– 1. Az Úr ládája teológiai értelemben nem kapcsolódik Isten jelenlétéhez. Ugyanakkor az embernek szüksége van arra, hogy a látható világ keretei között tapasztalja meg Isten jelenlétét. Az élő Isten ezért öltött testet és jött el közénk a megváltó Jézus Krisztusban. (13) – 2. Az Úr ládája kifejezte Isten kegyelmét is, aki arra törekszik, hogy kiengesztelje önmagát népével és a világgal (2Korinthus 5,14-15). Ezért mutatnak be áldozatot a bét-semesiek, ahová visszaérkezett a szent láda, mert ezzel az áldozattal is azt akarták kifejezni, hogy Isten jelenléte engesztelést, bűnbocsánatot, új kezdetet ajándékoz eltévelyedett népének. Jézus Krisztusban mindez beteljesedett és visszajövetelekor maradéktalanul ki fog teljesedni. (14) – 3. Az Úr ládája „látható Igeként” hirdette azt is, hogy az élő Isten megáldja az Ő népét, már itt, ebben a világban is. Isten közelsége meggazdagít. A filiszteusoktól érkezett jóvátételi ajándékok, aranyholmik csak szemléltették azt a sokkal többet jelentő gazdagságot (Lukács 12,23), amit csak az Úr adhat. (15-19) – 4. Az Úr ládája, az Ő jelenléte, engesztelő és életünket meggazdagító szeretete mellett hirdeti és láttatja az Ő szentségét is. Akik kíváncsian belenéztek az Úr ládájába, azokat nagy csapás érte, szörnyethaltak. Isten szereti az Ő népét, de ezzel a szeretettel az Ő népe soha nem élhet vissza. Soha nem leszünk egyenrangú felek (19-21)

Márk 4,21-25

200. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Az Úr ládája teológiai értelemben nem kapcsolódik Isten jelenlétéhez. Ugyanakkor az embernek szüksége van arra, hogy a látható világ keretei között tapasztalja meg Isten jelenlétét. Az élő Isten ezért öltött testet és jött el közénk a megváltó Jézus Krisztusban. Amikor a filiszteusok visszaküldték az Úr ládáját, nagy volt az öröm, mert számukra a szövetség ládájával együtt az Isten jelenlétét, közelségét, áldását remélték újra. Nem a láda biztosítja Isten jelenlétét, de segít abban, hogy az ember komolyan vegye, megtapasztalja az Úr mindenható közelségét és könyörögjön is ezért, valamint öröme fakadjon ebből. Ne becsüljük le a szent tárgyakat, a kelleténél jobban. (13)

– 2. Az Úr ládája azonban nemcsak az Ő jelenlétét segítette megtapasztalni, hanem kifejezte Isten kegyelmét is, aki arra törekszik, hogy kiengesztelje önmagát népével és a világgal (2Korinthus 5,14-15). Ezért mutatnak be áldozatot a bét-semesiek, ahová visszaérkezett a szent láda, mert ezzel az áldozattal is azt akarták kifejezni, hogy Isten jelenléte engesztelést, bűnbocsánatot, új kezdetet ajándékoz eltévelyedett népének. Jézus Krisztusban mindez beteljesedett és visszajövetelekor maradéktalanul ki fog teljesedni. (14)

– 3. Az Úr ládája az Ő jelenléte és engesztelő szeretete mellett „látható Igeként” hirdette azt is, hogy az élő Isten megáldja az Ő népét, már itt, ebben a világban is. Isten közelsége meggazdagít. A filiszteusoktól érkezett jóvátételi ajándékok, aranyholmik csak szemléltették azt a sokkal többet jelentő gazdagságot (Lukács 12,23), amit csak az Úr adhat és aminek csak halvány jele az e-világi áldás, eredmény, siker és gazdagság; de amely a sikertelenség, a kudarcok, a szegénység mélységeiben is elvehetetlenül a miénk. (15-19)

– 4. Az Úr ládája, az Ő jelenléte, engesztelő és életünket meggazdagító szeretete mellett hirdeti és láttatja az Ő szentségét is. Akik kíváncsian belenéztek az Úr ládájába, azokat nagy csapás érte, szörnyethaltak. Isten szereti az Ő népét, de ezzel a szeretettel az Ő népe soha nem élhet vissza. Soha nem leszünk egyenrangú felek. Ez nagyon fontos üzenet. A szeretet mindig csak ebben a tökéletes rendben működhet, ami az Isten és ember viszonyában, Jézus Krisztus által helyreállt. Az ember nem birtokolhatja az Istent, nem kíváncsiskodhat titkai után, hanem engedelmesen elfogadhatja tökéletes akaratát, ráhagyatkozhat arra, miközben Isten engesztelő és meggazdagító szeretete örömmel és értelemmel tölti meg népének életét. (19-21)

Nagy a baj! Ilyenkor mindenki a maga módján keresi a segítséget. Az pedig mindent elmond rólunk, hogy ilyen helyzetben kinél, hogyan keressük a segítséget. – 1. A filiszteusok hívatták a saját vallásuk jól megfizetett papjait és jósait. Valójában szabadulni akartak az őket ért csapásoktól. Valójában mindenki a szenvedéstől akar megszabadulni! (1-2) – 2. A filiszteusok jósai a tőlük várható tanácsot adták: jól fizessétek meg Isten népét, és a titeket ért veszedelmek aranyba öntött másával engeszteljétek ki őket, visszaküldve a ládát is. Ebben a világban úgy gondoljuk, hogy egyedül az „arany” lehet az engesztelés, a szabadulás. (3-4) – 3. Mégis, ezek a filiszteus papok akarva-akaratlanul is kimondják a lényeget, mert Isten Lelke, Kálvin szerint is, döntő pillanatokban az eltévelyedetteket is hitvallásra készteti, hogy ezáltal mások megmenekülhessenek. Így tanácsolják azt, hogy adjanak dicsőséget az Istennek. Igen, ez a szabadulás egyetlen útja, megnyitni Őelőtte kemény szívünket. (5-6) Jézus Krisztus a mi jóvátételi áldozatunk. Őhozzá forduljunk, ha bajban vagyunk. (7-12) Nem szégyenülhetünk meg (Zsoltárok 25,3). 

Márk 4,1-20

377. dicséret

* A teljes magyarázat:

Nagy a baj! Ilyenkor mindenki a maga módján keresi a segítséget. Az pedig mindent elmond rólunk, hogy ilyen helyzetben kinél, hogyan keressük a segítséget. 

– 1. A filiszteusok hívatták a saját vallásuk jól megfizetett papjait és jósait. Valójában szabadulni akartak az őket ért csapásoktól. Mivel Isten népének szent ládája óta érte őket a nyomorúság, hát szabadulni akartak a ládától, Istentől, mert szabadulni akartak a rossztól, a szenvedéstől. Valójában mindenki a szenvedéstől akar megszabadulni! (1-2)

– 2. A filiszteusok jósai a tőlük várható tanácsot adták: jól fizessétek meg Isten népét, és a titeket ért veszedelmek aranyba öntött másával engeszteljétek ki őket, visszaküldve a ládát is. Korabeli szokás volt ez: hasonlót hasonlóval kiengesztelni, fekélyt arany fekélyekkel, egérinváziót (rettenetes lehetett) arany egerekkel. Ebben a világban úgy gondoljuk, hogy egyedül az „arany” lehet az engesztelés, a szabadulás. Pedig hasonlót hasonlóval összeereszteni, csak tetézi a bajt, pénzzel megtömve méginkább. Mi pedig csak így tudunk gondolkodni. Végül is tényleg jól járt Isten népe a hűtlenségből fakadó nagy vereség után, anyagiakban mindenképpen. (3-4)

– 3. Mégis, ezek a filiszteus papok akarva-akaratlanul is kimondják a lényeget, mert Isten Lelke, Kálvin szerint is, döntő pillanatokban az eltévelyedetteket is hitvallásra készteti, hogy ezáltal mások megmenekülhessenek. Így tanácsolják azt, hogy adjanak dicsőséget az Istennek. Igen, ez a szabadulás egyetlen útja, megnyitni Őelőtte kemény szívünket. (5-6) 

– 4. A jósok, a lényeg kimondása utána tovább folytatták sületlenségeiket, miszerint a jóvátételi ajándékokat szállító ökrök valóban Izráel országának irányába indultak, és nem a saját borjaik felé, akkor tényleg az Úr keze nehezedett rájuk, így valóban megszabadultak. Hála legyen az Istennek, hogy nem ilyen olcsó és primitív módon ad nekünk valós kijelentést, valós szabadulást. Jézus Krisztus a mi jóvátételi áldozatunk. (7-12) Őhozzá forduljunk, ha bajban vagyunk. Nem szégyenülhetünk meg (Zsoltárok 25,3).

