MILYEN ÁRVA AZ EMBERLÉT. – 1. A legpontosabb kifejezés ez: árvák vagyunk, egyedül vagyunk, sokaságban és magányban, sikerben és kudarcban, jólétben és szegényen, békességben és háborúságban, önhitten és önbecsülés híján, testi erőben és nyomorúságban egyaránt. – 2. Csak, ha az egyetlen, valóságos Isten mondja, hogy nem maradunk árvák, mert Ő eljön, mellénk áll, velünk lesz, bennünk lakozik, cselekszik értünk és általunk, majd végül magához vesz bennünket; – igazából akkor van esélyünk elhordozni, túlélni ezt az árvaságot (12–17). – 3. Járuljunk tehát Őhozzá, aki Szentlelke által velünk, bennünk van (15–17), és bármit kérünk, megadja nekünk (13–14). Ne feledjük: ez számunkra már beteljesült valóság, hiszen az Ő feltámadása mindent megadott nekünk, megszüntette árvaságunkat: „…én élek, és ti is élni fogtok.” (19–20). Ezért először mindig Őt magasztalva hálát adunk, aztán könyörgünk és kérünk, tudva, hogy Ő, akarata szerint megadja nekünk azt, ami a javunkat szolgálja, amire valóban szükségünk van. Elsősorban azt kérjük, hogy Ő cselekedjen mindig általunk, és ne a mi gyarló, frusztrált árvaságunk pótcselekvései mozgassák életünket (21).

Példabeszédek 29,16–27

84. zsoltár

A KERESZTYÉN ÜZENET EGYIK LEGFONTOSABB KIJELENTÉSE EZ. – 1. Aki az élő, egyetlen Istenben hisz, az Jézus Krisztusban hisz. Mai igeszakaszunk csak erről szól: – Higgyetek Istenben, higgyetek énbennem! (1) – Én vagyok az út, senki nem mehet az Atyához, csak általam (6). – Aki engem látott (7), látta az Atyát (9). – Én az Atyában vagyok, az Atya énbennem (10–11). – Amit én mondok, azt Ő mondja (10). – 2. Ezért, aki Őbenne hisz, annak nem kell nyugtalankodnia (1). Az Úr népének, az Úr gyermekének nem kell nyugtalankodni. Tenni kell a dolgunkat, teljes erővel „erőlködnünk” kell; – és mindenben kérnünk kell az Ő erejét, áldását; – az Úr meg majd cselekszik, hiszen mindent Ő végez el! Ne nyugtalankodjunk a lényeget illetően, hiszen minden rendben van (Filippi 4,6): – Van örök helyünk, van odavezető nyitott ajtónk, van az áthatolhatatlannak tűnő sűrűben is ösvényes utunk, van szakadékokon átívelő hidunk; – az Úr Jézus Krisztus. – 3. Ne nyugtalankodjunk, de a nyugodtság nem tétlenséget jelent és nem is túlbuzgalmat, hanem hűséges, odaadó, szorgalmas, szelíd, tisztességes, korrekt életet.

Példabeszédek 29,1–15

229. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A KERESZTYÉN ÜZENET EGYIK LEGFONTOSABB KIJELENTÉSE EZ.

– 1. Aki az élő, egyetlen Istenben hisz, az Jézus Krisztusban hisz.

Mai igeszakaszunk csak erről szól: – Higgyetek Istenben, higgyetek énbennem! (1) – Én vagyok az út, senki nem mehet az Atyához, csak általam (6). – Aki engem látott (7), látta az Atyát (9). – Én az Atyában vagyok, az Atya énbennem (10–11). – Amit én mondok, azt Ő mondja (10).

– 2. Aki Jézus Krisztusban hisz, az a teremtő, gondviselő, megváltó Istenben hisz; – aki Atyánkká lett, Fiában, a Szentlélek által; – aki élő, egyetlen, igaz, szent Isten.

Ezért, aki Őbenne hisz, annak nem kell nyugtalankodnia (1).

Az Úr népének, az Úr gyermekének nem kell nyugtalankodni.

Tenni kell a dolgunkat, teljes erővel „erőlködnünk” kell; – és mindenben kérnünk kell az Ő erejét, áldását; – az Úr meg majd cselekszik, hiszen mindent Ő végez el!

Sok nyugtalanság feszül bennünk!

Ne nyugtalankodjunk, ne aggódjunk a lényeget illetően, hiszen minden rendben van (Filippi 4,6): – Van örök helyünk, van odavezető nyitott ajtónk, van az áthatolhatatlannak tűnő sűrűben is ösvényes utunk, van szakadékokon átívelő hidunk; – az Úr Jézus Krisztus.

Vegyük azt is komolyan, hogy sok hely van ott, az Úrnál; – mi ugyanis szűkkeblűek vagyunk, mindenben, de nagyon: én igen, a másik nem.

Ezt nem te döntöd el!

– 3. Ne nyugtalankodjunk, de a nyugodtság nem tétlenséget jelent és nem is túlbuzgalmat, hanem hűséges, odaadó, szorgalmas és szelíd, tisztességes, korrekt életet.

A nyugalom nem más, mint Jézus Krisztus békessége bennünk, amely ebben a világban szent izgalom, szent szenvedély, öröm és szenvedés, az Ő ügyéért, a ránk bízottak „magunkhoz ölelésében”.

JÉZUS MEGRENDÜLÉSE RÁMUTAT ARRA, HOGY Ő ISTEN FIA, MEGVÁLTÓ (21). – 1. Jézus az, aki megrendülése ellenére is, Júdás kárhozatos árulásában és Péter gyarló „tagadásában” is meglátja, és engedelmesen elfogadja Isten megváltó, tökéletes tervét, miattunk, érettünk, helyettünk (27); – hogy aztán megdicsőüljön, feltámadjon az Emberfia, és ezáltal Isten dicsőüljön meg Őbenne (31). – 2. Ekkor egyértelművé lesz, hogy Ő a Megváltó. Isten megdicsőíti Fiát, Őáltala pedig megdicsőít minket is, vagyis az Ő dicsősége, örök élete felragyog a mi életünkön is, amely minden péteri önhitt fogadkozást, hívő magabiztosságot (37), képmutató kegyes mázas tagadást, árulást (38) megítél, megbocsát, eltöröl, kitöröl, majd lehetetlenné tesz (36); – hiszen kalodában a gonosz, bár ott még tombol! – 3. Még egy kicsit várni kell a teljes megoldásra, az Ő visszajöveteléig (33). Most nem követsz még igazán, de később majd valóban követni fogsz! – ígéri Jézus Péternek (36).*

Példabeszédek 28,17–28

511. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Így, a feltámadott, megdicsőült Úrral közösségben még a krisztusi, testvéri szeretet új parancsolatának figyelembe vételére is van esélyünk (34–35).

