ISTEN NÉPE MINDIG A HÁLAADÁS ÖRÖMÉBEN ÉL (11). – 1. Hálát adunk, mert Isten alkalmassá tett minket, hiszen hiábavaló életünket megtisztította, sötétségben tapogatódzó botladozásunk fölött fényesség ragyogott fel (12). – 2. Hálát adunk, mert Ő szabadított meg minket abból a sötétségből, amely minden itteni fényesség ellenére csak szürke félhomály ebben a világban. Vagyis Isten megváltó szeretete átjárja ezt a világot, de túl is mutat azon. Isten átvitt minket az Ő szeretett Fiának országába. Megváltásunk, bűnbocsánatunk van (13). – 3. Hálát adunk, mert Isten Jézus Krisztusban testet öltött, megmutatta magát nekünk. Láthatóvá lett számunkra Jézus Krisztusban a láthatatlan Isten. Az Úr Jézus Krisztus, mint a láthatatlan Isten Fia, látható képmása, minden teremtményét „megelőzve”, öröktől fogva van; – de minden teremtménye életének csakis Ő ajándékozhat értelmet, tartást, örökséget, üdvösséget (15–17).*

Ezékiel 32

441. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 4. Hálát adunk, mert Ő az Úr, minden látható és láthatatlan valóság felett; – királyok, fejedelmek, hatalmak felett is.

Ő az Ura az egyháznak.

Ő az Ura személyes életünknek is.

Ő a történelem, a világ Ura.

Ő Úr a halál felett is.

Ez a tény minden reménységünk forrása.

Aki azonban nem ismeri el Őt Úrnak, az előbb–utóbb kárt vall (15–19).

– 5. Hálát adunk, mert Isten Jézus Krisztusban békességet szerzett abban a világban, ahol a gonosz mindent idegenné, ellenségessé torzít.

Tapasztaljuk ezt a „szétdobáló rontást” manapság is.

Áldott legyen az Isten, hogy nem ez lesz a végső tapasztalatunk, mert Isten a békesség Ura, ahogy ezt megmutatta a golgotai kereszten (19–22).

Ez a hálaadás szilárddá, az ismeretben gyarapodóvá, a szeretetben gyümölcstermővé tesz bennünket (9–11; 23).

Az apostol az igazság beszédéről, AZ EVANGÉLIUMRÓL (5) szól. – 1. Jézus Krisztus evangéliuma az egész világon terjed, gyülekezetek jönnek létre, emberi életek újulnak meg, Isten népe növekszik, gyümölcsöket terem (6). Az evangélium terjedésének egyik áldott bizonyítéka maga a Kolosséban létrejött gyülekezet. Ne aggódj az egyház jövője miatt, hanem légy jelen a gyülekezetedben! – 2. Ez a gyülekezet nem Pál munkássága által született meg, hanem egy Epafrász nevű szolgatárs munkálkodása által, aki szintén Krisztus hű szolgája volt (7). Isten nemcsak a neves elhívottakat, hanem minden hívő embert fel tud használni az evangélium szolgálatában. – 3. Az igazság beszéde, Jézus Krisztus evangéliuma mindenhol ugyanazokat a gyümölcsöket termi: hitet, szeretetet és reménységet. Ez a hit a Jézus Krisztusba vetett hit. Ennek nyomán szeretet támad bennünk, először is azok iránt, akiket az Isten ránk bízott;* – majd rajtuk keresztül minden ember iránt. Közben pedig egész életünk, minden körülmények között reménységben, tehát hálával és örömmel megélt élet, hiszen üdvösségünk van (3–5).

Ezékiel 31

457. zsoltár

* Ennek nyomán szeretet támad bennünk, először is azok iránt, akiket az Isten ránk bízott; „valamennyi szent iránt”, azok iránt, akiket az Isten Jézus Krisztusban megszentelt… (3–5).

A LEGFONTOSABB ÜZENET… – 1. Mi mindennel tudunk mi „testben” dicsekedni? Az Ószövetségben a körülmetélkedés adott okot erre a dicsekvésre. Manapság a keresztyének között azon folyik a verseny, hogy ki az „igazabb–hívőbb” keresztyén. Persze ennek mindig „testi”, számszerűsíthető jelei vannak; – szerintünk. Arról most nem is beszélek, hogy korunkban a testi értelemben való dicsekvés mi mindent jelenthet: okos, tehetséges, szép, világot járt, sikeres… (11–13). – 2. Az apostol Jézus Krisztus keresztjével dicsekszik, nem pedig magával. Az apostol Isten kegyelmével, a megváltás ajándékával, az Úrral dicsekszik. Ehhez képest minden itteni eredmény mulandó, rothadandó; – viszont Jézus Krisztusban mindezek a földi dolgok értelmet, maradandóságot nyerhetnek; – de csakis Őbenne (14–15). – 3. Ez az egyetlen dicsekvés, amely nem ellentéteket gerjeszt, hanem békességet és irgalmasságot ajándékoz. Ez a békesség egy „dinamikus” békesség, hiszen nem nyugalmat jelent, hanem mennyei bizonyosságból fakadó szilárdságot; – amely a szolgálattal járó vesződséget (szó szerint vesződséget említi az apostol); – sőt, a Jézus Krisztus ügyével járó „bélyeget”, szenvedést is ezzel a békességgel hordozza. Aki csak a saját élete vesződségét hordozza, az „igen keveset élt” (16–18).

Ezékiel 30

398. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

Pál saját kezével írja a levélzárás záró sorait, amelyek egyben összefoglalják az egész levél lényegét.

A LEGFONTOSABB ÜZENET olvasható itt, egész keresztyénségünkre nézve.

– 1. Mi mindennel tudunk mi dicsekedni?

Még a kegyes ember is testileg dicsekszik.

Az Ószövetségben a körülmetélkedés, az Isten választott népéhez testi értelemben való odatartozás adott okot erre a dicsekvésre.

Manapság a keresztyének között azon folyik a verseny, hogy ki az igazabb, jobb, hitelesebb, „megújítottabb”, korszerűbb és mégis hívőbb keresztyén.

Persze ennek mindig „testi”, kimutatható, számszerűsíthető, látható jelei vannak; – szerintünk.

Arról most nem is beszélek, hogy korunkban a testi értelemben való tetszés mi mindent jelenthet: okos, tehetséges, szép, világot járt, sikeres… (11–13).

– 2. Az apostol Jézus Krisztus keresztjével dicsekszik, nem pedig magával.

Az apostol Isten kegyelmével, a megváltás ajándékával, az Úrral dicsekszik.

Ehhez képest minden itteni eredmény mulandó, rothadandó; – viszont Jézus Krisztusban mindezek a földi dolgok értelmet, maradandóságot nyerhetnek; – de csakis Őbenne (14–15).

– 3. Ez az egyetlen dicsekvés, amely nem rivalizálást, konfliktust és ellentéteket gerjeszt, hanem békességet és irgalmasságot ajándékoz mindazoknak, akik Isten kegyelméből a krisztusi szabadság szabályai szerint élnek.

Ez a békesség ugyanakkor egy „dinamikus” békesség, hiszen nem nyugalmat jelent, hanem mennyei bizonyosságból fakadó szilárdságot; – amely a szolgálattal járó vesződséget (szó szerint vesződséget említi az apostol); – sőt, a Jézus Krisztus ügyével járó „bélyeget”, szenvedést is ezzel a békességgel hordozza.

Aki csak a saját élete vesződségét hordozza, az „igen keveset élt” (16–18).

