagságát: öröm, bőség, asztalközösség; nem lemondás, nem szegényes és szánni való élet az, amit Isten szánt nekünk (2).

– 2. A király mindent elkészített a menyegzővel kapcsolatban, ezért ekként szólította a meghívottakat: – Jöjjetek, íme minden készen van (3–4). Mindig megnyugtat ez a hívó szó: Isten, aki mindeneknek Ura és királya, mindent elkészített számunkra, javait megosztotta velünk! Minden maradéktalanul készen van! Nincs ennél nagyobb örömhír ezen a világon, ahol minden töredékes, ahol soha semmi nincs készen, ahol hitetlen nemtörődömség, bántalmazás, gyilkolás mellett ezer más módon arat a halál, és ahol jogos lenne az Isten azonnali ítélete rajtunk… (5–7)

– 3. Micsoda öröm az is, hogy mi meghallhattuk és elfogadhattuk a király hívását; mi úton vagyunk az öröm, a bőség, a maradéktalanul „kész” ország jövendője felé. Még nem értünk oda, de már úton vagyunk; tudjuk, hogy hova tartunk, készülünk, remélünk, bízunk. Hálát adunk, hogy nem Isten jogos haragja fenyeget minket, hanem Isten kegyelmes szeretete hordozza, vezeti, méltóvá formálja az életünket, „gonoszokét és jókét” egyaránt (8–10). Igen, aki bejuthat a király által szervezett vacsorára, annak az alkalomhoz méltóan kell öltöznie. Már elkezdtünk öltözködni, már látszik rajtunk, hogy örök és nagy ünnepre vagyunk hivatalosak. Ezért mi nem megkötözöttségről, nem külső sötétségről, nem sírásról és fogcsikorgatásról szólunk, hanem csakis arról az örömről, ami előttünk áll (11–13).

2Mózes 22

A GONOSZ SZŐLŐMŰVESEK.

– 1. A sarokkő, a zárókő egy olyan, boltívet tartó kő, amely az egész épületet, a fölötte magasodó „tornyot” tartja. A sarokkő az épület súlypontja. Ha ezt a sarokkövet kivennénk, az épület összeomlana, és maga alá temetne bennünket is (42).

– 2. Jézus Krisztus az életünk sarokköve, megtartója. A példázat másik képe szerint: Jézus Krisztus szőlőskert-életünk Gazdájának fia (37–40). Isten Igéjének örömhíre éppen az, hogy élet-épületünknek megtartója van. Jézus Krisztus feltámadott a halálból, vagyis Ő olyan megtartó, aki életünket a halálon túl is megtartja. Nincs ennél nagyobb örömhír. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemeink előtt (Zsoltárok 118,22–23). Akié a Fiú, azé az élet (1János 5,12).

– 3. Aki Jézus Krisztusban nem látja a megtartót, annak „élet-épülete” összeomlik, és romok alatt, romok között fog meghalni. Ennek számos, aggasztó és letagadhatatlan jelét látjuk manapság! Van-e szemünk erre? A ránk bízott szőlőskertnek önhitt, hűtlen, gonosz munkásai vagyunk; akik kisajátították a szőlőskertet, az abban található épületeket, és megvetve a mennyei Gazdát, valamint annak követeit, végül megölve a Gazda egyszülött Fiát, romhalmazzá tettük a kertet, a világot, amit művelésre és őrzésre, vagyis elszámolásra kaptunk (1Mózes 2,15). Az ítéletes üzenet általánosságban az egész embervilágra vonatkozik; a példázat elhangzásának idején Isten népére, Izráelre vonatkozott; ma az egyház szolgálatára vonatkozik, aki Isten ügyének megbízott sáfára a világban (33–43).