JÉZUS MEGRENDÜLÉSE RÁMUTAT JÉZUS ISTENSÉGÉRE (21), hiszen az Ő isteni világossága, tisztasága előtt minden „kosz” feltűnik. – 1. Jézus megrendülése leleplezi az emberi bűnt. Jézus megrendülése leleplez minden árulást, amivel naponta tele van az életünk, miközben minden hűtlenséggel, füllentéssel, paráznasággal, okos diplomáciával, istentelenül magát az Urat áruljuk el, ide értve nemcsak Júdás kárhozatos tettét, hanem minden sugdolózást, kíváncsiskodást, pletykát, összekacsintást is, amivel ott, akkor az asztalnál is próbálkozott az egyik tanítvány (23–24). – 2. Jézus megrendülése rámutat az emberlét sötétségére, az ember képmutató értetlenségére (30), amiben járva nem látjuk, milyen nagy bajban vagyunk; – ahogy a tanítványok is alig értettek valamit a történésekből és Jézus kijelentéséből, így apró pénzügyekkel, meg látványos jótékonykodásokkal voltak elfoglalva, hiszen a szegényeknek segíteni mindig „szép” dolog, miközben egyre több a szegény, mert valami alapvető baj van, amit mégsem tudunk megoldani (28–30). – 3. Jézus megrendülése elénk tárja a Sátán rajtunk való hatalmát, ahogy belement Júdásba, úgy kényszeríthet bennünket is (26–27). – 4. Hacsak!!! Hacsak az Isten kegyelme nem könyörül rajtunk, és meg nem szabadít minket a bűn, a sötétség, a gonosz hatalmából. Jézus Krisztus, mint Isten Fia az, aki megcselekedte ezt érettünk!

Példabeszédek 28,1–16

108. zsoltár

JÉZUS MEGRENDÜLÉSÉNEK TÉNYE UTAL A TANÍTVÁNYOKKAL VALÓ LEGBENSŐBB KAPCSOLATÁRA (21). – 1. Hiszen Jézus kinyilvánította megrendülését tanítványai előtt. Legbensőbb dolgainkat többnyire leplezzük, manapság különösen. Csak a hozzánk legközelebb állók előtt tárjuk fel lelkünket. – 2. Ez a „közelség” emberekkel kapcsolatban áldás és szent teher egyszerre, bizonyos esetekben elhordozhatatlan súly is lehet. Ezért ennek a közelségnek az emberek között fix, mindenkit védő határai vannak. Ezeket a határokat mindenki érdekében védeni kell. Ezért csak a hozzánk legközelebb állók „nyerhetik” és „szenvedhetik” el saját életünk „közelségét”. – 3. Jézus Krisztus közelsége az egyetlen, ami úgy áldás, hogy soha nem lesz teherré; – sőt, az egyetlen, legfőbb áldás, megváltás, Ővele közösségben lenni. Ezt a megváltó közelséget ember soha nem adhatja nekünk (21).*

Példabeszédek 27,11–27

80. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* JÉZUS MEGRENDÜLÉSÉNEK TÉNYE UTAL AZ Ő EMBER VOLTÁRA.

– 1. Jézus is tudott megrendülni, könnyekre fakadni (11,35), szenvedett, elfáradt, megszomjazott, megéhezett (4,6–8).

– 2. Jézus testi–lelki gyötrelmeket élt át emberként (Lukács 22,42–44), főként a kereszten (19,28).

– 3. Jézus tudta, mit jelent embernek lenni (Zsidókhoz írt levél 2,18)!

Ő mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt (21).

– 4. De Ő mégis sokkal több, mint csak ember!

Jézus megrendülésének ténye nem emberi szorongás csupán.

Jézus megrendülése, gyötrelme nemcsak emberi szenvedés, hanem megváltó szenvedés!

Egyedül ez segíthet rajtunk: Ő, mint Isten egyszülött Fia szenvedett, hogy legyőzze az emberi szorongást, a szenvedést és a halált, isteni hatalmával megszabadítva bennünket.

JÉZUS, AZ ÚR MEGMOSTA TANÍTVÁNYAI LÁBÁT… – 1. Tehát a tanítványoknak is ezt kell tenniük egymással, mert a szolga nem tehet másként, mint ahogy Ura cselekedett: Szeretetben szolgálunk egymásnak (Galata 5,14), legalább a családban, gyülekezetben, egyházban (12-16). – 2. Boldog az, aki így cselekszik (17). Még boldogabb az, aki annak ellenére tud szeretetben szolgálni, hogy szeretetével ebben a világban mindig visszaélnek, és aki a kenyerünket eszi, az belénk mar (Zsoltárok 41,10). Ez része a szolgálatnak. – 3. Egyetlen esetben kárhozatos ez a „visszaélés”, egyébként ne lázadozzunk ellene; – ha azzal a Jézus Krisztussal tesszük ezt, aki drága vérén megváltott, naponta táplál és éltet minket; – mi pedig miközben bőséges asztalát elfogadjuk, Őt magát pedig hitetlenül elutasítjuk, megtagadjuk, káromoljuk. Ez júdási bűn (18).*

Példabeszédek 27,1–10

196. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 4. Egyébként hordozzuk alázattal a visszaéléseket, mert az Úr intézi a „többit”, miközben ez is, meg a júdási is része tökéletes, számunkra felfoghatatlan tervének, Igéje beteljesedésének (17), ami bennünket csak hitre indíthat (19-20).

– 5. Megismétlem, hogy a szeretetben való szolgálat egymás között kezdődik, de folytatódik a világban, és mindig elégtelen, mert több kell: megváltás kell, újjászületés kell, Krisztus kell!

TELJESEN MEGVÁLTOTTAK VAGYUNK! – 1. Jézus lehajol az övéihez (1–2); – ezt külön hangsúlyozza az Ige: az övéihez 11). Megváltó isteni szeretet ez (3). Sokkal több, mint aminek látszik, ez a magát megalázó, szolgáló szeretet, amellyel Jézus elvégzi egy pogány rabszolga lábat mosó feladatát (4–5). Mert ez csak a felszín. Ne ezen hatódjunk meg. Ez még önmagában édes keveset segítene rajtunk. – 2. A lényeg az, amit közben kijelent, amit Igéjében mond: Akit Ő megmosott, megváltott, az teljesen tiszta mindörökké (10). Isten tisztának, megigazultnak tartja az ilyen embert. Nincs ennél nagyobb örömhír. – 3. Az ilyen embernek már csak a lábát kell megmosni, azt azonban naponta, amíg ebben a világban él. Azt naponta meg kell mosnia, „amilyével” e világgal érintkezik; – mert védhetetlenül bekoszolódik a megváltott ember is. A bűnnel napi kegyességünkben vesszük fel a harcot, és hagyjuk, hogy az Úr naponta kivágja belőlünk a kukacot, amely belénk hatol, mint a szilvába…

Példabeszédek 26,13–28

92. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

TELJESEN MEGVÁLTOTTAK VAGYUNK!

– 1. Kegyelem, ha valaki megrettenhet azon az állapotán, hogy az Úrhoz semmi köze nincsen (8).

Ez ugyanis a tényleges állapotunk.

Ha pedig az Úr nélkül élünk, akkor valójában halottak vagyunk (Jelenések 3,1).

– 2. Péter ezen megdöbben, ezért kéri Jézust, hogy mossa meg őt teljesen (9).

Péter viselkedésén is látszik az ember nyomorúsága: ez a hol fent, hol lent; – egykor semmit, máskor mindent.

Mindenki ilyen, az is aki „merev nyugalomban” néz maga elé.

Ez nem pszichológia, ez teológia, igei igazság és tény.

– 3. Jézus azonban lehajol az övéihez (1–2); – ezt külön hangsúlyozza az Ige: az övéihez (11).

Megváltó isteni szeretet ez (3).

Sokkal több, mint aminek látszik, ez a magát megalázó, szolgáló szeretet, amellyel Jézus elvégzi egy pogány rabszolga lábat mosó feladatát (4–5).

Mert ez csak a felszín.

Ne ezen hatódjunk meg.

Ez még önmagában édes keveset segítene rajtunk.

– 4. A lényeg az, amit közben kijelent, amit Igéjében mond: Akit Ő megmosott, megváltott, az teljesen tiszta mindörökké (10).

Isten teljesen tisztának, megigazultnak tartja az ilyen embert.