Nem azért teszek jót, hogy üdvözüljek; – hanem AZÉRT TESZEK JÓT, mert üdvözültem. – 1. A jó cselekvése „következmény” és nem feltétel. Ez a Krisztus törvénye (1–2). – 2. A jó cselekvését konkretizálja is az apostol. – Hordozzuk egymás terhét szeretteink körében, majd a közvetlen környezetünkben (2), ezután tágítsuk a kört „mindenki” felé (10). – Vannak olyan terhek, amikkel másokat nem terhelhetünk, mert azokat nekünk kell elhordozni (5). – Ne gondoljuk magunkat többnek a kelleténél, mert ezzel megcsaljuk önmagunkat és joggal keltünk ellenszenvet másokban (3). – Tiszteljük tanítóinkat, különösképpen azokat, aki Isten Igéjének üzenetére, az evangélium örömére tanítanak és nevelnek bennünket. Becsüljük meg az ilyeneket (6).* – 3. A jó cselekvésének gazdag áldásai vannak, még akkor is, ha látszólag azokkal ebben a világban visszaélhetnek. Ez a Krisztus–hitből fakadó cselekvés szent kockázata, ami végül is maradandó áldásokhoz vezet (7–9).**

Ezékiel 29

459. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Hol van már ez a megbecsültség?

Hol van már a lelkipásztor méltósága, tekintélye, presztízse?

Összetett kérdésről van szó.

De ennek ellenére igaz: ahogy beszélsz a lelkipásztorodról, az vagy.

Még akkor is minősít ez, ha jogos lenne a panaszod.

A lelkipásztor azonban nem élhet vissza azzal a kegyelemmel, amit kapott…

** A krisztusi jó cselekvésének már ebben a világban is vannak gyümölcsei, áldásai.

A kegyelem ellenére, sőt éppen a kegyelemből következően a tetteinknek következményei vannak; – ebben a világban mindenképpen.

Ezért a jó cselekvésében meg ne lankadjunk.

A Jézus Krisztusban megnyert kegyelem KONKRÉT VÁLTOZÁSOKBAN, gyümölcsökben ölt testet az életünkben. – 1. Ebben a testben soha nem leszünk tökéletesek, de igenis látható jelei vannak a változásnak, mert az újjászületés gyümölcsei „megfoghatóak”, másokat is táplálnak. – 2. Amilyen konkrétak a test cselekedetei (19–21), ugyanolyan konkrétak a lélek gyümölcsei is (22–23); – sőt, „üvölt” a kettő közötti ellentét (16–18; 24–25). – 3. Erre a konkrétságra egyetlen példát említek, a lélek gyümölcsei kapcsán: A türelmet. Mindenki türelmetlen, ideges, indulatos körülöttünk.* Parókiánk egy sarkon áll, ahol nagy kanyarokkal három közút fut egymásba. Amikor kijárok az udvarból, és becsuknám magam mögött a kaput, máris azonnal három irányból tolnak lefelé.** Hálát adhatok azért, hogy a felső kanyarból őrült sebességgel érkező autók valamelyike nem fut belém, miközben van ott magyarázás, kiabálás, sikertelen kikerülési próbálkozás, néha még ökölrázás is. Harminc éve türelemmel tűröm. Noha volt már olyan kísértésem, hogy kiszállok és nagy baj lesz. Kell a türelem, de a türelemnek része az is, hogy az Istentől elkészített időben, nem indulattal, hanem szentlelkes bölcsességgel szólunk. A türelem soha nem néma.

Ezékiel 28

24. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Hétköznapiasan így mondják, hogy „síkideg” az egész világ.

** Rájöttem, hogy „világvárosban” lakhatok, mert nemcsak nyáron, hanem télen is, sőt minden napszakban ez a helyzet.

EGY MEG NEM NEVEZETT SZEMÉLYRE UTAL AZ APOSTOL, aki félrevezette a Galáciában élő keresztyéneket, mert megirigyelte Jézus Krisztusban nyert szabadságukat. – 1. Egyetlen ember mindent felbolygathat, ahogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti (7–9). – 2. Pál azonban bízik a galatákban, az ottani gyülekezetekben. Isten nem engedi őket elszakadni Krisztus szeretetétől. A Jézus Krisztusba vetett bizonyosság mindig egymás iránti bizalommal ajándékoz meg bennünket; – minden ártó baj és zavarkeltő ellenére is (10). – 3. Pedig a zavarkeltő veszélyes és cseles, hiszen saját tévtanítását az apostol szájába adja.* Pál kénytelen magyarázkodni. Megalázó helyzet ez számára, de Krisztus ügyéért ezt is vállalja (11–12). – 4. Pál ismét hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztusban Isten népe szabad:** Ez a szabadság megszabadított a haláltól és minden halálos konfliktustól is, amely Isten népének közösségében nem tűrhető meg. Vagyis a gyülekezetben nem marhatjuk és falhatjuk, nem pusztíthatjuk egymást (13–15).

Ezékiel 27

81. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ezt a módszert inkább aljasságnak nevezném, amely ma sem ismeretlen előttünk, még az egyházban sem.

** – Ez a szabadság megmutatkozik abban, hogy a törvény igája helyett szeretetben szolgálnak egymásnak.

– Ez a szabadság még arra is szabad, hogy nemet mondjon az Isten által megítélt bűnre.

– Ez a szabadság komolyan veszi Jézus Krisztus szavát, komolyan veszi az isteni törvény lelkét: Szeresd felebarátodat, mint magadat (3Mózes 19,18).

– Ez a szabadság megszabadított a haláltól és minden halálos konfliktustól is, amely Isten népének közösségében nem tűrhető meg. Vagyis a gyülekezetben nem marhatjuk és falhatjuk, nem pusztíthatjuk egymást (13–15).

JÉZUS KRISZTUS SZABADSÁGRA SZABADÍTOTT MEG minket (1). – 1. Ez a szabadság nem szabadosságot jelent, hanem azt, hogy nem külső feltételek, hanem egyedül az Úr kegyelme ad üdvösséget és maradandó megoldást Isten népe számára. Nincs ennél nagyobb örömhír. – 2. Ennek ellenére mindig megjelentek olyanok, akik félreértették, túl felelőtlennek, könnyűnek tartották ezt a szabadságot, vagy éppen irigyelték azt, ezért újból a szolgaság igájába akarták kényszeríteni Krisztus gyülekezetét. Ezek a tévtanítók többek között azt hangsúlyozták, hogy először zsidóvá kell lenni ahhoz, hogy valaki jó keresztyén lehessen, körül kell metélkedni, és meg kell tartani az ószövetségi törvény egészét (2–3). – 3. Az evangélium szabadsága, és ennek nyomán Pál igehirdetése pont az ellenkezőjét hirdette, hiszen Jézus Krisztusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít (6). Mindig vannak olyanok, akik irigykedve tekintenek arra a szabadságra, amely Jézus Krisztusban adatik, ingyen kegyelemből, és örömteli, hálás élettel ajándékozza meg Isten népét.*

Ezékiel 26

502. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

– 4. Ez a szabadság Isten üdvözítő rendjének keretei között élhető meg.

Ez a szabadság nemcsak a bűntől, betegségtől, haláltól, gonosztól szabadít meg bennünket; – hanem minden olyan emberi gáncsoskodást és kárhozatos rosszindulatot hatástalanít, valamint nem vesz figyelembe; – amelyekkel egyébként megnyomorítanánk egymás életét.

ŐBENNE! – 1. Állítsuk egymás mellé az ellentéteket: Hágár és Sára, Izmáel és Izsák, rabszolga és szabad (22), test szerinti és az ígéret szerinti (23; 28–31), régi és új (24–26), törvény és evangélium (21), mennyei és földi (26). – 2. Pál kiemeli ugyan ezeket az ellentéteket, de nem állítja egymással szembe őket, mert vallja, hogy a két állapot, a két „szövetség” összetartozik, mindegyikben ott van Isten cselekvése, és mindkettő Jézus Krisztusban teljesedett be. Pál a két szövetséget egy egységben szemléli, és Jézus Krisztus fundamentumán magyarázza, a „hit szabálya” szerint (Róma 12,6). Ez Kálvin írásmagyarázati elve is, ez a református „hagyomány” (Ravasz László). – 3. Jézus Krisztusban „magyarázható” a teljes Írás, az egész emberi élet, minden történés; – sőt, nemcsak Őbenne érthető meg minden, hanem csakis Őbenne hordozható el az is, ami az adott pillanatban éppen nem érthető, ami keserves, kínos, halálos; – mert Őbenne a meddő ujjong, örvend, vajúdik és szül (Ézsaiás 54,1); – mert Őbenne beteljesedtek az ígéretek; – mert Őbenne az elhagyatott végezetül nem marad egyedül; – mert Őbenne a lehetetlen lehetségessé lesz (Márk 10,27; Lukács 1,37); – Őbenne, aki feltámadott a halálból.