Amikor a filiszteusok elrabolhatták a szövetség ládáját Isten népétől, akkor ez nem azt jelentette, mintha az Úr ereje megrendült volna, hanem csak Isten népének hitetlenségéről, gyengeségéről, ítéletes állapotáról volt szó. Az élő Isten azonban mindig Isten marad, ezért jelenléte nem köthető egy tárgyhoz, ez esetben a szövetség ládájához (1-2). Ugyanakkor az élő Isten megmutatja hatalmát ott is, ahol téves, „pogány” gondolat nyomán, ládába akarják zárni az Ő dicsőségét. Az Úr keze, vagyis jelenléte áldás azok számára, akik bíznak Őbenne. De az Úr keze „nehéz teher” ott, ahol a dicsőséget nem Őneki tulajdonítják. Isten az Úr minden ember, minden nép, minden tárgy, dolog, esemény felett. Ő az Úr minden képzelt isten és bálvány felett. A filiszteusok istenének, Dágónnak ledőlése, összetörése, a filiszteus városokat ért csapások mind ezt hirdették (3-6).*

Márk 3,31-35

487. dicséret

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Igen gyarló a filiszteusok viselkedése, melynek során városról városra próbálják egymásnak továbbhárítani a „csapások okát”, a szövetség ládáját (6-9). Tipikus jelenség, sajnos nem csak a „filiszteusok” között, hogy egyrészt nem látjuk jól a baj okát, a baj gyökerét, miközben még egymás között is „passzolgatjuk” a súlyos medicinlabdákat, hogy abba lehetőleg ne a mi bokánk, hanem a másiké dagadjon bele, ugyanis a másik baja nem nekem fáj, ráadásul az Istent is ki akarjuk sajátítani magunknak. Remekül űzzük mi ezt a „sportot” egymás között is. Halálos sport ez. Így nem küldi áldását közénk az Isten, aki dicsőségét Jézus Krisztus halálában és feltámadásában mutatta meg minden nép számára.

- Minket nem, de őt „meghatja” a mindenféle filiszteusok jajkiáltása, mert az eljutott az égig (12). Minden jajkiáltás eljut az Úrhoz, ott részvétre és hathatós segítségre talál. De az ember utána már nem megszabadulni akar az Isten jelenlététől, ahogy a filiszteusok szabadulni akartak a szent ládától, hanem csakis leborulni tud Őelőtte (11).

- Egyébként ez is tipikus, megszabadulni Istentől, mert abból csak baj van, hogy élhessek szabadon magamnak. Ebből azonban még nagyobb baj lesz. Ennek nyomán kétségbeesett jajkiáltásunk mégis eljut az égig, Isten megszán és könyörül. Valóban kőszíve van annak, aki ezután nem borul le az Úr előtt. Akik azonban igazán az Úréi, azok mindenben meglátják szabadító kezét, még a nyomorúságokban is, ezért e-világi, tényleges szabadítás nélkül is áldják Őt.

Éli főpap mindenekfelett szerette az Isten ügyét. Még idős korában is remegett szíve az Istenért (13). Erőtlen, gyenge, határozatlan ember volt ez az Éli főpap; de mindezek ellenére szerette az Urat. Ezért amikor fiai halálhíre után meghallotta, hogy az ellenség az Isten szövetségládáját is elrabolta, holtan esett össze (18). Sok nyomorúsága volt Éli főpapnak, például az, hogy a pogány gondolkozás szerint Isten ládájának jelenlétét azonosította Isten jelenlétével; - valamint azt hitte, hogy Isten ügyének győzelme emberektől függ; - határozatlanságáról nem is beszélve. Ennek ellenére Éli főpap hívő ember volt, és így is halt meg. Sajnos ma is csak végletek vannak a nyomorúságban. Valaki a határozatlanságával pusztít, valaki pedig az erőszakos, agresszív határozottságával; - nem tudom, melyik a rosszabb.

Márk 3,22-30

99. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Isten ítélete sorra beteljesedik. Rászolgált erre Éli főpap egész házanépe, de a hűtlen Izrael is, ahogy korunk istentelensége fölött is joggal emelkedik az ítélet pallosa. Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz, és kegyelmedből adj megtérést (Máté 3,2-3). Igeszakaszunkban ugyanis, az ítélet minden szörnyűsége ellenére felragyog a kegyelem. Ezt elsősorban Éli főpap személyén keresztül látjuk.

– 1. Éli főpap, igen öregen, 98 évesen és 40 évi szolgálat után kapta a rossz hírt, engedetlen gyermekei halálhírét, akiket hiába figyelmeztetett. Éli szerette gyermekeit, minden nyomorúságuk ellenére is. Aki a saját gyermekeit, akár az élő hit hiányának okán is megtagadja, az soha nem lehet kedves Isten előtt. Isten ugyanis mindenekelőtt a gyermekeinket bízta ránk, akikért, ha már mást nem tudunk tenni, akkor legalább szüntelenül könyörgünk érettük (14-17).

– 2. Éli főpap azonban mindenekfelett szerette az Isten ügyét. Még idős korában is remegett szíve az Istenért (13). Erőtlen, gyenge, határozatlan ember volt ez az Éli főpap; de mindezek ellenére szerette az Urat. Ezért amikor fiai halálhíre után meghallotta, hogy az ellenség az Isten szövetségládáját is elrabolta, holtan esett össze (18). Sok nyomorúsága volt Éli főpapnak, például az, hogy a pogány gondolkozás szerint Isten ládájának jelenlétét azonosította Isten jelenlétével, valamint azt hitte, hogy Isten ügyének győzelme emberektől függ, határozatlanságáról nem is beszélve. Ennek ellenére Éli főpap hívő ember volt, és így is halt meg. Sajnos ma is csak végletek vannak a nyomorúságban. Valaki a határozatlanságával pusztít, valaki pedig az erőszakos, agresszív határozottságával; - nem tudom, melyik a rosszabb.

– 3. Éli főpap nem érhette meg unokája születését, noha a menye a sok tragédiát látva, percekkel a halála után megszült, majd belehalt a szülésbe. Igen, a tragédiák sorának mélyén ott rejtőzik Isten jogos ítélete. Ezért Éli főpap unokáját Ikábódnak nevezték el, ami azt jelenti, hogy „odalett Izráel dicsősége”. Isten népének bűnei miatt Izráel dicsősége valóban odalett, de Isten dicsősége soha nem halványul el. Ezért Isten gyermekei a próbatételekben sem az ítéletet, hanem a kegyelmet tapasztalhatják meg (19-22).

Megváltás kell! – 1. Vannak olyan problémák, amelyek itt, ebben a világban soha nem oldódnak meg. Isten népe és az ott lakó más népek, ez esetben a filiszteusok harca mai napig nem megoldott kérdés. Két vallás, két kultúra, két világ találkozása ez. Mi a megoldás? Megváltás kell! (1-2) – 2. Vannak olyan Istennel kapcsolatos gondolatok, amelyek minden nemzedéket kísértenek, miszerint valahogy befolyásoljuk és a saját rendelkezésünkre állítsuk az Istent. Isten népe a szövetség ládájának jelenlétével akarta biztosítani a filiszteusok elleni ütközet győzelmét. Az Urat azonban soha nem lehet saját igazságunk, akaratunk, hatalmunk eszközeként felhasználni. A tiszta, élő hithez is megváltás kell. (3-10) – 3. Van a tengelyéből kimozdult világnak egy olyan keserű íze, amin csak sírni és megszomorodni lehet (Máté 5,4) az Isten gyermekeinek, akik jogosnak tartják Isten büntetését, a verséget, az engedetlen Éli-fiak halálát; - de soha nem tudják mások ítéletét kielégült megelégedéssel fogadni. Megváltás kell. (11)

Márk 3,13-21

445. dicséret

* A teljes magyarázat:

Megváltás kell! Az élő Isten irgalmas, valóságos megoldást ajándékozó cselekvése a megváltás, ott, ahol az emberi lehetőségek végképp véget érnek.

