Feljegyezték az útvonalat, amelyen Isten vezette őket az Ígéret Földje felé (1-49). Számukra minden hely SZENT HELY, mert Isten megváltó vezetésének színterei azok; még az engedetlen nép életében is, mert Isten kiválasztó kegyelme nem hagyta őket végérvényesen letérni a hazafelé vezető útról. Az egyház történetében is minden állomás, még a sok tévesztés ellenére is, ilyen szent hely: Isten kiválasztó és a megérkezés felé vezető kegyelmének dokumentuma. Az egyes hívő ember életének állomásai is ilyen szent helyek, így tekintsünk ezekre, örömök és szenvedések színtereire is.*

* Isten megparancsolja az Ígéret Földjére érkező népnek, hogy űzzenek ki onnan minden idegent, pusztítsák el idegen kulturális-vallási szokásaik nyomait (52), és sorsvetéssel vegyék birtokba a földet (54). Ha nem ezt teszik, az olyan, mintha fájdalmas tüskébe léptek volna, amit nem lehet a lábukból eltávolítani, és folyamatosan, kínzóan fáj (55). Nagy kérdés ezek után, hogy mit jelent a „tolerancia”, mert vagy én vagyok a hangsúlyos, vagy a másik kultúrája, szokásrendszere kilúgozza az enyémet (56). Ma ez történik Európában a keresztyénséggel. Jézus Kriszus úgy oldotta meg a kérdést, hogy nem innen nézte a világot: nem számít a „dominancia”, csak a szolgálat; de Isten gondoskodik az Övéiről, így, aki szolgál, az lesz mindenki között a legnagyobb. Innentől kezdve a „tolerancia” egy félrevezető fogalom. Isten mindenkitől a másik szolgálatát várja: ez a megmaradás egyetlen titka (János 13,14-17).

Az itt felsorolt állomások nem mindegyike azonosítható be, a régészeti kutatások folynak és egyre pontosabban rekonstruálható ez az útvonal. A főbb állomásokat azonban ismerjük: Egyiptom, Vörös-tengeri átkelés, Sinai-félsziget, Akabai öböl, Ecjón-Geber, Élat, Kádes, Edóm megkerülése, Móáb síksága. A lényeg azonban nem az útvonal, hanem a fenti üzenet!

KEDVÉT SZEGJÜK A MÁSIKNAK, VAGY BÁTORÍTJUK AZT? Ez alapvető kérdés a mindennapokban, ahogy a hitéletben is, leginkább pedig Isten ígéreteit illetően. Csak a magunk érdekeire tekintünk, vagy másokra is; segítünk, vagy akadályozunk másokat, akár a testvéreinket is; azt nézzük, hogyan lehet megoldani egy problémát, vagy azt, hogyan nem lehet megoldani? Rúben és Gád törzse a legeltetésre alkalmas, Jordánon túli, dús területeken már letelepedett volna, így nem is kockáztattak volna tovább, noha ez a terület még nem tartozott közvetlenül az Ígéret Földjéhez. Mózes azonban nem engedte, hogy döntésükkel a többiek kedvét szegjék, és azok is megtorpanjanak az Ígéret Földjének határán (7). Korábban az Ígéret Földjét feltérképező küldöttek vették el így a vándorló nép kedvét (8-9).* Isten a bajban sem hagyott magunkra, hanem bátorított. Ő mindig azt nézte, hogy lehet megoldani az ember engedetlenségének halálos következményét; a bűn, a betegség és a halál kérdését; ezért küldte el Jézus Krisztust. Őbenne mindig csak bíztat, bátorít, vigasztal és a megérkezés felé vezet az Úr. Hűtlen szolgák vagyunk, ha egyházunk üzenetének végkicsengése nem ez!

* …mert noha betekinthettek arra a földre, mégis megijedtek és óriásokat láttak ott, ez a félelmetes hír pedig elvette a többiek kedvét

A BOSSZÚÁLLÁS nem az Isten Lelkétől való, soha, semmikor. Ez Jézus Krisztus szavainak egyik fontos üzenete. Az sajnos előfordul, hogy gyilkos indulatainkban az Istennel is takarózunk; de ez nem ment fel bennünket, akik már ismerhetjük a Jézus Krisztusban adott teljes kijelentést. Nem ment fel semmiféle magyarázkodás itt sem: miszerint, ha Izráel a kellő időben nem határozott, akkor a midianiták irtják ki őket.* Nagy kérdés, hogy merészelhetjük-e ezt a szakaszt Krisztus felől értelmezni, és hogyan tegyük azt? Ki merjük-e mondani, hogy Izráel még érvelhetett így, aki azonban Jézus Krisztust ismeri, az már nem mentegetőzhet és magyarázkodhat, mert a krisztusi ember inkább vállalja a hátratételt és a halált, minthogy a másikra kezet emeljen, azok szeretteit bántsa, vagyonukat elvegye, és aztán kegyes szertartásban a korábban pogány, tisztátalan vagyont megtisztítsa és használja. Ez a fejezet a kijelentés folyamatának egy pontja, amelyben Isten választott népének talpon kell maradnia, hogy eljöhessen Jézus Krisztus, de attól kezdve nincs magyarázkodás és mentség semmiféle durvaságra, a másik kifosztására, legyen az bárki is. Mi pedig, valljuk meg, azóta is csak ezt tesszük, ugyan koronként más és más módszerekkel és eszközökkel.

* Nem ment fel az a tény sem, hogy korábban a midianiták már megkísértették és bűnbe vitték Izráel népét (25. fejezet). Mit jelent itt az önmegtartóztatás? Mivel fogadalmi áldozatot csak családfők tehettek, ezért itt nem erről lehet szó.

