EMLÉKEZZÜNK? Ezen a héten hét kérdésre válaszolunk a napi Igék alapján. Egy nyugdíjas barátomnál jártam nemrégiben, akivel mindig jó beszélgetni. Örömmel hallgattam, ahogy beszélt nagy ívű életéről, felelősségteljes munkájáról. Lapozgatjuk a dokumentumokat. Azóta ez már a múlt, a vállalat sem létezik, amelynek élén állt. Keserédes emlékezés ez; de egy nagyszerű életre való emlékezés. Egy hasonló példa, „világméretekben”. A huszadik század elismert operaénekes dívája volt Maria Callas: hatalmas sikerekkel, de hirtelen hanyatlással, korai halállal.* - Király voltam, írja a szentíró, és ez a múlt idő őszintévé teszi őt, aki nemcsak saját életére, hanem magára az életre is letisztultabban tekint. Elmúlt a dicsőség, a „királyság”, és ebben a kegyelmi állapotban rádöbben az ember arra, hogy minden „királyság” hiábavalóság, hasztalan erőlködés, mert elmúlik (14); miközben az ember „királyként” sem tudta megjobbítani a világot, vagyis a görbe nem lett egyenessé (15).** - Valóban igei igazságok ezek: mert a világot csak a feltámadott Úr, és az Ő közelsége képes egyedül megváltoztatni. A diagnózis tehát tökéletes. A feltámadott Jézus Krisztusra emlékezzünk, Ővele közösségben lehet a görbe egyenessé, és az örök jövő „elengedheti” a múltat, az elhibázott múltat is, és megeleveníti a jelent.

1János 2,1-6

103. zsoltár

* Maria Callas életútjának summája: tehetség, gyönyörű hang, szépség, óriási karrier, mindent elért, az egész világ a lába előtt hevert; mindehhez a magánéletében érdekvezérelt tettek társultak; aztán beköszöntöttek a kudarcok, az elbizonytalanodás, a gyors hanyatlás feldolgozhatatlansága, majd a korai halál.

** A görbe nem lett egyenessé, vagyis nem változott a világ, nem változott az ember, látszólag maradt a rossz, a bűn, emberileg nincs megoldás (15). A sok tudás és akarás is csak sok szenvedést okozott (16-18), ezért nem jó törekvőnek lenni ebben a mulandó és megváltoztathatatlan világban.

Mit hangsúlyoz ez a könyv? A halandóság alá vetett embernek le kell szállni trónjáról. Meg kell elégedni egy mértékletes, józan életvezetéssel, amíg van rá lehetősége (2,24). Ez a józanság azt jelenti, hogy lehet örülni, és lehet megállni a bajban; ha mindkettőt az Úr kezéből fogadjuk. „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette.” (7,14) Közben, ebben a világban meg kell tanulni mérlegelni a dolgokat, tudni kell óvatosnak, megfontoltnak lenni, tudni kell megkapaszkodni. A „minden hiábavalóság” hangsúlyozása nem öncélú, sem az, hogy a könyv írója megingatja a szilárdnak hitt alapokat; ehelyett el akar vezetni az élet helyes szemléletére: a megnyugvást adó istenfélelmére. Az író nem filozófus,* nem pszichológus, hanem teológus. A Prédikátor vizsgálódásának alaptörvénye, bölcsességének előfeltétele, hogy Istent hozzá kell számítani az élethez, mert az ember, a kérdéseire csak így kaphat érvényes feleletet. Mi tudjuk, ez az Isten, a hiábavalóság (2), a megfáradás (3; 8), a mulandóság (4; 11), a titkok (5-7), a régi és az új ellentétének gyötrő érzését Jézus Krisztus feltámadása által vette le rólunk (1Korinthus 15,58).

1János 1,5-10

459. dicséret

* Az író nem szkeptikus, nem epikureus, nem cinikus, vagyis nem filozófus, hanem teológus.

A 106. zsoltár legkiemelkedőbb üzenete az, hogy ez nem az egyes ember bűnbánata és bűnvallása, mint ahogy azt az 50. zsoltárban olvassuk, hanem Isten népének közös bűnbánata. Az Isten örökkévaló szeretetének magasztalása után (1-6) a pusztai vándorlás (7-23), majd a honfoglalás során elkövetett bűnök megbánása és megvallása következik (24-39). Megrendítő olvasni az Úr igazságos büntetésének megfogalmazását, miszerint az Úr megutálta örökségét (népét), és pogányok kezébe adta választottait (40), utalva ezzel a babiloni fogságra, ahol megszületett ez a zsoltár (41). A bűn büntetése azonban az engedetlen nép javát szolgálta, mert akiket az Isten szeret, azoknak minden javukra van (Róma 8,28). Mindig gondolkozzunk el, ha sokan gyűlölnek, sanyargatnak, megaláznak bennünket; nem vagyunk-e túlzottan önfejűek és engedetlenek (41-43). Isten megutálta, de el nem vetette népét, ezért az Úr visszaemlékezett velük kötött szövetségére és „mégis” irgalmasságra indította irántuk fogvatartóikat (44-46). Ez a „mégis”, a kiválasztó kegyelem titka, amely előbb-utóbb alkalmassá tesz a szolgálatra: „mégis rájuk tekintett” (44).*

1János 1,1-4

500. dicséret

* Könyörgéssel és magasztalással zárul a zsoltár: segítsd meg népedet, és gyűjtsd össze őket, Urunk (47-48)

Isten Igéje nem egy „ideális” népet állít elénk, akik mintha kiérdemelték volna, hogy az Úr így bánt velük, és ellenségeiket legyőzve megszabadította őket. Az Ige azt hangsúlyozza, hogy Isten dicséretre méltó, mert örökké tart szeretete; akkor sem szűnik meg ez az örök, rólunk üdvösségesen döntött szeretet, ha mi hűtlenül elhagytuk az Urat. Ennek igazolásaként hosszan felsorolja a zsoltár Isten népének mindenféle engedetlenségét (7-23). Hűtlen a nép, és hűséges az Isten. Ennek jele, hogy minden mélységben irgalmasan bánt velük (4). Csak leborulhatunk ez előtt az örökkévaló szeretet előtt, amely Jézus Krisztus keresztjénél, és üres sírjánál konkrét és egyértelmű lett a világ számára. Ez a szeretet Isten igaz voltából fakad (3). Ez a szeretet arra hív, hogy leborulva dicsérjük az Urat (1-2), bánjuk meg vétkeinket (6), ne legyünk többé engedetlenek, járjunk az Úr útján (3), és megtapasztaljuk a választottak jólétét (5).