– 1. Vannak olyan problémák, amelyek itt, ebben a világban soha nem oldódnak meg. Isten népe és az ott lakó más népek, ez esetben a filiszteusok harca mai napig nem megoldott kérdés. Két vallás, két kultúra, két világ találkozása ez. Mi a megoldás? Megváltás kell! (1-2)

– 2. Vannak olyan Istennel kapcsolatos gondolatok, amelyek minden nemzedéket kísértenek, miszerint valahogy befolyásoljuk és a saját rendelkezésünkre állítsuk az Istent. Isten népe a szövetség ládájának jelenlétével akarta biztosítani a filiszteusok elleni ütközet győzelmét. Az Urat azonban soha nem lehet saját igazságunk, akaratunk, hatalmunk eszközeként felhasználni, bár folyamatosan ez a veszély fenyeget bennünket. Isten vereséget mér ránk, mégpedig csúfosat, ha Őt ekként gyalázzuk, és szent nevével másokat riogatunk a magunk érdekében. A tiszta, élő hithez is megváltás kell. (3-10)

– 3. Van a tengelyéből kimozdult világnak egy olyan keserű íze, amin csak sírni és megszomorodni lehet (Máté 5,4) az Isten gyermekeinek, akik jogosnak tartják Isten büntetését, a verséget, az engedetlen Éli-fiak halálát; - de soha nem tudják mások ítéletét kielégült megelégedéssel fogadni. Szeretünk itt élni, hirdetjük Krisztust, de naponta elimádkozzuk, hogy „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20), mert teljes megváltás kell. (11)

– 1. Az egész rettenetes, úgy, ahogy van. Rettenetes a bűn, amit Éli fiai elkövetnek. Rettenetes Éli főpap határozatlansága, „szelídsége”, ami elkeni a problémát. De rettenetes maga az ítélet is, mert mások bűneiért sokan szenvednek majd. – 2. Mi itt a megoldás? Mivel folyamatosan üvölt a bűn ma is, ezért jó lelkiismeretünket megőrzendően, állandóan bűnt lássunk és ítéletet kiabáljunk, akkor biztosan nem lehetünk hűtlenek és nem veszíthetjük el az Úr áldását? Vagy merjünk mérlegelni, és bizonyos tévesztések miatt csak szelíden szóljunk, bízva a megtérésben és a kegyelemben? Egyáltalán, van-e bölcsességünk meghúzni a határokat bűn és bűn között? – 3. A kis Sámuel próféta először tapintatos volt, de aztán mindent elmondott, amit az Úr rá bízott, nem félt, és hagyta az Urat cselekedni (15-21). Bizony, hol van a prófétai, vétkekre bátran rámutató, Isten akaratát hűen képviselő egyház? Ugyanakkor, ha van prófétai egyház, az miért felejti el azt, hogy a prófétai igehirdetés mindig a kegyelem meghirdetésével és megtérésre hívással zárul?

Márk 3,7-12

238. dicséret

* A teljes magyarázat:

- Éli főpap nem féltékeny a kis Sámuelre, hanem segíti, hogy legalább Sámuel kijelentéshez, Igéhez jusson, és ezáltal mindnyájan meghallhassák az Úr szavát (9-10).

– 1. Ez az Ige pedig most nem vigasztaló, hanem ítéletes, és pont az ellen szól, aki vágyott az Igét meghallani.

- Vágyunk az Úr szavára, de mi van akkor, amikor másokon keresztül szól hozzánk az Ige, és nem vigasztal, hanem a földbe döngöl, mégpedig joggal?

- Isten népe is megkeserüli mindazt, amit Éli főpap fiai műveltek a szent hely körül, amely miatt nagy lett Éli főpap házának romlása.

- Éli főpap ugyanis tudta, mit művelnek a fiai, és nem szólt határozottan, nem fenyítette meg őket, nem szüntette meg az átkot hozó gyalázatot (11-14).

– 2. Az egész rettenetes, úgy, ahogy van. Rettenetes a bűn, amit Éli fiai elkövetnek. Rettenetes Éli főpap határozatlansága, „szelídsége”, ami elkeni a problémát. De rettenetes maga az ítélet is, mert mások bűneiért sokan szenvednek majd.

– 3. Mi itt a megoldás?

- Mivel folyamatosan üvölt a bűn ma is, ezért jó lelkiismeretünket megőrzendően, állandóan bűnt lássunk és ítéletet kiabáljunk, akkor biztosan nem lehetünk hűtlenek és nem veszíthetjük el az Úr áldását?

- Vagy merjünk mérlegelni, és bizonyos tévesztések miatt csak szelíden szóljunk, bízva a megtérésben és a kegyelemben?

- Egyáltalán, van-e bölcsességünk meghúzni a határokat bűn és bűn között? Még akkor is kérdés ez, ha az egyértelmű, tetten érhető, nyilvános bűnök, mint amilyenek Éli fiainak bűnei voltak, vitathatatlanul intést érdemelnek.

– 4. A kis Sámuel próféta is először tapintatos volt, de aztán mindent elmondott, amit az Úr rá bízott; - nem félt, és hagyta az Urat cselekedni (15-21).

- Bizony, hol van a prófétai, vétkekre bátran rámutató, Isten akaratát hűen képviselő egyház?

- Ugyanakkor, ha van prófétai egyház, az miért felejti el azt, hogy a prófétai igehirdetés mindig a kegyelem meghirdetésével és megtérésre hívással zárul?

Éli főpap idején ritka volt az Úr kijelentése (1), hiszen az Úr szolgái is olyannyira méltatlanná lettek a szent ügy képviseletére, hogy Isten nem adott Igét. Sírnivaló, hogy maga a főpap sem hallja az Igét, és „visszaküldi a helyére” azt is, aki hallhatná (4-7). Mi van ma? „Lelki sivárságról” nem beszélhetünk, mert egyházon belül is számos „lelki mutatványt” tapasztalunk. Lelki sivárság nincs, de Ige is alig, - ritka az üzenet, a tiszta isteni kijelentés. Ahol pedig van, ott betű szerinti, könyörtelen szigorban (2Korinthus 3,6). Mindegyik életveszélyes helyzet, krisztustalan. Az Úr azonban könyörül népén. Nem hagy halálos, Ige nélküli sivárságban. De nem engedi azt sem, hogy a régi embert megtámogatva, csak lelkizzünk, vagy „másokat agyonverő botként” használjuk az Igét. Élő vízre van szükség, mert víz nélkül szomjan halunk, de ha túlitatnak bennünket, abba is belepusztulhatunk. Az élő víz tiszta és elég (János 4,13-14).* Éli főpap mellett már ott növekszik a kis Sámuel (3), aki kapja, hallja és végül engedelmesen fogadja az Igét, a szabadítás evangéliumát (4-9). Erre van szükség ma is, csakis erre!**

Márk 3,1-6

151. dicséret

* Más képpel élve: milyen jó, hogy nem alszik ki az Úr mécsese (3)…

** Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

Az ifjú Sámuel Éli főpap felügyelete alatt szolgált (1).

- Ezt mindvégig komolyan vette, egészen addig, amíg Isten láthatóan meg nem ítélte Éli házát.

- Akkor az idősnek volt tekintélye, ma a fiatalnak van.

- Az életkor persze önmagában soha nem érdem az Isten előtt, mert az idős is lehet méltatlanná és a fiatal is kiválasztottá, az Ő akarata szerint.

- De az Istennek kedves alaphelyzet mégiscsak az idősek, a tapasztaltak tekintélye és felügyelete. Manapság ebben is fejre állt a világ, mert egy húsz évvel fiatalabb is minden gond nélkül kioktatja az apja korabelit.