– 4. Tehát, az egyház szolgálatára nézve, mire figyelmeztet ez a példázat? Ha mi is megvetjük a sarokkövet, ha mi sem hisszük Jézus megváltó halálát és feltámadását, annak ajándékait, az örök életet, az újjászületett életet, akkor mit is adhatnánk tovább?! A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül csak mellébeszélünk, rombolunk, törünk, zúzunk, és mi magunk is összezúzódunk. Döbbenetes a kifejezés: Jézus Krisztusba vetett hit nélkül szétmorzsolódik az életünk és a szolgálatunk. A sarokkő ránk zuhan, és ami megtartana, szétmorzsol (44). Az egyház szolgálata kiüresedett, egy gépezetté lett ott, ahol a krisztusi örömhír hirdetése elsikkadt. Ha kimozdítjuk a megtartó sarokkövet a helyéről, az „épület” ingataggá lesz. Szétmorzsolódsz a szent szolgálatban is? Bizony, akkor már régen nincs helyén a sarokkő! Vigyázz!

– 5. Áldott legyen az Isten, hogy Ő megőrzi egyházát, a világ kezdetétől fogva (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet), annak végéig, a mi hűtlenségünk ellenére is. Áldott legyen az Úr azért is, hogy Ő hűséges szolgákká szül újjá bennünket, hogy Isten országát építsük ebben a világban a magunk helyén, még a legreménytelenebb romokon is; mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy a világnak Megtartója van! „Áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett…” (230. dicséret 1. verse).

*

A példázat eredetileg arról szól, hogy Isten rábízta szőlőjét, azaz ügyét népére, Izráelre, akik azonban semmibe vették a szőlőskert Gazdáját; bántalmazták a Gazda követeit, a prófétákat; majd a Gazda egyszülött Fiát megölték. Ezért a Gazda elvette népétől a szőlőt és másoknak adta azt.

Istenünk végső szava hozzánk: Jézus Krisztus. Ahogy Isten Fiát fogadjuk, abban benne van a jövőnk.

Saját népe körében Jézus Krisztus megvetett kő lett, félrelökték és Őnélküle akartak tovább élni, „építkezni” abban a szőlőskertben, amit az Istentől kaptak hűséges sáfárságra, de amit aztán önzően kisajátítottak maguknak. Isten más népeknek adja szőlőjét. Ez az egyház korszaka?

Vajon az egyház hűségesen sáfárkodik a szőlőskertben, a rábízott ügyben?

A KÉT TESTVÉR PÉLDÁZATA.

– 1. Vannak olyan „jó fiúk”, akik pontosan tudják a leckét, és mindenkor, mindenkinek úgy felelnek, ahogyan éppen kell. Ezek minden helyzetben és rendszerben lefölözik a tejet. A „kegyesek” között szintén vannak ilyen „jó fiúk”, akik az Isten ügyében is pontosan tudják a szerepüket, minden kérdésre megtanulták a feleletet, és ezt pontosan felmondják; de az életük semmiben sem különbözik a világ fiainak életétől (28–29).

– 2. Jézus példázata szerint vannak olyan „rossz fiúk”, akik sokáig nemet mondanak az Isten hívó szavára: nyíltan és látványosan engedetlenek. A példázat kifejezéseivel élve, ezek vámszedők és paráznák. De életük egy pontján ők valóban megtérnek, igazán hisznek az Úrban, és nemcsak mondják, „Uram, Uram” (Máté 7,21), hanem cselekszik is a mennyei Atya akaratát (30).

– 3. Ki a „jó fiú” és ki a „rossz fiú”? Egy bizonyos: nem mi fogjuk eldönteni, hiszen nem az a döntő, amit az adott pillanatban látunk. Isten hatalma sokakat életük végén is megnyerhet az üdvösségnek; akkor is, amikor mi már lemondtunk az illetőről. Az Úrnak van hatalma arra, hogy emberek később meggondolják magukat, és noha először nemet mondtak, végül úgy mondjanak igent, hogy azonnal „el is indulnak az Úr szőlőjébe” (32).

– 4. De az is bizonyos, hogy a hívő, megtért életnek látható és ehető gyümölcsei vannak. Olyan ez, mint a Jézus korabeli fügefán: valami ehető gyümölcs mindig volt a fán, akkor is, ha éppen nem volt fügeérés. Mindig gyarló marad az életünk, de hitben járva nemcsak beszélünk az Isten szeretetéről, hanem mi magunk is engedelmeskedünk az Úr szavának, vagyis vannak látható, másokat tápláló gyümölcseink.