AZ ÖNMEGTARTÓZTATÁSRA szükség van: férfi (2-3) és nő is tehetett ilyen fogadalmat (4-17).* Mit jelent itt az önmegtartóztatás? Az önmegtartóztatás tágabb értelmű; olyan fogadalom, amellyel Isten színe előtt (4) a lelkiismeretét elkötelezi valaki. Ez lehet anyagi és testi-lelki áldozatvállalás. Minden önmegtartóztatás lemondás valamiről, Isten dicsőségére és a másik ember, valamint a teremett világ javára; ezért böjt. Fogyasztó, pazarló világunkban az önmegtartóztatás férfi és nő számára is életmentés lenne, minden tekintetben. Az önmegtartóztatás meggazdagítja, nemcsak az embertársat és a közvetlen környezetet, hanem az áldozatot vállalót is. Az önmegtartóztatás rendbe hoz testet-lelket, kapcsolatokat, házasságokat (mert kizárja a hűtlenséget), és gyógyulása lehetne a lakott földnek is. Vannak életre szóló és időlegesen vállalt fogadalmak. Már az időleges fogadalom is sok áldást jelenthet, de arra mindig vigyázzunk, hogy fogadalmunk ne legyen öncélú; abból mindig másoknak is jusson áldás.

Zsidók 2,5-18

67. zsoltár

* A férfi önmegtartóztatási fogadalmáról már többször szólt a Szentírás, ide tartozott a názír fogadalom is (4Mózes 6,1-21). A nők önmegtartóztatási fogadalmát itt szabályozza az Ige. Az ókori Izráelben a nő az apja, vagy a férje akaratától függött, ezért a nő önmegtartóztatási fogadalma csak akkor volt érvényes, ha azt az apja (4-6), vagy a férje hallotta (7-9; 11-16), és egy napon belül jóváhagyta (15). Az özvegynek, vagy férjétől elbocsátott asszonynak minden fogadalma érvényes, amellyel önmegtartóztatásra kötelezték magukat (10).

Isten népénél az ünnepeknek hitvalló jelentőségük volt. Vagyis minden ünnep Isten szabadító tetteire emlékeztette őket, ellentétben a pogány népek ünnepeivel, amely a nap, a hold és a csillagok járásához és természeti jelenségekhez kötődött. Isten népe ebben is eltért a környező népektől. Isten népe más volt, mint a többiek, nem szándékosan, hanem az Isten vezette őket ezen az úton. Tehát nem ők különültek el másoktól, akár az ünneplésben is, hanem Isten különítette el őket, hiszen, aki az Urat követi, az nem élhet többé pogány módra, még az ünneplésében sem.*

Zsidók 2,1-4

294. dicséret

* Az itt felsorolt ünnepek közül a kürtzengés ünnepe az az ünnep, amely még kötődik pogány elemekhez, hiszen az új esztendő megünneplését tartotta szem előtt. A hetedik hónap első napja a régebbi naptárak szerint az új esztendő ünnepe volt. A fogság utáni korban azonban az év kezdetét és a hónapok számlálását a tavasz kezdetére tették. Ez a fejezet csak a hetedik hónappal foglalkozik, amely a babiloni-tavaszi évkezdet szerint a hetedik. Ez az évkezdet március-áprilisnak számít, így a hetedik hónap tulajdonképpen a szeptember-október hónapnak azonosítható be, amely a gyümölcsérés és szüret örömében telt el. A kánaáni termékenységi szokásokkal szemben Izrael a maga hitét vallotta meg e napokban. Ennek a hónapnak tízedik napján tartották az engesztelés napját (7-11), tizenötödik napján pedig a sátoros ünnepet kezdték meg, és egy héten át ünnepelték (12-39). A sátoros ünnep az őszi ünnepek sorában a harmadik, más néven a lombsátor ünnepe, mint gyümölcsszedési, hálaadó ünnepnek különösen nagy jelentősége volt, de nem a pogány termékenységi kultuszokhoz kapcsolódóan, hanem hangsúlyozottan úgy, hogy a felajánlott áldozatokkal Istennek köszönték meg a termés gazdagságát.

A napi, heti, havi áldozatok leírása után következik az ünnepi áldozatok felsorolása. - A páska áldozat, a zsidó húsvét, amelyet egy héten át ünnepeltek, emlékezve arra, hogy Isten kihozta a népét a szolgaság házából, Egyiptomból. - Ezt követte a hetek ünnepe, ez tulajdonképpen a zsidó pünkösd, amely az első termés bemutatásához kapcsolódott. - Ezekre az ünnepekre jellemző, hogy visszatekintettek Isten hatalmas tetteire, erre mindig együtt emlékeztek, az Isten színe előtt, áldozatok bemutatásával, és ez alatt az idő alatt semmiféle munkát nem végeztek. Az áldozatok bemutatásához mindig közös étkezés kapcsolódott, amely kifejezte az örök élet nagy vacsoráját, ahogy ezt Jézus Krisztus tanította (Lukács 14,15). - A páska ünnep elsősorban Isten szabadító tetteiért adott hálát: azt hangsúlyozta, hogy megváltó Urunk van. Isten ezt húsvétkor, Jézus Krisztus feltámadásában meg is mutatta. - A hetek ünnepe pedig a mindennapi életben megtapasztalt isteni kegyelemért adott hálát: az ételért, az italáért, a mindennapi erőért, a vezetésért. Valójában, pünkösdkor Isten Lelke azért adatott nekünk, hogy a mindennapokban is megtapasztaljuk a feltámadott Jézus Krisztus segítségét, erőben, szeretetben, józanságban (2Timótheus 1,7), mindaddig, amíg vissza nem jön.

Zsidók 1,5-14

110. zsoltár

Isten népe ott állt az Ígéret Földjének határán. Útban vannak, a feltételek nem állandóak, sok veszély veszi körül őket, sok a gondjuk, minden bizonytalan; éppen ezért szükséges, hogy az istentisztelet rendszeres legyen. Ebben a helyzetben az Istennel való rendszeres találkozásuk az, amely a szűkös feltételek között is biztosítja a gazdagodást, a bizonytalanságban is a bizonyosságot. Ezek a rendelkezések, a rendszeres kegyesség fontosságát hangsúlyozzák, minden körülmények között, jóban és nehéz napokon egyaránt, azért, hogy a jóban el ne bízzuk magunkat, a nehéz napokon pedig kétségbe ne essünk. A 28. és a 29. fejezetek ezért áttekinthetően felsorolnak minden áldozati cselekményt. Ezek élén állnak a mindennap bemutatott égő áldozatok, valamint az ehhez kapcsolódó étel- és italáldozatok,* majd az ünnepi áldozatok folytatják a sort. Rendszeres kegyesség a hétköznapokban és az ünnepnapokon is jelen van életünkben; hullámhegyen és hullámvölgyben egyaránt láttatja velünk a túlpartot.

