Tavasszal mindig gyönyörködtet a parókiánk előtt álló cseresznyefa, amint kivirágzik és egész koronája fehér virágokban pompázik. Később a hófehér virágszirmokat belepi a világ pora, így napok múlva már nem hófehérek; de nem is az a céljuk, hogy hófehéren megőrizzék magukat ebben a világban, mint egy kirakatban, hanem vállalják a világban való jelenléttel járó koszolódást, de mindezt azért, hogy aztán a virágból gyümölcs formálódjon, amely aztán a nyár folyamán másokat táplál. Isten virágzó, majd gyümölcstermő életre hívta el az Ő népét, benne az egyes hívő embert is. Ezt a feladatot nem lehet a világtól elvonultan,* magunkat sterilen megőrizve teljesíteni, csak úgy, ha benne élünk a világban, és beleéljük a világba Isten gyümölcsöző jelenlétét. Ez az áldott jelenlét valójában az a tisztaság, amiről Isten Igéje beszél; nem steril, hanem gyümölcsöt termő tisztaság. Isten áldó jelenléte nélkül minden emberi élet száraz vesszőhöz hasonlít, virág és gyümölcs nélkül. Isten azt akarja, hogy életünk kivirágozzon, bimbót fakasszon és gyümölcsöt érleljen, amely másokat táplál; nem baj, ha közben az élet pora belepi az embert, sőt éppen az a szolgálat lényege, az Istennek tetsző tisztaság valósága.** 

* A világból való kivonulás gőgjével azonban nem lehet a keresztyén küldetést teljesíteni.

** A gyümölcstermő élet hiteles élet, tiszta élet, de nem steril élet; akik ilyen életeket látnak maguk körül, azok maguk is keresik a békességet Istennel és a másik emberrel, vagyis, ahogy az Ige mondja: a gyümölcstermő élet véget vet minden zúgolódásnak és lázadásnak (25).