Ezékiel 25

192. dicséret

VALAMI MEGVÁLTOZOTT? – 1. Milyen áldott, krisztusi, „lelkesítő”, építő volt az a kapcsolat, ami az apostol és a galáciai gyülekezetek között kialakult. A Galaták megszerették Krisztust, és úgy szerették, tisztelték annak követét, Pált, mint Isten angyalát (13–14). – 2. Aztán jöttek a bajkeverők, akik hitbeli, teológiai, kegyes érveket hangoztatva, de valójában irigység, emberi indulat, önzés, harag miatt elbizonytalanítottak némelyeket a gyülekezeti tagok között, az apostol hitelességét illetően. Valójában a háta mögött bántották őt, mégpedig nem jó szándékkal (17). Ettől kezdve minden megváltozott. Ezért kérdezi az apostol: Hova tűnt az egykori, krisztusi, hittel és reménységgel teli „boldogságunk” (15–18). – 3. Sok ilyen tragédiát láttam már, lelkész és gyülekezet viszonyában is. – 4. Az Úr kegyelme azonban nem mond le rólunk, és a hitben járó apostol sem sértődött meg, nem adta fel, nem fáradt meg (12). Az Úr továbbra is küzd értünk, fájdalommal szül bennünket újjá, hogy megelőlegezett kegyelme végre láthatóvá legyen rajtunk (19–20).

Ezékiel 24,15–27

137. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

VALAMI MEGVÁLTOZOTT?

– 1. Milyen áldott, krisztusi, „lelkesítő”, építő volt az a kapcsolat, ami az apostol és a galáciai gyülekezetek között kialakult.

Pál, betegsége miatt időzött közöttük, közben az evangéliumot hirdetve, több gyülekezet is megszülethetett ebben a tartományban.

Ezek olyan szeretettel vették körül az apostolt, hogy még a szemüket is kivájták volna, csakhogy segíthessenek rajta.

Talán valami kínzó szembetegségben szenvedhetett az apostol?

A Galaták megszerették Krisztust, és úgy szerették, tisztelték annak követét, Pált, mint Isten angyalát (13–14).

– 2. Aztán jöttek a bajkeverők, akik hitbeli, teológiai, kegyes érveket hangoztatva, de valójában irigység, emberi indulat, önzés, harag miatt elbizonytalanítottak némelyeket a gyülekezeti tagok között, az apostol hitelességét illetően.

Valójában a háta mögött bántották őt, mégpedig nem jó szándékkal (17).

Ettől kezdve minden megváltozott.

Ezért kérdezi az apostol: Hova tűnt az egykori, krisztusi, hittel és reménységgel teli „boldogságunk”? (15–18)

– 3. Sok ilyen tragédiát láttam már, házasságokban, családokban, munkahelyeken, barátságokban, gyülekezetekben, lelkész és gyülekezet viszonyában.

Valami megváltozott.

Először megfagy a levegő, elfogy a lelkesedés, már tényleg megbénul a szolgálat, és akár jogos is a kritika.

Közben a háttérben dolgoznak az egyéb „testvéri” vélemények, „sztár” okoskodók, unatkozó „élvezkedők”.

Rosszabb esetben a testvéri szeretet gyűlöletté és „gyilkos” indulattá torzul.

Ne szóljanak rám, hogy túlzok; – sok mindent láttam már az egyházban.

– 4. Az Úr kegyelme azonban nem mond le rólunk; – és a hitben járó apostol sem sértődött meg, nem adta fel, nem fáradt meg (12).

Az Úr továbbra is küzd értünk, fájdalommal szül bennünket újjá, hogy megelőlegezett kegyelme végre láthatóvá legyen rajtunk.

Fájjon, de változzunk végre, tényleg (19–20).

ISTEN ISMERETÉTŐL SENKI SEM VÁLASZTHAT EL! (Róma 8,38) – 1. Milyenek voltunk? Nem ismertük az egyetlen, élő Istent, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát és megváltott bennünket. Bármi lehet bálvány, ami az életünk csúcsára kerül, ural, kényszerít, megkötöz, nem hagy békén (8). – 2. De az Úr kegyelméből, megismerhettük Őt, az egyetlen, élő Istent. Olyan ez, mint amikor felveszem a szemüvegemet, és végre látok. Ebben a világban szükségünk van arra a szemüvegre, arra a nézőpontra, amit az élő Isten Jézus Krisztusban adott nekünk (9). – 3. Pál félti a galatákat, aggódik értük. Pál félti a galatákat attól, hogy visszaesnek a „pogányságba”. Mennyi „pogányság” kísért, fenyeget ma is bennünket: ószövetségi, másvallási, hitetlenségi, kegyességi „pogányság”; – amely „saját cselekményektől, érdemektől” várja a megváltást. De önmegváltás nincs (9–10). – 4. Pál félti a galatákat, aggódik értük. Áldott, személyes hang ez (11). Személyes szeretetünkből fakadó aggódásunk áldott, de soha nem írhatja felül azt a bizonyosságunkat, hogy az Úr már egyszer megismert szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38); – hiszen ő előbb megismert, kiválasztott minket (9).

Ezékiel 24,1–14

129. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN ISMERETÉTŐL SENKI SEM VÁLASZTHAT EL! (Róma 8,38)

– 1. Milyenek voltunk?

Nem ismertük az egyetlen, élő Istent, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát és megváltott bennünket.

Ezért olyan isteneknek szolgáltunk korábban, amelyek nem azok, de mi imádtuk őket, hiszen irányították az életünket.

Ezek az „istenek” a bálványok.

Bármi lehet bálvány, ami az életünk csúcsára kerül, ural, kényszerít, megkötöz, nem hagy békén.

A világ minden „eleme” lehet „istenné”, azaz bálvánnyá (3).

Van is bőven belőlük (8).

– 2. De az Úr kegyelméből, megismerhettük Őt, az egyetlen, élő Istent.

Olyan ez, mint amikor felveszem a szemüvegemet, és végre látok.

Ebben a világban szükségünk van arra a szemüvegre, arra a nézőpontra, amit az élő Isten Jézus Krisztusban adott nekünk. Őbenne, a feltámadott Úrban másként, azaz „valóban” látjuk, értjük, éljük a világot (9).

– 3. Pál félti a galatákat, aggódik értük. Pál félti a galatákat attól, hogy az ószövetségi törvény, ünnepek, ritualizmus kötöttségéhez visszatérjenek.

Határozottan erre történik utalás.

Ravasz László szerint a ritualizmus pogányság.

Mennyi „pogányság” kísért, fenyeget ma is bennünket: ószövetségi, másvallási, hitetlenségi, kegyességi „pogányság”; – amely saját cselekményektől várja a megváltást.

De önmegváltás nincs (9–10).

– 4. Pál félti a galatákat, aggódik értük.

Áldott, személyes hang ez.

Igenis, van helye a keresztyénségben a személyességnek, az érzelmeknek is; – meghatározott körben és határokig.

Akit szeretünk, azt féltjük, annak a hitéért, az üdvösségéért is aggódunk, mert szeretnénk őket „odaát” is látni.

Ezt ne tagadjuk.