Zsidók 1,1-4

204. dicséret

* Az áldozati cselekmények felsorolásának élén állnak a mindennap bemutatott égő áldozatok, valamint az ehhez kapcsolódó étel- és italáldozatok, amelyeket a nyugalom napján, és az újholdkor rendszeresen bemutatott áldozatok felsorolása követ. A régi holdnaptár szerint az újhold és a hónap kezdete mindig egybeesett. Itt tehát arról van szó, hogy rendszeresen, naponta, hetente, havonta milyen áldozatokat kellett bemutatni, amelyeket követnek majd az évenkénti ünnepeken bemutatott áldozatok. Rendszeres kegyesség a hétköznapokban, az ünnepnapokon is jelen van életünkben; hullámhegyen és hullámvölgyben egyaránt láttatja velünk a túlpartot.

Eddig jutottunk. Mózes az Ígéret földjének határáig juthatott. Ő sem volt tökéletes, mert voltak életében olyan pillanatok, amikor elbízta magát, s magának tulajdonította az Istentől kapott erőt és dicsőséget (14). Ezért Isten nem engedte be őt az Ígéret Földjére, csak egy hegyről tekinthette meg azt a földet, majd elődeihez került, azaz meghalt (12-13). - Mózes, bűnei miatt, csak eddig jutott, de ki kell mondani, hogy Mózes, Isten akaratából mégis messze jutott, el egészen az Ígéret Földje határáig, azaz elvégezte azt a küldetést, amit Isten rábízott. Tehát nem az a lényeg, hogy látványosan meddig jutunk, ez ugyanis nagyon viszonylagos, mindig van messzebb és még messzebb; hanem az a lényeg, hogy Isten, bűneink visszahúzó ereje ellenére is elvégzi általunk, tervének azt a részét, amit ránk bízott. Övéinek életében ez biztosan így van. - Mózes tehát eddig jutott, de az öröklétig jutott, elődeihez került, akik szintén Isten emberei voltak; vagyis minden nyomorúságuk ellenére hitben jártak, Isten választottai voltak. Az újszövetségi üzenet hangsúlyozza, hogy csak légy Isten engedelmes gyermeke, s nem az számít, hogy meddig jutsz, hanem, hogy Krisztusban az öröklétig jutsz.*

Filemon 8-25

460. dicséret

* Azt is jó látni, hogy Isten gondoskodik a folytatásról: Isten ügyének patakja halad tovább, egészen a tengerig; ágak, ez meg az, elakadhatnak útközben, de a patak rendületlenül halad a beteljesedés felé. Isten Józsuét választotta ki Mózes utódjául (18-22), tehát Isten ügye zavartalanul folytatódik, Isten ügyének eszközei pedig egy ideig vehetnek részt ebben, valameddig jutnak, de Isten kegyelméből, hűtlenségük ellenére is, az öröklétig jutnak. 

Van még ebben a fejezetben egy nagyon fontos szakasz, amely ide kapcsolódik. Isten még úgy is gondoskodik ügyének folytatásáról, hogy egy akkori, férfi jogú társadalomban a nőket, leányokat is felhasználta ügyének továbbvitelében. Íme, itt egy fontos igei igazolás erre, amikor Manassé utódainak nem voltak fiai, ezért megengedhetővé vált az örökösödés leány-ágon (1-11). Nem mi szabjuk meg, okos teológusként, egy-egy Igét kiemelve, hogy Isten kiket használ fel arra nézve, hogy ügyét folytassa, kiteljesítse, révbe vigye. Ezt megnyugtató tudni, mindenkor!

A Moáb pusztáján ismét népszámlálást tartottak, mint korábban, a Sínai pusztában. Most ott álltak az Ígéret Földje határán. Ennek a népszámlálásnak nemcsak az volt a célja, hogy újból számba vegye Isten népét, hanem az is, hogy megállapítsa Isten ígéretének beteljesedését, miszerint a lázadó nemzedék közül senki sem mehetett be az Ígéret földjére (65). Isten nemcsak a jóval kapcsolatos ígéretét, hanem a rosszal kapcsolatos figyelmeztetését is beteljesíti. A Moáb pusztáján megszámlált nép között nem volt már senki a Mózes és Áron pap által besorozottak közül (64). Isten Igéje azonban kiemeli, hogy Káléb és Józsué bemehettek az Ígéret Földjére, hiszen ők az Istennel perlekedő sokaság ellenére is megmaradtak a hitben. Meg lehet állni a legnehezebb időkben is, persze nem a magunk erejéből, hanem csakis Isten segítségével. 

Filemon 1-7

134. zsoltár

Az Ige szerint lehet, sőt bizonyos helyzetekben kell is haragra indulni Istenért, az Ő ügyéért; de csakis akkor, ha ez a harag valóban nem az én emberi indulatomból fakad és még rejtetten sem az én érdekeimet szolgálja. - Ez a harag itt gyilkol, kiírtja a tisztátalan és idegen kultúrákkal, Istenekkel való keveredést. Ez a harag 24 ezer embert gyilkoltatott le, Isten nevében (6), az Úr ügye érdekében (6-9).* - Ez a harag gyilkol, de mégis véd; mert e harag nélkül az élő Isten ügye eltűnt volna a világból, és a környező vallások, kultúrák megemésztették volna azt.** - Isten végső célja nem a haragja, hanem az, hogy békeségének és szeretetének szövetségével ajándékozzon meg bennünket (12). Isten haragja a golgotai kereszten végérvényesen lecsendesült, Jézus Krisztus megváltó halálában elérte végső célját, az Ő szeretetének és békességének szövetségét. Aki Jézus Krisztusban hisz, az már Isten szeretetének valóságát élvezi; ha a hívő ember meg is tapasztalja, gyengeségei közepette, Isten intő haragját, az nem más, mint az Ő féltő szeretetének formája.