– 5. Na de éppen itt van a példázatban a „csavar”! Mit jelent hinni és engedelmeskedni az Isten szavának? Például: sok olyan hívő házasságról tudok, ahol kifelé minden a hívő előírások szerint kirakatolt, aztán amikor a gyerekek kirepülnek, megvadulnak, mert belecsömörlöttek abba a képmutatásba, ami Istennek való engedelmesség címén odahaza zajlott. Isten szeretetéről beszélni és annak engedelmeskedni nem lehet szeretetlenül. De igazán szeretni csak az tud, aki azt is tudja, hogy hívő életében is kegyelemre szorul. Megkockáztatom kimondani azt, hogy kegyelem alatt van az olyan ember, aki először nemet mond az Isten szavára, mert képtelenségnek tartja annak megvalósítását az életében. Mondom én is: Uram, a magam erejéből nem megy! Uram, add kegyelmed erejét, hogy szavaimmal és tetteimmel engedelmes lehessek a magam szűk terén; és ne vigyél olyan területekre, ahol elbuknék! (Máté 6,13)

2Mózes 20

KÉRDÉS JÉZUS HATALMÁRÓL.

– 1. Honnan való Jézus? (23–25) Honnan való Jézus küldetése, felhatalmazása, hatalma? Honnan való mindaz, amit Jézus mond és tesz? Mindezek alapvető kérdések. Jézust Isten küldte, vagy emberek? Jézus isteni hatalommal cselekszik, vagy nem? Jézus személyére nézve a lényegi kérdés így fogalmazható meg: Ő Isten, vagy „csak” egy ember?

– 2. A kérdésre adandó válasz is döntő. Ezért érkeznek Jézushoz a zsidó vezetők. Jézus ezért utal Keresztelő János küldetésének eredetére, hasonló összefüggésben, hogy a maga küldetésének lényegére mutasson rá (23–25). A kérdésre csak az adhat választ, akinek Jézus megválaszol. Itt Jézus nem válaszol, és marad a bizonytalanság (25–27). Vagyis, aki Jézusban megláthatja a mennyei követet, az emberben az Isten küldöttét; aki Jézus szavát Isten szavaként hallgatja, cselekvését Isten tettének tudja; az ilyen ember a legnagyobb ajándékot kapta: isteni kijelentést kapott. Nem „test és vér”, nem emberek, vagy az emberi meggyőzés technikáinak kreativitása, hanem egyedül Isten kegyelme láttatja meg velünk, akárcsak egykor Péterrel, hogy honnan való Jézus, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó! (Máté 16,17)

– 3. Ez a felismerés – Jézusban meglátni az Istent – azért életmentően döntő, mert egyébként maradunk abban a bizonytalanságban, amivel eltávoztak Jézus elől az akkori kérdezők (27). A bizonytalanság pedig öl, felemészt. Életünk nem más, mint bizonytalanság. Ha pedig Jézus nem az Isten Fia, ha Ő csak egy nagy ember, akkor nincs megváltás, nincs segítség és marad a kínzó bizonytalanság, majd legyőz minket a halál. Áldott legyen az Isten, hogy mi megkaptuk a választ, kicsoda Jézus Krisztus, és minden bizonytalanságon átsegít bennünket a bizonyosságunk!

2Mózes 19

A FÜGEFA ELSZÁRADÁSA.