Noha tudjuk, hogy „odaát” minden „más” lesz (Máté 22,30); – de lehetetlen, hogy akik itt fontosak nekünk, „odaát” ne lehessenek azok, a Krisztusban (11).

Személyes szeretetünkből fakadó aggódásunk áldott, de soha nem írhatja felül azt a bizonyosságunkat, hogy az Úr már egyszer megismert szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38); – hiszen ő előbb megismert, kiválasztott minket (9).

ÖRÖKÖSÖK VAGYUNK! – 1. Kiskorú örökösök voltunk. Amíg az örökös kiskorú, addig gyámkodnak felette, az apa által meghatározott módon és ideig; – noha kiskorúként is övé a vagyon, de afelett még nem rendelkezik. Kiskorúként ki vagyunk szolgáltatva a világ elemeinek. Ez a kiskorúság azt jelenti, hogy már az enyém az, amivel még nem tudok élni.  Mennyi komolyzenei CD–m, mennyi könyvem van, ott vannak a szemem előtt, az én tulajdonaim, és nem jutok hozzájuk; – ott a Balaton a lábam előtt, és nem fürdök benne… (1–3). – 2. A mai evangélium az, hogy kiskorú örökösök voltunk, de eljött az idő teljessége, és Jézus Krisztusban felnőtt, nagykorú örökösök lettünk; – „gyámok” helyett megváltott, örökséghez hozzáférő felnőttek lettünk (4–7). – 3. De lesz még ennél is jobb a helyzet. A kiskorú és felnőtt örökösből megérkezett örökösök leszünk majd, Jézus Krisztus visszajövetelével (4). Már hozzáférünk az örököséghez, de ebben a világban még nem tudjuk azt maradéktalanul „megragadni”. „Odaátra” megérkezve, bocsánat a kifejezésért, „maradéktalanul élvezhetjük” majd az Ő mérhetetlen gazdagságát (Efezus 2,7).

Ezékiel 23,36–49

470. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ÖRÖKÖSÖK VAGYUNK!

– 1. Kiskorú örökösök voltunk.

Amíg az örökös kiskorú, addig gyámkodnak felette, az apa által meghatározott módon és ideig; – noha kiskorúként is övé a vagyon, de afelett még nem rendelkezik.

Kiskorúként alárendeltek, szolgák vagyunk; – potenciális örökösként is.

Kiskorúként ki vagyunk szolgáltatva a világ elemeinek.

Tökéletes diagnózis ez rólunk, emberekről.

Jézus Krisztus nélkül ki vagyunk szolgáltatva a világ minden hatásának; – a szabadság összes látszatát keltve is.

Ez a kiskorúság azt jelenti, hogy már az enyém az, amivel még nem tudok élni. 

Mennyi komolyzenei CD–m, mennyi könyvem van, ott vannak a szemem előtt, az én tulajdonaim, és nem jutok hozzájuk; – ott a Balaton a lábam előtt, és nem fürdök benne… (1–3).

– 2. A mai evangélium az, hogy kiskorú örökösök voltunk, de eljött az idő teljessége, és Jézus Krisztusban felnőtt, nagykorú örökösök lettünk, törvény helyett kegyelem alatt vagyunk, szolgák helyett Isten szabad fiaivá lettünk; – gyámok helyett megváltott, örökséghez hozzáférő felnőttek lettünk; – és ezzel a nagykorúsággal hálatelt, határokat ismerő, az isteni rendhez igazodó alázattal élünk.

Isten Lelke megfürdetett bennünket az „örökség újjászülő vízében” (4–7).

– 3. De lesz még ennél is jobb a helyzet.

A kiskorú és felnőtt örökösből megérkezett örökösök leszünk majd, Jézus Krisztus visszajövetelével.

Már hozzáférünk az örököséghez, de ebben a világban még nem tudjuk azt maradéktalanul „megragadni”.

„Odaátra” megérkezve, lesz elegendő „időnk”, lehetőségünk, „bölcsességünk”, szeretetünk, hogy birtokba vegyük, feldolgozzuk, bocsánat a kifejezésért, „maradéktalanul élvezzük” az Ő mérhetetlen gazdagságát (Efezus 2,7).

JÉZUS KRISZTUSBAN… – 1. Jézus Krisztusban nincs zsidó sem görög, nincs szolga sem szabad, nincs férfi sem nő… – hangsúlyozza az apostol (28). – 2. Ebben a világban azonban önazonosságunk feladása egyben a biztos pusztulást is jelentheti. – 3. Meddig számíthat az, hogy milyen e–világi gyökerekkel és sajátosságokkal, azaz önazonossággal (identitással) rendelkezem; – és mikortól kell ezt elengedni, a szeretet, a békesség, a nagyobb ügy érdekében? Hol van az a pont, ahol a krisztusi ember, éppen az ígéretekben bízva, alázattal lemond a sajátjáról, a másikra tekintettel? Vállalva akár a halál kockázatát is?

Ezékiel 23,22–35

475. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MIT AJÁNDÉKOZOTT NEKÜNK AZ ISTEN a Jézus Krisztusban vetett hit alapján? (19–22)

– 1. Felnőttek vagyunk (23–25).

A törvény nevelőnk volt Krisztusig, most felnőttünk, önállóan, az Isten rendjében szabadon élünk, mert a Szentlélek a szívünkbe írta Isten törvényét.

Olyan ez, mint amikor felnőnek a gyerekeink, és már önállóan élik az életüket, teszik a dolgukat, gondoskodnak magukról, „repkednek” a világban, és már nem is vennék jó néven, ha megkérdeznénk, hogy „megittad a reggeli kakaódat”?

De minden önállóság és „felnőttség” ellenére, mindannyian kegyelemre szorult gyermekek maradunk.

A felnőtt állapot csak ebben az alázatban élhető meg, egyébként áldás helyett átokká lesz.

– 2. Egyek vagyunk!

– Nem egyformák, de egyenértékűek vagyunk, azaz Jézus Krisztusban az Isten fiai vagyunk.

– A legnehezebb kérdések ezek!

Jézus Krisztusban nincs zsidó sem görög, nincs szolga sem szabad, nincs férfi sem nő… – hangsúlyozza az apostol.

Ugyanakkor ebben a világban csak e keretek sajátosságaiban tudok létezni, hiszen ezeket a kereteket is az Úrtól kaptam.

Bizonyos, hogy odaát, Jézus Krisztusban nem ez lesz a meghatározó szempont (Máté 22,30).

Ebben a világban azonban önazonosságunk feladása egyben a biztos pusztulást is jelentheti.

Meddig számíthat az, hogy milyen e–világi gyökerekkel és sajátosságokkal, azaz önazonossággal (identitással) rendelkezem; – és mikortól kell ezt elengedni, a szeretet, a békesség, a nagyobb ügy érdekében?

Hol van az a pont, ahol a krisztusi ember, éppen az ígéretekben bízva, alázattal lemond a sajátjáról, a másikra tekintettel?

Vállalva akár a halál kockázatát is?

Merjük kimondani, csak az Úrban adatik egység; – amelyben lemondva a sajátunkról; – a másik, szintén az Úrban, ezzel nem él vissza.

Megfordítom: A másik, aki az Úrban van, nem is várja, hogy ebben a világban elhagyjam azt, ami az enyém; – mert becsüli és erősíti azt, ami az enyém; – és én is az övét.

Amíg azonban nem az Úrban vagyunk, nincs lehetőség a lemondásra; – főleg, hogy a másik sincs az Úrban.

Kimondhatjuk? A krisztusi ember egy határon túl soha nem mehet el, még önazonossága védelmében sem? Akkor inkább vállalja a halált?

– Még egy félreértést oszlassunk el.

Itt nem a szivárvány sokszínűségéről van szó, meg arról, hogy virágozzék minden virág.

Az apostol Isten rendjéből következő, alapvető kategóriákat, rendeket, önazonosságokat nevez meg.