Filippi 4,10-23

373. dicséret

* Ez a harag ebben az esetben Moáb és Midján népeivel, kultuszával való keveredés lehetőségét irtotta ki. Fineás, Áron unokája megölte azt az Izráeli férfit, aki idegen, midjáni nővel hált a sátrában, hason döfte őt és ágyasát (6-9). Ez a harag megölte a tévedésért felelős vezetőket is; nyilvánosan felkötötték őket, fényes nappal (4). A felelős főemberek, vezetők halállal lakoltak a nép eltévelyedéséért, azért, hogy nem intették és fékezték őket időben. A haragnak még nincs vége, hiszen minden törzs bírájának kiadták azt a parancsot, hogy gyilkoltassák le a maguk emberei közül azokat, akik idegen istenekkel és népekkel vállaltak közösséget, így saját hitükben elbuktak (5).

 ** Az tény, hogy Isten népe sokféle kísértésnek volt kitéve, a környező népek színes, érdekes, szemnek, szájnak, testnek kívánatos szokásait, istentiszteletét látva; sokszor elbuktak ezekben a kísértésekben. Csak erős hittel lehet közösséget vállalni azzal az emberrel, közösséggel, szokásrendszerrel, kultúrával, vallással, aki-ami a kísértést jelenti. Hiszen csak az erős hit képes meghallgatni a másikat; csak az erős hit képes, ha kell, ellent állni; csak az erős hit képes e találkozás során a saját hitében még tovább erősödni, és így minden szándék nélkül is hatni a másikra. Isten népének még nem volt ilyen erős hite; ezért volt szükséges ez a harag, amely életben tartotta Isten ügyének tiszta levegőjét egy buja, fülledt, levegőtlen őserdőben. 

- Isten haragja tehát jogos, felindulásának megfelelően bánik velünk, véd bennünket, még halálunk árán is; de a végső cél nem az Ő haragja, hanem az, hogy elfordítsa haragját rólunk, erős és élő hittel ajándékozzon meg bennünket, amely tisztán megőrzi magát a világban, úgy, hogy nem különül el a világtól, hanem hat a világra, az Úr ismeretével.

Isten embere ma is leborulva, de nyitott szemekkel szolgál (4); alárendeli magát Isten hatalmának, és nyitott szemekkel tekint a világra, amelyben él; de nyitott szemekkel tekint Isten cselekvésére is, amit Ő tesz népéért. Ezért a próféta egyszerre látja a konkrét helyzetet, amiben él; és Isten megváltó cselekvését, amit az Úr tesz a jövőért; a jelenben pedig bátran meghirdeti a jövőt. Ez a jövő széppé teszi a jelent, legyen az bármilyen is. Ezért látja Bálám szépnek Jákób sátrait, élettel telinek mozgolódásait (6-7), legyőzhetetlennek seregeit (8-9). Ez a jövő áldottá teszi Isten népét, aki áldássá lesz mások számára is, és nem foghat rajta semmi átok és rosszindulat (9). Ez a jövő Jézus Krisztus, bűnbocsánat, új élet, örök élet, azaz üdvösség; Őbenne megváltó hatalommal cselekszik az Úr, minden nép jövőjéért, és ez a jövendő reménytelivé formálja a jelent. Erről a jövőről Bálám példázatban szól: „csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből” (17).**

Filippi 4,1-9

85. zsoltár

* Bálám szava próféciává lett, amikor Isten Lelke szállt rá (2). Ettől kezdve megnyílt a szeme, és észrevette azt, amit eddig nem látott (3); szavait és tetteit az Úr használta fel; hallott, látott, cselekedett (4); nem folyamodott többé semmiféle varázsláshoz, azaz emberi erőlködéssel teli hatásvadászathoz (1). A próféta soha nem önmagát „produkálja”, hanem csak azt adja tovább, amit az Úr meghagy, ezért minden hatásvadászó eszköztől mentes a szolgálata (13). Nincs az a kincs, amiért a próféta hűtlen lenne ahhoz a feladathoz, amit az Úr rábízott (11-13). Isten Lelke adasson sokunknak, hogy így, leborulva és nyitott szemekkel élhessünk, szolgálhassunk, mint az Úr küldöttei, a világban; amikor pedig betölt bennünket az Úr Lelke (Mikeás 3,8), akkor prófétálhassunk is, a magunk helyén. Ez azt jelenti, hogy nem mindig kell prófétálni, maximumon pörögni a buzgó szolgálatban, hiszen a prófétaság is meghatározott időre szól, egyébként pedig hitben és hitelesen kell élni a mindennapok jelenében.

** A csillag ragyog, messzire mutat, mindenki látja; addig pedig kell a királyi pálca, a rend és a szigor; a csillag a megváltó evangélium, a királyi pálca az evangélium kiteljesedéséig szükséges törvény. Más képekben is szemlélteti Bálám ugyanezt az üzenetet: aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak sziklára rakta Isten a fészkét (21), és noha senki sem élhet ebben a világban tovább, az Őáltala kimért időn túl, de örök élet vár minket mindezeken túl (22).

Isten nem engedi megátkozni népét, mert ez a nép áldott (12), hiszen az a feladata, hogy „ellepje” a földet (11); - ne saját magával, hanem az élő Isten „teljes életet” ajándékozó ismeretével. Nincs az a pénz, amiért szembe lehet szállni az Isten akaratával (17). Az ember ugyan lehet engedetlen Isten akaratával szemben, akár a sok pénz miatt is, de Isten akarata akkor is érvényre jut. A szamárnál is szamarabb az olyan ember, aki annyira vak, hogy mindezt nem látja (23-31). Urunk, nyisd meg szemeinket (31), legyen meg a Te akaratod (Máté 6,10), és cselekedj általunk, hogy akaratod érvényesülésének eszközei lehessünk; de soha ne átkozzunk, mindig csak áldjunk!