– 1. Bármit kérünk, megadja nekünk az Úr, ha hittel kérjük. De, aki hittel kér, valójában csak azt kérheti, hogy mindenben legyen meg az Úr akarata (Máté 6,10), aki mindent jól, javunkra és üdvösségünkre cselekszik. Mi egyebet kérhetnénk még, hiszen minden kérésünk annyira emberi, gyarló, vágyainkkal telített és kétségeinkkel gyengített. Az Úr akaratára hagyatkozva azonban bátran megnyílhatunk az Úr előtt emberként is, mintegy megvallva és egyben az Ő színe elé letéve mindazt, ami bennünk hullámzik, feszül…  (21–22)

– 2. Szükségünk van erre a megnyílásra, és még inkább arra, hogy az Úr tökéletes, megváltó akaratára hagyatkozzunk. Életünk ugyanis: terméketlen fügefa; kora tavaszi gyümölcskezdemény, vagy tavalyról maradt, most beérő gyümölcs sem található rajta, amely apró enyhet nyújthatna a mellettünk éhezőnek. Szép a fügefa, terebélyes, leveles, de gyümölcstelen… Ha ebben az állapotban rögzül az életünk, elsorvadunk és másokat is elsorvasztunk. Kívül még minden rendezettnek tűnik, pedig már terméketlen, sorvadt az életünk. Vigyázzunk, mert pont, aki mellettünk él, azt kell táplálnunk! Példaként egyetlen kérdés: Mivel tápláltad, éltetted ma a házastársadat, mivel örvendeztetted meg? (18–20)

– 3. Jézus itt hatalmasan megmutatja, mivé lehet az emberi élet Isten nélkül, hit nélkül, örök öröm és remény nélkül. Az esemény azonban ugródeszka az evangélium felé: Jézus Krisztus hatalma nem elsorvasztja, hanem megeleveníti az emberi életet. Ezt a hatalmat hitben ragadhatjuk meg. Urunk, adj hitet, örömöt, reményt, hogy ezzel tudjunk táplálni másokat! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban beteljesedett a Te megváltó akaratod számunkra. Nekünk ez mindenre elégséges (Filippi 4,13).

2Mózes 18

JÉZUS MEGTISZTÍTJA A TEMPLOMOT.

– 1. Igen, ilyen az élet nagy piaca: adni és venni. Nagy művészet, ma már „tudomány”: eladni, hogy megvegyék a portékát. A „templom” sem mentes ettől, hiszen embereket kell meggyőzni: megmagyarázni, érvelni, bizonyítani, hogy érdemes megvenni, „bevenni”, elhinni, amit „árulunk”. „Zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort.” (Walt Whitman)

– 2. Rettenetes innen nézni ezt az egészet. Márpedig Jézus innen nézi, és mindjárt minősíti is ezt a „piaci” szemléletet: rablók barlangja! Van ebben a forgatagban, zsibvásárban, még a legszentebb módon megjelenítve is, valami halálosan fals, ami tisztátalanná teheti az imádság házát. A „világpiszok” (Németh László), vagyis a bűn mindent beszennyez (13).

– 3. Akkor fordulhat a kocka, amikor az Isten megállít bennünket, és nem tudunk már részt venni ebben a forgatagban: váratlan fordulat, baleset, betegség okán. Ilyenkor egyszerre magunkra maradunk. Kegyelmi állapot, ha ebben a nyomorúságban szembesülhetünk életünk csődjével, törékenységével, elveszettségével. Ilyenkor érkezik az Úr! Ilyenkor lesz megtisztított templommá az életünk. Így érkezett meg a jeruzsálemi templomba is Jézus, meglátva a kufárok mellett a betegeket, akiknek igazán szükségük volt a segítségre, és meggyógyította őket. Csak az Úr adhat maradandó gyógyulást. Ő tesz bennünket „gyermekekké”, hogy leborulva, könyörögve dicsőítsük az Urat, és belátva kicsinységüket, felkéredzkedjünk az Ő atyai ölébe. Tesszük ezt akkor is, ha a forgatagban haragra lobbannak „együgyűségünk” láttán (14–16).

– 4. Mindig azért könyörgünk, hogy a keresztyén bizonyságtétel ne álljon be ebbe a forgatagba, ne akarjon semmit megmagyarázni, bizonyítani; végképpen ne akarjon magyarázkodni; ne akarjon senkit meggyőzni; hanem „csak” hirdesse az Igét, Jézus Krisztus evangéliumára tekintettel, és Isten majd magyarázza magát, Ő majd meggyőz embereket (2Korinthus 5,11). Ő hatalmasan cselekszik ma is, megtisztít, meggyógyít, megvált! (13) Itt ne hagyj bennünket Urunk, mert elveszünk! (17)

2Mózes 17

JÉZUS BEVONUL JERUZSÁLEMBE.