Hízni nem csupán testben lehet, bizony kövéredhet a szív, a lélek, az értelem is (Ézsaiás 6,10). – 1. Hízni annyit jelent, hogy nem ismerjük azt, hogy elég volt. Nem ismerjük az „eleget” sem eredményben, sem sikerben és dicsőségben, sem a hatalomban, sem a vagyonban és evilági javakban, sem a saját igazunkban, sem a gürcölésben, sem a konfliktusokban; - de nem ismerjük az „eleget” a megszomorodásban sem, amikor végre kimondanánk azt, hogy „elegem” van; - hanem halálig bűnözünk, nem hagyjuk abba, nem csömörülünk bele. (29) – 2. Az effajta „hízás” különösen súlyos bűn azoknál, akik az Úr szolgálatában állnak. Ezt a bűnt csak tetézi az, amikor szó szerint is lopunk ahhoz, hogy „hízzunk”. Éli fiai elvettek az áldozat azon részéből is, amit Isten nem nekik szánt (3Mózes 2,1-10, 28-36). Éli főpap pedig gyenge kezű volt: többre becsülte fiait, mint Isten parancsait, így a halálba szerette őket. (27-30) – 3. Az Úr azonban üdvözítő akaratát, minden „elhízás” ellenére tovább viszi, és kiteljesíti övéin. Isten mindezt nem éppen úgy valósítja meg, ahogy azt népe elképzeli, de mindenképpen úgy, ahogy az Ő akarata szerint a legtökéletesebb. (31-34)

Márk 2,23-28

437. dicséret

* A teljes magyarázat:

Miért hizlaljuk magunkat azon, amit nem nekünk szánt az Isten? Hízni nem csupán testben lehet, bizony kövéredhet a szív, a lélek, az értelem is (Ézsaiás 6,10).

– 1. Hízni annyit jelent, hogy nem ismerjük azt, hogy elég volt.

Miért nem ismerjük azt, hogy „elég”?

Nem ismerjük az „eleget” sem eredményben, sem sikerben és dicsőségben, sem a hatalomban, sem a vagyonban és evilági javakban, sem a saját igazunkban, sem a gürcölésben, sem a konfliktusokban; - de nem ismerjük az „eleget” a megszomorodásban sem, amikor végre kimondanánk azt, hogy „elegem” van; - hanem halálig bűnözünk, nem hagyjuk abba, nem csömörülünk bele. (29)

– 2. Az effajta „hízás” különösen súlyos bűn azoknál, akik az Úr szolgálatában állnak.

Ezt a bűnt csak tetézi az, amikor szó szerint is lopunk ahhoz, hogy hízzunk. Éli fiai elvettek az áldozat azon részéből is, amit Isten nem nekik szánt (3Mózes 2,1-10, 28-36).

Éli főpap (Áron fiatalabb fiának, Itamárnak leszármazottja lehetett) pedig gyenge kezű volt: többre becsülte fiait, mint Istent, így a halálba szerette őket.

A szolgálatra Isten hív el. De az elhívásból nem következik semmiféle megváltozhatatlan jogfolytonosság. (27-30)

– 3. „Hizlalja” itt magát mindenki: pap és nem pap egyaránt, testi kövér és csontsovány ugyancsak. Az „egyháziak” és az „elhívott szolgák” súlyosabb ítélete (Jakab 3,1) nem menti fel a világ gátlástalan bűnözőit, akik előszeretettel mutogatnak az egyház bűneire.

– 4. A „hízás” pedig végül halálossá lehet. A hűtleneket Isten félreállítja, egyháziakat és nem egyháziakat is (30-34). Az Úr csak azokat dicsőíti meg, akik Őt megdicsőítik; - azokat pedig, akik gyalázatot hoznak rá, gyalázatra juttatja (30).

– 5. Az Úr azonban üdvözítő akaratát, minden „elhízás” ellenére tovább viszi, és kiteljesíti övéin, legyenek testben akár kövérek, akár soványak.

Isten mindezt nem éppen úgy valósítja meg, ahogy azt népe elképzeli, de mindenképpen úgy, ahogy az Ő akarata szerint a legtökéletesebb (31-34).

Jézus Krisztusban ez teljesedett be.

Mindennek „előképe” Sámuel.

Bizony összetörik minden emberi erő, elsorvad minden előkelő család és emberi leszármazás, összedől minden gyarló emberi hajlék, amiben itt bíztunk (31-32).

Egyedül a mi feltámadott Urunk marad meg, és azok, akik Őrá tekintenek, akik valóban Őt várják (33).

A „nagy kegyeseknek” soha nem tetszik, hogy nem csak azok az Isten gyermekei, akiknek ezt a lapot ők leosztották. De „nem így lesz” (30). Ezeknek „szeme eped”, „lelke gyötrődik”, mert az Úr nagyobb az ő szívüknél… (33).

Bizonyosságunk és békességünk forrása az, hogy az események lényegét illetően végül is minden úgy alakul, ahogy az Úrnak tetszik. Ez az egyetlen esélyünk, ami ugyanis az Úrnak tetszik, az nekünk is maradandóan jó lesz. – 1. Aki viszont perbe száll az Úrral, az elvetemült emberré válik (12-21), akár „világi”, akár „egyházi” ember az illető. Az ilyen pedig ügyeskedik, szabályokat szeg meg, lop, erőszakoskodik, hatalmával visszaél, és minden tekintetben parázna; - ahogy Éli fiai is ilyenek voltak. Az „egyháziaknak” azonban ebben a világban nagyobb a felelősségük, mert az ő hiteltelenségük miatt mások is megutálhatják az Úr ügyét (17). – 2. Velük ellentétben a kis Sámuel kedves volt az Úr előtt, mint az Ő választottja. Aki pedig kedves az Úr előtt, az kedves az emberek előtt is (26). Sámuel ebben a kedvességben növekedett (26.; Lukács 2,42). – 3. Mit kezdjünk Éli főpappal? Aki testi szemeinkkel látva, valahol „középen” áll? Igen öreg, megfáradt, szelíd ember ő (22), aki szereti fiait, és látva engedetlenségüket, megfeddi őket. Ez a feddés világos, de mégis erőtlen (23-25). Nincs „középen”! (Máté 5,37)

Márk 2,18-22

254. dicséret

* A teljes magyarázat:

Bizonyosságunk és békességünk forrása az, hogy az események lényegét illetően végül is minden úgy alakul, ahogy az Úrnak tetszik. Ami pedig Őneki tetszik, azzal mi nem vitatkozunk, azt elfogadjuk, sőt, arra ráhagyatkozunk. Mindez nem valamiféle erőtlen beletörődés a sorsunkba, hanem éppen ellenkezőleg: ez a ráhagyatkozás a hit lényege, amely engedelmességgel, ugyanakkor értelemmel, örömmel, reménységgel tölti el Isten gyermekeinek életét. Ez az egyetlen esélyünk, ami ugyanis az Úrnak tetszik, az nekünk is maradandóan jó lesz.

– 1. Aki viszont perbe száll az Úrral, az elvetemült emberré válik (12-21), akár „világi”, akár „egyházi” ember az illető. Az ilyen pedig ügyeskedik, szabályokat szeg meg, lop, erőszakoskodik, hatalmával visszaél, és minden tekintetben parázna; - ahogy Éli fiai is ilyenek voltak. Az „egyháziaknak” azonban ebben a világban nagyobb a felelősségük, mert az ő hiteltelenségük miatt mások is megutálhatják az Úr ügyét (17).

– 2. Velük ellentétben a kis Sámuel kedves volt az Úr előtt, mint az Ő választottja. Aki pedig kedves az Úr előtt, az kedves az emberek előtt is (26). Sámuel ebben a kedvességben növekedett (26.; Lukács 2,42).

– 3. Mit kezdjünk Éli főpappal? Aki testi szemeinkkel látva, valahol „középen” áll? Igen öreg, megfáradt, szelíd ember ő (22), aki szereti fiait, és látva engedetlenségüket, megfeddi őket. Ez a feddés világos, de mégis erőtlen (23-25). Mondjuk ki: Nincs „középen”! (Máté 5,37) A hitben nem lehet középen állni. Ennek tisztázása után mégis felmerül a kérdés: hogyan kell és lehet Istennek kedves módon megfeddeni valakit, hogy az engedetlenek hallgassanak a feddő szóra, ugyanakkor ne a saját indulatunk taroljon, hanem rajtunk keresztül Isten feddő szava szólaljon meg, amely a mi saját engedetlenségünket is megítéli. Kegyelemből lehetünk ugyanis az Úr kedveltjeivé, a Jézus Krisztusban.

