Ez a zsoltár azonban nemcsak sopánkodik az emberi múlandóság felett, mint sokféle „líra”, hanem hívő emberként szemléli azt.** Ezért Isten színe előtt állva a zsoltáros tudja és megvallja a halál valódi okát. Isten jogos haragjának oka a halál, ahogy ezt a Szentírás sok helyen kijelentette nekünk (1Mózes 3,17-19; Róma 6,23). Ezért nem sajnálkozni és szomorkodni kell szegény halandó életünk felett, hanem az Úr elhívó kegyelméből meg lehet bánni bűneinket, meg lehet térni, és valósággal jobbá lehet lenni; akkor már átmentünk a halálból az életbe (7-11; János 5,24; 1János 3,14). Ez a zsoltár éppen ezért könyörgés: a megtérés, az Úrhoz fordulás lehetőségéért; mert mi csak akkor fordulhatunk az Úrhoz, ha Ő már hozzánk fordult. Ha azonban Ő hozzánk fordult, akkor bölcs szívhez jutunk, azaz hitben élünk, örömöt tapasztalunk, és megtapasztaljuk Isten áldását, amely kezünk munkáját maradandóvá teszi, megszabadulva a hiábavalóság átkától (12-17). Jézus Krisztusban mindez már a miénk (1Korinthus 15,58).***

Zsidók 6,1-12

138. zsoltár

* Ez a zsoltár egyetemes, mindenkor, mindenütt érvényes üzeneteket hordoz - Ez a zsoltár Isten örökkévalóságának dicsérete, akinél nincs hatalmasabb, de aki mégis hajlék a kiszolgáltatott ember számára, úgy is, mint gondviselő oltalom, és úgy is, mint Jézus Krisztusban aláhajló, megváltó szeretet (1-2). - Ez a zsoltár a halandó ember vallomása saját végességéről, arról, hogy por az ember, az Isten megelevenítő Lelke nélkül. Tovatűnik a földi élet, gyorsan visszatér a porba; eltűnik, mint reggelre az álom, mint egy őrváltásnyi idő; olyan az élet, mint a megfonnyadó virág (3-6); miközben az élet hiábavalósággal terhelt (10). 

** (A zsoltár írója „teológus” és nem „pszichológus”.)

*** Jézus Krisztusban mindez már a miénk (1Korinthus 15,58). Őbenne hozzánk fordult az Úr, akihez pedig odafordult az Úr, az már az Isten színe előtt van, azaz nem tud nem megtérni. Akire ragyog a nap, az nem tud sötétben bujkálni.