– 1. Jézus azért megy Jeruzsálembe, hogy isteni hatalmával újból rendbe hozza a világ sorát, amit emberi erővel soha nem lehet rendezni; csak hittel meg lehet ragadni ezt az isteni megoldást! (1)

– 2. Jézus elküldi a tanítványokat azért a szamárért, amin majd bevonul Jeruzsálembe (2). A tanítványok azzal indokolják a szamárnak és csikójának eloldását, hogy az Úrnak van szüksége azokra, így a gazda elengedi azokat (3). Egyik testvérem említette szolgálatáról: – Örömöm van, hogy az Úrnak van szüksége rám. Nincs ennél nagyobb öröm! Mindenem ráment erre, ami a világ szerint szamárság, de nekem életem értelme és boldogsága a szolgálat, annak minden nehézsége dacára is. Örüljünk ennek: az Úr szamarai lehetünk. A szamár gazdái felől fogalmazva meg az üzenetet: ha az Úrnak van szüksége életünkre, elengedünk minden mást. Ez kegyelmi állapot.

– 3. Örömünk határtalan. Márk szerint az Igében olyan szamárcsikóról van szó, amin még nem ült ember (Márk 11,2). Ezt jó tudni! Jézus Krisztusban gyermekké leszünk, életünk utolsó percéig hitben „fiatal csikók” maradunk, akik nem emberektől függenek. Ezt azért is jó tudni, mert az ember kegyetlen, a hívő ember is az, hiszen e testben gyarlók maradunk (2Korinthus 5,7). Olyan dolgok jutnak vissza hozzám, hogy nincsenek illúzióim: senkitől nem várhatunk semmit… De mégsem csüggedünk, nem leszünk bizalmatlanok, tovább szolgálunk, amíg lehet, mert életünk az Úr kezében van, nem a miénkben, de nem is másokéban. Az Úrnak van szüksége ránk, mint szamárcsikókra! Nincs ennél nagyobb méltóság!

2Mózes 16

A KÉT JERIKÓI VAK MEGGYÓGYÍTÁSA.

– 1. Jerikón át Jeruzsálembe ment Jézus, akit nagy sokaság követett, mert amíg látványos, csodás és dicsőséges az út, addig sokan vannak mindenütt. Jézust is nagy sokaság követte (29). Nem így lesz ez a szenvedések idején és a kereszt tövében (26,56). Jézus Krisztus azért halt meg és azért támadott fel, hogy megváltson bennünket a haláltól és a mulandó dicsőség hajszolásától, aminek mindig halálos ára van. Jézus Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy megmutassa, nem a látványos dicsőségen át vezet út az Isten által készített, valóságos megoldás felé.

– 2. A két jerikói vak meggyógyítása erre mutat rá. Ezek ketten betegek, testi betegek, vakok, de a lelkük is beteg, mert test és lélek nem választható el egymástól. Ketten voltak, többen voltak! Sokan vagyunk betegek, mind azok vagyunk, és csak idő kérdése, hogy ez kiderüljön. Ők tudták, mi a nyomorúság. Csak az tudja, mi a nyomorúság, aki volt már beteg. Az út mellett koldultak, kiáltottak, könyörületért kiáltottak, Jézushoz kiáltottak, akit Dávid Fiának, azaz Messiásnak neveztek (30–33). Jézus most látványosan gyógyít, elfogadja a messiási felségjelzőt, hogy megmutassa, az ószövetségi ígéretek Őbenne beteljesedtek (Ézsaiás 35,5; Máté 11,5).

