(3) A NYOMORÚSÁGRÓL. - Egyéni panaszének (2-12, 24-27) és közösség himnusz (13-23) összefonódása ez a zsoltár. A zsoltáros szorult helyzetben van, amit részletesen kifejt. Szenved az elmúlás miatt, testi és lelki kínjai miatt, a beteg ember magánya miatt, akit abban a korban tisztátalannak tartottak, mint a pelikánt és a baglyot, gyötrődik ellenségeinek beteljesedett átka miatt, leginkább pedig amiatt, hogy Isten felemelte, de elvetette őt (2-12). Az ember egyedül van, reménytelenül, amíg bajai felett kiáltozik, noha jogos minden fájdalmas kiáltás, és nem tilos, ugyanakkor, ha nem az Isten színe előtt történik ez a panasz, akkor valóban csak hangos kiáltás marad, még ha Isten nevét említi is a szenvedő, de úgy, mint őt elvető Istent.* De jó tudni, hogy Isten Jézus Krisztusban nem vetett el, sőt lehajolt érettünk, nyomorúságunkban. 

Zsidók 11,23-40

114. zsoltár

* A nyomorúságban Isten adja a reménységet. Ez a panasz folytatódik a 24-27. versekben, ahol a zsoltár írója nem akar elmenni ebből a világból élete delén, de aztán megvigasztalja Isten örökkévaló szeretete, amely fiainak majd reménységet ad. De jó tudni, hogy Jézus Krisztusban nemcsak a fiaink, hanem mi is megszabadultunk. Isten nem vetett el nyomorúságunkban, sőt lehajolt érettünk. - A nyomorúságból való szabadulás szolgálatra hív. Az egyéni panaszének közé ékelődik a közösségi himnusz (13-23), amely az eljövendő szabadulást hirdeti meg, amikor Isten megerősíti népét, felépíti templomát, és jönnek mindenhonnan más népek is, hogy e megáldott nép Istenét megismerjék. Isten valóban aláhajolt népéért, Jézus Krisztusban pedig mindenkiért. A nyomorúságból megszabadult ember és nép csakis ezt hirdetheti és élheti mindenki felé, az irgalom evangéliumát.