EZ EGY „MODERN” TÖRTÉNET. Tamás története két végletet mutat be. – 1. Az egyik véglet szerint csak azt fogadjuk el „valóságnak”, ami látható, megfogható, mérhető, vizsgálható, eredményes, „pénzben kifejezhetően” hasznos. Pedig a „valóság” jelenségeinek kis százaléka mérhető meg így. Így a modern ember „valóságképe” korlátozott, torzan redukált; így élete, döntései is elhibázottan azok. – 2. A másik véglet szerint a „személyesség” vagy hiányzik az életünkből, vagy túlteng az életünkben. Ez hitéletünk kapcsán is igaz. Jézus Krisztus számon kéri a hit személyességét (27–28). Kár, hogy ahol lenne személyes hit, ott túlteng a személyesség; – vagy pedig a személyes hit kizárólag csak a mindenben definiált tanrendszerben akar megmutatkozni. – 3. Az élő hit egyszerre látja a „tapintható” valóságot és mégis túllát azon; egyszerre közösségi és mégis hitelesen személyes. Az élő hit abba a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit, aki a kételkedő Tamásnak, minden feddés nélkül (micsoda szeretet!) külön megjelent (24–27), hogy őt személyes hitre segítse; – amely, ha nem lát is, hisz (29).

Ezékiel 16,53–63

274. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

EZ EGY „MODERN” TÖRTÉNET.

Tamás története két végletet mutat be.

Sajnos mindkettő nagy nyomorúsága a ma emberének is.

– 1. Az egyik véglet szerint csak azt fogadjuk el „valóságnak”, ami látható, megfogható, mérhető, vizsgálható, eredményes, „pénzben kifejezhetően” hasznos.

Pedig a „valóság” jelenségeinek kis százaléka mérhető meg így.

Így a modern ember „valóságképe” korlátozott, torzan redukált; így élete, döntései is elhibázottan azok.

– 2. A másik véglet szerint a „személyesség” vagy hiányzik az életünkből, vagy túlteng az életünkben.

Ez hitéletünk kapcsán is igaz.

Tamás története ugyanis a személyes hit fontosságára mutat rá (28).

Sokszor a kulturális, vallási, elődöktől örökölt „hagyományrendszer” közösségi gyakorlása az egyetlen megtartó erő, ahol csak ezen belül lehet mérvadó a személyes meggyőződés, vagy nem is lesz mérvadóvá.

Jézus Krisztus azonban számon kéri a hit személyességét (27–28).

Kár, hogy ahol lenne személyes hit, ott túlteng a személyesség, és a túlburjánzó egyén személyisége agyontapossa azt; – vagy pedig a személyes hit kizárólag csak a mindenben definiált tanrendszerben akar megmutatkozni, ami pedig „a valóságot megmérni akaró látás” kísérletének egyik fajtája, ami Jézus Krisztus szerint sem járható út (29).

– 3. Az élő hit egyszerre látja a „tapintható” valóságot és mégis túllát azon; egyszerre közösségi és mégis hitelesen személyes.

Az élő hit abba a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit, aki a kételkedő Tamásnak, minden feddés nélkül (micsoda szeretet!) külön megjelent (24–27), hogy őt személyes hitre segítse; – amely, ha nem lát is, hisz (29); – akkor is hisz, amikor az adott élethelyzetben úgy tűnhetne, mintha nem tapasztalná Isten szeretetét; – hiszen ettől a szeretettől senki sem szakíthat el bennünket (Róma 8,38).

EZ EGY „NYITOTT” VILÁG; – és mégis, soha nem volt a világ ennyire „zárt”, kegyetlen, mint manapság. – 1. A jóléti társadalmakban a szabadság, a „haszonelvűség”, az önzés „kényszere” nehezedik ránk, amely felszámol minden korábbi értéket. A problémát csak elmélyíti, hogy ez a folyamat már nem is fáj, miközben az élet és a hit nagy kérdéseit elfelejtettük. A modern ember nem fél, hanem depressziós és terápiára jár; – nem hisz, hanem önmaga megoldja; – neki nem számít a múlt, mert mindent felülír az általa létrehozott jelen és jövő. – 2. A mi helyzetünk sokkal veszélyesebb helyzet, mint akkor volt a tanítványoké. Ők még mertek félni, tudatában voltak annak, hogy bezárkóztak, és annak, hogy Jézus nélkül „halálos” helyzetben vannak (19). Mi ezt már nem tudjuk. Mi büszkék vagyunk „haldoklásunkra”, és Krisztus testét, az egyházat is belülről, kívülről szabdaljuk, szapuljuk. Már már Csehov siratója jutna eszembe a Cseresznyéskertből: „Édes kertem, gyönyörűségem, fiatalságom, Isten veled!” – 3. Hiszem, hogy a feltámadott Úr itt van velünk, megáll középen, megszólít, békességet, Szentlelket, hitet és szolgálatot ad (20–22); sőt, szelíd bátorságot és élő hitből fakadó „önbizalmat” ajándékoz nekünk (23).

Ezékiel 16,35–52

107. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

EZ EGY „NYITOTT” VILÁG; – és mégis, soha nem volt a világ ennyire „zárt”, kegyetlen, mint manapság.

– 1. A jóléti társadalmakban a szabadság, a „haszonelvűség”, az önzés „kényszere” nehezedik ránk, amely felszámol minden korábbi értéket, és a sajátja helyett többre tartja a „másét”, illetve mindent egyenrangúan „értékesnek” mondva relativizál.

Arthur Miller, „Az ügynök halála” című drámájában leírta a fenti folyamat kezdetét.

A problémát csak elmélyíti, hogy ez a „történés” már nem is fáj, miközben az élet és a hit nagy kérdéseit elfelejtettük.

A modern ember, a hivatalos verzió szerint: nem fél, hanem depressziós és terápiára jár; – nem hisz, hanem „önmaga megoldja…”; – neki nem számít a múlt, mert mindent felülír az általa létrehozott jelen és jövő.

– 2. A mi helyzetünk sokkal veszélyesebb helyzet, mint akkor volt a tanítványoké.

Ők még mertek félni, tudatában voltak annak, hogy bezárkóztak, és annak, hogy Jézus nélkül „halálos” helyzetben vannak (19).

Mi ezt már nem tudjuk.

Mi büszkék vagyunk „haldoklásunkra”, és Krisztus testét, az egyházat is, belülről, kívülről szabdaljuk, szapuljuk.

Egy neves „valaki”, a vele készült beszélgetés során határozottan hangsúlyozta, hogy noha egyik ágon a felmenői végig református lelkészek voltak, ő még csak nem is konfirmált, mert baja van az egyházzal…

Már már Csehov siratója jutott eszembe a Cseresznyéskertből: „Édes kertem, gyönyörűségem, fiatalságom, Isten veled!”

– 3. Hiszem, hogy a feltámadott Úr itt van velünk, megáll középen, megszólít, békességet, Szentlelket, hitet és szolgálatot ad (20–22); – sőt, szelíd bátorságot és élő hitből fakadó „önbizalmat” ajándékoz nekünk, miszerint a „kulcsok hatalmával” élhetünk (Máté 16,19), vagyis mi hirdetjük az Igét, és aki nem fogadja be azt, az Isten cselekvése szerint a bűnében marad (23).

MÁRIA SÍR; néz de nem lát; csak a maga bajával van elfoglalva (11–14). Igen, ilyenek vagyunk. – 1. Sírni sokféleképpen lehet. Ez itt nem egy evangéliumi, megszomorodó sírás (Máté 5,4), hanem nyafogás. – 2. Ezt a nyafogást azonban ne becsüljük le. Rengeteg olyan érzés, fájás, tüske, tövis gyötör bennünket ebben a világban, hogy nem a nyafogás, hanem az üvöltés lenne a célravezető. Na, de viselkedni kell, igenis kell! De legyen egy hely, „kívül”, ahol senkit nem terhelve (11), nemcsak evangéliumi, bűnbánati megszomorodással, hanem emberként is mersz, tudsz sírni, nyafogni, kiáltani, üvölteni egyet. Ez nem pszichológia, nem terápia, hanem egy olyan normális emberi igény, amit a mi Urunk nem vet el. – 3. Először emberré kell lenni, hogy nyomorult embervoltommal szembesülve meghallhassam a feltámadott Úr megszólító szavát: Miért sírsz? (15) Isten is emberré lett (1,14). Ezután van esély arra, akárcsak Mária, hogy felismerjük Őt (16), mint Megváltót (18), és elengedjük Őt a mennybe (17), hogy mielőbb visszajöjjön, az Ő ideje szerint, és teljessé legyen végre az élet.

Ezékiel 16,1–34

465. dicséret

KI A GYORSABB? – 1. Olyan nagy itt a nyüzsgés, mintha mai „felpörgött” korunkban játszódna az egész. Az egész igeszakasz hemzseg a mozgást kifejező igéktől.* Az ember folyamatosan „zizeg”, nincs nyugta.** – 2. Erre a nyugtalanságra egyetlen gyógyír adatott a világnak, az üres sír, Jézus Krisztus feltámadása, győzelem a halál felett. Ez a tény megállít, megfordít életeket, és igenis értelmesebb, lassúbb életre hív, ahol nem csak a tevékenység, az eredmény, a produktum számít. Hiszen az igazi eredmény, az áldás, Jézus Krisztusban a miénk. Mi hálaadással ebből, ezért, ezt felmutatva élünk. – 3. Ennek belátásához azonban hit kell. Ehhez nem elég Mária felszínes látása (1); – nem elég Péter mindent megvizsgáló, okoskodó, teoretikus látása (6). Ehhez az alapvető változáshoz a hit jánosi látása kell (8). A hit Isten kegyelmi ajándéka, amely nem azért hisz, mert lát, hanem azért lát, mert hisz (29), és egyszerre érti az Írásokat is (9). Innentől kezdve már egyáltalán nem érdekel minket az, hogy ki a gyorsabb, ki ért el többet, mert a feltámadott Jézus Krisztus nélkül ezeknek semmi értelme!

