Megítél bennünket a mi Urunk, az Ő eljövetelekor. Azt kéri számon, amit nekünk adott, amit ránk bízott (1). Hirdettük-e az Igét a magunk helyén? Előálltunk-e az Igével, azaz éltük-e az Igét? Felvállaltuk-e az Igét mindenkor, alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt? Megtaláltuk-e a tanítás, intés, bíztatás arányait az Ige hirdetése során? Mertük-e a lényeget hirdetni és élni: a megváltó Jézus Krisztus evangéliumát? (2) Mertük-e az üdvösség, az örök élet, a megváltás evangéliumát tartani az egészséges tanításnak, vagy odafordultunk mindenféle egyházi és nem egyházi „divatos mondához”, irányhoz, „csapathoz”? (3-4) Elhordoztuk-e a szenvedést Isten Igéjéért? (5) Elmondhatjuk-e majd elköltözésünk idején, hogy a nemes harcot megharcoltuk, futásunkat elvégeztük, a hitet megtartottuk; - vagyis, amit lehetett, megtettünk a legfontosabb területen, Isten Igéjének ügyében? Végezetül merjük-e hinni, hogy az igaz bíró pedig nem a mi érdemünkért, hanem az Ő kegyelméből magához ölel bennünket, mert eleve megváltó magához ölelésének jele volt, hogy itt hihettük Őt? (6-8)*

Zsoltárok 71

65. zsoltár

* Övéi számára az Úr ítélete a megváltás kiteljesedése, mert végre teljesen eltűnik a gonosz.