Nincs ennél nagyobb örömhír.

– 5. Az ilyen embernek már csak a lábát kell megmosni; – azt azonban, „amilyével” e világgal érintkezik naponta meg kell mosnia; – mert védhetetlenül bekoszolódik a megváltott ember is.

A bűnnel napi kegyességünkben vesszük fel a harcot, és hagyjuk, hogy az Úr naponta kivágja belőlünk a kukacot, amely belénk hatol, mint a szilvába...

„Lábat mosni” naponta kell, de ez nem változtat a tényen: már üdvösségünk van; – és itt is egyre tisztábbak leszünk, mígnem megérkezünk Őhozzá, aki szereti és megváltotta ezt a koszos, de az Ő jelenlétében megszentelt világot is (János 3,16).

– 6. Ezért Jézus Krisztus követői is szolgáló szeretettel szeretik ezt a világot, de tudják, hogy ez a szolgáló szeretet csak enyhít és nem megold, mert a megoldást csakis az Úr adja, adhatja, adta!

Közben pedig ebben a Krisztust követő szolgálatban egyre több minden világossá lesz menet közben (7); – az is, amit adott pillanatban nem értünk, de majd megértünk, odaát pedig teljesen tisztán láthatunk (1Korinthus 13,12).

Emlékszem egy hetvenes években készült magyar filmre: „KIHAJOLNI VESZÉLYES!” Egy vidéki kis állomás nem éppen szívderítő mindennapjait mutatja be az alkotás. A bakter egyik reggel észreveszi, hogy egy nem jelzett tartályos szerelvény átrohan a vasútállomáson, aztán a második, meg a harmadik reggelen is. De a bakter hiába szól az állomásfőnöknek az ismeretlen szerelvényről, az állomásfőnök csak legyint.* Aztán a tragédia a negyedik reggelen bekövetkezett… – 1. Jézus Krisztus kijelentése világos: Őt az Atya küldte, aki Őt látja, az az Atyát látja, és nem marad sötétségben, hanem világosságra jut, meghallja az Úr féltő szeretettel felhangzó, intő szavát (44–46). – 2. Jézus Krisztus kijelentése evangélium: Ő nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse (47), hogy örök életet adjon, az Atya akarata szerint (49–50). – 3. Jézus Krisztus kijelentése figyelmeztetés: hiszen aki nem hallja meg Igéjét, aki elveti őt, az halálos ütközés felé robog, minden intés ellenére is (47–48).

Példabeszédek 26,1–12

499. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Egy vidéki kis állomás nem éppen szívderítő mindennapjait mutatja be az alkotás, ahol mindenki „sáros” valahogy, de ezt elfedi a vasutas egyenruha.

A bakter egyik reggel észreveszi, hogy egy nem jelzett tartályos szerelvény átrohan a vasútállomáson, aztán a második, meg a harmadik reggelen is.

De a bakter hiába szól az állomásfőnöknek az ismeretlen szerelvényről, és arról, hogy ebből egyszer nagy baj lesz, az állomásfőnök csak legyint, és a szemrevaló jegyárusító lánynak udvarolgat…

– „Ilyen nincs, rosszul láttad!” – utasítja el a főnök a baktert.

AZ IGAZ HITRŐL. – 1. A hit, ajándék. Vannak, akik csodálatos jeleket láttak, mégsem hittek Jézus Krisztusban (37), mert az Úr nem nyitotta meg a szívüket, nem jelentette ki nekik karjának erejét (38–41), ahogy Ézsaiás ezt megprófétálta (Ézsaiás 6,9–10). Testi szemekkel azt látjuk, hogy sok a megkeményített szív, a hitetlen, vagy hamis hitű élet; – éppen ezért sok a nyomorult élet, ide értve a cifra nyomorúságot is. – 2. Nagy titok ez! (Róma 11,33–36) Hisszük, az Úr életet akar, az élet teljessége azonban hittel ragadható meg, amely gyógyulást nyújt testünknek és felüdülést lelkünknek (Példabeszédek 3,8–9). Életet és hitet csak Ő adhat, ezért bizonyossággal örüljünk hitünk ajándékának, tekintsünk reménységgel Isten népére, és könyörögjünk mindenkiért. A többi nem a mi dolgunk, hanem kizárólag Isten cselekvése (40). – 3. Milyen áldás, ha valaki előtt felragyog az Úr dicsősége, és bátran bizonyságot tesz hitéről (41). Ennek csak halovány kezdete az, amikor valaki hisz Őbenne, de félelmében, vagy dicsőségvágyból néma marad, mint itt sokan, közöttük számos vezető… (42–43).*

Példabeszédek 25,14–28

96. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A gyáva, hitetlen vezetőkről szól az Ige, akiknek az e-világi dicsőség fontosabbá lett, mint az Úr dicsőségének szolgálata (43), és akiknek sokszorossá lesz felemás hitük bűne, ha valósággal meg nem térnek (42–43). Imádkozzunk a vezetőinkért!

MICSODA ÖRÖMHÍR, NEM BORUL RÁNK A SÖTÉTSÉG! – 1. Az Úr követése: elveszíteni a saját életünket, meggyűlölni azt… (25). A „saját életemet meggyűlölni”, azt jelenti, hogy saját bűneimet belátni, meggyűlölni, megvallani azokat (25). Mindez azt is magába foglalja, hogy ezt a bűnrontotta világot meggyűlölöm; – nem a világot magát, hanem a bűnrontotta életet, amelyik nem Isten eredeti gondolata szerint „működik”. Mindez kiáltás Isten után, a sötétségben a világosságért; – mert fáj így élni, mert fáj, hogy „megzavarodtunk” (35).* – 2. A fentiekből látjuk, hogy mindenestől kegyelemre szorulunk, mert erre az önmegtagadásra az Isten Fia lehetett képes egyedül; – mi pedig csakis az Ő kegyelme által... – 3. Éppen ezért evangélium olvasni, hogy megbecsül bennünket az Atya (26), vagyis nem enged el bennünket magától, ahogy a mozdony nem engedi el a hozzá kapcsolt kocsikat (Róma 8,38). Ez a megbecsülés azt is jelenti, hogy kapjuk a „Mozdony” erejét, a sínpálya vezetését. Semmi sem a miénk, Őtőle van minden! (26) Ő azonban kihúzott bennünket az alagútból, nem borult ránk a sötétség!

Példabeszédek 25,1–13

503. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* „Fábián Bálint találkozása Istennel” című regény és az abból készült Fábri Zoltán film döbbenetes erővel szól erről.

AKI AZ ÚRNAK SZOLGÁL… – 1. Aki az Úrnak szolgál, annak az Urat kell követnie, valahogy úgy, ahogy a mozdonyt követik a hozzá kapcsolt vagonok. miközben az egész szerelvény követi a sínpálya futását, az Atya akaratát. Ez azt jelenti, hogy nincs más választás, csak ez. Az engedetlenség kisiklást, balesetet okoz (26). – 2. Az Úr Jézus Krisztus követése sokkal több, mint helyes igeértés, sokkal több, mint az Isten akaratának kegyes cselekvése. Az Úr követése: elveszíteni a saját életünket, meggyűlölni azt… (25). Mit jelentenek ezek a súlyos szavak, amelyeket a földbe vetett gabonamag példájával világít meg a mi Urunk; – aki, ha földbe vetve „meghal”, sokszoros termést hoz (24). Aki csak a maga életét szereti, az olyan mérhetetlenül önzővé lesz, hogy minden mást „beáldoz” és kipusztít maga körül, beleértve a teremtett világot is. Az ilyen ember előtt semmi sem „szent”. Éppen manapság látjuk ennek nyomorult valóságát. – 3. Aki Jézus Krisztust jobban szereti, mint önmagát, mégpedig úgy, hogy másokért tud élni, elsősorban azokért, akiket az Úr rá bízott, annak a saját élete is kiteljesedik.