– 3. De az igazi gyógyítás nem itt történt. Ez az, amit a világ és a technokrata kirakatkeresztyénség sem tud befogadni; emlegeti, de ízig-vérig csak „a földi tenyészetre” rezdül. Az igazi gyógyítás a megváltás: Jézus Krisztus kereszten elhordozott szenvedése és halált, emberi nyomorúságot legyőző feltámadása. Ez ma is botrány, vagy bolondság, de nekünk, Istennek ereje (1Korinthus 1,18). A hit embere szereti a földi életet, de mindig az örök élet tágasságában él; akkor is, amikor elmúlt a dicsőség, amikor már nincs „látvány”, amikor már nem lesznek sokan körülöttünk, és gyógyulás sem adatik „itt”. A boldogság legfőbb összetevője az ember számára: testének biológiai állapota. Mivel testben élünk, ezért várjuk testünk megváltását, testünk-lelkünk megváltását, egész életünk megváltását (Róma 8,23). Mi Őt követjük, a Megváltót (34).

2Mózes 15

ZEBEDEUS FIAINAK KÉRÉSE – II.

– 1. Ezen a földön csak úgy tudunk gondolkodni, hogy ki az első. Vágyjuk, kérjük, akarjuk, követeljük, „kitrükközzük”, kiharcoljuk: én és az enyéim legyenek az elsők…

– 2. Jézus rámutat az ember gyarlóságára: „Nem tudjátok, mit kértek.” (22) Jézus világossá teszi, hogy ez a gyarlóság azért félelmetes, mert az ember tudatában sincs annak, hogy mit művel az elsőbbségért, hatalomért folytatott küzdelemben az embertársával és a világgal. Ehhez a hatalomvágyhoz gőg is társul. Zebedeus fiai, Jézus kérdésére, gondolkodás nélkül rávágják, hogy ki tudják inni azt a poharat, amit Jézusnak ki kell majd inni, miközben fogalmuk sincs, miről van szó, miről beszél valójában Jézus.

– 3. Jézus rámutat a megoldásra is. Aki első akar lenni, az legyen a másik szolgája, rabszolgája. Jézus, az Ő igazi követőit megváltotta, és erre a rendkívüli szolgálatra újjászülte, amikor a váltság keserű poharát kiitta. Igen, egyetlen megoldás ebben a világban, a krisztusi szeretettel való szolgálat. Ez az isteni rend szerinti „elsőbbség” és „hatalom” (25–26). Ennek a szolgálatnak vége pedig könnyen lehet „halál”, életünket adva a másikért, szószerinti, vagy átvitt értelemben; hiszen a krisztusi szeretettel visszaélnek. Egy határig talán védekezhetünk, de a krisztusi szolgálat lényege mégis önmegtagadás és kereszthordozás. Az újjászületett ember nem is érzi jól magát egy olyan „tahó” és durva világban, ahol minden szeretettel visszaélnek, tehát boldogan megy haza, ha itt az idő. A szolgálat lényege, hogy életünket adjuk a másikért. Hiszen Jézus Krisztus már életét adta váltságul értünk, így a szolgálat soha nem értelmetlen (25–27). Ezzel nem kiérdemeljük az üdvösséget, mert azt az Atya annak adja, akinek akarja (23), de a krisztusi szolgálat a már kegyelemből megnyert üdvösség áldott gyümölcse. Csak valóban újjászületve fogadhatjuk be és élhetjük meg Jézus Krisztus szavait.

2Mózes 14

ZEBEDEUS FIAINAK KÉRÉSE – I.

– 1. Ezen a földön, még a mennyei világra nézve is csak úgy tudunk gondolkodni, hogy ki az első. Én és az enyéim legyenek az elsők. Zebedeus fiainak anyja megy oda Jézushoz ezzel a kéréssel, a fiai elsőbbségének ügyében. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy nem is maguk a fiak, hanem az anyjuk „lobbizik” Jézusnál, a fiai ügyében. Sok itt a baj: kiskorúságban tartott, „infantilizált” gyerekek; „lobbizás” a felsőbbségnél, a magam ügyében, a saját érdekeimet képviselve, kapcsolatokon és sokféle eszközön keresztül, mindenkin átnyúlva; mert én akarok lenni az első. Ha nem én vagyok az első, akkor elhatalmasodik rajtam a harag, az irigység, a gyűlölet, ahogy a többi tanítvány is megharagudott Zebedeus fiaira, anyjuk kérése miatt (24). Ilyen az ember. Ez a bűn. Ebből fakad az ember minden nyomorúsága. Ez az istentelenség diagnózisa (20–21). Mára ennyi, nem oldom fel, holnap folytatjuk…

2Mózes 13

A SZŐLŐMUNKÁSOK.

