Amint az Úr kegyelméből van kenyér a saját otthonunkban, előbb-utóbb hazatérünk. Azért, mert az ember ott van otthon, ahol felnevelték a szülei, hitben, tisztességben, szeretetben. Milyen fontos az „ép” családok, a hitben járó családok jelenléte egy nép életében. Itt „növesztünk”: hitet, tisztességet, szeretetet; a valahová tartozás nélkülözhetetlen ajándékát, „gyökereket”. Ahol viszont egyre jelentéktelenebb a hit és a család, ott gyökértelen, sehova sem tartozó lesz az ember, valamint kiszolgáltatott és befolyásolható. Ruth könyve egy olyan korban íródott, amikor az ókori ember, modern értelemben nem érezhette magát egyénnek, hanem a család és a nemzetség egy tagjaként értelmezhette csak önmagát. Amint Naomi hazamehetett, hazament; - mert idegenben az ember, még a legnagyobb biztonság, jólét, befogadó szeretet közepette is, valahogy mégiscsak „idegen” marad. Jézus Krisztusban nem vagyunk „idegenek”, Őbenne garantált a végleges hazatérés.
Márk 1,9-11
431. dicséret
* A teljes magyarázat:
– 1. Amint az Úr kegyelméből van kenyér a saját otthonunkban, előbb-utóbb hazatérünk. Azért, mert az ember ott van otthon, ahol felnevelték a szülei, hitben, tisztességben, szeretetben. Milyen fontosak az „ép” családok, mondjuk ki, a hitben járó családok jelenléte egy nép életében. Így nyerünk: hitet, tisztességet, szeretetet; a valahová tartozás nélkülözhetetlen ajándékát, „gyökereket”. Ahol viszont egyre jelentéktelenebb a hit és a család, ott gyökértelen, sehova sem tartozó lesz az ember, valamint kiszolgáltatott és befolyásolható. Ruth könyve egy olyan korban íródott, amikor az ókori ember modern értelemben nem érezte magát egyénnek, hanem a család és a nemzetség egy tagjaként élte meg önmagát. Amint Naomi hazamehetett, hazament; - mert idegenben az ember, még a legnagyobb biztonság, jólét, befogadó szeretet közepette is, valahogy mégiscsak „idegen” marad. Jézus Krisztusban nem vagyunk „idegenek”, Őbenne garantált a végleges hazatérés.
– 2. A menekültre főként rászakadhat ez az érzés, ha a vele menekült szerettei „idegenben” meghaltak. Nagy kérdés, hogy a befogadók mennyiben tehetnek a menekültek nyomorúságos helyzetéről? A „menekülés” senkinek sem jó, menekültnek és befogadónak egyaránt próbatétel. Ezért egyetlen lehetőségünk, hogy az Úr kegyelméből, állítsuk helyre a világ alapvető rendjét. Most nem csupán teológiai értelemben gondolok erre a rendre, hanem úgy szó szerint is: legyen rend, és akkor abból a többi áldás is kivirágzik (6-15).
– 3. Naomi egyik menye, Ruth ragaszkodik anyósához, hazatér vele. Most ő kerül „idegenbe”, de elfogadja „az ottani népet és Istent” (16-17). Mert az egymás iránti szeretetben mindig vezetnek „korrekt” utak, az önazonosság határain át. Ruth könyve éppen abban csodálatos, „ihletett”, mert egyszerre hangsúlyozza, a család, a nemzetség, a valahová tartozás fontosságát; - ugyanakkor azt a tényt, hogy Isten végső gondolata az, hogy ezek a „népek” egymásra találjanak; vagyis ne idegenként, riválisként, ellenségként tekintsenek egymásra, hanem támogassák és gazdagítsák egymást (Ézsaiás 11). Ez a könyv egyik fő célja, fő üzenete, éppen egy olyan korban, amikor Isten népe körében is valami egészen mást hirdettek (Ézsdrás 9, Nehémiás 13).
– 4. A kettő együtt, önazonosság és szeretet, csakis az Úrban, a megváltó Jézus Krisztusban lehetséges. Dávid király családfájában nem véletlenül szerepel Ruth és Boáz (4,17-22), majd ennek okán Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában is szerepel Ruth, ugyanezt az üzenetet hangsúlyozva (Máté 1,5). Isten megváltó szeretete ebben a világban nem összemossa a határokat, de áldott utakat épít egymás felé (14-18).
– 5. Istenünk éppen ezért megvigasztalja és reménységgel tölti el azoknak szívét is, akiknek életét baj és sokféle megalázás érte, ezért okkal sírnak. Nem véletlenül sírt Naomi (19-22). Mivel abban a korban a halál utáni élet nem volt még központi téma, ezért az akkori ember ebben az életben, a gyermekeiben, unokáiban látta a jövőt. Így a gyermektelenség nagy csapást jelentett. Az Úr azonban gondoskodott Naomiról és Ruthról. Mindennapi és nagy dolgainknak egyaránt Ő az Ura, és a „kicsikből” nőnek ki a nagy dolgok (19-22).