Minden nézőpont kérdése – mondjuk gyakran. Ennek igazsága azonnal kiderül, amint ugyanazt az eseményt képesek vagyunk egymásnak ellentétes szempontokból vizsgálni, magyarázni.* Izráel történetéről is sok nézőpontunk lehet. Itt most az Isten nézőpontját olvassuk, népéről. Ábrahám, Izsák, Jákób, József, Mózes Isten eszközei voltak abban, hogy az Úr csodás tettekkel vezesse népét.** Összegezve: az ellenség elpusztult, „őket pedig kihozta” az Úr (37), mert beteljesítette ígéretét. Isten nézőpontja ez. De aztán ennek a nézőpontnak „tágult” az optikája, Jézus Krisztusban; illetve számunkra lett élesebb az Isten látószöge: hiszen az Úr mindenkire szabadító irgalommal tekint, mert neki minden nemzet között van népe. Ezért aki Krisztusban hisz, az soha nem csak a saját nézőpontjából tekint a világra, hanem mindig a másikéból is, és éppen így lesz krisztusivá. Csak ebbe a szemléletbe fér bele, még az ellenség szeretete is. Éppen ez a szemlélet az, amire éles helyzetben, a saját erőnkből képtelenek vagyunk, és látszólag szabad teret kap a gonosz, de csak látszólag, hiszen a megváltó*** Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére (Filippi 2,11).

* Tanulságos a nagy emberek emlékiratait olvasni, amelyben ugyanarról a történelmi eseményről akár homlokegyenest ellenkező értelmezést olvashatunk, azoktól, akik az adott eseményt átélték, megharcolták.

 ** A mai igeszakaszban, Mózes említésével három szempontot olvasunk: az egyiptomiak legyőzését, tíz csapással (24-36), Isten népének szabadulását Egyiptomból (37-41), majd ennek magyarázatát, teológiai megokolását, azért így történt, mert megígérte szabadulásukat az Úr.

*** - és nemcsak az üdvösségre, hanem erre a szemléletre is megváltó Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Isten kiválasztotta népét (6), majd csodálatos tettekkel gondot viselt róluk, azaz senkinek sem engedte elnyomni őket (14). A kiválasztottság kegyelem, mögötte Isten kikutathatatlan döntése áll, de a kiválasztottak megtapasztalják Isten csodatetteit mindenkor, még a szükség idején is észreveszik azokat (6). - A kiválasztottság felelősség, mert nagy kérdés, hogyan élünk azzal. József megtapasztalta az Úr kegyelmét, de ez olyan magasságokba „repítette” őt, amely tele volt veszélyekkel: „a fáraó egész vagyonának kormányzójává lett, hogy a vezetőket tetszése szerint oktassa, a véneket bölcsességre tanítsa” (21-22). Akiket valóban kiválasztott az Úr, azok nem tudnak visszaélni kiválasztottságukkal, csak szolgálni tudnak vele. - A kiválasztottság szüntelen hálaadás, függés és szolgálat. Aki „képességet” kapott arra, hogy mindenkor hálát adjon az Úrnak, miközben folyamatosan tudja, hogy életében minden kegyelem, ezért ebben a szent függésben állandóan segítségül hívja az Úr nevét, miközben élete szakadatlan szolgálat, hirdetve az Úr tetteit mások előtt; - ilyen az, akit kiválasztott az Úr.

Zsidók 13,1-6

276. dicséret

Jézus Krisztusban, Isten kijelentette, hogy a teremtés rendjét nem engedte ki a kezéből, a bűn minden rontása ellenére sem (5). Mindezt a korabeli világkép szerint írja le a zsoltáros,* de az üzenet a lényeg: Isten kezében van ez a világ, nem ártó hatalmak kezében.** A megváltás a gondviselés maximuma. Isten Lelkének támogatása nélkül végünk van: gondviselése nélkül meghalunk, megváltó kegyelme nélkül elveszünk. Az Ő életadó Lelke által azonban nemcsak lélegzünk, hanem élünk, az Ő dicsőségére élünk, és szolgálunk (27-30).*** Isten embere ellent áll a gonosz romboló hatalmának, és könyörög Isten Lelkének jelenlétéért, aki éltető, újjáteremtő, szolgálatra küldő Lélek. Isten Lelke az Ő dicsőségének és így életünk értelmének egyetlen záloga. Isten Lelke által lehetünk olyanok, ahogy az Igében olvastuk: „Örüljön alkotásainak az Úr” (31-35).

Zsidók 12,18-29

104. zsoltár

* Valaha gonosz özönvíz fedte a világot, de Isten nekirontott a vizeknek, visszavonulásra kényszerítette azokat. Így állott elő a Föld, ez a roppant korong, amely a tengeren úszik, de láthatatlan oszlopai a tengerfenékig, a világ létalapjáig nyúlnak alá. Az alsó vizekből fakadnak a források és a folyók, a felső vizekből, az ég tengereiből adatik az eső, amely fölött a menny, Isten lakóhelye található. A világossága a naptól függetlenül jelenik meg, mint a világ köpenye (2).

