EZ EGY „NYITOTT” VILÁG; – és mégis, soha nem volt a világ ennyire „zárt”, kegyetlen, mint manapság. – 1. A jóléti társadalmakban a szabadság, a „haszonelvűség”, az önzés „kényszere” nehezedik ránk, amely felszámol minden korábbi értéket. A problémát csak elmélyíti, hogy ez a folyamat már nem is fáj, miközben az élet és a hit nagy kérdéseit elfelejtettük. A modern ember nem fél, hanem depressziós és terápiára jár; – nem hisz, hanem önmaga megoldja; – neki nem számít a múlt, mert mindent felülír az általa létrehozott jelen és jövő. – 2. A mi helyzetünk sokkal veszélyesebb helyzet, mint akkor volt a tanítványoké. Ők még mertek félni, tudatában voltak annak, hogy bezárkóztak, és annak, hogy Jézus nélkül „halálos” helyzetben vannak (19). Mi ezt már nem tudjuk. Mi büszkék vagyunk „haldoklásunkra”, és Krisztus testét, az egyházat is belülről, kívülről szabdaljuk, szapuljuk. Már már Csehov siratója jutna eszembe a Cseresznyéskertből: „Édes kertem, gyönyörűségem, fiatalságom, Isten veled!” – 3. Hiszem, hogy a feltámadott Úr itt van velünk, megáll középen, megszólít, békességet, Szentlelket, hitet és szolgálatot ad (20–22); sőt, szelíd bátorságot és élő hitből fakadó „önbizalmat” ajándékoz nekünk (23).
Ezékiel 16,35–52
107. zsoltár
* A teljes igemagyarázat:
EZ EGY „NYITOTT” VILÁG; – és mégis, soha nem volt a világ ennyire „zárt”, kegyetlen, mint manapság.
– 1. A jóléti társadalmakban a szabadság, a „haszonelvűség”, az önzés „kényszere” nehezedik ránk, amely felszámol minden korábbi értéket, és a sajátja helyett többre tartja a „másét”, illetve mindent egyenrangúan „értékesnek” mondva relativizál.
Arthur Miller, „Az ügynök halála” című drámájában leírta a fenti folyamat kezdetét.
A problémát csak elmélyíti, hogy ez a „történés” már nem is fáj, miközben az élet és a hit nagy kérdéseit elfelejtettük.
A modern ember, a hivatalos verzió szerint: nem fél, hanem depressziós és terápiára jár; – nem hisz, hanem „önmaga megoldja…”; – neki nem számít a múlt, mert mindent felülír az általa létrehozott jelen és jövő.
– 2. A mi helyzetünk sokkal veszélyesebb helyzet, mint akkor volt a tanítványoké.
Ők még mertek félni, tudatában voltak annak, hogy bezárkóztak, és annak, hogy Jézus nélkül „halálos” helyzetben vannak (19).
Mi ezt már nem tudjuk.
Mi büszkék vagyunk „haldoklásunkra”, és Krisztus testét, az egyházat is, belülről, kívülről szabdaljuk, szapuljuk.
Egy neves „valaki”, a vele készült beszélgetés során határozottan hangsúlyozta, hogy noha egyik ágon a felmenői végig református lelkészek voltak, ő még csak nem is konfirmált, mert baja van az egyházzal…
Már már Csehov siratója jutott eszembe a Cseresznyéskertből: „Édes kertem, gyönyörűségem, fiatalságom, Isten veled!”
– 3. Hiszem, hogy a feltámadott Úr itt van velünk, megáll középen, megszólít, békességet, Szentlelket, hitet és szolgálatot ad (20–22); – sőt, szelíd bátorságot és élő hitből fakadó „önbizalmat” ajándékoz nekünk, miszerint a „kulcsok hatalmával” élhetünk (Máté 16,19), vagyis mi hirdetjük az Igét, és aki nem fogadja be azt, az Isten cselekvése szerint a bűnében marad (23).