Ezékiel 15

28. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az egész igeszakasz hemzseg a mozgást kifejező igéktől: odament, elfutott, elment, elindult, együtt futottak, előrefutott, gyorsabban futott, megérkezett, bement, odaért, hazamentek…

** Ez a sok „mozgás” nem a tevékeny életre utal, hanem valami egészen másra; – arra, hogy kergetjük azt, ami hiányzik, noha nem igazán tudjuk, mi az, de nyugtalanul „pótcselekszünk”, és mindig „gyorsabban és több kell”.

Ténylegesen ilyen az ember, csak koronként és kultúránként mindez másként mutatkozik meg.

NYÍLTAN HIRDETJÜK AZ URAT! – 1. Két korábbi tanítvány, akik eddig csak titokban vállaltak közösséget Ővele, most nyíltan előálltak, és felvállalták Jézus Krisztus ügyét (38–39). – 2. Ezek a hitvallók éppen a halott Jézussal kapcsolatosan teszik mindezt, miközben a temetését végzik. Isten Lelke felragyogtatta előttük Jézus Krisztus személyének titkát, amit korábban Nikodémusnak említett is az Úr, hogy „az Emberfiának fel kell emeltetni” (3,14), és ez a felemeltetés csak részben történt meg a kereszten, de lesz még folytatás. Ez a reménység hitvallásuk veleje, és ez a reménység nem szégyenítette meg őket (Róma 5,5). Ma, amikor Jézus Krisztus feltámadása nem téma; – amikor mindent kilúgoznánk a keresztyén üzenetből, ami emberi értelemmel felfoghatatlan; – amikor halott ügynek tekinti a világ az evangélium csodáját, és csak „emberi módon” keresik a megoldást milliárdok; – akkor tényleg hitvallás kiállni a feltámadás evangéliumával (40–42).  – 3. Mi is valljuk, nyíltan, tisztán, hogy hol állunk (2Korinthus 4,1-2).

Ezékiel 14,12–23

82. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

NYÍLTAN HIRDETJÜK AZ URAT!

– 1. Jézus temetése kapcsán János evangélista azt hangsúlyozza, hogy két korábbi tanítványa, akik eddig csak titokban vállaltak közösséget Ővele, most nyíltan előálltak, és felvállalták Jézus Krisztus ügyét.

Ezek ketten vállalták, hogy hol állnak, mind a zsidók, mind a rómaiak előtt; – vállalták a veszélyt, a fáradtságot, az anyagi áldozatot; – felvállalták Jézus Krisztus ügyét (38–39).

– 2. Hatalmas üzenete van annak, hogy ezek a hitvallók éppen a halott Jézussal kapcsolatosan teszik mindezt, miközben a temetését végzik, az akkori szokások szerint.

Isten Lelke felragyogtatta előttük Jézus Krisztus személyének titkát, amit korábban Nikodémusnak említett is az Úr, hogy „az Emberfiának fel kell emeltetni” (3,14), és ez a felemeltetés csak részben történt meg a kereszten, de lesz még folytatás.

Ez a reménység hitvallásuk veleje, és ez a reménység nem szégyenítette meg őket (Róma 5,5).

Ma, amikor Jézus Krisztus feltámadása nem téma; – amikor mindent kilúgoznánk a keresztyén üzenetből, ami emberi értelemmel felfoghatatlan; – amikor halott ügynek tekinti a világ az evangélium csodáját, és csak emberi ügyeskedésekben és misztikus, okkult bűvészkedésekben, esetleg bevált vallásos kollektív szokásrendszerekben, vagy a száraz tényekben keresik a megoldást milliárdok; – akkor tényleg hitvallás kiállni a feltámadás evangéliumával (40–42).

– 3. Mi is valljuk, nyíltan, tisztán, hogy hol állunk (2Korinthus 4,1–2), hogy Jézus Krisztus él (20,8), és a halott világ számára is csak Ő az élet (János 11,25). Ez a hit és hitvallás elveszi a félelmeket (38)

KÉSZ! – 1. Ez az, amit az ember soha nem tapasztalhat meg a maga erejéből:* – azt, hogy valami örökre, maradéktalanul kész, és már csak örülni kell neki. Amint elkészült valami, máris lehet javítani, készülnek a hibajegyzékek, már a hivatalos átadás előtt, nem is beszélve az idő múlásáról, ami elkoptat mindent, mindenkit, így javításra, megújulásra érnek dolgaink, az életünk, folyton és folyvást. Van, amit nem lehet javítani! – 2. Isten azonban elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, akiben maradéktalanul bevégezte azt, amit mi állandóan reformálunk, sokszor foltozunk, vagy öncélú módon csak újítgatunk. Ő elvégezte küldetését és bevégezte hiányos életünk teljes megújítását.** Itt semmi sem kész, a magunk erejéből; – Ővele azonban maradéktalanul készen lesz minden. – 3. Kész, elvégeztetett minden úgy, ahogyan azt Isten megígérte, és az Írásokban kijelentette (Zsoltárok 34,21; Zakariás 12,10). Ezzel a hittel és bizonyossággal olvassuk az Ige minden ígéretét. Ezzel a hittel boruljunk le a kereszt alatt: Megváltott, „re-formált”, krisztusi emberek vagyunk.

Ezékiel 14,1–11

10. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez az, amit az ember soha nem tapasztalhat meg a maga erejéből: – azt, hogy valami kész, hogy maradéktalan, örökre hiánytalan, elvégeztetett, bevégeztetett, már csak örülni kell neki.

** Jézus Krisztus: – itt ebben a világban minden halálosan „elvarratlan élet–szálat” a helyére igazított, a kikezdett, foszladozó „anyagot” megtisztította, megerősítette; – miközben a teljesen újat már elkészítette, és megígérte…

A Reformáció 500 éves évfordulójának napján az Ige JÉZUS KRISZTUS KERESZTJÉRE irányítja a figyelmünket. – 1. A kereszt alatt akkor osztozkodó katonák, tudtukon kívül megmutatják, hogy azokért halt meg Jézus Krisztus, akik a saját apró, mindennapi, kicsinyes ügyeikkel foglalkoznak, és a másik szenvedése nem különösképpen hatja meg őket, – az élő Isten ügye, az örök élet lehetősége pedig végképp nem foglalkoztatja gondolataikat (23–24). – 2. A kereszt tövében álló asszonyok azt siratják, akit a legjobban szeretnek. Ők legalább feltekintenek a szenvedőre, utolsó percig mellette állnak, félretesznek mindent ezekben a percekben. Áldott ez az együttérző, a másik mellett végsőkig kitartó szeretet; – áldott, de itt látszik, hogy mégis milyen tehetetlen. Az igazán nagy bajban nem tudunk segíteni (25). – 3. A kereszten szenvedő Úr azonban megszólal, és ahogy anyját Jánosra bízza, a szeretett Jánost pedig az anyjára, úgy bíz bennünket egymásra a mi Urunk (26–27). Ennél azonban sokkal több történik itt, beteljesedik az Írás ígérete, mindenben (Zsoltárok 22,19). Itt nem egy ember szenved, hanem a világ Megváltója veszi kézbe a halandó emberi élet minden nyomorúságát. Na, ez az Ige üzenete, ez az evangélium; – erre figyelni, ezt hirdetni, élni, ez a reformáció (24).

Ezékiel 13

390. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A Reformáció 500 éves évfordulójának napján arra irányítja figyelmünket Isten Igéje, amit hitvalló elődeink is az Ige szívének tartottak: JÉZUS KRISZTUS KERESZTJÉRE.

– 1. A kereszt alatt akkor osztozkodó katonák, tudtukon kívül megmutatják, hogy azokért halt meg Jézus Krisztus, akik a saját apró, mindennapi, kicsinyes ügyeikkel foglalkoznak, és a másik szenvedése nem különösképpen hatja meg őket, – az élő Isten ügye, az örök élet lehetősége pedig végképp nem foglalkoztatja gondolataikat, noha ott „matatnak” a megváltó Úr színe előtt, most egy varratlan köntösért versenyezve (23–24).

– 2. A kereszt tövében álló asszonyok azt siratják, akit a legjobban szeretnek.

Ők legalább feltekintenek a szenvedőre, utolsó percig mellette állnak, félretesznek mindent ezekben a percekben.

Áldott ez az együttérző, a másik mellett végsőkig kitartó szeretet.

Áldott ez a szeretet, de itt látszik, hogy mégis milyen tehetetlen.

Az igazán nagy bajban nem tudunk segíteni (25).

– 3. A kereszten szenvedő Úr azonban megszólal, és ahogy anyját Jánosra bízza, a szeretett Jánost pedig az anyjára, úgy bíz bennünket egymásra a mi Urunk.

Nem minden embert azonos felelősséggel bízott ránk, hanem azt a néhányat, akikkel és akik között élünk.