Csak ezekből kiindulva lehet eleve beszélni a fenti kérdésekről: zsidó és nem zsidó, szolga és szabad, férfi és nő… (26–28).

– 3. Örökösök vagyunk!

Isten beteljesedett ígéreteinek birtokosai.

Ez az örökség valóban örök, maradandó, az idő nem emészti meg (Máté 6,19–21).

Ez az örökség az üdvösség, az örök élet (29).

Minden elmúlik.

Egyedül ez az élő hit ad értelmet és tartást.

EGYBEN EGYEK VAGYUNK, MA IS, bárkik is legyünk. – 1. Mi ma is a törvény emberei vagyunk, minden kultúrában, vallásban, vagy hitetlenségünkben egyaránt. „Tartsd be, cselekedj, oldd meg, mutasd meg, légy eredményes és még sikeresebb, mert meg tudod csinálni, mert minden fejben dől el…” – ismerjük ezeket a szólamokat. Csak az számít, aki felmutat valamit, a maga erejéből, az az igazi ember, az „igaz” ember (12). Persze ez a gondolkodás olyan „versenyt” teremt, ami átok alá helyezi az életet. Mivel a „hit–vallási” verseny is ugyanez, mindez holtvágányra tereli az Isten és az ember kapcsolatát is (10–13). – 2. A hit embere egészen más, mint a törvény embere.* – A hit embere tudja, hogy a maga erejéből „nem képes maradéktalanul megoldani a dolgait”, mindig van híja annak, amit tesz. – A hit embere ezért Isten hatalmára és ígéreteire hagyatkozik, akárcsak Ábrahám (6–7). – A hit embere másokra is reménységgel és örömmel tekint; – sőt, áldássá lesz sokak számára (8). – A hit embere Ábrahám utódában, Jézus Krisztusban, Isten Fiában hisz, akiben Isten megváltó ígéretei beteljesedtek (15–18). – Az igaz ember hitből él (11), és ezzel a hittel lesz képes igazodni Isten üdvösséges rendjéhez, törvényéhez. – 3. A törvény emberei, vagy pedig a hit emberi vagyunk–e?

Ezékiel 23,1–21

123. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – A hit embere tudja, hogy a maga erejéből „nem képes maradéktalanul megoldani a dolgait”, mindig van híja annak, amit tesz.

– A hit embere ezért Isten hatalmára és ígéreteire hagyatkozik, akárcsak Ábrahám (6–7).

– A hit embere másokra is reménységgel és örömmel tekint; – sőt, áldássá lesz sokak számára (8).

– A hit embere Ábrahám utódában, Jézus Krisztusban, Isten Fiában hisz, akiben Isten megváltó ígéretei beteljesedtek; – a törvényt pedig sok száz évvel megelőzte ez az ígéret (15–18).

– Az igaz ember hitből él (11), és ezzel a hittel lesz képes igazodni Isten üdvösséges rendjéhez, törvényéhez.

Ez a hit mindenestől Isten ajándéka.

Minden ajándék, hogy senki se kérkedjék (Efezus 2,8).

ISTEN LELKÉNEK EREJE. – 1. Pál szentlelkesen hirdette az evangéliumot a galatáknak, tanítva, szemléltetve, érthetővé, „életessé” téve előttük Jézus Krisztus evangéliumát (1). – 2.  Pál igehirdetése azonban nem „hatásos” igehirdetés volt, nem emberi „igézet” volt, hanem általa Isten Lelke szólt, így a hallgatók a „hit Igéjét” hallhattál tőle (2). – 3. Az ember azonban annyira esztelen, hogy a külső, látványos, ügyes emberi hatásokra mindig fogékonyabb. Az ember „megigézhető”, ezáltal „eszét” veszti. Sajnos a nyugati keresztyénség azért gyenge, mert megigézett keresztyénség, külső, emberi hatásokból akar élni, a Lélek ereje helyett, ezért amit Lélekben kezdetünk, most testben fejezünk be? (3). – 4. Erre joggal mondja Pál: Ha így maradunk, hiába tapasztalunk nagy dolgokat, mert egyetlen nagy dolog létezik, Jézus Krisztus feltámadása, a mi üdvösségünkre (4). Őnélküle hiábavaló az életünk, hitünk, fáradozásunk, mindenünk (1Korinthus 15,16–17). – 5. Jöjj, Szentlélek, munkálj újból hatalmas erőkkel közöttünk, gyarló emberi igézetek helyett (5).

Ezékiel 22,23–31

474. dicséret

MILYEN ALAPKÉRDÉSEK FOGLALKOZTATNAK BENNÜNKET? – 1. Nyilván benne élünk egy életünket értelmező keretben, amely a kérdéseinket is meghatározza; – azt, hogy miként tekintünk saját „létünkre”. Ezt a keretet kultúránk, neveltetésünk, a minket ért hatások és adottságaink rajzolják meg, koronként módosítják. – 2. Mai igeszakaszunkat olvasva mindenekelőtt arra csodálkozhatunk rá, hogy akkor mindent meghatározó kérdés volt az Isten és ember kapcsolata, az ember üdvössége, megigazulása, és ennek hatása az ember földi életére nézve (15–16). – 3. A nyugati, jóléti társadalmunkban mindezek nem kérdések. Megváltozott az értelmezési rendszer: ma „testben” dicsekszünk, látványos, kézzelfogható, e–világi „többért” hajtunk, miközben az „üdvösségkérdés” legfeljebb Isten nélkül, „önmegtartó életmódként” jelenik meg. Ezért alig tudnak a jóléti társadalmak valamit is kezdeni a keresztyén üzenettel. – 4. A kor, az értelmezési rendszer változott, de az örök emberi tény–kérdések aligha: meghalunk, sok bűn terhel bennünket, mi lesz velünk? Soha ne adjuk fel az evangéliumi választ: Testben élve is a Jézus Krisztusba vetett hit tart meg… (20–21).*

Ezékiel 22,1–22

223. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Egyedül ez a hit tesz késszé arra is, hogy az Úr gyönyörűséges rendje, törvény szerint éljek, mint „megigazult” ember.

A KÉPMUTATÁSRÓL… (Máté 23,13) – 1. Nem az a képmutatás, hogy a szerepeinknek megfelelünk, mert a „szerepek” áldott ügyeket szolgálhatnak. Nem is az a képmutatás, hogy bizonyos dolgokat nem osztunk meg bárkivel, illetve azokat magunkban tartjuk. Nem minden tartozik mindenkire. – 2. Hanem az a képmutatás, hogy lényegi ügyekben félelem, vagy érdekek okán visszahúzódunk, hallgatunk, nem cselekszünk. Ez a lényegi ügy számunkra az evangélium ügye. – 3. Pál soha nem lett képmutatóvá, hiszen akkor soha nem hallgatott, ha az evangélium ügyéről volt szó. Sőt, nyíltan szembeszállt a képmutató Kéfással (Péterrel) is, amikor az a tekintélyes Jakab jelenlétekor félelmében visszahúzódott a pogány testvérek közösségétől... – 4. Mi is gyakran esünk a képmutatás bűnébe. A mi folyamatos és nyílt vitáink, mindenféle fórumokon, nem hasonlíthatók a páli kiálláshoz. Pál először megtért, aztán alázattal szenvedést vállalt az Úr ügyéért (2Korinthus 10,21–31), majd a kellő időben szólt. Előszőr megtérés, gyümölcstermő, szolgáló hit, növekvő alázat. Ez majd megtermi „a jól időzített”, hiteles hitvallást.*

Ezékiel 21,23–37

143. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* A hitvallás nem kötekedő, nem öncélúan konfrontatív, hanem épít.

