KÉSZ! – 1. Ez az, amit az ember soha nem tapasztalhat meg a maga erejéből:* – azt, hogy valami örökre, maradéktalanul kész, és már csak örülni kell neki. Amint elkészült valami, máris lehet javítani, készülnek a hibajegyzékek, már a hivatalos átadás előtt, nem is beszélve az idő múlásáról, ami elkoptat mindent, mindenkit, így javításra, megújulásra érnek dolgaink, az életünk, folyton és folyvást. Van, amit nem lehet javítani! – 2. Isten azonban elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, akiben maradéktalanul bevégezte azt, amit mi állandóan reformálunk, sokszor foltozunk, vagy öncélú módon csak újítgatunk. Ő elvégezte küldetését és bevégezte hiányos életünk teljes megújítását.** Itt semmi sem kész, a magunk erejéből; – Ővele azonban maradéktalanul készen lesz minden. – 3. Kész, elvégeztetett minden úgy, ahogyan azt Isten megígérte, és az Írásokban kijelentette (Zsoltárok 34,21; Zakariás 12,10). Ezzel a hittel és bizonyossággal olvassuk az Ige minden ígéretét. Ezzel a hittel boruljunk le a kereszt alatt: Megváltott, „re-formált”, krisztusi emberek vagyunk.

Ezékiel 14,1–11

10. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ez az, amit az ember soha nem tapasztalhat meg a maga erejéből: – azt, hogy valami kész, hogy maradéktalan, örökre hiánytalan, elvégeztetett, bevégeztetett, már csak örülni kell neki.

** Jézus Krisztus: – itt ebben a világban minden halálosan „elvarratlan élet–szálat” a helyére igazított, a kikezdett, foszladozó „anyagot” megtisztította, megerősítette; – miközben a teljesen újat már elkészítette, és megígérte…

Szerző: refdunantul  2017.11.01. 04:00 komment

süti beállítások módosítása