** Isten legyőzte a „káosztengert”, és az általa rendelt határt senki és semmi át nem lépheti: „valamennyit bölcsen alkottad” (24-26). - Isten népe az, amelyik tiszteletben tartja ezt a határt; az Úr kegyelméből ők részesülhetnek majd a „határtalanból” is, ami nem rendetlenség, hanem a bűn láthatóan rontó hatalmának teljes hiánya.

*** Csodálkozzunk rá, milyen szép még mindig a világ! Ez töltsön el bennünket örömmel és reménységgel: jó kezekben vagyunk! Ez a bizonyosság tesz késszé arra, hogy Isten eszközeiként megtegyük a magunkét azért, hogy szép maradjon ez a világ, és minden, ami benne történik.

Hatalmas Urunk van, aki mindent bölcsességgel, rendben, „jól” teremtett meg. Ugyanakkor ez a zsoltár hirdeti, hogy Isten nem egyenlő a teremtett világgal, hanem kívülről tekint rá, mint teremtményére, de keze nyoma ott van mindenben.* Ő az, aki ezt a rendet, minden ártó hatalom és káosz ellenében fenntartja. Isten kegyelméből búza, bor és olaj adatik mindenkor (15), amely az emberi élet három feltétele: étel, vidámság, méltóság. Ebben a teremtési rendben minden és mindenki valamiért és valakiért van. Az eső a fákat öntözi, a fák a madaraknak nyújtanak fészket, a növények az embernek adnak táplálékot. A szolgálat Istentől való, világfenntartó elv, minden önzés ellenében (Ravasz László). Istenünk teremtő és gondviselő szeretetét mutatta meg Jézus Krisztusban, akiben visszaállította „életes” rendjét. Milyen szép a világ, szilárd az alapja, megbízható a hordozója, a mi Istenünk, aki teremtő, gondviselő és megváltó Úr.

Zsidók 12,12-17

149. zsoltár

* Isten egyszerre transzcendens és immanens.

 AZ ÚR JÓ TETTEI.* - 1. Isten tettei „jó” tettek, mert megváltást, szabadítást adnak. Minden egyéb „jó” ebből a tényből fakad (2). - 2. A megváltás bizonyossága nélkül azonban minden földi „jó” átokká lesz rajtunk, kifolyik a kezünkből, mint a víz; ha mégis „konzerválni” akarnánk a földi jókat, elviselhetetlen terhekké lehetnek azok. Rodin híres szobra a vízhordó lány, amelynek elkészültét sok vázlat előzte meg, az egyiken a vizes korsó nincs is kifaragva, ott megmaradt a teher helyén a puszta, torz kőtömb, amely alatt összegörnyed a lány. Ez a vázlat kifejezőbb, mint az eredeti. Mindannyian ilyen teher alatt roskadozunk. - 3. Isten megváltó, jó tette, Jézus Krisztusban az, hogy levette ezt a kőtömböt rólunk, illetve bizonyosságot adott, hogy hamarosan leveszi rólunk, így adatik felülről erő, azok hordozásához. - 4. A legnagyobb terheink, amelyek mindenütt jelen vannak: bűneink, betegségeink, halandóságunk (3). Ezeket vette le rólunk az Úr, Jézus Krisztusban, hogy helyüket szeretete és irgalma töltse el, amely betölti mennyei javakkal földi életünket is, és megújulunk. Amíg még maradnak a terhek, másként hordozzuk azokat (5). 

Zsidók 12,1-11

434. dicséret

* - Gyönyörű a szerkezete ennek a zsoltárnak, még fontosabb az üzenete. A zsoltáros magasztalja az Urat, mert megtapasztalta az Úr „jó” tetteit egyéni életében (1-5), és mert minden ember megtapasztalhatja az Úr megváltó tetteit a történelemben (6-13). Az Úr magasztalásának forrása a mi mulandóságunk (14-18), és az Ő örökkévaló volta (19-22), amelyben minket is részesíteni akar a Jézus Krisztusban. Most csak a zsoltár első szakaszára tudunk figyelni. 

(3) A NYOMORÚSÁGRÓL. - Egyéni panaszének (2-12, 24-27) és közösség himnusz (13-23) összefonódása ez a zsoltár. A zsoltáros szorult helyzetben van, amit részletesen kifejt. Szenved az elmúlás miatt, testi és lelki kínjai miatt, a beteg ember magánya miatt, akit abban a korban tisztátalannak tartottak, mint a pelikánt és a baglyot, gyötrődik ellenségeinek beteljesedett átka miatt, leginkább pedig amiatt, hogy Isten felemelte, de elvetette őt (2-12). Az ember egyedül van, reménytelenül, amíg bajai felett kiáltozik, noha jogos minden fájdalmas kiáltás, és nem tilos, ugyanakkor, ha nem az Isten színe előtt történik ez a panasz, akkor valóban csak hangos kiáltás marad, még ha Isten nevét említi is a szenvedő, de úgy, mint őt elvető Istent.* De jó tudni, hogy Isten Jézus Krisztusban nem vetett el, sőt lehajolt érettünk, nyomorúságunkban. 

Zsidók 11,23-40

114. zsoltár

* A nyomorúságban Isten adja a reménységet. Ez a panasz folytatódik a 24-27. versekben, ahol a zsoltár írója nem akar elmenni ebből a világból élete delén, de aztán megvigasztalja Isten örökkévaló szeretete, amely fiainak majd reménységet ad. De jó tudni, hogy Jézus Krisztusban nemcsak a fiaink, hanem mi is megszabadultunk. Isten nem vetett el nyomorúságunkban, sőt lehajolt érettünk. - A nyomorúságból való szabadulás szolgálatra hív. Az egyéni panaszének közé ékelődik a közösségi himnusz (13-23), amely az eljövendő szabadulást hirdeti meg, amikor Isten megerősíti népét, felépíti templomát, és jönnek mindenhonnan más népek is, hogy e megáldott nép Istenét megismerjék. Isten valóban aláhajolt népéért, Jézus Krisztusban pedig mindenkiért. A nyomorúságból megszabadult ember és nép csakis ezt hirdetheti és élheti mindenki felé, az irgalom evangéliumát.