Ha mindenki ezt komolyan venné, és a közvetlen közelünkben jobban vigyáznánk egymásra, az elég lenne... (26–27).

Ennél azonban sokkal több történik itt; – beteljesedik az Írás ígérete, mindenben (Zsoltárok 22,19).

Itt nem egy ember szenved, hanem a világ Megváltója veszi kézbe a halandó emberi élet minden nyomorúságát.

Na, ez az Ige üzenete, ez az evangélium; – erre figyelni, ezt hirdetni, élni, ez a reformáció (24).

JÉZUS MEGFESZÍTÉSE. – 1. Amikor a zsidók így feleltek: – „Nem királyunk van, hanem császárunk!”, – akkor Pilátus átadta nekik Jézust, ők pedig átvették (16). Ez az emberiség nagy baja, nem királya van, hanem császára… – 2. Jézus maga vitte a keresztet, még akkor is, amikor más leírások szerint segítettek neki (Máté 27,32). Ennek a keresztnek a súlyát csak Ő hordozhatta el (17), ennek a kínhalálnak szenvedését csak Ő élhette meg, mert több volt ez, mint lassú fulladásos halál két másik között (18). – 3. Talán éppen a jánosi leírás jelzi, hogy „ez a két másik”, sokakat megjelenít. Középen pedig Ő szenved (18). Ha hiszed, hogy Ő, a názáreti Jézus a Megváltó Király, akkor bármi történik veled, Ő ott van veled a „középen”, és nem hagy a „kereszten”, nem hagy a városon kívül, az életen kívül, nem hagy a gyalázatban és a halálban (20).

Ezékiel 12,21–28

258. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÉZUS MEGFESZÍTÉSE.

– 1. Amikor a zsidók így feleltek: – „Nem királyunk van, hanem császárunk!”, – akkor Pilátus átadta nekik Jézust, ők pedig átvették (16).

Ez az emberiség nagy baja, nem királya van, hanem császára, nem Jézus Krisztus a királya, hanem e–világi császárok törnek az örökkévaló király helyére, miközben a jólétben már önmagunk leszünk – minden egyén külön-külön – császárrá, uralkodóvá, istenné.

Éppen ezért kell ebben a világban a hatalommal rendelkező felsőbbség, miközben az egyén kiteljesedésével sem lenne semmi baj, ha az tiszta hitben, Jézus Krisztusban történne meg.

– 2. János tömörséggel ír itt minden mozzanatról, miközben teológiai súlya van itt minden mondatnak.

Jézus maga vitte a keresztet, még akkor is, amikor más leírások szerint segítettek neki (Máté 27,32).

Ennek a keresztnek a súlyát csak Ő hordozhatta el (17), ennek a kínhalálnak szenvedését csak Ő élhette meg, mert több volt ez, mint lassú fulladásos halál két másik között (18).

– 3. Talán éppen a jánosi leírás jelzi, hogy „ez a két másik”, sokakat, másokat is megjelenít, engem is meg téged is.

Mindnyájan ott lehetnénk.

Középen pedig Ő szenved (18).

Ha hiszed, hogy Ő, a názáreti Jézus a Megváltó Király, akkor bármi történik, Ő ott van veled a „középen”, és nem hagy a kereszten, nem hagy a városon kívül, az életen kívül, nem hagy a gyalázatban és a halálban (20).

Hiszen ezért jött.

– 4. Pilátus minden akkori nyelven felírta a vádat: A Názáreti Jézus, a zsidók királya.

Máris összevesznek Jézus vádlói a feliraton, de Pilátus nem módosíttatja azt.

Ez is tipikus, még egy feliratban sem tud egyetérteni az ember.

Ezért kell a hatalom: nincs vita és kész, mert soha nem lenne vége.

Ugyanakkor itt is több az igei üzenet, mint a „közéleti” gondolat.

Nemcsak Ő mondta magáról, hogy király, hanem ténylegesen az is: Ő az egyetlen, igaz király, Ő a megoldás, a megváltás, az üdvösség királya.

Pilátus megmondta, nem tudta, hogy a Szentlélek által mondta; – és amit az Úr megmond, az úgy van! (19–22)

MILYEN MAGÁNYOS ez a hatalmához ragaszkodó, vergődő Pilátus. – 1. Pilátus fél: fáradt, zavarja ez az ügy, amitől nem tud szabadulni, és ami hatalmát is megingathatja, hiszen soha nem tudhatjuk, melyik ügyünk nő túl rajtunk. Jézus nem felel Pilátusnak (8–9). Ő azoknak felel, akik nem titokzatosságára, hanem szavára, kijelentésére kérdeznek rá; – akkor azonban az Ő válasza elveszi a félelmeket. – 2. Pilátus félelmében a hatalmára hivatkozik, amire döbbenetes választ kap Jézustól, miszerint semmi hatalma nem lenne, ha nem felülről kapta volna (10–11). Jézus Krisztus hatalma az egyetlen hatalom, amely szolgáló hatalom. A mi hatalmunk Őtőle van, amivel gyakran visszaélünk, szolgálat helyett a magunk ügyire használjuk azt. – 3. Pilátus félelme pánikká sűrűsödik, amikor a zsidók megzsarolják: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja…” (12–16). Ezért Pilátus, noha szabadon akarta engedni Jézust, kiszolgáltatja őt a zsidóknak. Pilátus vergődik a hatalom birtoklása, a vallások rengetege, az elvárások sokasága között, és ezzel félelme elviselhetetlenné lesz. –  Dönteni kell, az Úr mellett, nincs más megoldás.

Ezékiel 12,1–20

90. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

MILYEN MAGÁNYOS ez a hatalmához ragaszkodó, vergődő Pilátus, mint minden e–világi hatalmasság!

– 1. Pilátus fél, fáradt, zavarja ez az ügy, amitől nem tud szabadulni, és ami hatalmát is megingathatja, hiszen soha nem tudhatjuk, melyik ügyünk nő túl rajtunk.

Pilátus félelme mindezek mellett valami babonás, vallásos félelemre is utal, hiszen amikor megtudja a Jézus elleni igazi vádat, miszerint Ő Isten Fiává tette magát, kihallgatja Jézust ezzel kapcsolatban is.

Jézus azonban nem felel neki (8–9).

Ő azoknak felel, akik nem titokzatosságára, hanem szavára, kijelentésére kérdeznek rá; – akkor azonban az Ő válasza elveszi a félelmeket.

– 2. Pilátus félelmében a hatalmára hivatkozik, amire döbbenetes választ kap Jézustól, miszerint semmi hatalma nem lenne, ha nem felülről kapta volna. Ez az emberi, de felülről kapott hatalom ma van, holnap pedig nincs, az Isten rendelése szerint (10–11).

Jézus Krisztus hatalma az egyetlen hatalom, amely szolgáló hatalom.

A mi hatalmunk Őtőle van, amivel gyakran visszaélünk, szolgálat helyett a magunk ügyire használjuk azt.

Áldott az a „hatalmas”, aki felelőssége okán fél…

Akinek hatalma van, abban sokkal több félelem feszül, ennek többnyire prózai oka van, hiszen az ilyen ember sokkal több mindent veszíthet; – „látszólag”.

Valójában csak talpnyalókat, gondokat, indulatokat, felelősséget, zsarolókat, félelmeket veszít az ember a hatalommal…

– 3. Az ember mégis ragaszkodik múlandó, apró hatalmához.

Pilátus félelme ezért pánikká sűrűsödik, amikor a zsidók megzsarolják: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja…” (12–16).

Ezért Pilátus, noha szabadon akarta engedni Jézust, kiszolgáltatja őt a zsidóknak.

Pilátus vergődik a hatalom birtoklása, a vallások rengetege, az elvárások sokasága (rómaiak, zsidók, Jézus, saját maga) között, és ezzel félelme elviselhetetlenné lesz.

– 4. Dönteni kell.

Dönteni kell, az Úr mellett, nincs más megoldás.

Megérkezett az, aki által dönthetünk az élő Isten mellett; – aki által a dolgaink is jól dőlnek el.

A LEGFONTOSABB KIJELENTÉSEK HANGOZNAK EL JÉZUS KRISZTUSRÓL. – 1. Jézus hagyja magát, nem üt vissza, szelíd és alázatos marad akkor is, amikor megalázzák, az arcába vágva megverik (1–3). Jézus hagyja magát, miközben Isten cselekszik, éppen így… – 2. Jézusról kimondják, Pilátus és a többiek, a legfontosabbakat, noha nem tudatosan, nem teológiai értelemben teszik ezt, de itt Isten minden pillanatot a kezében tart. Igen, Ő Jézus, a Krisztus! – Ő a király (3), nemcsak a zsidók, hanem az egész világ, az egész mindenség királya (Filippi 2,9). – Semmiféle bűn nem található benne (4), mégis Ő az, aki kínhalállal (6), a törvény büntetését elhordozza (7), de Isten Fiaként hordozza el azt (7), ezért legyőzi a halált, és megszabadít bennünket (1Korinthus 15,20). – Ő az ember, ilyen az ember, Isten eredeti gondolata szerint, ilyenné akar újjászülni bennünket (5). – 3. Pilátus kihozta őt a „népnek”, és nem tudta, hogy Ő az, aki kihozza a „népet” a „halálból”…

Ezékiel 11,14–25

8. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ahogy az ember, amíg él, akaratlanul is lélegzetet vesz, és ezzel is kénytelen tanúskodni az éltető Istenről; – úgy itt is akaratlanul, mert Isten így akarta, a legfontosabb kijelentések hangoznak el Jézus Krisztusról.