Filippi 3,15-21

409. dicséret

Erősebbnek tűnik valaki, hát mondjunk rá valami rosszat, a rosszindulatú szó majd elvégzi a maga ártó munkáját. Moáb népe, és annak királya, Bálák megijedt Izráel népétől, látva azt, ahogy a környező népeket Isten népe legyőzte (2). Pedig Izráel népe ki akarja kerülni Moáb országát (21,11-20), nem akarják őket bántani; és nem is biztos, hogy erősebbek ezek amazoknál, csak annak tűnnek. Ezek nem erősebbek, egyelőre áldottabbak. Elég, ha valaki fenyegetettnek érzi magát, mint Moáb népe, az már forrása lehet a gyűlöletnek, hacsak a fenyegetettben nincs kellő hit, amely képes kezelni minden alaptalan, és nem alaptalan fenyegetettséget. Bálák, Moáb királya arra kéri prófétáját, Bálámot, hogy átkozza meg Izráel népét, mert a kimondott szónak akkor is hatalma volt, akárcsak ma. A szavak elvégzik munkájukat, akár van igazságuk, akár hazugok azok.* De jó olvasni a folytatást, miszerint Isten nem engedi népét végérvényesen bántani!

Filippi 3,1-14

239. dicséret

* Akkor ezt varázslásnak gondolták, mágikus erőt tulajdonítva a beszédnek, ma egyszerűen csak tapasztalatból állítjuk ugyanezt (7).

Kié a föld? Bárhol telepedünk le, tudnunk kell: az Úré a föld (Zsoltárok 24,1).* Amikor Isten népe, a környező népek legyőzésével birtokba vehette az Ígéret Földjét, alázattal tudniuk kellett, hogy a győzelem nem az övék, hanem, az Úr jár előttük. A föld is csak egy időre adatott nekik, azért, hogy „kiábrázolják” Isten országának készülődését, amely majd megjelenik ebben a világban, a Jézus Krisztusban, és teljessé lesz „odaát”. Ennek ellenére mi folyton birtokolni akarunk, többet és többet. Mindig az a kérdés, hogy ki diszponál dolgok, javak, történések felett; sokszor nem számít, hogy ez életekbe, népek pusztulásába kerül. Isten ennek ellenére, a bűntől rontott világ ellentmondásosságát felhasználta, hogy annak megváltását előkészítse. Szíhón és Óg legyőzése csak átmeneti, az igazi győzelem, a golgotai kereszten történt. Onnantól kezdve azonban bátrabban lehet elengedni dolgokat; ugyanakkor örvendező szívvel lehet elfogadni evilági javakat is; azokkal bátrabban lehet élni, nem visszaélni. Krisztusban lehet elengedni, de lehet örülni is annak, ami egy időre, Isten ajándékaként az enyém, és amit nem a másiktól vettem el, felebarátomat megnyomorítva, hanem valóban Isten kezéből kaptam.

Filippi 2,12-30

261. dicséret

* Itt, ebben a világban, még az Ígéret Földje is csak „ideiglenes” lakásunk, amely arra hivatott, hogy „kiábrázolja” azt az országot, amelyet Isten készített nekünk, „odaát”.

A kánaáni városok lakói között voltak olyanok, akiket az Úr Izráel kezébe adott, és akiket ők mindenestül kiirtottak, hogy nekik szabad útjuk legyen tovább (1-3). De az út nem lett szabaddá. Mások értünk való áldozata által megtörténhet, hogy saját előremenetelünk szabaddá lesz, de mások kiirtása által soha. Átokká lesz ez rajtuk. A választott nép sokáig kevergett, szerte a pusztában, visszafelé haladt (10-19).* Közben elfogyott a nép türelme, mert a türelem hamar elfogy, főleg ha nincs kenyér és víz. A nép türelme azonban annyira elfogyott, hogy hitvány eledelnek nevezték azt a mannát, amelyben az Úr megmutatta segítségét (4-5). Ekkor az Úr megelégelte népe megátalkodottságát, mérges kígyókat bocsátott rájuk. Mózes könyörgött népéért. Ekkor „látható eszköz” segített megkapaszkodni.** Azt parancsolta az Úr, hogy Mózes készítsen egy rézkígyót; erre feltekintve, megmenekülnek. A nagy bajban kell a látható segítség, ami kimozdít a holtpontról. Az élettelen eszköz, mint itt ez a rézkígyó, soha nem lehet vallásos tisztelet tárgya. A valóságos segítséget az Úr adja. De vannak olyan mélységek, amikor látható, megragadható segítség nélkül beleveszünk a halálos marásokba.

* Izráel népe mindenütt Edóm országába ütközött, akik nem engedték át őket saját portájukon, az Ígéret Földje felé.

** …hogy kivezessen a pánikból, és segítsen felfelé tekinteni.

Az ember bízik abban, hogy ha olyan „testvéréhez” fordul segítségért,* aki ismeri gyötrelmeit (14-16), az a testvér bizonnyal segíteni fog neki. Izráel így fordult Edóm népéhez, akik Jákób és Ézsau ősatyák révén valóban testvérei voltak egymásnak.** Edóm segítség helyett hatalmas sereggel indult ellenük (20-21). Sokféle bizalmatlanság sorvaszt minket. Aki sokat szolgált és gyötrődött, azon gyakran nem segítünk, hanem még nagyobb erővel tesszük lehetetlenné.*** Ha tovább olvassuk a történetet, azt mondhatnánk: jaj, még az Isten is ilyen? Mi történt Áron főpappal? Az egyszer engedetlenné lett Áront (20,12) felvezették arra a hegyre, ahol betekinthetett az Ígéret Földjére, de aztán át kellett adnia a hivatalát fiának, ő pedig meghalt, nem mehetett be oda (22-29). Még Isten is legyőzhetetlen hatalmával fordul a szolgálatban is sokat gyötrődött, de eredendően gyenge, megtévedt embere ellen, és nem segít? Jézus Krisztusban egyértelműen megmutatta az Isten, hogy Ő nem ilyen. De engedetlenségünk következményeit hordoznunk kell; azoknak van evilági következménye, ám Jézus Krisztusban nincs örökkévaló következménye. Áron elvégezte küldetését. Ezért fia, Elezár veszi át szolgálatát, ő pedig betelve az élettel mehetett el innen.