Anna hálaéneke azt a szabadító Istent magasztalja, aki az egyetlen, szent, sziklaszilárd Isten, és aki visszaadja népe gyermekeinek az erőt. – 1. Milyen pontos megfogalmazása ez Isten szabadításának: fogy az életerő, de Isten a maga örökkévaló erejéből ajándékoz nekünk; - abból az erőből, amely Jézus Krisztus által legyőzte még a halált is (6). Ez az igazi szabadulás, amely nem feltétlenül e-világi problémákban segít, azoknak elhordozásához többnyire erőt ad, hanem megvált. (1-2) – 2. Isten szabadítása mindig kiterjed az elesettekre, az éhezőkre, a meddőkre, a gyászolókra, a szegényekre; - vagyis azokra, akik akár saját hibájukból is, az élet reménytelen peremére kerültek. (5-8) – 3. De Isten szabadítása sokkal több, mint társadalmi reform, hiszen egy győztes, egy gazdag ugyanolyan nyomorult, mint a szegény és a testi szemekkel láthatóan elesett. Ezért azok részesülnek az Úr szabadításából, gazdagok és szegények egyaránt, akik az Ő hívei, akik nem szállnak szembe Ővele, hanem leborulnak Őelőtte, mint ahogy azt Anna tette, és az Ő kegyelmére bízzák életüket. (9-10)

Márk 2,13-17

436. dicséret

* A teljes magyarázat:

Anna hálaénekének üzenete Mária hálaénekével azonos (Lukács 1,46-55), mert mindkettő azt a szabadító Istent magasztalja ujjongó szívvel, aki egyetlen, szent, sziklaszilárd Isten, és aki visszaadja népe gyermekeinek az erőt.

– 1. Milyen pontos megfogalmazása ez Isten szabadításának: fogy az életerő, de Isten a maga örökkévaló erejéből ajándékoz nekünk; - abból az erőből, amely Jézus Krisztus által legyőzte még a halált is (6). Ez az igazi szabadulás, amely nem csupán és nem feltétlenül e-világi problémákban segít, azoknak elhordozásához többnyire erőt ad, hanem megvált. A szabadítás fontos része az is, hogy akkor majd felnyílhat szánk az ellenségeink ellen; - vagyis az Úr színe előtt nem maradnak kibeszéletlen, és elrendezetlen dolgok. De vigyázzunk, ha mi lettünk ellenségesek másokkal szemben, ez ránk is ugyanúgy vonatkozik (1-2).

– 2. Isten szabadítása mindig kiterjed az elesettekre, az éhezőkre, a meddőkre, a gyászolókra, a szegényekre; - vagyis azokra, akik akár saját hibájukból is, az élet reménytelen peremére kerültek. Jó, hogy ez így van! Istennel szemben nem vitatkozhatunk, hiszen Ő mindent tökéletesen lát és intéz (3). Az Ő mércéje más, mint a miénk (5-8).

– 3. De! Mivel népszerű téma ez manapság, mondjuk ki, hogy Isten szabadítása sokkal több, mint társadalmi reform, hiszen egy győztes, egy gazdag ugyanolyan nyomorult, mint a szegény és a testi szemekkel láthatóan elesett. Ezért azok részesülnek az Úr szabadításából, gazdagok és szegények egyaránt, akik az Ő hívei, akik nem szállnak szembe Ővele, hanem leborulnak Őelőtte, mint ahogy azt Anna tette, és az Ő kegyelmére bízzák életüket (9-10). Ez a ráhagyatkozás már eleve kegyelmi állapot. Ez a kegyelem a gazdag és szegény elesettet eleve megváltoztatja.

Észre sem vesszük, mennyire el tudjuk bízni magunkat, ha jól megy sorunk. Ekkor a kudarcok alatt roskadozót csipkedjük, alázzuk, tapossuk könyörtelenül (6). Anna Isten gyermeke volt, aki vetélytársa gúnyolódására nem ó-emberi, vagy kegyes indulattal felelt, hanem szívében mélyen megszomorodva, imádsággal (7-11).* Éli főpap számára ismeretlen ez a tiszta hit, hogy leittasodott bolondnak tartja a könyörgésébe belefeledkezett asszonyt (12-17). Anna fogadalmat tett (11), de nem a fogadalmáért hallgatta meg az Isten (21-28), nem is az Őrá hagyatkozó hitéért, hanem azért, mert Anna az Úré volt. Az imádságra nekünk van szükségünk, hogy Isten gyermekeiként tudjunk reagálni a bűnös világ minden provokációjára, így életünk ügyeit az Úr tökéletes akaratára bízva, örömmel, megnyugodva álljunk fel könyörgéseinkből, akárcsak Anna (18). Gúnyolódhattok, időleges győztesek, percemberek, - és akkor mi van? Jézus Krisztus visszajövetekor világossá lesz győzelmeitek és életetek valóságos értéke…

Márk 2,1-12

119. zsoltár

* Anna Isten gyermeke volt, aki vetélytársa gúnyolódására, valamint a megszokott, gépies, mechanikus kultuszi gyakorlatra (kultuszi étkezésre) nem ó-emberi, vagy kegyes indulattal felelt, hanem szívében mélyen megszomorodva, imádsággal (7-11).

Boáz ügyesen járt el (1-2), hogy Isten törvényét is betartsa, és közben célt is érhessen, vagyis feleségül vehesse a szeretett Ruthot (13). Ezért Boáz a legközelebbi rokonnál, Ruth meghalt férjének eladott földbirtokát hozta elő (3-4), amelynek kiváltását ez a rokon szívesen vállalta volna, de az ehhez kapcsolódó kötelességet, a Ruthról való gondoskodást már nem (5-6).* Így Boáz számára szabaddá vált az út Ruth felé (7-8). Mondhatnánk: Isten törvényét is megtartották, és saját vágyaik is érvényesülhettek. Érdekes egy helyzet. Sok hasonlót tapasztalhatunk Isten népe körében is: saját vágyainknak megvalósulását ügyesen belepréseljük Isten rendjének látható keretei közé, legalábbis egy határig mindenképpen. Hisszük azonban, hogy mint itt, a mi életünkben is Isten tartja kezében a fő irányt, és egy határon túl ügyeskedni sem enged bennünket. Vannak persze olyan döntési helyzetek, amikor egyértelműen állást kell foglalni az Úr ügye mellett (Jakab 5,12), aki Jézus Krisztusban, Ruth utódában a legtöbbet tette értünk: ingyen kegyelmével megváltott bennünket (17-22). Áldott az Úr, aki nem hagyott bennünket valóságos támasz nélkül (14). Ő életünk tényleges megújítója (15).

Márk 1,40-45

460. dicséret

* A legközelebbi rokon elutasító viselkedése valahol érthető is, hiszen ez a legközelebbi rokon saját örökségét, eddigi rendezett életét félti. A dolgok a valóságban mindig bonyolultak, árnyaltak (5-6).

Hála legyen az Istennek, hogy Jézus Krisztus feltámadása által valójában nincs szükségünk nevünk fennmaradására, tehát nem kell erre törekednünk, mert övéit örök életre váltotta meg az Úr! Ennél több nem kell! Hűséggel és odaadással tesszük a dolgunkat, de nem nevünk fennmaradása a cél. Olcsó vigasz lenne ez, a halál hatalmát látva. A mi Urunk megváltó szeretete tesz igazán „naggyá” bennünket. Más megoldás nincs. Van itt még valami. Ebből az igerészből egyértelműen látszik, hogy Isten törvénye, az istentisztelet tisztaságán túl, mindig az életet és a nehéz helyzetben lévőket védte.* A „sógorházasság” intézménye (5Mózes 25,5-10) szintén sokféle védelmet biztosított az érintetteknek. Ugyanakkor a mai Igében az is látszik, hogy mindennek végrehajtása, megélése akkor sem volt egyszerű feladat, az élet sűrűjében járva. Erről majd holnap…

Márk 1,32-39

226. dicséret

* Ebből az igerészből egyértelműen látszik, hogy Isten törvénye, az istentisztelet tisztaságán túl, mindig az életet és a nehéz helyzetben lévőket védte, Isten népének közösségében, kiterjesztve ezt, nyitott szeretettel a jövevényekre is.

A hívő ember mindent megtesz a rá bízott ügyben. Ez az „ügy”, saját nyomorúsága idején bizony lehet a saját életének ügye is. Önmagunkért is felelősséggel tartozunk az Istennek. Az önmegtagadás semmiképpen sem egyenlő az önfeladással (Máté 16,24-26). Ruth is mindent megtett, amit Isten törvénye és az akkori kor rendje szerint megtehetett, hogy életének szűkösségét megoldja (8-9). De a hívő ember egy határon túl nem megy, hanem megáll, és innentől kezdve az „eredményt”, az áldást az Isten akaratára és cselekvésére bízza, mert tudja, hogy valódi megoldást, megváltás csakis az Úr adhat. Naomi is ezt tanácsolta Ruthnak: maradjon nyugton ezek után, és várjon arra, hogy az Úr hogyan dönt az ügyében (16-18). Jó tudni, hogy amíg „erőlködünk”, addig is az Úr kezében vagyunk. Ő közben is irányítja életünket: „korrekt” emberekkel kapcsol össze bennünket. Boáz is tisztességesen viselkedett Ruth ragaszkodása, segítségkérése láttán, nem pedig visszaélt azzal (10-15). De megnyugtató azt is tudni, hogy amikor már nem kell és lehet erőlködnünk, akkor is reménységgel várhatjuk jövőnket, mert Isten, Jézus Krisztusban, már döntött felőlünk (18).