Olyan ez, mint amikor valaki elszólja magát, olyat mond, amit nagyon nem akart volna, vagy aminek súlyosságát akkor nem, csak később, vagy ő maga soha nem érhet fel ésszel, szívvel, hittel.

A VALÓSÁGHOZ NINCS HÁTTÉRZENE. Ez a pár vers itt a tényleges valóság. De látjuk azt a „Valakit” is, aki ezen a valóságon könyörülhet. – 1. Pilátus próbál diplomata lenni, köztes megoldást találni. Saját véleménye szerint egyébként nem találja bűnösnek Jézust politikai, jogi értelemben (38). Ezért támad a mentő ötlete: hát szokás és kérés szerint szabadon bocsáthatnak egy foglyot a zsidó húsvét alkalmából, éljenek a remek lehetőséggel, bocsássák már szabadon ezt az embert, aztán menjenek végre haza (39). – 2. A zsidók Jézus helyett a rabló Barabást kérik szabadon bocsátani (40). Ilyen az ember: az élő Isten helyett a rabló kell. Önmagunk bölcsessége, ügyeskedése, vágyai, indulatai alapján mindig csak így választhatunk: meglopjuk egymást, Isten dicsőségét, tönkreteszünk mindent, a teremtett világot is. – 3. Isten Fia ott áll, és elhordozza, hogy többre tartsanak egy rablót Őnála. Ő elhordozza, hogy így beszéljenek róla: „Ne ezt!” (40) Jézus elhordozza, hogy a rablógyilkost szabadon bocsássák. Ő azért jött, hogy a mi „rablógyilkos” életünk büntetését elhordozza, mi pedig megszabaduljunk, de egyben felszabaduljunk egy új életre!

Ezékiel 11,1–13

180. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A VALÓSÁGHOZ NINCS HÁTTÉRZENE.

Ez a pár vers itt a tényleges valóság.

Ezt látjuk az igeszakasz szereplőiben.

De látjuk azt a „Valakit” is, aki ezen a valóságon könyörülhet.

János tömören ír Barabás szabadon bocsátásáról, mégis mennyi üzenet zsibong ebben a tömörségben.

– 1. Pilátus próbál diplomata lenni, köztes megoldást találni; – nem akarja a zsidókat se magára haragítani, hogy erőből oldja meg a kérdést, mert utána az ebből támadó feszültséget is neki kell majd kezelni; – miközben a római felsőbbség is számon kérheti őt, ha nincs rend tartományában.

Ugyanakkor számára nem ügy ez az egész.

Saját véleménye szerint egyébként nem találja bűnösnek Jézust politikai, jogi értelemben (38).

Pilátus belefáradt a „hatalom” gyakorlásába, ami csak látszólag olyan „nagyszerű”, valójában igen keserű, megnyomorító, erőt és időt emésztő, hálátlan feladat.

Pilátus belefáradt az „igazság” keresésébe, belefáradt az állandó döntéskényszerbe, a felelősség felvállalásába, hiszen ebben a világban nincsenek jó döntések, olyanok, amelyek mindenkinek „jók” lennének.

Pilátus „menekülni” próbál, fáradt, unja, szabadulni akar az ügytől, hagyják már békén, menjenek már el ezek.

Pilátusnak elege van.

Ezért támad a mentő ötlete: hát szokás és kérés szerint szabadon bocsáthatnak egy foglyot a zsidó húsvét alkalmából, éljenek a remek lehetőséggel, bocsássák már szabadon ezt az embert, aztán menjenek végre haza (39).

– 2. A zsidók azonban nem hagyják annyiban, sem a vezetők, sem a velük lévő sokaság.

Nem engednek!!! Nem tágítanak! Nem hagyják magukat. Újra és újra kezdik.

Élnek a lehetőséggel, de csak azért, hogy jelezzék, Jézust halálra szánták, miközben jelzik, hogy nem engedik ügyeskedni Pilátust, hiszen átlátnak a szitán.

Jézus helyett a rabló Barabást kérik szabadon bocsátani (40).

Ilyen az ember: az élő Isten helyett a rabló kell, mindenhol, mindenben.

Önmagunk bölcsessége, ügyeskedése, vágyai, indulatai alapján mindig csak így választhatunk.

Nemcsak Barabás itt a rabló, hanem ezek itt mi, meg mindannyian azok vagyunk élő hit nélkül: meglopjuk egymást, Isten dicsőségét, tönkreteszünk mindent, a teremtett világot is beleértve.

– 3. Isten Fia ott áll, és elhordozza, hogy többre tartsanak egy rablót Őnála.

Ő elhordozza, hogy így beszéljenek róla: „Ne ezt!” (40)

Jézus elhordozza, hogy a rablógyilkost szabadon bocsássák.

Ő azért jött, hogy a mi „rablógyilkos” életünk büntetését elhordozza, mi pedig megszabaduljunk, de egyben felszabaduljunk egy új életre!

Csak Jézus Krisztus királysága alatt élve lehet más az emberi élet, legyünk bár uralkodó vezetők, vagy éppen vezetettek; adott helyzetben éppen „elnyomók”, vagy „elnyomottak”; gazdagok, vagy szegények.

Csak az Ő királysága segít nem megfáradni, uralkodva is szolgálni, szolgálva sem megfáradni, és a legnehezebb helyzetben is hitet vallani, vagyis nem a rabló, hanem az Úr mellett dönteni, hogy a rabló is megváltozzon.

JÉZUS KIRÁLYSÁGA nem ebből a világból való, de ezt a világot is át akarja formálni az Ő igazságával. – 1. Jézus Krisztus az „igaz szeretet” királya. Pilátus megkérdezi: „Mi az igazság?” (38) Az igazság nem elméleti kérdés. Az igazság az Úr Jézus Krisztus és az Ő feltámadásban közölt megigazító kegyelme. Olyan ez, elnézést a gyenge példáért, mint amikor apám, az elméleti fejtegetések helyett összehúzta a szemöldökét, és azonnal tudtuk hol a helyünk, majd megszorította a kezünket és erejével megsimogatta a fejünket. Micsoda szeretet volt mindkettőben, minden elmélet és érzelgősség nélkül (33–38). – 2. Jézus Krisztusban beteljesedtek az Írások (32). Ennek a világnak Ő az egyetlen királya (37), aki maga az igazság, akinek követéséből igaz szeretet fakad. Egyetlen esélyünk az Ő követése. – 3. Egyébként az Ő királysága nélkül: – mindent szétkaszabol a gyűlölettel teli bűn, vallási, kegyes, vagy hitetlen formában; – mindent elemészt a sokféle vélemények igazságigénye és a mögöttük tomboló gyilkos agresszivitás; – vagy éppen mindet összeken az általános, egyetemes szeretet hamis érzelgőssége, amibe halálosan beleragadunk, mint a légy a mézbe.

Ezékiel 10

147. zsoltár

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

– A bűn járhat a kegyesség szent öltözeteiben (Victor János).

A zsidók gondosan vigyáznak arra, hogy úgy öljék meg Jézust, hogy ők tiszták maradjanak, ne lépjenek pogány római házába, és ne is ők mondják ki a halálos ítéletet, hiszen ők nem ölhetnek; – viszont dolguk végeztével nyugodt lelkiismerettel megehetik majd a húsvéti vacsorát.

Kár, hogy nem sokat változott a helyzet azóta sem (28–32).

– A bűn járhat az emberi jogrend keretei között is.

Jézus ellenségei tudták, hogy az érvényes világi jogszabályok szerint a halálos ítélet végrehajtásához a római hatóság „pecsétje” kell; – ezért mennek a római helytartóhoz.

Sokan vagyunk, akik vigyázunk a paragrafusok betartására, de ez még nem jelenti azt, hogy Istennek is kedves az, amit teszünk.

Erkölcsösek lehetünk, de ez még édes kevés Isten előtt.

Kegyelemre szorulunk, megváltásra van szükség, ebből az áldott forrásból növekedhet fel valami egészen új (31–32).

MEGKÉRDEZTÉK PÉTERT. –  1. Péter nem ment be a főpap palotájába, az ajtónál megállt (16), majd az udvaron melegedett a tűznél (25), amikor Jézust Annás főpaptól Kajafáshoz, a hivatalban lévő főpaphoz vitték (24). Ez a „tipródás” a bizonytalansággal teli félelem jele, mennék is, meg nem is, amely a modern embernél a „túlpörgésben” mutatkozik meg: „megyek”, még többet „megyek”, pedig nem kellene… – 2. Az éjszakák hidegek voltak arrafelé, de az ember egyébként is mindig fázik, didereg, remeg, amikor letér a kijelölt útról. Az Isten úgy alkotott meg minket, hogy legalább a szervezetünk jelezzen, ha nem jó fele megyünk, az Úr szavára pedig nem figyelünk. Péter egyre inkább didergett, de már nem a hideg miatt, hanem mert megkérdezték őt Jézus felől, és ő nemmel felelt. – 3. Ha minket megkérdeznek Jézus Krisztusról? Hol állunk? Merünk–e nyíltan szólni az Ő ügyében? (2Korinthus 3,12) Nem véletlenül didereg ez a világ...

Ezékiel 9

256. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MEGKÉRDEZTÉK PÉTERT.