Filippi 1,18-30

416. dicséret

* - indokolt, és a másiktól nagy áldozatokat sem igénylő segítségért.

** Izráel nem tudta az Ígéret Földjének déli területeit meghódítani, ezért most a Jordán keletei felére lépve, Edóm területén kért átvonulást. Ígérték, hogy az átvonulás közben semmihez sem nyúlnak, gyalogszerrel mennek, fegyvertelenül (17-19).

 *** A gyengét halálra csipkedjük, mint tyúkok a sebesült társukat.

Mai igeszakaszunkban azt látjuk, hogy mi a bűn, amely „halálos”, mert elégedetlen, ellenséges és nem bírja a próbatételeket (2-6), mint itt a nép, a pusztában. Persze víz nélkül nincs az a „szent”, aki sokáig bírná. Éppen ez a bűn, valójában az ember nyomorúsága, amely egy határig bírja csak a nélkülözést, a kísértést, és előbb-utóbb megtörik teste is, lelke is. Még a vezetők sem különbek, még Mózes és Áron sem, mert Isten dicsőségével visszaélnek, és maguknak tulajdonítják a nép előtt mindazt, ami csakis Isten cselekedhet (10), nevezetesen, hogy vizet fakasszon a sziklából. Ők pedig hencegve kérdik a szomjazókat: fakasszunk vizet nektek a sziklából? Ezért ők sem mehetnek be az Ígéret Földjére (12). Nincs igaz ember egy sem (13). Krisztus mindenkiért jött, a választottak pedig rádöbbennek erre, és megragadják a mentőövet. Te is választott vagy, dobj másnak is mentőövet, hiszen te nem válogathatsz a süllyedő hajón.

Filippi 1,1-17

152. dicséret

* Mirjám meghalt (1), nem azért, mert Mózes és Áron ellen szólt egykor (4Mózes 12), hanem mert eljött elköltözésének ideje; mert a bűn zsoldja a halál, de a bűnnek nincs örökkévaló következménye, az Úrban.

A halál közelébe kerülő ember félelme és tehetetlensége lesz nyilvánvalóvá ebben a fejezetben. Aki halottat érint, az tisztátalanná lesz, ezért egy vörös tehén hamvából készített, forrásvízzel felöntött, tisztító víz ad megoldást. Minden családban gyakori volt a gyász, ezért ez a szertartás mély gyökeret vert Izráel népének életében. Aki nem akart megtisztulni, azt kiirtották a nép közül, vagyis kötelező erővel hatott ez a rendelkezés, amely így akart pontot tenni a halállal való találkozásra. Ma azt mondanánk, hogy ez a szertartás a „gyászmunka” elengedhetetlen része volt, hiszen a szertartások segítenek feldolgozni a feldolgozhatatlant. A halál problémáját azonban ezzel csak időlegesen kezelték. A valódi megoldást Jézus Krisztus hozta el, aki egyben megszabadított bennünket minden halott-kultusztól és minden szolga-lelkű „babonás” cselekedettől, mert megszabadított bennünket magától a haláltól.

Efezus 6,10-24

471. dicséret

A megélhetés, az ehhez szükséges javak és eszközök, a kenyér és a pénz, mindig a legfontosabb kérdések. Ez letagadhatatlan tény. Próbáljuk ezeket a kérdéseket szent és nemes ügyek mögé rejteni, mi emberek találékonyak vagyunk ebben, a hívő ember pedig a legtalálékonyabb ezen a területen. Valójában a legtöbbször arról van szó, hogyan élünk meg, és hogyan élhetünk jobban, esetleg még jobban. Tapasztalatom, ha szabad egyáltalán ezt kimondani, hogy minden lelkigondozói beszélgetés vége is valójában az evilági anyagi javak kérdése, ide torkollik majdnem minden lelki beszélgetés is. Ebben a fejezetben a papok és léviták javadalmáról olvasunk.* A tisztes megélhetés alapfeltétele annak, hogy az ember eljusson addig a felismerésig, hogy „több” kell és ez a „több” az Úr, aki osztályrészünk és igazi örökségünk. A nyomorúság is eljuttathat eddig a felismerésig. De a jóléti társadalmakban tapasztaljuk, hogy éppen az a tény, hogy mindenünk megvan, teszi olyan üressé az életünket, amely Isten után kiált. Itt van az egyházak felelőssége, ugyanakkor legnagyobb tévedése is, mert ezt a lelki igényt hagyja mindenféle hamis forrásokból táplálkozni az élő Isten ismerete helyett.