EGYIK SZOLGATÁRSAM EMLÍTETTE az alábbiakat: – 1. „Korábban nagyon örültem egy–egy új arcnak az istentiszteleteken, lelkesen megszólítottam, bátorítottam őket, hogy érezzék a törődést. Aztán valami megváltozott bennem, az egyházban, a világban. Ma egy új arc láttán megrémülök: Ki ez, mit akar, milyen szándékkal jött? Sajnos többnyire nem alaptalan a gyanúm, mert az új „testvér” azonnal észrevételeket tesz, véleményez, kritizál, netán provokál… Ezek tényleg „testvérek?” Nem azért jöttek, hogy valamit „kikémleljenek” (4). – 2. Pál nem engedett a befurakodott „áltestvéreknek”, rájuk szólt; – még a „tekintélyesektől” sem tartott, hogy az evangélium kegyelmes igazsága megmaradjon (5–6).* – 3. Egy bizonyos: A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül, az Ő Igéje nélkül egymásnak csak áltestvérei lehetünk, és ahelyett, hogy felismernénk a másikban is munkáló kegyelmet (9); – csak kritizálunk, legfeljebb jótékonykodunk (10), és közösségi programokat szervezünk…

Ezékiel 21,13–22

29. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 3. Az evangélium többé nem ismer „csak zsidót”, vagy „csak nem zsidót”, és nem akarja, hogy valaki először testében is zsidóvá legyen, hogy aztán jó keresztyén lehessen (7–8).

Az alapprobléma ugyanis ez volt akkor.

Ma is nagy kérdés ez: először jó reformátusnak kell lennem ahhoz, hogy jó keresztyén lehessek, vagy fordítva.

– 4. Egy bizonyos: A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül, az Ő Igéje nélkül egyik sem létezhet.

Őnélküle egymásnak csak áltestvérei vagyunk, és ahelyett, hogy kezet nyújtva a másiknak, felismernénk a másikban is munkáló kegyelmet, (9); – csak kritizálunk, legfeljebb jótékonykodunk (10), és közösségi programokat szervezünk…

Hogyan tudjuk AZ EMBEREKET MEGGYŐZNI? – 1. Az embereket legfeljebb a saját érdekeinkhez kapcsolódó „igazságról” tudjuk meggyőzni, de nem az evangéliumról. Az embereket nem tudjuk és nem is kell meggyőzni Jézus Krisztus evangéliuma kapcsán, mert azt a Szentlélek vagy igaznak és nélkülözhetetlennek pecsételi el életükben (25), vagy pedig hiábavaló minden emberi erőlködés (10). – 2. Jézus Krisztus hűséges szolgája reménységgel végzi munkáját, de senkit nem akar meggyőzni, senkinek nem akar tetszeni, pláne senkit nem szolgál ki; – hanem „csak” hirdeti és éli az evangéliumot, mint amit maga is úgy kapott (11–12), és aminek maga is megtapasztalta újjászülő hatalmát (13–19). Az Úr a többit elvégzi. Az Úr könyörül, hogy szolgáin keresztül mások is dicsérjék Őt; – nem a szolgát, hanem az Urat! (24) – 3. Nem akarunk embereknek tetszeni, de szeretjük az embereket, ez fontos! Az emberek szeretete nélkül; – alázatos, szelíd, segítő, részvéttel teli figyelem nélkül pökhendi alakok vagyunk és nem Jézus Krisztus szolgái.

Ezékiel 21,1–12

15. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Az apostol az Isten meggyőzését, ti. a saját „igazunkat” illetően, vagyis az Istennek való tetszés kísérletét eleve lehetetlennek tartja.

Miről akarnánk meggyőzni Istent, aki mindent tud és mindent tökéletesen intéz? (10)

Vannak olyan helyzetek, amikor bátran, NYÍLTAN, HATÁROZOTTAN KELL SZÓLNI, mert élet–halál kérdésről van szó. – 1. Ilyenkor a legenyhébb mellébeszélés ugyanúgy bűn, mint minden fölösleges mondat, szó és látványos tett, amelyek a lényegről elterelik a figyelmet. – 2. Ez a nyílt beszéd, bátor bizonyságtétel, hitvallás, amely azt hangsúlyozza, hogy nincs másban üdvösség, csakis a Jézus Krisztusban, aki ingyen kegyelemből ajándékoz nekünk mindent (Cselekedetek 4,12). Minden ajándék. Ehhez mi semmit nem tehetünk hozzá. Cselekvésünk csak következmény lehet. Arról van szó, amit a reformátorok megfogalmaztak: Egyedül Krisztus…* – 3. Pál kizárólagosan hangsúlyozza, hogy nincs más evangélium, nincs más megoldás az emberiség számára, csakis Jézus Krisztus (János 14,6).** Átok alatt van az életünk, ha ezt a szent kizárólagosságot toleránsan fel nem vállaljuk. Tapasztaljuk is ezt az átkot, mert forrong a világ ma is. – 4. Bátor, hitvalló bizonyságtételre, nyílt hitvallásra van szükség ma is. De ez a hitvallás soha nem agresszív, soha nem indulatos, nem kirekesztő, hanem szelíd.

Ezékiel 20,32–44

134. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Egyedül Krisztusban van megváltás, amiről egyedül a Biblia Igéje tesz bizonyságot.

Ezt egyedül, kegyelemből, hit által ajándékozza nekünk az Isten.

Mindezekért pedig egyedül Istené legyen a dicsőség.

** … csakis Jézus Krisztus, aki az út, az igazság és az élet.

ÖRÖMHÍR A FESZÜLTSÉGBEN! – 1. Feszült alaphelyzet. Nem mentes a háttér a személyes konfliktusoktól, hiszen a galaták közül sokan kétségbe vonták Pál apostolságát (1–2). – 2. Hitvalló bizonyosság oldja a feszültséget. A feszültség ott izzik a levél első soraiban; – de nem robban, mert a hűvös, de emelkedett „liturgikus” formula, pontosan, bevett kifejezésekkel vallja meg hitünk alaptételeit (3). – 3. A hitvallás tartalma az örömhír, mint egyetlen megoldás. – Ez a jelenvaló világ gonosz. Tapasztaljuk ezt a gonoszságot. Ugyanakkor hálát adhatunk, hogy sokan ennek a gonoszságnak „csak” a hétköznapi kínjait tapasztalhattuk meg, és nem a rettenetét. – A hitvallás hirdeti, hogy Isten akarata az, hogy megszabadítson minket a jelenvaló gonosz világból, vagyis az Úr, aki szereti ezt a világot, megszabadítja azt a gonosztól, benne a mi életünket is megtisztítja. Az Úr visszajöveteléig együtt „dolgozik” a régi és az új, de az új világkorszak egyre inkább birtokba veszi és eltörli a régit, ahogy a kovász keleszti a tésztát. – Az Úré legyen a dicsőség! Ez a hitvallás fontos része. Ahol az Úrnak adnak dicsőséget, ott nem robban a feszültség, ott oldódik a halálos görcs, megváltást nyer a megoldhatatlan! (3–5)

* A teljes igemagyarázat:

ÖRÖMHÍR A FESZÜLTSÉGBEN!

– 1. Feszült alaphelyzet.

A köszöntésben most elmarad a gyülekezet hitéért való hálaadás.

Nem mentes a háttér a személyes konfliktusoktól, hiszen a galaták közül sokan kétségbe vonták Pál apostolságát.

Pál magyarázkodni kényszerül, hogy noha testben jelen lévő Krisztustól kapta a megbízatást, de a feltámadott Úrtól kapta, ezért ő teljes jogú apostol.

Azt állítani ugyanis, hogy a testben járó Krisztus hatalmasabb, mint a feltámadott Úr, magának a feltámadás művének tagadása volna (Ravasz László).

Az apostolság ennek ellenére egy „zárt tisztség”, amely egy meghatározott üdvtörténeti időszakban azokra vonatkozhat, akik az Úrtól vették a megbízatást az evangélium hirdetésére, abban a korban, amikor Ő feltámadott és személyesen megjelent övéinek.