Példabeszédek 24,23–34

135. zsoltár

HATALMAS TÖMEG ünnepelte a Jeruzsálembe bevonuló Jézust (12–13). – 1. A sokaság között híre ment, hogy Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, ezért mentek elé még többen (17–18). Úgy köszöntötték Jézust, mint akiben eljött a megígért Messiás, aki Izráel királya, és úgy érkezik az Úr nevében, mint aki csodás hatalmával Isten népét megszabadítja a római iga alól, és minden nép fölé helyezi őket. A sokaság tehát politikai vezért látott Jézusban, a megígért legnagyobb vezért, „politikai Messiást”, aki majd odavág a többieknek, és rendet csinál népe javára, mások ellenében. – 2. Az ember többnyire mindig erre vár. Persze nagyon kellenek az e–világi megoldások, mert ebben a világban folyamatosan szenvedést tapasztalva kiveszik belőlünk minden reménység. A baj az, hogy az e–világi megoldások mindig tele vannak önzéssel, gyarlósággal, önmagunk öntelt, erőszakos képviseletével (13). – 3. Még Jézus tanítványai sem értették mindezeket; – ők is a gyarló sokasághoz tartoztak, és nem hitbeli látással köszöntötték az Urat… (16). – 4. Sokan követik itt Jézust, de egyikük sem látja benne Isten Fiát, az értünk meghalni és feltámadni induló, megváltó Urat. Pedig Jézus éppen ezt jelezve vonult be szamáron Jeruzsálembe (Zakariás 9,9). Ő alázatos és megváltó szeretetével ad győzelmet (14–15). Áldott, aki így jön az Úr nevében, mert csak így képviselhetjük az Urat mi is, krisztusi emberként.*

Példabeszédek 24,1–22

78. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Éppen ezért idézi Jézus Zakariás próféta jövendölését (Zakariás 9,9).

Ő alázatos és megváltó szeretetével ad győzelmet; – nem legyőzi, hanem felemeli az emberi életet; – de legyőzi a bűn, a betegség, a gonosz hatalmát (14–15).

Áldott, aki így jön az Úr nevében, mert csak így képviselhetjük az Urat mi is, krisztusi emberként.

AZ ÉLŐ HIT, A JÉZUS KRISZTUSBA VETETT HIT. – 1. De jó olvasni ezt a tényt: sokan hittek Jézusban (Filippi 1,18), a zsidók közül is sokan hittek benne, mégpedig azért, mert a három napja halott Lázárt feltámasztotta a halálból (11). – 2. Ne becsüljük le ezt a csodán alapuló hitet. Egyetlen problémánk van, a halál! Végre itt van „Valaki”, aki ezen a nyomorúságon látható módon segíteni tud, még ott is, ahol már totálisan a halál az úr, és ahol szerintünk már minden remény szertefoszlott. Isten azért cselekedte ezeket a jeleket Jézus által, hogy általuk igazolja Fiát, jelezve, Ő az, akit megígért (9). – 3. Emlékezzünk erre, akkor is, amikor minket szorongat meg a halál árnyékának völgye (2Timóteus 2,8). – 4. Vannak azonban olyanok, akiknek csak a jelen élvezete, „hatalma” számít. Ezért beáldoznak, megölnek mindent, mindenkit. A Nagytanács nemcsak Jézust, hanem Lázárt is ki akarja végeztetni. Semmi sem számít?*

Példabeszédek 23,29–35

276. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Így van ez ma is? „Eltüntetünk” mindent, ami akadályoz bennünket abban, hogy bekebelezzük a világot?

A JÓ ILLAT reménységgel tölt el, megnyugtat, bíztat, hogy nem a „rothadásé” a végső uralom. – 1. Ez a kenet drága, valódi nárduskenet volt, nem hamisított.* Ez a kenet a betániai család teljes „vagyonát” jelentette, amit ők „odaöntenek Jézus lábai elé”. Mindenünk az Úré, csak Őneki átadva, Őtőle elfogadva lehet a „dolgainkon” illatozó áldás (1–3). – 2. A jó illat betöltötte az egész házat, amikor Mária egy font drága, valódi nárduskenettel megkente Jézus lábát. Milyen gyönyörű jelenet: „a jó illat” akkor támad, amikor az ember fel meri bontani legféltettebb kincsét, és azt az Úr ügyére „pazarolja”, amikor egész életünk az Úrral kerül kapcsolatba, az Ő megváltó személyével; – Ővele, aki legyőzte a halált, a romlást, minden „öklendeztető bűz uralmát”, mert feltámadott a halálból (7). Ez az illat a feltámadott Jézus Krisztus illata, ami mindent betölt, és mi is a Jézus Krisztus jó illata lehetünk (2Korinthus 2,15). – 3. Enélkül azonban marad a bűz, a rothadás, a halál, a gonosz romboló hatalma, ami itt nemcsak abban mutatkozik meg, hogy Júdás tolvaj volt, hanem abban is, hogy folyamatosan tolvajozzuk egymást, a szegényekre, meg a saját jóságunkra hivatkozva, miközben persze az életünk tele van „trükközésekkel” akkor is, ha makulátlannak láttatjuk magunkat (4–6).**

Példabeszédek 23,1–28

30. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez a kenet drága kenet volt, amely egy észak-indiai fűszernövény gyökeréből és szárából készült, fél liternyi illatos olaj lehetett, és amit lepecsételt alabástrom dobozban őriztek.

** A legnagyobb baj azonban még ezen túl van: pazarlásnak tartjuk az Úr ügyének szolgálatát, lenézzük az Úr ügyét, hitetlenek vagyunk! Bűzlik az egész ház, összedől, elpusztul! – Uram, irgalmazz!

A LEGJOBBAT KÉSZÍTETTE NEKÜNK AZ ÚR! – 1. Lehet szépíteni a dolgokat, de ebben a világban igazából minden a hatalomról, a pénzről, a pozícióról szól. Egy esély van arra, hogy ne így legyen, – ha minél többen hisznek Jézus Krisztusban, és követik őt (45–48). A zsidó Nagytanács pont ettől félt, mert ha egyre többen hisznek őbenne, ezt a római hatóságok valamiféle zendülésnek értelmezik, és a zsidók meglévő önrendelkezését is leverik, a Nagytanács hatalmát elveszik, vallásgyakorlásukat megszüntetik, a szent helyről nem is beszélve (47–48). – 2. Akkoriban a főpapokat a rómaiak jelölték ki, a nekik megfelelő módon. Kajafás (Kr. u. 18–36) azt javasolta, hogy ezt az egy embert, Jézust kell beáldozni, megölni, mintsem az egész népet, amely így továbbra is Róma jóindulatát élvezheti (49–50). – 3. Kajafás ironikus szavait azonban felhasználta az Isten Lelke, rámutatva Jézus Krisztus megváltó halálára: egy ember meghal az egész népért (51–53). A Nagytanács elhatározta Jézus megölését, de Jézus megváltó halálának terve Isten kezében volt, a mi üdvösségünkre. Nincs ennél jobb!!!

Példabeszédek 22,17–29

510. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A LEGJOBBAT KÉSZÍTETTE NEKÜNK AZ ÚR!

– 1. Lehet szépíteni a dolgokat, de ebben a világban igazából minden a hatalomról, a pénzről, a pozícióról szól.

Egy esély van arra, hogy ne így legyen, – ha minél többen hisznek Jézus Krisztusban, és követik őt (45–48).

A zsidó Nagytanács pont ettől félt, mert ha egyre többen hisznek őbenne, ezt a római hatóságok valamiféle zendülésnek értelmezik, és a zsidók meglévő önrendelkezését is leverik, a Nagytanács hatalmát elveszik, vallásgyakorlásukat megszüntetik, a szent helyről nem is beszélve (47–48). 

– 2. Akkoriban a főpapokat a rómaiak jelölték ki, a nekik megfelelő módon.

Kajafás (Kr. u. 18–36) azt javasolta, hogy ezt az egy embert, Jézust kell beáldozni, megölni, mintsem az egész népet, amely így továbbra is Róma jóindulatát élvezheti (49–50).

Kajafás itt valójában, Jézus megöletésének szándékával, a népre hivatkozva, saját és a Nagytanács hatalmát védi.

– 3. Kajafás ironikus szavait azonban felhasználta az Isten Lelke, rámutatva Jézus Krisztus megváltó halálára: egy ember meghal az egész népért (51–53). 

A Nagytanács elhatározta Jézus megölését, de Jézus megváltó halálának terve Isten kezében volt, a mi üdvösségünkre.

– 4. Kajafás emberi ügyeskedéssel akart valami ideigvalót fenntartani, mert ez szerinte így jobb lesz,

Isten pedig örökkévaló bölcsességével maradandó jót készített népének, amit mi soha nem tudnánk kigondolni és megvalósítani.

Ennél jobb nem kell nekünk.

Az ember legfeljebb ideigvaló jobbat tud felmutatni, de aztán kiderül, hogy nem jobb ez sem az előbbinél.

Jézus Krisztus a legjobbat adja nekünk, az örök jobbat. Nincs ennél jobb!!!

MIT TESZ JÉZUS? – 1. Jézus nem érzéketlen mások fájdalmát látva. Jézust megindítja a gyászoló család fájdalma. Jézus, ebben az együttérzésben hasonló módon nyilvánul meg, mint mi: háborog és sír, az ember tehetetlensége a halállal szemben egyszerre haragra és megadásra, háborgásra és sírásra késztet. Soha ne legyek érzéketlen a körülöttem élők fájdalmát látva, legalább érezzem át helyzetüket, dühük és könnyeik okát (33–35). – 2. Jézus azonban nem ragad le itt, hanem teszi azt, amit még mi is tehetünk: imádkozik, hittel imádkozik, előre hálát ad, az emberileg lehetetlen helyzet valódi megoldásáért, ott, ahol már három napja rombol a halál (41–42). – 3. Jézus ennél is többet tesz, hatalommal szól, minden számonkérő gúnyolódás, és a reménytelen helyzet ellenére is (37). Ez már csak az Ő kiváltsága, aki Isten Fiaként szavával kihív a halálból (43). Ha azonban mi is az Ő szavának életet ajándékozó hatalma alá kerülünk, szavainkat, életünket felhasználja az Úr az örök élet, az üdvösség szolgálatában. 

Példabeszédek 22,1–16

167. dicséret

HOL A VALÓDI MEGOLDÁS? – 1. A gyász fájdalmát, az élet terheit különbözőképpen viseljük. Mária csendesen sírdogál. Márta a gyászban, sírva is tevékeny, tesz, vesz, sietve Jézus elé fut, hogy kiöntse neki panaszát (17–21), kérdéseit, amiben gyarló emberi vádaskodás is lapul: miért engedte Jézus, hogy meghaljon a testvére, Lázár? Az Úr elé így is járulhatunk, de csak azért, hogy az Úr előtt megszabaduljunk minden panasztól, vádaskodástól, és megbékülten mehessünk az emberek közé (17–21). – 2. De csak az járulhat így az Úr elé, akinek már megadatott az alapvető reménység ismerete. Márta azt már tudta, hogy „az utolsó napon” feltámad a testvére. Ezért a bajban eszébe jut az, amit erről hallott. Mint egy „leckét”, felmondja Jézusnak mindezt. A mi gyerekeink mit hallanak tőlünk az egyetlen reménységről? – 3.  Márta legalább tudta a „leckét”. Ebben az ismeretben persze ott feszül a mérhetetlen fájdalom, hogy a feltámadás olyan messze van, beláthatatlan, és nem segít a jelen fájdalmán. Valami több kell ennél! (22–24) – 4. Valóban több kell. Jézus kijelenti, hogy Ő a feltámadás és az élet, és aki hisz Őbenne, az él, az már most örök életet él. A távoli ígéretet Jézus Krisztus a jelenbe hozza, áthatja vele a jelent. (25–27)

Példabeszédek 21,17–31

366. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

HOL A VALÓDI MEGOLDÁS?

– 1. A gyász fájdalmát másként hordozzuk, mint ahogy az élet terheit is különbözőképpen viseljük (Lukács 10,38–42).

Mária csendesen sírdogál.

Márta a gyászban, sírva is tevékeny, tesz, vesz, sietve Jézus elé fut, hogy kiöntse neki panaszát (17–21), kérdéseit, amiben gyarló és elmaradhatatlan emberi vádaskodás is lapul: miért engedte Jézus, hogy meghaljon a testvére, Lázár, miért nem jött időben?

Az Úr elé így is járulhatunk, de csak Őelé, hogy az Úr előtt megszabaduljunk minden panasztól, kérdéstől, vádaskodástól, és megbékülten mehessünk az emberek közé (17–21).

– 2. De csak az járulhat így az Úr elé, akinek már megadatott az alapvető reménység ismerete.

Márta azt már tudta, hogy „az utolsó napon” feltámad a testvére.

Nagy kérdés, hogy ezt mennyire hitte, de tudta, hallott róla!

Ezért a bajban eszébe jut az, amit erről hallott.

Mint egy „leckét”, felmondja Jézusnak mindezt.

A mi gyerekeink mit hallanak tőlünk az egyetlen reménységről, mi jut eszükbe a bajban, kihez fordulnak, mibe kapaszkodnak, kiben bíznak?

– 3.  Márta legalább tudta a „leckét”, nagy bajában tudta, hogy kihez forduljon.

Ebben az ismeretben persze ott feszül a mérhetetlen fájdalom, hogy feltámad majd a testvére ama napon, de az olyan messze van, beláthatatlan, és nem segít a jelen fájdalmán és kínjain.

Valami más, valami több kell ennél! (22–24)

– 4. Valóban több kell.

Jézus kijelenti, hogy Ő a feltámadás és az élet, és aki hisz Őbenne, az él, az már most örök életet él.

A távoli ígéretet Jézus Krisztus a jelenbe hozza, áthatja vele a jelent.

Ez jelentheti számunkra az egyetlen vigaszt és erőforrást.

Én vagyok, ti is vagytok!

Az a döntő kérdés, hogy hisszük–e ezt?

Az ismeret csak ugródeszka, a hit emel fel onnan az örök élet valóságába, és a lendületet az Úr kegyelme adja: „Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia…” (25–27).

Lázár történetének minden verse fontos, áldott üzenetekben gazdag. Egyet emelünk most ki a mai szakaszból: ÖRÜLJÜNK! – 1. Isten népe életében, azon belül az egyes hívő ember életében nincsenek véletlenek. Isten üdvözítő akarata érvényesül abban, a betegségen, a halálon, a legérthetetlenebb eseményeken keresztül is. Jézus Krisztus nem Lázár halálának „örül”, hanem Isten üdvözítő akaratának, amit Ő hirdet és érvényesít ebben a világban. Örüljünk ennek mi is! – 2. Isten úgy vezeti övéi életét, hogy azok rádöbbenjenek a saját nyomorúságukra, és mindenestül az Úrba kapaszkodva, életet nyerjenek, azaz higgyenek. A hit kegyelmi ajándék. Van okunk örülni, hiszen hihetünk Őbenne! – 3. Végezetül: vegyük észre, hogy miértünk történnek a dolgok, még ha adott ponton fájdalmasak is azok. Ha azt tapasztalnánk, hogy nincs jelen az Úr, akkor is velünk van, – értünk nincs jelen, de velünk van. Örüljünk ennek is!

Példabeszédek 21,1–16

73. zsoltár

JÉZUS ISTEN FIA, MEGVÁLTÓ! – 1. Jézus ellenségei elismerték, hogy Jézus „jó” dolgokat cselekszik és „jót” tanít. Amíg mi ülünk a „bírói” székben, amíg mi véleményezhetünk, addig még akár a „jót” is elismerjük a másikról. Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy nekik van alapjuk arra, hogy folyton véleményezzenek, mindent és mindenkit. Ki vagy te, hogy megdicsérj, vagy éppen szidj, végképp, hogy megkövezz? (31–32) – 2. Ugyanakkor kellenek olyan emberek, minden korban és helyzetben, akik isteni jogokat kapnak, és arra hivatottak egy időre, hogy az isteni rendet és igazságot érvényesítsék ebben a gyarló világban. Ezek az Isten, az igaz bíró küldöttei (Zsoltárok 82,1–6). Jézus itt az írástudók logikájával érvel, hogy azok vádjára megfeleljen: Miért vádolnák őt istenkáromlással, azért, mert Ő Isten Fiának nevezte magát, ha maga az Írás hangsúlyozza, hogy az ember Isten követe, küldötte lehet ebben a világban... Márpedig az Írást, ugye, nem lehet érvénytelenné tenni (33–35). – 3. Jézus Krisztus azonban több, mint írástudó, több, mint bíró; – hála legyen érte Istennek! Írástudóból van elég! Nekünk Megváltó kell! (36–39)

Példabeszédek 20,17–30

19. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

JÉZUS ISTEN FIA, MEGVÁLTÓ!

– 1. Jézus ellenségei elismerték, hogy Jézus „jó” dolgokat cselekszik és „jót” tanít.

Amíg mi ülünk a „bírói” székben, amíg mi véleményezhetünk, addig még akár a „jót” is elismerjük a másikról.

Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy nekik van alapjuk arra, hogy folyton véleményezzenek, mindent és mindenkit.

Kik ők? Kik ezek a farizeusok?

Ki vagy te, hogy megdicsérj, vagy éppen szidj, végképp, hogy megkövezz? (31–32)

– 2. Ugyanakkor kellenek olyan emberek, minden korban és helyzetben, akik isteni jogokat kapnak, és arra hivatottak egy időre, hogy az isteni rendet és igazságot érvényesítsék ebben a gyarló világban, egyébként mindent felemésztene a káosz.

Ezek az Isten, az igaz bíró küldöttei. 

A 82. zsoltár úgy beszél ezekről, mint akiket az Isten egy időre „istenekké” tett; – persze nem teológiai értelemben veendő ez a kifejezés, hanem Isten követeire, küldötteire utal (Zsoltárok 82,1–6).

Jézus itt az Írásokra hivatkozva, az írástudók logikájával érvel, hogy a farizeusok és az írástudók vádjára megfeleljen: Miért vádolnák őt istenkáromlással, azért, mert Ő Isten Fiának nevezte magát, ha maga az Írás hangsúlyozza, hogy az ember Isten követe, küldötte lehet ebben a világban...

Márpedig az Írást, ugye, nem lehet érvénytelenné tenni (33–35).

Ebből látszik, hogy Jézus „írástudóként” érvel itt. Saját módszerükkel fogja meg az írástudókat.

– 3. Jézus Krisztus azonban több, mint írástudó, több, mint bíró; – hála legyen érte Istennek!

Írástudóból van elég!

Nekünk megváltás kell, Isten kell, az egyetlen élő Istenre van szükségünk, aki lehajol hozzánk, és megváltó szeretetével könyörül rajtunk, igazságát nekünk ajándékozza, kegyelmével körbeölel.

Jézus Krisztus Isten kiemelt küldötte, Isten Fia, Megváltó, akit kivételesen megszentelt, akit cselekedeteivel igazolt az Atya, és akit feltámasztott a halálból, Őrá van szükségünk (36–39).

A BIZONYOSSÁGRÓL. – 1. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál. A tartós bizonytalanság egy idő után a legszilárdabb embert is felőrli. A legkínzóbb éppen az, amikor nem tudom, hogy meddig tart a próbatétel. Kibírom, ha tudom, hogy egyszer vége lesz a nehézségeknek (Jelenések 2,10). Örkény István „Tóték” című drámája és az ebből készült remek film, az „Isten hozta őrnagy úr” zseniálisan mutat rá erre a tényre. – 2. A bizonytalanság ugyanakkor életünk része. A döntő kérdés inkább az, hogy kihez fordulunk a bizonytalanságban? Önmagában életmentés, hogy itt Jézustól kérdezik meg: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?” Sőt, ezek itt a legfontosabbra kérdeznek rá, arra, hogy Jézus–e a megígért megváltó? (22–24) Ha ugyanis van megváltás, ha van örök élet, akkor van valódi megoldás, így kibírjuk a bizonytalanságot is; – mondhatnám azt, hogy kibírjuk ezt az életet, mert az Úrban több az élet. (Lukács 12,23) – 3. Áldott legyen az Úr, hogy ezt világosan kijelentette nekünk; – nyíltan megmondta, hogy miben reménykedhetünk, cselekedeteivel igazolta magát. Csak higgyünk Őbenne (25–26).

Példabeszédek 20,1–16

489. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A BIZONYOSSÁGRÓL.

– 1. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál.

Sokféleképpen tapasztalhatjuk meg a bizonytalanságot, de a tartós bizonytalanság egy idő után a legszilárdabb embert is felőrli.

A tartós bizonytalansághoz ugyanis egy idő után reménytelenség, kedvetlenség, feldolgozatlan feszültség társul.

Nincs az a „hős”, akit ne lehetne kikészíteni egy idő után a bizonytalanság valamelyik fajtájával.

A legkínzóbb a bizonytalanságban éppen az, amikor nem tudom, hogy meddig tart a próbatétel.

Kibírom, ha tudom, hogy egyszer vége lesz a nehézségeknek (Jelenések 2,10).

Örkény István „Tóték” című drámája és az ebből készült remek film, az „Isten hozta őrnagy úr” zseniálisan mutat rá erre a tényre.

– 2. A bizonytalanság ugyanakkor életünk része.

A döntő kérdés inkább az, hogy kihez fordulunk a bizonytalanságban?

Önmagában életmentés, hogy itt Jézustól kérdezik meg: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?”

Sőt, ezek itt a legfontosabbra kérdeznek rá, arra, hogy Jézus–e a megígért megváltó? (22–24)

Ha ugyanis van megváltás, ha van örök élet, akkor az élő Isten egyszülött Fiában van valódi megoldás, így kibírjuk a bizonytalanságot is, elhordozzuk a próbatételeket; – mondhatnám azt, hogy kibírjuk ezt az életet, mert az Úrban több az élet. (Lukács 12,23)

Erre a többre tekintve az itteni világ, a maga bizonytalanságaival együtt is értelmesebbé, szebbé lesz.

– 3. Áldott legyen az Úr, hogy ezt világosan kijelentette nekünk; – nyíltan megmondta, hogy miben reménykedhetünk, cselekedeteivel igazolta magát.

Csak higgyünk Őbenne (25–26).

Áldott legyen az Ő kiválasztó kegyelme, hogy hihetünk Őbenne, hihetünk az örök életben, és minden bizonytalanság közepette is bizonyosak lehetünk abban, hogy az Ő kiválasztó szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (27–29; Róma 8,38).

CSAK JÉZUST EGYEDÜL! (Márk 9,8) – 1. Jézus Krisztus kijelentése egyértelmű, hiszen világosan kimondja: csak, aki az ajtón megy be, az tapasztalhatja meg az Úr megváltó, üdvösséges ajándékait. – 2. Az egyház küldetése „csak az”, hogy Jézus Krisztust hirdesse és élje. Mert, ha emberi erőlködéssel, menedzserként és terapeutaként vagyunk jelen a világban, akkor a falon át akarunk nyílást törni, ahelyett, hogy az ajtóhoz, Jézus Krisztushoz vezetnénk az embereket. Az egyháznak elég Jézus Krisztust felmutatni, és az Úr majd nevükön szólítja nyájának tagjait, akik hallgatnak az Ő hangjára (2–5; 14–16). – 3. Aki nem az ajtóhoz, Jézus Krisztushoz vezeti az embereket, az tolvaj, rabló (1), illetve ócska béres, aki elfut, ha baj van (12–13). Sajnos sok a tolvaj és a béres lelkületű ember ebben a világban, és töredelmes szívvel megvallhatjuk, hogy sokszor mi magunk sem vesszük észre, hogy már azokká lettünk. Ezért kell naponta Isten színe előtt, az Ő Igéjének világosságába állnunk, hogy meglássuk, ha tolvajjá és béressé torzít a gonosz. Urunk, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!*

Példabeszédek 19,10–29

83. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 4. Jézus Krisztus a felekezetek közötti ajtó is.

Ez az Ige letöri felekezeti, kegyességi önhittségünk szarvát, hiszen a mi Urunk hangsúlyozza, hogy más juhai is vannak neki, akik nem a mi „aklunkból” valók.

Tehát csak óvatosan az üdvegoizmussal!

Őbenne mindig egy a nyáj, hiszen egyedül Ő a mi pásztorunk.

Ez az egység sokkal több, mint valamiféle szervezeti, intézményi egység; – ez hitbeli összetartozás, a láthatatlan egyház egysége, a feltámadott Úr Jézus Krisztusban (16).

KELL AZ AJTÓ! Durva dolgok történhetnek, ha az ajtókat nem vesszük figyelembe… – 1. A legegyszerűbb, csak szimbolikus példa erre: Nyáron gyerekeket, fiatalokat táboroztatunk, többnyire gyülekezetekből, és noha minden szükséges helyen található ajtó, minden évben előfordul, hogy a gyerekek átmennek a gipszkartonfalon, vagyis kibontják a falat… – 2. Az ajtó szimbólum: – kivezet valahonnan valahová; – más tekintetben bevezet valahonnan valahová (4). – Az ajtó ugyanakkor hirdeti a rendben megélt szabadságunk lehetőségét; – és azt a biztonságot, amit az ajtón belül remélhetünk (9). – Az ajtó a „fal”, a határok tiszteletére is figyelmeztet! – 3. Az ajtó azonban ebben az Igében nemcsak szimbólum, hanem élő személy, maga a feltámadott Jézus Krisztus, aki életét adta juhaiért (11; 15; 17–18): „Én vagyok az ajtó…” (9) Őbenne, Őáltala tapasztalhatjuk meg az Isten örök rendjéből fakadó, megváltó szeretet szabadságát, mert Ő kivezet minden „zártságunkból”, a bűn, a betegség, a halál és a gonosz okozta minden zártságból, és bevezet az üdvösség örök biztonságába.

Példabeszédek 19,1–9

207. dicséret

KIBEN HISZEL? Jézus a leglényegesebb kérdéseket tette fel a meggyógyított, kiközösített embernek. – 1. Ma nem ezek a legfontosabb kérdéseink. Lelkizni persze bőséggel lelkizünk, de ezek emberi személyiségünkből, halandó életünkből, érzéseinkből, érzelgősségünkből, idegrendszeri terheltségünkből kiinduló, ezerféle, gyarló megnyilvánulások halmaza, amelyek kultúránként másként, egyéni szétesettséggel, vagy közösségi szigorral jelennek meg a vallásban (35). – 2. Ilyen értelemben a kegyelmes Úr valóban ítéletre jött, mert egyértelművé teszi a hit tartalmát és lényegét: miszerint aki Őbenne hisz, az lát, az hisz, az megváltott ember. Aki ezzel a ténnyel vitatkozik, valójában az Úrral száll vitába – és vaksibb annál, aki valóban vak (39–41). – 3. Egyébként pedig kérdezzünk vissza bátran az Úrnak, ahogy ezt a meggyógyított ember tette. Amikor Jézus az Emberfiába vetett hitéről kérdezi, vagyis erről a valós hitről, nem érti a kérdést, ezért visszakérdez. Az Úr pedig válaszol neki. Erre pedig a meggyógyított ember, Isten Lelke által, boldog bizonyossággal mond igent. Ennél több nem kell (35–37).

Példabeszédek 18,17–24

89. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

HISZEL? KIBEN HISZEL? HOGYAN HISZEL?

Jézus a leglényegesebb kérdéseket tette fel a meggyógyított, kiközösített embernek.

– 1. Ma nem ezek a legfontosabb kérdéseink.

Lelkizni persze bőséggel lelkizünk, de ezek emberi személyiségünkből, halandó életünkből, érzéseinkből, érzelgősségünkből, idegrendszeri terheltségünkből kiinduló, ezerféle, gyarló megnyilvánulások halmaza, amelyek kultúránként másként, egyéni szétesettséggel, vagy közösségi szigorral jelennek meg a vallásban; –  hogy kibírjuk valahogy az életet.

Ha innen nézzük, a vallás valóban az ópium egy fajtája.

Az élő, valóságos hit, amire itt Jézus Krisztus rákérdez, egyre inkább nem téma, sok ok miatt.

Jézus Krisztusnak abszolút igénye van az életünkre, nincs mellette más alternatíva, de Ő valóságos megoldást ígér, és mindenkire reménységgel tekint (35).

– 2. Ilyen értelemben a kegyelmes Úr valóban ítéletre jött, mert egyértelművé teszi a hit tartalmát és lényegét, miszerint aki hisz Őbenne, az lát, az hisz, az megváltott ember.

Aki viszont ezzel a ténnyel vitatkozik, valójában az Úrral száll vitába, mert úgy gondolja, hogy ő többet és jobbat lát az Úrnál, a lényeget illetően.

Az ilyen ember vaksibb annál, aki valóban vak.

Az ilyen ember vaksibb és bűnösebb annál, akit az Úr keményített meg.

Emezt ugyanis előbb feloldhatja kegyelme által az Úr, mint azt a gőgöst, aki azt hiszi, hogy látja a lényeget, és közben megveti az Úr Jézus Krisztust (39–41).

– 3. Egyébként pedig kérdezzünk vissza bátran az Úrnak, ahogy ezt a meggyógyított ember tette.

Amikor Jézus az Emberfiába vetett hitéről kérdezi, vagyis erről a valós hitről, nem érti a kérdést, ezért visszakérdez.

Az Úr pedig válaszol neki.

Erre a meggyógyított ember, Isten Lelke által, boldog bizonyossággal mond igent.

Ennél több nem kell (35–37).

KIT, MIT KÉPVISEL AZ EGYHÁZ? – 1. Ezek itt, Isten szent nevére (24) és Mózesre hivatkozva (28) küzdenek Jézus ellen, aki a vakon született ember meggyógyításával is igazolta, hogy Ő a Krisztus, a Megváltó. Emberemlékezet óta nem történt ugyanis ilyen csoda 30–33). Mai napig fenyeget ez a veszély, hogy Istenre, Írásra, Igékre hivatkozva küzdünk Jézus Krisztus és az evangélium ellen, mert rideg, szigorú, embertelen kegyességünk és írásértelmezésünk olyanná lesz, mint egy „pártiskola” (Angi Vera című film), amely valójában sem Istent, sem embert nem ismer, végképp nem ismeri a krisztusi megváltó szeretetet (34). – 2. Persze kell az ékes rend, a fegyelem, a szigor, ma különösen kell; – hitbeli, tanbeli, erkölcsi értelemben is! De ez a szigor Isten szeretetének szigora, soha nem emberi agresszió, elsőrenden rám vonatkozik, aztán a másikra. – 3. A meggyógyult ember bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, és így az Isten szeretetének rendjéről: tényszerűen (25); bátran és Krisztus–hitre hívóan (27); hitelesen, mint aki saját életében megtapasztalta az Úr újjászülő és gyógyító hatalmát (30–33).

Példabeszédek 18,1–16

18. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

KIT, MIT KÉPVISEL AZ EGYHÁZ?

– 1. Ezek itt, Isten szent nevére (24) és Mózesre hivatkozva (28) küzdenek Jézus ellen, aki a vakon született ember meggyógyításával is igazolta, hogy Ő a Krisztus, a Megváltó.

Emberemlékezet óta nem történt ugyanis ilyen csoda 30–33).

Mai napig fenyeget ez a veszély, hogy Istenre, Írásra, Igékre hivatkozva küzdünk Jézus Krisztus és az evangélium ellen, mert rideg, szigorú, embertelen kegyességünk és írásértelmezésünk olyanná lesz, mint egy „pártiskola” (Angi Vera című film), amely valójában sem Istent, sem embert nem ismer, végképp nem ismeri a krisztusi megváltó szeretetet, az egyházat pedig törvényeskedő büntetőperré, kiközösítések sorozatává alázza (34).

– 2. Persze kell az ékes rend, a fegyelem, a szigor, ma különösen kell; – hitbeli, tanbeli, erkölcsi értelemben is!

De ez a szigor Isten szeretetének szigora, soha nem emberi agresszió, elsőrenden rám vonatkozik, aztán a másikra.

– 3. A meggyógyult ember bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, és így az Isten szeretetének rendjéről: tényszerűen (25); bátran és Krisztus–hitre hívóan (27); hitelesen, mint aki saját életében megtapasztalta az Úr újjászülő, gyógyító hatalmát, és aki ettől kezdve istenfélelemben cselekszi az Úr akaratát (30–33).

Milyen pontos megfogalmazás ez: istenfélelemben cselekedni az Ő akaratát, vagyis abban az alázatban, hogy soha nem tudjuk tökéletesen felismerni és megcselekedni az Ő akaratát, de üdvösséget nyert, hálás életünk ezután csak ezért könyörög.

Milyen üdítő, áldott ez a lelkület, és milyen gyilkos a másik.

HOGYAN SZOLGÁLHATJUK AZ URAT? – 1. Jézus Krisztus szolgálata többnyire azzal kezdődik, hogy mások megkérdeznek minket Őróla, mert valamit már látnak rajtunk az Ő arcából… – 2. Kezdetben elég elmondani azt, amit az Úr hatalma cselekedett velünk! Ahogy a meggyógyított vak egyszerűen elmondta a tényeket (13–15). – 3. Ez azonban csak kezdetben elég. A hitre jutott nép már arról is mer beszélni, amit még nem tapasztalt meg, de amit az Isten Igéjéből, Jézus Krisztusban bízva megismert és örömteli bizonyossággal remél… – 4. Akkor is hirdetjük az Ige Krisztusát, ha elbuktunk, ha az életünk éppen ellentmondana a bennünk lévő reménységnek. Ez is a hitvalló bátorság része; – mint ahogy az is, hogy minden körülöttünk lévő vallási és kegyes összevisszaság, valamint farizeusi és nem farizeusi hitetlenség ellenére is merjük szólni Jézus Krisztusban megnyert reménységünket (16–18) – 5. De úgy is lehet az Urat hirdetni, hogy egy adott ponton éppen hallgatunk, mert nem kérdeztek; vagy nincs itt az Úrtól rendelt, alkalmas idő; vagy éppen a hitünk gyengébb a kelleténél (20–23).

Példabeszédek 17,18–28

116. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

HOGYAN SZOLGÁLHATJUK AZ URAT?

– 1. Jézus Krisztus szolgálata többnyire azzal kezdődik, hogy mások megkérdeznek minket Őróla, mert valamit már látnak rajtunk az Ő arcából…

– 2. Kezdetben elég elmondani azt, amit az Úr hatalma cselekedett velem, velünk!

A meggyógyított vak is egyszerűen elmondta a tényeket: – egy Jézus nevű ember, egy próféta tette vele a csodát, – szombaton tette, – ahogy akkor szokták, úgy tette, vagyis sarat tett a szemére, – és most lát, valóban meggyógyult (13–15).

– 3. Ez azonban csak kezdetben elég, hiszen a valóban hitre jutott ember és nép, aki Jézusban nem csak egy prófétát lát, hanem az Isten Fiát, már arról is mer beszélni, amit még nem tapasztalt meg, de amit az Isten Igéjéből, Jézus Krisztusban bízva megismert és örömteli bizonyossággal remél…

– 4. Akkor is hirdetjük az Ige Krisztusát, ha Őt nem tudjuk tökéletesen követni, hiszen kegyelemre szorult és megváltott bűnösökként szolgálhatjuk Őt ebben a világban.

Akkor is bizonyságot teszünk az Úrról, ha elbuktunk, ha az életünk éppen ellentmondana a bennünk lévő reménységnek.

Ez is a hitvalló bátorság része, és nem valamiféle képmutatás!

Mint ahogy az is a hitvalló bátorság része, hogy minden körülöttünk lévő vallási és kegyes összevisszaság, valamint farizeusi és nem farizeusi hitetlenség ellenére is merjük szólni Jézus Krisztusban megnyert reménységünket (16–18): Életünk és örök életünk van! (Lukács 12,23).

– 5. De úgy is lehet az Urat hirdetni, hogy egy adott ponton éppen hallgatunk, mert nem kérdeztek, vagy nincs itt az Úrtól rendelt, alkalmas idő.

Aki állandóan csak Őróla tud beszélni, és akivel ezért valójában nem lehet „emberi módon” beszélgetni, az valójában nem Őt, hanem saját magát akarja a középpontba állítani.

Hallgassunk akkor is, ha hitünk éppen erőtlen, mint itt a vak szüleié, és hitünk erősödéséért könyörögve azokhoz irányítsuk a „kérdezőket”, akiknek erősebb a hitük nálunknál.

A meggyógyított gyermek szülei jól tették, hogy a csodát megtapasztalt fiukhoz küldték az „érdeklődőket”. Őnekik ugyanis lényegében még semmi közük nem volt az Isten országához (20–23).