– 1. Péter nem ment be a főpap palotájába, az ajtónál megállt (16), majd az udvaron melegedett a tűznél (25), amikor Jézust Annás főpaptól Kajafáshoz, a hivatalban lévő főpaphoz vitték (24).

Ez a „tipródás” a bizonytalansággal teli félelem jele, mennék is, meg nem is, amely a modern embernél a „túlpörgésben” mutatkozik meg: „megyek”, még többet „megyek”, pedig nem kellene…

Az éjszakák hidegek voltak arrafelé, de az ember egyébként is mindig fázik, didereg, remeg, amikor letér a kijelölt útról.

Az Isten úgy alkotott meg minket, hogy legalább a szervezetünk jelezzen, ha nem jó fele megyünk, az Úr szavára pedig nem figyelünk.

Péter egyre inkább didergett, de már nem a hideg miatt, hanem mert megkérdezték őt Jézus felől, és ő nemmel felelt.

Ha minket megkérdeznek Jézus Krisztusról?

Hol állunk? Merünk–e nyíltan szólni az Ő ügyében? (2Korinthus 3,12)

Nem véletlenül didereg ez a világ...

– 2. A kérdések fokozódnak!

Először a főpap ajtaját őrző szolgálólány kérdezett rá Péternél arra, hogy talán ő is Jézus tanítványaihoz tartozik? (17)

Aztán többen együtt kérdeztek rá ugyanerre, amikor Péter még mindig a tűznél melegedett (25).

A harmadik kérdés élesebb, mint az előzőek, hiszen annak az embernek a rokona kérdezi meg Pétert, akinek levágta a fülét a kertben: „Vajon nem láttalak én téged vele együtt a kertben?” (26).

– 3. Péter mindhárom esetben egyértelműen tagad: „Nem vagyok.”

– Döbbenetes ez a mondat, így az összefüggéseiből kiragadva különösen, hiszen az élet Ura nélkül valóban „nem vagyunk”, legfeljebb egy ideig létezünk, aztán meghalunk, de nem élünk.

Őnélküle nem vagyunk, élünk, de halottak vagyunk (Jelenések 3,1).

– Pedig Pétert csak kérdezik, nem vádolják. Ám, aki érintett, az szemrebbenés nélkül tagad.

– Péter tagadása azonban attól is megrendítő, ahogy János evangélista leírja, minden hozzáfűzés nélkül, teljesen lecsupaszítva az egészet a tényekre.

Itt Péter nem esküdözik és átkozódik (Márk 14,71), hanem „csak” tagad, de nem is fakad sírva a kakasszó után, mert a töredelem is elmarad egyelőre (Máté 26,75).

– Bizony, ez a szent dráma minket, mai keresztyéneket is a sarokba szorít, fel merjük–e vállalni, hogy hol állunk, merünk–e nyíltan szólni az Úrról? (2Korinthus 3,12).

– 4. Végezetül nézzük meg ezt a jól ismert történetet egy szokatlan oldalról is.

A kérdezők felől tekintve a történtekre: érdekes.

Mert miért kérdeznek ezek itt? Mi a céljuk?

Ez akkor is felvetődik, ha igazuk van, ha nemes ügyet szolgálnak.

Miért jó nekik, ha lebuktatják a másikat?

Azért mert ezek az igazságot szolgálják, mert becsületesek, mert hűségesek valakihez?

Valószínű, inkább arról van szó, hogy az ember szereti megbüntetni a másikat, főleg azokat, akik már amúgy is bajban vannak, vagy mert az illetőn bosszút akarnak állni.

Ahogy a baromfiudvarban is a sebesültet csipdesik halálra a többiek.

Az ember aljas, csak nemes huzatokba öltözteti aljasságát.

Még ha kötelező jelenteni, akkor is aljas az, aki jelent, aki kérdez, aki azért akarja a bűnös megbüntetését, hogy ő végre „kielégülhessen”.

Valljuk: a bűn büntetést követel. Ez isteni jog, amit a rend okán emberekre ruházott az Isten. És akkor a kegyelemről még nem is beszéltünk.

Itt azonban most nem ezekről van szó, hanem a kérdezés mögötti lelkületről, a másokat lenyakazó „önkéntes buzgalomról”, az érdekvezérelt taposásról, a tapintatlan kérdésekről, kíváncsiskodásokról, mintha a kérdezőnél minden rendben lenne.

Amíg majd ők nem lesznek a soron…

Az előző két kérdés is „tapintatlanul” rákérdez Péter ügyeire, mert az ember könyörtelenül kérdezi a másikat mindenkor, mindenről; – de a harmadik kérdésben konkrét „bosszú” feszül, hiszen most egy haragos „csap le” Péterre, a levágott fülű ember rokona.

Készüljünk fel arra, hogy ahol valamiféle „karddal” támadtunk a másikra, ott emberi oldalról soha nem számíthatunk irgalomra.

MEGKÖTÖZTÉK. – 1. A zsidók és a rómaiak abban egyek voltak, hogy megkötözzék Jézust (12–14). – 2. Ám itt valójában nem Jézus „a megkötözött”, hanem a zsidók és a rómaiak. Egy megkötözöttet külön kiemel az igeszakasz. Péternek és egy másik tanítványnak bejárása volt a főpap udvarába és palotájába. Hova van bejárásunk és miért? Meddig tartsuk a kapcsolatokat bizonyos körökkel, és honnantól kezdve hitvallás az elkülönülés. Péter miért ment Jézus után? Jézus közelében akart lenni, vagy csak kíváncsiskodott, miközben kérkedett a bennfentességével? Valószínű, gyarló okok vezették ide, aminek nyomán gyalázatosan lelepleződött, gyáván tagadott, majd megdermedve, a tűznél melegedve tehetetlenül hallgatott (15–18). Mennyi megkötözöttség szorongat bennünket. Lehetne sorjázni. Szabadítás kell! – 3. Az Urat nem lehet megkötözni. Odabent Jézus méltósággal tűri szenvedéseit. Megütik, de nem üt vissza, ugyanakkor továbbra sem hallgat, hanem nyíltan szól. Ő valóban Isten Fia. Erre csak Ő képes. Ő egészen a keresztig megy Péterért és értünk, majd harmadnapon feltámad (19–23). Ő a mi egyetlen reménységünk!

Ezékiel 8

79. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

MEGKÖTÖZTÉK.

– 1. A zsidók és a rómaiak abban egyek voltak, hogy megkötözzék Jézust.

Akik egymással ellenséges viszonyban vannak, illetve akik egymással egy kialkudott de a felszín alatt feszültségekkel teli „békességben” élnek; – ha kell, mindig találnak közös ellenséget, és éppen ez tartja fenn ezt a hamis békességet.

Jézus Krisztus ügyében ma sincs ez másként, vallások és a jóléti világ sok mindenben különbözhet egymástól, de ebben ma is szövetségesei egymásnak: Jézus Krisztust ellenségnek tartják (12–14).

– 2. Ám itt valójában nem Jézus „a megkötözött”, hanem a zsidók és a rómaiak.

Egy megkötözöttet külön kiemel az igeszakasz.

Péternek és egy másik tanítványnak bejárása volt a főpap udvarába és palotájába.

Hova van bejárásunk és miért?

Meddig tartsuk a kapcsolatokat bizonyos körökkel, és honnantól kezdve hitvallás az elkülönülés.

Péter miért ment Jézus után?

Jézus közelében akart lenni, vagy csak kíváncsiskodott, miközben kérkedett a bennfentességével?

Valószínű, gyarló okok vezették ide, aminek nyomán gyalázatosan lelepleződött és gyáván tagadott, majd megdermedve, a tűznél melegedve tehetetlenül hallgatott (15–18).

Mennyi megkötözöttség szorongat bennünket.

Lehetne sorjázni.

Szabadítás kell!

– 3. Az Urat nem lehet megkötözni.

Odabent Jézus méltósággal tűri szenvedéseit, megalázó vallatását, testi és lelki bántását.

Őt nem lehet megtörni.

Ő valóban Isten Fia.

Erre csak Ő képes.

Megütik, de nem üt vissza, ugyanakkor továbbra sem hallgat, hanem nyíltan szól, nem fél, hiszen tudja, hogy vele van az Isten, és azt is tudja, hogy mi vár rá, a szenvedés és kínhalál után: a feltámadás.

Ő egészen a keresztig megy Péterért és értünk, majd harmadnapon feltámad (19–23).

Őt nem lehet megkötözni!

Ő a mi egyetlen reménységünk!