RENDBEN LEGYENEK A DOLGOK! Egy neves állami vezető mondta, amikor keménykezűségét megelégelték az újítók: „reform igen, káosz nem”; hamarosan azonban lemondott, lett is elviselhetetlen káosz.* Eredetileg a király koronázási éneke volt ez a zsoltár. A király elfogadta Isten törvényét, és megfogadta, hogy felségterületén ügyel arra, hogy Isten életet szolgáló kijelentése szerint történjen minden (2). A király ígérte: nem engedi, hogy a gonosz és csalárd szív irányítsa az ország életét (4), nem tűr meg semmi haszontalanságot és széthúzást (3), titkos rágalmazást, nagyot akaró kevélységet (5), álnokságot, hazugságot (7). Ezért a király minden reggel megvizsgálja magát és országát, vagyis az Isten színe elé áll, hogy az Úr áldott rendjét képviselhesse mindenkor, és soha ne önmagát; mert csak így van joga elnémítani a gonosztevőket (8); és csak így van lehetősége támogatni a hűségeseket (6); ugyanis amíg az ember magát képviseli, addig a gonoszok és a hűségesek meghatározása igen veszélyes és részrehajló lehet.**

Zsidók 11,8-22

254. dicséret

* Igenis, kell, aki az élre áll, és még inkább kell, hogy az Úr gyermeke legyen az élen.

** - Emeljük ezek után ezt a zsoltárt a teológia szent magasságába. Az tudja Isten rendjét (törvényét) komolyan venni, és soha nem önmagát képviselni, aki részesült Isten megváltó, krisztusi szeretetében. Az evangélium körbeveszi a törvényt, mint ahogy a frigyláda a Tízparancsolatot. Az ilyen ember, közösség, vezető képes ügyelni (ügyelni akarni) az Úr tökéletes útjára, naponta elkérve Isten segítségét ehhez az úthoz: „Mikor jössz hozzám?” (2).

MI JELLEMZŐ ISTEN NÉPÉRE?* Az Istentől való teljes függés boldog tudata (Ravasz László), és az ebből következő hálaadó bizalom, mindenkor (3-4): „az Övéi vagyunk, az Ő népe” (3); „menjetek be kapuin hálaadással, mert jó az Úr, örökké tart szeretete” (4). A bibliai kegyesség három jellemzője, a kálvinizmus legtisztább forrása: teremtés, kiválasztás, kiválasztáson nyugvó gondviselés. A zsoltárt hálaáldozati körmeneten énekelték (4). A kapukon kívül a gyülekezet kezdte (1-3), majd a templomból a papok válaszoltak (4); és feltárult a kapu. Isten népe számára ilyen bíztatással tárul fel a kapu. Az idő kapuján úgy lépünk be zarándokutunkra, hogy mindenkor tudjuk, jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége, és majdan feltárul számunkra az örökkévalóság kapuja is. Isten népe olyan közösség, aki számára kinyílt az Isten szeretetének kapuja, ezért Isten népe csakis nyitott szeretettel fordulhat mindenki felé: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten” (3). Minden misszió alapja ez a nyitottság, és minden áldás alapja, Isten kiválasztó irgalma.

Zsidók 11,1-7

474. dicséret

* MI JELLEMZŐ ISTEN NÉPÉRE? 

- Az „egész föld” kifejezés itt Isten népére értendő: ujjongjon az Úr előtt, az egész földön, mindenki, aki az Úr népéhez tartozik (1). A zsoltár írója Isten népéhez, gyülekezetéhez tartozik, egynek érzi magát a gyülekezet közösségének minden tagjával. Isten népére ez „testvéri közösség” jellemző, mert közöttük minden különbözőség és körülmény ellenére is tapasztalni lehet a szeretetet, kimondva, kimondatlanul is. Nagy baj, ha valami más vibrál a levegőben, még akkor is, ha szeretetet emlegetünk, de valójában harag, irigység és gyűlölet szagolható ki közöttünk. 

- Isten népe örömmel szolgál az Úrnak, vagyis öröme nem a saját boldogságát kereső, meddő öröm, érzelem, rajongás, hanem másokat szolgáló öröm, és ebben megelégülést találó öröm; az Úrnak szolgálni ugyanis mindig a másik embernek való szolgálatot jelenti (2). Ez a szolgálat a templomban kezdődik, a gyülekezet közösségében, ahol Isten népe felülről mennyei indítást, erőt kér ehhez a szolgálathoz. Önzőek vagyunk, vég nélkül, még az Isten tiszteletében is valójában saját magunkat keressük, és saját magunkat akarjuk megtalálni. A nagykorú keresztyénség az, amikor valaki ezen túlléphetett. 

- Ennek a nagykorú keresztyénségnek forrása az Istentől való teljes függés boldog tudata (Ravasz László), és az ebből következő hálaadó bizalom mindenkor (3-4): „az Övéi vagyunk, az Ő népe” (3); „menjetek be kapuin hálaadással, mert jó az Úr, örökké tart szeretete” (4). A bibliai kegyesség három jellemzője, a kálvinizmus legtisztább forrása: teremtés, kiválasztás, kiválasztáson nyugvó gondviselés. 

- A zsoltárt hálaáldozati körmeneten énekelték (4). A kapukon kívül a gyülekezet kezdte (1-3), majd a templomból a papok válaszoltak (4); és feltárult a kapu. Isten népe számára ilyen bíztatással tárul fel a kapu. Az idő kapuján úgy lépünk be zarándokutunkra, hogy mindenkor tudjuk, jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége, és majdan feltárul számunkra az örökkévalóság kapuja is. Isten népe olyan közösség, aki számára kinyílt az Isten szeretetének kapuja, ezért Isten népe csakis nyitott szeretettel fordulhat mindenki felé: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten” (3). Minden misszió alapja ez a nyitottság, és minden áldás forrása, Isten kiválasztó irgalma.

AZ ÚR VÁLASZOL NEKÜNK. - „Nagy” ez az Úr, aki válaszolt Isten népének. Ő az, aki magasan fölötte van minden népnek, aki megmutatja, mi a helyes (1-5). - Ő azért válaszolt népének, mert segítségül hívták az Úr nevét. A választottság jele, ha valaki segítségül hívhatja az Úr nevét; ez a „lehetőség” felülről való ajándék; az üdvösség jele (6). - Az Úr válasza nemcsak tényleges segítséget jelent, miként a választott népet vezette Isten a pusztában, hanem annak képességét is, hogy megtarthatták az Úr rendelkezéseit mindenkor (7). - Isten Jézus Krisztusban válaszolt nekünk igazán, amikor megbocsátott, bár bűneink itteni következményét el kellett hordoznunk (8). Magasztaljuk az Urat, hogy nem hagyta meddő életünket válasz nélkül, és, hogy ez a válasz Jézus Krisztus (9).*

Zsidók 10,19-39

458. dicséret

* Mi minden kiderül a másikról, ha egy kicsit többet együtt vagyunk, beszélgetünk, netán egy szobában kényszerülünk aludni. Kiderül, hogy mindenkinek van gyenge pontja, ahol meddő az élete. Magasztaljuk az Urat, hogy nem hagyta meddő életünket válasz nélkül, és, hogy ez a válasz Jézus Krisztus (9).

AZ ÚR ISTEN LEGFŐBB JELLEMZŐJE az, hogy Ő szabadító Isten (1). Megváltó Istenünk van. Jézus Krisztusban Isten elsősorban ezt mondta el magáról. A legfontosabb, amit elmondhatunk Istenről, és amit mindenkor tudnunk kell Őróla, magunkra nézve és másokra nézve is, hogy Isten nemcsak nekem, hanem másoknak is szabadulást ajándékozott: bűnből, betegségből, halálból (2-3). Ezért magasztaljuk Őt, énekekkel, hangszerekkel, szertartásokkal, istentisztelettel, főként pedig egész életünkkel, akárcsak a hegyek, a tengerek és „seregeik”, akik puszta létükkel is az Urat dicsérik. Fordítva is igaz: énekelhetünk mi új éneket az Úrnak, hárfával, tapsolva, átszellemülten, örvendezve, ha hétköznapjainkban úgy viselkedünk egymással, hogy még az állatvilágban is kiszámíthatóbb a rend. Sajnos, mi szerepeink, szentségünk, Isten-dicséretünk mögé rejtőzve is hadakozunk a másik ellenében (4-8). Éppen ezért, Isten szabadítására van szükségünk, megváltásra szorulunk.*

Zsidók 10,1-18

98. zsoltár

* Nemcsak azért van szükségünk megváltásra, mert az Úr eljön, és ránk pirít igazságos ítéletével, hanem azért is, mert hiányzik az életünkből az Isten igazsága, vita nélküli, boldog, szabad, szeretettel teli rendje; ez a hiány pedig nyomorúságos állapot. Hiába akarja az ember az életet, valójában csak „szűkölködik”, dúsgazdagon és szegényen is (9). Mennyi élettörténet igazolja ezt. Jöjj megváltó Urunk!

 AZ ÚR MEGJELENIK. Ez a zsoltár ígéret, de a hívő ember számára már valóság, Jézus Krisztusban pedig garancia: közel az Úr! - Ahol az Úr megjelenik, ott Ő uralkodik. - Uralma nyomán azonban nem halál és nyomorúság támad, mint az ember uralma nyomán, hanem öröm és vigalom, igazság és jog (1-2).* - Tény, hogy Isten uralmának megvalósulását tűz előzi meg, amely feléget minden ellenségest maga előtt. Ezt az üzenetet mindig félreértjük, úgy gondolva, mintha Isten megjelenése valami rettenetes dolog lenne, noha ez az igevers éppen azt jelenti, hogy az Úr végső megjelenésével elpusztul végre minden rettenetes és ellenséges. Persze, aki még akkor is felesel a villámként mindent megvilágosító, egyértelműsítő Úrral, az megéghet, viaszként megolvadhat (3-5). - Az Úr megjelenésével kiderül, hogy az Úr az Isten, aki az egész föld Ura, minden nép, nemzet, a teremtett világ Ura (5-6). Ő Úr minden vallás, kegyesség, eszme és okos gondolat fölött, amelyeket bálványként töröl el; mert bizony minden „bölcseletünk” bálvánnyá lehet; de jó tudni, hogy az Úr jelenlétében minden okoskodó vitának vége lesz. Jó lesz, amikor Őelőtte borul le minden (7-9).**

* Az öröm azt jelenti, hogy az ember rendben van, „boldog”. A vigasság arra utal, hogy konkrét okunk is van örülni, mert jól megy sorunk. Az igazság és a jog azt hirdetik, hogy Isten eredeti teremtési gondolata érvényesül, amelyben mindenki a helyére kerül; vagyis az igazság és a jog nem „szabadság, egyenlőség és testvériség”.

** - Aki már most tudja, hogy az Úr az Isten, az már most örül ennek az ígéretnek, és már most eszerint él, élvezve Isten oltalmat ajándékozó, gonoszt elhárító jelenlététét (10-12).