Márk 1,29-31

454. dicséret

Nem könnyű ez az igeszakasz. Bibliában járatlan olvasóként azt mondhatnánk, hogy itt egy fiatal özvegyasszony, anyósa tanácsára felajánlkozik egy jómódú férfinak. Naomi pontosan tudta, hogy Ruth tetszik Boáznak. Azt is tudta, hogy Boáznak teljesítenie kell rokoni kötelességét, hogy a szegénységéből kiváltsa Ruthot, és meghalt férje helyett fiúgyermeket támasszon neki, így a meghalt férj neve ne töröltessen ki Isten népének sorából (5Mózes 25,5-10). Mindkét indíték egyszerre formálta itt az eseményeket. Ebben a gyarló világban nincsenek „vegytiszta” helyzetek, Isten népe körében sincsenek. Döntéseink, cselekvéseink ezer szálból fonódnak egybe. Ki tudja, hol leljük ezeknek a szálaknak valós gyökereit? Egy azonban bizonyos: Isten gyermekeinek életében ezeket a szálakat az Úr tartja kézben, Ő fonja egybe azokat, így övéi életében, a lényegi dolgokat illetően nincsenek véletlenek. Megváltónk lábai elé roskadhatunk mi is, Őnála nincs „jobbmódú rokonunk”, aki minden szükségünkből kivált bennünket, itt és odaát.*

Márk 1,21-28

461. dicséret

* Éppen ezért képmutatás tagadni, hogy Naomi és Ruth életben akartak maradni, hiszen adott ponton „csak” ez irányíthatja az embert, így ügyesen éltek a felkínálkozó lehetőséggel. Ez az emberi oldal. De ennek a történetnek isteni oldala az, hogy Isten „szabadítóként” küldte Ruth számára a jómódú Boázt, aki az akkori törvény „sógorházasságra” vonatkozó paragrafusainak is megfelelt. A legnagyobb hűtlenség lett volna Ruth részéről nem odafeküdni Boáz mellé.

Boáz pártfogásába vette Ruthot. Kevésbé a felebaráti szeretet, mint inkább annak okán, hogy tetszett neki a fiatal özvegyasszony (5). Amikor azonban megtudta, hogy ez az „idegen”, moábi özvegyasszony (10), az anyósa révén a rokona, akkor lelkiismerete megnyugodott, mert Isten törvényének engedve is köteles volt segíteni neki (6-7). A rokonok ugyanis a hozzátartozóikat kötelesek voltak különböző szorultságaikból kiváltani (5Mózes 24,19). Így lehetett Boáz Ruthnak nemcsak udvarlója (8-9), hanem gondviselője (14), oltalmazója (10-12) és pártfogója is (19). Ebben pedig Boáz Isten eszköze volt; - annak az Istennek az eszköze, aki minden nép gondviselője, „szárnyai alá terelve” övéit (12). Jézus Krisztusban ez az Isten a pártfogónk, megváltónk, mert még a bűn és a halál szorultságából is kiváltott minket (20). Áldott legyen az Isten, hogy nemcsak e-világi szükségeinkben van velünk, hanem gondoskodik rólunk a halálon túl is. Keveset beszélünk ma erről a halálon túli pártfogásról. Áldott legyen az Isten, hogy övéi életében az emberi vágyak is az Ő irányítása alatt állnak, aki még a vágyainkon keresztül is csak az Őneki kedves kapukon enged be bennünket, ahogy ezt Boázzal is tette.

Márk 1,16-20

299. dicséret

Ruth egy krisztusi ember. Nyomorúságában nem panaszkodik, nem hagyja el magát, nem másokat terhel, hanem teszi azt, amit az adott helyzetben tenni tud. Él a „törvényes keretek” adta lehetőséggel, hiszen a mózesi törvény engedte, hogy aratás után a mezőn maradt kalászokat, a szegények, özvegyek, jövevények felszedegessék (5Mózes 24,19). A gazda úgy arasson, hogy gondoljon rájuk is. Ruth szorgalmas (7) és alázatos, „beáll valaki után a sorba” (2), ugyanakkor önzetlen is, hiszen nem csupán magára gondol, hanem anyósának is gyűjtöget (18). Egyszerre „élelmes” és mégis „tartózkodó” ez az asszony: megtalálja jómódú rokonát, és igyekszik megnyerni annak jóindulatát (2), hogy életben maradhasson ő és az anyósa. Íme a „titok”: - megnyerni valaki jóindulatát, aki segíthet rajtam; - nem harsányan, hanem alázatos, önzetlen szorgalommal; - és megtalálni azt a „tehetős” jóindulatú valakit, aki ezzel a jóindulattal nem él vissza, nem használ ki, nem aláz meg, hanem valóban szeret és ténylegesen segít; - miközben én sem élek vissza soha segítőm jóindulatával (10).*

Márk 1,12-15

338. dicséret

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Ez a fajta kölcsönös viszony kegyelmi állapot, amiben soha, semmilyen formában nem lehetünk paráznává, hanem felelősen felvállalva egymást, csak a kapcsolat áldásait tapasztalhatjuk meg, még a nehézségek ellenére is.

- Egymásra bízott bennünket az Isten (1Mózes 4,9).

- Hol vannak ilyen „viszonyok” az emberi kapcsolatrendszerekben?

- Az Úr az én jótevőm! (Zsoltárok 91,2)

Amint az Úr kegyelméből van kenyér a saját otthonunkban, előbb-utóbb hazatérünk. Azért, mert az ember ott van otthon, ahol felnevelték a szülei, hitben, tisztességben, szeretetben. Milyen fontos az „ép” családok, a hitben járó családok jelenléte egy nép életében. Itt „növesztünk”: hitet, tisztességet, szeretetet; a valahová tartozás nélkülözhetetlen ajándékát, „gyökereket”. Ahol viszont egyre jelentéktelenebb a hit és a család, ott gyökértelen, sehova sem tartozó lesz az ember, valamint kiszolgáltatott és befolyásolható. Ruth könyve egy olyan korban íródott, amikor az ókori ember, modern értelemben nem érezhette magát egyénnek, hanem a család és a nemzetség egy tagjaként értelmezhette csak önmagát. Amint Naomi hazamehetett, hazament; - mert idegenben az ember, még a legnagyobb biztonság, jólét, befogadó szeretet közepette is, valahogy mégiscsak „idegen” marad. Jézus Krisztusban nem vagyunk „idegenek”, Őbenne garantált a végleges hazatérés.

Márk 1,9-11

431. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Amint az Úr kegyelméből van kenyér a saját otthonunkban, előbb-utóbb hazatérünk. Azért, mert az ember ott van otthon, ahol felnevelték a szülei, hitben, tisztességben, szeretetben. Milyen fontosak az „ép” családok, mondjuk ki, a hitben járó családok jelenléte egy nép életében. Így nyerünk: hitet, tisztességet, szeretetet; a valahová tartozás nélkülözhetetlen ajándékát, „gyökereket”. Ahol viszont egyre jelentéktelenebb a hit és a család, ott gyökértelen, sehova sem tartozó lesz az ember, valamint kiszolgáltatott és befolyásolható. Ruth könyve egy olyan korban íródott, amikor az ókori ember modern értelemben nem érezte magát egyénnek, hanem a család és a nemzetség egy tagjaként élte meg önmagát. Amint Naomi hazamehetett, hazament; - mert idegenben az ember, még a legnagyobb biztonság, jólét, befogadó szeretet közepette is, valahogy mégiscsak „idegen” marad. Jézus Krisztusban nem vagyunk „idegenek”, Őbenne garantált a végleges hazatérés.