MIT ADOTT NEKÜNK AZ ATYA? – 1. Megváltást ajándékozott nekünk az Úr. Gyülekezeti filmklubunkon a „Lavina” című filmet néztük meg. Az ember tehetetlenül áll és kiszámíthatatlanul viselkedik váratlan fordulatokban, nemcsak egy hólavina esetében, hanem még inkább akkor, amikor saját és szerettei életének külső és belső halálos „lavinái” alá szorul. A megváltás ott kezdődik, ahol az ember már tehetetlenül áll, és kénytelen beismerni, hogy emberileg „nincs tovább”. A halál–erők legyőznek. Valójában csak az Úrral „van tovább”, aki a feltámadás és az élet (János 11,23). – 2. Amit az Atya adott nekünk, az mindenestől ajándék, vagyis nem lehet sem karddal, sem másféle emberi trükkökkel, vagy vallási és kegyességi cselekményekkel megszerezni (10–11). Ez előtt csak leborulni lehet. Jézus Krisztus közelében, a színről színre látásban már mindenki leborul (Filippi 2,10–11), a földre esik. Ennek „előjátéka” az, ahogy a Jézus elfogatására érkezők is, többször a földre esnek, beleértve az áruló Júdást is. Hit által mi már most leborulhatunk Őelőtte, és Ő felemel minket. Ez a felemeltetés, több mint e–világi védelem, az is persze, ahogy Jézus itt védelmébe veszi tanítványait, övéit; – de annál sokkal több, üdvösség, örök élet (8–9) – Ezt az ajándékot az Atya, Jézusnak adta, aki övéinek adta tovább… Add tovább…

Ezékiel 7

263. dicséret

KIKÉRT KÖNYÖRÖG ITT JÉZUS? – 1. Jézus azokért könyörög, akiket az Atya Őneki adott, már a világ kezdete előtt (24). – 2. Jézus azokért is imádkozik, akik későbbi korokban hisznek majd Őbenne. De itt a mi Urunk azért is könyörög, hogy ezek, az adott időben együtt élő hívők egyek legyenek, vagyis szeressék egymást (20–23). Nem szervezeti, intézményi, külső egységről van itt szó, hiszen ilyen nem létezik a „hasadt” világ keretei között. Ez az egység, az emberlét minden nyomorúsága ellenére, valóságos szeretet a testvérek közösségében. Nem konkrét, karitatív segítségre gondolok, hanem annál sokkal többre! Arra, hogy a testvérek közösségében megtapasztalhassuk a hiteles szeretetet, vagyis itt, egymás között tudatos rosszindulat, zsaroló önzés, bosszúálló visszavágás, botrányos összecsapás nem történhet (22–24). – 3. Jézus ezen túl is bővíti a kört, mert azért is imádkozik, hogy a világ elhiggye, hogy Ő a Megváltó (20–21). Tehát Jézus főpapi imádsága elválasztja egymástól a kihívottak közösségét és a világot, de mindkettőért könyörög. Micsoda „tágasság”…

Ezékiel 6

94. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

KIKÉRT KÖNYÖRÖG ITT JÉZUS? Nézzük meg pontosan, szedjük ujjhegyre!

– 1. Jézus azokért könyörög, akiket az Atya Őneki adott, már a világ kezdete előtt (24).

– 2. Jézus azokért is imádkozik, akik későbbi korokban hisznek majd Őbenne, és akiket az Atya szintén Őneki adott mindeneknek előtte.

Tehát Jézus itt saját népének, az egyháznak első nemzedékéért és mindegyik nemzedékért könyörög.

De a mi Urunk itt azért is könyörög, hogy ezek, az adott időben együtt élő hívők egyek legyenek, vagyis szeressék egymást (20–23).

Nem szervezeti, intézményi, külső egységről van itt szó, hiszen ilyen nem létezik a „hasadt” világ keretei között.

Ez az egység, az emberlét minden nyomorúsága ellenére, valóságos szeretet a testvérek közösségében.

Nem konkrét, karitatív segítségre gondolok, hanem annál sokkal többre!

Arra, hogy a testvérek közösségében megtapasztalhassuk a hiteles szeretetet, vagyis itt, egymás között tudatos rosszindulat, zsaroló önzés, bosszúálló visszavágás, botrányos összecsapás nem történhet.

Hiszen ez az egység a Szentháromság Isten egysége, Isten dicsőségének felragyogása rajtunk, az örök élet teljességének előíze az egyházban (22–24).

– 3. Jézus ezen túl is bővíti a kört, mert azért is imádkozik, hogy az Ő kiválasztó kegyelme általi hívők hiteles szolgálatán áldás legyen, amelynek nyomán elhiszi a világ, hogy Ő a Megváltó (20–21).

Jézus Krisztus azért is imádkozik, hogy a világ elhiggye, hogy Ő a Megváltó.

Tehát Jézus főpapi imádsága elválasztja egymástól a kihívottak közösségét és a világot, de mindkettőért könyörög.

Micsoda „tágasság”…

NEM A MAGAMÉ, HANEM AZ ÖVÉ VAGYOK, AZ ÚRÉ. Ezt vallja hitvallásunk is. – 1. Érettünk könyörög az Úr, mint drága tulajdonaiért, akiket az Isten Őneki adott. Lám, Jézus Krisztus is azokra figyelt, akiket az Atya Őrá bízott. – 2. Vigyázzunk, ez nem azt jelenti, hogy a többiekről, a „világról” elfeledkezett volna az Úr, és a „világról” kimondhatjuk, hogy az elveszett. De azt mindenképpen megfogalmazhatjuk, hogy ha Jézus, akinek adatott „minden hatalom”, még Ő is az övéivel tartozott elszámolni az Atyának, hát akkor minket végképp nem a világ összes emberéért kér számon. Kezd a szeretetet, az odafigyelést, az irgalmasságot a közvetlen szeretteiden, a tieiden (6–10). – 3. Ám mégis micsoda öröm ez a bizonyosság nekünk! Ez az öröm egyre teljesebbé lesz bennünk (13), hiszen az Úr megtart a világban, megőriz a gonosztól, üdvösséget ad, nem veszhetünk el (14–15). Sőt, Igéjével, mint egyetlen igazsággal, elküld ebbe a világba. Mert az Úr szereti ezt a világot (János 3,16), és általunk akarja áthatni igazságával és kegyelmével ezt a világot; – e kettővel együtt, mert az igazság szeretet nélkül megöl, a szeretet igazság nélkül pedig rajongva szétfolyik, mint a lyukas hordóból a bor (16–19).

Ezékiel 5

74. zsoltár

ISTEN DICSŐSÉGÉRŐL… – 1. Isten dicsősége Jézus Krisztus hatalmában mutatkozik meg. A hatalomhoz nekünk mindig gyarló emberi képzeteink és persze nyomorúságos tapasztalataink tapadnak. Az emberi hatalom ebben a világban szükséges, a rend miatt, még ha gyarló módon sok nyomorúságot is okozhat. Isten dicsőségének Jézus Krisztusban megmutatkozó hatalma azonban az élet, az örök élet, az üdvösség hatalma. Jó tudni, hogy Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18), vagyis nem a bűné, betegségé, halálé, gonoszé az utolsó szó (2) – 2. Isten dicsősége felragyog azok arcán, akiket az Atya Jézus Krisztusnak adott, mert az övéi hisznek az élő Istenben, mert hisznek az Isten egyszülött Fiában (3). Olyan ez, mint amikor felragyog a nap, és bizonyos sáv ragyog, de a fák miatt sok minden árnyékban marad. Egyesek ragyognak, mások nem. Persze akik ragyognak, azok sem lehetnek elbizakodottak, mert a „világosság” nem az övék, csak rájuk esik. Minden kegyelem. A fényes sáv mozog, tehát ebben a világban sokakon látszódhat Krisztus, de végső soron nem mi mondjuk meg, kik azok... – 3. Isten dicsősége felragyog a világban, hiszen Jézus Krisztus elvégezte azt a munkát, amit Isten még a világ teremtése előtt eltervezett. Isten megváltotta ezt a világot (4–5). – Dicsőség az élő Istennek! Elég ennyi, a többi rendben lesz.

Ezékiel 4

257. dicséret

A MEGVÁLTÁSRÓL… – 1. Egy kedves testvéremet, barátomat baleset érte: leesett egy hajtogatható fém létráról, miközben a létra fokai közé szorult a bokája, így a zuhanás közben összecsukódó létra gyakorlatilag letörte a lábfejét. Olyan ez a „hasadt” világ, mint a törött boka, nincs a helyén: ropog, recseg, törik, közben fáj, sajog, sír itt minden. – 2. Áldott Jézus Krisztus ígérete. Eljön majd az a nap, Jézus Krisztus visszajövetelével, amikor helyreállnak a dolgok az Isten eredeti, üdvözítő rendje szerint. – Akkor majd nem kérdezünk (23), hanem kérünk, mégpedig az Atya nevében, hittel kérünk, vagyis az Istennek kedves módon kérünk (24). – Sőt, a kérés itt már inkább hitünk megvallása, szerelmi vallomás, ténymegállapítás, hála: már nem fáj, „már gyógyult a boka”, rendben van (25–30). – 3. Addig azonban még sok a kísértés, a veszély! Jézus itt utal elfogatására, szenvedéseire. Ő világosan beszél: itt nyomorúság, ott teljesség. A törött boka itt mindig sajog, figyelmeztet, alázatban tart. Csakis az Úr tudja pontosan helyére rakni a kimozdult világot. Ez az igazi győzelem, ez a megváltás, erre várunk (31–33).

Ezékiel 3,4–27

150. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

A MEGVÁLTÁSRÓL…

– 1. Egy kedves testvéremet, barátomat baleset érte a nyáron: leesett egy kihúzható, hajtogatható fém létráról, miközben a létra fokai közé szorult a bokája, így a dőlés és zuhanás közben összecsukódó létra gyakorlatilag letörte a lábfejét.

Irdatlan fájdalmat élt át, míg betolták a műtőbe.

A csúnya bokatörés azonban még mindig sajog, a boka dagad, hónapokig aludni sem lehetett a fájdalomtól, miközben barátom hálát ad, hogy van még lábfeje. 