Nem azért kell új éneket énekelni, mert nem jó a régi, hanem azért, mert Isten népe új felismerésre jutott: új üzenetet kapott az Úrtól. Minden formai megújítás valamilyen tartalmi megújuláshoz kötött, és nem történhet csak azért bármiféle megújítás, mert minden nemzedék meg akarja mutatni magát az időben, még az egyház idejében is. Nem kell új ének, új forma, ha nincsenek új felismerések (1-2). - Az új felismerés az, hogy Isten a nem zsidók, a pogányok Istene is. Isten szabadítása minden nép szabadulását jelenti. Bizony kell az új ének, nem maradhat el az új ének, ha az ember tud örülni a másik üdvösségének is, ha az ember örömmel veszi azt az evangéliumot, hogy Isten nemcsak nekem, hanem másoknak is szabadítást készített (3).*

Zsidók 9,1-14

162. dicséret

* Ez a felismerés megérdemli az új éneket, azért is, mert ehhez a felismeréshez társul az a bizonyosság, hogy az egész föld az Úr kezében van, és minden méltatlanság és igazságtalanság ellenére érvényesül ebben a világban az Úr igazsága, a Tőle való rend, élet és harmónia. Ez a bizonyosság, minden látható és halálos ingatagság ellenére szilárddá teszi Isten hívő népét, mert tudjuk, szilárdan áll a világ is, isteni „talapzaton” (10-13).

Isten magasztalásának lényege, hogy Őt önmagáért dicsőítjük, függetlenül attól, hogy mi éppen milyen helyzetben vagyunk. Magasztaljuk Őt, mert az Úr a „legnagyobb”, Ő minden magasság és mélység felett áll (1-6). Az ember egyet tehet: térdre esik előtte, megadja magát az Úrnak (1-6). - Ez az önmegadás az Úr előtt: ajándék; erre az ember saját magától képtelen. Sőt, az emberre az ellenkezője jellemző: az ember megkeményíti magát, és megmutatja, mire képes. Az ember nem adja fel, az ember küzd, az ember több akar lenni, a maga javára, a maga erejéből. Ennek következménye: rivalizálás mindenhol, még a szeretteink között is; ennek eredménye tévelygés; ez az állapot bosszantja az Urat (8-11). Az egyházban ez az állapot az állandó tevékenységben mutatkozik meg: mindent mi akarunk megoldani az Úr helyett, közben rivalizálásunk hiteltelenné tesz bennünket. Gyakran előfordul az is, hogy az egyház egy kellemes civil klubbá válik, és ha szól is az Ige, nem talál nyitott fülekre és szívekre. - A csodák akkor kezdődnek, amikor az ember feladja és beleroskad az Úr kezébe; amikor nem keményíti meg magát. Ekkor tapasztalja meg igazán az Ő népe, hogy az Úr nem engedi el az övéit (7-8). Isten mai népének is fel kellene adni keménységét, a módszerek és stratégiák rengetegét, és nyitott szívvel hagyni kellene, hogy cselekedjen az Úr. Ez nem tétlenség, de az Istennek kedves cselekvés csakis így kezdődhet el, ezzel a „szent tétlenséggel” (2Mózes 14,14).

Zsidók 8,6-13

78. zsoltár

- 1. Kik azok a bűnösök, akiknek megfenyítéséről szól a zsoltár? Azokról van szó, akik Isten népe közül valók, és mégis istentelenül élnek (8). - 2. Ez az istentelenség elsősorban a gőgben mutatkozik meg, hiszen minden gonoszság az alázat hiányából fakad (2-7). Tartsunk önvizsgálatot, hányszor hangoskodunk, kérkedünk, beszélünk kihívóan, vígadunk felelőtlenül, ha jól megy dolgunk (3-4); nem törődünk az Úrtól kapott örökségünkkel és a rászorulókkal (5-6), nem számolunk igazán Istennel, még ha emlegetjük is a nevét (7-9). - 3. Az Úr kegyelme az, ha Ő megfenyíti gőgös-hívő életünket. Amikor Ő megjelenik ragyogva, megfizet gőgös tetteinkért (1-2): nem a másik gőgjéért, hanem a mi hívően magabiztos érzéketlenségünkért. – 4. De mindezt azért teszi, hogy megtanítson törvényére, rendjére, az életre, amely Isten dicsőségét, és szeretetben a másik javát is szolgálja, ám éppen ebben adatik az ember saját boldogsága is (12). Ő nem taszítja el népét, csak megfenyíti (14). – 5. A mai zsoltár szerint az Úr tudja, milyen hiábavaló az emberi élet (11) az Isten örök rendje nélkül, vagyis Isten áldó jelenléte nélkül; és milyen hiábavaló a hívő élet önhittsége, ridegsége, befogadó szeretet nélkül.*

Zsidók 8,1-5

94. zsoltár

* Egy prédikációban szíven ütött néhány mondat, miszerint Isten Igéje sokszor csak a „törvény” felől nézi az emberi életet, ez pedig csak egy szűk szelete az életnek. A mai zsoltár szerint azonban az Úr tudja, milyen hiábavaló az emberi élet (11) az Isten örök rendje nélkül, vagyis Isten áldó jelenléte nélkül. Akit az Isten bűneitől megváltott, megfenyített, de megoltalmazott (22), az többé nem lehet olyan, mint akik a törvényesség látszatát keltik, vagy bármiféle hazug látszatot.