– 2. A menekültre főként rászakadhat ez az érzés, ha a vele menekült szerettei „idegenben” meghaltak. Nagy kérdés, hogy a befogadók mennyiben tehetnek a menekültek nyomorúságos helyzetéről? A „menekülés” senkinek sem jó, menekültnek és befogadónak egyaránt próbatétel. Ezért egyetlen lehetőségünk, hogy az Úr kegyelméből, állítsuk helyre a világ alapvető rendjét. Most nem csupán teológiai értelemben gondolok erre a rendre, hanem úgy szó szerint is: legyen rend, és akkor abból a többi áldás is kivirágzik (6-15).

– 3. Naomi egyik menye, Ruth ragaszkodik anyósához, hazatér vele. Most ő kerül „idegenbe”, de elfogadja „az ottani népet és Istent” (16-17). Mert az egymás iránti szeretetben mindig vezetnek „korrekt” utak, az önazonosság határain át. Ruth könyve éppen abban csodálatos, „ihletett”, mert egyszerre hangsúlyozza, a család, a nemzetség, a valahová tartozás fontosságát; - ugyanakkor azt a tényt, hogy Isten végső gondolata az, hogy ezek a „népek” egymásra találjanak; vagyis ne idegenként, riválisként, ellenségként tekintsenek egymásra, hanem támogassák és gazdagítsák egymást (Ézsaiás 11). Ez a könyv egyik fő célja, fő üzenete, éppen egy olyan korban, amikor Isten népe körében is valami egészen mást hirdettek (Ézsdrás 9, Nehémiás 13).

– 4. A kettő együtt, önazonosság és szeretet, csakis az Úrban, a megváltó Jézus Krisztusban lehetséges. Dávid király családfájában nem véletlenül szerepel Ruth és Boáz (4,17-22), majd ennek okán Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában is szerepel Ruth, ugyanezt az üzenetet hangsúlyozva (Máté 1,5). Isten megváltó szeretete ebben a világban nem összemossa a határokat, de áldott utakat épít egymás felé (14-18).

– 5. Istenünk éppen ezért megvigasztalja és reménységgel tölti el azoknak szívét is, akiknek életét baj és sokféle megalázás érte, ezért okkal sírnak. Nem véletlenül sírt Naomi (19-22). Mivel abban a korban a halál utáni élet nem volt még központi téma, ezért az akkori ember ebben az életben, a gyermekeiben, unokáiban látta a jövőt. Így a gyermektelenség nagy csapást jelentett. Az Úr azonban gondoskodott Naomiról és Ruthról. Mindennapi és nagy dolgainknak egyaránt Ő az Ura, és a „kicsikből” nőnek ki a nagy dolgok (19-22).

Egy családnak az éhínség miatt kellett menekülni Betlehemből, idegen „moábita” földre, ahol jövevényként éltek (1).* A fiúk ott moábita lányokkal házasodtak, Orpá volt az egyik feleség neve, Ruth a másiké (4). Közben meghaltak a család férfi tagjai mind, először az apa, aztán a két fiú és Naomi ott maradt a két menyével árván és kiszolgáltatottan, férfi nélkül, idegen földön (5). Mennyi aktualitás hemzseg ebben a néhány igeversben, amely minden erőltetés nélkül „megbök” bennünket: éhínség, menekülés, idegen föld, idegen népek, jövevénység, halál, kiszolgáltatottság… Nem tudjuk pontosan, mikor íródott Ruth könyve. A benne megfogalmazott „nyitottság” azonban annak a reménységnek ad hangot, hogy Isten jósága egyszer minden emberre láthatóan kiárad, azokat irgalmassá és szelíddé teszi. Valamint ez a könyv felvillant valamit abból, hogy majd egykor a népek közötti korlátok lehullanak, és Jézus Krisztusban, Ruth utódjában, mindannyian egyetlen új néppé leszünk (Kolossé 3,31). Jézus Krisztus visszajöveteléig azonban ez csak reménység, és sajnos nem valóság.

Márk 1,1-8

67. zsoltár

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Bár a moábiták, Ábrahám unokaöccsének, Lótnak utódai voltak, de a két nép között állandó háborúk dúltak.

- Mindez a Isten népének története szerint a Bírák korában történt (Kr. e. 12-11. század).

- A család tagjait név szerint is megnevezi az Ige: Elimelek és felesége, Naomi, két fiukkal, Mahlónnal és Kiljónnal menekültek Moáb földjére, a Holt tengertől keletre, a mai Jordániában található ez a terület; a menyek nevei: Orpa és Ruth (2-4).

Ez az utalás az apostol Rómában lefolytatott perének első szakaszára vonatkozhat. Személye körül akadt segítség, de a hatóság előtt, hitelt érdemlően senki sem állt ki mellette. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik babusgatnak a bajban is (11-13), de érdemleges képviseletre hívő emberek részéről se számítsunk.* – 1. Vannak olyan helyzetek, ahol ezt a „kiállást”, „mellénk állást” nem is várhatjuk el, ezért nem is rója fel ezt nekik az apostol (16). – 2. Viszont felrója a szándékos gonoszkodást, rosszindulatot, érdekből vagy tudatlanságból elkövetett vádakat. Itt másként fogalmaz Pál: „Megfizet majd nekik az Úr!” (9; 14-15). – 3. Végezetül áldja az Urat, aki mellé állt, megerősítette akkor is, amikor mindenki elhagyta, így egyelőre megszabadította a halálos ítélettől, hogy küldetését maradéktalanul betölthesse, és az Ige hirdetése teljessé lehessen (17). Az apostol tudja, hogy csak időt nyert. Ő nem a „túlélésre”, hanem küldetése betöltésére törekedett.** – 4. Kellő időben jön majd a halál, de az Úr ekkor áll igazán övéi mellé, mert megszabadít minden gonosztól, és átvisz az Ő mennyei országába (18).

Zsoltárok 72

66. zsoltár

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Ez az utalás az apostol Rómában lefolytatott perének első szakaszára vonatkozhat, miközben könnyített feltételek között, háziőrizetben várhatta ügyének kimenetelét (Cselekedetek 28,16).

- Személye körül akadt segítség, de a hatóság előtt, hitelt érdemlően senki sem állt ki mellette.

- Ténylegesen ez vár ránk, ha bajba kerülünk. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik babusgatnak a bajban is (11-13), de érdemleges képviseletre hívő emberek részéről se számítsunk.

** Addig pedig az Úr testi és lelki javairól, köpenyéről és a pergamenekről is gondoskodott a „babusgatók” által (13).

Megítél bennünket a mi Urunk, az Ő eljövetelekor. Azt kéri számon, amit nekünk adott, amit ránk bízott (1). Hirdettük-e az Igét a magunk helyén? Előálltunk-e az Igével, azaz éltük-e az Igét? Felvállaltuk-e az Igét mindenkor, alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt? Megtaláltuk-e a tanítás, intés, bíztatás arányait az Ige hirdetése során? Mertük-e a lényeget hirdetni és élni: a megváltó Jézus Krisztus evangéliumát? (2) Mertük-e az üdvösség, az örök élet, a megváltás evangéliumát tartani az egészséges tanításnak, vagy odafordultunk mindenféle egyházi és nem egyházi „divatos mondához”, irányhoz, „csapathoz”? (3-4) Elhordoztuk-e a szenvedést Isten Igéjéért? (5) Elmondhatjuk-e majd elköltözésünk idején, hogy a nemes harcot megharcoltuk, futásunkat elvégeztük, a hitet megtartottuk; - vagyis, amit lehetett, megtettünk a legfontosabb területen, Isten Igéjének ügyében? Végezetül merjük-e hinni, hogy az igaz bíró pedig nem a mi érdemünkért, hanem az Ő kegyelméből magához ölel bennünket, mert eleve megváltó magához ölelésének jele volt, hogy itt hihettük Őt? (6-8)*

Zsoltárok 71

65. zsoltár

* Övéi számára az Úr ítélete a megváltás kiteljesedése, mert végre teljesen eltűnik a gonosz.