Olyan ez a „hasadt” világ, mint a törött láb, nincs a helyén, nehezen találja újra a helyét: ropog, recseg, törik, közben fáj, sajog, sír itt minden.

– 2. Áldott Jézus Krisztus ígérete. Eljön majd az a nap, Jézus Krisztus visszajövetelével, amikor helyreállnak a dolgok az Isten eredeti, üdvözítő rendje szerint.

– Akkor majd nem kérdezünk (23), hanem kérünk, mégpedig az Atya nevében, hittel kérünk, vagyis az Istennek kedves módon kérünk (24).

– Akkor már kérni sem kell, mert örömünk teljes lesz, és eleve miénk lesz az, amire szükségünk van.

A kérés itt már inkább hitünk megvallása, szerelmi vallomás, ténymegállapítás, hála: már nem fáj, „már gyógyult a boka”, rendben van.

– Akkor nyíltan szólunk, színről színre látunk (1Korinthus 13,12), nem kellenek sem példák, sem példázatok, hiszen az Atya világosságában Jézus Krisztus személye is felragyog előttünk, aki az Atyától jött, így ebben a „társaságban” már se nem szidjuk, se nem magasztaljuk egymást.

Nem imádunk senkit a Szentháromság Istenen kívül, nem példálózunk sem pozitív, sem negatív módon egymással, sem a világgal, hiszen nem kell képmás, képmutatás ott, ahol nyíltan, színről színre járhatunk (25–30).

– 3. Addig azonban még sok a kísértés, a veszély!

Most hiszünk, de holnap összeroppan az életünk és mi lesz?

Mi lesz, ha kiderül, hogy milyen törékeny, rendetlen itt még mindig minden, és mi lesz, ha valami nagyon fáj?

Jézus itt utal elfogatására, szenvedéseire, és a tanítványok elszéledésére.

Egyetlen erőforrásunk, békességünk csakis Jézus Krisztus megváltó szeretete és ígérete.

Ő világosan beszél: itt nyomorúság, ott teljesség.

Mi se kerteljünk, hogy de már itt szebb lesz. Nem!

Itt hit által, a jövő biztos ígéretében békességgel elhordozható a nyomorúság!

Állandó imatémánk, hogy békességgel, hittel tudjuk elhordozni a nyomorúság sokféle fajtáját.

De a törött boka itt mindig sajog, figyelmeztet, alázatban tart.

Csakis az Úr tudja pontosan helyére rakni a kimozdult világot.

Ez az igazi győzelem, ez a megváltás, erre várunk (31–33).

„MI AZ, AMIT MOND: A KIS IDŐ?” (18) – 1. A tanítványok őszinték voltak, amikor beismerték, hogy nem tudják, Jézus mit ért „a kis idő” alatt. Mi hívő keresztyének mindenre pontosan tudjuk a választ. Lehet, hogy a világnak ebből is elege lett. Mindenre tudjuk a választ, miközben válaszaink sokszor köszönő viszonyban sincsenek a tapasztalati „valósággal”, arról nem is beszélve, amikor a saját életünk cáfol rá arra. Amit másoknál szóvá teszünk, az nálunk, mintha nem is létezne… Sokszor áldottabb hozzáállás lenne kimondani: Nem tudjuk… (Cselekedetek 1,7). Maga Jézus Urunk is ezt mondta erről a kis időről: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja…” (Márk 13,32) – 2. Kapaszkodjunk bele abba, amit tudunk! Isten örökkévaló, időfölötti, maga az idő is az Ő alkotása, ezért az örökkévalóság nem más, mint „örökkévaló jelen” (Pannenberg): „…az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Péter 3,8)* – 3. Jelek vannak (20–23). Az idők jeleire pedig a Szentlélek világosságában figyeljünk oda (Márk 13,28).

Ezékiel 2,1–3,3

156. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 3. Jelek vannak.

Az idők jeleire pedig a Szentlélek világosságában figyeljünk oda (Márk 13,28).

Ezek a jelek most is intenek: Jézus Krisztus követőire sírás vár, a világ pedig örül; de bízzunk, mert Ő visszajön értünk, szomorúságunk pedig örök örömre változik, miközben minden kérdésünkre választ kapunk majd (20–23).

Olyan ez, mint a gyermekét megszülő asszony, a vajúdás kínjai az élet feletti örömmé változnak, amelyek minden szenvedést egy csapásra eltörölnek majd (21).

ISTEN LELKÉNEK MUNKÁJÁRÓL VAN ITT SZÓ. – 1. Isten, Lelke által továbbra is velünk van! Tehát bíztat a mi Urunk, ne legyünk szomorúak! (4–7) – 2. Isten Lelke meggyőz, hitre vezet (8–11). Tehát nem mi győzzük meg az embereket, hanem az Ő Lelke győzi le az ember hitetlenségét, és Igéje, Lelke által, az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe. – 3. Az igaz hit azt jelenti, hogy Isten Lelke meggyőz bennünket a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében. Mindegyik örömhír: – a bűnből, a hitetlenségből van szabadulás; – mert van igazság, Isten igazsága. Ez az igazság az Úr kegyelme által érvényesül rajtunk; – vagyis az ítéletet az Úr hordozta el miattunk, érettünk helyettünk, miközben a gonosz hatalmát legyőzte. Ezek a nagy kérdések, és erre a válaszok az Úrnál vannak, valamint ezekről a válaszokról csakis Ő győzhet meg bennünket.

Ezékiel 1

488. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN LELKÉNEK MUNKÁJÁRÓL VAN ITT SZÓ.

– 1. Isten Lelke által továbbra is velünk van az Úr!

Az Úr azt akarja és cselekszi, ami jó, sőt „jobb” nekünk annál, mint amiben most vagyunk.

Tehát bíztat a mi Urunk, ne legyünk szomorúak!

Arra is bíztat az Úr bennünket, hogy merjük feltenni kérdéseinket Őneki: „…senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?” (4–7)

– 2. Isten Lelke meggyőz, hitre vezet (8–11).

Tehát nem mi győzzük meg az embereket, hanem az Ő Lelke győzi le az ember hitetlenségét, és Igéje, Lelke által, az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe.

– 3. Az igaz hit azt jelenti, hogy Isten Lelke meggyőz bennünket a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében.

Mindegyik örömhír: – a bűnből, a hitetlenségből van szabadulás; – mert van igazság, az Isten igazsága. Az Isten igazsága kegyelme által érvényesül rajtunk; – vagyis az ítéletet az Úr hordozta el miattunk, érettünk helyettünk, miközben a gonosz hatalmát legyőzte.

Ezek a nagy kérdések, és erre a válaszok az Úrnál vannak, de ezekről a válaszokról csakis Ő győzhet meg bennünket.

– 4. Isten Lelke bizonyságtevővé, hitvallóvá formál (12–15).

Mit jelent hitvallónak lenni? Most ezeket negációkban fogalmazzuk meg.

– Nem arról szólunk, amiről az Úr nem szólt.

Isten Lelke meggyőz minket a lényeget illetően, de ez nem jelenti azt, hogy ettől kezdve mindenre tudjuk a választ.

Vannak olyan dolgok, amikre nézve az Isten nem adott nekünk kijelentést, mert nem bírnánk elhordozni azokat (12).

Egyszer majd eljutunk a teljes igazság és ismeret színelátására (1Korinthus 13,12); – addig azonban alázattal nem firtatjuk azokat, amikre nézve nem kaptunk pontos isteni válaszokat.

Hanem arról szólunk, amit kijelentett nekünk.

„Újramondjuk” az Igét.

Ez a keresztyén bizonyságtétel kijelentésszerűsége és igeszerűsége.

– Nem is arról szólunk, amit sokan még nem bírnak elhordozni!

Meg nem is úgy szólunk, hogy az sokak számára elhordozhatatlan legyen, mert nehéz, mert érthetetlen, mert nem kapcsolódik a mindennapi életéhez.

Ez a keresztyén bizonyságtétel „világossága”, érthetősége, annak minden mennyei magassága ellenére is.

Viszont, amit megkaptunk, azt hirdetjük és éljük.

– Nem magunkból és magunkról szólunk, hanem abból merítünk, arról szólunk, amit Isten Lelke világossá tett számunkra a Jézus Krisztusban, Isten dicsőségére és népének javára.

Ez a keresztyén bizonyságtétel Krisztus–szerűsége.

A GYŰLÖLET... – 1. „A Krisztus–ellenességben a világ egyetlen kozmikus valósággá vált” – írja Ravasz László. Ahol gyűlölik Krisztust (18), ott gyűlölik Krisztus tanítványait is (19–20), mert gyűlölik Jézus Krisztus Atyját (21–23), ennek nyomán pedig az emberek, különböző érdek–kombinációkban gyűlölik egymást. – 2. Pedig Jézus Krisztus jót tett és jót szólt (24), hiszen csak segített, szeretett és erre tanított mindenkit (Cselekedetek 10,38), miközben cselekedeteiben meghirdette, hogy Ő az Isten Fia (24). – 3. Ezekben a folyamatokban Isten akarata, megváltó terve teljesedett be, miszerint a világban gyűlölték az Isten küldöttét, mégpedig ok nélkül (Zsoltárok 35,19), hiszen a világosság a világba jött, de az emberek a sötétséget választották a világosság helyett (János 4,4–5). Tehát amikor Jézus Krisztus tanítványait újra üldözni fogják (16,1–3), sőt amikor a szeretet ebben a világban is meghidegül (Máté 24,12), ne csüggedjünk, mert közel van megváltásunk ideje. Lám, a mi Urunk megmondta előre, hogy így lesz (20).