– 1. A gazda megegyezett a munkásaival, mennyit kapnak egy napi, vagy egy órai munkáért. A gazda tartotta is magát a megegyezés szerinti egy dénárhoz, amely függetlenül a munkában eltöltött időtől, mindenkinél egyformán egy dénár volt. Isten nagy ajándéka a munka, amely a hit embere számára Isten megbízása, hivatás, szolgálat, Isten dicsőségére és a mellénk rendeltek javára. A példázat ezen a ponton rokon a talentumok példázatával, hiszen csakis az odaadó, hűséges sáfárság számít az Úr előtt, nem pedig a számokban kimutatható eredmény (Máté 25,14–30). Aki több ajándékot kapott, több tehetséget, attól sokkal többet vár az Isten, és a „bér” nem lesz ettől több. Aki öt egységet kapott, annak még ötöt kell ahhoz hozzátenni; aki „csak” kettőt kapott, annak még kettőt; de aki egyet kapott, annak sem szabad azt duzzogva elásni.

– 2. A mi „gonosz szemünk” azonban csak számokban, statisztikákban, eredményekben, haszonban, még több profitban tud gondolkodni, ezért csak a látványosan tehetséges, okos, szép, fiatal „humánerőben” tud tájékozódni, a bármiben „gyengébbet”, megkopottat, időset, beteget félredobja. Mi csak ezzel a gonosz szemmel tudunk tekinteni mindenre, egyre inkább. Ez a gonosz szemléletmód azonban tönkretesz… Meg kell térni, igazán meg kellene térni! (Márk 1,5)

– 3. Isten szeme, tekintete, szemlélete, cselekvése egészen más! Ő ezt mutatta meg Jézus Krisztusban, és az Őáltala elhozott országban. „Isten országa nem jogrend, hanem kegyelmi rend, ahol Isten észfeletti, szabad és nem számolható jósága uralkodik. Az érdemre, teljesítményre építő gőg, önzés és irigység nem bírja elviselni a kegyelem bőkezűségét. A kegyelem világában nincsenek jogok, sem előjogok.” (Ravasz László) Ezen a ponton a példázat a „Tékozló fiú” példázatával rokon, a fiatal és az idős fiú kapcsán is (Lukács 15,11–32). Áldott legyen az Isten, hogy az Ő szeme kegyelmes, irgalmas szem, amely minket is erre a szemléletmódra szül újjá (Példabeszédek 22,9).

2Mózes 12,21–51

A TANÍTVÁNYOK JUTALMA.

– 1. Mit hagyott el Péter Jézusért? Tényleg mindent otthagyott az Úr követésében járva? Mi is mindent otthagytunk Őérte? Nem inkább arról van szó, hogy az Ő követésében is a magunk minden egyéb ügyének dicsőségét keressük, valamint érdemet és jutalmat, „itt” és „odaát”? Jézus követése, embereknél lehetetlen, csak Istennél lehetséges (26–27).

– 2. Éppen erre mutat rá Jézus válasza, miszerint Isten kegyelme végzi el, hogy bármilyen nyomorúságosan is, de felvállaljuk az Úr ügyét ebben a világban. Isten kegyelme az is, hogy attól kezdve részesülünk az Úr mennyei dicsőségéből, amikortól kezdve megismertük Őt. Már ebben a világban, minden bajban és küzdelemben, minden gyarlóság ellenére is felragyog az Ő dicsősége rajtunk. Áldott legyen az Úr azért is, hogy az ítéletkor szintúgy kegyelemben részesülünk. A királyi szék csakis az Úrnak jár, az ítélet csakis az Ő igazságos és kegyelmes kezében van (28).