Efezus 6,1-9

196. dicséret

* A papok javadalmának rendezése egy Istenközpontú (theokratikus) társadalomban kulcskérdés volt. A fejezet felsorolja a papok és a léviták feladatait. - Az első mindig a feladat. Itt az is világossá lesz, hogy a papok a szentély és az oltár körül végezték feladatukat, a léviták pedig a szent hajlék körül végezhettek szolgálatot, a többiek pedig végezték a mindennapi feladataikat és igényeltél a papok és a léviták szolgálatait, hogy hétköznapi életükön ott legyen Isten áldása és meg ne haljanak. – Akkor nem kevertek össze illetékességi köröket, vagyis a pap nem keveredett bele a hétköznapokba, a hétköznapi ember meg nem akart pap lenni, s a léviták is tudták, hogy a kettő között hol a helyük (1-7). Ma nemcsak ez keveredett össze, hanem sok más egyéb is, miközben számosan nem találják helyüket, nem látják pontos feladatukat. – Felmerül az a kérdés is a fejezetet olvasva, hogy a "lelki dolgoknak" lehet-e egyáltalán pénzben kifejezhető értéke. Ebben a világban azonban mindenfajta lelki dolog megfoghatatlan. - Enni azonban kell: „lenni kell, enni kell, menni kell”. Ezért a legnagyobb bűn bármilyen evilági terület „ellelkizése” (elspiritualizálása). - Enni ugyanis kell, de nem elég csak enni, a testi és a lelki együtt egész, kenyérrel él az ember, de nemcsak kenyérrel él az ember, és annyiban ember az ember, amennyiben nemcsak kenyérrel él. - Alapkérdés tehát, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi a feladatunk, mik a kötelességeink, s joggal várhatjuk el, hogy ebből tisztesen megéljünk. - Ugyanakkor az életünk ennek működésétől még nem lesz boldogabb. Minden "egyéb" éppen ez fölött kezdődik.

Tavasszal mindig gyönyörködtet a parókiánk előtt álló cseresznyefa, amint kivirágzik és egész koronája fehér virágokban pompázik. Később a hófehér virágszirmokat belepi a világ pora, így napok múlva már nem hófehérek; de nem is az a céljuk, hogy hófehéren megőrizzék magukat ebben a világban, mint egy kirakatban, hanem vállalják a világban való jelenléttel járó koszolódást, de mindezt azért, hogy aztán a virágból gyümölcs formálódjon, amely aztán a nyár folyamán másokat táplál. Isten virágzó, majd gyümölcstermő életre hívta el az Ő népét, benne az egyes hívő embert is. Ezt a feladatot nem lehet a világtól elvonultan,* magunkat sterilen megőrizve teljesíteni, csak úgy, ha benne élünk a világban, és beleéljük a világba Isten gyümölcsöző jelenlétét. Ez az áldott jelenlét valójában az a tisztaság, amiről Isten Igéje beszél; nem steril, hanem gyümölcsöt termő tisztaság. Isten áldó jelenléte nélkül minden emberi élet száraz vesszőhöz hasonlít, virág és gyümölcs nélkül. Isten azt akarja, hogy életünk kivirágozzon, bimbót fakasszon és gyümölcsöt érleljen, amely másokat táplál; nem baj, ha közben az élet pora belepi az embert, sőt éppen az a szolgálat lényege, az Istennek tetsző tisztaság valósága.** 

* A világból való kivonulás gőgjével azonban nem lehet a keresztyén küldetést teljesíteni.

** A gyümölcstermő élet hiteles élet, tiszta élet, de nem steril élet; akik ilyen életeket látnak maguk körül, azok maguk is keresik a békességet Istennel és a másik emberrel, vagyis, ahogy az Ige mondja: a gyümölcstermő élet véget vet minden zúgolódásnak és lázadásnak (25).

A szent hajlékban az illatáldozati oltár arra emlékeztetett, hogy senki se merjen közeledni az Úrhoz, aki illetéktelen. Ide csak Áron fiai és azok utódai léphettek be. Isten népe szent nép volt, ahol minden az Isten által szabályozott rendben történhetett, nem volt helye semmiféle engedetlenségnek.* Jézus Krisztusban szabaddá lettünk, közeledhetünk az Istenhez, senki sem illetéktelen.** Ez a szabadság azonban nem eltörli, hanem kiemeli Isten tökéletes rendjét. Szabadság nincs korlátok nélkül, a szabadság csak szigorú rendben élhető meg, mégpedig az Isten tökéletes rendjében. Ez a szabadság azt jelenti, hogy szabad Isten előtt élnem, szabad a másikat szeretnem, szabad az ellenségeimnek megbocsátanom, szabad a korlátokat figyelembe vennem, szabad minden kísértésre nemet mondanom, szabad nem feleselnem, szabad alulmaradnom, szabad veszítenem, szabad önmagamat megtagadnom a másikért.***

Efezus 5,1-20

234. dicséret

* Aki ezt nem vette figyelembe, az a szent Isten ellen vétett, legyen az a templomi rendtartás ügye, vagy a mindennapi élet bármely történése (1-5).

** Jézus Krisztus közénk jött, engesztelést végzett értünk, hogy megszűnjön a csapás, ahogy itt Mózes parancsára Áron cselekedett (12-13). Mindezt azért tette a mi Urunk, hogy a bűntől és haláltól szabadon élhessünk, közösségben Istennel, közösségben egymással.

*** Nem megy ez nekünk, Isten népének sem, még szolgaságban vagyunk. Jöjj, Uram Jézus, Te szülj nekünk szabad rendet (Jelenések 22,20).

Isten elkülöníti népét a Mózes és Áron ellen lázadóktól (20), akiket föld nyel el és tűz semmisít meg (31-35). Isten elkülönítő kegyelme az életet jelenti, ugyanakkor Isten elkülönítő kegyelmén kívül lenni biztos halált jelent; de vigyázzunk, nem mi különítünk el, és a kettő közötti határt sem mi húzzuk meg, hanem csakis az Úr. Minket csak az a lelkület mozgathat, hogy minél többeket hívjunk, vigyünk a körön belülre, az Úr megtartó jelenlétének közelébe. Akik pedig valóban az Úr közelében élnek, akiket Ő választott ki magának, azok elfogadják Istentől rendelt vezetőjüket. Kell a „mózesi” vezető ma is, aki után láthatóan felsorakozhatunk, akiért imádkozhatunk, akit támogathatunk és szerethetünk.** Az Úr a kellő időben úgyis leváltja és megítéli majd őket! Akiket az Úr különített el, azok soha nem keveslik azt, ami nekik jutott (8-11), sőt van szemük észrevenni, milyen sokat kaptak, és van feladatuk, dolguk, felelősségük bőven, amit tehetnek, még jobban, hűségesebben, az Isten dicsőségére.