(16) „… a teljes Írás Istentől ihletett…” (2Timóteus 3,10-17) Ebben a világban kellenek biztos alapok, kiindulópontok, megkérdőjelezhetetlen kapaszkodók, amelyekhez igazodva határozunk meg minden mást. Ezeknek megbízhatóságát évszázadok tapasztalatai igazolják, erősítik, érlelik bennünk. Ilyen kapaszkodó az a kijelentés, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, vagyis a Biblia üzenete hitünk és életünk zsinórmértéke (16); - de ennél sokkal több, mert annak „tartalma” az élő, feltámadott Jézus Krisztus, aki legyőzte a halál erejét, és elhozta számunkra az elmúlhatatlan életet (1,10). Ez az igazi kapaszkodó, Jézus Krisztus, az örök élet és üdvösség evangéliuma, az ihletett Írás „szíve”. Ezért hasznos a teljes Írás, ez a valódi „haszna”, és ebből az üdvösséges haszonból következhet minden tanítás, feddés, megjobbítás, igazságban való nevelés, alkalmas és jó cselekedetekre való felkészítés (16-17). A megváltó, krisztusi szeretet forrása nélkül azonban minden tanító és feddő szavunk önző, gyarló, barbár szó (Barth Károly), amely saját agresszív indulataink testet öltése lesz csupán, és amit a Szentlélek, még Igéket emlegetve sem áld meg (13-14).*

Zsoltárok 70

64. zsoltár

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Ugyanakkor Jézus Krisztus evangéliumáról, akár szenvedéseket felvállalva is, tanúskodnunk kell, mégpedig gyötrelmek között is türelemmel, szeretettel és állhatatosan (10-12).

- Persze „könnyű” ezt mondani, mert amikor az egyik temetésen majdnem megfagytam (soha életemben nem fáztam még így), akkor megtanultam azt is, hogy ez a gyötrelmek közötti állhatatosság is kegyelem.

Az élvezet egy ideig feledteti az emberi életben tapasztalható hiányérzetet. – 1. Egy tizenkilenc tagból álló bűnkatalógust olvasunk itt (1-4), amelyek az utolsó időkben (1) felfordítják a világot (Róma 1,28-32). Megállapíthatjuk, hogy a bűneset óta az utolsó időket éljük, mert ezeken a bűnökön keresztül mindig nyomorultul gyötörte a gonosz ezt a világot. – 2. Van azonban egy bűn, amit külön kiemel az igeszakasz, nevezetesen azt, amikor a kegyesség látszatát keltjük, de annak ereje, valósága hiányzik az életünkből (5). Képmutatásunk legjellemzőbb vonása az, hogy mások számára tiltjuk az élvezeteket, de mi magunk nem vetjük meg azokat. – 3. A bűn valósága nem az emberi „élvezetek” miatt tényező ezen a világon, hanem azért, mert elválasztanak minket Istentől (4), az életet, valóságos örömöt ajándékozó isteni igazságtól, azaz az Igétől, mint a fáraó udvarát és varázslóit elválasztották a „varázsigék” Mózes beszédeitől (8; 2Mózes 7,11). Az élvezetek ilyen csalódást rejtő csalások, „varázsigék”, mert élet-hiányainkat befoltozzák egy ideig, de aztán még nagyobb szakadás támad (Máté 9,16).**

Zsoltárok 69,20-37

63. zsoltár

* Jaj, ez nehéz téma: szólni az élvezetekről! Köreinkben különösen nehéz ez a téma. Mi az élvezet? Enni, inni, szeretkezni; - de légszomjban újra levegőt kapni, nincs ezeknél nagyobb „élvezet”.

** Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Nem az élvezetek miatt, hanem istentelenségünk miatt „nem juthatunk messzire” ebben a világban (9), ahogy egy gyönyörű autó is tehetetlen lenne motor nélkül. 

- „Élvezet” nélkül az emberi élet elviselhetetlen.

- Nem az élvezet a bűn, hanem az élvezetekkel kapcsolatos képmutatás (Máté 23,23), az élvezetekkel kapcsolatos hazugság, amely feledteti, de növeli az élethiányt.

- Nem az élvezet a bűn önmagában, hanem az, ha élvezeteink az Úrtól választanak el minket, és a magunk élvezetei miatt beáldozzuk a másikat.

- Mivel a gonosz az élvezeteket erre használja, ezért ebben a világban a böjt ideje van.

- Odaát azonban helyére kerülnek a dolgok, hiszen élethiányainkat maga az Úr tölti be majd.

Éppen ma próbáltam ki, lehet-e így „forgolódni”, ahogy ezt igeszakaszunk tanácsolja.* Mit is mond az Ige? – 1. Törekedjünk a Jézus Krisztusban nyert igazságban szeretetre és békességre azokkal, akik az Úrban testvéreink (22). – 2. Minden ostoba, értetlen, viszályt támasztó vitatkozást kerülve legyünk barátságosak és türelmesek mindenkihez, szelídek még az ellenszegülőkhöz is, abban a reménységben, hogy Isten hatalma őket is bármikor kiszabadíthatja a hitetlenség fogságából (23-26). – 3. Tehát szeretet, békesség, a Jézus Krisztusban testvéreinkkel; - és barátságos, türelmes, szelíd, imádságos reménység mindenkivel kapcsolatosan. – 4. Erre a testvérek egy részétől mindig elutasítás a válasz, mert mindahányan meggyőződéses igazsággal és kegyességgel osztályozzuk egymást, kik az igaz hitűek, kik az élő hitűek, kikkel lehet és nem lehet közösséget vállalni. A reménységben hordozott „mindenkik” pedig az első adandó alkalommal úgy visszaélnek minden szelídséggel, hogy az ember örül, ha túléli. Mi a megoldás?**

Zsoltárok 69,1-19

62. zsoltár

* … amit én magam örömmel és jó lelkiismerettel fogadok el, mint Isten Igéjét, és szívemnek is kedves gyakorlatot.

** Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:
- Megvallom őszintén, hogy tanácstalan vagyok.
- Persze vannak jól bevált válaszaim.
- A szelídség soha nem erőtlen, hanem lehet markáns is; - a szeretet gyakran szigorúságra kényszerül; - a türelem pedig bizony addig terjed, amíg a mindenkori energiavámpírok kiszívják a türelem maradékát is, tehát „nincs több”...
- Ugyanakkor a krisztusi szeretetnek mindig halálos kockázata van.
- Éppen ezt felvállalni a legszebb része Jézus Krisztus követésének; - de csakis abban a józan tudatban, hogy áldozatot hozunk ugyan a másikért, de a kivételektől eltekintve, fel nem áldozzuk magunkat a másikért, mert ezt Jézus Krisztus már megtette, és egyébként is csak Ő képes erre „hatékonyan”, mint Isten Fia, Megváltó.

Egy ponton túl már nincs másra szükség, csak erre, legyünk bárkik. – 1. Ekkor jusson eszünkbe, hogy olyan Urunk van, aki feltámadt a halálból, legyőzte a halál minden bilincsét, hogy mi is éljünk általa (8-10). – 2. Aztán ebben a bizonyosságban napról napra erősödhetünk, az Ő kegyelme által. Egy életszakaszon túl már csak ez számít igazán, ahogy a versenyzőnek a cél, a földművelőnek a termés a legfontosabb. Micsoda ajándék, hogy a megváltó hitben erősödve fontos ugyan a mindennapi élet, de egy határon túl nem terhel meg bennünket az itteni világ, és pontosan tudjuk, mi az, amibe itt még részt vegyünk, és mi az, amibe nem szabad és nem kell már beleelegyedni (1-7). – 3. Köszönjük Urunk, hogy miénk lehet a hit (10), miénk lehet az élet és az üdvösség (10-11), és miénk lehet az a kegyelem, amellyel még szenvedéseink között (1) sem tagadhatunk meg Téged (12-13).**

Zsoltárok 68

61. zsoltár

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Szeretem hallgatni azokat az életinterjúkat, amelyek neves emberekkel készülnek. Ezek többsége, élete delén túl már alázatos, belátja és beismeri kereteit, számol a halállal és keresi a végső megoldást.

- Innen már csak egy lépés az Isten utáni vágyakozás.

- Ezt a vágyat konkretizálja a mai Ige, hogy ne maradjunk az általánosságok szintjén, és miénk lehessen a valóságos megoldás, a megváltás.

** - Mert, mondjuk ki, hiszen ez a gyakran félreértett igevers valójában ezt jelenti, hogy Te „hűséges” vagy abban is, hogy megtagadod azt, aki Téged ebben a világban megtagadott (12-13).

- Vigyázzunk, nem az feltétlenül a Te gyermeked, aki folyton mondogatja, hogy Uram, Uram (Máté 7,21).

- Köszönjük, hogy sokan mondhatjuk, és minden nyomorúságunkban élhetjük, hogy Te vagy az Úr!

- Áldott légy, hogy életünk egy pontján megajándékozol bennünket ezzel a legfontosabb bizonyossággal, örök hűségben (Jelenések 2,10).