„Hangosan zúgnak a mélységesen sötét folyamok” (3) – így fejezi ki a zsoltár, hogy mindannyian gonoszok vagyunk (1Mózes 6,4). „Jaj” nekünk, ha az Úr nem veszi kézbe kiesett, ide-oda csapódó, pörgettyű életünket. Nagyon apró dolgokban látszik ez a gonoszság, egészen hétköznapi tapintatlanságokban, ami alkalom adtán azonban ölni is kész. Példa: a boltban előttem fizet egy kigyúrt, rövidnadrágos ember, a nyári melegben; nyalja a jégkrémet, mert nem tudta kivárni, amíg kifizet mindent, és a szájában pálcikával morog valamit a pénztárosnak, aki tűrni kénytelen ezt az elkeserítő illetlenséget. Ám itt megmutatkozik mindaz, amit látva, csak hálát adhatunk azért, hogy a világ mégsem a gonosz kezében, és az ebből következő mérhetetlen taplóság és durvaság kezében van, hanem az Úr kezében, aki Jézus Krisztusban kijelentette, hogy áldott igazsága és rendje továbbra is érvényben van. Ezért ad hálát ez a zsoltár is, mert hangosan zúgnak a folyamok, de az Úrnál nincs fenségesebb, és Igéjénél nincs megbízhatóbb (3-5). „Szilárdan áll a világ, nem inog.” (1)

Zsidók 7,11-28

183. dicséret

* Az előző zsoltár gondolatmenetét folytassuk. Isten kezében vagyunk, aki érvényesíti igaz rendjét ebben a világban, és nem engedi, hogy az emberi gonoszság egy határon túl romboljon (Zsoltárok 92,6-12). Győzni fog az Úr életet szolgáló, igaz, igazságos, szeretettel teli rendje (Zsoltárok 92,13-16). „Szilárdan áll a világ, nem inog” (1). - Jó ezt tudni, mert rengeteg az ostoba, gonosz ember (Zsoltárok 92,7).

Hálát adunk az Úrnak, mert világot teremtett, és alkotásainak örvendezhetünk. Mindig azt lássuk meg, amink van, és ne azt, amink nincs; valójában gazdagok vagyunk (2-5). - Adjunk hálát azért is, hogy Isten nem hagyta magára ezt a világot; akkor sem, amikor az kipördült szellemi-lelki tengelyéből, mint egy elszabadult pörgettyű, amikor kiesik a gyerek kezéből, és ide-oda csapódik a szobában. Isten lehajolt érte, felvette, helyre állította: vagyis Isten kezében vagyunk továbbra is, aki érvényesíti igaz rendjét ebben a világban, és nem engedi, hogy az emberi gonoszság egy határon túl romboljon (6-12). Egykor győzni fog az Úr életet szolgáló, igaz, igazságos, szeretettel teli rendje (13-16). - Jó ezt tudni, mert rengeteg az ostoba, gonosz ember (7). 

Zsidók 7,1-10

92. zsoltár

Isten úgy véd, mint madár a fiókát, és páncél a katonát (4); szelíd, de biztos oltalmat ad; nemcsak neked, hanem sátraidnak, azaz szeretteidnek is (10). - Ezt az oltalmazó ígéretet azonban nem értjük félre, ahogy Jézus Krisztus sem értette félre azt (Máté 4,5-7). Ez annyit jelent, hogy bizonyosságunk ellenére nem kísértjük az Urat, nem térünk le az Úr útjáról, csak Őrá figyelünk, nem engedjük el kezét, sőt, könyörgünk, hogy szorítson magához, ha ki akarnánk tépni kezünket az övéből, mint az engedetlen rossz gyerek teszi ezt az apjával, mert meglátott valami „szépet és érdekeset”. Isten kiragad a nyomorúságból, azaz nem engedi, hogy kezünket kiragadjuk az Övéből (15). Ez az oltalmazó ígéret akkor is érvényes, ha konkrét baj ért bennünket, mert a krisztusi szabadítás az örök élet valósága, amely túlmutat minden evilági bajon. A hívő ember ezért a bajban is az Úr szabadításában gyönyörködik (16). - Az ilyen ember valóban békességgel él, mint aki az Úr oltalmában „pihen” (1).

Zsidók 6,13-20

91. zsoltár

* Isten oltalom az Övéinek (1), mert ha Isten bennünk lakozik, akkor mi is Istenben; vagyis akkor mi Isten védelmét élvezzük, mintha bevehetetlen várban élnénk. „Erős várunk nekünk az Isten, kemény vasunk és vértünk” – vallja Luther éneke ezt a bizonyosságot, ilyen szilárdan, József Attila fordításában. Márpedig Isten bennünk lakozik éltető, hitet ajándékozó és szolgálatra elhívó Lelke által, aki rendkívüli feladatok teljesítésére kitölti testünk-lelkünk minden zugát; - így bizonyosan mi, akik az Úr ügyében járunk, élvezzük az Ő védelmét. - Ő megment emberek csapdáitól (3), váratlan bajtól és testi betegségtől, azaz dögvésztől (3); megment mindenféle lelki nyomorúságtól, szorongástól, a suhanó rémségektől (3-8); és megment minden szörnyűségtől, a zsoltár képeivel szólva: az oroszlántól, kígyótól, tengeri szörnytől is (13); márpedig ilyen szörnyűségek folyton történnek e földtekén, mert az istentelen ember határtalanul kegyetlen a másikkal. Az Úr azonban megóvja övéit mindenféle „kőtől”, nem engedi, hogy összetörjünk (12), kézen fogva vezet, angyalt állít mellénk az úton (11-12).

Ez a zsoltár azonban nemcsak sopánkodik az emberi múlandóság felett, mint sokféle „líra”, hanem hívő emberként szemléli azt.** Ezért Isten színe előtt állva a zsoltáros tudja és megvallja a halál valódi okát. Isten jogos haragjának oka a halál, ahogy ezt a Szentírás sok helyen kijelentette nekünk (1Mózes 3,17-19; Róma 6,23). Ezért nem sajnálkozni és szomorkodni kell szegény halandó életünk felett, hanem az Úr elhívó kegyelméből meg lehet bánni bűneinket, meg lehet térni, és valósággal jobbá lehet lenni; akkor már átmentünk a halálból az életbe (7-11; János 5,24; 1János 3,14). Ez a zsoltár éppen ezért könyörgés: a megtérés, az Úrhoz fordulás lehetőségéért; mert mi csak akkor fordulhatunk az Úrhoz, ha Ő már hozzánk fordult. Ha azonban Ő hozzánk fordult, akkor bölcs szívhez jutunk, azaz hitben élünk, örömöt tapasztalunk, és megtapasztaljuk Isten áldását, amely kezünk munkáját maradandóvá teszi, megszabadulva a hiábavalóság átkától (12-17). Jézus Krisztusban mindez már a miénk (1Korinthus 15,58).***

