A NAGY PARANCSOLAT.
– 1. A szeretetről a legnehezebb szólni, mert a tapasztalatunk mégiscsak az, egyházban és világban egyaránt, hogy mindent visz az önzés. Nem tudunk szeretni; bár szépeket tudunk erről szólni, írni, prédikálni… Indulattal számonkérjük másokon a szeretetet, és már a számonkérésünkben is gyűlölet van, hogy a másik miért nem szeret! Na de én?! A keresztyénséget pedig, mint a „szeretet krisztusi vallását” a világ összes nyomorúságáért teszik felelőssé, mert szeretetével nem öleli magához a földgolyó minden szegényét és szenvedőjét, amelyet a mérhetetlen emberi önzés folyamatosan kitermel. Zavarban vagyok, csak a „szentleckét” tudom itt felmondani. Ha a szeretetről szólunk, akkor látjuk igazán, hogy megváltás kell!
– 2. A szeretet forrása: az Isten szeretete (1János 4,8). Isten szeretete nem érzelem, hanem konkrét cselekvés. Isten szeretete adta nekünk az élet ajándékát, hogy az Ő dicsőségére és a másik javára éljünk. A bűn az, hogy visszaéltünk és folyamatosan visszaélünk az Isten szeretetével, engedetlenek vagyunk az Úrral szemben. Isten szeretetet kíván önmaga és felebarátaink iránt, mi pedig önző gyűlöletre vagyunk hajlamosak: ez a mi bűnünk, amivel mindent tönkreteszünk. Isten azonban továbbra is szeretett minket, cselekedett érettünk: egyszülött Fiát adta miattunk, érettünk, helyettünk, hogy bűnünk, önző gyűlöletünk, indulatunk Őt sújtsa, mi pedig megszabaduljunk végre…, mint amikor a dührohamot kapott ember kifárad a tombolásban! A megváltás persze ennél sokkal több: Isten megtartó, bűnbocsátó, újjászülő, üdvözítő szeretete (39).
– 3. A szeretet gyakorlati igazolása: az önszeretet. Önmagát mindenki szereti. Fontos is, hogy szeressük önmagunkat, mert aki saját magával nincs rendben, az nemcsak másokat képtelen szeretni, hanem inkább teherré lesz mások számára. Akit azonban Isten szeretete újjászült, az Isten erejével képes túllépni önmagán, az „én és én és én, meg újra csak én” szeretetén, és odafordulni a másik felé (38).
– 4. A szeretet megvalósulása: a mellém állított szeretete. Ez az isteni szeretet tehát nem érzelem, hanem konkrét cselekvés, amely abban is tevékeny, hogy int, megfedd, és világossá teszi: ha nem születünk újjá, és nem kezd el bennünk is munkálni az Isten szeretete, akkor elveszünk, felemésztjük egymást. Az ószövetségi törvényt a zsidó írásmagyarázat 248 parancsra és 365 tilalomra bontotta (34–36). Ez a 613 rendelkezés a mindennapi élet gyakorlati színterén még tovább bontható. Ez a sok rendelkezés egyértelműen azt jelenti, hogy a szeretet nem érzelem, hanem az élet mindennapi harcai között, az isteni szeretet konkrét megvalósítása. Általánosan nem lehet szeretni, csak konkrétan valakit és konkrétan valamit tenni érte. A szeretet mindig konkrét, vagyis a másik ember és a rend védelmében hozott törvények betartását jelenti. Jézus Krisztus az ószövetségi, saját népre vonatkozó, szeretet-parancsot egyetemessé tette, mindenkire kiterjesztette. De ez az egyetemesség is konkrét, vagyis mindig az éppen mellém állított, rám bízott, körülöttem élő embertársam szeretetében ölthet testet. Hogyan? Erre most csak egyetlen választ adok. Talán az első előtti lépésként elég lenni ennyi: Ne bántsd a másikat! Egy vélemény megfogalmazásánál, egy pletyka továbbadásánál, egy „komment” odavetésénél gondold meg: mi vezet valójában? Bizonyos esetekben azt a mondást is megfontolhatnánk, miszerint: A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, hogy békén hagyja!
2Mózes 25
