KRISZTUS DÁVIDNAK FIA ÉS URA.

– 1. Akkor, Jézus korában fontos, „találó” volt ez a kérdés. A zsidók várták a Messiást, a Krisztust, akit az Írások Dávid Fiának neveztek (Ézsaiás 11,9; Jeremiás 23,5–6; Ezékiel 34,23–24; Zsoltárok 132,10–11), azaz aki Dávid házából, családjából fog származni, és az lesz a küldetése – nevéhez hűen –, hogy Dávid országát újra helyreállítsa. Tehát győzelmes nemzeti, hatalmi várakozások kapcsolódtak Dávid Fiának érkezéséhez (42).

– 2. Jézus az Írás egy másik helye alapján rákérdez arra, hogy miért nevezi Dávid mégis Krisztust az Urának (Zsoltárok 110,1), akit az Isten a jobbkeze felől ültetett a mennyben, azaz isteni hatalommal ruházta fel Őt. Jézus e kérdéssel valójában azt jelenti ki nekik, hogy Ő a megígért Messiás, aki földi értelemben Dávid Fia, mennyei értelemben Isten Fia, és akitől nemcsak nemzeti hovatartozásunk fontosságát és annak megbecsülését kapjuk, hanem annál sokkal többet: azt a megváltást, amit csak Isten ajándékozhat az embernek; győzelmet bűn, betegség, halál és gonosz felett… (41–46)

– 3. Valójában Megváltóra van szükségünk! Minden egyéb földi megoldás is csak megváltottságunkból fakadhatna. Aki ugyanis szereti az Istent, mert az Isten megváltotta őt, az tudja felebarátját is úgy szeretni, mint önmagát (22,34–40). Valós emberi megoldások csak az Úr örök megoldásából származhatnak. Mi azonban magunk akarjuk megoldani az életünket; olyannyira, hogy ma már értelmezni sem tudnák sokan ezt az – akkor legalább beszűkített értelemben izgalommal használt – kérdést: Mit gondoltok a Krisztusról? (42)

2Mózes 26