Zsidók 6,1-12

138. zsoltár

* Ez a zsoltár egyetemes, mindenkor, mindenütt érvényes üzeneteket hordoz - Ez a zsoltár Isten örökkévalóságának dicsérete, akinél nincs hatalmasabb, de aki mégis hajlék a kiszolgáltatott ember számára, úgy is, mint gondviselő oltalom, és úgy is, mint Jézus Krisztusban aláhajló, megváltó szeretet (1-2). - Ez a zsoltár a halandó ember vallomása saját végességéről, arról, hogy por az ember, az Isten megelevenítő Lelke nélkül. Tovatűnik a földi élet, gyorsan visszatér a porba; eltűnik, mint reggelre az álom, mint egy őrváltásnyi idő; olyan az élet, mint a megfonnyadó virág (3-6); miközben az élet hiábavalósággal terhelt (10). 

** (A zsoltár írója „teológus” és nem „pszichológus”.)

*** Jézus Krisztusban mindez már a miénk (1Korinthus 15,58). Őbenne hozzánk fordult az Úr, akihez pedig odafordult az Úr, az már az Isten színe előtt van, azaz nem tud nem megtérni. Akire ragyog a nap, az nem tud sötétben bujkálni.

Isten még úgy is gondoskodott ügyének folytatásáról, hogy egy akkori, férfi-jogú társadalomban a NŐKET, LEÁNYOKAT IS FELHASZNÁLTA ügyének továbbvitelében. Olvastunk már egy igei igazolást erre, amikor Manassé utódainak nem voltak fiai, ezért megengedhetővé vált az örökösödés leány-ágon (4Mózes 27,1-11). Ez a gondolat folytatódik itt! Nem mi szabjuk meg, okos teológusként, egy-egy Igét kiemelve, hogy Isten kiket használ fel arra, hogy ügyét folytassa, kiteljesítse, révbe vigye. Ezt megnyugtató tudni, mindenkor! Bár rengeteg lényegi feladatunk lenne manapság, a Krisztus ügyét illetően, mégis mindig vannak olyanok, akik az erőket azzal vonják el, hogy a nők szolgálatának teológiai kérdését előhozzák, ezek a viták pedig annyi energiát emésztenek fel, amelyet máshová kellene fektetni. Ha ennek a kérdésnek a helyes értelmezésén múlik hiteles keresztyénségem, akkor sírva fakadok, de hiszem, nem ez a döntő. Hála legyen az Úrnak!

Zsidók 5,11-14

487. dicséret

ISTEN GONDVISELŐ ÉS MEGVÁLTÓ ÚR! Külön megparancsolta Isten, hogy hol legyenek a léviták városai, mert Isten gondoskodik szolgáiról, a papokról és a lévitákról egyaránt, most a honfoglaláskor is, és minden áldozat bemutatásánál, az abból nekik járó falatokkal; hiszen Isten tisztelete nélkül, Istennek kedves szellemi és lelki háttér nélkül nem létezik egészséges és boldog társadalom sem (1-8). - Isten tehát azért gondoskodik a papokról, hogy gondoskodjon minden ember teljes életéről, már itt a földön, nemcsak a testi, hanem a lelki, szellemi szükségletekről is. - Sőt Isten a társadalom számkivetettjeit is szeme előtt tartja, de ezek felett még azokat is védi, akik nem szándékosan követtek el bűnöket, legyenek azok a bűnök bármilyen súlyosak is. A menedékvárosok Isten szabadító, bűnbocsátó irgalmát hirdették (9-15; 22-29). - Isten azonban ennél is tovább ment, Jézus Krisztusban kiterjesztette irgalmát azokra is, akik bármit követtek is el, de megbánták azt, és letették a terhet Jézus Krisztus keresztjéhez, így valóban újjá lettek.* - Ez a kegyelem azonban drága kegyelem, nem olcsó kegyelem; ezért az itt olvasható ószövetségi sorok duplán érvényesek, miszerint halállal lakoljon az, aki kezet emel a másikra (16-21; 30-34). Újjászületett ember ilyet nem tehet, de még a gondolattól is visszahőköl.

*  Lehet, hogy itt a földön még bűnhődniük kell azoknak, akiket tetten értek, mert a tetteink következményeit itt felelősen hordoznunk kell; - bár Isten őrizzen bennünket attól, hogy igazságtalanul hurcoljanak meg minket, noha egyikünk sem tökéletes, még a legszentebb sem az. A megbánt bűnnek azonban nincs örökkévaló következménye, a legsúlyosabb megbánt bűnnek sincs; ez az evangélium Jézus Krisztusban.

Isten pontosan körülírja az ÍGÉRET FÖLDJE HATÁRAIT (1-12), és azokat a vezetőket (16-29), akik a törzseknek sorvetéssel jutott területeket érvényesítik (13-14). Az Ígéret Földjének is vannak határai, vezetői, bevett rendje, sőt, azért kapjuk a mennyei hazát, amelynek előíze az Ígéret Földje, hogy ott maradéktalanul érvényesüljön Isten akarata, és az Ő tökéletes rendje, áldott határok között. Ez a rend azonban odaát már nem teher lesz, hanem öröm és beteljesülés. Itt az ember állandóan a „határtalanra” vágyik, teljesítményben, álmokban, ezt sugallja reklámokban és slágerekben, de valójában nem is tudja, mi az a „határtalan”, és mennyi értelmetlen áldozattal jár ez a meghatározhatatlan „semmi”. Kell „többé” lenni, de az Ígéret Földje ott kezdődik, ahol tudjuk a határokat!

Zsidók 4,12-16

264. dicséret