Ez a korszak lezárult, de következik belőle a mai elhívott igehirdetők és bizonyságtevők korszaka, akik mögött, Szentlelke által, maga az Úr áll (1–2).

– 2. Hitvalló bizonyosság oldja a feszültséget.

A magyarázkodás megalázó.

A hitvalló bizonyosság azonban olyan, mint a fuldoklónak a mentőöv; a vaksötétben tapogatódzónak a mécses; a bizonytalannak végre valami biztos, bátorító szó, kapaszkodó, irány…

Pál nem magyarázkodik, hanem hitet vall, mint elhívott apostol.

Pál nem képmutató, nem tesz úgy, mintha ez a feszültség nem lenne ott közöttük….

A feszültség ott izzik a levél első soraiban; – de nem robban, mert a hűvös, de emelkedett „liturgikus” formula, pontosan, bevett kifejezésekkel vallja meg hitünk alaptételeit.

Fontosak a liturgikus, pontos, „hitvallási szövegek”, amelyeket nem lehet kiváltani a modern világhoz igazodó mondatokkal, mert a világnak kell újra megtanulni ezeket (3).

– 3. A hitvallás tartalma az örömhír, mint egyetlen megoldás.

– Ez a jelenvaló világ gonosz.

Tapasztaljuk ezt a gonoszságot.

Ugyanakkor hálát adhatunk, hogy sokan ennek a gonoszságnak „csak” a hétköznapi kínjait tapasztalhattuk meg, és nem a rettenetét.

– A hitvallás hirdeti, hogy Isten akarata az, hogy megszabadítson minket a jelenvaló gonosz világból, vagyis az Úr, aki szereti ezt a világot, megszabadítja azt a gonosztól, benne a mi életünket is megtisztítja.

Az Úr visszajöveteléig együtt „dolgozik” a régi és az új, de az új világkorszak egyre inkább birtokba veszi és eltörli a régit, ahogy a kovász keleszti a tésztát.

– Az Úré legyen a dicsőség!

Ez a hitvallás fontos része.

Ahol az Úrnak adnak dicsőséget, ott nem robban a feszültség, ott oldódik a halálos görcs, megváltást nyer a megoldhatatlan! (3–5)

MILYEN AZ ISTENNEK KEDVES BIZONYSÁGTÉTEL? – 1. A bizonyságtétel továbbadott bizonyosság. A bizonyságtétel az, amit tovább adunk másoknak, szóban, írásban, tettekben, ahogy éppen lehet. – 2. Bizonyságtétel nem létezik bizonyosság nélkül, mert amit továbbadunk, annak igazságáról mi magunk meg vagyunk győződve, a Szentlélek által (24). – 3. A bizonyságtétel nemcsak szilárd, igaznak tartott bizonyosság, hanem alázatos tudás. A bizonyságtétel nem állítja, hogy mindent tud, hogy teljes rendszert és világmagyarázatot adhat. Sok egyéb is van, amit Jézus tett, hangsúlyozza az evangélista, de azokat a világ nem tudná befogadni. – 4. A bizonyságtétel a feltámadott Jézus Krisztus által ajándékozott üdvösséges lényegről szól (25).

Ezékiel 19

22. zsoltár

MI NEM TARTOZIK RÁNK? – 1. Az Ige munkájának csodája, hatalma nem ránk tartozik, nem tőlünk függ, hanem minket és sokakat érint. Jézus Krisztus Péternek mondja, hogy kövesse Őt (19). De az Úr szavát nem csak Péter hallja meg, hanem mások is, akiket ugyancsak személyesen érinthet, az Úr kegyelméből, ez a hívó szó.* – 2. Az Ige megszólalásának üdvösséges eredménye sem tartozik ránk. Pétert zavarba hozza, hogy a neki intézett hívásra János, „a szeretett tanítvány” is elindul. Miért tekintünk féltékenyen arra a tényre, hogy Jézus Krisztus szavára mások is elindulhatnak? Miért zavar minket, ha más is üdvözül, nemcsak mi, meg nem csak azok, akik a mi „kegyességi” aklunkba tartoznak? (21)** – 3. Jézus Krisztus Péterre parancsol:*** A magad dolgával törődj, ha a másikkal kapcsolatosan csak kíváncsiskodni tudsz! Szolgáló buzgóságunk, sokféle indíték által vezérelt missziós hevületünk soha nem jogosít fel bennünket arra, hogy „belemásszunk” a másik életébe. Mi kövessük Őt, örüljünk, hogy megragadhattuk az Úr kegyelmét, valamint hirdessük, éljük az Igét. Egyébként pedig a többi nem ránk tartozik (22).****

Ezékiel 18,21–32

168. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Ez a csoda ismétlődik minden igehirdetés és bibliaolvasás során (20).

** – A részleteket illetően nem adott kijelentést nekünk az Úr; – egyes emberek konkrét sorsát illetően végképp nem (21).

Péter olyanokra kérdez rá, a szeretett tanítvány János életének végével kapcsolatban, amivel kapcsolatban nincs kijelentés.

Az Ige hangsúlyozza, hogy egyformák vagyunk ebben a gyarló természetünkben, mert János is bizalmaskodva, kíváncsiskodva kérdezett egyszer Jézustól valamit (20).

Jézus neki akkor azért adott konkrétabb választ, mert az Júdás árulása kapcsán, a kijelentés része volt, az Ő akarata szerint (13,21–26).

Ne akarjuk tudni azt, ami titok, hanem ragaszkodjunk a kijelentett lényeghez (5Mózes 29,29).

*** Jézus Krisztus rendre utasítja Pétert, amikor a társa, János után érdeklődik, annak haláláról, meg üdvösségéről tudakozódik.

**** – Lám, milyen könnyű Jézus Igéjét félreérteni.

Legyünk alázatosak, amikor Isten Igéjét olvassuk, üzenetét megragadjuk, azt továbbadjuk, hiszen kegyelem, ha abban tisztán meghalljuk az Úr szavát, akaratát, és azt nem keverjük össze a sajátunkéval.

Jézus Péterhez intézett szava azt hangsúlyozza, hogy Péter kövesse Jézust, és a többiek üdvösséges sorsa nem tartozik rá.

Ennek ellenére másként értette az első nemzedék ezt az Igét, mert belegondolta saját vágyait, miszerint ez a szeretett tanítvány, János nem hal meg addig, amíg Jézus vissza nem jön.

Vagyis az első nemzedék saját idejére várta Uruk visszajövetelét.

Hajlunk arra, hogy a vágyaink szerint értsük az Igét.

Jézus korrigál (23), kijavítja igeértésünket, kegyességünket, gondolkodásunkat, szavainkat, tetteinket, egész életünket.

Ő az üdvösséges korrektor.

– Jézus azt azonban bizonyosan mondta (23), hogy az Ő követői megmaradnak, Ő pedig eljön, és magához veszi őket (János 12,2–3).

A FELTÁMADOTT JÉZUS KRISZTUS KÉRDÉSEI az Ő követésére hívnak bennünket. – 1. Ezek a kérdések bűnbánatra indítanak (15–17), hiszen az Ő irántunk való szeretete mindig megelőzi a miénket (1János 4,19), és mérhetetlenül nagyobb a mienknél. Péter joggal gondol a fogadkozása utáni csúfos tagadásra, amikor Jézus így teszi fel kérdését: … „jobban” szeretsz-e engem? A mi szeretetünkkel nem megy „jobban” (15), csak az Ő megváltó szeretetével. – 2. Ezek a kérdések szolgálatra hívnak, a legszentebb szolgálatra. Jézus, Péter válaszai után, háromszori megbízatást ad neki (15–17). Minden Őt követőre vonatkozik (19): az Ő egyházának ügyében szolgálhatunk, kik-ki a maga elhívása szerint. Bizony, más lenne a világ, ha egymásnak nem farkasai, hanem őrző, legeltető pásztorai lennénk. – 3. Ezek a kérdések nehéz időket ígérnek a közeljövőre, de örök reménységgel (18–19). Itt konkrétan arról van szó, hogy Jézus Krisztust a követői a szenvedésben is követik. Nagy pofon ez a mai egyénre kihegyezett öröm–keresztyének számára, akik Jézus követésétől csak azt várják, hogy nekik „jó” legyen. Majd jó lesz: odaát!