Efezus 4,17-32

489. dicséret

* Mózes ellen többször felléptek már irigyei, Mirjám és Áron (4Mózes 12), majd Ón (1), most pedig Kórah, Dátán és Abirám, kétszáz ötven neves emberrel együtt (2). Az ok mindig ugyanaz, akkor is és ma is: elegük lett a vezetőből, egy idő után megunják, megszokják; új kell, más kell, fiatal kell. Isten Igéje nem kertel, nem csomagolja be az indokot, valami szent és nemes ügy mögé, hanem kimondja a valódi okot, miszerint elegük lett a vezetőjükből, mert megunták őket, főként pedig mert ők akartak vezetők lenni. A lázadók kevésnek tartották azt, ami nekik jutott, pedig őket is sok feladatra választotta ki az Úr (9). A vád is a szokásos: magadat mások fölé helyezed (3). Kórahnak nem elég, hogy vezető lévita, ő pap akar lenni (8-11), Dátán és Abirám pedig szóba sem áll Mózessel, mert kihozta őket Egyiptomból, ahol pedig jól ment soruk, most meg a pusztában sínylődnek (12-14).

** A vezetőinket szeretjük, és soha nem lesz belőlük elegünk, irigység és saját ambíciónk okán.

A földi élet értelmének egyetlen forrása az a bizonyosság, hogy életünk jövője ilyen ígéretes: zavartalan önátadás, minden bűnös sodrástól való megtisztulás, és Isten gyönyörűséges és boldog rendjéhez való szabad igazodás. Ez a jövő már a miénk, a Jézus Krisztusban. Isten olyan bizonyossággal ígéri az Ő országába való bemenetelt, mint már megtörtént valóságot. Olyan ez, mint amikor egy csónakban evezünk, háttal a jövőnek, mert a jövő már mögöttünk van, és előre tekintünk a múltba. Isten hatalmas tetteire, Jézus Krisztusra tekintve, a jövő már mögöttünk van, garantáltan a miénk! A főpap ruhájának bojtjai is ezt a szent emlékeztetést szolgálták (37-41).

Efezus 4,1-16

240. dicséret

* Az itt olvasható rendelkezések, akkor tarthatók be maradéktalanul, amikor már bement Isten népe arra a földre, amelyet az Úr ígért nekik. Akkor zavartalanul, örömmel mutatják majd be áldozataikat, a hozzájuk tartozó jövevényekkel együtt (1-21), nem követnek el szándékos bűnöket, nem tűrik meg azt maguk között, de bocsánatot kérnek a nem szándékosan elkövetett közösségi és egyéni bűnökért (22-36). Megfontolandó, hogy a nyomorúságosan ellentmondásos világban közösségek, népek is elkövethetnek nem szándékos bűnöket; amikor az eredmény láttán szörnyülködünk el, hát hogyan történhetett meg mindez, hogyan juthattunk idáig? Ott, az Ígéret Földjén élve mindig az Isten rendjét és az ember javát szolgáló parancsokhoz igazodik majd a nép, és éppen ebben az igazodásban teljesedik majd ki a nép szabadsága, és bármi történik is velük, minden az Isten hatalmas tetteire emlékezteti őket, mint a főpap ruhájának bojtjai is ezt a szent emlékeztetést szolgálták (37-41).

A nép fél, jajveszékel, hergelik egymást, szidják vezetőiket: az Ígéret Földje bizonytalan, Egyiptom nehéz, de biztos volt, menjünk vissza a régibe, vissza Egyiptomba (4). Olyan ez, mint amikor Jézus tanítványai vissza akartak menni halászni (János 21,1). – Józsué és Káleb azonban szót kérnek! Vannak olyanok, akik ilyen helyzetben felállnak és szólnak, védelmükbe veszik az Isten ígéretét, szavát (5-9), pünkösdi bátorság ez. – Mózes azonban ennél is többet tesz, nem szól, nem vitatkozik, hanem könyörög a népért, noha jogos lenne az Úr haragja, bocsásson meg az engedetlen népének és ne vonja meg tőlük áldó jelenlétét (10-19). – Gyönyörű a fokozás, mert végül az Úr is megszólal (20-38): van bocsánat, ennek a népnek is, de az engedetlenség büntetését el kell hordozni ennek a nemzedéknek, mert ők nem, csak a gyermekeik mehetnek be az Ígéret Földjére. Bizony, adatik bocsánat, de amit ebben a világban elrontottunk, ellenkezve Istennel (34), annak következményeit ebben a világban hordoznunk kell.*

* Akik ennek ellenére vakmerő gyorsasággal szeretnék jóvá tenni azt, amit engedetlenségük, ebben a világban már végleg elrontott, azok csúfos vereséget szenvednek (39-45).

Isten betekintést enged abba, amit készített nekünk, úgy, mint ahogy a kémek (inkább követek) ízelítőt kaptak az Ígéret Földjének lehetőségeiből. Ezt a betekintést Igéjében adja nekünk az Úr, hogy bátorítson és bizonyítsa, szabad utunk van Őfelé, a Jézus Krisztusban (1-16). – Ez a betekintés minden lényeges kérdésre választ ad, hirdetve, hogy Isten országa konkrét valóság, termékeny földdel, városokkal, bőséges szőlőfürtökkel, gránátalmával és fügével. Isten országa a maradandó város öröme, bőség, megérkezés (17-24). – A követek azonban inkább megijesztik, ahelyett, hogy bátorítanák az otthon maradottakat: az ott lakók erősebbek náluk, óriások, félelmetesek, olyanok, mint a sáskák, és meg fogják emészteni Isten népét. Káléb csitítja ugyan ezt a riogató hangot, de hiába. Bizony nem mindegy, hogy a hitetlenségből fakadó félelem, vagy az Isten ígéreteire alapozó, hitből fakadó bizalom irányít bennünket. A félelem túlzásokba ejt, találgat, a törpéket is óriásoknak látja, miközben másokat is elcsüggeszt. Biztatunk, vagy elcsüggesztünk másokat? Biztató, vagy riogató egyház vagyunk?

Efezus 3,1-13

153. dicséret