Példabeszédek 31,10–31

128. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

Szinte leverő olvasni azt, amiről a mai igeszakaszban ír az evangélista, hiszen mindegyik igeversben szerepel A GYŰLÖLET kifejezés és annak rokonértelmű megfelelői.

– 1. „A Krisztus–ellenességben a világ egyetlen kozmikus valósággá vált” – írja Ravasz László.

Ahol gyűlölik Krisztust (18), ott gyűlölik Krisztus tanítványait is (19–20), mert gyűlölik Jézus Krisztus Atyját (21–23), ennek nyomán pedig az emberek, különböző érdek–kombinációkban gyűlölik egymást.

– 2. Pedig Jézus Krisztus jót tett és jót szólt (24), hiszen csak segített, szeretett és erre tanított mindenkit (Cselekedetek 10,38), miközben cselekedeteiben meghirdette, hogy Ő az Isten Fia (24).

– 3. Ezekben a folyamatokban Isten akarata, megváltó terve teljesedett be, miszerint a világban gyűlölték az Isten küldöttét, mégpedig ok nélkül (Zsoltárok 35,19), hiszen a világosság a világba jött, de az emberek a sötétséget választották a világosság helyett (János 4,4–5).

Tehát amikor Jézus Krisztus tanítványait újra üldözni fogják (16,1–3), sőt amikor a szeretet ebben a világban is meghidegül (Máté 24,12), ne csüggedjünk, mert közel van megváltásunk ideje.

Lám, a mi Urunk megmondta előre, hogy így lesz (20).

– 4. Rémisztő előjelek ezek?

Emberileg igen.

Beteges lélek az, aki ezektől nem retten meg.

Ugyanakkor tudomásul kell venni, mindent áthat a gyűlölet, az élő Isten ismerete és Jézus Krisztus szeretete nélkül (16,3); – miközben hihetjük, hogy az Úr Lelke által (26–27) nekünk mindvégig adatik a hit, a remény és a szeretet (Jelenések 2,10).

JÉZUS KRISZTUS KIVÁLASZTOTT! – 1. Jézus Krisztus választott ki minket, nem pedig mi Őt (16). Ő pedig soha nem engedi elveszni népét. A mi emberi választásaink gyarlók, hűtlenek, koronként változnak. Az Úr választása örök, megmásíthatatlan, hűséges végzés. – 2. Ez a kiválasztás Isten megváltó, értünk lehajoló szeretete, amelynek nyomán az Ő barátai lehetünk (12–13).  – 3. Isten kiválasztó kegyelmének bizonyosságából fakad minden emberi lehetőség. A gyümölcstermő élet jellemzői (16): – Egymás szeretete, amely mindig a testvérek közösségében kezdődik, és belülről hat kifelé (12). – Ez a szeretet önfeláldozó, önmegtagadó szeretet, de ez a szeretet soha nem önfeladó szeretet, hiszen hitünket soha nem tagadhatjuk meg valamiféle hamis szeretetre hivatkozva. – Ez a szeretet örömöt ajándékozó szeretet, amely egyre inkább teljessé lesz Isten népének életében (15). 

Példabeszédek 31,1–9

106. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

JÉZUS KRISZTUS KIVÁLASZTOTT!

– 1. Jézus Krisztus választott ki minket, nem pedig mi Őt (16).

Ő pedig soha nem engedi elveszni népét.

A mi emberi választásaink gyarlók, hűtlenek, koronként változnak.

A hetvenes években épült házak formáját, megjelenését, burkolását mi választottuk meg, akkor szépnek láttuk, amit ma leverünk, kidobunk, mert elavult, mert más és új formákat választunk.

Amit egykor szépnek találtunk, annak varázsa idővel megkopik, aztán a még távolabbi időben a nosztalgia ismét megszépítheti ezeket.

A mi választásunk ilyen gyarló.

Az Úr választása örök, megmásíthatatlan, hűséges végzés. 

– 2. Ez a kiválasztás Isten megváltó, értünk lehajoló szeretete, amelynek nyomán az Ő barátai lehetünk, miközben soha nem leszünk egyenrangúak egymással, mert akkor Ő nem lenne Isten, és így nem lenne számunkra megváltás (12–13).

Isten Jézus Krisztusban közölt szeretete által nem szolgák vagyunk, hanem az Úr barátai, és egymás testvérei, akik tudják azt, hogy mennyire szereti őket megváltó Uruk, hiszen Ő ezt elmondta, kijelentette népének, akik ezt meghallhatták (15). 

– 3. Isten kiválasztó kegyelmének bizonyosságából fakad minden emberi lehetőség, amit a mai igeszakaszunk felsorol.

A gyümölcstermő élet (16), vagyis Isten parancsainak cselekvése kapcsán (10). A gyümölcstermő élet jellemzői:

– Egymás szeretete, amely mindig a testvérek közösségében kezdődik, és belülről hat kifelé (12).

– Ez a szeretet önfeláldozó, önmegtagadó szeretet, de ez a szeretet soha nem önfeladó szeretet, hiszen hitünket soha nem tagadhatjuk meg valamiféle hamis szeretetre hivatkozva. Jézus Krisztus határtalan szeretete soha nem tagadta meg Istentől kapott küldetését.

– Ez a szeretet örömöt ajándékozó szeretet, amely egyre inkább teljessé lesz Isten népének életében (15). 

– 4. Maradjunk meg tehát az Ő szeretetében! (9)

Hiszen, ahogy a hal a vízben, a fa a talajban, a repülő a levegőben „élhet”, így tapasztalhatjuk meg mi az élet teljességét egyetlen életelemünkben, a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Az Ő kiválasztó kegyelme garantálja, hogy mindvégig meg fogunk maradni ebben a szeretetben!

JÉZUS KRISZTUSBAN! – 1. Jézus Krisztusban élni, Őhozzá kötődni, mint a szőlőtőhöz a szőlővesszők; – ez az egyetlen esélyünk. „Őbenne” élni házasságban, családban; – „Őbenne” megvalósítani a gyermeknevelést; – milyen fontos lenne, hogy „Őbenne” szolgáljanak a lelkészeink, gondnokaink, gyülekezeti tagjaink. Ezzel azonban nincs vége a sornak, hiszen ezen a világon csak az hozhatna megoldást, valódi szabadságot és megújulást, ha „Őbenne” dolgoznak és élnek a vezetőink, a főnökeink, a bankáraink és a brókereink is. – 2. Egyébként még a legjobb szándékú kezdeményezést is felzabálja a Sátán. „Őnélküle” ugyanis hiába minden erőlködés, akár emberi jó szándék is, hiába minden reform és forradalom, nincs gyümölcs. Ha „Őnélküle”, Jézus Krisztus nélkül akarunk valamit, az előbb–utóbb semmivé lesz. Pontosan ezt hangsúlyozza a mi Urunk: „…nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (5)*  Venyige életű emberek vagyunk Jézus Krisztus nélkül, előbb–utóbb kiszárad, megtörik, „tűzre való” lesz az életünk (6). – 3. Az Úr kezében áll össze értelmes egésszé az emberlét, mint a fazekas kezei között a cserépedény (Jeremiás 18,6).

Példabeszédek 30,15–33

34. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – „Őnélküle”, az Úr Jézus Krisztus nélkül semmivé lesz, eltűnik, feledésbe merül a legnagyobb eredmény is; – az örökkévalóság szempontjából semmi az értéke a legnagyobb tettünknek is; – sőt többnyire még a jóindulattal is csak ártunk. – „Őnélküle” szétesnek a dolgaink.

– A venyige a szőlőtőről lemetszett szőlővessző, amely táplálék és nedvesség hiányában elszárad, képtelen gyümölcsöt teremni, ezért halomba hordják, és a tűzre vetik (6).

– Ilyen venyige életű emberek vagyunk Jézus Krisztus nélkül, előbb–utóbb beleszárad az életünk, és meggyullad.

NÉHA UNDOR FOGJA EL AZ EMBERT attól, amit Németh László „világpiszoknak” nevezett, a Biblia pedig bűnnek mond. Tombol a gonosz, mindenhol. Nincs olyan terület, ahol ne vetné meg a lábát. Mindenki megvadult. Ez nem túlzás, ez tény. – 1. Jézus előre mutat halálára és feltámadására, kijelentve, hogy a világ fejedelme, a gonosz hatalma eljön érte, keresztre viszi, de éppen itt derül ki harmadnapra, hogy Ő a Krisztus, akin nem fog a gonosz hatalma, egyedül Őrajta nem (30). – 2. Mindezt elmondta övéinek, amíg velük volt (25), és a Szentlélek, a Pártfogó majd eszükbe juttatja ezt akkori és mai tanítványainak is (26), hogy higgyenek Őbenne (29), és ne nyugtalankodjanak, ne csüggedjenek, hanem békességük legyen akkor is, amikor küzdelmeket kell felvállalniuk az Ő ügyéért (27). – 3. Ez nekünk szól, örüljünk ennek: hiszen a világ fejedelme velünk sem tehet semmit, abban az értelemben, hogy noha megkínozhat, megölhet, de le nem győzhet. Mi az Úrban vagyunk, Őhozzá megyünk, illetve Ő visszajön érettünk (28). Ez minden erőnk forrása.

Példabeszédek 30,1–14

264. dicséret