Ezékiel 18,1–20

345. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A FELTÁMADOTT JÉZUS KRISZTUS KÉRDÉSEI az Ő követésére hívnak bennünket.

– 1. Ezek a kérdések bűnbánatra indítanak (15–17), hiszen az Ő irántunk való szeretete mindig megelőzi a miénket (1János 4,19), és mérhetetlenül nagyobb a mienknél.

Péter joggal gondol a fogadkozása utáni csúfos tagadásra, amikor Jézus így teszi fel kérdését: … „jobban” szeretsz-e engem?

Az evangélista a három kérdésből kétszer is az isteni szeretet görög szavát, az „agapét” használja, miközben Péter válaszában mindig csak a „kedvellek” kifejezés („filosz”) szerepel, jelezve, hogy Jézus Krisztus mindent tud (17), ismeri a mi gyarló, hullámzó emberi szeretetünket, amivel az Ő ügyét is szeretjük, hacsak megváltó szeretete át nem jár bennünket.

A mi szeretetünkkel nem megy „jobban” (15), csak az Ő szeretetével.

– 2. Ezek a kérdések szolgálatra hívnak, a legszentebb szolgálatra.

Jézus, Péter válaszai után, háromszori megbízatást ad neki (15–17).

Minden Őt követőre vonatkozik (19): az Ő egyházának ügyében szolgálhatunk, kik-ki a maga elhívása szerint; – de mindenki „valamiben pásztor”, valamit rá bízott az Úr, a látható egyházban.

Ezen túl van egy fontos, általános értelme is ennek: Bizony, más lenne a világ, ha egymásnak nem farkasai, hanem őrző, legeltető pásztorai lennénk.

Ez mindenkire, az éppen ügyeletes elégedettekre és elégedetlenekre, minden kultúrára, vallásra, nemre, fajra vonatkozik!

– 3. Ezek a kérdések nehéz időket ígérnek a közeljövőre, de örök reménységgel (18–19).

Nemcsak azt vetítik előre, hogy amikor az ember megöregszik, mások öltöztetik fel, és tehetetlenségében már nem rendelkezik az ember saját magával.

Itt konkrétan arról van szó, hogy Jézus Krisztust a követői a szenvedésben, a hitvalló halálban is követik majd.

Nagy pofon ez a mai, egyénre kihegyezett öröm–keresztyének számára, akik Jézus követésétől csak azt várják, hogy nekik „jó” legyen.

Majd jó lesz: odaát!

Ebben a világban nyomorúságunk lesz; – de bízzunk, Ő legyőzte a világ urát (1János 3,8).

A FELTÁMADOTT ÚR JELENLÉTE ÖRÖK MEGOLDÁS! – 1. A feltámadott Úr megvéd attól a kínzó érzéstől, ami csalódottan, nosztalgikusan visszakísértene a „halálos” régibe. Ő megóv a hiábavalóság, a „nincs semmi értelme az egésznek” örvényétől (1–5), de a túlbuzgóan kegyes rajongástól is (6–8).* – 2. A feltámadott Úr azt akarja, hogy hétköznapi életünket hassa át az Ő jelenlétének ereje és gazdagsága (8–13):** – Ő megáldja a munkánkat, bírja a hálónk a halakat, nem szakadozik sem a háló, sem a halász, sem a közösség. – De akármilyen nagy a „fogás”, mégis „valós”, megszámolható, mint itt a halak (8–11). – Ő nem hagy éhezni, sem testben, sem lélekben, sem hitben (9). – Ő nemcsak halat ad, hanem testvéreket is (12–13). – 3. A feltámadott Úr azonban elsősorban nem e-világi megoldást ajándékoz nekünk. Az örök megoldás, a megváltás a miénk! (14) Csak ez a lényeg. Minden más örömünk csak ebből fakad. Jézus feltámadott, megjelent, most is itt van, minden napon, örökké (Máté 1,23; 28,20)

Ezékiel 17,11–24

208. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Péter itt is vibrál: – Péter vissza akar menni halászni, oda, ahonnan az Úr elhívta őket (1–5); – majd, amikor meglátja a feltámadott Urat, otthagyva a mindennapi munkát a vízbe ugorva kiúszik Őhozzá (6–8). Mindegyik szánalmas.

** A feltámadott Úr azt akarja, hogy hétköznapi életünket hassa át az Ő jelenlétének ereje és gazdagsága (8–13):

– Ő megáldja a munkánkat, bírja a hálónk a halakat, nem szakadozik sem a háló, sem a halász, sem a közösség.

– De akármilyen nagy a „fogás”, mégis „valós”, megszámolható, mint itt a halak (8–11).

– Ő megetet, halat és kenyeret ad, mert már a nagy fogás előtt készen volt parázson az ennivaló. Kell erőlködni, de az eredmény kegyelem, előre készen van, és kellő időben vár ránk (9).

– Ő nem hagy éhezni, sem testben, sem lélekben, sem hitben.

– Ő nemcsak halat ad, hanem testvéreket is, hiszen Isten az Ő népét megőrzi (12–13).

Az élő hit Jézus Krisztusba vetett, Szentíráson alapuló, ÉLETET AJÁNDÉKOZÓ HIT. – 1. Őnélküle, azaz Jézus Krisztus nélkül mi marad nekünk? Adathat-e megoldás azokra a problémákra, amelyek előtt mindannyian tehetetlenül állunk; lehetséges-e válasz, értelem, céltalálás; lehetséges-e megtisztulás és újrakezdés; lehetséges-e élet a halál erői ellenében, lehetséges-e az élő Istennel való találkozás. Jézus Krisztus nélkül csak kétségbeesett kiáltás az életünk. Így kiáltott fel Zelk Zoltán az emberi nyomorúságról: „Szél fútta levél a világ, de hol az ág, de ki az ág?”.* – 2. Isten hatalmas kegyelme, hogy Jézus Krisztusban, életet (új és örök életet) ajándékoz nekünk. Ahogy egyik Testvérem fogalmazta meg ezt, megtérése után: „…azóta látok, azóta hallok, azóta élek!” – 3. Alapigénk felszólít: „Mindezek azért írattak meg, hogy higgyétek…”! Higgyétek! – Ebben a felszólításban ott rejlik a titok, miszerint az élő hit mindenestől Isten ajándéka. – Ebben a felszólításban ott lapul a kérdés: Hisszük-e?** – Ebben a felszólításban a kegyelmi lehetőség is ott kínálkozik: Hihetitek! „Én Uram, és én Istenem!” (29)

Ezékiel 17,1–10

102. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Németh László hasonlóképpen kiáltott fel, amikor az Iszony c. regényében „világpiszoknak” nevezte a bűnt, azt a sok mocskot, hitegetést, gőgöt, önzést, erkölcstelenséget, ami ebben a világban van, és amitől tényleg csak iszonyodni lehet.

Goethe a Wertherben a szeretetlenség kínjáról kiáltott: „Hatalmas fájdalom, hogy mi emberek, olyan kevesek tudunk lenni egymás számára”.

** Jézus határozottan megkérdezte a tanítványokat, hogy: „Ti kinek mondatok engem”?

Nem lehet elmenekülni a kérdés elől, mert Isten életünk egy pontján szembeállít mindannyiunkat ezzel a kérdéssel, hogy van-e hitünk, milyen a mi hitünk, és kicsoda számunkra Jézus Krisztus.