– 3. A világ mostani és eljövendő új formája között ellentétes a viszony. Ami itt értéknek látszik, az ott semmivé válik: elsők és utolsók szerepe minden tekintetben végzetesen felcserélődik. Krisztus egyházának az a feladata, hogy egész szolgálatával „előlegezze” a jövőnek ezt a rendjét, már itt a földön. Aki valóban Jézus Krisztus követése miatt lett utolsó ebben a világban, azt mindig elsőként hordozza kegyelmében az Isten. Aki Jézus követését érdemnek tekinti, és magát mások elé helyezi, az tündöklő elsőnek tűnik, de valójában utolsó. Egyébként pedig az „első” és az „utolsó”, a maga rangsor értelmében, a mi gyarló emberi szótárunk elemei, amellyel Jézus Krisztus érzékelteti az Isten országának valóságát (30).

– 4. Igazából az Isten kegyelmének ajándéka az örök élet, amely megáldja ezt a földi életet is. Isten kegyelmének ajándéka az is, ha Jézus Krisztusért elhagytunk mindent, azaz Ő lett a mi Urunk, az életünk irányítója, minden dolgunk értékének meghatározója. Akit, amit az Úrért elhagytunk, azt az Ő áldásával kapjuk vissza már ebben a világban, „odaát” pedig az örök életet. Ne felejtsük el: ebben a világban mindent csak időlegesen kapunk, egyszer el kell engednünk szeretteinket, kincseinket, érdemeinket; és csakis az Úr marad nekünk; meg „odaát” mindenki és minden, akit-amit az Ő kezéből fogadtunk el (29).

2Mózes 12,1–20

A GAZDAG IFJÚ.

– 1. Érdekli a ma emberét az örök élet? Minden koncentrációnk a földi életre irányul, azon belül is a jelenre, mint akik sohasem halnak meg, és a másik halálára is valójában legyintenek. Ha pedig megmozgat bennünket valamennyire a földi léten túli élet, akkor az mennyire a saját képzelgéseink „lelki, vagy vallási” köntösben megjelenő produktuma. Ezt az ifjút fiatalon érdekli az örök élet, és mivel Jézushoz fordul, kifejezi, hogy az a konkrét, valóságos, hiánytalan örök élet érdekli, amit csakis Jézus adhat (16).

– 2. Ez az ifjú azonban ki szeretné érdemelni az örök életet, valami jó cselekedettel. Értékelendő buzgalom. Jézus sorolja a Tízparancsolat második kőtáblájának parancsait; hiszen, ha Istent szeretjük, akkor az mindig a másik ember szeretetében ölthet testet, minthogy a jó cselekedeteinket is csak felebarátaink felé irányíthatjuk. De Jézus egyúttal ki akarja zökkenteni ezt az ifjút a maga teljesítménycentrikus önhittségéből. Amikor az ifjú rávágja, hogy ezeket a parancsokat ő mindig megtartotta, akkor Jézus egy konkrétummal megmagyarázza a nyolcadik és a kilencedik parancsolatokat: add el a vagyonodat, mert a másiké is nálad van! (18–22)

– 3. Az ifjúnak nagy vagyona volt, ezért szomorúan távozott. Nem a gazdagsággal van baj, hanem azzal, hogy nem látjuk be; nagyon sokan vagyunk gazdagok, és javaink, mindenünk Istené, amelynek nagy részét Isten nem nekünk szánta, csak nálunk rakta le, hogy továbbadjuk azokat. Mi azonban képtelenek vagyunk elengedni azt, ami egyszer már a kezünkbe került; és képtelenek vagyunk arra is, hogy kimondjuk: elég ennyi (23–24). Mi nem vagyunk jók, csak az Isten, és az Ő Krisztusban közölt kegyelme! (17) Nekünk lehetetlen bejutni az örök életre érdemből. Csakis kegyelem által üdvözülhetünk, mert ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges (25–26). Viszont: hitben járva, az ember újjászületik, és Isten Lelke által egyre inkább megtanul adni és megelégedni (1Timóteus 6,6).

2Mózes 11