ÖRÖMHÍR A FESZÜLTSÉGBEN! – 1. Feszült alaphelyzet. Nem mentes a háttér a személyes konfliktusoktól, hiszen a galaták közül sokan kétségbe vonták Pál apostolságát (1–2). – 2. Hitvalló bizonyosság oldja a feszültséget. A feszültség ott izzik a levél első soraiban; – de nem robban, mert a hűvös, de emelkedett „liturgikus” formula, pontosan, bevett kifejezésekkel vallja meg hitünk alaptételeit (3). – 3. A hitvallás tartalma az örömhír, mint egyetlen megoldás. – Ez a jelenvaló világ gonosz. Tapasztaljuk ezt a gonoszságot. Ugyanakkor hálát adhatunk, hogy sokan ennek a gonoszságnak „csak” a hétköznapi kínjait tapasztalhattuk meg, és nem a rettenetét. – A hitvallás hirdeti, hogy Isten akarata az, hogy megszabadítson minket a jelenvaló gonosz világból, vagyis az Úr, aki szereti ezt a világot, megszabadítja azt a gonosztól, benne a mi életünket is megtisztítja. Az Úr visszajöveteléig együtt „dolgozik” a régi és az új, de az új világkorszak egyre inkább birtokba veszi és eltörli a régit, ahogy a kovász keleszti a tésztát. – Az Úré legyen a dicsőség! Ez a hitvallás fontos része. Ahol az Úrnak adnak dicsőséget, ott nem robban a feszültség, ott oldódik a halálos görcs, megváltást nyer a megoldhatatlan! (3–5)

* A teljes igemagyarázat:

ÖRÖMHÍR A FESZÜLTSÉGBEN!

– 1. Feszült alaphelyzet.

A köszöntésben most elmarad a gyülekezet hitéért való hálaadás.

Nem mentes a háttér a személyes konfliktusoktól, hiszen a galaták közül sokan kétségbe vonták Pál apostolságát.

Pál magyarázkodni kényszerül, hogy noha testben jelen lévő Krisztustól kapta a megbízatást, de a feltámadott Úrtól kapta, ezért ő teljes jogú apostol.

Azt állítani ugyanis, hogy a testben járó Krisztus hatalmasabb, mint a feltámadott Úr, magának a feltámadás művének tagadása volna (Ravasz László).

Az apostolság ennek ellenére egy „zárt tisztség”, amely egy meghatározott üdvtörténeti időszakban azokra vonatkozhat, akik az Úrtól vették a megbízatást az evangélium hirdetésére, abban a korban, amikor Ő feltámadott és személyesen megjelent övéinek.

Ez a korszak lezárult, de következik belőle a mai elhívott igehirdetők és bizonyságtevők korszaka, akik mögött, Szentlelke által, maga az Úr áll (1–2).

– 2. Hitvalló bizonyosság oldja a feszültséget.

A magyarázkodás megalázó.

A hitvalló bizonyosság azonban olyan, mint a fuldoklónak a mentőöv; a vaksötétben tapogatódzónak a mécses; a bizonytalannak végre valami biztos, bátorító szó, kapaszkodó, irány…

Pál nem magyarázkodik, hanem hitet vall, mint elhívott apostol.

Pál nem képmutató, nem tesz úgy, mintha ez a feszültség nem lenne ott közöttük….

A feszültség ott izzik a levél első soraiban; – de nem robban, mert a hűvös, de emelkedett „liturgikus” formula, pontosan, bevett kifejezésekkel vallja meg hitünk alaptételeit.

Fontosak a liturgikus, pontos, „hitvallási szövegek”, amelyeket nem lehet kiváltani a modern világhoz igazodó mondatokkal, mert a világnak kell újra megtanulni ezeket (3).

– 3. A hitvallás tartalma az örömhír, mint egyetlen megoldás.

– Ez a jelenvaló világ gonosz.

Tapasztaljuk ezt a gonoszságot.

Ugyanakkor hálát adhatunk, hogy sokan ennek a gonoszságnak „csak” a hétköznapi kínjait tapasztalhattuk meg, és nem a rettenetét.

– A hitvallás hirdeti, hogy Isten akarata az, hogy megszabadítson minket a jelenvaló gonosz világból, vagyis az Úr, aki szereti ezt a világot, megszabadítja azt a gonosztól, benne a mi életünket is megtisztítja.

Az Úr visszajöveteléig együtt „dolgozik” a régi és az új, de az új világkorszak egyre inkább birtokba veszi és eltörli a régit, ahogy a kovász keleszti a tésztát.

– Az Úré legyen a dicsőség!

Ez a hitvallás fontos része.

Ahol az Úrnak adnak dicsőséget, ott nem robban a feszültség, ott oldódik a halálos görcs, megváltást nyer a megoldhatatlan! (3–5)