Anna hálaéneke azt a szabadító Istent magasztalja, aki az egyetlen, szent, sziklaszilárd Isten, és aki visszaadja népe gyermekeinek az erőt. – 1. Milyen pontos megfogalmazása ez Isten szabadításának: fogy az életerő, de Isten a maga örökkévaló erejéből ajándékoz nekünk; - abból az erőből, amely Jézus Krisztus által legyőzte még a halált is (6). Ez az igazi szabadulás, amely nem feltétlenül e-világi problémákban segít, azoknak elhordozásához többnyire erőt ad, hanem megvált. (1-2) – 2. Isten szabadítása mindig kiterjed az elesettekre, az éhezőkre, a meddőkre, a gyászolókra, a szegényekre; - vagyis azokra, akik akár saját hibájukból is, az élet reménytelen peremére kerültek. (5-8) – 3. De Isten szabadítása sokkal több, mint társadalmi reform, hiszen egy győztes, egy gazdag ugyanolyan nyomorult, mint a szegény és a testi szemekkel láthatóan elesett. Ezért azok részesülnek az Úr szabadításából, gazdagok és szegények egyaránt, akik az Ő hívei, akik nem szállnak szembe Ővele, hanem leborulnak Őelőtte, mint ahogy azt Anna tette, és az Ő kegyelmére bízzák életüket. (9-10)

Márk 2,13-17

436. dicséret

* A teljes magyarázat:

Anna hálaénekének üzenete Mária hálaénekével azonos (Lukács 1,46-55), mert mindkettő azt a szabadító Istent magasztalja ujjongó szívvel, aki egyetlen, szent, sziklaszilárd Isten, és aki visszaadja népe gyermekeinek az erőt.

– 1. Milyen pontos megfogalmazása ez Isten szabadításának: fogy az életerő, de Isten a maga örökkévaló erejéből ajándékoz nekünk; - abból az erőből, amely Jézus Krisztus által legyőzte még a halált is (6). Ez az igazi szabadulás, amely nem csupán és nem feltétlenül e-világi problémákban segít, azoknak elhordozásához többnyire erőt ad, hanem megvált. A szabadítás fontos része az is, hogy akkor majd felnyílhat szánk az ellenségeink ellen; - vagyis az Úr színe előtt nem maradnak kibeszéletlen, és elrendezetlen dolgok. De vigyázzunk, ha mi lettünk ellenségesek másokkal szemben, ez ránk is ugyanúgy vonatkozik (1-2).

– 2. Isten szabadítása mindig kiterjed az elesettekre, az éhezőkre, a meddőkre, a gyászolókra, a szegényekre; - vagyis azokra, akik akár saját hibájukból is, az élet reménytelen peremére kerültek. Jó, hogy ez így van! Istennel szemben nem vitatkozhatunk, hiszen Ő mindent tökéletesen lát és intéz (3). Az Ő mércéje más, mint a miénk (5-8).

– 3. De! Mivel népszerű téma ez manapság, mondjuk ki, hogy Isten szabadítása sokkal több, mint társadalmi reform, hiszen egy győztes, egy gazdag ugyanolyan nyomorult, mint a szegény és a testi szemekkel láthatóan elesett. Ezért azok részesülnek az Úr szabadításából, gazdagok és szegények egyaránt, akik az Ő hívei, akik nem szállnak szembe Ővele, hanem leborulnak Őelőtte, mint ahogy azt Anna tette, és az Ő kegyelmére bízzák életüket (9-10). Ez a ráhagyatkozás már eleve kegyelmi állapot. Ez a kegyelem a gazdag és szegény elesettet eleve megváltoztatja.

Szerző: refdunantul  2017.02.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása